Nem vagyunk még felnőttek! (Ősök Városa novella)

Mézízű Nyálcsülleng egy sápadt, beesett arcú, tudálékos kispajtás kinézetű, szemüveges galetki férfi belekezd csodálatos, saját élményén alapuló, oktató célzattal íródott történetébe:

Történt egyszer, mikor még bohó, fiatal koromban éppen régészeti tanulmányaimat folytattam a közeli ásatási területen és egy érdekes, ősi relikviára bukkantam. Ez egy kopott, töredezett kőtábla volt furcsa, régi írásjelekkel. Szerencsére már akkor is a lárvaszint legokosabb galetkijei közé tartoztam, ráadásul régészetben a szint legjobbjának számítottam, így könnyen megfejtettem a hiányos írást, és mondanivalóját. Ez a következő volt:

"... Azután a fiatalok ...ben, párosan, illetve ...val, egy külön terembe vonulva... Nagy erőfeszítésről és .... tanulságot téve átestek a Felnőtté Válás Ceremóniáján. Innentől felnőttnek számítottak."

- Ez az! - kiáltottam föl örömömben, hisz már olyan régóta szerettem volna felnőtt lenni. Ez volt a vágyam azóta, mióta betöltöttem a tizenkettedik életévemet és libidóm már a tűrhetetlenség határát súrolta.

Kirohantam az ásatási területről, hogy elújságoljam a szint primitívjeinek a hírt. Akivel először találkoztam az egy idős, sokat megélt galetki volt. Megkérdeztem tőle:

- Uram, Ön szerint készen állok már a Felnőtté Válás ceremóniájára?

Hosszan gondolkozott, méregetett majd száját elhúzva válaszolt:

- Neked egyedül nem fog menni!

- Uram, ezt én is így gondoltam - mondtam neki csodálkozva. Közben azon morfondíroztam, hogy mit tud ez már a Felnőtté Válásról.

- Járj szerencsével! - köszönt el, és fejcsóválva távozott.

Első gondom az volt, hogy egy társ kell életem rég várt élményéhez. Egy nőt kellett találnom! Számba vettem hölgyismerőseimet, majd rájöttem hogy csak egy van: Urtica Dioica! Elszomorodtam, hisz a hölgy nagydarab; erős; zöld, mint a takony (szerintem); ráadásul tele van tüskékkel. Mindegy! - gondoltam és hazarohantam a barlangomba kicsinosítani magamat! Otthon rájöttem, hogy csak egy kopott, keményített bőrpáncélom van. Elszaladtam vele a boltba és azonnal eladtam, hogy legyen pénzem a múltkor látott gyönyörűen csillogó fémpáncélok közül valamelyikre. Miután nyélbe ütöttem az üzletet, érdeklődtem a láncingek felől.

- Nincs! - vetette oda flegmán a boltos.

- Akkor az ellenállás köntöse felől szeretnék érdeklődni - mondtam.

- Az sincs! Különben is, páncél csak bőrből van! - vetette oda flegmán. Erre elbúcsúztam, majd orromat lógatva Dioica barlangja felé vettem az irányt. Mikor odaértem felvettem görnyedt hátam legbüszkébb tartását, majd csápomat csábosan, és lehetőleg szexisen lengetve beléptem lakhelyére.

- Csá! - köszönt felém követ rágcsálva.

- Szép jónapot a barlang úrhölgyének! - köszöntem vissza a legjobb formámat hozva, és csápomat mereven előretartva felé közelítettem.

- Mi járatban Nyálcsülleng? - kérdezte, miközben egy kristálydarabkát piszkált ki a fogai közül. Legmélyebb, búgó hangomat elővéve megkérdeztem:

- Hallottál már a Felnőtté Válás Ceremóniájáról?

- Igen - nézett rám gyanúsan. Ekkor fellélegeztem, hogy nem kell neki elmagyaráznom az élet alapvető dolgait. Aranyosan elpirultam és szinte esdekelve mondtam:

- Szeretném, ha mi ketten együtt esnénk át a ceremónián!

- Jó! De te nem leszel elég, hívjuk még a Csukonyit! - válaszolta. Elgondolkoztam a lány kívánságán, majd csodálni kezdtem teljesítőképességét. Ha ennyit bír, biztosan jó lesz vele! De, Csukonyi a Kalmár, az a sunyi, kereskedőpalánta! Mért pont Ő?

- Muszáj, hogy ő is jöjjön? - kérdeztem.

- Persze, ő is nagyon jó a maga nemében, mi ketten meg nem tudnánk a megfelelő teljesítményt nyújtani. Ha ő nem jön, én sem megyek! - makacskodott.

- Rendben! - egyeztem bele, majd megbeszéltük az időpontot és azt is, hogy szól a Csukonyinak.

- Aztán gyakoroljál! - kiáltott felém búcsú gyanánt.

- Ne félj bébi, én leszek a legjobb! - búcsúztam és csápomat izgatóan meglengettem.

Mikor eljött a megbeszélt nap, már korán reggel azon gondolkoztam, hogy hogyan milyen ruha illik legjobban az alkalomhoz. Gondoltam páncélt nem is veszek, hisz nem rendelkeztem a boltosnak köszönhetően eggyel sem. Nyakamba akasztottam tudásom jelképét, a kristályamulettet és a legjobb ruhámat felöltve elindultam a megbeszélt helyre. Már távolról láttam, hogy Dioica már vár ránk. Kihúztam magam és fess járással, mellemet kidüllesztve odaléptem a mai nap egyik legfontosabb szereplőjéhez.

- Üdvözöllek, gyönyörűséges hölgyem! Remélem emlékezetessé tehetem számodra a mai napot! - csápoltam felé.

- Szia! - köszönt vissza. - Hát, igen! A mai nap emlékezetes lesz. Együtt leszünk Felnőttek...

- Hahó! Üdvözlök mindenkit! Nem akartok vásárolni? Van friss csótánylábam. - szakított félbe minket már messziről kiabálva Csukonyi.

- Jó, hogy jöttél! - örvendezett Dioica.

- Jó napot! - köszöntem én is, és vizsgálgattam a Kalmár mancsát, hogy vajon nagyobb e, mint az én csápom. Megnyugodtam, mivel úgy találtam, hogy az enyém formásabb.

- Készült valaki valamiféle tervvel? - kérdezte Csukonyi.

- Persze, én igen! - kiáltottam fel. Nehogy már övé legyen az elsőbbség! - Úgy gondoltam, hogy én Dioicával, te pedig egymagad - vázoltam fel gyorsan a taktikámat. Különben is, Csukonyi váljon Felnőtté egyedül! - gondoltam.

- Akkor induljunk! - javasolta társaságunk egyetlen hölgy tagja, mi pedig ketten követtük.

Egy barlangnyíláshoz vezetett minket, ami egy kis terembe torkollott. A teremben egy aszott vén galetki tartózkodott mögötte egy vastag tölgyfaajtó volt.

- Háááá... A fiatalok... akik... felnőtté sze...retnének...Höööö... válni! - hörögte felénk, miközben kontrollálatlan savfolyam csöpögött végig az állán.

- Ja, öreg persze! Egyébként tisztelet neked és őseidnek! - köszöntem észbe kapva az ősi hagyomány szerint.

- Ki... a csapattoto...totok vezetőjehheehhhhe! - harákolta.

Mivel senki sem válaszolt és én annak éreztem magam, feleltem:

- Természetesen én!

- Tehehhehehheheh? - próbált egyszerre köhögni és nevetni.

- Én persze! Én tudok a próbáról a legtöbbet!

- Rendben. Akkokokor néhááhhány szabályt méghhh elmondok, és válaszolj néháhhaááhny kérdésehhhemre a formáságohohhok szerinthhhh.

- Állok elébe!

- 4 körihhi! Bírni foghohjátok?

- Én akár hatot is! - válaszoltam, erre megint elkezdett kuncogni magában.

- Bármikhhoor abbahagyahtjátok, ha úgy éhhérzitek elegetehhehk volt.

- Ó, ebből sohasem elég! - biztosítottam az öreget.

- Van tehervetehehk?

- Van.

- Akkokhkhor, felkéhhszültetek?

- Már alig várom! - sürgettem.

Intett és a vastag ajtóhoz vezetett minket. Bekopogott, erre az ajtó lassan kezdett kitárulni. Nem láttuk még hogy mi lehet benn, hisz félhomály uralkodott.

- Aztáháhhán keményen! - kacsintott rám az öreg, majd csettintett az ujjával és eltűnt.

- Én már kemény vagyok! - kiáltottam utána, majd intettem jó modoromhoz illően Dioicának, hogy az ajtón a hölgyeké az elsőbbség. Megvizsgáltam kicsit tüskés hátsóját, majd elmosolyodva, Csukonyi elé furakodva követtem. Ahogy beléptünk intettem, a Kalmárnak, hogy menjen távolabb a megbeszéltek szerint. Ő így is tett. Végre! Ketten maradtunk ceremóniám hölgyével! Furcsálkodva néztem szét. Sehol egy baldachinos ágy, selyempárna, szőrmepokróc. Mindenütt csupasz falak. Legalább egy kőágy! - rimánkodtam magamban, de az sem volt. Elszomorodva elhatároztam, hogy a tettek mezejére lépek. A félhomályban megpróbáltam közelebb férkőzni ceremóniám áldozatához, hogy csápom simogatásával kicsit bemelegítsem a nagy eseményre. Már csak egy hajszálnyi rés választott el tőle, mikor Csukonyi kiabálására mindketten rémülten hőköltünk hátra.

- Itt vannak! Hajrá! Két sahran rák!

- Mi van? - kiabáltam vissza, de a homályból egy rémes torzszülött közeledett felénk. Dioica azonnal nekiesett, de én mozdulni sem bírtam. Megpróbáltam megmozdítani a csápomat, de nem sikerült. Görcs állt belé a rémülettől. Ahogy ott álltam és néztem, azon gondolkoztam, hogy mi köze a sahran rákoknak a Felnőtté Válás Ceremóniájához. Hiába törtem a fejem nem jöttem rá. Ezután megpróbáltam én is Urtica közelébe férkőzni, ami sikerült is, de görcsbe állt csápom sajnos semmit sem tudott kezdeni vele. Hirtelen, ahogy szégyenkezve eloldalaztam, elbuktam egy kiálló sziklába. Ahogy estem csápom valami keménybe ütközött, az egyik torzszülött páncéljába, aki erre holtan terült el. Csukonyi a háttérben küzdött még a másik rákkal, mikor sípszó hallatszott, és arra utasítottak minket, hogy távozzunk az ajtón keresztül. Mikor kiértünk az öreg galetki fogadott minket.

- Uhhuhúgy látszihhhkik, hogyhgy nehhheem vahagythohohok felkészühhülvehhe. - hörögte idegesítő hangján.

- Ennek semmi köze a Felnőtté Váláshoz! - üvöltöttem rá, de meg sem hallgatva csettintett egyet és eltereportált.

Szomorúan távoztunk a csarnokból. Útközben megszólalt Dioica:

- Más terv kell legközelebb!

- Majd én kidolgozom! - ajánlkozott Csukonyi.

- Rendben - hagytam rá. - De enyém az elsőbbség! - szóltam, majd köszönés nélkül ráfordultam a barlangomhoz vezető ösvényre.

Otthon lefeküdtem aludni, de egy gondolat nyugtalanított: Nem vagyunk még felnőttek! És mindez az én hibám!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Bölcső titka (Ősök Városa novella).

Létrehozás: 2004. november 2. 16:30:00

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma