A szabadság ára (Túlélők Földje novella)

Két harcos lépdelt ráérősen az erdő szíve felé. Fegyver ugyan egyiküknél sem volt, ám az elmaradhatatlan páncéloktól, bőrvértektől még most - mikor csak látogatás volt a céljuk - sem tudtak megszabadulni.

- Sosem hittem volna, hogy Gemina ekkora erőknek parancsol - jegyezte meg a hátul haladó, egy hosszú, szőke hajú férfi, miközben átlépett egy apró csermelyt. - Egyedül legyőzni egy Orkhan Thait... Gruangdag mit szólt, mikor közölted vele a hírt, Niagren?

A nagybajuszú, izmos férfi elmosolyodott a kérdés hallatán. Ő, mint a hadúr közvetlen tanácsadója, pontosan tudta, mennyire megveti az ongóliant az erdők békét kedvelő népét. Eddig is csupán az ő közbenjárására kímélte meg a területet, és látta be, hogy stratégiailag szinte teljesen védhetetlen.

- Tudod Aritma - fordult vissza a felderítők parancsnoka felé -, Gruangdag lelkén viseli a törpék sorsát, és ezért mindenképp örült, hogy Ortevor pusztulásával visszaállt a rend a Kristálybarlangban. Gemináról csak annyit tud, hogy Diána nővére, őt pedig ki nem állhatja, már csak a bűbájos trükkjei miatt sem.

Továbbá kémnek tartja, mint mindenkit, aki nem őt szolgálja - tette hozzá magában Niagren. A hadúr gyanakvása és bizalmatlansága néha paranoiás méreteket öltött, és ilyenkor vára mélyére húzódva, testőröktől körülvéve töltötte napjait. A tanácsadó sosem értette ezeket a pillanatokat, hiszen Gruangdag egyszerűen legyőzhetetlen volt.

- Diána a csábító, Gemina a gyógyító - jegyezte meg élcelődve Aritma. - Melyiket választod a két nővér közül? Amióta Diána Zarknod ónixpiramisába indult, egyre gyakrabban látlak a Zöldliget fái közt.

- Ugyan. Neked igazán tudnod kell, hogy az én szívem másért dobog.

A felderítők parancsnoka zavartan köszörülte meg a torkát. Hogyne emlékezett volna arra a küldetésre, melyen együtt jártak. A karcsú toronyra a tisztás közepén, s a csengő kacajú szépségre, aki örökre rabul ejtette Niagren szívét. A lovag sose fogja Lady Olíviát feledni - döbbent rá Aritma és, hogy ne bántsa meg barátja érzelmeit, másra terelte a szót.

- Mit tudsz Zarknodról és az ónixpiramisról? Azt mondják, száz óriás építette.

- Egy éven keresztül hordták a követ - bólintott rá Niagren. - Ember-rabszolgákból százezer is kevés lett volna. De a legnagyobb csoda nem is a felépítése volt, hanem az, hogy egyetlen éjszaka alatt a magasba emelkedett, és a napkelte már több mérfölddel odébb lelt rá. A lakója azonban maga a titokzatosság. Mesélik, hogy a mágia teljesen kiforgatta eredeti alakjából.

- Tudod Aritma - tette hozzá némi hallgatás után -, én még nem hallottam olyanról, aki Zarknoddal személyesen találkozott, és az ónixpiramisból is visszatért volna.

Az ösvény, melyen eddig haladtak, most kissé kiszélesedett, ahogy a fák több helyet hagytak egymás között. Távolabb egy napsütötte tisztás látszott előtűnni a törzsek mögül, és Niagrennek tüsszentenie kellett, ahogy a lombok között átsütő napsugár megcsiklandozta az orrát.

A tisztáson egy hatalmas sárkány aludt, és a két férfi tétován állt meg a fák árnyékában.

- Ez Diána álomsárkánya. Gemina a tisztás túlsó oldalán lévő Sheran szentélyben lakik - suttogta Niagren, majd intett Artimának, hogy csendesen kövesse.

A sárkány láthatóan hosszú utat tett meg. Egykor pompásan csillogó pikkelyei most tompán fénylettek, oldala beesett az éhezéstől. A két férfi alig pár méterre kerülte meg nedvesen csillogó orrát, ám a lény mintha meg sem érezte volna jelenlétüket, mélyen aludt tovább.

Gemina fejét lehajtva ült a Sheran szentély előtt, kedves állatai körében. Mikor Niagren és Aritma odaért hozzá, tekintetét lassan felemelte, és rájuk nézett. Szeméből patakzottak a könnyek.

- Bajban van - mondta, és a másik kettőnek nem kellett megkérdeznie kiről beszél. - Zarknod nem ereszti, és Diána a sárkánnyal üzent. A segítségemet kéri.

- Mi történhetett vele? - ereszkedett fél térdre Niagren. - Esetleg Gruangdag fekete seregéből néhányat küldhetnék...

Gemina erőteljesen megrázta a fejét.

- Nem. Nekem kell mennem, egyedül. Az ónixpiramis kétheti járóföldre van, és ha oda is érnének, azt nem lehet egyetlen rohammal bevenni.

- A sárkány holnapra kipiheni magát, és az ő hátán csupán három nap az út - folytatta, miközben kitörölte szeméből a könnyeket. - Az egyetlen amit tehettek, hogy imádkoztok értünk.

Három nappalon és éjjelen át repült az álomsárkány, hátán Geminával. Kezdetben nyomukba szegődtek még a drasmólymok, gitongák, de ahogy a hatalmas szárnyas lény mind jobban távolodott a Zöldliget őrfáitól, apránként lemaradtak, nem győzték az iramot. Fönt a magasban is kaptak néha útitársakat - griffeket, főnixeket -, de a sárkány szárnyalásával egy sem vehette fel a versenyt.

A negyedik nap hajnalán érték el az ónixpiramist, amely a Marimar-hegyek hófödte magasában lebegett. Matt, fekete színe elnyelte a felkelő nap fényét, és a lány számára olyannak tűnt, mint valami baljóslatú fekete lyuk az égben. Szinte áradt belőle a fenyegetés. Az álomsárkánynak ismerős lehetett a hely, mert nyílegyenesen repült a földdarab egy pontjára, ahol talán a bejáratot sejtette. Gemina ott leugrott a lény hátáról, míg az a piramis mellett lebegett méltóságteljes szárnycsapásokkal.

- Ha a szerencse mellénk áll - suttogta -, még találkozunk.

A piramison nem látszott bejárat. Közelről szemlélve fekete oldalát ugyan behálózták valamiféle pókhálószerű fonál-mintázatok, de a lány számára ezek semmitmondóak voltak. Óvatosan végighúzta mutatóujját az egyik ilyen vonalon, hogy érezze a piramis anyagát, de a következő pillanatban a meglepődéstől ijedten rántotta vissza kezét.

Azon a helyen ahol ujját végighúzta, a fekete fonál vöröses izzással kifényesedett. Világított, és ahogy Gemina közelebb hajolt, rádöbbent, hogy a fény az ónixpiramis belsejéből jön. Remegő kézzel érintette meg újra a falat, és futtatta tovább ujját, követve a vonalak vezetését. Nemsokára, ahol az előbb még fekete fal volt, egy cakkos szélű ajtóalakot rajzolt a lány ujja. Amint a vonal körbeért, a fal azon darabja eltűnt, és Gemina számára megnyílt az út a piramis belseje felé.

Talán ez volt Zarknod első próbája - gondolta, miközben óvatosan belépett a vöröses ragyogásba.

Egy terem bontakozott ki előtte, amint szeme hozzászokott a fényhez. Benne elszórva embernél hatalmasabb szobrok álltak, olyan lényeket formálva, melyekről a lány még sosem hallott. Elsétált egy bikafejű, négykarú szörny és egy póklábú vadállat között, majd iszonyodva torpant meg a következő lénynél.

Ez egy óriás, kétembernyi alakot ábrázolt, fejétől gerincén át lefutó csonttaréjjal, ám kétségtelen humanoid jellegekkel. Ami mégis felkavarta a lány gyomrát, és tisztán kivehető volt a szoborról az, hogy a lénynek nem volt bőre. Az izmokat és idegeket nem fedte semmi, olyannak tűnt, mintha elevenen megnyúzták volna hajdanán. Amikor pedig Gemina a kidülledt szemgolyókba tekintett, azok visszanéztek rá. Azok a szemek éltek!

Elszakította tekintetét a lényről, és megszaporázta lépteit. Nem tekintett se jobbra, se balra, nem törődött vele őrök-e ezek a szobor-szörnyek, netán Zarknod valamikori ellenfelei, s most trófeái. Egyszerűen a zsigereit borzongatták, hogy a kőtestbe zárva élőholtakként léteznek, megcsúfolva így az élet szentségét.

A terem közepén egy áttetsző üvegbúra domborodott ki a padlóból, és Gemina most ezt közelítette meg óvatosan. Ebből áradt a vöröses ragyogás, ami oly baljós fénybe vonta a helyiséget is. A lány lélegzetét visszafojtva hajolt az üvegbúra fölé, majd pislantott párat, ahogy tekintetét annak belsejébe fúrta. Egy díszes kötésű könyv látszott odabent a vöröses gomolygásban.

Csak egy könyv. Gemina maga sem értette, miért mozdult keze, hogy megérinthesse lapjait, miért érezte azt a késztetést, hogy belelapozzon. Amint azonban ujjai hozzáértek az üvegbúrához, már megtörtént a baj. Ezernyi csilingelő harangocska szólalt meg, és ő riadtan rezzent össze, lerázva magáról a bódulatot. Az eddig vöröses fény narancsos, majd sárgás árnyalatot öltött, és a terem egyszerre megtelt élettel, ahogy a kővé vált lények mind Gemina felé fordították fejüket. Testükről leolvadt a kőálca, lábaikba, karjaikba éltető vért pumpált dobogó szívük, és szemükben a harag lángja lobbant, mikor pillantásuk a lányra esett. Karok, csápok mozdultak, hogy elfogják a betolakodót, és Geminának nem hogy egy varázslatra nem futotta az idejéből, de még örülhetett, hogy a feléje kapdosó végtagokat elkerülhette. Oldalt vetődött, majd átsurrant egy góliát lába között. Még épp idejében ugrott keresztül egy feléje csápoló pókszörnyet, mert előbbi helyére valami áttetsző háló-lebernyeg borult.

Lehetett volna ez is egy a varázstáncai közül - ugrás, szökellés, elhajlás, majd egy perdülés -, ám valójában csak veszett menekülés volt, melyben az életre kelt szobrok egyetlen érintése is végzetes lehetett. Érinthetetlennek kellett maradnia, és nem rajta múlt, hogy mégis vesztett.

Egy kéz volt, mely puhán ráborult fejére, leginkább oly atyaian mint szigorú szülő fogja rosszcsont csemetéje buksiját. Nem szorította meg, csupán fogva tartotta, és maga felé fordította, holott az ujjvégekről lelógó arasznyi karmok sok egyébre is képesek lettek volna. A lány lassan és némán fordult szembe a szörnnyel, karjait leeresztette, tekintetével a karmos kéz, majd a kar folytatását lesve. Inak, szabadon futó izmok tűntek elő a lény testén, majd a vonagló zsigerek láttán Geminának rá kellett döbbennie ki is fogvatartója.

Aztán ezernyi csillag robbant az elméjében, és magával ragadta a sötétség...

- A könnyű halál a gyávák osztályrésze. - A dallamos férfihangban nyoma sem volt a fenyegetésnek, sokkal inkább valami fáradt bölcsesség rejtekezett a mélyén. - Nyisd ki a szemed Gemina.

A lány összeszorított pillákkal állt, várva a végzetet, mely csak nem akart eljönni érte. Elméje zúgott, gyomra kavargott, és minden érzékével azt a halálos erőt várta, ami majd összemorzsolja és péppé zúzza ebben a világban. Hiába - helyette ez a hang jött, ami hozzá szólt. Kinyitotta a szemét.

A lény aki előtte tornyosult egy hatalmas aranyozott trónon, iszonytatónak tetszett Gemina számára. Óriás teste rücskös és pikkelyes volt, akár a sárkányoké, végtagjai karmosak, a feje pedig... Az elf lány önkéntelenül is hátralépett egyet. Keze egy másik testet ért, de nyomban el is kapta viszolyogva, és inkább bátortalanul vissza, előrelépett. Nem volt szükséges megfordulnia ahhoz, hogy tudja, mögötte a bőr nélküli szörny áll.

- Kevesen menekülhetnek az őrdémonok tekintete elől - szólt az előbbi hang, és Geminának rá kellett döbbennie, hogy a trónon ülő lény intézte hozzá szavait. - Az volt a parancsa, hogy idehozzon téged, most azonban visszatérhet őrhelyére, elbocsátom.

Az óriás, pikkelyes teremtmény hanyagul intett karmos kezével, és a lány érezte, hogy mögötte friss levegő tolul a távozó szörny helyére. Első döbbenete után most már összeszedte magát annyira, hogy beszélni tudjon.

- Te vagy Zarknod - ez leginkább csak bátortalan megállapítás volt, ám a hatalmas lény aprót biccentett rá, és Geminának úgy tűnt, szórakoztatja a helyzet. A lány összeráncolta szemöldökét, és határozottan a másik szemébe nézett.

- Te vagy Zarknod, az ónixpiramis ura, az e világon túli mágiák ismerője. Te vagy, aki fogva tartja a nővéremet, Diánát, és nem ereszti. Azért jöttem, hogy megküzdjek veled, és elnyerjem az ő szabadságát.

A lény arca nem volt alkalmas a mosolyra, de a rövid göcögő hang amit hallatott, talán a nevetést jelenthette nála. Előrehajolt a trónon, és állát megtámasztotta öklével.

- Ugyan Gemina, hiszen ezer halált halhattál volna eddig is, ha nem kívánt vendég lennél itt. Legyőzted Ortevort, és visszaűzted a Sötét Földre a thargodan herceget. Mindezekért becsüllek, de ha küzdelemre szólítasz fel, csak egy pillantásomba kerül, és otthonomban bármikor porrá zúzlak.

Zarknod szeme sárgán felizzott e szavakra, és az elf lány riadtan hőkölt hátra.

- De ne félj! - folytatta a teremtmény. - Habókos nővéred valóban fogva tartom, ám jó indokkal. Azt a könyvet, amit te csak megérinteni kívántál, és ami nem más mint Rughar varázskönyve, ő magáénak akarta, de bűbájait és varázsálcáit elmeférgeim egy szemvillanás alatt lehántották. El is pusztíthattam volna, ám oly szertelen és bohó, mint tucatnyi xantusz-manó, így inkább oda küldtem, ahová leginkább való. Az álmok birodalmába. Szeretnéd látni?

Gemina kiszáradt torokkal bólintott. Halálig tartó küzdelemre számított, harcra, melynek már a kezdetekor bukásra van ítélve. Rá kellett azonban döbbennie, hogy Zarknod - bár óriási hatalom birtokosa - nem egy elvakultan tomboló szörnyeteg. Talán ismeri a régi namír mondást, amely azt mondja: ne taposs el valakit csak azért, mert...

- ...mert megteheted. Ismerem - bólintott a lény a trónon, és Gemina valahogy nem érzett meglepődést, hogy a drakolder olvas a gondolataiban. - Fordulj csak meg, és nemsokára megláthatod nővéredet.

Az elf lány csak most pillantott először körbe a teremben, melynek méreteit képtelen volt azonnal felmérni. A távolba futó falak mindkét irányban a végtelenbe vesztek, a mennyezet pedig maga volt az égbolt. Ez lenne a piramis belseje, vagy talán valami egészen más világba ragadta magával az őrdémon? Gemina nem tudott rá választ adni. Elszórva, ismeretlen rendeltetésű tárgyak álltak mindenhol. Némelyik üvegbúra alá volt zárva, mint Rughar varázskönyve, némelyik oszlopemelvényen díszelgett, mint amott egy hatalmas rubin, és olyan is akadt, amelyik csak szabadon lebegett, forgott a térben.

Előtte nem messze egyszerre remegni kezdett a levegő. Mint forró napokon a mezők felett tűnő délibáb, úgy élesedett ki a kép, valahonnan a távolból. Először rengeteg virág bontakozott ki a homályból, majd egy szendergő lány alakja, amint pár ujjnyival a kelyhek felett lebeg. A kép remegett, hullámzott, ám Gemina azonnal felismerte szeretett nővérkéjét, Diánát. Ott tartotta hát fogva Zarknod, az Álomvilágban.

- Üzletet ajánlok - szólt a teremtmény a lány mögött. - Hőn szeretett nővérkédet eleresztem, járja csak szabadon Ghalla világát, ahogy szertelen lelke kívánja. Szabadságáért a fizetséget azonban tőled kérem, Gemina. Természetesen nemet is mondhatsz ajánlatomra, ám ebben a játszmában csak neked van vesztenivalód, ezt ne feledd.

Az elf lány lassan fordult el Diána képétől, majd nézett a drakolder szemébe.

- Mondd a feltételeidet, ám azt ne reméld, hogy hitem vagy akárcsak a Földanya ellen való terveid részese leszek.

- Nem, ezt nem is kérem tőled - jelentette ki Zarknod. - Csupán egy apró ládikáról lenne szó, melyért jómagam nem mehetek el, te pedig bizonyosan otthonosan mozognál abban a közegben, hová küldeni szándékozlak. Talán hallottál már a víz síkjának elátkozott kincséről, amit krákendémonok vigyáznak...

Diána jólésőt nyújtózott az álomsárkány hátán. Az álomvirágoktól még csöppet kótyagos volt, de Zarknod szavai azért tisztán visszhangzottak elméjében.

- Köszönd Geminának szabadulásodat, ha majd egyszer viszontlátod...

Vajon mit értett ez alatt a drakolder? Miféle alkut köthetett Geminával, az ő szabadulásáért cserébe? Zarknod az ónixpiramis mérföldes körzetéből örökre kiűzette, így a választ máshol kell keresnie - vagy mással kell kerestetnie ott.

Nem volt szerencséje, pedig biztos volt benne, hogy Rughar könyvében megtalálható az a varázslat, mellyel Gruangdagot megfékezhette volna. Dehogy akarta a varázskönyvet ellopni, pusztán a formulára lett volna kíváncsi... Most már azonban mindegy, az ongóliant hadúr feltartóztatására marad a nehezebbik megoldás.

Megpaskolta az álomsárkány nyakát, és az őket összekötő, láthatatlan mentális fonálon át közölte vele az újabb úti célt. A Namír királyságoknak csak a határáig vihette a sárkány, mert az ezüstmágusok nem nézték jó szemmel a birodalom területén az effajta teremtményeket (persze, hacsak nem sajátjaikról volt szó). Onnan Torfalláig más módot kell találnia, hogy a lehető leggyorsabban érjen céljához.

Tudta, hogy a kalandozó nem fogja visszautasítani kérését, hiszen régi vágyálma teljesülne azzal, hogy megküzdhet Gruangdaggal. Mi sokkal nagyobb feladatot fog jelenteni, az az lesz, miként csalja ki az ongóliantot várából, a kihívás helyszínére. Diána sejtette, be kell majd vetnie minden lehetséges bűbáját.

Először azonban Torfalla. Ha Ghalla világán valaki is legyőzhet egy ongóliant hadurat, az csakis Torfalla hőse lehet - Tráki Vlagyimir. Diána pedig titkon remélte, Zarknod ónixpiramisa iránt is felkeltheti majd a kalandozó érdeklődését, és általa talán Gemináról is hírt kaphat valamiképp. Tráki Vlagyimir képtelen lenne kihagyni egy ilyen kalandot.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A papi mágia hatalma (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 7. 09:14:53

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma