| És látod, tudok komolyan is írni. |
Dehogynem  Konkrétumot meg sem szerveztem, csak gondoltam, esetleg hogy menne tovább. Nincs rossz megoldás |
| Nem ez a poén az egészben, hogy teljesen más öteteink vannak, de mégis kijön? |
| Én nem ilyen fojtatást vártam, de ez is teljesen jó, nekem teszett. Most nem én vagyok a soros, ha csak 3an írjuk is, akkor is evor jönne, de persze más is írhat, csak szóljon előre. |
" Vágtattam Kherom erdejébe ahogy csak tudtam. Amikor úgy gondoltam, hogy már elég távol vagyok Berrantól, megálltam. Ám ekkor egy mágus jelent meg elöttem.
- Mit keresel az engedélyem nélkül az erdőbe?!- mennydörgi
- Te vagy Kherom?- kérdeztem
- Igen, de válaszoljj a kérdésemre!
- Jól van, egy harcos elől menekültem!
- És mi az a táska nálad?
Úgy éreztem, nincs mit rejtegetnem. Kitaláltam egy történetet és megmutattam neki. Ám nem teljesen az történt, amire számítottam.
- Te nyomorult pondró!- üvöltötte és egy tűzgolyót lőtt felém, amit éppen csak elkerültem, úgy, hogy leugrottam lovamról, viszont a lovamat halálra sebeztem.- Ez a barátom erszénye volt, amit elloptak tőle, majd visszaszerezte, aztán megölték. Te vagy a gyilkos, de most megfizetsz a tettedért!
Ekkor jöttem rá, hogy akit Barren megölt, az nem tolvaj volt, hanem visszaszerezte az erszényt! De ezen elgondolkodni már nem volt időm. Elektromos sugár vágódott ki tenyeréből, ami telibe talált és egy fának csapott, ott meg tovább kínzott. Iszonyatos volt. Kiáltottam volna, de nem bírtam. Ekkor egy időre abbahagyta, és ezt mondta:
- Akkor most halljj meg.
- Várjj- ziháltam- Nem én öltem meg!
- Nem, hát akkor ki?
- Valami Barren!
- Barren? Még nem hallottam róla. De van lehetőságed bebizonyítani, hogy úő volt és nem te- ezzel előhúzott egy kardot- ezzel a krddal csak a barátom gyilkosát lehet megsebezni. Menj és öldd meg vele Barrent.
Bólintottam és átvettem a pengét. Gondolkodtam, hogy hol találom meg ellenfelem, de ekkor rájöttem, hogy nem kell keresnem, hisz ő is engem keres.Csak el kellett indulnom visszafele az úton. Nem csalódtam. Hamarosan megc is találtam a felém szaladó Barrent. Amint észrevetzt, megáltt, kivonta a kardját.
- Ezúttal nem menekülsz, te pondró!
- Nem azért vártalak be, hogy most meg elfussak. Meg foglak ölni, te csaló gyilkos!
- Nahát ez vicces! Nem győzhetsz le, halott leszel és a te testeden is farkasok híznak meg, mint azén a rühes tolvajén.
- Te vagy a rühes tolvaj- üvöltöttem és felé suhintottam fölülről. Ő meglepődött és alig védte ki a csapást. Újra meg újra ütöttem, ő meg estelenül hátrált csapásaim elöl. Dühöm és meglepetésem elég erőt adott ahhoz, hogy hatalmas fölénybe kerekedjek vele szemben. Ekkor azonban egy dobótört hajított felém. Kardal elütöttem, de a mozdulatnak megvolt az ára. Lendülletem elvesztettem, nBarrennek eg volt lehetősége védekező pozíciót felbvenni. Újra támadtam, de ez a támadás már nem volt a régi. Energikus volt, de a meglepetés erejét elvesztettem, így elenfelem könnyedén hárított minden támadást. Majd megfordult a kocka. Ő indított rohamot ellenem oldalról, amit hárítottam, majd mégegy támadást, aztán egy újatt. Próbáltam egy szúrást intézni felé, de könnyedén kitért előre, majd a szívem felé szúrt, és csak gyors elugrásom miatt nem ölt meg, de éreztem a vért a vállamnál. Barren elmosolyodott, majd újra rohamozott, én meg kétségbeesetten hátráltam. Éreztem az izzadságot az arcomon. Hát ennyi lenne? Így halnék meg. És Barren és álnoksága nyerne. Ezt nem egedhetem meg Újra védtem egy támadást, de eközben egy guggoló lábsöpréssel földre terített, majd végső csapásra emelte fegyverét. Felnéztem a pengéjére és rá. Feje fölött fákat láttam lengeni, madarak nézték az összecsapáést és kétségbeesetten csipogtak. Ez vaahogy megtette a hatását. Értük is kell harcolnom. Értük is kell győznöm. A nyugost természetben élek, ellenfelem épületben. Otthon vagyok. Nem vesztthetek. Padlón vagyok, de még nem ütöttek ki. És nem is fognak. A kardomra néztem, és újra önbizalom töltött el. Nyugotdtan vártam az eseméyeket, miközben két kézbe markoltam fegyverem, és fölránottan 1 másodperccel azelött, hogy a pallos lemetszette volna fejem. A pengéjének nyomása ellenére fel tudtam kelni. Most már újra önmagam vagyok, nincs esélye. Gyors, ám mozdultatlan oldalsó támadást indítottam ellene, amit védett, de ő érezte, ogy innentől megint új fordulatott vett a küzdelem. Penge-penge ellen pöröögtüónk, forogtunk, szúrtunk, vágtunk, hárítottunk, miközben tökéletes kondícióban küzdöttünk. Újra a fákra néztem, és ötletem támadt. Egy faág nagyon alcsonyan volt. Ellenfelem felé futottam, ám szinte ütésközelben ráugrottam az ágra, és átugrottam Barren feje fölött, majd amikor mögé érkeztem, szúrtam, hárított, de az lőny még nálam volt, és izomból térden rúgtam, összegörnyedt. Gyorsan felpattant, ám, eközben nem figyelt a kardomra, amivel oldalba találtam. Üvöltött fájdalmában, majd dühösen felém fordult, amit én egy halvány mosollya nyugtáztam. Nem tudom, mi késztette erre, de ebben a pillanatban egy újabb kardot vett ekzébe, amire meglepődtem. Mindkáét fegyverrel felém ámadt, és nagyon figyelnem kellett a támadásaira. Sokszor nem is védtem, inkább kitértem. A gyorsaság miost mellettem állt. Erre alapoztam következő tervem. Közel mentem hozzá, így jóval nehezebb volt két fegyverének előnyét kihasználnia. Támadtam, amit kivdett, de eközben elfeledkezett a lábáról, így most combon úgtam, amit megérzett ám nem rogyott össze. Mindkét fegyverével támadt, erre hátraléptem. A két penge egymást találta el én is pdaütöttem a kardom, így nem tdta újra alapállásba helyezni fegyverét. Nyomni próbálta fölfele az enyéimet, de ndem aratott sikert. Fizikálisan én voltam a jobb. Ekkor úgy dötöttem, hogy ezt egy ütés formájában ki is használom. Az öklöm eltalálta arcát aki, és ez elég nagyot csattant. Barren üv9öltött a fájdalomtól és ezt kihasználtam. A kezem gyorsan lendült és kirántottam a kezéből az egyik kardot. Most nálam a fegyverelőny. Ránléztem, mire ő is. Ekkorra nem tűnt úgy, hogy jól érzi magát, sem úgy, hogy maradni akar. El is kezdett futni az erdőbe.
- Nem menekülsz előlem- üvöltöttem és rohantam utána"
Innen jöhet ki |
| Akkor az enyém után érteni fogod.... |
| Majd akkor folytatom, ha megértem. |
Húha ez nagyon kusza... bevallom, innentől:
"Megjött a második lovas is, oda ügetett a fámhoz, és elüvöltötte magát.
-Úgysem tudsz menekülni! Vagy nyílt harcban becsületben halsz meg, vagy pedigleváglak, mint egy kutyát, te tolvaj!", egy szót nem értettem az egészből?
Melyik a Berran? Melyik a tolvaj? Melyik az elf? Melyik a lovag? Melyik esett le a lóról? Miért?
Csak hadd ne én folytassam... amúgy egyes szám első személyben... nehéz lesz. |
| Nekem a kezdés bejön, van is tippem, hogy folytathatnám, de ha evor akarja, akkor ő is folytathatja. Az ő döntésére várok. |
| ..........és megláttam 1 kacsát.......... |
Akkor a kezdés. Remélem tetszik.
Bandzsán a szemben ülő egyedre meredek. Hegyes orra, hosszú fekete haja, kb. 190 magas volt, és úgy nézett ki leginkább, mint egy hajléktalan. Ez nem mellőzi azt a tényt, hogy ez a bizonyos egyed én voltam, mert egy tóba bámultam bele. Már vagy három órája próbálok valami laktató kis halacskát kifogni, de sehogy sem sikerül. Hát kihúzom a fadarabomat, de nem dobom vissza, mert észreveszem, hogy a zsinór végén semmi sem volt, még azt a vacak kenyeret is megették előlem. És hol vannak azok az aranyhalak, amik teljesítenék gyomrom mindhárom kívánságát. Mégpedig, hogy kaját, kaját, és meglepő módon még egyszer kaját.
Hamarosan lódobogást hallok, hátrafordulok tehát, hogy megnézzem, ki lesz az, akitől az erdő közepén lejmolni tudok. Nemsokára még egy ló patazaját meghallom, kicsit messzebbről. Ejnye, zsiványoktól nem tudok semmit sem elkunyerálni, majd halomra lövik egymást, akkor szépen kifosztom a hullákat, valamelyik isten nyugosztalja őket békében.
Mikor már azt hittem, hogy itt hagynak engem mindenféle hullák nélkül, visszafordultam, hogy kerítsek valamit a pecabotomra. De nem ez volt a helyzet. Hamarosan egy fülsüketítőt nyerített, én meg ijedtem fölugrottam egy közeli fára. Megláttam az embert, amint éppen feltápászkodik a ló mellől, megragadja, kardját, és erszényét, és elkezdett az én pecatavam felé futni. Most veszem csak észre, hogy ott felejtettem a botomat, ha elmeri vinni, akkor megrúgatom őt a macskával.
Megjött a második lovas is, oda ügetett a fámhoz, és elüvöltötte magát.
-Úgysem tudsz menekülni! Vagy nyílt harcban becsületben halsz meg, vagy pedigleváglak, mint egy kutyát, te tolvaj!
Az eddig futó ember megáll, és megfordul.
-Jól van, nincs több értelme a menekülésnek, te zsarnok- Megtörli ingujjával az eséstől véres képét, és előkapja hüvelyéből a kardot- Ez lesz az utolsó küzdelmet, Berran.
Berran??? Csak nem a király egyik nemes lovagja Berran? Jobban megnézem az elfet, de sehogyan sem jut az eszembe, hogy mégis ki lehet ő. Hát igen, rossz az arcmemóriám…
A lovag nem válaszol, csak mélyen a rongyos tolvaj szemébe néz.
- Majd meglátjuk, kedves barátom, majd meglátjuk.- dörmögi, és előkapja saját pallosát. Nem teketóriázik sokáig, gyorsan nekitámad ellenfelének. Az előkapja a nyakában lógó talizmánt, és üvöltésére hatalmas tűzörvény szántotta át a füvet, egyenesen az elf felé tartva. Meg is perzselte egy kicsit, de megállítani nem állíthatta meg. A pengék összecsapódtak.
Ekkor beugrott ki volt ez a Berran. A fogvatartóm, a kínzóm! Megszöktem tőle, hisz én csak kis hal voltam, és jött nagyobbacska után. Na, kellett ez neked! Miközben egymás t gyilkolták, én leugrottam az alattam lévő Berran lovára, egy fahusánggal, amit letörtem a fáról. Mire elindulok a kínzóm felé, az már rég végzett ellenfelével, és indult visszafelé, hogy közelebb húzza lovát. De csak a husángommal találkozott, ami telibe találta a fejét.
