Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Hatalom Kártyái

HKK-sként ismered-e a játék eredeti háttérvilágát, a Túlélők Földjét?

1.) Igen, játszom is a TF-en.
2.) Nem játszom a TF-en, de ismerem valamelyest a hátteret, pl. könyvekből, novellákból, ismerősöktől, netről ill. régebben játszottam.
3.) Nem ismerem, de szívesen utánaolvasok, ha lesz rá időm.
4.) Nem ismerem, de elég nekem a HKK.
5.) Én nem HKK-zom, csak kíváncsi vagyok, hogy áll a szavazás.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
HKK - Zén Legendái: Látomások május 18.
A pillanat képe
Hadizsákmány
(Túlélők Földje életkép)
Küldd el képeslapként!
"Éles, értékes és ragyog minden cucc... de vajon megérte-e a sok öldöklés mindezért?" - a győztes csapat túlélőjének töprengése a múlt egyik véres csatája után
Nézz szét a galériában!
Hatalom Kártyái hírek 2019 július
Előrendelhető a legújabb Zén Legendái minikiegészítő Az istenek csarnoka!
Fairlight bank kamatváltozás
Az istenek csarnoka - Beharangozó
Áramszünet

A lista folytatása...
Túlélők Földje - Közös Tudatok listája
Isteni áldás (558. tudati képesség)
Aukciós statisztika
Az utolsó Aukciós Napon történtek

A lista folytatása...
2019. Nyugat-Magyarországi HKK Találkozó (12)
HKK kérdés? (44684)
Fairlight bank kamatváltozás (21)
Lapötletek (64155)
Hatalom Kártyái hírek 2019 július (8)
Az istenek csarnoka - Beharangozó (13)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
Az elfekről általában
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

A kitaszított (Túlélők Földje novella)

- ELÁRULTÁL, ARHAN! - Xamal bömbölése kis híján letaszította lábáról az alacsonyabb rangú Thargodant, az még sem rezdült meg.

- Azt tettem uram, amire tanítottál. "Uralkodj a gyengéken, törj az egyenlőkre, keresd a hatalmasok kegyét!" Vagy már nem így gondolod, URAM?

Arhan jól tudta, hogyan fordítsa uralkodója ellen saját szavait. Nem tartott tőle jobban, mint saját fegyvertásaitól - még pár évtized, és letaszította volna trónjáról az öntelt Xamalt, ha... Ha nincsenek simulékony besúgók, akik mézbe mártják villás nyelvüket, hogy apró titkokat sugdossanak velük az arra érzékeny fülekbe. Arhan nem hibáztatta őket, hiszen ő sem tett volna másképp. Ez a Sötét Föld Törvénye: taposs el mindenkit! Csak a leghatalmasabb pátriárkák dühöngtek: Chara-din már rég a világ ura lehetne, ha szolgái csak feleannyira gyűlölnék ellenségeiket, mint ahogy egymást.

- MEGTANULTAD A LECKÉT. CSAK OTT HIBÁZTÁL, HOGY ROSSZ CÉLPONTON AKARTAD ALKALMAZNI.

- Nagyuram, én...

- HALGASS! - Xamal üvöltésébe beleremegett a boltozatos csarnok. Arhan érezte, hogy nem feszítheti tovább a húrt: a herceg vagy nyomban kivégezteti, vagy megbízza egy mitsélach-hal, a küldetéssel, amit lehetetlen véghezvinni.

- MIKOR BEAVATTALAK A FELSŐBB MISZTÉRIUNOKBA, TEREMTŐD NEVÉRE FOGADTÁL NEKEM HŰSÉGET. DE TE NEM ELÉGEDTÉL MEG A SAJÁT HATALMADDAL, HANEM LEPAKTÁLTÁL LEGÁTKOZTTABB ELLENSÉGEMMEL, HOGY AZ ENYÉMET IS MEGSZEREZD.

"Képmutató ripők!" - fortyogott magában a vádlott. "Vajon te hogyan kerültél hatalomra?"

- ÉVEZREDEK ÓTA NEM SZEGTÉK MEG EZT AZ ESKÜT! HATALMAMBAN ÁLL, HOGY A LEGKEGYETLENEBB BÜNTETÉSSEL SÚJTSALAK - ÉS EZT MEG IS TESZEM. HALLJÁTOK HÁT SZAVAIM.

A talpnyalók és a testőrök izgatottan fészkelődtek. Ebből mitsélach lesz - a bűnös az örökkévalóságig vezekelhet, de a megbízást soha nem teljesítheti, mert nincs rá megoldás. Arhan sztoikus nyugalommal várakozott - ő megpróbálta, amit lehetett, a többi már a herceg jó- vagy inkább rosszindulatán múlik. Xamal még egy perc hatásszünetet tartott, kiélezve a rá szegeződő tekinteteket.

- URUNK ÁLTAL RÁM RUHÁZOTT HATALMAMNÁL FOGVA ESKÜSZEGŐ ARHANT...

A teremben halotti csend támadt, még a máskor oly zajos dögbogarak sem dongtak az oltár körül.

- ...SZÁMŰZÖM A SÖTÉT FÖLDRŐL, A SZEPLŐTLEN, A BŰNÖS ÉS A MEGNYITÓ VÉRÉNEK NEVÉBEN! LEGYEN ÖRÖKKÉ ÁTKOZOTT!

A trónterem egy démonként hördült fel: ilyen büntetést még soha nem mértek Thargodanra. Kitaszíttatni, számkivetettként, közönséges halandók között élni - ez rosszabb a halálnál. Arhan összecsuklott volna, ha két oldalról nem markolják erősen a strázsák - mégsem számított rá, hogy Xamal ennyire aljas lehet. A Förtelem Hercege kéjes örömmel hordozta körbe tekintetét rémült és hitetlenkedő alattvalóin.

- MOSTANTÓL LAKOZZÉK AZ ÁRNYÉKFÖLDEKEN AZ IDŐK VÉGEZETÉIG, VAGY MÍG AZ ÁTKOT LE NEM OLDJÁK RÓLA! ÍGY LEGYEN, ÉS NE MÁSKÉPP! - Xamal sugárzó képéről leolvasható volt: nem ő lesz az, aki valaha is megtöri az átkot.

Arhan összeszedte az erejét, és lerázta magáról az őrök otromba mancsait. Egy pillanatig úgy tűnt, az uralkodónak ugrik, de aztán győzött a jobbik esze - Xamal egyetlen szavával valami még pokolibb helyre űzheti.

- Úgy lesz, ahogy kívánod, Hercegem - hajolt meg.

Még mindig kissé remegő léptekkel kifelé indult, de a kapuban megtorpant. Végignézett a gyülevész seregen, majd Xamal zsarátnokként izzó tekintetébe fúrta a sajátját. Megszólalt, de olyan halkan, hogy csak a legközelebb állók halhatták, s mikor elmesélték a hercegnek, az majd lefordult a trónjáról széles jókedvében.

De tudjátok meg: még visszatérek!

- Visszatértem!

Három szempár nézett a közeledő alak irányába, de öröm vagy megkönnyebbülés egyikben sem csillant. Nem is csoda. Hétsinges Borisz rövid távon sem volt kellemes társaság, de ők már hetek óta voltak kénytelenek megosztani vele a kalandozóéletet. A Tharr pap erőszakos volt, nagyhangú, közönséges és kötekedő, de harci tudományához nem férhetett kétség. Öngyilkos módon szállt szembe nála jóval hatalmasabb fenevadakkal is, és többnyire győztesen került ki a küzdelemből, vagy ha nem, hát mindig kéznél volt egy deus ex machina.... Razul sehogy sem értette, hogy Borisz hogyan tett szert ilyen nagy mennyiségű machinára - ez a varázstárgy egyre értékesebb lett, mióta a nyugatról jött kalandozók elözönlötték a Yaurr királyságot. Alanorban már négy-ötszáz aranykoronát is elkértek darabjáért, míg a hozzá szükséges remákszívért ennek legfeljebb a tizedét fizették. Nem csoda hát, ha a varázstárgyat elkészíteni tudó kalandozók rövid idő alatt hatalmas vagyont szedtek össze, de Razul nem tartotta valószínűnek, hogy az otromba Borisz értene ehhez a mesterséghez.

A tetőtől talpig kvazárpáncélba öltözött óriás fütyörészve, könnyed léptekkel közeledett a rögtönzött táborhely felé, pedig felszerelésének súlya alatt egy spagulár is összerogyott volna. Jobb vállán Gruangdag fejszéje pihent, a másikon tömött hátizsák, nyakában félelmetes trófeák, övén pedig féltucatnyi skalp hirdette: vigyázz, halandó, fölötted állok! Igaz, már puszta termete is tekintélyt parancsoló volt (persze a hét singet nem érte el, eme név egy szerfölött pikáns históriához tartozott) - számtalanszor hitték már trollnak, bár az emberek népéhez tartozott. Nem akadt épeszű kalandozó, aki belé mert volna kötni, a pokolszülötte Ilinir Doaron kivételével.

Ledobta terhét a Névtelen mellé, majd nagyot szusszanva elheveredett. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy egy órája az óriási sziklaféreg csaknem kettészakította, és csak a DEM teleportációs képessége mentette meg az életét. Társai a fenevad legyőzése után letelepedtek - tudták, hogy eszeveszett partnerük hamarosan megtalálja őket.

Natrix odalépett a holmiját rendezgető harcos mellé, hogy megvizsgálja sebeit, de az durván félrelökte a segítő kezet.

- Eredj innét öcsém! Nem szorulok rá a dögvészes varázsodra! - Az elf megvető ajakbiggyesztéssel kerekítette maga köré holfényköntösét, majd a Névtelenhez fordult.

- Tovább indulunk még ma, asszonyom?

A Névtelen a távolba révedt, maszkja mögül elővillanó kék szemei a látóhatárt fürkészték.

- Ahhoz már késő van. A part csak pármérföldnyire húzódik innen, de nem lenne biztonságos ott tölteni az éjszakát. Ma éjjel pihenjetek, mert holnap szükségetek lesz minden erőtökre.

Borisz mennydörgő horkolása felverte a kis völgy csendjét, de Razult nem emiatt kerülte az álom. Hátát egy sziklának vetette, kalapját a homlokába húzta, de pihenés helyett a szeme sarkából figyelte társait. Természetesen nem bízott bennük - ez egyrészt fajtájának öröksége, másrészt mesterségének velejárója volt. Az árnymanók természetüknél fogva gyanakvóak voltak, a tolvajok pedig mindenkinél jobban ügyeltek az óvatosságra. És Razul árnymanó tolvaj volt, az egyik legjobb, aki csak Roxatnak, a tolvajok városának utcáit és árnyait járta. Talán csak a Hitehagyott Bolik, vagy a Fekete Ungrim jöhetett a közelébe, de a saját "szakterületén" ő volt a legnagyobb mester. Halálos csapdák, furfangos zárak volt ezek nyitott könyvek voltak a számára. Elveszettnek érezte magát a vadonban, és alig várta, hogy ismét falak vegyék körül. Tekintete végigpásztázta Natrixot: az elf békésen aludt, még álmában is szorongatva szem szimbólumát. Razul kissé irigykedett volt - ő soha nem pihenhet ilyen nyugodtan, sötét álmoktól nem zavartatva. Elenios püspöke bár szelíd és jóságos volt, mégis hatalmas erőknek parancsolt. Nem véletlenül választotta őt a Névtelen: Zangroz varázslói közül egy sem érhetet a nyomába. Rég nem volt már szüksége fegyverekre vagy páncélra, mágiával intézte el mindazt, amit közönséges kalandozók csak nyers erővel tudtak.

Borisz... Rajta nem sok gondolkodnivaló volt. Ostoba, izomagyú vadállat, aki csak a harcnak él. Az ilyet mivel lehet rávenni, hogy csatlakozzon a csapathoz? Pénzzel biztosan nem, ők hárman amúgy is megvehették volna Roxat tetemes hányadát. A "nemes küldetés" mese, amivel Natrixot sikerült elbolondítani, nála süket fülekre találna. Razul maga egy legendás varázstárgyért állt kötélnek, talán Borisszal is ez a helyzet.

És végül a Névtelen, a rejtélyes megbízójuk és vezetőjük. Különös egy nő, annyi szent, ha ugyan nő egyáltalán. Tűvé tette a Yaurr királyságot, hogy találjon három kalandozót. Akadtak híresebbek és hatalmasabbak, de neki pontosan erre a háromra volt szüksége. Razul dolgozott már jó néhány furcsa megbízatáson, de a Névtelen célja volt a legkülönösebb. Át akar vágni a félszigeten, keresztül a senki földjén, hogy elérje az örök viharoktól dúlt keleti partokat. A birtokában levő ősrégi térképek alapján fel akar kutatni egy misztikus erődítményt, amit több ezer éve emeltek ismeretlen kezek. Hogy minek akar a végére járni, nem kötötte az orrukra, de végül is nem számít. Ahol vannak halálra szánt szörnyetegek, felfedezésre vagy megszüntetésre váró mágiák, vagy kijátszandó csapdák és zárak, ott ők átvágják magukat, bármi is történjék. A tolvajt csak a titkolózás zavarta, hiszen ha hétköznapi feladat állna előttük, a megbízó azon lenne, hogy minél több információt osszon meg velük a siker érdekében.

Bár alakját jórészt letakarják a fényes, sötét selyemruhák, még így is látszott, hogy a Névtelen mennyire vékony, szinte törékeny nő. Nem olyan volt, mint a Boriszhoz hasonló kalandozók, a harcot kerülte, inkább bérenceire hagyatkozott. Láthatólag a mágiában sem jeleskedett, ezért lehetett égető szüksége Natrixra. Még Razulnál is ügyetlenebbül viselkedett a vadonban. Rejtély, miért akart mindenáron velük tartani. Mégis, volt benne valami nyugtalanító, ami azt sugallta, hogy a titokzatos dáma fölötte áll az egyszerű halandóknak, olyan rejtelmek függönye mögé tekintett, mint senki más ezen a földön. Már a maszkja is hátborzongató volt - folyton hullámzó, változó álarc, amely az egyik pillanatban egy ártatlan gyermek vonásaival ékeskedett, a másikban már egy lidércnyomásos démon képét mutatta. Átok, valamiféle rítus emléke, vagy csúf vonásait igyekszik palástolni? Razul tekintete a Névtelen arcára vándorolt - kissé meghökkent, mikor észrevette, hogy a nő éppen őt figyeli. A tolvaj képtelen volt elszakadni a hideg szemektől, az örvénylő maszk mintái szinte megbabonázták. Mély, zsongító suttogást hallott: "Engedd el magad... ne törődj semmivel... pihenj le... aludj..." Tudata hiába küzdött a felszínen maradásért, legyűrte a nálánál nagyságrendekkel hatalmasabb akarat. Teste elernyedt, feje a mellére bukott - elaludt.

Itt vagy Őrző? Hallod a hangom? Persze, hogyan is hallhatnál? De tudom, hogy érzel valamit, amitől megremeg nyomorult tested börtöne, valamit, ami megzavarja ezeréves álmodat. Te voltál az egyetlen, aki elhitted utolsó szavaimat, és gondoskodtál róla, hogy soha ne tudjam valóra váltani. Miért hánykolódsz hát mégis? Talán sejted, hogy saját törvényeiteket fordítom ellenetek? Hogy éppen az általatok megvetett halandók törik szét száműzetésem béklyóit? Aludj csak, öreg! Aludj, amíg teheted!

- Szóval ez lenne az?

- Alighanem.

- Hogy érted azt, hogy alighanem?

- Hát, a térkép szerint...

- Biztos, hogy jól olvastad?

- Talán ha abbahagynátok a civakodást és megkérdeznétek a vezetőnket...

A Névtelen összefont karral állt egy kisebb sziklahalom csúcsán, szemét az előttük tornyosuló bizarr képződményre szegezte. Sárkányfőt formázó álarcával és szárnyként lebegő köpenyével úgy festett, mint valami furcsa ősgyík az idők hajnalából. Az elf felhágott mellé a magaslatra, és bűbájos hangon megszólította.

- Bocsáss meg, hölgyem, ha elmélkedésedben megzavarlak, de társaim vitába keveredtek térképeid értelmezése felett. Megkérhetnélek, szállj le közénk, és oszd meg velünk tudásod!

A Névtelen elmosolyodott maszkja mögött. Az elf túlságosan mézesmázos volt ahhoz képest, hogy csak a megbízóját szólította meg. Régóta tudta, hogy a férfi kívánja, még el is játszott a gondolattal, hogy ha ők ketten egyformák lennének, talán... De az ilyen gondolkodás alpári volt és halandókhoz illő. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy el sem játszadozhat vele. Átváltoztatta arcát, hogy jobban tessen a mágusnak: elf hölggyé, finom fülecskéit szabadon hagyó szőke hajkoronával, hatalmas smaragdszín szemekkel, holdezüst fejpánttal. Csábos mosolyát a cinkos képű Natrixra vetette:

- Természetesen, barátom! Megkérhetnélek, hogy segíts le erről a nyaktörő kőrakásról?

Elenios papja és a Névtelen kart karba öltve sétáltak le a dombról. Az idillikus képet csak a nő nehéz, vasalt csizmáinak csattogása zavarta meg.

Borisz elfintorodott.

- Édes kis párocska, mi? A halál torkába készülünk, ezek meg rárének egyelegni!

- Hmm...

- Mondom, ezek... te meg mit művelsz?

Razul letette szextánsát, és egy óndarabbal valamit firkált a térkép hátuljára. Összevetette eredményeit a rajzzal, és gondterhelten csóválta fejét.

- Nézd csak, Borisz! Már eddig is furcsának találtam a térképet, de most aztán végképp belezavarodtam. Ha tényleg ez a vakondtúrás a célunk, akkor a rajzoló rendesen elszúrta dolgot. Majd' harmincmérföldnyivel odébb jelöli a fellegvárat, mint ahol most állunk.

- Akkor rossz volt a szektánsa. Vagy akkoriban másképp járt a nap. Vagy a fickó emlékezetből rajzolt, és elvétette. Vagy az álarcos át akart minket verni, és hamisított egy térképet, hogy behúzzon a csőbe. Muszáj neked folyton gyanakodni? Hamarosan úgyis megtudjuk mi az igazság, addig meg nyughass!

Razul tovább csóválta a fejét. Az óriásnak tulajdonképpen igaza is lehet, az utolsó felvetést kivéve. A térkép nem lehetett hamisítvány. Már csak azért se, mert egy burnyákos nyehőce bőrére készült, ez az állat pedig már évszázadok óta csak a mesékben létezett. Kiirtották a finom pergamenre áhítozó bolondok. Mindenestre összegöngyölte, és az iszákjába csúsztatta a tekercset, biztos jó lesz még valamire.

Csendben üldögélve vártak, míg két társuk visszatért hozzájuk. A Névtelen elmosolyodott, és kimondta azt, mitől a legjobban tartottak:

- Megérkeztünk, barátaim!

Az építmény mindenre hasonlított, csak fellegvárra nem. Tulajdonképpen még építménynek sem lehetett nevezni. A szemlélődőnek az volt a benyomása, hogy növesztették, nem pedig építették. De az is lehet, hogy a megkínzott föld vetette ki magából, mint valami förtelmes salakot, az ősöreg sziklák rémséges csontvázát. Sehol sem látszott olyan részlet, ami egy kicsit is emberi gondolkodásmódra vallott volna, még a gigászi tornyok is inkább amorf termeszvárakra emlékeztettek. Több száz lábnyi magasba törő sár- és kőkolonc, amley makacsul ellenszegül az időnek és az entrópiának - ez volt az a bizonyos fellegvár, ahová a maroknyi kis csapat készült behatolni.

Lehet, hogy Ram partjai csakugyan veszedelmesek, mint ahogy a Névtelen állította, de ennek a kalandozók nyomát sem látták. Csak néhány óriás partfutó rebbent szét a közeledtükre, de ezek az ormótlan madarak nem jelentettek kihívást egy jól felfegyverzett társaságnak. Úgy tűnt, semmilyen más élet nem hajlandó megmaradni a fellegvár tőszomszédságában.

Nekivágtak a kanyargós sziklaösvénynek, amely az erődítmény kapujához vezetett. Minden lépéssel egyre nyomasztóbban nehezedett rájuk a hely kisugárzása, amitől egy átlagos halandó eszelős pánikban menekült volna, amerre lát, de ők összeszorított foggal és lesunyt fejjel meneteltek tovább. Nem csak a büszkeség tartotta őket vissza, hanem társaik példája is. A Névtelen ugyanolyan könnyen sétált, mint eddig, ráadásul láthatólag érdeklődve szemlélte az őrületes tornyokat és falakat.

A rémes kaptató végre-valahára véget ért, és ők ott álltak a fellegvár kapuja előtt. Igazság szerint ez sem hasonlított kapura: csak ásító üreg volt a sziklában, amely határozottan egy kitátott, mohó szájra emlékeztetett. Razul beletúrt a zsákjába, és előhúzott pár darab fáklyát.

- Nem lesz rájuk szükség - szólt a Névtelen.

- De hisz vaksötét van benn!

- Ha beljebb juttok, tökéletesen fogtok látni.

-Igazán? És ha szabad kérdeznem, ezt te honnan tudod? - kötekedett Borisz.

- Tulajdonképpen semmi közöd hozzá, de akár el is mondhatom. Beszéltem valakivel, aki járt benn, és megosztotta velem a tapasztalatait. Tőle származnak a térképek is.

- Egy pillanat! - vágott közbe Razul. - Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy MI beljebb jutunk, és MI fogunk jól látni. Te addig hol leszel?

- Itt várok kint. Egy szóval sem állítottam, hogy veletek megyek.

- És mi honnan tudjuk, hogy mit kell keresnünk, he?

- Csituljatok már! Nekem elmondta.

Két szempár vágott az elf felé. Kiolvasható volt belőlük a gúny, a gyanakvás, meg egy árnyalatnyi féltékenység is.

- Én ismerem a célt, Razulnál van a térkép - ő lesz a felderítő, Borisz pedig majd védelmez minket.

- Ejnye, de parancsolhatnékod van! - mordult fel Tharr papja.

- Ugyan, neked csak azt kell tenned, amit egyébként is szoktál. A dolog legnehezebb része amúgy is rám vár.

"Nem is sejted, milyen igazad van..." - gondolta a Névtelen.

- Na megállj, odabenn majd nem lesz olyan nagy a szád!" - acsargott magában Borisz.

"Hogyan beszélhetett ez a térképrajzolóval, ha egyszer a térképek többszáz évesek?" - tűnődött Razul. Mivel tudta: választ hiába is várna, rántott egyet hátizsákja szíján, és nagy levegőt véve belépett a kapun. Hátranézett, a másik kettő valamivel óvatosabban követte. A Névtelen egy útmenti oszlopcsonkra ülve nézett utánuk, maszkját ezúttal zárt sisakká formálva.

- Rajta, barátaim! Ne kívánjátok tőlem, hogy egész nap itt ücsörögjek! A három kalandozó nekivágott az alagútnak. Elnyelte őket a sötétség.

- Ébredj, Őrző! Riadj fel örök álmodból!

- Ki szólít?

- Nos, mit mond a térkép? - hajolt közelebb Natrix.

Az árnymanó a hajába túrt.

- Ha jól értelmezem, a következő terembe két út vezet. Az egyik egy nagy kanyart vesz, és nyugatról torkollik be a csarnokba, a másik pedig egy rövid függőfolyosó - de a mellé egy figyelmeztető jel van rajzolva. Valószínűleg időt nyernénk vele, de úgy tűnik, ez a veszélyesebb irány.

- Akkor inkább a bal oldalit javaslom. Nincs értelme fölöslegesen kockáztatni.

- Te mit mondasz, Borisz? Borisz? Hát ez meg hová tűnt?

- Arhan vagyok. Emlékszel még rám, öreg?

- Túlságosan is jól emlékszem: Arhan, a kitaszított, Arhan, az esküszegő, Arhan, a becstelen... Arhan, az elátkozott!

- Ti taszítottatok ki magatok közül, ti, akik miatt megszegtem eskümet! Miattatok veszítettem el becsületemet, akik nem álltatok ki mellettem! Ti átkoztatok el, akik gyáván cserben hagytatok! Miattatok kellett halandók között vezekelnem egy el sem követett bűnömért! De megfogadtam: egyszer még visszatérek. Most jött el az ideje.

Borisz fél kézzel lógott a mélység fölött, kétségbeesetten kapaszkodva a függőfolyosó maradványának peremébe. A szakadék félelmetesen mély lehetett: nem hallotta a mélybe zúduló sziklák robaját. Tudta, hogy deus ex machinái megmentik az életét, de ki tudja milyen pokoli helyre röpítik. Mindegy, még ez a lehetőség is jobb, mint kivárni, amíg el nem fogy az ereje, és görcsöt nem kapnak az ujjai. Úgy döntött, elengedi a párkányt. Ebben a pillanatban két fej tűnt fel Borisz fölött: egy fekete és egy bronzbarna. Az árnymanó villámgyorsan hurkot vetett az óriás csuklójára, majd a kötél végét egy kiálló faragványhoz rögzítette.

- Mit művelsz te eszelős? Szétvágja a karom!

- Figyelj! Próbáld megvetni a lábad, mi ketten majd húzunk!

- Egy fenét! Elvágom a kötelet.

- Ne! - kiáltott Razul, mert rájött mire készül eszeveszett útitársa. - Még szükségünk van rád... illetve neked azokra a machinákra. Ráadásul minél előbb ki akarok jutni innen, gondolom te is így vagy vele. Gyerünk, Natrix!

Hiába feszültek neki ketten is, túl gyengék voltak a feladathoz. Borisz felordított - a vékony kötél fájdalmasan belevágott a karjába.

- Miért nem segítesz a másik kezeddel? - szuszogta Razul.

- Hogy miért? Mert azt a nyomorult baltát szorongatja benne. Hajítsd már el azt a vacakot!

Gruangdag fejszéje a tünde lábától alig egy hüvelyknyire hasított a padlóba. Borisz fogcsikorgatva felhúzta magát a párkányra, majd bizonytalanul talpra állt. Fegyverét egy könnyed csuklómozdulattal kirántotta a sziklából, és meglengette Natrix felé.

- Még egy ilyen megjegyzés, és téged hajítalak le! Ez egy szent ereklye, és ha nem akadályoztok meg benne, megszerzem a párját is. Istenemre esküszöm, kettéhasítom, aki az utamba áll!

Lerángatta a hurkot megdagadt csuklójáról, majd döngő léptekkel visszaballagott a nagyterembe.

- Ó, igazán nincs mit! - dünnyögte az árnymanó, ahogy föltekerte a kötelet. - Legalább már azt tudom, őt mivel bolondította meg az a nő...

- Hah! Csak azt hiszed, hogy visszatérhetsz, Esküszegő? Elfeledkeztél az átokról? Hisz be sem tudsz jutni!

- Nem egyedül jöttem, ezúttal megtaláltam az alkalmas halandókat!

- Nocsak! Szóval a te bérenceid zavarták meg annyiszor nyugalmamat?

- Készen vagy már?

- Ne sürgess még te is, varázsló, mert azzal nem jutunk előbbre! De ha legalább egy percre csöndben tudnátok maradni, azt megköszönném.

Razul még egy hüvelykujjnyival beljebb tolta a fémrudat, miközben a drószőrt fel-alá mozgatta a zárban. A hallott halk koppanás felbátorította. Nekifeszült a rúdnak, és a díszes tárcsa felé nyúlt, hogy még egy rovátkával tovább fordítsa, de erre már nem volt szükség. A retesz hangos csattanással oldódott ki, az egyensúlyát vesztett tolvaj pedig bezuhant a terembe. Valami recsegve-ropogva zúzódott össze a súlya alatt, a törött darabok a hátába döftek. Körülnézve egy halom emberi csontot látott maga közül. Ez magában még nem ijesztette volna meg, hiszen látott már máskor is ilyet, de a csontváz nem volt egyedül. Több tucatnyi humanoid maradványai hevertek szétszórva a teremben, némelyik egyáltalán nem emlékeztetett semmilyen Razul által ismert teremtményre. Még a rendíthetetlen Borisz is meghökkent, mikor belépett a csarnokba.

- Mi a pokol...

Natrix gyakorlatiasan mérte végig a csontokat.

- Némelyik több száz éve hever itt. Ezek orkok, az a néhány varkaudar, és... az Istennőre!

- Mi történt? - sietett oda a másik kettő.

Az elf tenyerén egy furcsa eszköz hevert: arasznyi, csillogó fémcső, az egyik végén vaskos markolattal, a másikon csillagformában szétágazó tüskékkel.

- Ez egy moa fegyver - suttogta a varázsló.

- Úgy van, az én megbízottaim voltak, de mindezidáig nem bírtak a feladattal.

- Azt hiszed, ezeknek sikerülni fog? Ne áltasd magad!

A gólemek olyan váratlanul tűntek fel, hogy a három kalandozónak még meglepődni sem volt ideje. Úgy váltak fali vésetekből alakokká, hogy az meghazudtolta a természet és a mágia törvényeit egyaránt. Ősi fegyvereket, vagy egyszerűen gigászi öklüket lengetve közeledtek - szándékukat nem lehetett félreérteni. Gruangdag fejszéje kőporrá zúzta az egyiket, az árnymanó meteoracél kardja felnyársalta a másikat, Natrix keze varázsenergiától övezve felizzott.

A csata megkezdődött...

- Látod mire képesek ezek a gyenge halandók?

- Elismerem, valóban ügyesek, de a teremből nem jutnak ki élve.

- Várd ki a végét!

Éles csikorgással tárult fel egy rejtekajtó a keleti falon. Razul odakapta a tekintetét.

- Varázsló, tartsd vissza őket, amíg elérjük az ajtót!

- Nem lehet, hogy csak egy újabb csapda? - mordult Borisz, egyszerre két ellenfelét elsöpörve.

- Meglehet, de egyszerre csak egy dolog miatt aggódjunk!

Natrix ujjait széttárva a padlóra csapta tenyerét: a kőpadozat felpúposodott és hullámot vetett, ledöntve lábukról a tülekedő gólemeket. Borisz és az elf egy ideig még kajánul röhögve figyelték az egymás hegyén-hátán vergődő kőszobrokat, de végül ők is besurrantak a sebesen szűkülő ajtónyíláson.

- Mit képzelsz magadról, átkozott?

- Máskor jobban figyelj, Őrző! Be ugyan nem léphetek, de az akaratom rákényszerítem az anyagra. Még egy ilyen hiba, és védenceim veszedelmesen közel kerülnek hozzád, akkor pedig nem csak neked alkonyul be, de én is visszatérek jogos helyemre.

- Álmodozz csak! Hogy is törhetnéd meg az átkot?

- Azt hiszed, tétlenül várakoztam én is annyi éven át? Volt időm gondolkodni...

Razul hibát követett el - hosszú évek óta az elsőt, ha nem számítjuk a Névtelenhez való elszegődését. Még sem dermedt meg, mikor meghallotta a halk kattanást, amit óvatlan lábával előidézett. Reflexei nem koptak meg az idő múltával, ugyanolyan olajozott mozgással vetődött előre, mint ahogy azt besurranó-tanoncként tette hajdanán. Az első dárda a hasa alatt suhant el, a második a lábai között, a harmadik hajszállal kerülte el a nyakát, de a negyedik lenyeste egyik művészi fonatú copfját, az ötödik pedig átfúrva a láncingjét, az oldalába csapódott. Mondani sem kell, hogy az utóbbi sokkal kevésbé érintette fájdalmasan. Bosszúsan kihízta a veszedelmes vashegyű eszközt a sebből, majd megvárta, hogy regenerációs képessége beforrassza azt. Csak ezután kiáltott hátra a többieknek:

- Jöhettek, elintéztem a csapdát!

Bizonyos értelemben igazat mondott - semmi értelme nem lett volna, ha meginog társainak az ő képességébe vetett bizalma. A folyosó kanyarulatában feltűnt Natrix és Borisz. Az elf a térképeket tanulmányozta, de nem is kellett közölnie következtetéseit, Razul már amúgy is rájött a dologra.

- Nagyon közel vagyunk...- mormolta a "megcsonkított" árnymanó.

- A siker kapujában állnak, vénség. Készülj a halálra!

- Várj csak még azzal, hitszegő! Ha ellened fordítom őket, az egész terved dugába dől.

- Próbáld csak meg, de figyelmeztetlek: az egyik a hatalmamban van, a másikat pedig elvarázsoltam - az utolsónak egyedül semmi esélye.

- Mi lehet ez? - torpant meg Natrix.

- Fogalmam sincs. Még soha nem láttam hasonlót.

- Márpedig a térkép szerint arra vezet a legrövidebb út a célunkhoz. Sebaj, én azt mondom, válasszuk a másik folyosót.

- Várj egy percet, Natrix! Legalább hadd vizsgáljam meg!

- Jó, de ne nyúlj hozzá!

Razul előkotorta rég nem használt vashegyű lándzsáját.

- Ne aggódj, csak megpiszkálom egy kicsit!

Közelebb lépett a boltívhez, és szemrevételezte a benne feszülő szivárványszínű képződményt. Furcsamód leginkább egy óriási szappanbuborékra emlékeztetett kocsonyaszerűen reszkető állagával és színes, kavargó mintáival. A tolvaj eszébe ötlött a Névtelen maszkja, de gyorsan lehessegette azt a gondolatot. Óvatosan megbökte a hártyát a lándzsaheggyel - az egy pillanat alatt körbefolyta a nyelet. Razul elkapta a kezét, de már későn - a massza tetőtől talpig beburkolta, és fegyverestül-páncélostul-hátizsákostul magába szippantotta. Az árnymanó után csak pár nyálkás csepp maradt a kőpadlón.

Natrix elkapta a Tharr pap karját, aki Razul után akarta vetni magát, nem gondolva a veszélyre.

- Azt hiszem, mi inkább a másik úton megyünk tovább.

Razul egy halom arany közepén tért magához - ez a látvány máskor felizgatta volna, de jelenleg jobban foglalkoztatta gyomrának háborgása. A lándzsanyélre támaszkodva talpra küzdötte magát, és émelyegve körülnézett. A terem úgy festett, mint egy részeg tolvaj fantáziálása: embermagasságú kincshalmok amerre a szem ellátott. Csillag és háromszög alakú érmék a legkülönfélébb nemesfémekből, arany és platina rudak, drágakövek, igazgyöngyök, szobrok, szőttesek, fegyverek, varázseszközök, minden rendszer és elgondolás nélkül egymásra hányva, mint egy régi lomtárban.

Mire összeszedte magát, azért mégis felhorgadt benne a kapzsiság: már azt tervezgette, hogyan lehetne elszállítani a töménytelen drágaságot. Igen ám, de hol is van tulajdonképpen? Még az is lehet, hogy az alanori kincstárba teleportálta az a nyavalyás buborék. Fel kell hát deríteni a terepet.

A kincshegyeket kerülgetve Razul csaknem nekiszaladt a legnagyobb tömjénfüstölőnek, amit valaha is látott. Öt méter átmérőjű tányérját egy tucat színaranyból formázott mikroszockó tartotta, fedelét egy csapatnyi troll sem tudta volna megmozdítani. De ami a legkülönösebb és hátborzongatóbb volt benne: bár évszázadok óta heverhetett itt, nyílásaiból vastagon gomolygott a dögletes szagú, lila füst.

Razul úgy döntött, nem kíván megismerkedni azzal, aki vagy ami meggyújtotta a füstölőt. Alig fordított azonban hátat, mikor egy mennydörgő hang szólalt meg a fejében.

- MEGÁLLJ HALANDÓ!

Az árnymanó hátrasandított a válla fölött. A füstből egy eszelős lidércnyomás bontakozott ki, és közelebb hömpölygött, elhomályosítva az aranyló dombok csillogását.

- TUDNOD KELL, HOGY NEM SZÍVESEN ÁLLOK SZÓBA A MAGADFAJTÁVAL. MOST MÉGIS A SEGÍTSÉGEDET KELL KÉRNEM, MERT MINDKETTŐNK LÉTÉT VESZÉLYEZTETŐ ELLENSÉGGEL ÁLLUNK SZEMBEN.

- A Névtelenre gondolsz?

- AKIRŐL ÉN BESZÉLEK, AZ ARHAN, A RENEGÁT THARGODAN NAGYÚR. HALLGASS FIGYELMESEN, MERT FOGYTÁN AZ IDŐNK!

Hová tűntél Őrző? Elbújtál? Felesleges. Vagy csapdát állítasz nekem? Látod, az én derék bajnokaim már meg is érkeztek. Elkéstél.

- ÉRTED?

- Azt hi... illetve... igen, értem.

- ITT KELL HOGY HAGYJALAK - NEKEM MOST ARHANNAL VAN DOLGOM. TE AKADÁLYOZD MEG TÁRSAIDAT A SZERTARTÁS VÉGREHAJTÁSÁBAN!

Még mielőtt Razul válaszolhatott volna, az Őrző alakja szétfoszlott. Az árnymanó fülelni kezdett - az egyik folyosóból halk beszédhangok szűrődtek ki. Rohanva indult arra, csak annyi időre állt meg, míg egy pár darab négyszögletes tallért zsebre vágott.

- Megérkeztünk, Borisz.

A csarnok méretei egészen elképesztőek voltak. Natrix gyanította, hogy a fellegvár túl kicsi lenne a befogadásához. Nyilván ősi mágia állhat a háttérben, esetleg egy másik létsíkhoz kapcsolódik. Akárhogy is, a lényeg, hogy itt vannak! Az elf tekintete gyönyörködve pihent meg a terem díszein: a csodálatos módon frissen maradt virágfüzéreken, a csobogó szökőkúton, a kupola alatt repkedő madarakon. És ott állt az oltár: karcsú, szinte légies építmény, türkizkék szemmel az oldalán.

- Úrnőm... - lehelte Elenios püspöke. - Borisz, látod, amit én?

- Nem vagyok vak! - az óriás a szokásosnál is mogorvább volt, mióta elvesztették Razult. - És most mi a teendőnk?

- Bízd csak rám!

Natrix fürgén felhágott a hófehér márványlépcsőkön. Tekintetével végigsimogatta az oltárt, majd mély áhítattal ujjait is végighúzta a kövön.

- Hendiala...

Kezét tőrének markolatára fonta, másik karján felhúzta a köntöst.

- Hendiala, Úrnőm evilági helytartója! Méltatlan szolgád eljött, hogy megváltson hosszú rabságodból. Ím, véremet áldozom érted, hogy leomoljanak börtönöd falai, és...

- Megállj!

A végsőkig kifulladt Razul tűnt fel az egyik ajtóban.

- Te csibész! - kiáltott Borisz. - Már azt hittük, elvesztettünk. Hol kódorogtál?

- Hosszú lenne elmesélni. Natrix, figyelj rám! Nem tudod, hogy mire készülsz.

- Tévedsz. Meg fogom szabadítani Elenios avatárját elátkozott dimenzióbörtönéből, ahová...

- Ezt a Névtelentől hallottad, ugye?

- Úgy van.

- Az ő neve valójában Arhan, és a Sötét Föld egy kiátkozott nagyura. Száműzték a mi világunkba, de ő évszázadok óta azon munkálkodik, hogy visszatérjen. E helyen egy térkapu rejtőzik, de ő az átok miatt nem léphet be. A csontok azoktól a szerencsétlenektől származnak, akiket a térkapu felkutatására fogadott fel. Még soha senki sem jutott el ilyen messzire. A Sötét Föld még soha nem állt ilyen közel a világunkhoz. Natrix, ha ezt megteszed, halálra ítélsz mindannyiunkat.

- Valóban? Akkor egyet árulj el, bölcsek bölcse! Mit keres Elenios temploma Chara-din erődjében?

- Elenios? Miről beszélsz, te bolond? Ébredj fel, és nézz körül!

Az elf tétován elévégzett egy egyszerű varázslatot - és felsikoltott. A szeme előtt változott át a kristályvizű kút sárgás gázokat böfögő vízköpővé, a virágfüzérek tekergőző kígyókká, a játszadozó énekesmadarak vak, torz denevérekké. Az oltárról eltűnt a Szem, hogy ocsmány drónkeselyűk rajzának adja át helyét, a káprázatos drágakövek gyantás mérget váladékozó dögbogarakként futottak szét.

A mágus arcán végtelen undorral és fájdalommal fordult Razul felé.

- Az átkozott szörnyeteg! Hagytam magam rászedni, és majdnem bevált a terve. Gyerünk, végezzünk vele minél hamarabb!

A csapás oly hirtelen érkezett, hogy egyiküknek sem volt lehetősége reagálni. Natrix teste a levegőbe emelkedett, aztán az oltárkőre zuhant - a mocskos szikla szomjasan itta be patakzó vérét. Hétsinges Borisz gonosz vigyorral emelte meg a gyilkos csatabárdot. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy kettejük közül kinek van esélye a győzelemre.

- Érzed, Őrző? Az Első Pecsét megtört. Tudod, most mi következik?

- ...

- Itt a halál ideje...

- Jöjj hát, és tedd, amit tenned kell!

A csillogó, színes üvegablak végleg eltűnt, beleolvadva valamiféle mételyes kavargásba. Razul már sejtette, ugyanaz a matéria alkotja, mint a Névtelen maszkját. A káosz maga a változás...

- Mit ajánlott neked cserébe? - sziszegte, előhúzva a kardját.

- Hatalmat.

- Ilyen egyszerűen?

- Egyszerűen? Én leszek a legfőbb embere ezen a létsíkon, te csatornatöltelék.

A térkapu teljesen megnyílt, belátást engedve a Sötét Földre, legalábbis Razulnak. Ügyelt rá, nehogy Borisz és a Kapu közé kerüljön, egyszerre elég egy problémával foglalkozni.

- Rossz hírt kell közölnöm. A visszatéréséhez a te életedre is szükség van. Úgy tűnik elfelejtett tájékoztatni.

- Hiába próbálkozol, vakarék! Nem vagyok olyan ostoba, mint ahogy azt te gondolod.

A sötét ég fekete szárnyak suhogásával terhes, a fortyogó föld nevenincs teremtményeket hordoz a hátán, a barlangokban alaktalan torzszülöttek csúszkálnak és fetrengenek, a folyókban méreg bugyborékol... Vajon a mi világunk is ilyen lesz?

- Nem, azt hiszem te sokkalta nagyobb barom vagy, mint ahogy azt bárki is elképzelhetné! Kár, hogy erre már nincs lehetőséged rádöbbenni...

A mögé röppenő démon úgy ragadta fel a nagydarab harcost, mint karvaly az egeret. Borisz üvöltve csapott az irdatlan fej felé, de csak a levegőt kaszálta - az messze eltartva magától játszott vele. A bestia szájából kicsapó tűzförgeteg elborította ellenfelét - az óriás szakálla és ruhája lángra kapott.

- Te mocskos szörnyeteg! Nem tudsz megölni, érted? Visszajövök és kihasítom azt a fekete szívedet.

A démon érdeklődve szemlélte áldozatát, majd nekihuzakodott, és roppant mancsával egyszerűen kettészakította. A maradványokat az oltárkőre hajítva diadalmasan felbömbölt, majd izzó szemét Razulra meresztette.

- Még sem mentetettek meg a machináid, pajtás? - mosolygott fanyarul az árnymanó.

Borisz már nem felelhetett, de kitágult szemein látszott: nem így tervezte a dolgot...

A démon felkuporodott a Borisz és Natrix vérétől iszamos oltárra, újabb üvöltésébe beleremegtek a falak. Razul a koponyájában hallotta visszhangozni a telepatikus üzenetet:

"- A Második Pecsét megtört. Jöjj, parancsolóm! Az út szabad.

- Jövök!"

A fenevad üvöltése torz bugyborékolásba fúlt, döbbenten kapott a torkához. Még három obszidián dobópenge fúródott a testébe, aztán az árnymanó már rajta is volt. Kétszer csapott le a meteoracél penge, és az óriási lény kiszenvedett. Razul megpördült, és pár dobópengét küldött a térkapu felé - a rohamozó, formátlan hústömegek idétlen bődüléssel tottyantak a padlóra.

- Bravó!

A gúnyos hang csakis egy valakitől származhatott.

- És most mit teszel kicsi hősöm? Engem is megölsz?

A Névtelen ezúttal egy ismeretlen faj egyedének képét öltötte fel: kopasz, hegektől szabdalt fej, üregekbe süppedő, borostyángömb szemek, petyhüdt, fekete ajkú száj. Köpönyege határozottan egy, a csontos vállakba kapaszkodó óriásdenevérre emlékeztetett.

A tolvaj elgondolkodott.

- Bevallom, valóban valami ilyesmi volt a szándékom. Feltételezem, te is éppen erre készülsz velem kapcsolatban.

- Nem tehetek mást - villantotta rá fogatlan mosolyát a száműzött. - Tudod, szükségem van a segítségedre.

- Igen, hallottam róla. Az Őrző mindent elmondott.

- Ó! - Arhan elgondolkozott. - Mindent?

- Hát jó! Ahogy ki tudtam venni a szavaiból a dolog úgy áll...

- ...és mint megtudtam, a fajtátok másképp gondolkodik, mint a miénk.

Razul megpróbált időt nyerni. Okfejtése láthatólag érdekelte és szórakoztatta a thargodant. Kérdés, meddig képes fecsegéssel féken tartani félelmetes ellenfelét?

- Elvonatkoztatások, szimbólumok, allegóriák, szó szerint értelmezések... a ti intrikáitokat ezek irányítják. Ahol minden szónak súlya van, ott könnyen válhat halálos fegyver az ügyesen forgatott szavakból.

- Pontosan. Folytasd csak!

- Az átok így szólt: "A Szeplőtlen, a Bűnös és a Megnyitó vérének nevében..." Nem tudom, a ti világotokban ez pontosan mit jelent, de te rájöttél, hogy a szavakat kiforgatva megtörheted az átkot, mert a fogadalom és az átok köti kimondóját. Találnod kellett hát három személyt, akikre valahogy ráillik a három név. Úgy tűnik, évszázadokon keresztül senki sem járt sikerrel...

- Azt a kobuderát kivéve, aki a térképet rajzolta. Ő legalább eljutott eddig a teremig, de a társai addigra elhullottak, így fel kellett adnia. Sajnos a térképeket oly sokszor kellett lemásolnom, hogy óhatatlanul kissé pontatlanokká váltak az évek során, de láthatólag így is hasznát vettétek.

- Szóval eljött a mi időnk. Kerestél egy kalandozót, akinek nem tapad vér a kezéhez - ő volt Natrix, a Szeplőtlen. Találtál egy Tharr papot...

- Haha! Az istene már rég kitagadta.

- Mindegy! Tehát egy mindenre elszánt, ostoba gazfickót, akit könnyedén rá tudsz bírni, hogy Bűnössé váljon. Végül mindenképpen kellett egy tolvaj...

- Aki a Megnyitó szerepét tölti be. Okos! Hadd segítsek! Végül a vérüket kell vennem.

- Megegyezhetünk egy pár cseppben? Aztán bántatlanul el is engedhetsz.

- Attól tartok ez lehetetlen. Nem hagyok soha elvarratlan szálakat. Az Őrzőt is életben hagyhattam volna, de nem engedhettem, hogy a későbbiekben hátba támadjon - és igazság szerint jól esett visszaadni valamit abból, amit én szenvedtem el miatta. Ugye megérted? Az én népem még egymással szemben sem ismeri a könyörületet, ti pedig semmit sem jelentetek a számomra. Ha visszakerülök jogos helyemre, talán uralkodni fogok felettetek - bár ez alatt a pár évszázad alatt meggyűlöltem ezt a helyet, elhiheted. Próbálnál csak egy napig a Sötét Földön élni, megértenéd, miről beszélek. De a ti halandó elmétek túlságosan kicsinyes és korlátolt...

Razul későn ébredt rá, hogy hipnotizálják. A sárga szemek elszédítették, Arhan hangja elzsongította, és a thargodan támadott. Éles fájdalom hasított belé, egy iszonyú erő a levegőbe emelte. Látása elhomályosult, de döbbenten vette tudomásul, hogy a testét átdöfő fűrészes élű gyilok egyenesen a Névtelen kezéből nő ki.

- Megtört a Harmadik Pecsét... - vicsorogta a szörnyeteg.

Mielőtt tudata kihunyt volna, Razul utolsó erejével a maszk felé kapott. Ha már meg kell halnia, legalább lássa gyilkosa valódi arcát. Körmei eleven húsba mélyedtek.

Nem álarc volt.

Írta: Oriza Triznyák
A cikk az Alanori Krónikában jelent meg, 2 részletben.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 41 szavazat alapján 8.8)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Borospalack (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2004. június 1. 11:21:29Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.