Xantrox hangjai (Túlélők Földje novella)

A tűzvihar utáni 3. évben, Fairlight havában, a kapzsiság szakaszában

Behelyezte az utolsó követ is a helyére. Megtörölte izzadt homlokát, majd lerogyott az épület tövébe. Már három hete dolgozott rajta folyamatosan, de most végre befejezte a munka ráeső részét. Még nagyon fiatal volt, csak nemrég született ebbe a megmaradt kis világba. Fiatal testét megviselte ez a kimerítő és folyamatos, megállás nélküli munka. Bár ereje nem volt nagy, de fejében már ott buzogott a rejtelmes pszi energia, amely másokkal egyenrangúvá tette a harcban.

Felnézett a félig kész Zan Indukátorra, és szája elégedett mosolyra húzódott. Most már végre tagja lehet a Rendnek. Ez volt élete álma! Születése után az anyja hosszú órákon át mesélt neki az életről, a halálról, kalandozókról és Toborzásgátló Vlagyimirról. Mikor először meghallotta a leghatalmasabb kalandozó történetét, és a hozzá kapcsolódó anekdotákat, agyában szárnyalni kezdett a gondolat. Ahogy teltek múltak a napok, a gondolat egyre erősebb lett, és elhatározássá érlelődött. Elhatározta, hogy belép a Zan Rendjébe, és életét teszi fel arra, hogy terjessze a legtapasztaltabb kalandozó, Vlagyimir hitét és nézeteit. Mindig is úgy érezte valami nagyra van elhivatva. Nem szerette az átlagosságot, ki akart tűnni valamivel a többiek közül. Már kezdettől fogva lenézték mert kobudera létére nem ököllel harcolt, hanem valami nyavalyás fegyverrel! Még a kinézete is olyan harsány! Piros szemei, zöld bőre. S mikor Dornodon hitére tért meg, és nem az erényes, jó erkölcsű kobudera-utat választotta, akkor nevezték el Harq al-Adának, a Szokások Megszegésének.

Ahogy ott ült az Indukátor tövében, és elmélkedett az életről, a világmindenségről meg mindenről, egyszer csak az egyik bokor elkezdett átalakulni egy alakváltóvá. Harq al-Ada hirtelen felugrott, és a mandibulakaszájához kapott. Mikor a metamorfózis befejeződött, egy kidolgozott izomzatú, nyúlánk alakváltó férfi állt előtte. Kezében egy félelmetes külsejű vashegyű lándzsát tartott, mely nem sok jót ígért. Szégyen ide, szégyen oda, fogta magát és elrejtőzött az Indukátor egyik mélyedésében. Eközben az alakváltó elindult az Indukátor felé, és sandán méregette a szeme sarkából azt.

- Na, ennyit ért a fáradságos munkám! - gondolta - Jön ez a drabális figura, és egy mozdulatával lerombolja, amit építettem!

Már épp kezdett összegömbölyödni, hogy a ráeső kövek ne üssék meg annyira, mikor nagy meglepetésére az alakváltó sűrű jobbra-balra pillantások közepette az építkezés folytatásához fogott. Elrakta kaszáját, előbújt gyenge rejtekéből és az alakváltó felé indult.

- Helló! Én Harq al-Ada vagyok - szólt oda harsányan. Az alakváltó összerezzent, majd hirtelen megfordult és felkapta a lándzsáját. Támadóan méregette a kobuderát, majd megszólalt.

- Mit akarsz itt? - kérdezte fenyegetően.

- Hát...Én épp most fejeztem be az építést.

- Persze, ezt mindenki mondhatja.

- Na igen ám, de nézd meg, hogy mennyit haladt már a munka előre. Mit gondolsz ki építgeti ezt? Talán valami Jóságos Nővérkék Szektája? - felelte gunyorosan a kobudera.

- Igen, igazad van. Jócskán előrehaladt az építkezés mióta legutoljára itt jártam. Szia. Én Ydau Suggma vagyok, és már egy hónapja dolgozom rajta, igaz nem folyamatosan. És milyen régóta építed? - érdeklődött megenyhülve az alakváltó.

- Már három hete, de már befejeztem, ami a belépéshez kell. Végre tag lehetek!

- Szerencsére már nekem sincs sok hátra, és akkor beléphetek én is Vlagyimirhoz, és a kapott hatalommal végre visszavághatok ellenfeleimnek! És akkor...

- Csak ne olyan gyorsan! Még azért elég sokat kell építeni, hogy teljesen kész legyen, és még azt sem tudom, hogyan üzenjek Vlagyimirnak, hogy elvégeztem a feladatot.

- Hát ezt sem tudod? - nevetett rajta az alakváltó - Csak mondd ki hangosan a nevét, és várd, hogy mi történik.

A kobudera gondolkodóba esett. Csak annyit kéne tennem, hogy kimondom a nevét? Ez elég gyerekesen hangzik. Igaz, hogy Ő a leghatalmasabb, de azért ez igen kevésnek tűnik. És mi van ha nem jön el Vlagyimir? Ha a munkám hiábavaló volt, feleslegesen elpazaroltam az energiám, és ráadásul még nevetségessé is teszem magam?

- Te mikorra leszel kész? - kérdezte az alakváltótól. - Esetleg hívhatnánk egyszerre, és akkor nagyobb a valószínűsége, hogy eljön Vlagyimir.

- Hát, ha nem nyaggatsz örökké, akkor még ma befejezem a munka rámeső részét. És talán holnap megpróbálhatjuk elérni Vlagyimirt, és belépni a Közös Tudatába.

Az alakváltó napja kövek hordásával, behelyezésével és kalapálással telt el. A kobudera elment, és megszállt a xantroxi kocsmában. A találkozót reggelre beszélték meg az Indukátor mellett. Már kora reggel találkoztak, és felkészültek - vagy legalábbis úgy érezték - Vlagyimir fogadására. Hangosan és jól érthetően kimondták az Indukátor tervezőjének a nevét, és vártak. Kínosan hosszú percekig nem történt semmi, ám egyszer csak egy kis porfelhő kezdett kavarogni, majd a semmiből egy fénylő kapu alakja kezdett kibontakozni. A teleportkapu teljes materializálódása után három alak lépett át rajta. A két megszeppent kalandozó előtt állt a félsziget leghatalmasabb egyénisége, Toborzásgátló Vlagyimir és két varkaudar testőre.

- Ki merészel megzavarni alantas gondjaival? - dörögte Vlagyimir. A varkaudar testőrök feszes vigyázzban kémlelték a környezetet. A kezdeti megilletődöttségen és csodálaton túltéve magát a kobudera szólalt meg elsőnek:

- Hatalmas Vlagyimir! Én és a társam - mutatott a másik felé - szeretnénk belépni a Zan Rendjébe. Ennek megfelelően építettünk az Indukátorba, ahogy parancsoltad.

- Igen... - vette át a szót az alakváltó - Remélem megfelelőnek és elég érettnek tartasz minket arra, hogy téged szolgáljunk.

Vlagyimir az üres szemgödreit az Indukátorra emelte, egy másodpercig felizzott a levegő közte és az épület közt, majd megszólalt:

- Látom kalandozók, hogy teljesítettétek a belépés feltételét. Mostantól A Zan Rendje teljes jogú tagjává válhattok.

Közben odalépett a két kalandozó mellé, egy-egy tenyerét a kobudera és az alakváltó melléhez érintette, majd elvette. A tenyerének a helyén, a két férfi mellén ott pulzált a Rend jele, mely most már megkülönböztette őket Erdauin bármely más kalandozójától.

- Fogadjátok vezetői jókívánságaimat. Ti vagytok az első olyan kalandozók, akik megérdemelten a tagjai lehettek a Rendnek. Meglátjátok nem volt eredménytelen a munkátok, és hatalmat kaptok az én hatalmamból. Most már tudatom egy részévé váltatok, és én is ott vagyok a ti tudatotokban. Amit tesztek, az legyen méltó hozzám és a Rendhez. Ne próbáljatok meg elárulni, mert akkor... - és sejtelmesen a kardja felé nyúlt, mely a férfi saját magasságával vetekedett. A két kalandozó a hatalom tudatában, és érezve, hogy most már a félsziget legerősebb embere áll mögöttük, kidüllesztették mellkasukat, és úgy hallgatták tovább a világtalan kalandozót.

- Figyeljetek rám jól! Minél hűségesebbek vagytok hozzám, annál nagyobb hatalomban részesítelek benneteket. Most megkapjátok a következő feladatot, melyet ha teljesítetek, jutalmatok nem marad el. - Azzal elkezdett beszélni a két férfinak, akik tágra nyílt szemmel és ámulva figyelték a vezetőjüket. Vlagyimir, miután megbeszélt minden a két taggal, elindult a teleport kapu felé, mely még mindig ott vibrált mögötte. Két varkaudarját hátrahagyta az Indukátor őrzésére. Ő maga átlépett a kapun és eltűnt.

A tűzvihar utáni 4. évben, Sheran havában, az élet szakaszában

Már órák óta itt ült, és nagy hévvel magyarázott az előtte ülő nőnek. A kezével szélesen gesztikulált, vonásai tükrözték érzelmeit.

- Dornodon Fekete Kelyhére! Hát nem érted mit jelent ez, anyám?

A nő ráemelte tekintetét a fiára. Régóta nem látta, és azóta nagyon sokat változott. Legszembetűnőbb az a jel volt rajta, ami bézs alapon csillogott, édeskés illatú volt, és egy halálsikolyt ábrázolt. Mivé lettél drága fiam! - gondolta - Vlagyimir szolgája vagy, s mindannyiunk életére törsz. És ami a legrosszabb, hogy engem is csábítasz, hogy belépjek a Rendbe és legyek Az Őrült eszköze.

- Gondold meg anyám! Vlagyimir már a pragloncot is legyőzte. Tudod mit jelent ez? Semmi nem állhatja már az útját, hogy Ő is belépjen a Ghallai Panteonba. Te és én egy új istenség oldalán! Micsoda kilátások! Gondold csak meg, ki fog állni legközelebb az új istenhez? Ki lesz a legmagasabb rangú papja? Természetesen az, aki halandó formájában is közel állt hozzá!

A nő, távolba révedő szemekkel gondolkodni kezdett. A fiú úgy érezte, most kell még ütni egy kicsit a vasat, és hamar megpuhul.

- Vlagyimir már most olyan hatalommal ruházott fel, hogy képességeim sokszorosai annak, amilyenek elválásunkkor voltak. És még abban is segített, hogy leendő istenemnek Dornodonnak, sikerrel teljesítsem egy-két küldetését.

Persze ez nem volt mindig így. - gondolta magában a fiú, és visszaemlékezett arra az időre amikor még el kellett takarnia a Rend jelét, ha a városba ért. A kocsmában egy sötét sarokban üldögélt nehogy észrevegyék, és ha véletlenül kitudódott hovatartozása, mehetett hátra az istállóba aludni a koszos sullárok és mutáns pókok közé. Állandó fenyegetésnek és atrocitásoknak volt kitéve úton-útfélen. Belékötöttek, meggyalázták, a boltokban ki se szolgálták. Hányszor keveredett csatába a boltosokkal! De most már megváltozott minden. Most, hogy Vlagyimirral szoros kapcsolatban van, hogy segíti az öreget, és az viszonzásul elismeri. Most, hogy egy egész Közös Tudat áll a háta mögött. Most már egész más a helyzet.

- Anyám! Olyan dolgokat tudok, melyről álmodni sem mernél. Vlagyimir olyan információkat oszt meg velem, amit sok kalandozó szeretne magáévá tudni. Tudom, hogy téged foglalkoztat a mágia, ezért is választottad Fairlightot. Hát tudd meg anyám, hogy Vlagyimir tudna neked új varázslatokat tanítani. És ha másért nem, hát azért lépj be, mert higgy nekem. Én tudom, hol az, amit mindenki keres. Tudom hol a hatalom.

- Miért nem apádnak szóltál? - kérdezte a nő félénken. Igazából már tudta, hogy be fog lépni. Magával ragadta fia lelkesedése. Bár kétségek gyötörték, húzni próbálta az időt. Átgondolni a dolgokat. A szíve ellenkezett és tiltakozott, de a józan esze és a nagyvilágban körülötte zajló események, a harc a mindennapi megélhetésért, a tartozás egy nagyobb és jól szervezett közösségbe, nem hagytak időt az érzelmek kibontakozására.

- Ismered őt te is. Túlságosan elmerült már a jóság hiszékeny ártatlanságában. Túl idealista.

- Döntöttem - mondta a nő - Belépek. Mond mit kell tennem?

Ahogy visszaemlékezett erre a kis beszélgetésre a fiával, belátta igazát. Most itt ül a fáradságos munka után a xantroxi Indukátor tövében. Már több hónapja dolgozik megállás nélkül. Napfelkeltével elkezdi a munkát, és amint lemegy a nap, aludni tér. Még arra sincs ideje, hogy istenének imádkozzon. Érzi is, hogy távolodóban van tőle. Le is fogyott. Mostanában már nem sokat vadászik. Minden idejét az Indukátor köti le. Nemsokára készen lesz. Már nem sok kell hozzá. Még pár hét és itt fog magasodni, hogy hirdesse a Zan Rendje dicsőségét. Néha a két furcsa kinézetű testvérpár, Varki Emma és Ubul is segít az építkezésben. Összebarátkozott ezzel a két varkaudarral. Úgy látszik ők is teljesen elkötelezettek az ügy iránt. Néha híreket is hoznak: a Serény Múmiák segítségével felépült a wargpini Indukátor. Szép kis munka volt az is. Utána meg jött a jók egy eszement csapata, és porig rombolta a fáradtságos munka gyümölcsét. Micsoda elkeseredettség. Az egész Rend gyászolta a sajnálatos esemé

Mintha testükből szakítottak volna ki egy darabot. De ez most fel fog épülni. Mindent elkövet, hogy kész legyen. És akkor Vlagyimir majd elkezdheti titokzatos szertartását odabenn.

A tűzvihar utáni 4. évben, Elenios havában, a csábítás szakaszában

Amint beléptek a fogadóba, minden szem feléjük fordult. Rendjük jele fényesen pulzált, már messziről észrevehető volt. Leültek egy félreeső asztalhoz, és varkaudar pálinkát rendeltek. Hozzászoktak már a varkaudar testvérek révén. A kocsmában lévők viselkedése megoszlott. Voltak, akik lehajtották fejüket és nem mertek rájuk nézni, voltak akik sunyin méregették őket, voltak, akik gyilkos pillantásokat lövelltek feléjük. De ők már nem féltek semmitől. Az alakváltó és a kobudera összeszokott párost alkottak. Attól a naptól kezdve, mikor egyszerre beléptek a Rendbe, elválaszthatatlan barátokká lettek. Tudomást sem véve a többiekről, italozni kezdtek.

- A sikerre! - mondta a kobudera.

- A sikerre! - majd mindketten jót húztak az italból.

- Láttad milyen szép? Mikor a felkelő nap sugarai áttörnek a vörösen pulzáló, töltődő Indukátor gömbjén! Mikor a lüktető energia feszíti a tárolót! - áradozott a kobudera.

- Pláne milyen szép lesz akkor, mikor lesújt ellenségeink gócpontjára, és szembesíti őket Leah birodalmának kapujával - mondta fagyosan az alakváltó. - Már csak ez az egy reményünk maradt. A rebellisek lerombolták az összes többi Indukátort. Néhol még a romjai sem maradtak meg!

- Hát igen! Nagy veszteség ez nekünk. De most majd megmutatjuk. Bár úgy látom, a töltés elég lassan halad. És ahogy Vlagyimirt figyelem a ceremónia közben, elég fájdalmas is lehet. Ha egy ilyen hatalmasságnak ekkora erőfeszítésbe kerül...

- Bizakodjunk! - felelte az alakváltó - Igyunk a sikerre!

- Igen, a sikerre! És két halott társunkra! Bár elég rútak voltak, de én a magam módján megszerettem azt a két varkaudart.

Csöndesen folytatták a beszélgetést és az ivászatot. Közben a fogadóban visszatért minden a régi kerékvágásba. Különféle egyének jöttek-mentek, részeg kalandozók duhajkodtak, polgárok ettek, ittak. A körülöttük lévő üres asztalok is kezdtek megtelni. Ők meg fülelni kezdtek, hátha hallanak valami új pletykát. Mostanában sok furcsa alak fordult meg az Indukátor körül.

...Hallottad mit akarnak? Elcsalják onnan, és miközben Ő messze jár, odamennek a többiek és felrobbantják az... - hallották valahonnan a hátuk mögül.

Maguk mögé néztek és látták, hogy hat alak összedugott fejjel sustorog egy asztalnál.

- Gondolod, hogy az Indukátorról beszélnek? - kérdezte a kobudera.

- Mit gondolsz? Tán a helytartói hivatalról? - felelte gunyorosan az alakváltó.

- Tényleg! Mostanában elég sok Álomőrző téblábol a környéken. Azonnal szólni kellene Vlagyimirnak!

- Jó, de hogyan? Már napok óta ki se dugja a fejét az Indukátorból, és tudod, hogy ilyenkor nem lehet zavarni!

- Megpróbálkozom egy mentális üzenettel - mondta a kobudera. Lehunyta a szemét, és koncentrálni kezdett. Arcizmai megfeszültek, homlokán izzadságcseppek ütköztek ki. Egy percig néma csendben ültek.

- Nem megy! Akármilyen erősen is próbálom, nem megy. Valószínű, hogy túl messze van Vlagyimir, ezért nem sikerül.

- Hogy érted, hogy messze? Nem az Indukátorban van? Pedig ott kéne lennie, és a töltéssel foglalkoznia!

- Nem tudom hol lehet! Gyere menjünk. Nézzük meg az Indukátort, és ha kell védjük is meg!

Gyorsan fizettek, és elindultak. A pár órás utat szinte futva tették meg. Mikor a közelbe értek, egy domb mögé bújtak, és onnan figyelték az Indukátort. A kobudera megpróbálkozott még egyszer a mentális üzenettel, de nem járt sikerrel.

- Nézd azokat a kalandozókat. Ott gyülekeznek az Indukátor körül. Mire készülhetnek?

S abban a pillanatban egy hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Kőszilánkok repkedtek szerteszét. A robbanás pillanatában behúzták fejüket, majd kikémleltek, és az Indukátor helyén csak egy pár szögletes követ és néhány megégett fűcsomót láttak.

- Neee! - kiáltott a kobudera, Majd felugrott volna, hogy odaszaladjon, ha az alakváltó le nem fogja.

- Felejtsd el! Nézd meg hányan vannak! Meg akarod öletni magad? Semmi esélyünk sem lenne! Csak az tudnám Vlagyimir hol van ilyenkor!

A kobudera mit sem hallott ebből, összeroskadva, bambán maga elé bámulva ült. Odalett a reménye, odalett minden fáradságos erőfeszítése.

Pár nappal később...

Az egyik pálinkát rendelték a másik után. Teljesen össze voltak törve. Mint utóbb kiderült, egy alattomos csellel eltávolították Vlagyimirt az Indukátortól. Tudták a támadók, hogy ha ott van semmi esélyük sem lenne. Nem harcolhattak volna egy ekkora hatalmassággal. Inkább hátulról támadtak. Vlagyimir meg bedőlt a cselnek. Így már könnyű prédának számított az Indukátor lerombolása. Az utolsó varkaudart is megölték aki védeni próbálta az Indukátort. Minden reményük elszállt. Vlagyimir meg egy ismeretlen helyre távozott dühében. Itt álltak magányosan. Életük értelme az enyészeté lett. A sok fáradságos munka, az építéssel töltött nehéz órák, a nélkülözés és a magányosság. Mindennek már semmi látszatja. Nem tudták mit csináljanak. Most már csak abban bízhattak, hogy Mesterük azért ment el, hogy valami újat találjon ki. Azért vonult vissza, hogy megtalálja a visszavágás módját.

Szomorúan ültek tovább, és egyik pálinkát rendelték a másik után.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Találkozás - írta: Jancsár János (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2004. január 13. 13:41:27

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma