| A városka viszonylag békés életét élte, miközben hős kalandozói mind kiküldetésben voltak valamely veszély visszaszorításán. Az ég tiszta volt, ám a távolban, a várostól elég messze, a hegységek között, vihar gerjedt, mialatt a természet a szél nyelvén más üzenetet szállított azoknak, akik megértik...
Fabiot végső elkeseredésében abbahagyta a futást és vádlón visszaszólt válla fölött:
-Ki vagy te és miért akarsz megölni? -erősnek akart tűnni, de hangja megremegett.
Az avar recsegése már máshogy hangzott: a mágus tudta, üldözője lelassult.
- Hogy ki vagyok? Ez számodra lényegtelen. Hogy miért akarlak megölni? -az üldöző hangja nevetésbe torkollott, pár pillanat múlva azonban ismét magabiztosan folytatta- Ez igazán egyszerű. Te és az öntelt kompániád legalább annyira veszélyesek vagytok az egyensúlyra, mint az, akit úgy gyűlöltök. Veszned kell, mint mindennek ebben a világban.
Néma csend támadt pár másodpercre.
~Hát az egyensúly hithű szolgái veszélyesebbek lennének rám, mint maguk a Káosz csírái?~ gondol bele az ifjú varázsló, majd, még mindig háttal állva folytatja:
-De neved csak van, ki engem a Hősök Csarnokába kívánsz küldeni hatalmaddal. Mondd meg hát, hadd tudjam gyilkosom, avagy épp áldozatom nevét!
- Ám legyen: ki vagyok én, hogy egy ember utolsó kívánságát megtagadjam tőle? Orion vagyok, a léleksámán. Azt kaptam feladatul, hogy a Száműzöttek Klánjának tagjait kivégezzem. Veled hozott össze a sors: te halsz meg először. Nevedet a történelem nem feledi majd.. egy darabig biztos.
Az ifjú lehunyja a szemét és lehajtja fejét. ~Hát az egyensúly hajhászása tényleg ilyen vakká tenné annak követőit?~ Néhány vakító fehér hajtincs leomlik vállán, miközben lassan megfordul. Kinyitja szemét, ám annak szembogara már eltűnt, csupán szeme fehérje dereng természetellenes világossággal. Az egész alakot kavargó szél veszi egyszerre körül, valami megfoghatatlan módon a levegő szinte elektromos szikrák sokaságával töltődik fel. A szél vészjóslóan eláll. Megváltozott, szinte mennydörgő hangon így szól a mágus:
-Hát tudd meg, hogy a klán egy beavatottjával, egy viharmágussal hozott össze balszerencsés sorsod! A nevem Fabiot, Chronomis, a villámlás őselemének fogadott fiaként állok itt előtted! Védd magad! -ezzel köpenyéből egy villámsújtotta fa üszkös darabkáját veszi elő és kántálni kezd.
Orionon nem látszik meglepettség, szeméből egyedül az elismerés olvasható ki. Ujjai között egy hosszú fadarabot pörget, amit a szájához emel: nem is fadarab, hanem furulya. A fiatal férfi játszani kezd, szemeit lecsukja, amint hangszerének mágikus dallama átveszi teljes figyelmét, lábával ütemet ad a zenének. Fabiot gondolataiba, mintha távolról jönne egy üzenet:
- Téged szólítalak, ki a fjordokat uralod, ki a gleccsereket mozgatod, ki a jeges halál szívét is szerelemre ébreszted... hallgasd meg fohászom, jöjj el, segíts harcomban nekem, Síva, a jég szelleme!
Orion abbahagyta a játékot... egy hosszú, mégis jelentős pillanat elteltével, a viharmágus úgy érezte, a levegő picit lehűlt.. kétségkívül egyre és egyre hidegebb lett.
A hűvös levegő mintha egy konkrét helyről áradt volna: mintha a dallam és a szél együtt egy testé fonódott volna, egy alakká, lassan megjelent egy magas hölgy: a nő fiatalosnak tűnt, ruházata csupán a testéhez a nehézségi erő törvényeinek ellentmondóan szorosan tapadó, ragyogó ruhadarabból állt... a nő, Síva, kinyitotta a szemeit, egyenesen Fabiotra tekintett...
A viharmágus üres, szinte szikrázó fehér szemei minden érzés nélkül tekintettek a szellemre. Igen, szellem volt. Fabiot szenze -bár nem olyan fejlett mint a hajdan volt gyíklényé- de az esszencia fordaiból kiolvashattak mindent. Közben tovább kántált, végül egy vakítóan fényes energiafonat vége hullott a földre. A szenes ágból kijövő megzabolázott villám korbácsként szikrázva pattogott, várva hogy bárki közelebb kerüljön.
A szellem alakja csak most vált igazán egyértelművé: amint különvált teljesen a dallamtól és a széltől, ahogy teljes mértékben az anyagi világ részévé vált. Síva teste halványkék színben égett, haja az éjjeli tenger sötétjét hordozta magában. Még mindig a mágusra meredt, szemeiben a végtelen jégmezők tükröződtek. Egy lépés tett csupán közelebb, de még így is tisztes távolságban állt Fabiottól. Kecses mozgással, karját széttárta, majd keresztezte: tenyereit összeszorította, majd kinyitotta, végtagjai táncot jártak, a levegő hője pedig mintha még inkább lehűlt volna... a szellem kezei között az erő összesűrűsödött, Orion és Síva egy emberként üvöltöttek, amint a támadás előkészítése befejeződött. A jégszellem tenyereit előretartva, egyenesen a viharmágus felé irányította a pusztító Jégcsóva varázslatot...
Fabiot egy pillanatig sem habozott kitérni a csóva elöl, korbácsát meglendítve azon vezette el a sebző energiák egy részét, a maradék elől pedig sikerült töredékesen elhajolnia. Nagyot szisszenve vette tudomásul, hogy a jeges támadás egy része átjutott védekezésén. Újra kántálni kezdett, lassanként hamut szórt szét maga körül, a varázslat végeztével a hamuból embermagas lángok csaptak ki, az Oltalmazó Lángok varázs aktiválódott.
Bizarr látványt nyújtott, amint Síva és Orion egyszerre billentették fejüket oldalra, amikor látták, hogy a Jégcsóvát a mágus különösebb erőfeszítések nélkül védte. Hiába, klánján belül nem véletlenül számít beavatottnak a fiú. Síva hosszú sötét haja a széllel lobogott, jobb válla fölött hosszan lebegtek a hajszálak, a szellem jobb karját ebbe az irányba nyújtotta ki. Tenyerét az ég felé fordította, tekintetét szintén felfelé szegezte... majd leesett az első szem hó. A meleg évszak elején havazni kezdett... a föld pedig morajlott, rengett, jelezve a Viharmágusnak, hogy valami nagy van előkészületben...
Fabiotnak nem sikerült felismernie a varázslat mibenlétét a szenzével, ám egy pillanatra sem aggódott. Bízott komoly elemi védelmében és megvolt a magához való esze ahhoz is, hogy kitalálja mi következik. Csendben összekulcsolta kezeit, majd rituális mozdulatokat tett, látszólag nem történt semmi. Hirtelen émelyítő érzése támadt: mintha egy lázálomban lenne, Orion és a szellem messze kerültek tőle, de alakjuk még így is látszott. A hó már mindenütt ott volt, a föld rengése pedig változatlan ütemben zajlott. A hideg már-már tényleg embertelenné vált, a mágusnak feszülten kellett figyelnie, hogy a távolban látszódó szellem által tett mozdulatot meglássa: Síva karja srégen lesújtott, egy másodperccel később pedig, abból az égtájból, amerről a jégszellem tette a sújtást, hatalmas hótömeg zuhogott a mágus felé... nagyon-nagyon közelről. A lavina maga alá temetett mindent, a több tonnás hóförgetegnek még a legnagyobb óriások sem tudnának ellenállni...
A szellem és idézője ismét egyszerre -de a változatosság kedvéért másik irányba- billentették fejüket oldalra a látványtól. Ugyanis csak kívülről lehetett látni, hogy az Oltalmazó Lángokon kívül valami más is védi a villámmágust. A levegő elem egyik varázslata, az Eltérítő Aura vágott jókora repedést az alázúduló lavina folyamába. Mintha csak egy gigantikus hótengert szelt volna ketté. A tömeghatásnak csupán a fele tarolta el az ifjú viharmágust. Bár így túlélte, de nem volt túl jó állapotban. A hó szerencséjére természetellenes sebességgel felszívódott róla. Egyedül az a tudat boldogította, hogy ellenfele teremtménye elhasználta legerősebb képességét. Ideje hát hogy a jégből áttérjenek az ő közegére, a levegőre. Csupán ülőhelyzetbe kűzdötte fel magát Fabiot, máris kántálni kezdett mennydörgő hangján. Ismét szél söpört körülötte, fehér haját lobogtatva, majd lassan teste emelkedni kezdett.. azaz hogy egyre gyorsabban. Az Irányított Repülés varázs így olyan szabadságot adott neki, mintha csak egy hal lenne a vízben. Már csak az maradt a kérdés, hogy a jeges asszony tud-e repülni? Orion átgondolta a helyzetet: újra furulyáját vette a szájába, ismét túlvilági zenét zengett: Síva alakja megremegett, megtöredezett, színtelenné vált, majd eltűnt. A léleksámán eközben tovább játszotta a dallamot: a levegő ugyan kezdte felvenni rendes hőmérsékletét, de a Viharmágus alig sejthetett valamit abból, ami még ezután várt rá..
Csakhogy immár nem lesz ideje befejezni zeneművét Orionnak! A gyors eszű villámmágus valószínűleg az életben is hamar fel tudja húzni még a hóembert is pofátlanságával. A furulyázás félbeszakadt az elsütött Csendvarázs Célszemélyre varázslat miatt.. azaz hogy mégsem. Ugyanis Fabiot –az éles eszű- elfelejtette, hogy az eszközre kéne mondania a varázslatot, nem pedig az eszköz használójára. Igen kínosan érintette a dolog, ám ez már mit sem számított.
A levegő ismét vibrálni kezd, bár a viharmágus most nem hallja az előző idézésnél hallott hangot.. lehet, hogy a csendvarázs valahogy mégis kihatott, bár úgy tűnt, csak saját magát hátráltatta vele. A légtérben, durván két ember magasságában, a levegő gömbszerűvé sűrűsödött. Ezt követően, eljött az a hirtelen pillanat, amely a jégszellem hívásánál is jelen volt: a dallam abbamaradt, a levegőben pedig egy kisebb épület méretű kőgolyó lebegett.. a kőgolyó közepén egy kör volt, amely felnyílt, hisz a szellem szemhártyája volt valójában. A szemből előtörő hihetetlen fényesség egyenesen a viharmágusra irányult.. a szellem rá nézett.
A fiú hunyorogva nézett a nappali erősségű fénybe. Ám bárhogy is, de a pofátlanság volt a veszte. Nem bírta megállni, hogy ne süssön egy Vakságot a nagy szellemszemre, még ha az csak pár körig is hátráltatja azt támadásban.
Orion terve, miszerint ha napokig űzi ellenfelét mielőtt végez vele, bejött: a viharmágus figyelmetlenné vált, nem vette észre, miért olyan fontos, hogy az idéző és a szellem teljes mértékben együtt működjön. Az óriási kőgömb most megidézője szemeivel látott: a férfi elvigyorodott, Fabiot hátán pedig végigfutott a hideg, amikor érezte, hogy a szellem is vigyorog.. noha nincsen szája. A szellem most már teljesen átjött ebbe a világba: a szem vak volt, de még mindig áradt belőle a fényesség. A szellem most a mágus szemébe nézett, az erős fénycsóva pedig hirt |
//hehe.ez itt a 300adik hozzászolásom ide a KV-bah.
300!// |
| //Sonic, továbbvinnéd ezt az istenverte kalandot végre?!// |
Xojertha hangtalan hívására számtalan apró rovar közeledik minden irányból...egyes síkokon "szentjánosbogaraknak" hívják őket...vajon melyik kalandozó elf testvére volt olyan hatalmas varázsló, hogy a síkokat járta megkötés nélkül? Apró, jelentéktelen gondolat...nem is tudja, hogy jött ide...a bogarak zümmögve köröznek a kis csapat körül...Xojertha lehunyja szemeit, és humanoidok fülének hallhatatatlanul mély hangon zümmögni kezd...a feladat végeztével druidaköpenyének számtalan zsebéből előkap egy levelet, ami pár pillanattal később hangos zümmögés keretében eltűnik...
-Egy levél Elvadnar egyik fájáról...jutalom nélkül nem lettek volna hajlandóak lejönni velünk...-közli társaival egy mosoly kíséretében...
Közben felmarkolt egy kis földet, és egy kis aranyport szór rá...aztán halkan, majd egyre hangosabban kezd el kántálni...az utolsó szavakat már szinte üvölti...közben maga előtt hinti a port...a kántálás utolsó mondatánál felemeli botját...az utolsó szótagnál lesújt vele a földre, ami látványosan megreped...a repedés egyre szélesebb lesz, és egyre mélyebb...a druida kimerülten a földre ül...nagyjából 5 perccel később morajlás hallatszik, amely egyre hangosabb lesz...majd elkezd remegni a föld...a lyukból egy földtömeg türemkedik ki...a földtömeg elindul megidézője felé, és a kalandozók látják, hogy a repedés bezárult...Xojertha int a földelementálnak, mire az még közelebb jön...egy ősi nyelven kezd el neki valamit magyarázni, közben folyton a barlang felé mutogat...
A bogarak csoportokra oszlottak, és minden kalandozó körül egy-egy raj röpdös...a kalandozók nem értik, mit segíthetne egy pár apró, zümmögő bogár...amíg a barlangban aztán rá nem jönnek, hogy világítanak...
-A bogarak hátsó része, az úgynevezett potrohájuk világít...-válaszolja meg a levegőben lógó kérdést...
És ha ez nem lenne elég, botján a kristály is fényesen ragyog...A földelementál előttük halad, ahol laza a mennyezet, a földelementál felkúszik a földben a mennyezetre, ezáltal megerősítve azt annyira, hogy ne zúduljon le minden a kalandozók nyakába... |
\\Hé, de hajlandó vagyok, hajlandó vagyok!\\
A csapat reggel tovább indult, majd egy hatalmas barlang szájához értek. Mivel itt eléggé omlékonynak tűnik a barlang, de tudják, erre kell tovább menni, egy kis megbeszélést tartanak. |
//mivel Sonic nem hajlandó folytatni ezt a kalandot...//
Ez az éjjel a csapatban örökre meg fog maradni: a vérfarkassá alakult Koga bömbölése, elszánt rohamai, amiket akkor tett, mikor az őt féken tartó varázslatok megszűntek, és meg kellett újítani őket, mind szomorúak, mind félelmetesek voltak. Már nem járt messze a hajnal első fényszála, amikor Arylin megérkezett a gyógyírrel.. az átváltozott kobudera rögvest megpróbálta széttépni csapattársait, ám a testi fölényben lévő griffé alakult Xojerthának sikerült addig lefognia, amíg a szertartást végrehajtották. A Koga oldalán húzódó harapásnyom vörös füst okádása közben tűnt el mindörökre, ám a teliholdas éjszakák emlékeit még a gyógyulás sem törölhette ki. Az erdei madarak első hangjaival együtt nyitotta ki szemét a harcművész, tudta, újra önmaga volt, az átok megszűnt.
- Köszönöm, barátaim... hosszú évek óta szenvedek e fenevad harapása miatt, és most végre véget ért a rémálom.
A kobudera úgy döntött, visszamegy a városba, pihennie kell, hogy a szertartás esetleges mellékhatásai ne hátráltassák a csapatot az erdő megtisztítása alatt.
- Ó igen, mielőtt elfelejteném - szólt búcsúzása előtt a férfi - bizonyára láttátok a tetoválásomat.
Valóban, Koga kézfején egy embléma volt: egy kör, melyet keresztbe két egyenes metszett át.
- Ez a Testvériség jele. A társulatot azért alakítottuk, hogy megvédhessük a várost, az őrség helyett... nem várható el az őröktől, hogy mindennel képesek legyenek felvenni a harcot. Szeretném, ha ti is csatlakoznátok! Ha visszatértek, gyertek el a városban álló fekete falú épületek egyikébe, hivatkozzatok rám!
Avval búcsut intett, és a kobudera hazasietett: haza, a mágustoronyba. |
| //mi van most itten??? van kaland, nincs kaland, mondjon már valaki vmit!// |
| //te szonik.. megértem, hogy előrébb akarod vinni a kalandot, de azért mégis.. csata közben nem igazán lehet. Azt se tudom most mi van, kire várunk, ki jön... // |
//vedd át a karim, mert később majd tudok jönni, csak mostanság nem és nem akarok kimaradni!  persze, csak ha nem gond! :x // |
| Sheisa sírján kirajzolódik egy kör, és valami fura, ami leginkább egy bárányra hasonlít, és félig eltakarja a kört. A kalandozók egy emberként kiáltanak fel: -Szerintem valamit mondani akar! |
Xojertha magában szidja az ifjú varázslót...az indák bizonyára nem tartották vissza, ám a gyökerek igen...egy jó ideig...ezt a varázslatot hatalmasabb lények ellen találták ki, menekülés céljából...a druida mindenesetre nem szeretne kárt tenni a fiatal kalandozóban, ezért egy Sziklabörtönt varázsol rá...a zöld kristály felragyog, és a föld felszakadozik a vérfarkas körül...mielőtt feleszmélne, máris egy gránitkeménységű kupola veszi körül...hiába döngeti, valamilyen hihetetlenül erős anyagból lehet...
-A Sziklabörtön fala teljesen sérthetetlen, nem lehet rajta áttörni...de egy perc múlva teljesen közönséges agyaggá változik...addigra ki kell valamit találnunk...most még varázslattal sem lehet azon áttörni, még a dezintegrációnak is ellenáll...úgyhogy ne pazarold a varázserődet...Arylint elküldtem orvosságért, ami el fogja nyomni benne a Fenavadat...addig pedig mindig meg tudom újítani a Sziklabörtönt...de addig is segítsetek a feleségemnek a megfelelő gyógynövények keresésében...a sziklák nem élőlények, így a varázserőmet szipolyozzák...így a varázslat időtartama is véges... |
//Sonic: oké, konzultálok vele, h amíg nem lesz, addig átveszem.
Rap: franc, ez nem jött be... XDDD
Njó, írok újat... :P De hol vannak a többiek???//
Az elf pár lépést hátraugrik, majd varázslatba kezd. Mivel az indák úgysem tartják vissza sokáig, ezért egy masszív tűzkitörést küld a farkas alá. |
| // Személyes aura :P Írsz újjat vagy vegyem semmisnek?// |
| \\Hát, ezt ő tudja, de szerintem vedd át!\\ |
//Ezt elvileg nem teheted. Mivel a személyes auráján belülre nem varázsolhatsz. Ugyanezért nem tehetem meg veled: "Né milyen édes hangya!" fél perc múlva az áldozat borzalmas haláltusája közepette: "A kis piszok, nem átváltozott skorpióvá a beleidben?" tehát értem
Ha nem, akkor Sal korrepetál személyes aurából xD // |
| //Anarane nem tud lenni. Kimeséljem a kalandból, vagy átvegyem?// |
A csatamágus nem tétovázik, varázslatba kezd. Kezéből eltűnik az ezüstszilánk, majd megjelenik a vérfarkasban.
//Teleportálás. Tehetek én arról, hogy a monszta ott állt, ahol meg kellett jelennie az ezüstszilánknak? ^_^ // |
| //Már majdnem kötözködni kezdtem, h mióta tud egy paplovag gyökérnövesztést :$ // |
S'almeyna felpattan, pallosa máris zöldes fényben ragyog...védekező harcba megy, nem akarja megölni bajtársát...és akkor hirtelen tucatnyi inda meg gyökér vágódik ki a földből, és mind rátekerődik a vérfarkasra...a karnyi vastagságú indák a testet fonják körbe, ez valószínüleg nem sokáig fogja visszatartani...a gyökerek viszont, miután rátekerődtek a lábára, összenőnek, és jó pár méterre lemennek a föld alá...Xojertha bosszúsan ugrik le a fáról, botján a kristály fényesen ragyog...
-Arylin, édesem...maradj csak fenn a fán...
Arylin sárkánykígyóvá változik, és felröppen a lombkoronaszintig...
//imádom az Entangle spellt...^^// |
//ez ám a kijátszás ;D//
A csatamágus a vérfarkast közelebről szemlélheti, mivel az egy nagy ugrással az ezüstkarót tartó kéz felé veti magát. A farkason szétszaggatott ruha van.. méghozzá szerzetesi ruha. Mancsán ismerős tetoválás fedezhető fel: a kobuderának is pontosan ilyenje volt. |
//Mi a tököm? Vérfarkas?? Utálom őket... //
A csatamágus egy darab fát kezd szórakozottan farigcsálni - látszólag. Csakhamar egy ezüstszilánk van a kezében...
//Átváltozás rúnája, de ha úgy tetszik, anyag átalakítása. Felismeri a vérfarkas, vagy van olyan hülye, h támadni fog? ^__^ // |
\\Hát Sheisa!\\
Az égen látszik a telihold, a szundikálókat, egy menydörgésszerű hang ébreszti. A tábor közepén egy hatalmas vérfarkas állt. Gyorsan hadirendbe szerveződtek, mir egy hang a sorból megkérdi: -Koga hol van? -és valóban, sehol sem látni a harcos kobuderát. |
S'almeyna pallosával kiássa a sírt, majd paplovagként elvégzi a temetési szertartást...(ööö...ki is halt meg?:P)
Xojertha és Arylin egymás karjaiban térnek nyugovóra egy nagy fán...a fa őrizni fogja álmukat... |
Jó, akkor kiegészítésként:
A mágiafaló a karmolás után azonnal a földbe fúrja magát, majd társaival együtt elmenekül, közben lemegy a nap, a kalandózóknak lassan fel kell ütni a tábort, nem mellékesen elföldelni a csatában elesett bajtársukat. |
//oké...elnyelni semmi esetre se tudja, mivel nemcsak hogy a személyes aurájához tartozik, de a testének is szerves része...
a mágiafaló bőre ellenálló, ha jól vettem ki a szavaidból, így szkafanderként működik...de, mint a szkafanderek is, a bőrének is biztos van egy pontja, amikor a hő már sebez...tehát elenállhatatlan késztetést érez arra, hogy eltűnjön a közeléből...oké?;)// |
| \\Kössünk kompromisszumot: Nem sebződik meg, de nem is nyeli el oksi?\\ |
//akkor én felvilágosítom...
nos, idefigyelj, Sonicocskám...hol is kezdjem...talán a pillangóknál? nem...figyelj, kisfiam...nem a gólya hozzá a gyerekeket...nem ez nem jó...hanem a kormorán! XDDDD
a személyes aurához tartozik minden felszerelésed, ami kb. 1 évnél régebben tartózkodik a közvetlen közeledben...azaz a ruhád, fegyvered, tolvajoknál álkulcskészlet, páncélzat...stb, stb...
ez variknál kiemelten fontos...pl az átalakítómágia legtöbb varázslata csak élettelen, nem személyes aurához tartozó tárgyakra hat...ezek azok a varázslatok, amik eltüntetik vagy átalakítják valaminek a belső struktúráját...amik a valóság szövedékeit manipulálják...(ezt szépen mondtam...^^)
érthető?// |
//Valószínűleg elnyelné a mágiába fektetett manát.
Amúgy úgy látom szegény Sonic a személyes aura fogalmával nincs tisztában. Walamelyik kötekedőtársam sztem homályosítsa fel róla.
Én csupán annyival példáznám: amennyiben a Mágiafaló képes kiszívni a testben hordozott lélekesszenciát az áldozatból, akkor tényleg képes áthatolni a személyes aurán. Ám ha ez az eset áll fent, akkor valószínűleg az ismert síkokon ez alegerősebb bestia (közelébe mész, meghalasz). Persze ha az illetőlény lelektelen pl élőhalott, akkor mákja van.// |
| //Ha pl. mágiával rágyújtom az egész erdőt, akkor a mágiát nem, csak a sebzést nyeli be... Tényleg, és ha ráküldök egy Dispell Magic-et, arra hogyan reagál? ;) // |
| //Ki tudja... Ha leitattad. Egyébként zsitnél fogadátok gratuációmat! // |
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932
Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.
A fórumban történő hozzászólások valóságtartalmáért, minőségéért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
|
