Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az a HKK?
Megjelent kiegészítők
Kezdőcsomag szabálykönyve
Teljes szabálykönyv
HKK Kódex
Őslich szabályok
HKK-t forgalmazó boltok
HKK klubok
Lapkereső
Módosított szövegű lapok
Versenykiírások
Lezajlott versenyek
Profi versenyzõk
Hatalom Szövetsége
Hatalom Szövetsége tabella
Nemzeti bajnokság
Versenyszabályok
Versenyszervezőknek
Chat, üzenõfal
Fórumok
Szavazások
HKK találkozó
Legendás cél
Toplisták
Memóriajáték
Memóriajáték - Alfa
Kerátor Műhelye
HKK 20 Puzzle
HKK Puzzle
Beholder Labirintus
Mini-szójáték
HKK Blog
HKK Toborzás
HKK Védnöki Program
AK Archívum
Paklileírások
Írások, novellák
TF és ŐV könyvek
Letöltés
HKK Videók
Gyakori kérdések
Kérdezz-felelek
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye szeptember 21.
A pillanat képe
Az orglingok sutyorognak
(Ősök Városa)
Küldd el képeslapként!
Talán épp ezzel az ártatlannak tűnő beszélgetéssel kezdődött... Talán az itt cserélt információnak tényleg nagy szerepe volt az orgling lázadás kirobbanásában! Még máig sem hisszük el, hogy ilyet merészeltek...
Nézz szét a galériában!
Tükördimenzió lapelemzés – 3. rész
Tükördimenzió lapelemzés – 2. rész
Wastelands online
Próféciák - Zén minikiegészítő
Tükördimenzió lapelemzés – 1. rész

A lista folytatása...
Hatalom Kártyái - Lezajlott versenyek
Hatalom Kártyái - Versenykiírások
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli
Termékismertető - Hatalom Kátyái - Tükördimenzió

A lista folytatása...
Tükördimenzió lapelemzés – 1. rész (37)
Wastelands online (12)
Prófáciák - Zén minikiegészítő (6)
[HKK Piac] UR lapok (10508)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (6747)
Szabályváltozások - 2019. november 14. (8)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Ezüsthajnal (HKK novella)

Ám a káosz akkoriban már túlságosan régóta tartott: nem volt egyetlen erő sem, ami össze tudta volna fogni az aprócska hercegségeket és a néhány lépésnyi királyságokat. Ha valaki mégis uralomra tört szomszédai felett, akkor azok azonnal összefogtak ellene, hogy letörjék harci kedvét. Ez a szövetség talán elvezethetett volna egy nyugodtabb világ, egy igazi birodalom kialakulásához, de mindig azonnal széthullott, ha a konkrét fenyegetés elmúlt. Évszázadokon át tartott a miniállamok marakodása, néha alig több mint tenyérnyi területekért, s az állandó készültség, az értelmetlen harc lassan kivéreztette Ghalla népeit.

Az adók magasak voltak, s sosem jutott belőlük az országok fejlesztésére, hisz mindent elvitt a határok védelme, a zsoldoshad bére - egyedül a katonák érezték jól magukat ebben az elátkozott világban. Sokan, akik még emlékeztek a régi istenek nevére, vagy legalább arra, hogy valamikor léteztek, azt állították, hogy a széthullás Ghalla büntetése volt, amiért elbizakodottságában elhagyta hitüket. Kevesen tudták még, de már léteztek az új halhatatlanok, akik lassan kezükbe vehették a világ irányítását. Ám híveik száma még kevés volt, hatalmuk gyenge, egyelőre csak gyűjtötték az erőt. Bár ki tudja, talán már az ő kezük is benne volt mindabban, ami történt...

Mindenesetre látszatra egyetlen emberen fordult meg Ghalla sorsa, s vett gyökeresen más irányt e pusztuló föld történelme.

A kezdetek kezdetén hárman voltak, három barát, akiket a mágia szele sodort egymás mellé, mindannyian mesterei voltak a varázstudománynak. Akkoriban - talán amiatt, mert Rhatt és Bufa eltűntével elvesztek a jótékony papi varázslatok - Ghalla legtöbb lakója nem nézte jó szemmel a hozzájuk hasonló boszorkányféléket. Persze ellenszenvüket csak akkor merték kinyilvánítani, ha biztosak lehettek benne, hogy nem eshet bajuk. Könnyen fellógattak egy falusi kuruzslót, akit azzal gyanúsítottak, hogy megbabonázta a teheneket, de még tekintetükkel is elkerülték az afféle ősmágusokat, mint Haarkon, Sanual és Augur.

Haarkon volt a legöregebb köztük. Ő érte el leghamarabb a kort, amikor a felfogóképesség már csökken, a memória zavarosodik. Emberi hiúság volt csak az oka, vagy a lélek sötét mélyéből tört elő egy eleddig rejtett rossz tulajdonság? Mindenesetre Haarkon veszélyes kísérletekbe fogott: oly erőket idézett meg, amelyeket később már nem tudott féken tartani... Az ősi gonoszság teremtményei megsegítették, öregedő teste látszólag megifjodott. De lelkébe befészkelte magát a gonosz, s többé nem volt ugyanaz, mint azelőtt. Egy nap arra ébredt, hogy bántja szemét a fény, ránctalan kezén átsüt a nap: Haarkon nem tartozott többé az élők világához.

Sanual szinte azonnal elfordult tőle. Nem szerette a szélsőségeket, sem jellemben, sem más téren.

Augur azonban korántsem volt oly szívtelen, mint Sanual. Előbb szép szóval, majd erőszakkal próbálta eltéríteni Haarkont arról a sötét útról, amelyre tévedt. Harcuk nem volt mindennapi, a közönséges ember számára felfoghatatlanul csatáztak időn és téren át. Haarkon először gonosz szolgáit idézte meg: hatkezű démonok próbálták széttépni Augurt, alattomos csúszómászók szorították össze testét. Ám Augur egyetlen szavára megfutamodtak ezek a szörnyetegek, és soha többé nem mertek visszatérni. Haarkon nem támaszkodhatott többé másra, csakis saját erejére. Augur nem akarta bántani barátját, ezért azt a taktikát választotta, hogy megfosztotta varázserejének egy részétől.

Haarkon azonban lerázta a kötöttségeket és minden pusztító erejével volt barátjára támadt. Augur csak védekezni tudott, azt is alig, Haarkon már majdnem megölte: egyedül köpenye varázserejének köszönhette életét. Augur eztán rájött, hogy többé nem kímélheti Haarkont, választania kell a saját és Haarkon élete között. Mivel Haarkon már nem számított élő embernek, Augur tűzmágiával próbálkozott és sikerrel: Haarkon teste elenyészett a lángokban. Valami szellemféle azonban megmaradt belőle: tehetetlenül vicsorgott volt barátjára, majd elenyészett, eltűnt az anyagi síkról.

Ám a győzelem Augurt is megviselte, elemésztette minden erejét. Ájultan rogyott a földre, s lázálmai kegyetlenül meggyötörték. Azt képzelte, hiába pusztítja el Haarkon megidézett lényeit, azok újra meg újra visszatérnek...

Augurt hajnaltájt utcakölykök találták meg, és csodák csodájára nem ölték meg és rabolták ki, hanem titkos búvóhelyükre vitték, és felgyógyították annyira, hogy a férfi gondoskodni tudjon magáról... Augur elborzadt, mikor magához térve körülnézett: koszos, ótvaros gyerekek vették körül, akiknek ruhája szinte mozgott a tetvektől. Amikor étellel kínálták, csaknem elhányta magát, hiszen azt, amit ők megszoktak, a rothadásnak indult zöldségeket, zöldülő húst, nem vette be a gyomra. Azonban a kölykök csillogó, okos szemei elfeledtették vele az értelmes lényhez méltatlan körülményeket. Tudta, hogy szerencséje van, hiszen száz esetből kilencvenkilencszer a felkelő nap első sugarai csupán hűlő holttestét melengethették volna. Augur nem volt ostoba, mégis hitt a véletlen erejében, s úgy vélte csodálatos életben maradása egyfajta jelzés a felsőbb hatalmak részéről. S ahogy a körülötte álló fiúkra és lányokra nézett, már tudta, merre induljon, hogyan változtassa meg a saját, s főképpen mások életét.

Augur először egy többszintes házat vásárolt a város szélén, berendezte a legszükségesebbekkel, majd elment újra az utcakölykökhöz. Meglepetésére nem igazán lelkesedtek azért, hogy ismét civilizált körülmények között éljenek. Túl régen szakadtak el a társadalomtól, túl sok gyűlölet halmozódott fel bennük. Augur tehetetlenül állt velük szemben, s már csaknem elment, amikor egy kislány megrángatta a köpenyét és arra kérte, hogy mutasson neki valamit. A varázsló először nem értette, aztán mutatott neki egy-két apróbb trükköt. A kölykök szájtátva figyelték és Augur immár biztos volt abban, hogy hamarosan el fognak jönni hozzá. Nem is tévedett, háza hamarosan benépesült, sőt nemsokára kicsinek bizonyult.

Augur tehát elérte célját, otthont teremtett a nincstelen, árva gyerekeknek. Ám hiába adott fedelet, napjában háromszor ételt nekik, valami mégsem stimmelt, valami hiányzott... Hogy micsoda, arra aznap reggel jött rá, amikor megfigyelhetett egy gyereket - azt a kislányt, aki a trükkök bemutatására kérte - amint elszántan próbálkozik egy varázslat létrehozásával. És ami még ennél is csodálatosabb volt, sikerült is neki, a lány határozottan tehetségesnek tűnt. A mágus még aznap elkezdte tanítani a gyerekeket, megpróbált célt adni életüknek. Szinte azonnal kiderült, hogy elgondolásába becsúszott egy aprócska hiba: az utcakölykök jó részének sem tehetsége, sem kedve nem volt a mágia tudományához. Volt viszont más gyerekeknek, akik egyedül jöttek vagy szüleik hozták el őket, akik féltették gyermeküket - vagy talán magukat - a babonás tömeg haragjától. Augurnak hirtelenjében ki kellett fejlesztenie egy módszert, amellyel egyszerre több embert is taníthat, s mire észbekapott, már Ghalla első mágusiskoláját vezette.

Augur persze azokat sem bocsátotta el, akik semmilyen érdeklődést nem mutattak a varázslás művészete iránt: házából művészek és tudósok sora került ki. Volt köztük egy, aki bejárta egész Ghallát zsákjában váltásnyi fehérneművel és néhány hangszerrel. Minden kocsmában szívesen látták, hisz zenéjével, dalaival megvidámította, megváltoztatta életüket. Azonban gyakran járt harcosok nyomában is, dalaival lelkesítette őket, megsiratta a halottakat és vigasztalta hozzátartozóikat. Azt mondják, szavára felkeltek még a haldoklók is, újra csatába indultak, hogy utolsó csepp vérüket is feláldozzák valamely magasztosnak vélt cél érdekében. Még ennél is csodálatosabb történeteket mesélnek egy ékszerészről, aki állítólag nemcsak csodálatos tehetségét, de életét is egy kristálytündérnek köszönhette. A férfi tanonc korában minden éjszaka egy sötét erdőn ment keresztül: egy ötvöshöz járt, aki mestersége finomságaira oktatta. Egyik este a csillagtalan éj, a Bíborhold kísérteties fénye balsejtelemmel töltötte el az ékszerészt, s nem is minden ok nélkül: a sötétből egy noth szellem toppant elé, s még mielőtt bármit tehetett volna, lesújtott reá. A férfi összeesett, érezte mint száll el minden erő a testéből. A szellem lehajolt hozzá, hogy ellopja életét, de ekkor éles sikoltással egy gyönyörű, zöldeskék bőrű nő vetette közéjük magát. Nem volt véletlen, hogy a lány éppen ott volt: minden egyes alkalommal, amikor a fiú erre járt, egy láthatatlan árnyék, egy kristálytündér követte útját. Sose jelent meg előtte, hisz tudta, hogy szerelme teljesen kilátástalan: ember s kövek lánya sosem élhetnek együtt. Ám az életét feláldozhatja egyik a másikért, s a kristálytündér nem habozott, hogy megtegye. A noth szellem nem tudta megállítani ütését, talán nem is akarta. A csapás látszólag nem sértette meg a kristálytündért, de az ékszerésztanonc látta, hogy a belső fény, mely ragyogóvá tette zöldeskék színű bőrét, lassan kihuny. A noth szellem diadalittasan felüvöltött, ám sem a tündér, sem a fiú nem törődött vele. Csak egymást látták, s az ékszerész megértette a néma kérést. Lehajolt a lányhoz és megcsókolta - ez volt az első és utolsó csókjuk. Ahogy ajkuk egymáshoz ért, a lány belső ragyogása még egy pillanatra felizzott, aztán örökre kihunyt. A fiú némán, lehunyt szemmel várta a végső, a halálos ütést. Ez azonban késett, és amikor a fiú kinyitotta a szemét seregnyi apró lényt látott, akik elkeseredett dühvel támadták a noth szellemet. A szörny először úgy rázta le magáról őket, mint kutya a vizet, de hamarosan elgyöngült apró szúrásaiktól, és eltűnt, elenyészett. A kicsi, kőszínű emberkék körbeállták a kristálytündért, szemükből patakzott a könny: megannyi apró drágakő. A manók felkapták úrnőjüket és elvitték, eltűntek az erdő mélyén. Könnyeik azonban ott maradtak, s az ékszerész állítólag ezekből készítette csodás erejű remekműveit: az umbatari karkötőt és a zafír erőövet.

Ám mindezek ellenére Augur tanítványai közül mégiscsak a mágustanoncok váltak a leghíresebbé, ha a kezdetek kezdetén ez a hírnév nem is volt egyértelműen pozitív. Augur azon utcakölyköket, akik mutattak némi tehetséget a mágia tudományában, egy városszéli kis tornyocskában gyűjtötte össze, különítette el a külvilágtól, hogy teljes mértékben a munkára koncentrálhassanak. A tornyocska azonban nem volt annyira kint a városból, hogy a polgárok ne szerezhessenek tudomást arról, mi folyik a falakon belül. Különösen féltek az ajtóra festett hatalmas ezüstcsillagtól, amikor elmentek előtte, mindig összekulcsolták mutató és középső ujjukat, hogy elriasszák vele az ártó szellemeket. Rémisztő pletykák keltek szárnyra, miféle kísérleteket folytatnak odabenn, s valahányszor eltűnt egy ember a városban, megindult a pusmogás: egész biztosan a toronyban élő boszorkánymesterek veszejtették el. Persze amikor félig részegen találtak rá az illetőre a bűzös csatornában, vagy amikor látták, hogy csak öregedő asszonyát hagyta ott egy fiatalabbért, a szóbeszéd elhalkult, de sohasem tűnt el egészen. Aztán egy nap egy gyönyörű tízéves kislányt keresett hiába az anyja, s a gyermek nem került elő sem másnap sem harmadnap. Az anya a fájdalomtól félőrülten átkozódott a varázslótorony kapuja előtt, s hiába próbálta Augur csitítani, őrjöngése nem hagyott alább. Mind több városi csatlakozott hozzá: öklüket rázták a varázslók felé, s a tömegben feltűntek az első fegyverek is. Augur tehetetlenül nézte, ahogy a csőcselék harci kedve tetőfokára hág, és a szedett-vedett had megkezdi a torony ostromát. Csak ekkor hívta össze tanítványait, és okította ki őket a védekezésre: szigorúan meghagyta nekik, hogy egyetlen olyan varázslatot se alkalmazzanak, amelynek halál lehet a következménye. Ami ezután következett, joggal nevezhetnénk a történelem legbékésebb összetűzésének, hiszen egyetlen csepp vér sem folyt. A városiak elkábultak, elaludtak vagy egyszerűen csak elfelejtették, hogy miért jöttek: értetlenül nézték kezükben a fejszéket, dorongokat. Augur maga is hitetlenkedve nézte, milyen hatékonyan hárítják el a támadást a mágustanoncok. Külön-külön egyikük sem volt erős, hiszen tanulmányaiknak csak az elején jártak, ám együttes munkájuk megdöbbentő hatású volt.

A csetepaté azonban nem lehetett olyan jelentéktelen, hogy ne figyeljen fel rá a városi őrség. Amikor egy csapata megjelent a torony előtt, Augur intett tanítványainak, hogy hagyják abba a varázslást, az őrség eltakarítja majd a támadókat. Legnagyobb meglepetésükre az őrség átmasírozott a városiakon és egyenesen feléjük tartottak. A varázslók már elszánták magukat, hogy a katonákkal szemben is megvédik magukat, ám Augur megrázta a fejét. Ha szembeszállnak az őrséggel, végképp nem lesz maradásuk a városban. A volt utcakölykök tehát hagyták, hogy elfogják őket, egyetlen reménységük az maradt, hogy Augur majd megmenti őket. A mágus azonban eltűnt, s valamennyiüket elfogták és a vár pincebörtönébe zárták.

Augur természetesen nem hagyta cserben tanítványait, egyenesen a királyi palotába teleportált, hogy az uralkodótól követelje szabadonbocsátásukat. A varázsló nem egyenesen a trónterembe érkezett; ahhoz, hogy a király elé jusson át kellett haladnia egy hosszúkás alakú termen, amelynek falait festmények borították. Alaposabban szemügyre véve a képeket, Augur rájött, hogy nem múzeumban, hanem egy királyi arcképcsarnokban jár. Válságos helyzete ellenére a férfin csaknem erőt vett a nevetés. A képek egy része közönséges hamisítvány volt: a méltóságteljes királyok és királynők, akik nyilván jól és kegyesen kormányozták birodalmukat valaki másnak az ősei voltak, nem a város uralkodójáé. Csak az utolsó néhány festmény volt eredeti: még az erősen idealizált ábrázolásmód sem tudta eltüntetni az arcokról a vad, könyörtelen mohóságot. Augur nem tudta megvetés nélkül nézni őket. Elképzelte, hány ártatlan emberen gázoltak át, hogy pozíciójukat megszerezzék és megtartsák. Az utolsó képen a jelenlegi uralkodó ült a trónon, háta mögött ott állt az örököse, s mindkettejük tekintetében ahogy a szemlélőre, Augurra néztek, gőg és egyfajta primitív ravaszság tükrözödött. Augur felhorkant, s már-már odébbsétált, amikor a festmény bal sarkában megpillantott egy fiúcskát. A király kisebbik fia a trónhoz vezető lépcső legalsó fokán ült, s úgy nézett Augurra - pontosabban a festőre -, mintha rajtakapta volna valamin. Nem félelem volt a szemében, inkább jól megfontolt óvatosság. Összeszorított térdei közül egy könyv csücske lógott ki, talán azt titkolta olyan elszántan. Mert az elszántság ott rejtőzött a vonásaiban, makacsul összezárt szájának vonalában, szemében, görcsösen ökölbe szorított kezében. Augurnak tetszett a kölyök, bár neki nyilvánvalóan megvolt mindene, mégis a tanítványaira emlékeztette a mágust. Ez volt az a pillanat, amikor Ghalla történelme új irányt vett: Augur már nem azért ment a királyhoz, hogy számon kérje a városi őrség viselkedését, azért ment, hogy alkut kínáljon neki. Orgz, a király persze nem volt alkudozós kedvében - egy idegen betört a tróntermébe, ráadásul ki sem tudja kergetni, hiszen testőrei képtelenek a közelébe menni. Az energiafal védelmében Augur kivárta, amíg csillapul a város urának dühe, aztán megtette az ajánlatát, amit a férfi persze képtelen volt visszautasítani. Orgz először csak nevetett, olyan hihetetlennek tűnt, hogy Augur a Ghalla feletti uralmat kínálta neki másodszülött kölykéért cserébe. Aztán a mágus megmagyarázta és a király arcán a vigyorgást az a fajta mohóság váltotta fel, amit Augur az ősei arcán látott. Ezután már minden gyorsan történt: az ősmágus tanítványai percek alatt kiszabadultak a börtönből. Ők lettek a fegyver, aminek a köröttük élő apró királyságok nem tudtak ellenállni - a mágia, amely oly sokáig tiltott volt, elsöpörte a kardokat és a nyilakat. Augur tanítványai sokáig ezüst csillagot viseltek köpönyegükön, talán hogy emlékeztesse őket arra, hogy a babonás nép bármikor ellenük fordulhat újra. A csillag aztán nemsokára eltűnt, ám a név rajtuk maradt. Mindenki úgy hívta őket: az Ezüstmágusok. Augur eközben a jó uralkodó kötelességeire oktatta Namrot - így hívták Orgz sosem szeretett második fiát - anélkül, hogy a legkisebb esély is mutatkozott volna arra, hogy a fiúból király legyen. Aztán mégis úgy hozta a sors, hogy egy véres csatában mind Orgz, mind elsőszülöttje elpusztult - ostoba dolog volt, a királynak tudnia kellett volna, hogy egyszerre nem kockáztathatják életüket. Ezután már alig kellett harcolniuk az Ezüstmágusoknak: hírük oly nagy és Namr birodalma oly hatalmas volt, hogy a hercegségek önként behódoltak nekik. Augur segítségével Namr lassan konszolidálta folyton növekvő országát, a parasztoknak végre nem kellett félniük a háborús adóktól, a férfiakat nem hurcolták el többé katonának. Az Ezüstmágusok kiváltak a hadseregből, inkább csak tanácsadó szerepet töltöttek be a királyi helytartók és persze maga az uralkodó mellett. Sosem felejtették el, hogy honnan jöttek, ez óvta meg őket, hogy zsarnokká váljanak vagy zsarnokot teremtsenek. Bár... Azt mondják, egy-két évszázada kivételes tehetség tűnt fel közöttük, Nord. Az Ezüstmágusok minden titkát eltanulta, a mágia minden csínját-bínját magáévá tette aztán eltűnt, hogy Ghalla új isteneként bukkanjon fel újra...

A Namír birodalom - a név alig egy évszázad alatt torzult könnyebben kimondhatóvá - azonban nagyon sokáig virágzott, a rendről az Ezüstmágusok gondoskodtak, a központi hatalomról pedig neveltjük, a mindenkori uralkodó. Persze nem volt minden tökéletes, a mágia sem maradt a jószándékú Ezüstmágusok birtokában; nem, ez nem volt boldog aranykor... Mégis több volt annál a véres korszaknál, amelyet Augur és az Ezüstmágusok feltűnése, az Ezüsthajnal szakított meg.

Írta: Brian McAllister
A cikk az Alanori Krónika 29. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 44 szavazat alapján 8.1)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Árnyékhold (HKK novella).

Létrehozás: 2003. október 7. 08:50:34Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.