Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye szeptember 21.
A pillanat képe
Méonech fürkész
(Ősök Városa szörnyeteg)
Küldd el képeslapként!
"A szkritterek közül talán a legártalmatlanabb ez a kis testű méonech. Nagy szemei, hosszú antennái és fürge mozgása alapján a tudósok a szkritter boly felderítőinek vélik. Vigyázz - ha a fürkész elmenekül, érkezésedről hírt visza a bolyba, és akkor hamarosan sokkal keményebb ellenfelekre számíthatsz!" - Encyclopedia Fantasia
Nézz szét a galériában!
Befizetési akció 2019.11.18. - 2019.11.29.
Tiltott lapok változása - 2019. december 1-től
Szabályváltozások - 2019. november 14.
Argum City közös promóciója más játékainkkal
Tükördimenzió - bemutató verseny

A lista folytatása...
Hatalom Kártyái verseny - 2019. november 13., Excelsior
Hatalom Kártyái - Profi versenyzők listája
Hatalom Kártyái - Lezajlott versenyek
Legaktívabb fórumok és fórumozók

A lista folytatása...
HKK kérdés? (44912)
Argum City közös promóciója más játékainkkal (22)
Tiltott lapok változása - 2019. december 1-től (38)
Morf invázió - Zárás (6)
Befizetési akció 2019.11.18. - 2019.11.29. (1)
Tükördimenzió bemutató – 1. rész (422)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
Az elfekről általában
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

A túlélő (Túlélők Földje novella)

- Igenis gyáva vagy!

- De nem vagyok - a kisfiú hangja sírásba fulladt. Egyedül állt a valamikor hatalmas kapu üszkös romjai között. Társai már a masszív falak között jártak, kezükben botokkal az udvaron szétszórt szemetet turkálták. A "banda". A kisfiú mindig is szeretett volna közéjük tartozni, de eddig még nem sikerült egyik cselekedetével sem kivívnia az elismerésüket.

- Az vagy. Már a domboldalon sem mertél velünk feljönni, mert féltél. Csak azért vagy mégis itt, mert jobban féltél attól, hogy egyedül maradsz az erdőszélen.

Ezekkel a szavakkal bátyja is hátat fordított a kisfiúnak s a közeli sarokban tornyosuló rongykupac felé fordult. A bátyja. Ő volt a banda vezére. Mindig is haragudott, amikor édesanyjuk ráparancsolt, hogy az öccsét is vigye magával játszani. De nem egyszer esett kapóra, hogy ha a megígértnél később tértek haza; akkor a kis Samura kenhette a dolgot. Öccsének persze nagy verést ígért, ha eljár a szája.

Samu nem volt gyáva, csak fiatal koránál fogva még nem fűtötte a kalandvágy, a felfedezés izgalma, a kiszakadni vágyás a helytartói város unalmas életéből. Szüleik a városban éltek, ahol kézművességből, kereskedelemből éltek. A felnőttek a királyságból érkeztek kicsivel Samu születése előtt. A felnőttek. Samu szemében a bátyja és a többi bandatag is felnőttnek számított abban az értelemben, hogy emlékezettel bírtak a költözés idejéből. Tom, Samu bátyja néha mesélt öccsének a térkapuról, a katonákról, akik idekísérték a birodalomból érkezetteket, majd elhagyták ezt a vidéket, magukra hagyva a telepeseket ezen a területen. A területen melyet a később nyugatról ideérkezettek túlélők földjének neveztek.

- Odass - hallotta Samu az egyik bandatag kiáltását. - Egy törött pajzs. Ez biztosan kalandozóé volt.

A túlélők. Tom sokat mesélt az első kalandozókról a városban, arról, hogyan váltak először mindennapivá a városban, majd hogyan uralták el fokozatosan az utcákat, középületeket. Samu apja mindig is elátkozta azt a napot, amikor az első verekedés kitört az ivóban. Azóta új fogadót kellett építeniük, mert egy dornodonita pap szénné égette azt. S persze a városlakók pénze bánta, mert egyetlen kalandozó sem adott nekik az építkezésre. Volt ugyan idő, amikor a Király adószedőket küldött a városba, de azokat leöldösték a kapzsibb (zsugoribb) kalandozók. Majd rendcsinálásra érkeztek katonák, de azok idővel eltűntek az utcákról. Azt rebesgették a komaasszonyok, hogy egyes túlélők képesek voltak azért elzarándokolni messzi keletre a fővárosba, hogy a királlyal alkut kössenek a katonák visszavonásáról.

- Fiúk, gyertek ide! - hallatszott egy másik kiáltás - Én mindjárt elhányom magam.

Mozgás támadt az udvaron. A négy fiú egy helyre futott. Samu elnézett a lenyugvó nap felé, majd óvatosan ő is beljebb lépett. Érezte a hely gonoszságát, de ezzel együtt egyfajta szépséget is talált a csendben, a halál csendjében. Nemrég itt véres harc dúlt. Hónapokkal ezelőtt az amúgy is vérszomjas kalandozókat elérte a végzetük. Egymás ellen vonultak hadba, ehhez hasonló tornyok alatt és vívtak öldöklő csatát. A városlakók nem tudták mi végett a háború, csak azt tudták, hogy háború van.

A városlakók keveset tudtak a kalandozókról. A fogadós, a fegyverkovács és a látogatottabb helyeken dolgozók persze értesültebbek voltak, de a távoli labirintusokról, a magas hegyek közt élő állatokról, a különleges növényekről ős sem tudtak semmit a mendemondákon kívül. A felnőttek féltek a kalandozóktól, ha nem is mutatták. Ők igenis féltek. Nem úgy Samu. 3 évesen látott először kalandozóharcot, rá fél évre az első véres csatát. Az egyik harcost majdnem két darabban vitték a templomba, míg a másik kis híján elevenen elégett a fejére hullott tüzes esőtől. Samu úgy nőtt fel, hogy a kalandozók az élet részei, tőlük nem félt. Csak az ismeretlentől. Ezért is félt most közelebb menni a többiekhez.

Az egyik bandatag felnézett és Samura vigyorgott.

- Ne gyere ide, tökmag. Még világgá rohansz ijedtedben.

A négy nagyobb fiú egy holttest fölé hajolt. Nem lehetett tudni férfi volt-e vagy nő, de azt igen, hogy kobudera volt. Mellpáncélján hatalmas lyuk tátongott, teste már bomlásnak indult. Iszonytató bűz áradt a tetemből. Samu figyelmeztette volna a többieket a dögvészre, de azok úgyis csak gyávának titulálták volna újfent. Inkább hallgatott és az egyik közeli szeglet felé vette az irányt. Valamit megpillantott.

- Tom! Itt egy láda.

A négy kamasz szinte egy pillanat alatt Samu mellett termett. Ellökdösték és maguk emelték fel a kis ládát. Egy perc és már a benne talált "kincseken" osztozkodtak. Az egyetlen fegyvert, egy rozsdás kardot Tom vette magához és senki sem vitatta el tőle. A többiek is találtak maguknak megfelelő tárgyakat: ép kulacsot, kalapácsot, csontból faragott dobókockákat. S persze nem feledkeztek meg a legkisebb kigúnyolásáról sem. Samunak dobták a majdnem üres ládát.

- Nesze kisded, a többi a tied.

Samu félve pillantott a láda belsejébe és csalódottan vette tudomásul, hogy egy ócska rongydarabon és egy nehézvas rögön kívül nincs benne semmi. De azért közelebbről is szemügyre vette a jussát. A rongydarab úgy bűzlött, mint a fogadó mögötti istálló. Samu két ujjával megfogta, és óvatosan kirázta, nincs-e benne valamilyen rovar. Az anyag kibomlott és Samu látta, hogy a kendő - mert az volt - közepébe egy parányi ékszer van belehímezve. Rögtön elfeledte minden bánatát, sőt az orrfacsaró illatot is és a csuklójára tekerte a kendőt úgy, hogy a csillogó kis míves munka ne látszódjon. Tudta, a többiek elvennék tőle.

Ezután figyelmét a másik tárgyra irányította. Azt rövid vizsgálódás után megállapította, hogy nem egy fémrög, hanem valami fémdarab, talán medalion vagy más ékszer, amely láncon lóg. A lánc teljesen a medál köré volt tekerve és az egész ékszer - mert ez is az volt - valószínűleg ebben az állapotában megéghetett. Az apró láncszemek oly merevek voltak, hogy nem lehetett őket megmozdítani és kibogozni. Samu majdnem eldobta az értéktelen vacakot, mert azt elsőre látta, hogy nem nemesfém, de aztán meggondolta magát és ingébe rejtette a "kincset".

A többiek mindeközben tovább kutattak a romok közt. A torony falai leomlottak, de az egykori építőelemek zöme hiányzott. Azokból a kövekből, amelyeket a földön láttak még egy tisztességes tetőt sem tudtak képzeletben felhúzni a fiúk, nemhogy magas falakat. Mintha eltűntek volna a kövek. Fantáziájuk egyből meglódult és azt találgatták, hogy a torony ledöntői vitték magukkal a köveket esetleg nem is lerombolták, hanem robbantották és a robbanásban tűntek el a falak.

Időközben a nap elérte a látóhatárt. A szürkületben Samut furcsa baljós érzés kerítette hatalmába. Érezte a halottakat, a lelkeiket a közelben. A romok megelevenedtek, feketeségük a nyugvó nap vörösével elegyedve komor színjátékot adtak elő.

Tom éppen a valaha magasba vezető karcsú lépcső alsó fokára lépett, amikor furcsa, emberihez nem hasonlító hangot hallott. Bár ő vezetette a bandát, őt tartották a legerősebbenek, legharciasabb tette eddig az volt, hogy beverte a város másik bandájának főnökének orrát a bíbor hold ünnepén. Persze ő is látott már különféle szörnyeket, de mind megszelídítve cipelték a kalandozók holmiját, vagy akár magukat a kalandozókat.

Érthető hát, hogy a hangra nem csak Samunak szállt inába a bátorság. Mindnyájan ugyanarra néztek, a halott kobudera felé. A tetem immár nem feküdt a földön, hanem kicsit inogva ugyan, de a saját lábán állt az udvaron. Szemgödrei üresen meredtek a semmibe. Ám egy pillanat múlva mégis megindult, méghozzá pontosan Tom felé.

A bandavezér majd elájult ijedtében. Még sosem látott mozgó halottat, közkedveltebb nevén zombit. Tom lábai megrogytak, de sikerült annyi önuralmat összeszednie, hogy talpon maradt. Harciasan meglengette a kardot, majd amikor látta, hogy semmilyen hatással nincs a zombira, a közeledő alak felé hajította a fegyvert és futásnak eredt.

Szerencséjükre a zombi lassan mozgott így ki tudták kerülni. Páni félelmében az egyik fiú felmászott egy alacsonyabb faldarabra és annak tetejéről bíztatta társait. Akik nemsokára felmásztak mellé, a biztonságos magasba. Kivéve persze Samut. A kisfiú is odaszaladt a fal alá, de nem tudott felugrani, hogy elkaphassa a tetejét és felhúzhassa magát. A kobudera pedig kis idő múlva beérte. Samu még egy utolsó erőtlen ugrással próbálkozott elkapni bátyja kezét, de nem járt sikerrel. Érezte a vég közeledtét és ösztönösen is a végzete felé fordult. Talán ki tudott volna bújni az alak kezei, lábai közt, de félelem annyira megbénította, hogy mozdulni sem tudott. Abban a pillanatban, amikor a zombi Samuhoz ért, a falmaradvány nem bírta tovább a négy fiú súlyát és leomlott. Maga alá temetve, agyonnyomva Samut és a kihűlt kobuderát is.

A négy fiú szakadt ruhában, véresen, jóval holdkelte után érkezett vissza a városba. Tom még egyszer elismételte a társainak.

- A bozótosban voltunk, értitek. Soha nem jártunk a torony romjai felé és az öcsémet sem láttuk egész nap. Sőt, azért jövünk ilyen későn, mert őt kerestük. És holnap is keresni fogjuk...

Amazok komoran bólintottak és ki-ki saját szülei háza felé vette az irányt.

Samu álmodott. Harcolt, menekült, szembefordult üldözőjével, aztán megint elfutott. Tette ezt mindaddig, amíg sarokba nem szorult. Tudta, meg fog halni. Lassan szembefordult a végzetével és ez az egész olyan ismerős volt valahonnan. De mielőtt sorsa beteljesedett volna, hangok ütötték át az álom szövedékét. Eleinte nem tudta azonosítani, azt hitte, üldözője beszél hozzá. Lassan tudatosult benne, hogy a hangok valóságosak és az eddigi képeket szülte csak az agya. Lehunyt szemhéján vörös fények táncoltak, furcsa pattogást hallott és az a furcsa érzése volt, hogy míg az arcát, mellét kellemes meleg éri, addig a háta fázik.

- Megint valami trükk, Ysbah, ismerlek már.

Mély reszelős hang volt. Samu kinyitotta a szemét, s egyenesen a virgonc lángnyelvekbe bámult. Tábortűz - hatolt el a felismerés agyáig. Tudta, hogy néha a szabadban is szoktak tüzeket gyújtani, mint ők otthon a tűzhelyben. De még ilyet sem látott életében azelőtt. Szeme nehezen szokta meg, a sötétséget, amikor tekintetét elfordította a tűzről. Idővel mégis ki tudta venni a két beszélőt. Mindketten fegyvereket, páncélzatot viseltek. Arcukon mély barázdát hagyott a sok megpróbáltatás. A magasabbik ember volt, szakálla és haja fehér volt, mintha lisztet öntöttek volna rá. Ő válaszolt éppen.

- A szépszemű mosolyára mondom, nem. Itt találtam a zsombékos szélén. Ájult volt és rettenetesen bűzlött, mintha a gnómok kísérleteztek volna rajta új illatszereikkel.

- Ne esküdözz, barátom. Mondtam, ismerlek. - a másik beszélő alacsony, de masszív kis figura volt. Nem csak szakálla, de bajsza és varkocsa is volt. Samu nem tudta, hogy természeténél fogva vörös, vagy csak a lángnyelvek fénye ad hamis képet. A törpe elmosolyodott bajusza alatt. - Ez azért még tőled is vaskos lenne. De akkor ki fia, borja?

- A ruházata alapján városi. De vajh mit keres ily messze a lakott területtől? És a legfontosabb kérdésem - emelte fel a hangját Ysbah -, mit keresett ez nála?

Egy tárgyat nyújtott a törpe felé. Annak szeme összeszűkült, látszott, hogy felismerte. Aztán közömbös hangon ennyit mondott. - Majd a fiatalúr elmondja, pontosan mi történt vele. Úgy látom, ébredezik.

Samu meleg ételt kapott, s miközben élvezte a forró levest, töviről hegyire elmondott mindent a két kalandozónak. Azok néha összenéztek, időnként jelentőségteljesen bólintottak. Samu kíváncsi volt a véleményükre, de amint az utolsó cseppet is lenyelte, ismét elszenderedett. Így másnap reggel tudta csak meg, mi történt vele, amikor mindhárman útra keltek.

- Ami veled történt, kisöreg - recsegte a törpe -, az tán még sosem esett meg városlakóval. Tudd meg, hogy kicsit meghaltál is meg nem is. Te is túlélőnek számítasz immár. A barátaid a legnagyobb kincseket hagyták neked, hiszen nem ismerték fel az értéküket.

- Elkísérünk addig - monda Ysbah -, amíg meglátod a városodat. Onnantól már haza tudsz menni. Mi megnézzük azt a romot. Eddig is hallottam mendemondákat, hogy az obszidián erődökben a csatamezőkhöz hasonlóan élőholtak tanyáznak. Ideje hát a saját szememmel megtekinteni. Meg aztán - mosolyodott el -, hátha mi is találunk ott egy-két deus ex machinát vagy Rhatt szimbólumot...

Írta: Papp Attila
A cikk az Alanori Krónika 63. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 27 szavazat alapján 7.6)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A csapat (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. november 7. 13:39:05Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.