Leugrottam a lóról, gyorsan a halott erszényéért nyúltam, letéptem a nyakláncot nyakáról, és visszapattantam a lóra, és még mielőtt a lovag magához térhetett volna, én már rég eltűntem a Kherom erdejének poraiban.
Valaki folytassa! |
| Nekem nagyon tetszett!! Mikor jön a következő rész? |
| Azért majd figyelek, és igyekszem reálisan folytatni a tieidet. |
| Miért, most már leszoktattalak a piáról. Mondjuk ezért még bosszút fogsz állni |
| Azért ne féllj, ha kell, akkor tudok komolyan is írni. |
| Oké. Ja, egy kérés, plz ne szerepeljek benne Vagy legalábbis ne úgy, mint Bubuéban... |
| Ok, holnapra megpróbálok valamit összehozni. |
Mókásan normális. Vagy normálisan mókás
Na, tehát ne mellőzze a humort, de ne legyen olyan beteg, mint Bubué. |
| Nah, kezdehetem én... Mókás, vagy normális legyen? |
Én se akarom kezdeni.
Amúgy arha jó lesz, h Bubuval tök ellentétesen írunk |
| Nem, maga a sztori hogy tetszett? |
| Nem fórumozó, amúgy milyen volt a sztori? |
Én magamra gondoltam. |
| Az a kopaszodó emberke a győző volt? |
| Én is, de hadd ne én kezdjem! |
| Csak 2 hsz-ben fért ki, 1322-1323. |
| mindenkinek ajánlom figyekmébe: http://vipcomputer.hu/~daver/vblog1.wmv |
Link a bozótos felé nézett. Mintha… Közelebb ment. Egy „lyukat” talált. Át lehetne kúszni – gondolta Link – talán ez az a hely, ahova „el van rejtve a kard”. Lefeküdt, és elkezdet kúszni a földön. Megpróbálta elkerülni a tüskéket, – néhány bokor ilyennel is rendelkezett – nagyrészt sikerült is neki. Csak pár karcolás. Semmiség. Véget értek a bokrok. Volt egy elég széles ösvény a magas növényzet közt. Elindult. Szerencsére az „út” csak egy helyen ágazott el, és az is „zsákutcába” vezetett. A másik út is zsákutca volt, de annak a végén volt is valami: Egy fatönk. Persze nem az volt érdekes, hanem ami rajta volt. Egy láda. Szerencsére zár nem volt rajta. Link kinyitotta.
- Megvan! – kiáltott fel Link, és kezébe vette a kardot. Nem volt egy hosszú kard, kb. 15 centiméteres lehetett az éle, de Linknek ez is tökéletesen megfelelt. Már csak 3 rúpiát kéne szerezni valahonnan és megveheti a pajzsot is. Visszaindult az ösvényen, visszakúszott a lyukon, és elindult Saria háza felé, hogy megmutassa neki a kardot. A magas fűben meglátta Aldo-t. Lassan halad a fűnyírással egy szál ollóval (nem volt épp más), Link úgy gondolta, segít neki, hisz karddal gyerekjáték lesz. Az egyik fűcsomó alatt egy kis pénzt talált: 5 rúpiát. Na, megvan a pajzsra a pénz, és vissza is adhatja Linder-nek a 2 rúpiát. Saria-val nem is beszélt, azonnal a bolt felé vette az irányt. Be is ment… a pultot elég magasa építették, és a boltos – kokiri gyerek lévén – nem volt valami magas, úgyhogy lábujjhegyre kellett állnia, hogy kilásson a pult mögül. Link akaratlanul elmosolyodott egy pillanatra, de aztán a tárgyra tért: Venne egy „Deku pajzsot”. A Deku pajzs nem volt túl nagy, és túl erős se, hisz fából volt, de a kokiriknek nem igazán volt szükségük jobbra. Ez könnyű és kis helyen elfér. Egy kettéágazó körvonal-szerű piros jelkép volt rajta. Vagy inkább spirál… Tágul, de csak „egyszer megy körbe”. És… Mindegy, fizetni kell, aztán menni a fához, majd máskor gyönyörködik benne. Link kapott egy hüvelyt is, amibe bele tette a kardot, és a pajzsot is rá tudta akasztani. Praktikus. Felakasztotta a hátára. Egyáltalán nem nehéz. Mielőtt Mido és a Deku fához vezető ösvény felé indult, gondolta, megmutatja Saria-nak a felszerelését.
- Szia Saria! Nézd, mi van a hátamon!
- Ez nagyszerű! Praktikus. Na most már mehetsz a Deku fához. Mido-nak nem lehet több kifogása.
Link útba ejtette a „tornatermet”, hogy megadja a tartozását. Linder kicsit irigykedett a kardjára, hisz ő akar harcos lenni. Link megígérte, hogy majd, miután nem lesz rá szüksége, odaadja neki. A fiú folytatta útját, a tavacska mellett már futott, és Mido-nál állt meg.
- Már megmondtam, ha akarod látni a Deku Fát, szükséged lesz kardra és pajzsra… - Link leakasztotta a hátáról a kért tárgyakat – Á, egy Deku pajzs, OK, de… Mi AZ? A „Kokiri kard”?! Hoppá! Na mindegy, a pancser akkor is pancser marad! Én, a nagy Mido, nem foglak soha igazi kokirinek tartani! – Linket most nem igazán érdekelte a sértés, hisz már várta a Deku fával való találkozást – Fenébe! Hogy lehet, hogy máris a kedvence lettél a Nagy Deku Fának és Saria-nak is?! – szóval ezért viselkedik így. Mind a 2-nek tetszeni akar, és nem igazán akarja elviselni, hogy nem őt csodálja mindenki.
Mido félreállt, Link elindult az ösvényen. Igencsak hosszú volt, és néhány helyen el is kanyarodott, de nem ágazott el. Link futott, futott, aztán… Micsoda? Húsevő növények? Mit keresnek itt? Mido-nak és Saria-nak igaza volt. Mindegy, levágta azokat. De egy kicsit aggódott. Valami nincs rendben. A növények szárának egy része fás volt, azt a részét levágta. Talán még jó lesz valamire a rövid bot. Tovább ment. Még egy pár húsevőt levágott, és elrakta a fás szárukat. Végül elért egy hatalmas tisztáshoz. A látvány lélegzetelállító volt. A hatalmas Deku fa, a sok apró tündér, ami körülötte repkedett – mintha több kis apró, világító lény lett volna itt, mint a faluban általában. Link egy ideig csak nézte a Deku fát. Először fölfelé tekintett, a nem kicsit magasan lévő lomjára – magasabb volt, mint bármelyik mási fa, - majd az „arcát” nézte. Gondterheltnek látszott. Navi szólalt meg elsőnek:
- Nagy Deku Fa… Itt vagyok.
- Ó, Navi… Szóval visszatértél… Link, üdvözöllek! Jól figyelj arra, amit én, a Nagy Deku Fa mondani akarok. Az utóbbi éjszakák nyugtalanok voltak, és tele voltak rémálmokkal. Ahogy a gonosz szolgáinak ereje nő, sötét energia járja át a földet, és rémálmokat okoz azoknak, akik érzékenyek rá – Linknek eszébe jutott az álma – Te is érezted. Link… Eljött az ideje, hogy próbára tegyük a bátorságod… Meg vagyok átkozva. Szükségem van rád, hogy a bölcsességeddel és bátorságoddal megtörd azt. Elég bátor vagy, hogy teljesítsd a feladatot?
Link egy picit habozott. Aztán válaszolt:
- Igen.
A fa kinyitotta a „száját”. Egy nagy kapu…
- Akkor, bátor Link, lépj be! És te is, Navi! Navi, segíts Linknek!
Link kicsit várt. Fel kellett dolgoznia az elmondottakat. Végül elővette kardját és pajzsát, és lassan elindult. Belépett a Deku fa szájába… |
Már amúgy 1szer lkeírtam valahova, de oké, jöhet ide is:
1. fejezet
Rossz kor kezdődik?
Valami változott…
A Nap ugyanúgy kelt fel, mint máskor. És ugyanúgy sütött Hyrule földjére, mint máskor. Ugyanúgy kukorékolt Kakariko faluban a kakas reggel, mint máskor, ugyanúgy ébresztve az embereket, mint máskor. És a munkások is ugyanúgy dolgoztak, mint máskor. A Hyrule Királyi Város piacterén is ugyanakkor nyitott ki a sok bolt, mint máskor, és ugyanolyan tömeg volt egész nap, mint máskor. A Lon Lon farmon is ugyanúgy nem akart felkelni a farm lusta tulajdonosa, mint máskor. És az állatok is pont úgy viselkedtek, mint máskor.
Valami mégis változott. Történt valami. Történt valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Valami rossz…Vagy mégsem?
Minden rendben. A megszokott élet folyik az idő folyóján. Senki nem is lát mást, csak a saját életét. Senki nem vett észre semmit. Senkiben nem merült fel. Kellett volna? Nem. Vagy mégis?
„Sötét, viharos éjszaka. Sűrű, sötét fellegek borítják egész Hyrule-t, a Királyi Város-tól a Hília tóig, a Gerudo völgytől a Halál hegyig… Hirtelen, egy fénysugár tör fel a sűrű, elfeledett erdőből az ég felé. A felhők elvonultak, újra világosság töltötte be Hyrule földjét. A fény egy alakká változott, kezében egy világító zöld kővel, maga mögött egy tündérrel…” és Zelda hercegnő fölébredt.
„Hyrule óriási, mély erdejében… Sokáig szolgáltam, mint védő szellem. Én vagyok a Deku Fa. Az erdő gyermekei, a kokirik itt élnek velem. Minden kokirinek van egy védelmező tündére. Azonban egy fiúnak nincsen…”
„Sötét, viharos éjszaka. Egy nagy kőfal. Egy patak. Egy felvonóhíd. Fölötte egy jelkép. Két arany szabályos háromszög csúcsán egy harmadik. Leereszkedik a felvonóhíd… Ott vagyok, egy tündérrel a vállam fölött. Belátok a városba. Kőházak… Fehér ló vágtat sebesen kifelé… Gyorsan félreugrok. A lovon két alak ül. A szárat egy erős nő fogja, és sarkantyúzza a lovat. Harcos lehet. Ölében egy lány ül. Fején egy fehér-lila kendő. Kivehető rajta ugyanaz a jelkép. A három arany háromszög. A ruhájából nem sok látszik, de az is hasonló színű lehet. Mintha aggódna. Mintha félne. És mintha szembe nézne velem… Hangok. Mögöttem. Gyorsan megfordulok… Egy másik lovas alak. Fekete lova felágaskodik, és megáll. Látom a rajta ülő alakot. Nagyon, nagyon gonosznak tűnik. Felém fordul. Látom sötét tekintetét. A kezét felém emeli…”
- Navi… Navi, hol vagy? Gyere feljebb… Ó, Navi, a tündér… Figyelj szavaimra, a Deku Fa szavaira… Érzed? Gonosz ereszkedik a birodalomra… Gonosz erők gyülekeznek, hogy megtámadják a földünket, Hyrule-t. Oly sokáig a Kokiri erdő, az élet forrása, egy pajzsként állt, távol tartva az idegeneket és fenntartva a világ rendjét. De... E hatalmas gonosz erővel szemben… az én hatalmam semmi. Úgy tűnik, eljött az ideje a tündér nélküli fiúnak, hogy elkezdje útját. A fiú, akinek a sorsa nem más, mint Hyrule-t az igazság és rend útjára vezesse… Navi, menj! Találd meg a fiatal barátunkat és vezesd hozzám… Nincs már sok időm hátra. Repülj, Navi, repülj, az erdő… nem, a világ sorsa rajta múlik!
A kis, világító, repülő lény megfordult, és elindult az egyetlen ösvény felé. A Deku fa tisztását – már ha annak nevezhető, hisz viszonylag sötét volt, a Deku fa kicsinak egyáltalán nem nevezhető lombja az egészet leárnyékolta - nagyon sűrű bozót vette körül, csak egy úton lehetett onnan eljutni a kokirik falvába. Gyorsan repült. Egy kanyar balra, egy hosszabb, egyenes szakasz. Egy kokiri fiú. Átrepült a lábai alatt, és véget ért az „ösvény”. Ott is volt a faluban. Repült. Lefelé nézett, látta tükörképét egy tavacskában. Utána felnézett. A házak óriási fatönkök voltak, átmérőjük sokkal kisebb volt, mint a Deku fa törzse, de egy, néha két-három kokiri kényelmesen elfért benne. Sok apró – Navi-nál és a többi védelmező tündérnél kisebb – tündér, szentjánosbogár más világító lény lény volt a füves területeken, a tóban, vagy a levegőben. Ők nem igazán „zavarták” a kokirik életét, még csak hangot se igazán adtak ki. Kora reggel volt még, de a legötbben már felkeltek. Akit keresett, azt nem találta kinn. Úgyhogy elindult az egyetlen olyan faház felé, ami magasabb volt, mint a többi. A bejárata sem „lent” volt: az erkélyre – onnan nyílt a bejárat - egy stabil – az erkélyhez és a földhöz erősített – létrán tudott felmászni egy kokiri. A tündérnek szerencsére nem kellet mászni – az apró mérete miatt nehéz lenne – egyszerűen felrepült, és beszárnyalt az ajtón.
- Szia, Link! Kelj fel! – szólította meg a tündér az ágyban fekvő fiút – A Nagy Deku Fa beszélni akar veled!... Link, kelj fel! – semmi reakció – Hé! Gyere! – mondta a tündér hangosabb, de még így is kellemes, csilingelő hangon, és össze-vissza repült a kis házban – Hyrule sorsa tényleg ettől a lusta gyerektől függ?
Ásítás, nyújtózkodás… Link kinyitotta két kék szemét, felült, és a már egy helyben repkedő, világító lény felé nézett. Navi úgy gondolta, folytathatja a mondandóját.
- Végre felkeltél! Én Navi vagyok, a tündér. A Nagy Deku Fa megkért, hogy legyek a társad mostantól. Örülök, hogy találkoztunk!
Link is örült a találkozásnak. Furcsállta, hogy minden más kokirinek van tündére, neki pedig nincs. Ennek az okát nem értette, viszont tudta: Biztos volt valami oka, hisz a Deku fa nem hoz soha rossz döntést. Ami zavarta, az az, hogy Mido, az önjelölt „főnök”, aki egyébként is elég nagyképű, gyakran cikizte emiatt, bár másoknál is felsőbbrendűnek tartotta magát, főleg, hogy ő volt az, aki a Deku fához vezető ösvényt őrizte. Ugyanis nem találkozhatott bárki, bármikor a fával, csak ha az szólította a kokirit. Már el is felejtette, hogy a tündér felébresztette. Egyébként is rossz álma volt…
- A Deku fa szólított téged! Úgyhogy menjünk is!
Link bólintott, és leszállt az ágyról. Felhúzta cipőjét, odasétált a hosszában kettévágott és lefektetett fatönkhöz, amit asztalnak használt, bekapott pár szem szőlőt, és ki is lépett a kis, kerek alakú faházból.
Alig volt ideje körülnézni, máris meglátta Saria-t a háza felé futni, egy tündérrel a feje fölött.. A lánynak ellentétben a többi kokirivel, nem sötétszőke, hanem világoszöld haja volt. Ugyanúgy öltözködött, mint a többi kokiri lány: Sötétzöld szoknyát, világoszöld pólót viselt, aminek az ujjai ugyanolyan sötétzöldek voltak, mint a szoknya. Derekán öv volt, lábán zöld színű cipő. Bár minden nap ugyanúgy nézett ki, Link sohasem unta meg: Saria-t nagyon szépnek tartotta. De nem is ezt szerette benne leginkább. Mindig vidám, játékos hangulatú volt, ha valaki szomorú volt, azt mindig meg tudta nyugtatni, együtt érzett mindenkivel, nagyon kedves volt. Mindenkivel barátságosan viselkedett, és nem volt haragtartó. Ha két kokiri valamiért mérges volt egymásra, ő mindig segített elrendezni a konfliktust. Link nem is tudta igazán, talán titokban jobban szerette, mint egy barátot. Néha úgy tűnt, Saria is hasonlóképp érez iránta.
- Szia Link – kiáltotta és közben az erkélyen álló Linkre nézett, mosolyogva.
A fiú lemászott a létrán, és közelebb lépett Saria-hoz.
- Szia Saria – köszönt vissza Link - Nézd, mi lebeg a fejem fölött! – mondta boldogan.
- Váó! Egy tündér! – a lány nem is tagadhatta volna, mennyire örül a hírnek – Végre kaptál egy tündért. Ez nagyszerű! Annyira örülök! Most már igazi kokiri vagy.
Link egy pillanatig gondolkozott. Igazi kokiri… Mido néha azzal indokolta „felsőbbrendűségét”, hogy neki van tündére, ő „igazi” kokiri. „Hogy fog nézni, ha meglátja Navit” – gondolta.
- És ez nem minden! A Nagy Deku fa szólított, hogy találkozzak vele.
- Ez komoly? Megtisztelés, hogy beszélhetsz vele. Akkor nem is zavarlak tovább, – volt valaha, hogy Linket „zavarta” volna Saria jelenléte? - majd később beszélünk.
- Rendben, Saria. Akkor megyek is. Szia.
A fiú a tündérrel maga mögött futott a Deku fa tisztásához vezető ösvény felé. Út közben elhaladt Saria háza előtt. A magas fűben – rég lehetett nyírva - meglátta egyik barátját, Aldo-t. Ugyanolyan ruhája volt neki is, mint Linknek és az összes többi kokiri fiúnak: Zöld pólót és ugyanolyan színű rövidnadrágot viselt övvel. Fején zöld sapka volt. Megszólítota:
- Hát te mit csinálsz itt?
- Mido azt mondta, hogy vágjam le a füvet Saria háza előtt, már nagyon magas. Azt mondta, ezáltal tetszeni fog neki, – Mido valahogy mindig imponálni akart a lánynak – de csak én dolgozok. Nem segítenél? Te és Saria egyébként is úgy tudom, közei barátok vagytok.
- Bocs, de most nem érek rá. A Deku Fához kell mennem. A tündérem üzente, hogy a fa akar velem beszélni.
- Tündér? – csak most vette észre Navi-t. – Végre! Gondolom, nagyon örülsz. Hát jó, akkor szia!
Link elfutott a tiszta vizű tavacska mellett, és indult is a bozótos felé. Az ösvénynél Mido állt.
- Szia Mido! Bocs, félreállnál, a Deku Fához kell mennem.
- Héj, álljon meg a menet, „tündér nélküli úr”! Mi dolgod a Nagy Deku Fával? Tündér nélkül nem is vagy igazi kokiri – Link kezdett elmosolyodni: pont erre számított. Már nem bírta tovább, és felkacagott.
- Majd elfelejtetem. Navi, ő Mido. Mido, ő Navi.
A nagyszájú kokirinek most nem csak a szája volt nagy: Tágra nyíltak a szemei.
- Mi? Már van tündéred?
- Igen, és beszélnem kell a Deku Fával.
- Hogy? Tehát hívott a Nagy Deku Fa? – Link bólintott – Micsodaaaaaaaaa? Miért téged és nem a nagy Mido-t? – látva Link nevető arcát, hozzátette – Ez nem vicces! Ezt nem hiszem el! De várj… Nem vagy felszerelve. Mégis hogy segíthetnél a fának, ha nincs kardod és pajzsod?
- Mi van? De… minek az? Meg aztán neked sincsenek olyan cuccaid.
- Mi? Ja, tényleg. Igazad van, de… Mindegy, ha át |
Hírek, változások | Kérdések | Csere-bere | Stratégiák | Versenyek | Lapötletek | Szavazások | Egyéb
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
