Rémmese (Káosz Galaktika novella)

Arany.

Az emberek őrülete - legalábbis kezdetben csak az övék. A régi időkben csupán egy fém a sok közül. Nem rozsdásodott, és az áramot is elég jól vezette. Azután a cerebriták - az ő végtelen bölcsességükben - felhozták az űrbe a barbár embereket. Nem kellett sokáig várni, míg minden idők legvadabb kalózai, a renegát nemeshalak egyszer csak meglepődve azt tapasztalták, hogy valaki megtámadta őket! Nem a fejvadászok, nem a birodalmi hatóságok, hanem a primitív, szilaj emberek. Mégpedig azért az aranyért, amivel a cápák - kényszerből - befedték a tengerek mélyéről startoló hajóikat. A nemeshalak - nem lévén elrontói semminek sem, ami a harccal és a tőkefelhalmozással áll kapcsolatban - azonnal felvették a kesztyűt.

Azóta bőven folyt vér az aranyért, és ettől megnőtt a sárga fém értéke. Ma már a xenok és a cerebriták kivételével bármelyik faj hajlandó gyilkolni érte.

Arany!

A lány remegve megtorpant a sötét gerinccsatorna elágazása előtt. A mélybe vezető keskeny járatban szinte gomolygott a feketeség. Még sosem jött le ilyen mélyre a város alá. Kétségbeesetten körülnézett, de nem látott semmit. Felülről viszont mind jobban erősödött a mocskos betonon csattogó vasalt talpú csizmák hangja. A banda mindjárt ideér, és akkor neki vége. Ha szerencséje van, akkor azonnal megölik, ha nincs, akkor előtte rettentően megcsonkítják. Ők így játszanak. Csak a játék érdekli őket, meg talán az...

Arany.

Ha levetné, és a járat elé dobná az ékszereit? Akkor talán nem üldöznék tovább. Ha csak az aranyra fáj a foguk, és nem kínozni, megalázni és gyilkolni akarnak. Ha...

Megmarkolta a vastag karkötőt. Most leveszi, és a járat elé dobja. Mindjárt lehúzza a csuklójáról, és a földre dobja. Még egy pillanat, és a súlyos, drága ékszer belemerül az olajos iszapba. Aztán jöhetnek a bokaláncok, az orrgyűrű, a nyakláncok, a fülbevalók és a köldöktű. Mindjárt leveszi őket, és akkor majd nem üldözi tovább a banda. Itt hagyja az aranyát. Majd szerez újat!

De nem dobta el kincseit. Azon kapta magát, hogy egyre gyorsabb léptekkel halad lefelé a mélybe. Fent, tíz-tizenkét szinttel a feje felett már javában tartott a farsang. Egy keskeny szellőzőaknán lehallatszott a harsány kacagás, a részeg ének, a káromkodás, a zene és a verekedés foszlányai. A Nagy Farsang! Mert csak minden ötödik évben fordul elő, hogy a Samobrna bányásznemzetség fekete bárkái is kikötnek Last Hope-on. A mélyűr legügyesebb bányászai tíz napon át mulatnak és tombolnak, hogy azután újra eltűnjenek a nagyvilág szeme elől.

Ez alatt a tíz nap alatt annyi sör, pálinka, szex és kábítószer fogy, mint máskor két-három év alatt. Egy ügyes lány ilyenkor megcsinálhatja a szerencséjét.

Csak a Rém ne lenne. A lány megborzongott, miközben vakon bolyongott a folyosón. Mert amikor eljön a Nagy Farsang, a mulatozás zaja felébreszti a rettenetet is. Kibelezett asszonyok, legyilkolt állatok maradnak a nyomában.

Azt mondják, a sötét folyosókat kedveli.

Hirtelen az az érzése támadt, hogy valaki figyeli a sötétben. Megfordult, és megpillantotta lent a két vörösen izzó szemet.

Egy hosszú sikoltásra még maradt ideje.

Arany.

Véget ért hát a kellemetlen utazás. Van Dark kapitány elégedetten szemlélte a paneljén csillogó érméket, és már el is feledkezett ellenszenves utasáról.

Nazarbej albíró még egy undorodó pillantást vetett az Öt Oroszlán kapitányi hídjára.

- Igazán örülök, hogy kikerülhetek erről a lepratelepről - fordult Nazarbej a főtanácsnokhoz, aki vigyázzállásban várta a zsiliphez vezető folyosón. - El sem tudom képzelni, hogy az inkognitó ennyire fontos lehet! A Hivatalban valamelyik kollégámnak alighanem agyára ment a titokzatoskodás, azért választott ki egy szabad kapitányt. Nevetséges!

- Igenis, nagyuram! - Nisenko éppen csak hogy nem lihegett a szolgálatkészségtől. - Városunk vezetése boldog, hogy a lehető legnagyobb luxust és kényelmet biztosíthatja Önnek, már amennyire egy ilyen zord bányatelepen, mint a mienk, ez egyáltalán lehetséges. Reméljük, ezzel elősegítjük az ügy gyors kivizsgálását.

Kompon, az albíró féleszű szolgája elcsörtetett a tanácsnok mellett, és a kezében tartott súlyos fémládával alaposan oldalba taszította. Nisenko felszisszent a fájdalomtól, de a széles mosoly nem tűnt el az arcáról.

