| -Szerintem Titusz meglesz nélkülünk egy ideig, majd üzen, ha valami olyan problémába ütközne, amihez mi kellünk -mondja maga elé a törp- és ha addig van időnk, akkor elmehetnénk a barbár barátunkal a beavatási szertartásra. Mond csak Vándor, síma utunk várható, vagy előfordulhatnak "akadályok"?
*ajd Xojerthához fordul:*
-Remélem nem fogják ezt bárdok énekelni, mert csak érdekességképp mondtam el klánom e legendáját.
*Visszafordul a többi asztalnál ülőhöz:*
-Ami azt illeti, hamár enyém lett a kocsma, rendezhetnénk egy zártkörű bulit, amin sokan ittlennénk. A létszám érdekében egyeztessük, hogy kinek mikor lenne jó.*Majd előhúz egy pergament a vértje alól -hasonlót, mint amit az előző buli hirdetésénél használt- és ráírja fejlécnek:*
"It tessen aláirni aztat az ídöpontot mindenki, hogy mikor érne rá a mulacságra! Két időpont is kéne fejenként írni, hogy egyeztethető legyen a töbijekkel! A buli valószinűleg jövő hét környékén kerül megrendezésre, hogy addig minden kedves olvasó értesülhesék! Nevet és dátumot kéretik feltüntetni!"
A szöveg alatt jó sok hely a feliratkozóknak.
Ezzel odamegy a gólemhez, beszélget vele valamit, majd vissza a pult mögé, leváltani a fáradt klónt.
//egyenlőre csak a napban egyezzünk meg, ha megvan az a nap, ami mindenkinek jó, akkor beszéljük át, hogy hány órakor kéne tartani,
üdv: Lord Raptor// |
-Én szerintem is jó páros lennénk, ráadásul van egy két kisebb varázslat is a tarsolyomban, királyul tombolhatnánk a csatákban. Meg ellened semmiképpen se szeretnék lenni, mert hiába vagyok pokoli gyors és ügyes(a szerénység megtestesülése )
ha csak azzal az erővel, amivel hátbavágtál elkapnál, ki lennék ütve.;) |
| -Szerintem Titusz meglesz nélkülünk egy ideig, majd üzen, ha valami olyan problémába ütközne, amihez mi kellünk -mondja maga elé a törp- és ha addig van időnk, akkor elmehetnénk a barbár barátunkal a beavatási szertartásra. |
| //affene átvettem tölled a "kardozást", úgy értettem: csatabárd // |
| -Foggalmam sincs -üríti ki poharát a törpe- szerintem már nincs is olyan hatalmas mágiatudó, amely akár detektálni tudná a benne fogant mágiát, nemhogy használni. Adun óta nincs olyan, akire oly hevessen reagált volna a kard mint rá. |
-Ez igen cimbora! Ezt is a fejvadászklánban tanították neked? Csatában jól kiegészítenénk egymást, én vágnám neked az utat te pedig egy-egy vágással végeznél az ellennel. Remélem soha nem kell ellenfélként szembenéznünk egymással! Azzal már lendítené is kezét (egy baráti paskolás céljából), de az elöbbiek miatt megelékszik egy vállökéssel is.
Ezen ismét jót röhögnek mindnyájan, és összecsapják kupáikat. |
-Gondoltam, hogy visszautasítod ajánlatomat.-mondja mosolyogva Xojertha.
A többiek nem tudják megállni nevetés nélkül, amikor elnézik a fejvadászt, ahogy csöpög a szájából a sör a kissé erős hátbacsapástól. A fejvadász elkomorodik, a többiek csak azt látják, hogy villan két tőr, és megállapodik a barbár nyakán. A következő pillanatban ő is elmosolyodik, és most ő hahotázik Vándor elképedt képén, majd elrakja a tőreit, és leülteti a barbárt a körükbe. |
Vándor kissé gyanakodva nézegeti a fegyvert, és az ajánlat hallatán megrázza busa fejét.
-Köszönöm, de én nem igazán bízom a mágiában. Minket úgy neveltek, hogy csak saját képességeinkben bizzunk. S mind a mágiától, mind a mágusoktól tartózkodjunk távol. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetünk barátok. De a hókusz-pókuszoktól tartózkodj a jelenlétemben, ha kérhetlek! Ezze barátilag hátbavágja a fejvadászt, és dörgő hangon hahotázni kezd. |
| -Ha akarod, megbűvölhetem egy kicsit a bárdodat.-ajánlja fel a druida-persze csak egy kisebb védelmező varázslatot olvashatok rá; a tűzsebzés meg egyébb támadó varázslatokhoz az erre kiképzett mágusok értenek csak. |
A fejvadász érdeklődve nézegeti a fegyvert, majd megmutatja a fejvadászkardját.
-Na, akkor ehhez mit szóltok? Ilyen fegyvert csak a magasabb rangú fejvadászok kaphatnak. És csak a fejvadászklánok vezetőitől lehet beszerezni. Ellopás kizárva. Ráadásul egy kisebb védőaurája is van, amelyik felizzik, ha valaki tisztességtelen szándékkal akarja elvenni tulajdonosától. |
Hallatszik az ordítás a szobák felől. S ekkor megjelenik Vándor.
-Szép kis kompánia gyült itt össze, némá még három hegyesfülü. Na meg az apró cimbora is itt van, akkor mindenki a vendégem! Üdvözlésképp pedig, mindenkit hátbavág a tőle megszokott nyers és őszinte szeretettel. -Ha már a fegyverekről volt szó, ezt nézzétek meg. Azzal lecsatolja hátáról, Óriási kétfejes barbár bárdját. És hanyag mozdulattal az asztalra löki, minek hatására az észrevehető hangokat ad ki. Ehez már csak ez kell, és vigyorogva emeli fel karjait. Így láthatóvá téve, harcokban megedződött izmait.
-Nekem csak ezekre van szükségem! No meg erre, mutat rá a közben meghozott italok halmára.
-Egészségetekre! |
| Mindannyiótokat meghívtam, és aki velem jön az ott is lessz! |
| -Még egy olyan hatalmas mágus, mint Fekete Macros sem tudná használni mondjuk a vámpíraurát?-érdeklődik Xojertha. |
-Na most már azt is tudjuk, hogy kaptad meg a lord rangot, amit a többieknek nem akartál elárulni.
Ezt kitüntetésnek veszem.
Szerénységed határtalan ;), eltűnt belőle a törpök dicsekvő beszédmodora, de a törptörténetek hossza megmaradt; ezt bárdok fogják énekelni az ilyen kocsmákban.
-Tehát csak szerencséd volt.-mondja gonoszkodva a fejvadász. |
| -Aszt a kurva, ilyen hosszú hozzászólást még nem láttam. |
| -A klán amiről szót ejtettem, az én klánom. Jobban mondva én is bele tartozom. Az én feladatom jókor jó helyen lenni, és ahogy a klán többi tagja, apró lépésekkel mozgatni a háttérben az eseményeket. Senki nem tudja, hogy valójában mi éppen az aktuális cél -még mi sem, hisz társaink tevékenységéről jórészt nem tudunk- de a végcél, hogy minél inkább ellehetetlenítsük a jégnász-konstelláció újboli eljövetelét. Most békeidőket élünk, de most sem lankadunk. Ennek a harci kalapácsnak mára már csak az eszmei értéke hatalmas, de képességei alapján már rég nem illik egy uralkodó kezébe. Ha még működnek is a benne elhelyezett varázslatok, akkor is szunnyadnak, így csak néhány alapképessége érhető el, ami már nem magasztalja olyan nagyra. Lehet, hogy a következő Adunra vár? -nem tudom. Minen esetre az igazán nagy harcosoknál sokkal erősebb varázstárgyak vannak, mint ez most így "alvó" állapotban. Egy küldetésért kaptam, szintén jókor voltam jó helyen, és bár még gyakorlatlan harcos voltam, mégis legyőztem az akadályt. A küldetésről nem mondhatok sokat, csak annyit, hogy meg kellett valakinek mentenem az életét. Mivel más -a feladatra méltó harcos nem volt a közelben- ezért kénytelenek voltak rám bízni e küldetést. Sikerült megvédenem azt a személyt, így tölle lord rangot kaptam, a klánomtól pedig ezt a fegyvert. De ismét mondom: ennek a tárgynak már csak az eszmei értéke nagy, és harcban csak egy síma varázsfegyverrel vetekedhet, egy erekjével semmiképp -amíg ismét el nem jön a káosz eonja, és nem kell új Adunt keresnie magának.. |
| //Bocs, nem kard, harci kalapács// |
-Hatalmas fegyver lehetett egykoron, és még most óriási mágia áramlik belőle. Megtiszteltetés számomra, hogy kezembe foghattam egy ilyen ősi relikviát. Köszönöm, hogy megmutattad (meg azért kösz a töri-leckéért is).
Ezekkel a szavakkal nyújtja vissza áhítatosan Xojertha a kardot tulajdonosának.
-Megkérdezhetem, hogy hogyan jutottál egy ilyen varázstárgyhoz? A hallottak alapján ez a fegyver egy uralkodót illetne. |
A törp kis csörrenéssel teszi le magát a druida mellé.
-Bár tegnap céloztál erre, de a törpöknek nincs köze e fegyver létrejöttéhez, bár amilyen szép munka, akár törp is lehetne -szerénykedik . Valójában ősrégi ez a fegyver. Beszélik, mikor még régesrég bekövetkezett az, amitől az akkori tudósok és mágusok féltek akkor kovácsoltatott. Régen, mikor még nem korcsosult el annyira a mágia mint napjainkban, akkor még előre tudták jósolni egyesek azt, amitől mindenki tartott: a káosz eonját. Ezekért a "balga és eretnek" tanokért száműzték ezeket a a látnok embereket. Bár senki nem hallgatott azokra, akik ezt megjövendölték, ők összefogtak, hogy megelőzzék ezt, de elkéstek. A jégnász konstelláció, amely az a csillagállás, ami elhozza a háború szelét, hamarabb jött három évvel, mint azt kiszámították, így nem volt idő elkészíteni a fegyvert ami ezt megelőzze. Ezután az idő nem került számolásra, és sok régi évkönyv is elveszett, így nem tudhatjuk pontossan hogy hány évig (évtizedig, évszázadig) tarthatott a kontinensek háborúja, amelyben dicső nemzetek hulltak a véres porba. A világ ősi állapotokba került ekkor, egyes csopotok már fabunkókkal felszerelve és kövekkel dobálva folytatták a vad kűzdelmet, amire egy megállíthatatlan erő késztette akkor az ismert világokat. Csakhogy az a csoport, aki a fegyver létrehozásával fáradozott, tovább folytatta a munkáját, és bár a változó, egyre hanyatló tudomány és kultúra nehezítette a dolgukat, rendületlenül készítették tovább az ezközt. Mindhiába, bár még erőssek voltak, de már ahhoz kevés volt a hatalmuk, hogy a közben egyre szilárdabbá váló őskáoszhoz hasonló körülményeket megszűntessék. Ekkor már csak egy helyre mehettek, egy reményük volt: elvándoroltak nagy nehézségek árán a rubin terembe. A világ kiegyensúlyozatlanságára utal ez is, hisz a rubin terem volt akkor a lakhelye a megmaradt ős szellemeknek, akiknek pedig a természet rendje szerint a lehető legtávolabb kellene lenniük egymástól. Tehát elmentek ide, akik addig még éltek ebből a csoportból, és megkérték ezeket a szellemeket, hogy hatalmukkal segítsék a fegyver létrejöttét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vilában egykor levő pusztító szellemek jórésze ebben a teremben volt, és a jó szellemek közül is egy, és egyben az utolsó, átvészelte a pusztítást -hogy értsd druida: a pusztító ősszellemeknek sem állt érdekében ez a vérontás és káosz, ezért segítettek-. Minden más jó és rosz ős-szellem dezintegrálódott a káosz vihara alatt. Bár ezek a szellemek immár gyengék voltak, mégis segítettek. A leggyengébb közülük Ash volt, az utolsó jó ősszellem, ő a remény szelleme volt. Ő csak egy kis reményt tudott adni egy apró kristálytűben, amit majd az egykori fegyver hordozója kaphatott meg. Miután a tűbe helyezte azt a csepp reményt, ami még belé volt zárva, lassan elenyészett. Az egész világ megborzongott egy pillanatra, hisz mindenki tudta a lelke mélyén.. az utolsó jó ősszellem is megszűnt létezni. Ezután a többi megmaradt ősszellem adott hatalmat a fegyverhez. Elsőnek Hek, a vér ősszelleme, ezután a fegyver olyan sebeket ütött, hogy azt csak a leghatalmassabb mágusok voltak képesek gyógyítani, különben a sebzett elvérzett egy idő után. Másodszor Gar, a halál ősszelleme adózott erejével: az ekkoriban egyre inkább eluralkodó nekromancizmus ellenszerét adta, a megfelelő varázsszó kimondásával a legerőssebb élőhalott is porrá hullott. Eztán következett Dor és Vun, az előbbi vámpíraurát adott az eszköznek, amivel minden energiával rendelkező lény léterejét el lehetett szívni, míg a másik, a sorvasztás ősszelleme, aki olyan különleges képességet adott a fegyvernek, mely a legerőssebb mágikus védőmezőt is képes volt negálni az ellenfélről, így az lesorvadt róla. Miután ez a képesség is a helyére került, a fegyvert kidolgozó csoport tagjai tettek bele az előzőeknél gyengébb, de így is hatásos mágiákat, szám szerint tizenhármat. Ohh.. el is felejtettem mondani, amit idáig fegyvernek hívtam, az nem más volt, mint egy jó félmázsás adamantinum kocka. Csakhogy, az eddig beledolgozott hihetetlen képességek hatására formálódott folyamatossan, és végül egy acél harci kalapács rajzolódott ki az anyagból (nyílván nem félmázsás, hisz az ősi mágiák az anyag minden tulajdonságát átírták). Eztán már csak egy ősszellem maradt, aki még nem adott semmi hatalmat a fegyvernek, ő volt Nis, a fájdalom ősszelleme. Ránézett a hihetetlen hatalommal felfegyverzett mágiától fortyogó, háborgó tárgyra, és így szólt: "Nincs erőm hatalmassabbá tenni ezt a tárgyat, de a befejező formulát, amely összekapcsolja a az energiáját, és megnyugvást ad ennek az erekjének még megadhatom." Ezzel harcirúnákat kezdett vésni a tárgyba és utoljára a fájdalom legősibb rúnáját karcolta bele. Ezzel létrejött a Fonat, az a jelsor, ami egy új szintre emelte a tárgyat. Innentől negy "csak" egy hatalmas erekje volt, több volt annál! Ezköz volt a pusztító káosz megtörésére! A táj megremegett, a szél elcsendesedett, és a Káosz megéreszte ellenfelét, ezért saját magából tornyot kezdett építeni, és a világra szült egy entitást, egy borzalmas és hatalmas kreatúrát, ami magát a zűrzavart szinbolizálta, és méltó ellenfele lett a fegyvernek. Már csak egy kérdés volt: ki lesz a fegyverhordozó? Ki az, aki méltó lehet egy ilyen tárgy viselésére? Ekkor lépett elő az árnyékból egy harcos aki Adunnak nevezte magát, aki mindvégig a csapattal tartott és mindvégig hitt a célban. Kezébe vette a fegyfert, és mindenki csodálatára nem halt bele azonnal eme rendkívüli tárgy érintésébe, felemelte a magasba a tárgyat, és ezt dörögte: "Legyen a neved: a Gyehenna Harci Kalapácsa!". Ezzel felízzott a fonat kéken, és hasonló kékséggel borította be egyetlen méltó gazdáját. Eztán a harcos vándorútra kelt a távoli Káosz-fellegvár felé, melyet a gonosz hatalom emelt, hogy legyőzze a lényt, ami magát a romboló erőt testesítette meg. Míg a természet szellemei védett szentélyükben maradtak, addig a csoport a harcossal tartott, és együtt megalkották a Khalát, azt a "törvényt" ami alapján ez a csoport innentől működni fog. Innentől a csoport feladata -márha sikerül legyőzni az ellenfelet- hogy megjósolja előrre, hogy milyen események vezethetnek a jégnász-konstelláció újbóli bekövetkezéséhez, és ezeket az eseményeket még csírájában elfolytani. 3 év 6 hónap és 9 nappal az indulás után elkészült a Khala-törvénykönyve, és egyúttal el is értek az uticéljukhoz. A Káosz-fellegvár sötét falai mint valami nyugtából kirobbanni készülő ágyúgolyó meredtek a közeledőkre. Itt a követő csoport lemaradt, hisz tudták a tagjai, hogy esélyük se lenne. Eztán napok teltek el hatalmas csöndben, bár nyílvánvaló volt hogy folyik a kűzdelem a kreatúra és Adun között. Hírmondó nem akatt, aki tudósított volna a kűzdelemről, de a képzeletünk úgysem foghatta volna fel a csata hatalmasságát. Ezután egy távoli alak közeledett a táborozó csoport felé, Adun volt az. Vértje széttépve, vérben ázva, de még élt. Lerogyott, a táborozók körbevették, és kérdezték a nyílvánvalót: "Mért borul még mindig sötétségbe a nappal, ha legyőzted az ellenfelet?" Adun nem válaszolt, csak elővette a kristálytűt, és kettétörte. Halvány fény derengett elő, és -mint valami jó parfünillat- járta át a környéken állókat. Édes érzés volt, melyet már rég elfelejtettek: a remény. Ekkor a távolból hatalmas dörrenéseket, omlást lehetett hallani, majd Adun így szólt: "A végső csapást az ellenfélre Ti jelentettétek, azzal hogy reménykedni kezdtetek. Menjetek hát, és terjesszétek a belétek szállt reményt, a Khala dicsőségére!" és ezzel kilehellte lelkét. A fegyverben eddig pulzáló erő ekko alábbhagyott, de még évszázadokkal később is lehetett látható jelét tapasztalni. Eztán -mint valami hosszú és véres éjszaka után- a hajnal első sugarai jelentek meg a horizonton, és a világ magára eszmélt. Az eddig háborúzó lények békét kötöttek, és megkezdődött az évszázadokig tartó sebek nyalogatása. A csoport, mely magát ekkor elnevezte a Száműzöttek Klánjának, ekkor új tanítványokat keresett, szétszóródott a világon és visszasüllyedt az oltalmazó ismeretlenségbe. Persze itt-ott hallani rólluk, amint megmagyarázhatatlan okú cselekedetekkel beleszólnak a világ folyásába, de sok életjelt nem adnak. Azóta már e fegyver is sokat vesztett hatalmából, vagy csak már mi nem tudjuk használni, de végtére is még mindig elég erős varázsfegyver, és örülök hogy magamnál tudhatom.
Ekkor a törp átnyújtja a druidának a fegyvert, hogy az meg tudja vizsgálni. |
A többi elf is elolvassa a levelet, majd egyből rávágják Elfi felszólítására:
-Benne vagyunk! Lesz egy kis szórakozás. |
Az elf jön le a lépcsőn. Észreveszi az asztalon hagyott levelet elolvassa, majd olyan képet,mint akinek felkeltette valami az érdeklődését. Meglátja az asztalnál ülő elfeket és a törpét.
-Mennyűnk Titusz után! |
-Üdvözlünk, gyere ülj le körünkbe.-szólal meg S'almeyna.
-Hé te klón, egy sört a barátunknak!
-Igen, érdekel a fegyvered, kérlek meséld el a történetét. Ti törpök úgyis szerettek mesélni.-mondja mosolyogva a druida. |
A törp átaludta a reggelit, és talán még az ebédet is átaludta volna, ha szomszédban levő elf nem ordibál megint. Lebaktat az emeletről, közönyössen elolvassa a levelet. Látható hogy egyenlőre túl fáradt felfogni a benne levőket, és olyan "majd csak lesz valami" fejet vág. Belép a pult mögé, magához vesz valami "frissítőt" és leül a három elf mellé.
-Üdv nektek! -a druida felé fordul- Tegnap ismerkedni akartál a fegyveremmel. Meséljek rolla? |
| Fél órával később egy üvöltést hallottak odafentről. A paplovag előkapta a Sheran-pallosát, Jakhsjahlang a fejvadászkardját, Xojertha pedig memorizált egy védőburok-varázslatot, és együtt felfutottak. Berontottak a szobába, aztán, miután látták, hogy csak Elfi van benn, zavarodottan elnézést kértek, és ismét lementek. |
Titusz lép be a kocsmába. Arca szomorú, öltözéke rendezetlen. Vele tart még egy lilaruhás elf, egy barbár hölgy (Torokvágó a neve régebben mintha lattad volna az arénában) és egy Cain nevű harcos-pap.
- Üdv a népnek! Sajnos muszály elmennem! Apám hív, bajban van. Nem tudom hogy viszatérek e a kocsmába. Amig tavolvagyok addog Lord Raptor viszi tovabb a kocsmat. A golem és a klon neki engedelmeskedik amig vissza nem térek. Jó szerencsét és kellemse napot mindenkinkek! Vigyazzatok magatokra! Öröm volt titeket elaatni és hogy itt voltatok! REmélem még találkozunk...
Majd egy levelet hagy az egyik asztalaon. Ezzel elsiet és tovatűnik az éjszakában.
Napokkal késöbb felröppen a hír hogy négy kalandozó behatolt a Laeinuri papatanács legfelsöbb szentélyébe és illetékteleül teleportalt valahova. A papok szerint nics ok a riadalomra, ugyanis a teleport energiamezője a semmibe vezet: a negatív plánba ahol az anyag kifordul önnmagábol tehat a négy kalandozó mar biztosan halott.
Ám ti legbelül tudjátok: ez biztos nem így van.
A levelet valamiféle magia védi: csak egy hét múlva lehet felnyitni. Mikor felnyitják eu olvasható benne:
Nos ahová megyek oda ti nem terthattok most velem. Ám bármi előfordulhat. Ha van elég merszetek induljatok a Laeinuri paptanács legfelsöbb szentélyébe! ott keressétek Thingolt és mondjatok a nevemet. Ő segiteni fog. Itt mutatom a runakat mire szükségetek lesz! Varjatok egy par napot még és ygertek ha segiteni akrtartok!
Titusz
ui. a negativ plán nem gyerekszoba. Szerezetek magikus fegyvereket és páncélokat. Mi a Feledés Citadellájába indulunk. Ott őrzik az ösi titkot mit apám is keres. Viszlát
Elgondolkodva néztek egymásra.
Mágikus fegyverek? Páncélok? Kaland? Gyerünk bele! |
És a pöcegödör hirtelen átváltozott igazi konditeremmé, és Elfi haverjuk se bűzlött. Mindegyikük fejvadász testvérükre pillantott.
-Bocs az illúzióért, de egy kis szórakozás nekem is kell.-mondta szélesen vigyorogva. |
| //Ne haragudj, csak a poén kedvéért írtam, meg hogy egy középkori világban már van szalámis pizza meg edzőterem.// |
Az elf a gyúrás után visszament a fogadóba, és rendelt egy ebédet. Majd felment a szobájába, és lefekütt az ágyra. Hamar álomra szenderült.
Egy nagy sötét erdőben találta magát. Háta mögül morgást hallott, hátranézett és egy Őssárkány volt mögötte. Rohanni kezdett előre, míg nem találkozott egy lovassal.A lovas és a lova is teljesen fekete volt.
És a lovas arcát csuklya fedte. Háranézett, de a sárkány már nem volt mögötte.
-Aki a Sötét Urat elárulja, az az igazi halált halja.
A lovas rúnákat kezdett rajzolni a levegőbe, és az elf felismerte az árnyéktűz mozdulatait.
Fülrepesztő üvöltéssel ébredt föl. Odakint a nap magasan volt, és a faágakon madarak énekeltek. |
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932
Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.
A fórumban történő hozzászólások valóságtartalmáért, minőségéért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
|
