Egypercesek (Ősök Városa novellák)

- Mielőtt megölsz, megátkozlak! - sikoltotta a gonosz banya odúja sötétjében, és különös, elhaló szavakat mormolt. A galetki vadász feje fölé emelte irdatlan csontöklét, majd lesújtott. A rongyokba öltözött csatornaszinti torzszülött ezt hörögte:

- Feleséged hagyjon el örökre!

A galetki megtörölte véres öklét a halott banya ruhájában, majd - esküvője óta először - vidáman, felszabadult nevetéssel indult tovább a barlangjáratokban.

A bölcs galetki előjött hegymélyi barlangjából, hol kétszáz év meditáció alatt minden titkát megfejtette a Létezésnek. Arra készült, hogy átadja tudását, mely népét ismét a Felszínre segíti.

Előbb egy piromáddal találkozott, aki a hártyás lemúrok fészkét cserkészte be éppen, s nem is volt hajlandó másra figyelni. Majd egy kőevőt zavart meg, aki jókora földelementált akart felzabálni, s a fogai között ropogó ásványoktól nem hallotta a Nagy Titkot. Később két mágiafalóba botlott, akik remegve igyekeztek elbújni a psziklát kutatók elől, s ezért fülük minden bölcsességre süket maradt.

A bölcs elfáradt. Már nem ragaszkodott hozzá, hogy a Tudást kizárólag a galetkikkel ossza meg. Leült hát a harci törpék barlangcsarnokától nem messze, de ők is hamarosan elkergették, mivel csatára készültek.

A bölcs tovább cipelte titkát. Végül sötét csatornaszinti üregbe ért, hol rengeteg árny nyüzsgött. Ők végre kíváncsian vették körül, de mikor el akarta mondani a Nagy Titkot, amitől megszépült volna az élet, dárda fúrta át a torkát.

Az élőholtak ugyanis nem tudnak mit kezdeni a szebb élettel...

(ősi történet galetki feldolgozása)

A szerencsétlen lárvaszinten élő galetki, akinek semmi dolga nem volt a csatornaszint elátkozott cseppkővárosának temetőjében, valahogy mégis ott ragadt. Társait sehol nem találta, s miközben a csodás faragású sírköveket nézegette, a milgandját is elveszítette.

Az ifjú galetki majd' meghalt a rettegéstől. Végre a fénymohák derengésében megpillantott egy alakot a sötét halmok között, s utána sietett.

- Veled tarthatok? - kérdezte reménykedve. Az csodálkozva rápillantott, majd egykedvűen megvonta vállát. Együtt bolyongtak tovább. Az ifjú galetki egy idő után nem bírt szótlanul maradni:

- Mondd, te nem félsz?

Mire az jéghideg hangon felelt:

- Én is féltem, amíg éltem...

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Egyenlőtlen esélyek (Ősök Városa novella).

Létrehozás: 2004. január 21. 09:59:51

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma