| Ez azér nem illik Leah stílusához... |
4 És a szocializmus?  |
| Mindig kifelejtem a smily-kat... )) |
| Kezem,lábam szarban ázik... |
De jó a rím és a szótagszám! (pont annyi, mint az eredetinek)
A sztoicizmus meg hülyeség. |
1. Nem rímel, szotagszam se jó...
Még gondolatritmusa sincs...
2. Hol a Hiperbolizmus???
3 és a sztoicizmus???
Egyébként poénos... |
hahahaha nagyon pojénos
u.i.:jó |
Egy apró karácsonyi szösszenet:
Leah boldog karácsonyt kíván:
Jaj, de szép az
Akasztófa.
Ragyog rajta
Sok koponya.
Itt egy hulla,
Ott egy másik.
Már csak te vagy,
Ki hiányzik. |
| mint mindig |
Örülök, hogy legalább van önkritikád.
Csak egy kérdés: minek írod ba a baromságaidat ide? Senkit nem érdekel. Nyiss egy köcsögök a HKK költészek topicot, oda majd beírhatod a marhaságaidat, legfeljebb senki se olvassa el. |
| Már megint igazad van |
Pont annyira utállak, mint Yticet, Kusmi simet és Dexkillt!
TK nem olyan szemét, mint te!
Amúgy valószínű, h. te leszel az utódja!
Ezt a topicot hagyd békén,
kuka1, te szemét!
Ne írogass hülyeséget,
Mondd, miért jó ez neked?
Hülyébb vagy, mint Tipródó
Körző, és ez nem kis szó!
Hogy írogatsz hülyeséget,
miért jó ez neked? |
| ja. én még jobb is vagyok nálad, mer nem gondolom komolyan a fasságaimat |
Miért beszélsz magadról annyit?
Nem vagyunk kiváncsiak rád! |
| Nagy szavak egy kis embertől...... |
| A vulgáris szavak hazsnálatáért bocsánatot kérek. |
| Ó, hogy te miylen egy nagy köcsög vagy! Nem tűnt fel, hogy mennyire idegesítő, amit csinálsz? Mi a jó fenének kell ezt beírni? Ha nem tetszik, hát nem tetszik, de attól még nem kell szátb@szni a topicot! |
VERS:
ó te hkk költész......
ó te hkk költész.....
TI ELBASZOTT AGYU SEGGFEJEK |
Szemezgess, mert a sok kicsiből áll össze az egész nagy.
(Amikor láttam a te neved a topicnál, rögtön az jutott eszembe, h. "itt megint vita lesz" |
| Majd lesz véleményezve ne aggódj, csak még nem döntöttem el, hogy szemezgessem a nem tetsző részeket vagy egy az egyben 'írjam újra' . |
Deathlord azt írta priviben, h. nagyon tetszett neki, Vlight és mások is ír6nának rá vmit.
A 4. rész tartalmából:
- Megalakul az Ében Sereg.
- A galetkik véleménye megoszlik majd.
- Dexkill sem nézi tétlenül az eseményeket... |
A novellám 3. része (most Ébredés 3-nak hívják):
Ifj. Rovan Meerkar aznap ki se mozdult a barlangjából. Merengett, gondolkozott. Felidézte azt, amit Kacag Liliom mondott, felidézte azt, amit szülei meséltek neki, amikor még kisgyerek volt. Szülei megtiltották, hogy az utóbbiról bárkinek is szóljon, kivéve ha nagyon muszáj, vagy teljesen megbízható az, akinek elmondja. Csak két galetkinek mondta el, akivel még a lárvaszinten találkoztak. Az idők folyamán a legjobb barátok lettek, mindent együtt csináltak, és néha megmentették egymást a haláltól, amikor a csatornaszinten voltak, és egy veszélyesebb torzszülöttel akadtak szemben. Ez elég ritkán történt meg, mert idejük nagy részét ősi és kevésbé ősi tekercsek olvasásával töltötték. Emiatt elég furán néztek főleg Rovanre, mert abból, amit a galetkik megtudtak az Erő Ígéretének legendájából – ami majdnem egyenlő volt a nullával - , azt lehetett gondolni, hogy az apja egy „tipikus” hős volt, egy harcos alkat. Sok mindent kiderítettek, és Rovan már nem titkolhatta tovább az igazat. Így egyik nap elmondta barátainak, Rooninak és Lainarnak szülei és elf barátjuk történet a glionról, az Ében Úrról, a gonosz Yticről, és Kusmi Simről, a toronyról, Voharáról, az Elemek dalának mágikus erejéről, és arról, hogy mentették meg az elfek és a galetkik népét.
Rovan végül asztrálisan hívta két barátját. Már jó ideje mindig tartották a mentális kapcsolatot, hogy ha valami, esetleg baj van, értesíthessék egymást. Most nem volt baj, sőt, amikor Rooni és Lainar megérkeztek, elcsodálkoztak Rovan jókedvén. De ez nem „olyan” jókedv volt, hanem ez olyan „szívből jövő” jókedv volt, amit nem lehet titkolni.
- Örülök, barátaim, hogy eljöttetek! – kezdte Rovan – Emlékeztek, amit mondtam még az Erő Ígéretéről, vagyis a Kacagó Liliomról?
- …Igen – válaszolta kissé tétován Rooni.
- Rendben. Ma reggel az asztráltestével meglátogatott.
- Komoly? – kérdezte Lainar
- Nem szoktam viccből lemeríteni mágikus energiámat, csak akkor hívlak az asztrálban, ha valóban fontos dologról van szó. Mert most fontos dologról van szó. Az Erő Ígérete, illetve Kacagó Liliom, hisz végül is elf lett belőle, azt mondta, hogy végre „elindulhatunk a Felszín felé vezető úton”. Megrendeznek egy találkozót a kilenc felszíni nép közt, és talán újra egyesülhetünk. És ahogy a bölcs Atvy Morodur is mondta, csak együtt juthatunk fel a Felszínre, szükségünk lesz egymásra.
Tíz percbe telt, mire Rooni és Lainar végiggondolták, amit barátjuk mondott. Végül Lainar megszólalt:
- Nagyon örülök ennek a jó hírnek, de mégis… olyan váratlan, és olyan nagy dologról van szó.
- …És nekünk mi közünk a dologhoz? Nem mintha nem érdekelne, de nem gondolod, hogy Liliom minket is meglátogatott volna, ha mi is kellenénk?
- Való igaz. Én kérem tőletek, hogy gyertek el. Bár nem vagytok „meghívva”, én úgy gondolom, hogy gyertek el, he máshogy nem, hát testőrként, hisz mindig jó, ha sok „idegen” közt ott vannak barátaink. És még egy fontos ok: Nem szeretném, ha például egy Tisztogató ránk találna. Hisz az ő szemében a „többiek” csak torzszülöttek, és amíg nem tisztázzuk a helyzetet a galetkik előtt, jobb, ha titokban marad a dolog. Persze csak ha akarjátok…
- Már hogy ne akarnánk?! – kiáltotta Lainar, mire Rovan jelezte, hogy halkabban beszéljen, nem szeretné, ha kihallgatnák őket - …Bocsánat… Titkon minden vágyam az volt, hogy láthassam a Felszínt, a Napot, a Holdat, a csillagokat. És tudom, hogy a szíve legmélyén minden galetkinek ez az álma… Mikor is lesz ez az összejövetel?
- Holnap reggel. – mondta Rovan – Találkozzunk mondjuk milgandgyújtás előtt fél órával itt.
- Rendben – mondta Lainar – holnap kora reggel a te barlangodnál.
- És még valami: Erről ne beszéljetek senkinek. Remélem, érthető, miért…
- Természetesen. Bízhatsz bennünk – felelte Rooni.
Nem sokkal ezután Rooniék távoztak…
Másnap Rovan és két barátja korán elindult a csatornaszintre. Jól figyeltek, nem követi-e őket valami, vagy valaki. Egy-két rovaron kívül semmi nem „zavarta” útjukat a Találkozások Csarnoka felé.
Talán épp milgandgyújtás lehetett, mire megérkeztek. A csarnokban a három galetki négy elfet látott egy nagy kerek asztal körül. Rovan felismerte Kacagó Liliomot, és bemutatkozott Sul tun Norlwinder, akiről már sokat hallott, Alvanira tun Credilla, az elf „anyamágus”, valamint Lantos Kevin, az elfek vezetője.
Később mindenféle más nép képviselői is bejöttek a csarnokba, és közülük egy-egy leült a kerek asztalhoz. Lord Broxen, az emberek uralkodója, Lantos Kevin, az elfek képviselője, Bronztörő Rugath, a törpék királya, Álnok Jimmy, az árnymanók törzsfőnöke, Sólyom Regen, az alakváltók vezére, Tan Wi Ho, a hegymélyi kobudera harcművész kolostor mestere, Kruppelhicth, a gnómok főmágusa, és Theofil, a trollok hadura. Rovan is leült. Társai a csarnok egyik bejáratánál álltak, mint őrök, bár erre nem volt nagy szükség, hisz a gnómok védőmágiával szinte láthatatlanná tették a barlangnyílásokat..
Egy percre néma csend borult a csarnokra. Lantos Kevin szólalt meg először:
- Tudom, nehéz egy ilyen pillanat után megszólalni, de pár dologban meg kell egyeznünk. A Hegy mélyében szükség van az összefogásra, ezért szívből remélem, hogy sikerül félretennünk ellentéteinket, és együttműködve majd visszatérhetünk a Felszínre.
- Népem nevében kijelenthetem, – mondta idegesen Lord Broxen - hogy semmi szükségünk sincs erre a bohóckodásra. Nem hiszem, hogy az szolgálná embereim érdekét, hogy együtt éljünk ezekkel a…
- Mondd ki, te nyavalyás féreg! – vágta rá hangosan Regen – Tudjuk, mit akarsz! Takarodj!
- Ahogy akarod! – harsogta nevetve Broxen – Nekünk is jobb nélkületek!
Az ember felállt és két testőrével együtt büszkén elhagyta a termet. Az alakváltó ekkor a többiek felé fordult, és már nyugodtabb hangon kezdte mondani:
- Lord Broxen, és népe az Ellenséget imádja, aki elpusztította a Felszínt… Amikor Kacagó Liliom említette, hogy az emberek vezetője furán viselkedik, úgy döntöttem, megyek, és kikémlelem az embereket alakváltó képességeim segítségével. Így is tettem, és megtaláltam Broxenéket. Őrült volt. Azt mondta, hogy válasszák a könnyebb utat, hogy álljanak az Ellenség mellé, és miután elpusztították az ő ellenségeit, azaz minket, jutalmul mint a gonosz szolgái, fenn élhetnek a Felszínen. Ez már önmagában is elég meglepő volt. De ami még furább, az az, hogy sok ember Broxen mellé állt. Elindultak a Hegymélyi tenger felé, ahol a Felszínről érkezett Ében Gömb várja értelmes lények érkezését, hogy a maga oldalára állítsa őket, és végül teljesen vegye át fölöttük az irányítást. Nem követtem a bolond embert, de annyit még hallottam, hogy amikor elindultak a tenger felé, beszéltek róla, hogy a hegymély más népei közül néhányat maguk mellé állítanak. Azt mondta Broxen, hogy biztos sokan vannak, akik azt az utat választják, amit ők… Az emberek másik csoportja egy másik irányba indult, keresve a helyet, ahol egy „várost” alapíthatnak. Én őket követtem. Megnyugtatásként mondom, sikerült találniuk egy biztonságos, továbbá élelemben és vízben gazdag helyet. A bölcsebbek nem el is kezdtek tervezni olyan nagyszerű gépeket, amik elősegíthetik a Felszínre jutást… Majd megmutatom az utat mindannyiotoknak. Szükségünk lesz rájuk.
Rövid csönd után a kobudera megszólalt.
- Támogatom az összefogást. Egyetértek azzal, amit a bölcs galetki, Atvy Morodur, és Kacagó liliom mondtak: „Csak együtt sikerülhet legyőzni az Ellenséget.”
- Én, Bronztörő Rugath a törpék uralkodója, ugyanezt teszem.
Ezután mindenki egyszerre kezdett el beszélni, és ajánlotta fel segítségét. Még az árnymanó is, akinek népére nem igazán jellemző az önzetlen segítőkészség, felajánlott egy csapat „felderítőt”, akikről azt állította, hogy képesek behatolni az ellenség seregei közé, és ott zavart okozni.
- Erre egyelőre nem lesz szükségünk. – csitította le a hangzavart a kobudera - Még nem állunk készen rá. Főleg, hogy nincsenek is köztünk az emberek. Azt javaslom, majd fél év múlva újra találkozzunk, és döntsünk a további…
- Torzszülöttek! – Rooni szavai jeges nyílvesszőkként érték a jelenlévőket (kivéve persze Rovant). A csarnok bejárata felé nézett mindenki. Végül „megnyugodtak”, amikor észrevették a mágiafalót, aki „magába szívta” a védőmágia szálait, és kyeni vadászokat, amint egy sötét elf varázsló vezetésével berontottak a barlangcsarnokba. Tehát nem rájuk gondolt a galetki…
A csata rövid volt. A gnóm mágusok csapása végezte ki a sötét varázslót, miután a szörnyek is elestek. Veszteségek nem voltak…
Lantos Kevin ezután megkérte Rovant, hogy az elkövetkezendő fél esztendőben próbáljon minél több galetkit meggyőzni arról, hogy a Felszíni élet reményében össze kell fogniuk az addig torzszülöttnek tartott népekkel. Még szó esett arról is, hogy majd döntenek a Broxen és követői elleni lépésekről.
Ezután az Ősi fajok elköszöntek egymástól. Az elfek és a galetkik kivételével mind elmentek. Kacagó Liliom és Ifj. Rovan Meerkar egy kicsit még fontolgatták, mit tegyenek annak érdekében, hogy a galetkiket meggyőzzék. A másik két Tudós galetki Sullal beszélgetett közben… Nem vették észre a terembe belépő galetkiket.
- Az apádról is fura pletykákat hallani, Rovan Meerkar! – mondta sátáni kacajjal – Nem gondoltam volna, hogy a nemzeti hősünk utódját egyszer én fogom leleplezni!
- Várj, Dexkill, megmagyarázom.- mondta apró félelemmel a hangjában Rovan.
Az elfek látván, hogy harc értelmetlen lett volna a Tisztogatók ellen, gyorsan kereket oldtak.
- Majd magyarázd meg a császárnak!
A három Tudóst körbevették a Tisztogatók. Rooni és Lainar szemében csalódottság látszott, viszont Rovan úgy gondolta, hogy a tárgyalásnál jobb alkalom nem lesz elveik kinyilatkoztatására. És mivel ő a nemzeti hős fia, nyilván nagyon sokan összegyűlnek majd. Ekkor mintha kezdte volna megérteni álmát. És ettől kezdve még biztosabb lett sikerében…
Fél órával később két sötét elf lépett be az üres barlangcsarnokba. Halott fajtársuk holtteste felé indultak.
- Gnóm mágia végzett vele. – mondta az egyik.
- Elf nyilak… Törpe balták… - néz |
És a VIII. Ghallai Bárdverseny győztese:
Jerikó (#3821):
Álom-ének
Én vagyok az álom,
ez az én világom,
figyelj, ki erre jársz!
Nem vagy most te ébren,
elmerülsz a létben,
- álom ez, semmi más.
Álmodod e földet:
teremtesz felhőket,
alkothatsz hegyeket.
Madarak az égen,
halak lent a mélyben
- adj nekik életet!
Olyan ez a világ,
ahol minden virág
megél ha ápolood.
Te ülteted őket,
álmaidból nőnek,
nyílnak, ha gondolod.
Teremtsél színeket,
zamatos ízeket,
virágillatokat!
Hímezzél mezőket,
mellé hűs erdőket,
belé fákat - sokat!
Varázslatos helyek,
kristály-üveg hegyek,
- járod e világot.
Itt minden megtörténhet
a csodák égig érnek,
hiszed majd, ha látod!
Szárnyalj, ó képzelet!
Nincs, amit nem lehet,
nincsenek határok.
Repülhetsz! Akarod?
Tárd csak szét két karod
s szárnyalj, ha vágyod.
Akarsz varázsolni?
Csak annyit kell szólni:
Úgy legyen! Kívánom!
Gondolj rá erősen,
akarjad hát bőszen,
- s teljesül az álom.
Azt hiszed, ez csoda?
Nem juthatsz el oda?
Nincs mi irányt mutat?
Pedig ott van benned,
mert ez a te lelked
- keresd hát az utat!
Szíved tudja: merre,
neki már van terve,
hallgassál szavára!
Engedd hát szabado,
bízz magadban vakon
- s ne csak éjszakára.
Mert ébredsz majd reggel
álmos tekintettel;
s hétköznapok várnak.
De jó, ha nem feledsz el,
mert az álmok egyszer
mind valóra válnak. |
Bocs, de az utóbbi napok elképesztően zsúfoltak voltak (főleg a karácsony előtti készülődés miatt). Ezért, hogy senki se szenvedjen vershiányban, ismét leírok egy párat dobó mariann versei közül:
1: "egy régi ballada, amit állítólag azok az elfek énkeltek, akik még emlékeztek a hajózás csodájára":
Fiatal, az nem vagy, tudjuk,
és be nem áll a szád.
S dühödben zúzol, törsz, és szaggatod,
mit jókedv megád.
Szeszélyes vagy, és néha teljesen bolond,
de jó az illatod.
Egy sziklán állva bámullak,
hát újra itt vagyok.
Rég láttuk egymást, azt hiszem
nem változtál sokat,
Folyton fecsegsz, s némán vigyázod
a mélyi titkokat.
Udvartartásod halvérű,
boldog kis társulat.
Fehérke rák a kő alatt,
és bókoló moszat.
Öreg, nyugalmas, jó anya,
meg gyors hóhér, ha kell.
Százszínű, ezerpillantású vagy,
és néha rejtezel.
Fehér fátyolba burkolódzol,
rejtelmes köd lep el.
Majd megborzongsz a barlangi szél kezétől,
és volt, nincs ködlepel.
Tűzágyadban hűvös lustasággal
nyújtózol fénylőn, meztelen.
S hogy hová hívsz, mivel kecsegtetsz engem,
megint hiába kérdezem.
2: A Bolhedor lovagjainak dala a Felszíni csatáról:
Szívükben bátor, hitükben hű vitézek,
Talpig fegyverben, vad szörnyek hátán ültek,
Veres, arany palástjuk szél cibálta,
Igazak voltak, s a Nap felé repültek.
Ránevetni a Fekete Halálra,
Megállni büszkén, a vésszel szembenézni!
A szív tüzénél nincs, mi többet érne,
Csatába tisztul, harctól nemesb a férfi!
Ha felhasad az ég feszes szövetje,
Páncélok, pajzsok, pikkelyek tükre fénylett,
Hihetted volna fellegnek, hogyha látod,
Zárt kötelékét sok gigászi lénynek.
Így őrzi őket a nép emléke,
Apák tudása fiúkban újraéled,
Zsarátnokként vigyázzák még a titkot,
A sárkánylovagrend nem halhatott ki végleg.
Szívükben bátor, hitükben hű vitézek,
Talpig fegyverben, vad szörnyek hátán ültek,
Veres, arany palástjuk szél cibálta,
Igazak voltak, s a Nap felé repültek. |
| tetszik csak nem jó versnek |
Azt mondhatnám, hogy jó...
De nem mondom azt! De csak azért nem, mert a többi eddig jobb volt, de ez sem lett rossz.
Több helyen nem volt rím, és a szótagszám is néha elég kritikus volt, persze attól még nem rossz. |
Hírek, változások | Kérdések | Csere-bere | Stratégiák | Versenyek | Lapötletek | Szavazások | Egyéb
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