- Innen azonnal a Kormányzó palotájába megyünk. Még ma találkozhat vezetőinkkel, és ott lakik Jagurkán, a Samobrna hetmanja is. Sajnos nincsen olyan színvonalas szállodánk, ahol nagyuram méltó körülmények között lakhatna. Már gondoskodtam róla, hogy a lakosztályában a palota konyhájának legjobb ételei, a legkiválóbb borok és természetesen - a tanácsnok lehalkította hangját - a legodaadóbb hölgyek várják. A mi lányaink szektorszerte híresek ügyességükről, már ha szabad ilyent mondani.

- Igen, hallottam róluk - felelte a vendég enyhe rosszallással. - Nem mintha én leereszkednék a csőcselék közé, de ha a nyomozás úgy kívánja, akkor kénytelen leszek közelebbi kontaktusba kerülni ezekkel a... hölgyekkel.

- Ahogy kívánja, uram. Egészen biztosan - Nisenko felsóhajtott magában. Már megint egy korrupt és élvhajhász bürokrata a szektor központjából. Idejön, szaglászik egy kicsit, azután egy félmilliós számlát hátrahagyva dolgavégezetlenül távozik.

A Rém pedig tovább gyilkol.

Az Aranyrög sötét volt, zsúfolt és büdös.

Van Dark már akkor érezte, hogy baj lesz, amikor megengedte embereinek, hogy kitegyék lábukat a kikötőből. "A Belvárosba menjetek, oda nem engedik a bányászokat. És ha lehet, kerüljétek a bajt!"

Nem lehetett.

Last Hope volt a kisbolygók övezetének legnagyobb települése. Bár egy aszteroida sziklájából vésték ki, és szűk, sötét folyosóin még egy inszektoid dolgozó is klausztrofóbiát kapott volna, a település gazdagságáról legendák szóltak. Legalább kétszáz bányatelep hordta ide a drágakövet, uránt, a nemes gázokat, a rezet és az aranyat. Last Hope védelmi rendszere nem egyszer megfutamította a kalózokat, de még a zarg támadókat is. Ez a sötét világ több adót fizetett be a császári kincstárba, mit két tucatnyi agrárbolygó együttvéve. Cserébe a helybeliek csak annyit kértek, hogy a hatóságok ne nagyon háborgassák őket. A piac és a bányászököl gyorsan és hatékonyan elrendezte a hétköznapok dolgait.

Csak a Rémmel nem mentek sokra.

Lőfegyvert senki sem viselhetett, még egy szabad kapitány sem. Van Dark arra számított, hogy a belváros járataiban az őrség fellép a randalírozókkal szemben, de tévedett. Alighanem fentről kaptak utasítást arra, hogy hagyják "fogyasztani és szórakozni a kedves látogatókat". Az Öt Oroszlán kapitánya elég gyorsan elért a megbeszélt helyre. Amikor legutóbb erre járt, a kocsma még elég tűrhető helynek számított. Útközben három nagyobb verekedésnek lehetett tanúja. A Samobrna tagjai minden alkalommal benne voltak. Nem lehetett nem felismerni őket. Fekete ruhájukban, az arcukat eltakaró fehér maszkkal élesen elütöttek a többi bányásznemzetség tarka öltözékű tagjaitól.

Doloresnek néhány ilyen fekete fickóval támadt kellemetlensége. Amikor a kapitány belépett az ajtón, a navigátorlány éppen eltűnt az asztal alatt, miközben a részeg bányászok értetlenül bámulták a padlón vinnyogva fetrengő társukat. Levetett fehér maszkjaikat áthúzták vállapjuk alatt, így jól látszottak eltorzult, kiütésekkel és gennyes sebhelyekkel borított arcvonásaik. Míg a többi bányász harsányan röhögve kommentálta a jelenetet, addig néhány obrnás a lány után vetette magát. Van Dark belépett, és kihasználva, hogy senki sem figyel rá, lassan közelebb húzódott. Szintetikus bőrkabátja alá nyúlt és kikapcsolta a hóna alá erősített tengerészkard biztosítóját.

Jason pilóta és Abdul, a hajó hadműveleti tisztje ekkor ért vissza a nagyterembe.

- Mi van? Csak hugyozni megyek, és ti nekiestek a nőmnek? - kiáltott fel Jason. Kezében azonnal megvillant a Mefisztón készített rugóskés.

- Sose voltam a nőd! Mi a fenére vártok? - Dolores torkon vágott egy bányászt, és megpróbálta elérni a pultot, de elgáncsolták.

Abdul csak egy pillanatig szemlélte az eseményeket. Halványkék arcán egyetlen izom sem mozdult, amíg villámgyorsan elemezte a helyzetet, és meghozta a győzelemhez vezető döntést. Számára ez a verekedés ugyanolyan harc volt, mint amikor az űrben rakétákkal és lézerekkel küzdött a zargok ellen. Észrevette kapitányát, és egy biccentéssel jelezte neki, hogy kiket kellene megtámadni.

Jason ekkor már a padlón feküdt, igaz, nem egyedül. Néhány obrnás vasalt csizmával készült alakítani valamit az arcán, de szerencséjére a többi bányász sem akart kimaradni a mulatságból. Gyűlölt vetélytársaikra vetették magukat. A csapos egy gombnyomással átlátszó pajzsot engedett az italok elé, majd hátradőlt és kíváncsian szemlélte az eseményeket. Hirtelen ötlettel felerősítette a zenét. Hadd érezzék igazán jól magukat a vendégek!

Van Dark elvigyorodott, kihúzta rövid kardját, és a tömegbe vetette magát.

Arany mindenütt.

A tanácsterem falait hatalmas képernyők borították, azt a látszatot keltve, mintha a telep vezetői egy karcsú torony tetejéről szemlélnék a kikötő nyüzsgő forgalmát. A gyakori meteorzáporok miatt Last Hope lefelé, a mélybe terjeszkedett, és a kikötő erőterekkel oltalmazott kapuit is több méter vastag acéllapokkal erősítették meg.

Az illúzió tökéletesre sikerült. Nisenko főtanácsnok elégedett pillantást vetett a sziklából kiemelkedő teleszkópos antiG tornyok körül sorakozó bárkákra. Jó évet zártak a bányászok, jutott elég pénz a mulatásra. A zarg háború, a mutáns lázadások és a Napkereszt egyházán belül kitört torzsalkodás miatt Ő császári fensége, de a helyi hatalmasságok is vagyonokat költöttek új fegyverrendszerek telepítésére. Az igazán nagy összegeket persze a fegyvergyárosok tették zsebre, de azért Last Hope sem panaszkodhatott. Még egyetlen Nagy Karnevál alkalmával sem tapasztaltak ekkora forgalmat. A város vezetése részvénytársaságként működött. A főtanácsnok gyors számítást végzett. Ennyi látogató után biztos, hogy megduplázódott az ő személyes vagyona is! A távoli kékesen ragyogó nap irányából járőrhajók tértek vissza a telepre. Fürgén megkerülték a képeket közvetítő műholdat. A vezérgép pilótája tisztelgett az átlátszó fülkében. Tudta, a város vezetői imádják az ilyesmit, és valamelyikük biztosan ott ücsörög a képernyők előtt. Azt nem is sejthette, hogy alakiasságának ezúttal az egész Nagytanács tanúja volt.

Jagurkán, a Samobrna hetmanja összevont szemöldökkel folytatta beszédét:

- Idén ötször annyi pénzt hagyunk itt, mint öt éve. Ha nem kell az arany, csak szóljanak. Másutt majd örülnek nekünk!

- Lord hetman - próbálta egy tanácsnok csillapítani az óriási termetű, hírhedten agresszív bányászvezért -, semmi ilyesmiről nincs szó. Az ön népe városunk megbecsült vendége. De a szóbeszéd! Egy alapos vizsgálat mindent tisztázhatna!

Jagurkán felpattant karosszékéből. Hatalmas öklével az asztalra csapott. Az egzotikus csemegékkel borított tálkák a magasba pattantak, néhány karcsú hengerkehely felborult. A hetman ujjain lévő vastag gyűrűk mély karcokat hagytak a csillogó páncélüveg lapon.

- Azért jártunk ide, mert itt teljes immunitást élveztünk! Emlékezzenek az egyezségünkre! Szó nélkül fizetünk, cserébe nincsenek kérdések, nincsenek hittérítők, nincsenek vámosok, nincs egészségügyi vizsgálat. Aranyért nyugalmat akarunk!

- De lord hetman, értse meg, a Rém!

- Ha valami bajuk van a saját utcáikkal, akkor küldjenek le több rendőrt. Ha pedig félnek bemenni az ősi járatokba, akkor gázosítsák el az alsó várost! Odahaza mi is így szabadulunk meg a kártevőktől! Ne minket zaklassanak!

Jagurkán dühödten kivonult a teremből. Ahogy a kristályajtó becsapódott utána, Nisenko odafordult Nazarbej albíróhoz.

- Látja, megmondtam. A telep titkosszolgálata mindent átkutatott. Csak a Samobrna termeit és a fekete bárkákat nem tudtuk ellenőrizni.

Az albíró szinte nem is figyelt rá. Egyre azokon a hölgyeken járt az esze, akik a szobájában vártak rá. Alig várta, hogy elszabaduljon innen.

- Nem értem, miért kellene a derék bányászokat zaklatni. Csinálják inkább, amit mondott, gázosítsák el az alsó csatornákat. Akkor a Rém is elpusztul.

- De nagyuram, az alsó városban, a nyomornegyedekben legalább ötvenezren élnek. A Rém csak ötévente gyilkol. Nem éri meg...

- Ugyan már, mit számít a csőcselék. Legalább tisztul a levegő. Most megbocsátanak az urak, vissza kell vonulnom egy kis időre. Várnak az új titkárnőim. Remélem, már előkerült a szolgám. Ha maguk találják meg, akkor nyugodtan küldjék le az alsó részekbe, mielőtt engedik a gázt.

Nisenko összeszorított foggal nézett a birodalmi tisztviselő után. "Ez még az előzőknél is nagyobb bunkó!" - gondolta.

- Mi lenne, ha megfogadnánk a Birodalom javaslatát? - kérdezte egy tanácsúr. - Rengeteget spórolhatnánk. Gondoljanak csak az újra feldolgozható hús értékére...

Arany.

Arany ömlött a résekből. Forró, perzselő sárga folyam.

Van Darkot a csuklójában égő fájdalom ébresztette öntudatra. A csillogó álom véget ért. Felnyögött, és kinyitotta a szemét. Semmi sem változott. Tökéletes, áthatolhatatlan sötét vette körül. Megvakult volna? Valahonnan jeges szél fújt. A kapitány lassacskán újra érezni kezdte a testét.

Azt kívánta, bár csak ne lenne így.

Mindene sajgott. Megduzzadt csuklói valósággal felrobbantak a kíntól, amikor óvatlanul mozdulni próbált. Teste himbálódzni kezdett. Bilincsekhez erősített láncon lógott a semmiben! Felüvöltött a fájdalomtól.

- Kapitány! Jól vagy? - Abdul hangján nem érződött a kín. "Persze"- gondolta Van Dark. - "A katonákat megtanítják legyőzni a szenvedést. Azért ilyen drágák!"

- Hát persze! - sziszegte. - Pépesre vertek a bányászok, aztán meg valaki mérges gázzal nyomatta tele a tüdőmet. Miért lenne bármi bajom is? Csak éppen megvakultam.

- Nem, uram. Csak sötét van itt.

Van Dark megkönnyebbülten felsóhajtott, és leengedte fejét. Ettől megint kilengett, de most elfojtotta az üvöltést.

- Hol van az az itt?

- Egy kútban lógunk. Az elmúlt félórában senki sem járt erre. Felkötöttek, aztán itt hagytak. De miért? Nem emlékszem, hogy valami ilyen súlyos dolgot követtünk volna el. Nem öltünk meg senkit. Legfeljebb a pilóta kése...

- Jason, Dolores?

- A navigátor nincs itt, a mefisztói ott lóg a csontvázak mellett.

- Hol lehet Dolores... Mi mellett lóg Jason?

- Kitapogattam a lábammal. Akad itt néhány megbilincselt csontváz meg hulla. A huzat miatt nem érezni a szagukat.

- Ki kell innen jutnunk. Meg kell keresnünk a lányt, aztán, ha megvan, ráérünk kideríteni, miként kerültünk ide. Mert kiderítjük, ki szúrt ki velünk, ezt ígérem!

Abdul - a sötétség leplét kihasználva - szélesen elmosolyodott. Ilyennek szerette a kapitányát. Kapzsi, mint minden kereskedő, de ha elönti a bosszúvágy, akkor nem ismer akadályt.

- Nem lesz egyszerű, uram. Egy acélrúdon lógunk. A bilincseket csak mágneslappal lehet kinyitni.

Némán lógtak egy darabig. Egyszer csak halk motoszkálást hallottak a magasból. Fent halvány izzás támadt, de Van Darkot még ez is elvakította.

- Kapitány. Hihihi. Oroszlán

hajó kapitánya, hallasz?

A rúd megremegett. Zúgás támadt, és az űrjárók emelkedni kezdtek a kútban. Egy kattanás, és a rúd elfordult egy nyitott erkély irányába.

- Ez a vihogás...

A rúd megbillent, a bilincsek nyikorogva csúszni kezdtek. Van Dark ismét felüvöltött. A felcsattanó trágár káromkodás jelezte, hogy Jason is magához tért. Hideg kőlapra zuhantak. Néhány holttest is melléjük esett. A huzat már nem vitte el a bűzüket. A kapitány öklendezni kezdett. Erős kezek ragadták meg, és egy szélesen vigyorgó arc meredt rá.

- Szia, kapitány. Hihihi. Örülök, hogy látlak. Hihihi.

- Ez a bolond! A seggfej Nisenko szolgája! Gagafiú, te szedtél le minket? - Jason is feltápászkodott. - A bilincset is ki tudod nyitni?

A féleszű Kompo csak vigyorgott.

- Képzeld kapitány, megfogtak, és bezártak. Mondtam, hogy félek a sötétben, de csak nem engedtek ki. Hihihi. Azt mondták, már nem fogok sokat félni, mert jön a gáz. Mijaz a gáz, kapitány? Te mindent tudol!

- A telep alatt lehetünk, egy börtönnek és vesztőhelynek használt járatrendszerben - dörmögte Abdul. - Nézzétek a hullákat. Nem az éhség, hanem mérges gáz végzett velük. Errefelé tehát ez a szokás. Logikus a járatok miatt.

- Igen, igen! - helyeselt nyáladzva Kompo. - Mérges gáz. De ne féljél, kék ember. Aszonták, hogy addigra úgyis megesz a Rém! Hihihi.

- Jól van, kedvesem, rögtön indulhatsz! - Nisenko tanácsnok behízelgő hangja kristálytisztán szólt Dolores fülében. - Ha ügyes vagy, még életben maradhatsz egy darabig!

A navigátor halk zúgást hallott, majd kinyíltak a bilincsek. Felkiáltott, és a hideg padlóra zuhant. Kínzói eltűntek. Dolores megpróbálta leszedni fejéről az acélpántot, de nem járt sikerrel. A kamerát tartó pántot foglyulejtői egyszerűen a bőrére ragasztották! Az a barnás folyadék, amivel az előbb leöntötték, már teljesen megszilárdult a hátán. A pántból két vékony kábel vezetett a sűrű, vegyszerszagú masszába.

Nisenko a zsebébe csúsztatta a távkapcsolót. Amikor annak idején titkos üzenetben a STAG segítségét kérte a Rém ellen, nem gondolta volna, hogy a birodalmi titkosszolgálat ilyen csúnyán cserben hagyja. Arra számított, hogy egy különleges ügynököt vagy flottát küldenek, erre megérkezett az idióta, tehetetlen Nazarbej!

A tanácsnok saját kezébe vette az ügyek intézését. Az obranásokkal nem mert ujjat húzni, de testőrsége elzavarta az alsó város zsilipjeit őrző gárdistákat. Így legalább néhány órával késleltetni tudta a lentiek elgázosítását. Nisenko bizonyos mértékig borzongott a tömegmészárlás gondolatától, ráadásul több sertéstelep tulajdonosaként érzékeny anyagi veszteséget szenvedett volna, ha a Tanács elrendeli a legyilkoltak tetemeinek újrahasznosítását.

- Szépségem, emberek tízezreit mentheted meg - szólt a mikrofonba. - Csak sétálj a járatokban. A Rém előbb-utóbb kiszúr magának.

- És akkor mi lesz? - üvöltötte Dolores. - Legalább egy lézert adjanak!

- Nem lesz arra szükség - nyugtatta meg a tanácsos. - A kamerával nyomon követlek, és kellő időben beavatkozom. Csak találd meg a Rémet.

Megsimogatta a távkapcsolót. A lány hátára annyi robbanó zselét öntöttek, hogy azzal egy teherhajót is darabokra lehetne szakítani.

A barlangtelep őrei azonnal a Felügyelő elé vezették az idegeneket. A falakat és az alacsony mennyezetet borító penészgomba halvány fényében fürdő piactéren megállt az élet. A kocsma előtt trónoló III. Kharon érdeklődve figyelte a négy férfit. Egyikükön látszott, hogy képzett katona. De nem ő volt a főnök, hanem a tetovált képű, tarajas hajú. Űrkapitány? Nem csoda, hogy az őrzők nem merték megtámadni őket.

- Üdvözöllek, öreg. Te vagy itt a főnök? - kérdezte a kapitány.

- Én vagyok a Felügyelő - felelte Kharon. - Mit keresnek errefelé az űr vándorai? Ritka az ilyen vendég itt lent.

- A navigátoromat keressük. És még egy fontos dolgot kell mondanunk! Valaki fent arra készül, hogy elgázosítsa az alsó csatornákat, a telepeket! Menekülnötök kell!

III. Kharon egy pillanatig mérlegelte a hallottakat. Jól ismerte a fenti világot, hiszen ifjú korában egy olyan nyilvános házban volt őr, ahol még a Tanács tagjai is megfordultak. Aztán rájöttek, hogy néha látja a gondolataikat, ezért leűzték ide.

- Ugyan miért tennék?

- Azér', hihihi, mert akkor megdöglik a Rém! - szólt közbe a féleszű Kompo, és nagy, világoskék szemével belebámult Kharon arcába. - Akko' nem kell megnézni a fekete emberek csarnokait. Aszonta a főfőnök. Nincs kutatás, marad az arany!

A Felügyelő keményen belenézett Kompo szemébe. Az idióta nyáladzva tűrte a vizsgálódást, nem is sejtve, hogy az öreg az elméjét fürkészi.

- Szóval az obranások miatt akarnak végezni velünk! - Kharon felugrott. - Jagurkán képes ilyesmit javasolni a Tanácsnak. Azok a barmok meg kinyírnának hatvanezer embert, csakhogy megmaradjon nekik a zsíros üzlet. Gázzal támadnának? Azt hiszik, mi itt a csövekben nem használunk gázokat a bandaharcban?

Megfordult, és az övéből előhúzott aranyozott lábszárcsonttal vadul verni kezdte a mögötte lógó fémlapot.

- Gázkészültség az egész telepen. Tegyétek a dolgotokat! Pár kölyök menjen fel a csövekben hallgatózni! - parancsolta, majd Van Darkék felé fordult. - Értékelem a figyelmeztetést. Ritka manapság az űrjáró, aki megbecsüli a szegény embert. Segítünk nektek megkeresni azt a szökött lányt.

- Nem szökött, elrabolták - magyarázta Van Dark.

- Mindegy. Aztán esetleg beszélhetnénk egy kisebb üzletről. Tudod, kapitány, eddig csak itt a csövekben tudtam adni-venni. Viszont ti...

Jagurkán üvöltött dühében, amikor megpillantotta az üres ketrecet. Átlépett az őrök holttestén, és megvizsgálta a zárat.

- Nem lehet ennyire erős! A legrosszabbkor! Mondtam, hogy figyeljetek rá!

- Nem tehetek semmiről, főnök! - helyettese, Arkam remegett a félelemtől. - Mire ideértem, már megszökött. Megy vissza a hullához. Azt hittem, két őr elég lesz. A legutóbb csak egyet tudott megfojtani. Nem sejtettem, hogy ennyire éhes.

Öt perccel később a Samobrana dísztermében már ott ült az összes elérhető vezető. Ketten az előbb még tökrészegek voltak, de meghallva a hírt, és megpillantva Arkam fejét az asztalon, azonnal kijózanodtak.

- Megszökött. Lent van az alsó szinteken. Erősebb, mint valaha. Csakhogy a helyiek gázt fognak használni - Jagurkán vicsorogva köpte a szavakat. - Megölhetik! Nélküle végünk. Nincs más, aki ennyire megérzi az aranyat. Még én se, pedig bennem van a vére.

- Hagyjuk a fenébe! - csattant fel egy szétmállott arcú mutáns. - Előbb-utóbb lesz, aki átveszi a helyét. Elég nő él a sugárzó övezetekben.

- Nem - ellenkezett egy fehér köpenyes vezető. - Még nem fejeztük be a genetikai vizsgálatokat. További minták kellenek. Nem hagyhatjuk elveszni. Élve kell visszaszerezni. Mondtam, hogy hiba volt idehozni.

- Ahol én vagyok, ott van ő is! - hördült fel a hetman. - Lemegyünk érte. Mindent neki köszönhetünk. Ha ő nincs, csak egy leszünk a sok klán közül. Vagy talán ti is csákánnyal akartok bányászni, mint a többiek? Dolgozni akartok?

- Last Hope-nak nem fog tetszeni a dolog!

- Last Hope ma elpusztul. Nem derülhet ki a titkunk. Még a nyakunkra szabadítanák a Napkereszt fajvédőit. A STAG is csak ürügyre vár, hogy elharapja a torkunkat. Megelőzzük őket, és eltűnünk egy időre. A bárkák szálljanak fel, és a titkos raktárakból osszatok ki fegyvert a legényeknek. Öljetek meg mindenkit.

- Az obranások megőrültek! - lihegte a holtsápadt fiú. - Fent figyeltük a csőből a gárdistákat. Tartályokat hoztak, nagy halálfejekkel. Később jöttek a Nisenko főnök emberei, és elzavarták őket. Aztán csak jöttek a fehér álarcosok. Szitává lőttek mindenkit.

- Lőttek? - kérdezte Abdul.

- Igen. Lézereik voltak meg puskáik.

- Akkor ez nem zavargás, hanem hatalomátvétel. Pedig pár napja belehallgattam pár obranás elméjébe. Nem készültek még semmire - töprengett hangosan Kharon.

A folyosók ura az ócska monitorok felé fordult. A homályos képeken jól látszottak az újabb, óvatosan, de elszántan közeledő mutánsok. Az obranások már nem hordták maszkjaikat. Előző osztaguk tagjai vérbe fagyva hevertek a piactéren. A mélységlakók riasztói jelezték ugyan jöttüket, de a felső városban mulató férfiak nélkül a telep elesett volna. Van Dark csapata alaposan kivette a részét a harcból. Kharon tudta, hogy az űrjárók nélkül a barlangtelep elpusztult volna.

- Honnan van fegyverük? - kérdezte Van Dark.

- Az Obranának saját csarnokai és raktárai vannak. Sem a birodalmi hatóságok, sem a helyiek nem jártak ott soha. Még a hittérítőket is elzavarták. Sok mocskot őriznek. Még mi sem tudtunk lopni tőlük, pedig megpróbáltuk, hidd el. Be nem jut oda senki. Bezzeg a Rémet nem tudják bent tartani.

- A Rémet? Ti ismeritek a Rémet?

- Persze, itt szokott mászkálni, amikor a Nagy Karnevál van. Jagurkán vére, éreztem benne. Mindig jön a csarnokuk felől, ők meg megpróbálják befogni, mielőtt túl sokat eszik. Féltik nagyon.

- Miért nem kaptátok el? - kérdezte felháborodva a pilóta.

- Miért tettük volna? - Kharon Jason szemébe nézett. - Mi nem bántjuk a mutánsokat, csillagjáró. Tudod, nem mindenki születik romlatlan vérrel. A Rém minket békén hagy. Csak az arany szaga, na, az vonzza. Attól gerjedt be mindig.

- Mi van a navigátorommal? - kérdezte Van Dark.

- A fiúk látták a lányt lent bolyongani, de nem bántották. Miért is nem? - tette hozzá meglepődve Kharon.

Az egyik asszony érthetetlenül hadarva válaszolt.

- A navigátorod bűzlik a robbanóanyagtól - fordult a Felügyelő Van Dark felé. - Nem csoda, hogy békén hagyták a fiúk. Ebből ráismerek Nisenkóra. Ő szokta távirányítással felrobbantani az eleven bombáit.

- Nisenko megfizet ezért - felelte Van Dark. - Keressük meg a lányt.

Kharon egyik ócska képernyője felvillant, majd egy arc jelent meg rajta.

- Ördögöt a falra - sziszegte az öreg, és köpött egyet.

- Nisenko! - kiáltotta Jason. - Kibelezlek, te szemét!

- Kapitány, magával akarok beszélni - a tanácsnok fején véres kötés látszott. Mögötte romokban hevert a helyiség. Alighanem az obranások jártak ott is.

- Egyet értek a pilótámmal. Jobb, ha menekül!

- Ne gyerekeskedjen, űrjáró. A lányról van szó. Leküldtem, hogy elkapja a Rémet.

- Hogy őt kapja el a Rém. Hogy maga felrobbanthassa!

- Nem maradt más választásom. A STAG nem küldött különleges ügynököt, pedig kértem. Dolorest itt nem ismerte senki, a Rém meg csak nőket gyilkol. Tökéletes csalétek. Egy halott nem sok tízezrek helyett. Amikor megláttam a hajón, azonnal beugrott a terv. Elgázosíttattam a kocsmát, és kiemeltem a lányt.

- Minket meg kiakasztott meghalni - Abdul halkan, szinte suttogva mondta.

- Nem tehettem mást. Jagurkán őrült akciója viszont mindent felborított. Az orbranások felgyújtják a raktárakat, a templomokat, az iskolákat. Felrobbantják a zsilipeket. Egész lakótelepeket szippantanak ki az űrbe. A kikötő még tartja magát. Igyekeznünk kell. Már csak ez a kábel vezet le az alsó városba. Nem tudom felrobbantani a lányt, megszakadt az összeköttetés. Úgy hogy életbe lép a B terv.

- Milyen B terv?

- Most találtam ki. Ha magának ennyire fontos a lány, akkor menjen, és mentse meg. Közben persze kapja el a Rémet. Ott liheg már a nyomában. Ha megölik, akkor beengedem magukat a kikötőbe. Áll az alku?

A képernyőn egy térkép jelent meg.

- Valahol itt kell lennie. Az Obrana raktárai mellett.

- Induljunk - parancsolta Van Dark.

- Hol van a bolond? - kérdezte Abdul.

Kompot a kocsma mögött, az egyik lomokkal telezsúfolt raktárban találták meg. Egy hihetetlenül ósdi hiperadó előtt ült, és nyáladzva, guvadó szemekkel nézte a villódzó kijelzőket. Jason ütődött védence elégedetten dúdolgatott.

- Csak egy ócskavas. Annak idején ezzel akartam kapcsolatba lépni a kalózokkal, de nem sikerült - magyarázta Kharon. - Meglep, hogy működik.

- Biztos piszkálta a haverom - felelte Jason. - A hajón is mindig ott ült mellettem, és a műszereket bámulta. Gyere cimbora, mennünk kell.

Indulás előtt Abdul félrevonta Van Darkot.

- A bolond.

- Igen?

- Hol volt harc közben? Senki sem látta. Viszont négy hullát találtam ott, ahol a mutánsok támadásakor állt. Kettővel puszta kézzel, a többivel meg a saját fegyverükkel végeztek.

- Talán ez is a betegségével jár. Hiperaktiv vagy mi.

- Nem tudom, az micsoda, de négy bányásszal csak egy képzett harcos végezhetett. Nem egy nyáladzó bolond.

Dolores elengedte a csákány nyelét, és zihálva lerogyott a mocskos kőre, a mutáns patkány teteme mellé. Kevésen múlott, hogy ő győzött, de az összecsapás legalább magához térítette. A szűk, büdös járatot csak helyenként világította meg a foszforeszkáló penész. A lány nem tudta, merre járhat. Megpróbált a szellőzőjáratokból beszűrődő hangok alapján tájékozódni, de majdnem rajtavesztett. A patkány az egyik ilyen nyílásból ugrott az arcának. Arasznyi fogai letépték a lány fejbőrére ragasztott pántot, egy jó adag bőrrel együtt persze. A navigátor felült, és összpontosítani próbált. A hiperugrások során lassacskán kialakuló telepatikus érzéke talán segít. Behunyta a szemét, és megpróbálta felderíteni környezetét.

Így történt, hogy előbb érezte meg a Rémet, mintsem látta volna.

Sikítani akart, de az iszonyat belefojtotta a hangot.

Van Dark megtorpant.

- Dolores? - kérdezte bizonytalanul.

- Mi a baj, főnök? Miért álltunk meg? - Jason keményen markolta a zsákmányolt lézert. Útközben kétszer is mutánsokba futottak.

- Dolores hív. Erre kell menni! - Van Dark egy lefelé vezető járatra mutatott.

- Miért pont arra? Én nem hallottam semmit. Abdul, te hallottál valamit?

- Ne a füledet használd. Egyébként hol van az ütődött cimborád?

Kompo eltűnt. Jason vállat vont, és szitkozódva Van Dark nyomába eredt. Egy hosszú lépcső végén hirtelen egy gerinccsatorna rettentően büdös kereszteződésében találták magukat.

- Dolores! - kiáltotta kétségbeesetten Van Dark. - Hol vagy?

- Itt vagyok - hallották a lány hangját. - De nem egyedül!

- Nem esett bajod? Jövünk már!

- Jason ne jöjjön! Még elhányná magát.

Van Dark a magasba emelte foszforgömbjét, és óvatosan befordult a sarkon. Dolores félmeztelenül ült egy hörgő valamin, aminek egy csákány törött nyele állt ki a hátából.

- Mi ez? - kérdezte undorodva a kapitány.

- Azt hiszem, a Rém. Elkaptam.

Abdul odaugrott és vasalt bakancsával a kőhöz préselte a vicsorgó lényt. Van Dark felsegítette a lányt, de aztán pillantása a navigátor bőrén csillogó robbanó zselére esett.

- Menj egy kicsit arrébb - kérte gyorsan.

- Haldoklik a dög. Megéreztem, hogy jön. Majd megőrültem a félelemtől - mesélte a lány. - Jason, add ide a zubbonyod, ahelyett, hogy bámulnál! Odajött hozzám, megszaglászott, de nem bántott.

- Nem a vér szagától vadul meg, arany kell neki.

- Összenyalta a letépett pántomat, és ment tovább. Amikor láttam, hogy ilyen kicsi, a nyomába eredtem. Ez ragadozó, gondoltam, elvezet a zsákmányhoz, az emberekhez. Itt kötöttünk ki. Fekszik ott egy halott lány. Arra vetette magát. Marcangolni kezdte. Én meg ezzel a karóval nekiugrottam. Felnyársaltam. Azt hittem, még él a csaj.

Van Dark lehajolt, hogy szemügyre vegye a Rémet. Olyan bűz csapta meg, hogy majdnem elájult. Vicsorgó, szinte a felismerhetetlenségig eltorzult arc nézett vissza rá. A lény szájából csonkig rothadt sárga fogak meredeztek, ráncos, vöröses bőrét hólyagok és kelések borították. Hosszú, mocskos haja csomókban állt ki pikkelyes fejbőréről. A kapitány öklendezve kiegyenesedett. A Rém valamikor egy ember nő lehetett!

- Ez túl kicsi ahhoz, hogy ő legyen a Rém - kételkedett Jason.

- Mutáns, aki az agyát használja, amikor gyilkol vagy az aranyat keresi - szólalt meg III. Kharon. Az öreg nesztelenül bukkant fel mellettük, mint egy kísértet. - A navigátornál nem volt aranytárgy. Ha a fém illata felkorbácsolja a Rém éhségét, akkor az ereje is megnő. Kitör belőle a szörnyeteg. Ha támad, akkor legyőzhetetlen. Most viszont ő volt az áldozat.

Már indulni készültek, amikor vasalt talpú csizmák dobogása hallatszott. Állatias üvöltés tört elő a lépcső felől. Egy hatalmas termetű, szakadt és megperzselődött ruhát viselő férfi lépett a járatba.

- Anyám! - üvöltötte Jagurkán. - Engedjétek el!

A hetman könnyedén elsöpörte Jasont, villámgyorsan elkerülte Van Dark kardcsapását, és Abdulra vetette magát. Eddig még senki sem tudta legyőzni, és a gyűlölettől elvakulva nem nézte, kire támad. Gyilkolni jött és a titkot megőrizni.

Sejtelme sem lehetett arról, hogy Abdul gladiátor korában xeno gárdistákkal is megbirkózott. Harcuk csak néhány pillanatig tartott. Abdul félrelépett Jagurkán elől, és utána fordulva hatalmas ütést mért az óriás tarkójára. A hetman fejjel nekizuhant a falnak. Valami reccsent a nyakában. Térdre rogyott, de megpróbált feltápászkodni. Jason ezt a pillanatot használta ki arra, hogy a Rém hátából kihúzott hegyes farúddal pontot tegyen Jagurkán pályafutására. Aztán megvillant Van Dark tengerészkardja.

A csapat egy óra múlva ért fel a kikötőbe. Az útjukba kerülő obranások rémülten menekültek, amikor Van Dark felmutatta Jagurkán fejét. A Rém koponyáját III. Kharon kérte el emlékül. Nisenkónak nyoma veszett, de a tanácsnok mágneskulcsai a megbeszélt helyen voltak. Az Öt Oroszlán megrázkódott, majd egy antiG tornyot súrolva a magasba emelkedett. Amíg átsuhantak a kikötő kivezető aknáján, már azt hitték, hogy megúszták a kalandot. Kint viszont vártak rájuk a Samobrana fekete bárkái. A bányászok azonnal tüzet nyitottak.

- Ki tudod kerülni őket? - fordult Van Dark Jason felé.

- Túl sokan vannak! És még fentről is jönnek!

- Azok nem bárkák! Túl gyorsak!

- Vadászgépek! Cápavadászok!

- Hogy kerülnének űrcápák az emberek szektorának szívébe?

- Csak utánozzák a cápákat - jelentette ki Abdul. - Egészen ügyesen.

- Az nem számít! - kiáltotta a pilóta. - Rakéták! Támadnak!

Van Dark a teleszkompra meredt. Jasonnak igaza volt. Magasan a bolygók síkja fölül támadó alakzatba rendeződött flotta közeledett.

A cápa flotta gyorsan végzett a bányászok otromba bárkáival. Last Hope feléledő ágyúi is a segítségükre voltak. Az Öt Oroszlánt nem bántották. Legalábbis még nem.

- Üzenet a cápáktól! - kiáltott fel Dolores.

A képernyőn két xeno testőr között a STAG hadnagyi egyenruháját viselő férfi bukkant fel.

- Kompo? - hördült fel Jason.

Szellemi fogyatékosnak tartott egykori útitársuk jéghideg pillantást vetett rájuk.

- Itt a Leonnio, a STAG gyorsreagálású erőinek naszádja.

Az Öt Oroszlán legénysége döbbenten hallgatott.

- Az elmúlt napok eseményei birodalmi titoknak minősülnek. A STAG megkapta Last Hope, Nisenko segélykérését, és engem küldött az ügy titkos kivizsgálására.

- Te nem is vagy ütődött! - Jason levegő után kapkodott.

- A cimborád császári elhárító - szólalt meg Abdul. - És a harcművészetek nagymestere, ha nem tévedek? Azok a cápák is az ő hívására jöttek.

Kompo biccentett.

- Úgy ítéltem meg, hogy nem fognak fecsegni. Van Dark, ön a birodalmi törvényeknek megfelelően járt el, ezért a Hivatal nem bünteti meg. Már régóta szerettünk volna az obranások körmére nézni, de eddig nem találtunk törvényes lehetőséget. Az önök segítségével bebizonyosodott, hogy eretnek mutánsok bandájával volt dolgunk. Kapitány, mivel a császári akarat végrehajtása során kár érte...

- Ugyan már - ellenkezett Van Dark -, szóra sem érdemes.

- A STAG kárpótolja.

A kapitányi panelen egy zöldes fényű szám jelent meg. Dolores odasandított, és elégedetten bólintott.

- További jó utat. Mellesleg ebből már igazán felemelhetné a legénysége fizetését.

Kompo, vagyis a STAG tisztje tisztelgett, és testőrei között elindult kifelé a kamera látószögéből.

- De... - hebegte Jason, aki csak most kezdett magához térni a meglepetéstől.

- Ja persze - a hadnagy megfordult. - Jason.

- Igen? - a pilóta önkéntelenül hátrább lépett.

- A STAG archívumában olyan feljegyzések voltak, melyek szerint te katonaszökevény vagy, és négy gyilkossággal gyanúsítanak.

Van Dark elhúzta a száját. Csak három esetről tudott.

- Voltak? - már megint Dolores figyelt fel a lényegre. - Csak voltak?

- Igen. Tudjátok, Kompo imád a színes gombokkal játszani. Valahogy kitörlődtek azok a feljegyzések. Jason cimbora, mától újra büntetlen előéletű vagy.

Van Darknak egy pillanatra úgy tűnt, hogy a hadnagy kacsintott, mielőtt elsötétedett a képernyő. De ez csak képzelgés lehetett.

A STAG sohasem viccel.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Egy renegát újra a birodalomban (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2004. október 18. 11:16:20

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma