Vissza a Főoldalra
 

Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kártyái – Hóditások december 10.
Zén Legendái: Hordázás szeptember 15.
A pillanat képe
Mit rejt a köd?
(Ősök Városa)
Küldd el képeslapként!
"A csarnok közepén fehéren örvénylő ködöt látsz. Lassan lépkedsz felé. Érzed, hogy ez nem lehet más, mint az Ősök Központi Csarnoka! Ahogy egész közel érsz, látod, hogy a ködben figurák szellemalakjai örvénylenek. A kobudera nevű torzszülöttekre hasonlítanak, de sokkal magasabbak, és nemes a tekintetük! Hosszú karmaik vannak, és testüket szőrzet borítja. Miféle teremtmények ezek?" - részlet egy kalandból
Nézz szét a galériában!
Ajándéksorsolás december + novemberi eredményhirdetés
Hatalom Szövetsége verseny változás
Befizetési Akció - 2022.12.01. - 2022.12.14.
Beholderes HKK verseny november 26. - Versenybeszámoló
Többszemélyes Kalandok

A lista folytatása...
Túlélők Földje - Nyomtérkép az utolsó 32 játékhét nyomaiból
Aukciós statisztika
Az utolsó Aukciós Napon történtek
Hatalom Kártyái - Nemzeti bajnokság

A lista folytatása...
Ajándéksorsolás december + novemberi eredményhirdetés (6)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (7683)
Lapötletek (64677)
HKK kérdés? (46450)
Hódítások lapbemutató 1. hét (105)
Hatalom Szövetsége verseny változás (3)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:
A bajnokság döntősei
A dobogósok
A Nemzeti Bajnok
Az ezüstérmes
A Nemzeti Bajnok akció közben.
3. nap

Utoljára ezt küldték:
Teljes magány
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Csere fázis (Túlélők Földje novella)

Az elf óvatos lépésekkel hátrált a mardel elől. Tekintetét mereven a szörnyre szegezte, és várta a támadást. A kóstolgatás ideje lejárt, s bár a mardel busa feje mögött öt mérgezett vas dobónyíl tolla ingadozott, agyarai azért a kalandozó vérétől vöröslöttek. Kemény falatot jelentettek egymás számára.

Biztonságos távolban a küzdelemtől a tanyasiak álltak. Két-három férfi, néhány nő és vagy egy tucat gyerek bámészkodott a természetes sövényként nőtt tüskés zamót mögül. Amolyan szájtáti, tenyeres-talpas népség. Tudták jól, hogy a harc az ő bőrükre is megy, hiszen nem egy csecsemőt mart már el éjszakai látogatása alkalmával a szörny, közbeavatkozni mégsem mertek. Az ő dolguk kimerült a szántásban, vetésben és aratásban - Ghalla rémségeit meghagyták a kalandozóknak.

A mardel hirtelen támadott. Fülei hátralapultak és kutyapofáján felhúzódott az íny, mintha csak áldozata képébe kívánna röhögni. Hangtalanul vakkantott, és az elf csak az utolsó pillanatban döbbent rá a cselre, amikor mentális védelmére pörölyként zuhant a pszí csapás. Szemei könnybe lábadtak, és egy apró vérpatak jelent meg szája szélén.

Most ugrott csak a mardel. Kétméteres fekete teste megfeszült és kilőtt a kalandozóra. Nyitott pofájából a véres nyál tajték gyanánt fröccsent a bundájára, ahogy a levegőn keresztül átszelte az őt és ellenfelét elválasztó távolságot. Az elfet csak a jó szerencséje mentette meg attól, hogy feltépett torokkal végezze be a síkság közepén. Riadt hirtelenséggel emelte fel a mandibulakaszát, de arra már nem maradt ideje, hogy bevált taktikájához híven meg is forgassa maga előtt. A mázsányi súlyú mardel őrjöngő dühvel vetette rá magát, fogai a kalandozó combjába mélyedtek.

Az elf, nem törődve a fájdalommal, elkezdte magáról lehámozni a szörnyet. A mandibulakasza újra és újra lecsapott, miközben a mardelnek hol a jobb, hol a bal oldaláról tűnt el egy-egy végtagja. Förtelmes mészárlás volt, de a szörny állkapcsa még holtában is bele-belemart az elf combjába, és csak akkor csendesedett el végleg, mikor teste már miszlikbe szeletelve hevert a füvön.

A kalandozó hátradőlt, és - fajához eléggé méltatlan módon - torkaszakadtából üvölteni kezdett. Benne volt ebben a hangban az izgalom, a győzelem diadala, de legfőképp a fájdalom, ami csak most tört rá teljes erővel. Lassú mozdulattal markába zárta a nyakában hordott kicsiny napszimbólumot, és gyógyító varázslatért rebegett hálát istenének. A köré sereglett tanyasiak néma csodálattal látták, ahogy a szörny tépte sebek behegednek az elf testén. Percek teltek el, aztán a kalandozó felült, majd egy pásztor segítségével talpra állt. Kicsit sántított még, de joggal tűzhette övére az új trófeát, s fogadhatta büszkén a hálával telt szavakat.

Ekkor rontott ki a tüskés zamót közül a remete. Szakadt gúnyája beleakadt a tüskékbe és új hasadás keletkezett a megszámlálhatatlan régi mellé. Borzas szakálla dühödten meredt előre, és határozott léptekkel törtetett a kalandozó irányába. Hirtelen azonban megtorpant, amint pillantása a mészárlás nyomaira esett.

- Miért? Ó, miért tetted? Légy átkozott, nyomorult! Légy átkozott! - a remete hisztériába lovalta magát az elf, és a mélán bámuló tanyasiak előtt.

- De hiszen megöltem... - a kalandozó hangját értetlen bizonytalanság hatotta át. Megölt egy szörnyet, megkönnyítette ezeknek a szerencsétlenek a sorsát, és jutalmul egy háborodott remete megátkozza? - Ez egy mardel volt. A létező legkegyetlenebb szörny a Csatorna innenső partján. Hidd el, kevesen szállhattak volna szembe vele jó eséllyel. Te talán kedvelted?

- Ostoba - sziszegte a remete, villogó tekintettel. - Gyűlöltem tiszta szívemből, akárcsak te magad. Az egyik leggyűlöletesebb rémség volt, ami valaha is e földet tapodta. Ártatlanokat ölt élvezetből.

- Akkor hát miért? Miért érdemeltem ki haragod és megvetésed, jó remete?

- Kalandozó vagy, gyilkolás a mesterséged - az öreg karmos ujja vádlón mutatott az elfre. - Számoltad-e már, hány szörny vére szárad a kezeden?

- Ezrek. De mindegyikkel csak tisztábbá lett a vidék. Ami vér az én kezemhez tapad, attól élhettek ti békében.

- Bolond! - rikoltott fel a remete. - Nem látod az igazságot önnön nagyságodtól.

Az elf értetlen tekintetére válaszolva tovább folytatta.

- Valaha mesterember voltam Alanorban. Bölcs Borax királyunk rendeletére telepedtem át Shaddarba, hogy megtaláljam a szerencsémet, és részt vegyek a város felépítésében. Feleségem volt, gyermekeim. Ti, túlélő kalandozók akkor még a kiégett földeket jártátok, mit sem tudtok azokról az időkről. Gondolod, ismertünk akkoriban a mardelhez fogható iszonyatokat? Dehogy. A legrettenetesebb azokban az időkben a sünmedve volt, még ha a táborhelyünk felé is vetődött egyszer egy holdhónapban. Ha éheztünk, hát a fiatalok démontetűre, vagy vadásztatura mentek könnyedén.

Az öreg nagyot nyelt, és kivárt egy pillanatig.

- A bajok akkor kezdődtek, mikor ti kalandozók megérkeztetek. Átkozott lett általatok e föld. Kiirtottátok a démontetűket, hisz semmik voltak számotokra. Megjelentek erre a királygyíkok. Leöltétek az összes sünmedvét? Egy hét nem telt belé és mi városlakók már nem mertünk bemenni az erdőbe a rengeteg gorombillától és mutáns póktól. Az erdőbe, érted, elf? Ott, ahol ezek a lények még csak nem is léteztek ezelőtt. Persze nem kellett sok idő, hogy lemészároljátok ezeket is, meg az orkokat is a labirintusok mélyére szorítsátok vissza. Válaszul, ki tudja honnan, felbukkantak a varkaudarok, a ragyás burástyák és a griffek. Érted már, vagy folytassam még?

A kalandozó lesütött szemmel bámulta a földet, ezért a remete halkabban folytatta.

- Csak idő kérdése volt, és írmagjukat is kiirtottátok. Mi lett erre a válasz? Szutykos remákokon varkaudar behemótok és ongóliant törzsek fenyegetik most már a házainkat. Az utcáinkat részeg kalandozók és sötét főgnómok róják. S ha netán a füves pusztaságban keresünk menedéket, hát itt a mardel ellenünk. De most már kinőttétek ezeket is, és tudod, te elf, én nagyon félek a jövőtől. Vajon milyen iszonyat fogja felütni fejét ezen az átkozott földön legközelebb?

- Mond, mit tehetnénk, jó remete? - suttogta csendesen a kalandozó. - Nélkülünk ti sem élhetnétek biztonságban.

- Nem. Most már nem. Szükség van rátok, egyre nagyobb szükség. Nem tudom, honnan jönnek ezek a szörnyek, vagy ki küldi őket erre a világra. Talán az istenek, vagy egy még náluk is nagyobb hatalom, de az biztos, hogy ha egyet kiirtasz, egy még erősebb kezdi el a vérengzést valahol. Gyötör azonban egy homályos érzés, hogy közel az idő, mikor felbukkan az a lény, amely egy pillantásával is elpusztíthat minket, egyszerű embereket... És tudod elf, akkor miránk nem lesz szükség többé.

A csupasz és vak mardelkölykök napokig várták, hogy anyjuk visszatérjen, aztán panaszosan kurrogó hangjuk sorban elcsendesedett. Egyenként adták fel a reményt, vézna testük nem bírt felülkerekedni az éhség kínján.

Végül már csak egy utolsó maradt. Esetlenül nagy fejét hiábavalóan emelgette, orrocskájával csupán társai kihűlt tetemét szimatolhatta. Nem láthatta a madarakat, melyek mintha csak gyászos lakomára gyülekeznének, lomha mozdulatokkal ereszkedtek alá a fészek körül, s álltak meg pár lépésre tőle. Nem láthatta izzó tekintetük, fémes tollazatuk, sem csőrük kecses, mégis kegyetlen ívét. Keselyű volt mindahány. Drónkeselyű.

Régi korok madarai, a múlt egy-egy foszlányának hordozói. Nem létezhettek volna, életesszenciájuk elillant már, ahogy az ősi istenek emléke is letűnt. S most mégis, a feledés homályából hívta vissza, s küldte őket valaki, kinek magának is eonok óta ott lett volna a helye. Valaki, aki múltbéli nagyságát akarja újjáéleszteni. Valaki, aki magát a múltat akarta újjáéleszteni... Valaki...

A keselyűk táncba fogtak a fészek körül - amolyan suta madárbicegésbe. Szárnyuk meg-megrebbent, csőrük hol az égre mutatott, hol nyílegyenesen a halódó mardelkölyökre. Oldalt léptek, majd egyszerre megmerevedtek.

Ősi varázs volt mégis ebben a hangtalan ritmusú vonaglásban, mely nem késlekedett alakot ölteni a kis árvában. Csupasz, egykor rózsaszín bőrén piciny, obszidián pikkelyek ütöttek ki. Tompa pofácskája megnyúlt, kampós, csőralakú végbe hegyesedett. Ráncos szemhéjai először álmosan libbentek meg, majd hüllőszerű merevséggel nyíltak tágra a sárga ragadozószemek. S, hogy rémes valósággá váljon az, mivel századokon keresztül csak riogatták egymást az emberek, a kicsiny lény kitárta bőrredős fekete szárnyait és ősidők óta nem hallott sikolyt eresztett meg a holdtalan sötétségbe.

Sorsok fognak beteljesedni míg kifejlődik, évek múlnak el talán. De akkor, istenének hívó szavára, kegyetlen szívóssággal fogja emberéletekkel sarcolni a Yaurr birodalmat, az első éjsárkány.

Írta: Fortamin (#2977)
A novella az Alanori Krónika 3. számában jelent meg 1996 márciusában.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 60 szavazat alapján 8.4)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Hatalom (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 09:34:22
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2022
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.