A nagy balhé (Túlélők Földje novella)

A troll dühösen járkált fel-alá a táborhelyén. Mérgében szétrúgta a pislákoló tábortűz zsarátjait, s nem kerülhette el sorsát a hamuba állított vízforraló kanna sem. Fújtatott, mint egy felbőszült bika. A békésen kérődző doareg ijedten húzódott hátrébb. Pár rúgást kapott már ugyanis az elmúlt napokban, minden különösebb ok nélkül. A bozótosban kitaposott liget úgy nézett ki, mint egy csatamező. Használati tárgyak hevertek szanaszét, ételmaradék és szemét társaságában. Csupán az aprócska nekrofun-bokor bóbiskolt sértetlenül az állatbőrökből emelt sátor közvetlen közelében.

- Megölöm! Biztos, hogy megölöm! - csapott öklével nyitott mancsába a fekete férfi. Elég furcsán festett a hajnali fényben az agyoncicomázott mágusköpenyében, dühtől lihegve. Minden lépésénél megcsörrent az övére akasztott, dagadozó erszény. A csillogó lidérckorona úgy ült méretes, kopasz kobakján, két vaskos tülke közt, mint egy kis kupak. Egyszerű kóc-zsineggel kötötte fel fejére a varázsszert, s ha ezt nem teszi, már rég lerepült volna róla a drága fejfedő.

Kharizmosz sosem a türelméről volt nevezetes. Gyakran felfortyant, és csak lassan párolgott el dühe. Gróf, a jól megtömött hátizsák tetején trónoló, aprócska Rughar familiáris, megértően bólogatott. Úgy tett, mint aki teljesen elmélyült valami papírfecni tanulmányozásában.

- Csak nem rólam van szó? - tette fel az ártatlan kérdést egy rekedtes női hang. A troll úgy pördült meg, mint akit kígyó mart bokán. Baljával reflexszerűen rámarkolt a bőrerszényére, míg jobbjában már lendült is a sebtiben előkapott, vértől csuszamlós élű csatabárd, hogy kettéhasítsa az átkozott manót... Hisz, ki ne tenné ugyanezt, ha már negyedik napja várakozna ezen az istenek háta mögötti helyen, hiába, tétlenül? Érthető volt tehát a düh, de a szerencsétlen áldozatot jótékony álcázóvarázs óvta meg e dicstelen, és gyors haláltól.

- Szóval még gúnyolódsz is velem, te dög?! Játszadozni akarsz? No, nem bánom! - Harsogta a férfi, miközben óvatosan a bozótos felé hátrált, és elmormolt pár delejes igét. Varázslata nyomán menten kitisztult az a folt, ahol a rejtőző alakot sejtette, s ahol a látható valóság eddig remegett kissé. Hirtelen előtűnt az aprócska, de annál rondább, vénséges-vén árnymanó, ahogy a tűznél guggolt, és a parázs maradékát piszkálgatta egy girbegurba gallyal.

- Hagyd már, fiacskám ezt az idétlenkedést, és gyere közelebb! Beszédem van veled! - hangja, mint a drótszőr a smirglilevélen... Hátborzongató!

A troll lassan leeresztett. Mikor fegyverét a hátára szíjazott hüvelyébe visszacsúsztatta, s elengedte nyelét, arról menten lefoszlott a bűbáj. A véres csatabárd ismét annak látszott, ami valójában volt. Egy félelmetes, majd' két méter hosszú, tenyérnyi széles pengéjű zinthurg pallosnak.

- Azt mondtad... - kezdte ingerülten, s kesztyűs öklével fenyegetőzve kettőt lépett a védtelennek látszó öregasszony felé.

- Tudom, tudom... Késtem kissé - szakította félbe a Nyanya. Mikor a férfi felé fordította arcát, amaz megtorpant. Látott már egy-két cifra dolgot életében, de a Gunymák anyóhoz mérhető rondaságokat nehéz megszokni. Beleborzongott a látványba. Mintha a rút, vasorrú banya lépett volna elő a gyermekmesék világából. Aszott, ráncos, kékeslila testén lógtak a ruhák. Koszos volt, és bűzlött. A külsejére nagyon is adó Kharizmosz elhúzta a száját. Nem bölcs dolog egy kalandozót a látszat alapján megítélni, mégsem tudott másként nézni a nőre, mint egy görnyedt, vén, koszos kis tolvajra. Lenézte, és undorodott tőle. Türtőztette azonban magát, s egyetlen, Magy sóhajjal kifújta indulatait. Van ugyanis valami, ami egy Fairlight pap szemében minden előítéletnél és undornál fontosabb.

A pénz!

- Ez egyszer nem téplek cafatokra, te dög! Ne hidd azonban, hogy türelmem végtelen! - Még folytatta volna a lenéző fenyegetőzést, Gunymák anyó azonban lemondón rálegyintett.

- Tudom, tudom... Meg fogsz ölni, ha egyszer elkapsz, bla-bla-bla... Tudod, hányan ígértek már halált nekem? Mint ahány hajam szála van... - s megpödörintette az arcába lógó, csimbókos, ősz fürtjeit a gilisztaszerű, mozgékony ujjaival. - Lám, mégis élek. Hagyjuk hát ezt, és térjünk az üzletre.

A kopasz troll tisztes távolban, a lassan életre kapó tűz túloldalán, egy jókora kőre telepedett le. Szinte észrevétlen jelzésére életre kelt a sátor melletti földkupac! Recsegve-ropogva emelkedett fel ültéből az agyagelementál. Két földdöngölő lépést tett, megállt, és a sokat sejtető hátizsák máris teste takarásába került. Idomtalan fejét felszegte, fatörzsnyi karjait tüntetőn egymásba fonta hordónyi mellén. A két kalandozó zavartalanul folytatta beszélgetését e kis közjáték közepette is, bár Gunymák anyó elmosolyodott bajusza (!) alatt a férfi bizalmatlanságát látva.

- Szóval a küldetés miatt jöttem, ahogy azt már megbeszéltük. Hajlandó vagyok a fáradozásodat megfizetni. Már csak a végösszeget kell kialkudnunk...

- Mi az, hogy kialkudnunk?! - ugrott fel amaz. - Már kialkudtuk egyszer! Nincs mit alkudni! 200 aranypénz kötbért fizetsz nekem minden egyes itt töltött redves napért, és efelett, még ráadásként egy-egy aranyat minden egyes gyógyulással eltöltött percemért! Így egyeztünk meg! Fizess! Most, és előre! Aztán fogj hozzá mielőbb, mert már kelőben a nap! Nem akarok többé egyetlen percet sem rád fecsérelni az életemből!

- Jól van, jól... Nem kell úgy bepöccenni! A végén még kapsz valami csúnya nyavalyát a gyomrodba... 200 aranyat kapsz, és nem többet, előre, azért, hogy eljöttél. Így egyeztünk meg - azzal mit sem törődve a férfi morgolódásával, erszényéből egy ékköves gyűrűt vett elő. - Nos, történetesen nincsen nálam készpénz... Tudod, ezektől a fránya tolvajoktól már sehol sincs biztonságban a becsületes halandó... hogy a bankba betérjek, az pedig valahogy kiment a fejemből... De... de nézd meg ezt a csodás, rubintos gyűrűt! Gyönyörű, ugye? Legalább 400-at ér. Ezt neked adom a 200 arany tartozásom fejében, és kvittek vagyunk. Nos?

A kalmár-pap mohón kapott utána. Töpszli ujjai közt megforgatta a gyűrűt, majd egészen közel emelte a szeméhez, és a kelő nap fényében keresztülnézett a drágakövön. Elégedett lehetett az eredménnyel, mert minden további vizsgálódás nélkül, villámgyorsan övtáskájába süllyesztette az ékszert. Aztán levette fejéről a koronát, és ismét megpróbált kényelmesen elhelyezkedni a terméskövön. Mikor ez úgy-ahogy sikerült, lehunyta a szemét.

- Na! Kezdj már hozzá! - vakkantotta, és összeszorította fogait, hogy azok belecsikordultak. A manó egy darabig csak vigyorgott, aztán nem bírta tovább, és kibuggyant belőle a hangos vihogás.

- Most meg, mit röhögsz, te undormány? - lesett ki félszemmel az önkéntes áldozat.

- Idefelé jövet már túlestem a dolgon. Pár szerencsétlen csatamező-búvár mostanra hasogató fejfájásra ébredt, gondolom - göcögte a Nyanya. - Bár, ha jobban belegondolok, Leah és én nagy örömünket lelnénk a megkínzásodban. Főleg én. Sajnos azonban pszi-energiáim kifogytak...

A troll döbbenten meredt Ghalla legrútabb tolvajára.

- Akkor meg mi a fészkes fenének bolondítasz, te szipirtyó?! A pénzt rendeztük, eridj a dolgodra, míg szépen vagyok! - és máris arra készülődött, hogy feltápászkodva faképnél hagyja alkalmi beszélgetőtársát.

- No, nézd már, hogy felkapta a vizet valaki! Higgadjon le, drága uram, mert még nem végeztünk! Egy üzleti ajánlatom van a számodra. Csapatot gyűjtök egy melóhoz. Nagy balhé lesz, nagy haszonnal, de nagy kockázattal. Olyan kalandozót keresek, aki nem ijed meg a saját árnyékától, tud gyorsan, jól dönteni váratlan helyzetekben, és rendelkezik némi varázserővel. Rád gondoltam, te szép, fekete férfi - azzal legcsábosabbnak gondolt foghíjas mosolyát villantotta Kharizmoszra. Arra menten rátört a hányinger, de nagy nehezen sikerült legyűrnie a rosszullétet.

- Miféle meló? - kérdezte bizalmatlanul, és próbálta kerülni a banya zavarba ejtő tekintetét. - Bérgyilkosságot nem vállalok... Legalábbis bagóért nem. Nem lopok kalandozótól, és nem hazudok. Na jó. Ha nagyon muszáj, igazán sok pénzért, talán mégis. - Mivel a Nyanya továbbra is csak szó nélkül vizslatta, azzal az igézőnek gondolt, hátborzongató arckifejezésével, elbizonytalanodott - A bankba már próbáltam betörni...

- Nyugi, ha minden jól megy, nem kell meghalnia senkinek, és nem kell a bankba se betörni. Bár, így jobban végiggondolva... Na, majd legközelebb! - Gunymák anyó szemrebbenés nélkül kerülte meg az agyarait rávicsorító planetáris őrdémont, és a troll vizestömlőjéhez lépett. Nyugodtan feltöltötte a teáskannát, aztán a tűz szélére állította.

Kharizmosz is feltápászkodott, és nekifogott a táborbontásnak. Mindketten próbáltak úgy tenni, mint akit teljesen hidegen hagy ez az egész téma, ez a rejtelmes "meló". Pedig a troll minden zsigerében érezte, hogy valami valóban nagy dolog készülődik itt. De a világért sem mutatott volna nagyobb érdeklődést, mint amit még épp megfelelőnek gondolt. Pár erőteljes rúgással életet lehelt az összegömbölyödve, mozdulatlanul kuporgó gigaféregbe, felnyergelte azt, majd módszeresen bontogatni kezdte sátra kötéseit.

Végül a Nyanya adta fel hamarabb:

- Kell még egy illuzionista meg egy ügyes bányász, no és még egypár apróság. Számításaim szerint háromnapi munkával cirka harmincezer aranyat tudunk szerezni.

A troll csak egy pillanatra dermedt meg. Agya lázasan számolt, kombinált.

- Hogyan? - bökte ki végül. Bárhogy vigyázott, hangjában ott bujkált a mohóság. Szárazon nyelt egyet.

- Semmi különös - közölte a banya könnyedén -, csak kifosztjuk a Csodák Kútját! Mind a hármat!

- Itt van, elhoztam - mondta a vörös hajú, kecskeszakállas, harcsabajuszú törpe, és egy vízhatlan vászonba tekert csomagot húzott elő zsákjából. Nagy gonddal az asztalra tette, és odacsúsztatta Kharizmosz elé. - Hol van a fizetségem?

A troll csak a sarkát bontotta ki. Nem akart feltűnést kelteni. Belekukkantott, és elégedetten füttyentett. Persze az nem hallatszott a kocsmazajban. Az asztalnál csak ők ketten ültek, és nem is figyelt rájuk senki. Ő mégis körbevizslatta a zajos, büdös és szerfelett sokszínű kocsmaközönséget, majd közelebb hajolt a törpéhez.

- Van egy meló... Egy nagy balhé, amibe bevennélek társnak - és sejtelmesen bólogatott.

- Nem vágsz át! Add ide az üstöt, ahogy megállapodtunk. Ne hidd, hogy hagyom magam átverni! - harsogta a törp, és kesztyűs kezével máris rátenyerelt a csomagra. - Ha rendeztük a számlát, majd azután beszélhetünk melóról! - Rőtszakállú Kaldor, higgadt magabiztossággal fúrta tekintetét a trolléba. Amaz tudta, hogy a törp jóval tapasztalatlanabb nála, és egy esetleges csetepatéban valószínűleg minden gond nélkül legyőzné, ám tudta azt is, hogy a mokány kis fickó tarsolyában van pár ügyes harcművész-trükk, és hogy hihetetlenül gyors. Nem kívánta hát kenyértörésre vinni a dolgot.

- Nem baj, ha én nem csomagoltam be? - bökte oda gunyorosan, és az asztalra tette az aranyszínű varázsüstöt, aztán egy gyors rántással kihúzta a törp kezei alól a csomagot. Mikor maga mellé tette a durván ácsolt padra, a vászon kigöngyölődött, s előtűnt két csatabárd mívesen kidolgozott nyele. A fegyverek feje is összekoccant. Az alig hallható neszre a törp felfigyelt és felhördült.

- Hé, óvatosan! Nem holmi otromba dorong az! Őseink fegyverét tartod a kezedben, te bunkó! - A kocsma zajos közönsége felfigyelt a kiáltásra, ezért kicsit halkabban folytatta. - Most már elmondhatnád, hogy minek is kellettek. A csatabárd szakszerű forgatásához népünkön kívül más nem érthet! Mihez kezdesz hát velük? - érdeklődött, miközben a varázsszert óvatosan a zsákjába süllyesztette.

Kharizmosz kivicsorította agyarait - ez már-már baráti mosolynak számít a trolloknál -, de nem válaszolt. Míg a gömbölyű idomokkal megáldott kocsmárosné az asztalra tette a két korsó ork-sört, ő a szemeit annak tomporán legeltette. Valószínűleg jó nevelést kaphatott kölök korában, mert megállta, hogy felröhögve rásózzon egyet. Beérte azzal, hogy tett egy kaján megjegyzést ősei vakkantásokból és mordulásokból álló nyelvén. A csaplárosné azonban vagy túl jó nyelvérzékkel bírt, vagy félreérthetett valamit, mert fülig vörösödött, és eliszkolt az asztaltól. Kharizmosz nem zavartatta magát. Továbbra is fülig érő szájjal vigyorgott, és a jól megtermett ember asszony után bámulva az egyik korsót áttolta a törp elé. Aztán a másiknak a tartalmát egy húzásra ledöntötte a torkán. Hatalmas mancsával letörölte szájáról a sörhabot, és böfögött egy irtózatosat. Pedig a sokkilónyi ékszert, és drága felszerelést látva rajta, úrnak gondolná akárki...

- Küldetéshez kell. Egy másik kis feles küldetéséhez... - Jól tudta, mivel lehet kihozni a sodrából egy törpöt, és nem is kellett csalatkoznia. Kaldor felpattant, és nehéz fémkesztyűjével olyat csapott a faasztalra, hogy a vastag deszka menten megrepedt. A városlakók zajos züllöttjei elcsendesedtek. Néhány gyengébb idegzetű, sokat megélt illető, megneszelve a közelgő vihart, máris aprót dobott az asztalra és a kijárat felé oldalazott.

- Kit nevezel te felesnek? A magasságomon gúnyolódsz?! Mert tán, azt hiszed, te magad vagy a tökély? Mi? Tudod mi vagy te? Egy otromba, gromak-testű, kátránygolyó-fejű, páváskodó dromedár! - fröcsögte. A fekete férfi válasz gyanánt egyetlen mozdulattal borította fel az asztalt korsóstul, padostul, törpéstül. Szemei vérben forogtak, és a következő pillanatban már egy hatalmas csatabárd rogyott az oldalán fekvő asztal lapjába. Aztán visszarántotta a fegyvert, és baljával félrependerítette a bútor maradékát.

- Bújj elő, te töpszli, hadd metéljelek miszlikbe ezzel a csatabárddal! Megmutatom én neked, hogy mennyire értek a forgatásához, te nyamvadt kis feles! - harsogta, de az asztallap mögött nem volt senki. A kocsma közönsége üvöltözve tolult az utcára. Csak pár edzett lelkű kalandozó tárgyalt rendületlenül a hátsó traktusban. Őket nem feszélyezte, hogy vér fog folyni pillanatokon belül. A troll ekkor észlelte jobbra, féloldalt a talpig vasba öltözött törpét, amint az épp a pajzsa után kap. Bődületes erővel lendítette meg fegyverét és egyszerre üvöltött, ugrott és hasított... volna. De elvesztette egyensúlyát és majdnem fejre állt, mikor jobb keze ellensúly nélkül maradt. Képzelt fegyverével a semmibe hasított, őt pedig vitte tovább a lendület. Kaldor riadtan pislogott a feje fölé emelt pengepajzs alól, és a falnak vetette hátát.

- Na de fiam! Nem erről volt szó... Nem hiszem el, hogy nem lehet két percre egyedül hagyni téged, te nagy mamlasz! - Gunymák anyó hegyével a földre tette az önmagává visszaváltozó pallost, s az csörömpölve dőlt el a kőpadlón. - A fenének használsz ilyen dögnehéz fegyvert, édesem? - Kharizmosz már nem tudta lefékezni a négy és fél mázsás teste mozgását. Előrezuhanva maga alá temette a törpét.

Immár hárman ültek az asztalnál. A Szende Ongólianthoz címzett fogadó közönsége már feledte a korábban történteket, és minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Gunymák anyó valami szárnyasból készült sülttel piszmogott az asztal hosszabbik oldalánál. Kaldor féloldalt ülve, dölyfösen ölbe font kézzel duzzogott a rövidebbiknél, jobbra. Balról pedig Kharizmosz számlálgatta a szigorú tekintetű csaplárosné tenyerébe az aranytallérokat, s közben olyan képet vágott, mintha a fogát húznák.

- ...és még 20 arany az elmaradt haszonért, és a forgalomkiesésért... - közölte a duci asszonyság.

A troll már-már felháborodva tört volna ki, mikor Nyanya a félig lerágott combbal intett, hogy fizessen csak. Mondott is valamit, de úgy ki volt tömve mindkét pofája, hogy nem értették, mit.

- Tudod, mibe kerül kikalapáltatni egy Rhatt páncélját, te bugris? A gyémántsisakomról ne is beszéljünk! Reménykedj, hogy meg lehessen javítani! - morgott a törpe.

- Ha azt hiszed, hogy kifizetem a páncélkovácsot, hát nagyon tévedsz, töpszli - morrant válaszul a troll, mikor magukra maradtak. - Te kerested a bajt! Örülj neki, hogy még egyben vagy! Ha Nyanya közbe nem lép ...

- Akko' mos' nem vo'na csa'a'om a meloho' - fejezte be a mondatot az árnymanó, még mindig teli szájjal. Nagyokat nyelt, aztán kissé érthetőbben folytatta. - Azért, mert őseitek még egymásra vadásztak a hegyekben, nektek nem kell háborúznotok. Fontosabb dolgunk is van. Nem szeretném elszalasztani az alkalmat. Ami nekem eszembe jutott, az már másoknak is leeshetett - mondta, és diszkrét-aprócskát böffentve, egy darab kenyérhéjjal törölgetni kezdte a szaftot megüresedett tányérjáról.

Egy ember férfi lépett az asztalhoz, és megállt a Nyanyával szemközt. Nem mondott semmit, türelmesen várakozott. Tekintete valahová az ujjait szopogató tolvaj mögé meredt, mintha csak ébren álmodna. Hosszú, zilált, fekete haja oldalt és hátul a piszkos, horpadt páncélra lógott. Az arca borostás volt, és arckifejezését mélykék szemei sem tették barátságosabbá. Tabardján, és elnyűtt nadrágján több helyütt is szakadás, vérfolt, és kosz-pecsét éktelenkedett.

- Hé! - förmedt rá Kharizmosz. - Nem látod, apuskám, hogy itt komoly üzleti tárgyalás folyik éppen? Tágulj, vagy megjárod! - A trollt egyébként is ingerlékennyé tette a be nem teljesített bosszú, és a feleslegesen kiadott pénz. Szinte vágyta, hogy az ismeretlen fickó valami sértőt válaszoljon. Viszkető tenyerét máris fegyvere markolatára fonta.

- Hagyd csak, édesem - tette rá nyálas kezét Nyanya Kharizmosz combjára, akiben menten lehorgadt mindennemű vágy. - Ő Rhandaur, az illuzionista. Mától a társunk. Ülj csak le gyermekem. Mit iszol? - invitálta a vendéget. Amaz szótlanul leült, és mit sem törődve a többiek vizslató pillantásaival, az övtáskájában kezdett kotorászni.

- Nem kérek semmit - közölte színtelen hangon.

Kharizmosz némán kimondva tette fel a kérdést a Nyanya felé fordulva: "Ő az?". Gunymák anyó türelemre intette, és bólintott.

- Rhandaur a szövetségesünk már egy ideje. Tán nem emlékszel, picinyem, hogy a Sziklák, a Menők, és a Porszemek mellett a Páholy tagjai is aláírták a szerződést? Ez a cuki kis pofa is tagja a Humán Páholynak, és így az Erdauin Testvériségnek is. Ő a fogadott testvérünk.

A törp felemelkedett, és az asztalra támaszkodott.

- Beszéljünk végre erről a titokzatos üzletről, rendben? Már unom ezt a bájcsevelyt, és menten itt hagylak benneteket, ha nem térünk a tárgyra. Van jobb dolgom is! El kell mennem a kvazárkovácshoz!... Hogy a ragya egye ki a beled, te tuskó! - köpte a szavakat a villám-pap felé Kaldor. - Aztán meg azt is kikötöm, hogy csupán azért, mert egyazon halhatatlant félünk, nem fogok szövetkezni egy ilyen álomkórossal! - Rhandaur felnézett, mikor a törpe feléje mutatott. - Csodálom, hogy a mindenható Tharr megtűr papjai közt egy ilyen...

- Nos? Egy ilyen, mit? - A mozdulat követhetetlenül gyors volt. Az agyartőr hegye áttörve a rőt szakáll szálai közt egyenesen a törp gégéjének feszült. Amaz megdermedt, és nem mert még csak nyelni sem. - Nem élek sem a haarding-féreg mámorával, sem a belladonna nedvével. Nem vagyok holdkóros, és nagyon jól tudom, mi zajlik körülöttem. Aki magában beszél, nem feltétlen idióta, törp uram, csupán lehet, hogy nincs, kihez szóljon. Ezt akár meg is jegyezhetnéd.

- Jól van, testvér - nyomta meg a szót Kharizmosz. - Kaldor kicsit bizalmatlan az idegenekkel. Ezek a Vasalt Bunkók már csak ilyenek. Amolyan maguknak való féregirtók. Bocsáss meg neki - kérte. A Nyanya barátságosan elmosolyodott, és lassan lehúzta Rhandaur karját. A törpe morogva ült vissza a helyére.

- Mind együtt vagyunk hát. Szerintem fogjunk bele a haditerv megbeszélésébe. Egyelőre csak Khari, és én ismerjük a részleteket. Ha ti is csatlakozni akartok vállalkozásunkhoz, előbb meg kell ígérnetek, hogy nem beszéltek arról senkinek. Akkor sem, ha majd végül mégsem tartotok velünk.

Kaldor hamar visszanyerte megtépázott tekintélyét, és mintha mi sem történt volna, vágott közbe: - Amíg nem tudom, miről van szó, én nem ígérek meg semmit! Ha pedig valami törvénytelen dolgot akartok művelni, én leszek az első, aki az őrségért kiált!

- Nos, jól van. Jól. És te hogyan gondolod, Rhandaur?

A kérdezett nyugodtan a hüvelyébe tolta fegyverét, és megfontoltan válaszolt.

- A becsület számomra mindennél fontosabb. Én még az elcsépelt szavak mögött is látok értelmet, és tartalmat. Ha igazságos a harcotok, küzdeni fogok mellettetek, akár démonok ellen is. Ha viszont nem az, ne számítsatok rám!

A manó és a troll egymásra nézett. Néma párbeszéd zajlott le közöttük, mit kívülálló nem kémlelhet ki. A kasztroplanáris teret használták láthatatlan mentál-fonálként.

"Mi legyen? Én nem ismerek másik mesterbányászt. Emez meg..."

"Nyugi, fiacskám, bízd rám! Kicsit majd kiszínezzük a történetet, és meggyőzzük őket"

Mindez egyetlen pillanat alatt lezajlott, és a két harcos-pap semmit sem neszelt meg a dologból.

- Nos, természetesen igazságos a harcunk... Nagyon is az - kezdte Gunymák anyó lassan, s közben lázasan agyalt valamiféle féligazságon, amit be tudna adni a két önjelölt igazságosztónak.

- Igen, mert ezek becsapják a népet! Bizony! - vette át a szót Kharizmosz. - Becsapják, és megkárosítják az egyszerű városlakókat.

- Úgy van! És nekünk meg kell akadályoznunk ezt a vérlázító igazságtalanságot! Vissza kell adnunk a népnek azt, ami a népé! Amit igaztalanul elvettek tőle - tett rá egy lapáttal a tolvaj.

Kaldor összeráncolta szemöldökét, és gyanakodva figyelt. Rhandaur testtartásán látszódott, hogy sikerült felkelteni az érdeklődését. Ő emelte fel aztán a karját, mire az árnymanó és a troll elcsendesedett.

- Mondjátok, miről is van szó, tulajdonképpen? De pontosan.

- Nos, tudod - kezdte a Nyanya -, van ez a Csodák Kútja nevű népámítás...

- De hisz, az tényleg csodákra képes! - fortyant fel Kaldor. - Magam is tapasztaltam. A múltkor például... - Rhandaur nem várta ki, hogy a törp előadja történetét.

- Mire akartok kilyukadni?

- A Csodák Kútja egy egyszerű persely, amibe a jámbor népek önként, és dalolva beledobálják a pénzüket, hogy azzal a kincstár kapzsi és önző hivatalnokait zsírosítsák! Ez van - közölte Kharizmosz. - Mikor erre rájöttünk...

- ...mikor erre rájöttünk, azonnal megmozgattunk minden követ, hogy a csalást leleplezzük, de sajnos erős és láthatatlan falakba ütköztünk - fejezte be a Nyanya. - Sajnos nem bízhatunk meg senkiben. Mindenütt besúgók, és talpnyalók vesznek körül. Csak szét kell nézni. Kiveszőfélben van már a becsület... Bizony.

- No és a csodák? Én a saját szememmel láttam... - fogott bele ismét Kaldor, egyre türelmetlenebbül. De senki nem figyelt rá. Rhandaur, mintha leckét mondaná fel az oskolában, szenvtelen hangon jelentette ki:

- "A Csodák Kútja mindenkivel a kívánságának megfelelő csodát teszi. Elég csak bedobni egy aranyérmét a kút belsejébe, és a legváratlanabb dolog történik, vagy éppen az, amire már oly régóta ácsingózol..." Így szól a fáma, s eddig magam sem tapasztaltam másként. Miért kellene hinnem nektek? - tamáskodott.

- Ööö... Szóval, a kútban nincs is víz! - vágta ki, végül Kharizmosz. - Az egész csak egy illúzió, s úgy tudom, ebben te nagy szakértő vagy! Győződj meg róla magad, s nézd más szemmel ezt az egészet. Gusztustalan kizsákmányolás folyik itt, már ki tudja hány hónapja. Nem is tudom, mennyi pénzt áldozhattak a jámbor népek erre a babonára. Biztos többet, mint lottóra, pedig ott még esélyük is van nyerni...

- Mit gondolsz, hol volt eddig az a kút? - kontrázott Nyanya. - Csak úgy odalett a semmiből egy csodatévő forrás, mi? Phha! A kincstár ásatta titokban, és elhitette a városlakókkal, hogy nyerhetnek, ha beledobálják a pénzüket. Nohiszen!

- És ti, mit akartok tenni? - fontoskodott Kaldor, kihasználva a pillanatnyi hatásszünetet.

- Természetesen visszaadjuk a népnek a pénzt, és hősök leszünk! - mondta a troll olyan meggyőzően, ahogyan csak kitellett tőle. Már-már maga is elhitte.

Kis csend telepedett az asztalra. Rhandaur egy aprócska üveggömböt görgetett maga előtt. Kharizmosz a nyakát nyújtogatva, a kocsmárosnét kereste a vendégek között. Megszomjazott erre a nagy üzletelésre. Kaldor a plafont bambulta, és közben horpadt páncélja csatjával babrált. Gunymák anyó pedig a három férfit bámulta felváltva, s egészen más járt a fejében. Csupa-csupa kaján gondolat, ami nagyon nem illik egy effajta, korosodó nénikéhez...

Kicsit később, miután megbeszélték a részleteket, a Tharr-papok a dolguk után néztek. A Kvazár-troll előtt addigra már tucatnyi üres sörös kupa sorakozott, s kezdte tulipiros-színben látni a világot. Gunymák anyó közelebb húzódott a férfihez.

- Mit gondolsz, lovagom, bevették a mesét?

- Kiderű'... hamarost. Éjfélkor úgyis... brröhörhrh... sza'l éjfélkor, megyünk terpeszez... izé... terszepné... khm-khm... akarom mondani terszempléz... sza'l körű' nézni.

- Felkísérjelek a szobádba, mondd? Olyan gyámoltalannak látlak, picikém, még valami bajod esik. Ígérem, vigyázok rád... Pihenned kell. Erőt gyűjteni, hisz kölök még az idő...

- Nem kő' segíccség! Fő' bírok én menni magamba is - válaszolta. Aztán feltápászkodott, és mintha csak most térne észhez, artikulátlanul felordított: - Nyanya! Az anyádba azt a jóistenit! Kitaposom a beled! Hun van a zsákom?! - s az alanori nagykocsma népe aznap már másodszor kotródott félre az imbolygó kalandozó közeléből.

Büdös volt és nyúlós iszap borított mindent. A manót, az igénytelen külsejű harcos-papot, és a még mindig spicces trollt ez nem nagyon zavarta. Kaldor azonban gyakorlatilag folyamatosan káromkodott, mióta a piroslámpás ház melletti lejáraton át bemásztak a csatornába. A Nyanya ment legelöl egy térképet markolászva. Fényforrásra nem volt szüksége, mert tökéletesen látott az infralátás varázsereje által. Kharizmosz és a két Tharr-pap azonban tündérfényt idézett a kézfejére. Így botladoztak a tolvajnő után.

Önjelölt vezetőjük egy helyütt megtorpant. Balra egy vasráccsal elrekesztett csatornalejáratot láttak. Valami lépcső vezetett a mélybe a rács mögött. Hallották, ahogy odalenn a főcsatorna fekete szennyvize hömpölyög, s orrfacsaró bűz tört rájuk. Gunymák anyó azonban nem fecsérelt egyetlen pillantásnál többet a dologra, máris gázolt tovább a bokáig érő trutyiban. Patkányok riadtak szét a közeledtére.

- Itt már jártam - közölte Kaldor, mikor a rácshoz ért. - Volt odalenn pár gusztustalan, mutáns lény, de én kiirtottam őket, Tharrnak hála. - Megigazította, a hátára szíjazott, hihetetlen méretű málhát, és máris odább lépdelt.

- Tudom, én is jártam már itt. Abban az új minisztériumban, tudjátok, ott kaptam a feladatot az írnoktól. - Rhandaur beleborzongott a visszaemlékezésbe. - Egy ősmágussal akaszkodtam össze a leghátsó teremben... Brrr... Gyomorforgató csata volt!

- Gyertek már! - türelmetlenkedett Gunymák anyó a csatornafordulóban. - Erre kell menni.

Kharizmosz rábámult a rácsra, és felröhögött. Átköpött egy hegyeset a rudak között. Aztán kicsit elgondolkozva, csak úgy, saját magának motyogta: - Ősmágus? Csak nem egy élőholt ősmágus? Nocsak, nocsak... Akkor ide Khari bácsi visszajön, és a jó, öreg Fairlight-papa kedvére tesz!

Csak pár kisebb incidens történt, mikor a Nyanya itt-ott eltévedt kissé, és egy bő óra elteltével zsákutcába jutottak. Nyanya tanácstalanul nézegette a térképét, a többiek pedig a falakat. Percekig csak vakargatták a fejüket. Csupán Kaldor lett egyre ingerlékenyebb. Nem értette mire várnak még. Veleszületett adottságának hála, ő pontosan tudta, hol vannak. Ennek hangot is adott.

- Na, mi van? Mondtam, hogy bízzátok rám azt a nyavalyás térképet. - Mikor a troll szeme-fehérje rávillant a sötétben, a lényegre tért: - Most pontosan három mérföldre délre vagyunk attól a ponttól, ahol lemásztunk. Ha két fordulóval előbb letértünk volna jobbra, ahogyan mondtam, akkor már úgy fél méterrel magasabban lennénk, legalábbis a légmozgásból arra...

- Kuss! - förmedt rá a törpére Kharizmosz, és beleszagolt a levegőbe. Minden érzékszervével összpontosított. - Valami van odaát - és az előttük húzódó falfelületre bökött istene varázsbotjával. - Érzem, hogy van ott valami. Valami, ami él...

A folyosó itt egészen száraz volt, és a bűz is elviselhetőnek volt mondható. Az oldalfalak négy lépésre voltak egymástól. Az évszázadok alatt megkeményedett mocsok patkó alakúvá deformálta az eredetileg szabályos kör alakúra épített csatornát. Rhandaur megvilágította a falat.

- Ezt itt csak nemrég építették, azt hiszem... - találgatott.

- Ezt hiszem, azt hiszem, ezt gondolom, azt gondolom... - affektált fontoskodva Kaldor. - Én nem hiszek, pancserek, hanem tudok! Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a terméskő falat cirka kilenc és fél hónappal ezelőtt építették. Plusz-mínusz egy hét. Eredjen arrébb, atyám - lökte meg vállával hittársát a törpe. Ügyesen kibújt a málha vállszíjaiból, és vigyázva a földre tette azt. Hamarosan nagy rakat különféle eszköz került elő a fémvázzal erősített bőrzsákból. Miközben Kaldor ezzel foglalatoskodott, Gunymák anyó elcsomagolta a térképét, és árnyéktőrével elmélyülten piszkálgatta körmeit. Rhandaur türelmét vesztve járkált, de ráunt hamar, mert folyton meg kellett kerülnie a sarkaira kuporodó trollt. Kharizmosz guggolt, és hátát a falnak vetette. Megpróbált pihenni kicsit, mert még mindig öklöztek fejében a vikócmajmok. Mikor rájött, hogy balsejtelme tévesnek bizonyult, és mégsem tört rájuk semmilyen nevesincs borzalom, ellazult. Tartott a két Tharr-pap bosszújától, bár kíváncsi is volt nagyon. Elképzelte, hogy milyen képet vágnak majd, mikor leengedve a kút vizét, derékig taposnak az aranyérmében. Aztán lelki szemeivel saját magát látta, amint a bazársor sátrai közt jár-kel, és mindenre alkuszik, amit csak meglát. Pár pillanat múlva egyre erősödő hortyogás remegtette a falakat...

- Igen, igen... - vakargatta meg egy kicsi kalapáccsal a habarcsot a törpe. - Itteni habarcs. Ezt a falat nem varázslat emelte, az egyszer holtbiztos. Szorgos kezek építették. A kövek faragása pedig arra utal, hogy...

- Igyekezhetnél egy kicsit! - förmedt rá Rhandaur és mérgében belerúgott a szunyáló troll lábszárába. A hortyogás pár pillanatra abbamaradt, de csak azért, hogy aztán még hangosabban folytatódjék. - Utálom ezt a helyet!

- Nocsak, nocsak... Fóbiánk van, kedves uram, fóbiánk? - gúnyolódott a Nyanya. Aztán a törpe felé fordult. - Mester úr! Nem mellőzhetnénk az építészeti kiselőadást? Lassan tényleg megvirrad odafenn, és még nem haladtunk egy centit sem.

- Barbár! - förmedt rá Kaldor a nőre. - Mit értesz te ehhez? Az őseid még fákon csimpaszkodtak, mikor mi már csarnok-óriásokat vájtunk a hegyek méhébe!

- Jól van, igazad van, csak bontsd már szét ezt az izét. - Nem látszott, hogy Nyanya a szívére vette volna a sértést.

- Barbárok... - motyogta maga elé a törp ismét, és valahonnan elővett egy sokkilós vasdarabot. Aztán több kisebb vasrudat halászott elő, és elkezdte őket egymásba csavargatni. Egy perc múlva akkora kalapácsot tartott a kezében, mint saját maga. Oldalra lendítette, aztán lecsapott arra a pontra, amit korábban egy kréta-iksszel jelölt meg. Egyetlen elsöprő erejű ütés volt, nem több. A robbanásszerű zaj végighömpölygött a csatornákon. Szilánkok pattogtak feléjük, repedések futottak szét a falon és csak úgy záporzott fejükre a por. Kaldor pillantásra sem méltatta művét, máris kezdett elcsomagolni. Közben folyamatosan mormogott a bajusza alatt. A porfelhőn keresztül egy gyengécske fénycsík vetült a lábuk elé. Rhandaur és a Nyanya rögtön a lyukhoz ugrott. Puszta kézzel kezdték tágítani a nyílást. A mester tényleg jó munkát végzett, mert szinte ellenállás nélkül fordultak ki helyükről a hatalmas terméskövek.

Mire Kharizmosz is úgy-ahogy észhez tért, azok hárman már dermedten álltak a méteresre tágított résnél, és csak bámultak át bambán rajta.

- Na, mi van? - érdeklődött a troll, és félretaszigálta az aprónépet az útból.

A kör alakú szoba nem volt túl nagy. Talán hat lépés lehetett az átmérője. A gyenge fény fentről szűrődött le. A dísztelen, terméskőből rakott falak függőlegesen szaladtak felfelé. Csak két asztal volt odabent minden berendezési tárgy, és szemközt egy nagy ajtó látszott. Az egyik asztalon a legkülönbözőbb tárgyak, nyilak, dobófegyverek, szörny-testrészek és ékszerek hevertek kusza összevisszaságban. A másikon katonás rendbe igazított lombikok, üvegcsék, és varázslat komponensek sorakoztak.

A szoba közepén három, fehér köpenyes férfi támolygott. Úgy látszott egyáltalán nincsenek tudatában a történteknek. Mindhármójuk arca borotválatlan. Torzonborz szakálluk, és derékig érő, ápolatlan hajuk éles ellentétben állt, patyolat-tiszta, földet söprő köpenyük fehérségével. Szemük fókuszálatlanul meredt a semmibe, ajkaik mozogtak, talán valami titkos nyelven kommunikáltak egymással.

Kharizmosz egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. A következő másodpercben keresztül rontott a falon. Nyomában egy két és fél méter magas, troll-alakú nyílás keletkezett! Társai csak kevéssel maradtak el mögötte, s az őrült varázslók sorsa beteljesedett. Talán elmenekültek volna, ha bokájuk nincs a padlóhoz láncolva, s ha őrültségükben nem feledték el volna már rég a félelem érzését.

A pusztító végzet hatalma egyszerre csapott le az izomernyesztéssel. Szerencsére mindkét varázslat elenyészet a kvazár-troll mentális védelmén. A tűzgolyó lángförgetege beterítette a támadókat - főként Kharizmoszt -, megpörkölte bőrüket, és bekormozta a falat. A csata azonban ettől eltekintve gyors volt. Az elmebetegeknek nem volt esélyük. Egyikükkel Rhandaur mithril kardja végzett, a másikat mestertolvaj szúrta hátba, a harmadikat Kaldor csapta le, miután egy gyors gyomorütés után amaz mélyen előregörnyedt. Talán ez utóbbi járt legjobban, mert míg társai megtértek az istenekhez, ő csak elájult.

- Hol van a pénzem? Hol van a pénzem!? - kiáltozott az árnymanó. Mérgében az asztalokról mindent a padlóra söpört, aztán feltépte a szoba egyetlen ajtaját. Egy hosszú folyosóra jutott, aminek a végében meredek lépcső indult felfelé. Teteje a sötétbe veszett. Gunymák anyó visszarohant társaihoz. Megragadta Rhandaur tabardját, és hisztérikusan megrángatta a férfit. - Hol van a pénz? Hol?

- Itt van a pénzed, te némber! - közölte tárgyilagosan Rőtszakállú Kaldor, és egy aprócska ládikóra bökött. A ládika felett egy kacskaringósan tekergőző cső végződött. Fényesre csiszolt fémből készült. A túlsó vége a magasba futott, ahol egy hatalmas tölcsérhez kapcsolódott. A Nyanya megragadta a ládikót, és tőrével feszegetni kezdte. Mikor kinyílt, csalódottan vágta a földhöz. Üres volt.

- Ez egy aranypénz-elnyelő ládikó - nyögte, és sírni tudott volna a csalódottságtól.

- Most mi van? - kérdezte Kharizmosz, aki már semmit nem értett az egészből. - Itt víznek kellene lennie, és egy rakás aranynak. Nyanya! Azonnal megmagyarázod, különben...

- Ne most - kérte a tolvaj. - Nincs most ehhez erőm. Ezt a "különben megöllek" szöveget hagyjuk későbbre, rendben? Ki kell találnunk valamit, de gyorsan. A pénz nincs itt, ez már biztos.

- Hé, álljunk csak meg egy szóra! - Rhandaurnak lassan elkezdett derengeni valami, mert egyre paprikásabb hangulatba lovallta magát. - Te... Te azt mondtad, hogy... Szóval át akartatok verni! Így van!? Szó sem volt arról, hogy a pénzt visszaadjuk a városi szegényeknek! Magatoknak akartátok az egészet!

- Huhh! Nagyokos, felfogtad végre? Átvertek minket. Csoda, hogy ráébredtél. - Kaldor felültette az alélt mágust, és pofozgatni kezdte. - Ha ez a hibásagyú végre magához térne, talán kifaggathatnánk - ajánlotta.

- De... minek kellettem én? Anyó! Te tudtad, nagyon jól, hogy én egyáltalán nem értek az illúziókhoz. Mégis eljátszottátok nekem ezt a színjátékot... - Rhandaur elgondolkodva ült fel az egyik asztalra. Leah papnője mérgében belerúgott az egyik holttestbe.

- Nyanya! Szerintem változtatni kéne a terven. Mégpedig sürgősen! - Kharizmosz az ajtóban állt, és a lépcső felé biccentett fejével. - Rögvest látogatókat kapunk, úgy hallom...

- A francba! Tünés! Gyerünk már, te mamlasz! - Gunymák anyó lerángatta az asztalról a kissé még mindig zavarodott Tharr papot. - Gyorsan! Kifelé a lyukon!

Mire Kharizmosz is keresztüllépett a nyíláson, egy teljes őrjárat csattogott le lépcsőn.

Mikor Gunymák anyó sereghajtóként előbukkant a csatornanyílásból és félig kimászott a kövezetre, Rhandaur úgy vágta szájon, hogy a nő azonnal a földre hanyatlott. Aztán kardot vont, és higgadt magabiztossággal vette fel a küzdőállást Kharizmosz felé fordulva.

- Ott akartatok hagyni... bűnbaknak. - Nem kérdezte, inkább állította. Miközben lassan oldalazva körbetáncolta ellenfelét, a törpére sandított. - És te? Veled mi volt a tervük? Vagy te is tudtál minderről, hittárs? Netán szimbólumod is hamis, akár a lelked? - Kaldor válaszra sem méltatta. Felemelte málháját, és felszíjazta a hátára.

- Vigyázz azzal a fekete trollal, mert mágus a szentem. Legalábbis annak tanul - azzal hátat fordított, és elbattyogott. - Mindig lehet tanulni valamit! - kiáltott vissza még a válla felett.

- Nézd, testvér, beszéljük meg! Nem akarlak bántani... - Kharizmosz bal tenyerét békítőn nyújtotta a harcos-pap felé. Jobbjában azonban megdőlt kissé a Fairlight botja. - Alaposan melléfogtunk. Az egész egy átverés, hisz te is láthattad. Bomlott agyú varázslók bóvlit teleportálnak a felszínre, illúziókat keltenek és kihámozhatatlan jóslatokat sugalmaznak szócsöveiken, miközben a kútba dobott pénz a kincstárba transzportál... Láttuk az igazságot! Minek harcolnánk hát?

- Mert ti nem erre számítottatok! Ott akartatok hagyni, miután kifosztjátok a kutat. Hány aranypénzt sejtettetek a kútban? Ezret? Tízezret? Még többet? - Az ember harcos bátran előre lendült, és pengéjével csak centikre hibázta el a célt. Ám Kharizmosz kitért előle.

- Ugyan! Légy észnél, Rhandaur, jutott volna neked is belőle épp elég! Ki gondolta volna mindezt? - Az újabb csapást a troll varázsbotjával védte. - Csak nem azt akarod mondani, hogy a becsület vezeti kardodat? Ne légy már nevetséges! Mi hasznod belőle, ha legyőzöl? - kérdezte, és ismét eltáncolt a harcos csapása elől.

A Tharr pap hirtelen megdermedt, és térdre rogyott. Baljával olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná vakarni a hátát, aztán eldőlt, mint egy zsák liszt.

- Sok a szöveg - jelentette ki a Nyanya, és a rongyos szélű tabardba törölte tőrét. - Lépjünk le, mielőtt előbújik a lyukból az első katona. Ne izgulj, nem halt meg. Majd a dutyiban szépen felépül... Mondd csak, te fekete férfi, hogyan is volt azzal a bankkal? - kérdezte a Nyanya és a vérrel együtt egy fogát is a földre köpte.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Jég és Köd (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2004. november 8. 15:10:53

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma