Ízelítőnek egy két apró kis írás:
GYÁSZ
Mit gyászolok? Az életem.
De könnyem miért hullatom?
Nem értem, nem is érthetem.
Bár táncolhatnék síromon!
Születés? Halál? Csak keret
Benne üldöz a fájdalom
És riogat a förtelem
NIHIL – ár, mi mindent kiolt.
Hová lett a régi tűz?
Kínok közt csak egyre űz
Lelkemben a hideg űr!
Vér, halál, kín–erről zengtem
S most meg néma lettem
Sors, Te álnok, kegyetlen!
Bármi e földhöz húzna
Akár élve lennék nyúzva
Hogy nézzek így lant–húrra?
Tegyek bármit, rosszul teszem.
Nincs már többé maradásom.
Kenyeremnek végét eszem,
Felesleges élnem, írnom.
Mit gyászolok? Az életem.
De könnyem miért hullatom?
Nem értem, nem is érthetem.
Bár táncolhatnék síromon! |
Tulajdonképpen egy új bárd KT-t szeretnénk alapítani, illetve inkább Művész KT-t. A művészet szép-szép, de ugye a hervadt, a csúnya is lehet szép?
Mi ezt az irányvonalat képviselnénk,hol a szenvedés jó ismerős, az agónia kedves régi rokon, melankólia és depresszió az ivópajtások.
Érdekel? |
Heten álltak a téren, de akárha százezren lettek volna, úgy rohanták le a várost. Nem maradt talpon kapuőr, polgár, de még más kalandozó sem. Gyorsan kellett cselekedniük, mesterük, ki a szökőkút előtt fekve szólította őket segélykérő szóval, lassan kifakult a világból.
Chara-din, e átkos istenség sokszoros pusztulást hordoz magában, a rend hamvadását, milliók halálát, de még saját szolgáinak vesztét is. Őket is mind-mind bebörtönözték urukkal együtt, s ők segítettek neki visszatérni is. Egyikük, egy kisebb démon megcsömörlött e rabságban-vitába szállt Chara-dinnal, mert míg ura vígan tobzódott a káoszban, Ő meglátta benne a romlást, s mit Ő szépnek s jónak tartott, elítélte istene. Így hát, mivel nem szenvedhette a vitát, az úr megsebezte szolgáját, hogy lassú kínhalálra sújtsa. Amaz azonban, miként életereje szivárgott ki testéből, kicsúszott közös börtönükből a hívek ütötte résen. Ő lett a Nevén Nevezhetetlen, a Hűtlen Inas, akit Chara-din hívei egyre csak üldöztek árulása miatt. Haldokolva járta az ember világát, mígnem a halandók által csak Fehérbércnek nevezett helyen ura hívei végül el nem kapták. Első hullámukat véres csatában verte vissza, de legyűrte a többszörös túlerő, s ekkor az érzelmek síkján, hol hatalma világítótoronyként magasodott, segítséget kért a hozzá hasonlóktól. Mire odaértek,agonizáló roncs maradt csupán a Hűtlen Inasból, ám Chara-din követői közül is csak öten maradtak talpon, egyikük bíboros, hármójuk püspök, egyikük pedig korlátlan hatalmú főpapja istenüknek. A háztetőkről hirtelen két elf kezdte el szórni a halált az alant állókra, a beavatkozást fontolgató városőröket sem kímélve - néhány szívdobbanásnyi idő múlva nyílvesszővel átjárt torokkal hullottak a tér kövezetére. A házak közül rohanva sötét csuhás alakok érkeztek, legelöl Tharr papja halottsápadtan, maga is élet-halál között lebegve: nemrég űztek ki belőle egy vámpírt, ami bizony nyomot hagyott a testén,de a lelkén is. Mégis ádáz csatát vívott a bíborossal, kecsesen pörögve, szemtelenül incselkedve, táncolva. Mögötte két törpe rohant, az egyik talpig vasban, míg a másik hozzá képest szinte meztelenül, bőrruhákban; mégis halált megvető bátorsággal estek neki a káosz-hívőknek. Fekete csuhás alakok rontottak elő, más és más fajok képviselői, más istenek hívei, mégis szinte egyként mozogtak a csatatéren. Mintha egész életükben együtt, erre a csatára készültek volna, sorra győzték Chara-din kegyeltjeit, egyedül a főpapot nem bántották. Amaz a házak felé hátrált, mígnem vad morgást hallva háta mögül, meg nem fordult. Vérben forgó szemekkel találkozott tekintete, s bár szembe tudott fordulni az új veszéllyel, félreállni vagy védekezni már nem adatott meg neki. Aznap éjjel vasvértet lyukasztott csontszurony, és raptor szablya tört ketté gyönge rákpajzson. Az alak, aki előrontott a sikátorból, alakváltó volt, nemes vérvonalból származó, kit illemre és szónoklásra oktattak, most mégis veszett kutyához vált hasonlatossá. Szemében őrült fények csillogtak, száját pajzsa szélét harapdálva szabdalta szét, hogy az véres habot vetett. Vad csatakiáltással rohant a főpapnak, s szuronyára tűzve, fél kézzel megemelve egészen a tér szemközti oldaláig rohant vele, ott szegezte egy ház falához. Ellenfele kétségbeesetten próbált visszatámadni szablyájával, ám az legnagyobb meglepetésére szilánkokká zúzódott az alakváltó kezdetleges, ráktól rabolt pajzsán. Öt híve halt aznap Chara-dinnak képtelen halált, a rongyos csürhe, ami legyűrte őket, talán ha leggyengébbiküket tudta volna legyőzni, most mégis mind elhullottak.
Heten álltak a téren...Harmatgyengék, fiatalok, tapasztalatlanok, ámde mégis emberfeletti erő járta át tagjaikat. Valami készülőben volt, s ekkor az agonizáló démon magához intette őket. Sokáig néma száján újra életre keltek a szavak. Sokáig beszélt egységről, testvériségről, szépségről, művészetről. Nem véletlenül ezeket a szerencsétleneket hívta, kik az ő hatalma nélkül szembe se mertek volna szállni Chara-din híveivel, talán egy kivételtől eltekintve. Mind közül a nemes alakváltó állt hozzá mentalitásban és érzelmileg a legközelebb, s felajánlotta neki erejét segítségéért cserébe. Végül erejének utolsó morzsáit felhasználva eggyé kovácsolta megmentőinek tudatát, hogy megkeressék, és támogassák a többit, kik hallották ugyan a hívást, de túl messze voltak, hogy odaérjenek.
És ez még csak az ELEJE a történetnek…
|
Infók | Hírek, változások | Segítség kezdôknek | Fejlesztési ötletek | Közös Tudatok | Bugok | Csere-bere | Átadó karakterek | Szavazások | Egyéb
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
