Már felnőttek vagyunk (Ősök Városa novella)

Mézízű Nyálcsülleng egy sápadt, beesett arcú, tudálékos kispajtás kinézetű, szemüveges galetki férfi belekezd csodálatos, saját élményén alapuló, oktató célzattal íródott történetébe:

Emlékeztek még a múltkori történetemre, melyben csúnyám besültem két társammal a Felnőtté Válás Ceremóniáján? Végül mégis sikerült! Hogy hogyan? Álljon itt ennek története, de legfőképp azért, hogy Csukonyi egója helyrebillenjen!

A szerencsétlen Felnőtté Válás után egy hétig ki sem mozdultam a barlangomból, teljesen magam alatt voltam. Hogyan lehet így elrontani valamit? Ezt a letargiát Csukonyi a Kalmár látogatása szakította meg, már messziről virított kereskedőábrázata. Már csak ez hiányzott!

- Szia, Nyálcsülleng! Akarsz vásárolni? - köszöntött szokásos modorában. - Van nálam lemúrhártya, alig használt bőrpáncélom! Vásárolj, vásárolj!

- Szevasz! - vetettem oda kelletlenül, majd hellyel kínáltam szűkös barlangomban és háromhetes rothadó zöldséget löktem elé egy mocskos kőtálban. - Tessék, szívesen adom! Egyél, egyél! - Erre elhúzta a száját és hasonló állapotú zöld trutymóval kínált meg.

- Mi járatban? - kérdeztem.

- Urtica Dioicával éppen ez imént beszéltem és fontolgattuk, hogy a jövő héten ismét megpróbáljuk végrehajtani a Felnőtté Válás Ceremóniáját. Jöhetsz te is. Mivel én dolgoztam ki a stratégiánkat, ezért meg kell fogadnod a tanácsaimat. Így biztosan sikerülni fog! Benne vagy? - szövegelt hosszasan.

Elgondolkoztam azon, hogy vajon milyen taktikát dolgozott ki. Rájöttem, hogy most már semmi vesztenivalóm sincsen a múltkori kudarcom után, mikor a döntő pillanatban görcs állt a csápomba. Ha úgy jön a lépés, átengedem neki az elsőbbséget és én leszek a második. Csak legyek már Felnőtt!

- És mi a terved? - faggattam beletörődve szánalmas sorsomba. Erre felcsillant mohó szeme és ecsetelni kezdte stratégiáját:

- Ez egy nagyszerű terv! Briliáns és csodálatos. Ráadásul egyszerű: Te és én együtt, Urtica egyedül!

- Mííííííí? - ordítottam fel. Nem gondoltam még eddig sohasem, hogy a Kalmár ferdehajlamú és azt, hogy Dioica egyedül szereti. Lehet, hogy ezért egyezett bele múltkor olyan hamar az én tervembe? - Na, neeeee! Én nem vagyok olyan, én csak Dioicával együtt vagyok hajlandó Felnőtté Válni! Veled kettesben sohasem!

- Nyugi ő is ott lesz a közelben, de ő a saját problémájával lesz elfoglalva! Ő egyedül csinálja, mi meg együtt! Nyugi jó lesz! Így biztosan felnőttek leszünk! - nyugtatgatott.

- Én nem vagyok olyan! - állítottam.

- Dehogyisnem, olyan vagy! Csak egy dolgod van, vegyél egy jó erős fémből készült páncélt, azon tutira nem hatol át semmi. Semmit sem fogsz érezni - biztosított.

- Ez biztos? -kérdeztem.

- Teljesen.

- Csak egy gondom van, hogy az a disznó boltos egy darab fém páncélt sem hajlandó eladni nekem! - panaszkodtam.

- Ja, csak ez a gondod! - kiáltott fel. - Én kioktatlak, arra hogy hogyan lehet rábeszélni fél perc alatt az eladót, hogy bármit eladjon neked. Ezzel hosszas magyarázatba kezdett és másfél óra után a titokkal gazdagabban búcsúztunk el.

- Hát, akkor sok sikert holnap a boltban! - köszönt el. - Még valami, fejleszd a savleheletedet!

- Miért? - tudakoltam, de ekkor már mesze járt. Tanácsát azért megfogadtam, elvégre övé a vezető pozíció.

Másnap meglátogattam a boltot. Már a bolt előtt felvettem a macsós figurát, amit Csukonyi mutatott, majd beléptem az üzletbe:

- Jó napot kívánok! Ja, te vagy? Mit akarsz? - köszönt felém a boltos, aki nemrégiben átvert. Nem szóltam semmit csak közel léptem hozzá, arcunk majdnem összeért a pult felett, majd köszöntem, ahogyan a Kalmár tanította:

- Jó nagyot kihányok! - és egy öklömnyi méretű savtócsát ejtettem a számból a pultra, ami egyből elszenesedett. Az eladó meghökkenve rám nézett, mikor tekintete a macsós ábrázatomba fúródott nyájasan megkérdezte:

- Mit parancsol, uram?

- Páncélt, fémből! - kiáltottam, ahogyan tanították.

- Ó, sokféle van: lemezvért, láncing, bronz mellvért. Melyiket óhajtja?

- A legbiztonságosabbat egy fura Felnőtté Váláshoz!

- Akkor a bronz mellvértet ajánlom. Felpróbálja? - kínálta fel a lehetőséget.

- Mit képzelsz te trágya! Majd akkor ott, nem mutatom meg neked az intim testrészeimet! - förmedtem rá, majd kifizettem a mellvértet és távoztam. Ezután egész héten a célba köpést gyakoroltam. Azt hiszem eléggé felkészült lettem a nagy napra. Persze Dioicát nem látogattam meg, nem mertem a szeme elé kerülni.

A Felnőtté Válás napján szorongva ébredtem. Aggódtam, hogy a szüleim fülébe jut az a gusztustalanság, amit ma teszek. Szinte reszkettem. Hónom alá csaptam a bronz mellvértet és elindultam. A reggeli séta jót tett, mialatt a megbeszélt helyre értem addigra teljesen megnyugodtam. Már messziről láttam, hogy ott van mindkét társam. Meglátva engem már messziről integettek.

- Szia, Nyálcsülleng! - sugározta felém Urtica Dioica a legszebb mosolyát. Végignéztem rajta, igencsak megdormásodott az utóbbi időben. Mindene nagyobb lett. Sajnos a tüskéi is! Mindenesetre felderített a látvány és már mosolyogtam volna, de Csukonyi megszólalt:

- Szevasz! Nem akarsz vásárolni? Van nohnetár gumóm, csótánylábam és késem. Vásárolj, vásárolj! - köszönt.

- Szi.. szia! - tért vissza belém a szorongás, de Urtica megnyugtatott:

- Nyugi, Mézízű barátom! Ma biztos sikerülni fog! Ahogy elnézlek igencsak megférfiasodtál az eltelt időben, és hmmm... mintha a csápod is erősebb és nagyobb volna. Remélem jól használod! - küldött felém egy csábító pillantást.

Húúú, szimpi vagyok ennek a nőnek! - gondoltam és kihúztam magam, amitől magabiztosságom egyből visszatért.

- Utánam! - kiáltotta a Kalmár, majd rohamléptekkel elindult a Felnőtté Válás helyszíne felé. Urticával szorosan egymás mellett követtük. Ez még kellemes is lett volna, de a hónom alatt vitt mellvért már igencsak nyomta a bordáimat.

Odaérve a múltkori terembe ugyanaz az öreg, összeaszott, savat nyáladzó galetki köszöntött minket. Mivel most Csukonyi volt a csapatunk vezetője én csendben maradtam és hagytam őt beszélni.

- Hehhőőőő... Tihhiii márhhh meghhinthhhőőőöö? - köhögte a vénség.

- Igen, mi nemes uram! Újra megpróbálkozunk a Felnőtté Válás Ceremóniájával! - válaszolta a Kalmár.

- Tehherveheheteheehek vahhan? Máhháss mihhinthhha haaa muhhulthkohorhííí...?

- Természetesen, bölcs öreg. A két fiú együtt, a hölgy külön.

- Jóhhóhhóó tehhervhhh köhhöőőő...- köpött ki az öreg egy bűzös savgombócot a torkán. Én elcsodálkoztam, nem gondoltam volna, hogy az öreg is olyan.

- A szabbáhhályok, minthhhhaaa múhhulthhkohhorrr. Kéhéhéhszehehehn vagytokhhhh? Tehhhhe mihéhrtthhh nehemhe veszedhhe fehhel a páhhávéhhélodathh? - nézett felém.

Észbe kapva, hogy fő a biztonság elkezdtem felhúzni magamra a mellvértet. Leültem a földre és levettem a nadrágomat ezután a mellvért egyetlen nagy nyílásán átcsúsztattam mindkét lábamat, majd a két kisebben kidugtam egyet-egyet. Mire végeztem ezzel a bonyolult művelettel azt vettem észre, hogy az öreg meg a Kalmár hasukat fogva fetrengenek a földön. Csak Dioica mosolygott rám megértően.

- Te butus! Itt nem arról van szó! - közeledett felém fejét csóválva. - Várj, segítek! Ezt vedd fel! - nyújtotta felém a nadrágomat. Köpni nyelni sem bírtam. Teljesen megkukultam, hagytam hogy Dioica mellkasomra csatolja a páncélt és eligazítsa rajtam. - Azt majd utána! - súgta a fülembe, de hogy mire gondolt azt nem tudom, mert Csukonyi hátba vágott:

- Öregem, hogy te milyen vicces vagy! Most pedig gyerünk! - intézte felém és csapatunk hölgytagjához a parancsot. Mindketten a baljós vastag ajtó felé vették az irányt. Én lassan döcögve követtem őket, és közben a páncélt átkoztam, meg azt, aki kitalálta. Ebben lehetetlenség mozogni! Mire beértem a terembe csapatom két tagja már távol állt egymástól, a Kalmárhoz döcögtem és körülnéztem. Mindenütt félhomály uralkodott. Már megint sehol egy ágy! Hová kerültem? Miről van szó? Mit is mondott Urtica? - merengtem magamban, amiből az ajtó döndülése riasztott fel. Becsukódott. Jaj, a sahran rákok! Innen nincs menekvés!

- Itt vannak! - hallottam a távolból. - Elkapom az egyiket! - üvöltötte Dioica.

- Gyerünk Nyálcsülleng! - kiáltott rám Csukonyi. Én mentem volna, de a páncéltól mozdulni sem bírtam, csak azt láttam, hogy a Kalmár a homályban hadakozik az egyik sahran rákkal. Lecövekeltem és mély levegőt véve hatalmas savcsóvát küldtem a szörny felé. Talált! Nem hiába gyakoroltam! Ezután folyamatosan köpködtem a savlövedékeimet. Mindegyik hatásos volt. Teljesen elmerültem a harc mámorában! Köd ereszkedett a szemem elé és csak köptem, csak köptem, csak köptem egészen addig, míg Dioica hangját nem hallottam a fülemben.

- Elég Nyálcsülleng! Meghaltak! És felnőttek vagyunk! - kiáltott fel örömében. Csukonyi Dioica nyakába vetette magát:

- Végre! Sikerült! - Átölelve egymást felém szökdécseltek és átkarolva bevontak az örömgyűrűbe!

- Mi... Mi van? - hebegtem. - Még nem vagyunk felnőttek!

- Gyertek hozzám ünnepelni! - ajánlotta Dioica, és tiltakozásomra ügyet sem vetve a kijárat felé vonszoltak. Az előcsarnokban az öreg gratulált mindnyájunknak. Én hallgattam. Nem értettem semmit. Két társam közrefogva Dioica barlangja felé vezetett. egész úton a csata jeleneteit elevenítették fel. Én végig hallgattam. Mit ronthattam el?

Hatalmas bulit csaptak ketten. Én magamba roskadva ültem egy sarokban. Rosszul értelmeztem az ősi szövegeket? Igen! - jöttem rá a megoldásra. Ez a Felnőtté Válás! Két vacak sahran rák megölése! Én hülye! - szidtam magam, majd saját hülyeségemen hangosan röhögni kezdtem.

- Látom Nyálcsülleng rájöttél! - búgta a fülembe Dioica. Ott ült mellettem. Csukonyi már nem volt ott.

- A Kalmár? - kérdeztem.

- Már elment! Megkértem hagyjon magunkra. Mit szólnál ahhoz, hogyha mi ketten... - suttogta.

- Igen?

- Szóval, ha tényleg felnőtté válnánk mi ketten. Együtt! A te értelmezésed szerint - majd megcsókolt és elmerültünk a saját privát ceremóniánk rejtelmeibe.

Másnap reggel kellemesen ébredtem Dioica mellett. Végre felnőtt lettem! Egy nap kétszer is! Azt hiszem Csukonyi a Kalmárnak is kellemes volt a reggel, hisz egója ismét növekedett egy hatalmasat. De ez nem az én hibám!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Nem vagyunk még felnőttek! (Ősök Városa novella).

Létrehozás: 2004. november 11. 15:44:33

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma