Titkok és látomások (Káosz Galaktika novella)

- Mi a fene történik? - ordított fel a kapitány, amikor félelmetes robajjal megremegett a hajó teste. Az infókocka, amit ez idáig tanulmányozott, abban a pillanatban kikapcsolt. Jacques Foche ember kapitány az összekötő folyosón rohant keresztül, de hallva pilótája kétségbeesett üvöltését, mikor az egy hirtelen kikerülő manőverbe kezdett, a falhoz csapódott. A hajó vérfagyasztó sebességgel fordult balra, és egy orsóval lefelé zuhant a végtelen űrben. Az M-grav szerkezet kétségbeesve küzdött, hogy fönntartsa a hajón a gravitációt a nagy terhelés ellenére is. Jacques csak egy pillanatra emelkedett el a padlótól, aztán érezte, hogy visszatér a gravitáció. Elindult a vezérlő felé, sietni akart, de valamiért mintha megállt volna az idő. Alig mozdultak meg a végtagjai, mint egy lassított filmben. A mesterséges gravitációt előállító szerkezet kicsit túlreagálta a dolgot, gondolta. Ahogy haladt a folyosón, látta a személyzeti kabin ajtajában megjelenő Vasquezt. Szemében ugyanaz a megszokhatatlan adrenalin táplálta félelem ült, mint mindig, amikor a hajót váratlan támadás érte. Arcán viszont ott volt az a semmivel sem összetéveszthető kifejezés. A nő kissé biccentve jelezte a kapitánynak, tudja mi a dolga és végigsimította a fején lévő, színesre festett hajtarajt, ami a legvadabb helyzetekben is bohókásan billegett. Határozottan fordult ki a kabinajtóból, Jacques hallotta a katonai bakancs ütemes koppanásait a fedélzet rácsos padlóján, ahogy Vasquez elindult a nehézfegyverek vezérlője felé. Újabb találat rázta meg a Mademoiselle-t. Mikor belépett a központi vezérlőbe, Ripley, a navigátor rémült képpel bámult rá hosszú vörös lobonca mögül. Sose fogja megszokni, gondolta Jacques, és mosolyogva nézett vissza a lányra. Mindeközben szüntelenül cikáztak a lövedéknyalábok a hajó körül. A kapitány megfogta a pilóta vállát, miközben leült a székébe.

- Mi a helyzet Beach? - A fiatal fiú csak egy pillanatra nézett rá, aztán koppanásig rántotta maga felé a kormányt, miközben bal kezével nagyobb terhelést tolt. A Spark enyhe nyekkenéssel váltott irányt elkerülve ezzel egy minden bizonnyal halálos találatot. Ripley látva, hogy Beach képtelen válaszolni, elkezdte:

- Hárman vannak, és nagyon gyorsak, szinte a semmiből kerültek elő. Megpróbáltam azonosítani őket, de semmilyen információt nem kaptam. Nem

ismerjük ezt a hajótípust. - Ripley széttette a kezét. - Az ultrahangos és lézeres elemzésből is

csak annyit tudtam meg, hogy teljesen feketék. Szabad szemmel nem is látod őket, csak a hajtómű fénye világít, valamint a radaron látszódnak. Az ultrahang csak egy igen rossz képet tudott elcsípni. - A lány a monitorra mutatott. Jacques megpróbálta kivenni a formákat a gyenge képen.

- Katonai modellnek nézem, de ilyet még tényleg nem láttam. A formák viszont nagyon ismerősek.

- Igen, erre a megállapításra jutottam én is - szólt közbe Ripley. - Ezeket a kerek formákat a cerebriták használják.

- Az lehet, de mit keresnek itt a cerebriták? - jutott egy szusszanásnyi időhöz Beach. - Ennek semmi értelme, de nézzétek meg ezt. Újrarendeződnek. Figyeld az ék alakot és a nagy fordulókörös felkészülést. Többen vannak, a birodalmi hajók és cirkálók nem szoktak csapatban járni. Nézd! A középső billent egyet, ezek zargok a fejemet teszem rá! - Beachnek nem maradt több ideje a beszédre, elkezdte az újabb kergetőzést. Eközben meghallották a Cool Skullok megnyugtató hangját a fejük felől, majd nem sokkal később már Vasquez rádióban megszólaló hangja is arról tanúskodott, hogy a katona sem tétlenkedik. Beach halántékáról patakokban folyt az izzadság, tüske haja teljesen átnedvesedve tapadt a fejére. A hajó vadul cikázva repkedett a három támadó között.

- Nem tudom megfogni őket! - hallatszott recsegve Vasquez hangja a rádión. - Túl gyorsak, a francba!

Jacques feje zakatolt, ahogyan gondolkodott, mit csináljanak, nem gyakran szoktak megfutamodni egy egyszerű támadástól, hiszen ebből élnek, de ilyen gyors hajókkal nemigen találkoztak még.

- Hatalmas a tűzerő, kapitány! - hallatszott ismét Vasquez. - Legalább tíz-tizenkét torkolattüzet számoltam egy hajón. Nem fog menni Jacques!

A kapitány dilemmáját végleg eldöntötte egy újabb találat. Beach nem tudta megtartani a hajót, ezért az őrült pörgésbe kezdett a saját tengelye körül. Amíg nem stabilizálódnak, ki vannak szolgáltatva.

- A pajzsok nem bírják a terhelést, az M-grav sérült! - kiabálta Ripley a tényeket. Ezt bizonyítandó a vezérlőpultról elemelkedett egy jegyzettömb.

- Megszűnt a gravitáció, számolj vele Vasquez! - figyelmeztette Jacques a hajó másik felén levő katonát.

- Oké - hangzott a rövid válasz.

- Rázd le őket Beach, ne kekeckedj! Jobb a biztonság - adta ki az utasítást Jacques.

- Nem megy, nagyon gyorsak, nincs esélyünk.

- Menekülési útvonal - adta az újabb parancsot Ripleynek, aki őrült számolásba kezdett abban a pillanatban. - 124/11 két ugrásból. Rendben Ripley?

- Két ugrásból 124/11 vettem kapitány. - Rövid számolás után a navigátorlány Beachre nézett.

- Négy percre van szükségem Beach, menni fog?

- Tudsz jobbat drágám? - válaszolta Beach, aki ebben a pillanatban szerezte vissza az uralmat a gép fölött.

- Minden energiát a pajzsokra! - mondta Jacques. - Vasquez állj le, kell az energia! Gyere a vezérlőbe, ugrani fogunk.

A hajó még három velőtrázó találatot kapott. A zsilip használhatatlanná vált. Ripley jelzésére Beach hirtelen fölhúzta a hajó orrát és teljes sebességgel egyenesbe tette.

- Kettő, egy, ugrás! - kiabálta Ripley és a hajó gond nélkül beugrott a hypertérbe.

Jacques Foche erős hányingerrel küzdött, ahogy befejezték a kettős hyperugrást, és a hajó orbitális pályára állt. Szüksége volt néhány másodpercre míg újra megszokta a normál körülményeket és a súlytalanságot. Beach arca is feltűnően fehér volt és sűrűn kapkodta a levegőt. Vasquez csak mosolygott.

- Oké srácok, minden rendben. Ez egy kicsit meleg volt, de megúsztuk - törte meg a csendet Jacques. - Irány a bolygó, az édes anyaföld.

- Miért éppen a Caterde? - kérdezte Ripley.

- Van ott egy régi jó barátom, aki jobban ért ezekhez a ketyerékhez. Meg akarom nézetni ezt az infókockát, mert valami nem stimmel vele az biztos. Meg talán ki tudjuk élesíteni azt az ultrahangos képet is, hátha megtudunk valamit.

- Miért mi a te barátod? - nézett rá kérdőn Beach.

- Hogy pontosan válaszoljak - mosolyodott el Jacques a régi emlékektől -, egy csodabogár. Elképesztően sok ketyere meg mindenféle kacat van felhalmozva nála. Amióta csak ismerem, állandóan az ilyen elektronikus bizgentyűk fölött gubbaszt. Ha ő nem tud segíteni nekünk, akkor senki.

Eközben a Cyclon Spark megtépázva bár, de nyugodtan siklott a bolygó légtere felé. A legénység tagjai csendben várták, amint a kék és néhol zöldes színben kavargó, népes bolygó egyre közeledik. Egyszer csak a síri csöndben fülsértően hangzó csippantást észleltek, majd még egyet aztán még egyet. A radaron három kis pötty jelent meg és közeledni kezdett feléjük.

- Három hajó ugrott ki a hypertérből, kapitány - jegyezte meg Ripley.

- Még jó, hogy nem a nyakunkra ugrottak ezek a barmok! - mondta felháborodva Vasquez. - Nem bírom ezt a sok amatőrt.

Hirtelen egy fotonnyaláb húzott el mellettük a sötétben kékes fénnyel világítva be a kabint.

- Mi a szent szar! Mit akarnak ezek? Hát már sehol sem lehet nyugta az embernek! - fakadt ki Jacques. - Ripley kérj azonosítást, de rögtön! Ritka rossz napunk van ma barátocskáim, úgyhogy azt ajánlom ezt sürgősen hagyjátok abba! - morgott tovább az orra alá.

- Nos kapi... - Ripley hangja elakadt, amint megérkezett az eredmény. - Én..én ezt nem értem kapitány. Ezek utánunk ugrottak! Nem azonosíthatóak. A fenébe ezek ugyanazok az istenverte állatok! - kiabálta rémülten. Mindennek megerősítésére találat érte a hajót. Beach azonnal reagált, és nagyobb sebességet kapcsolt.

- Az nem lehet, senki nem tudhatja, hogy hova ugrottunk! Ilyen egyszerűen nem létezik. - mondta Jacques. - Ráadásul babonából két ugrással jöttünk.

- Lehet, hogy a vén rókák ezt mégsem babonából csinálják hanem azért mert létezik ilyen szerkezet. - tette hozzá Beach.

- Ne beszélj hülyeségeket Beach, hallottál te már valamit, akár csak egy egészen pici pletykát is ilyesmiről? Nem, mert ilyen szerkezet nem létezik, egyszerűen fizikailag nem megvalósítható! Nincs és kész!

- Nekünk Jacques, nekünk - jelentette ki sztoikus nyugalommal Vasquez.

- Engem nem érdekel, hogy létezik-e ilyen vagy sem, de azt ajánlom, hogy villámgyorsan húzzuk el a csíkot innen! - mondta Ripley.

- Ezzel egyetértek - válaszolt Jacques. - Mindent bele Beach, SOS jellel szállj le, így nem kell az engedélyre várni. Ezek a rohadékok meg lövöldözzenek a légtérben ha mernek.

A légtér már nem volt messze, és a hajó Beach irányításával gyors orsóban kezdte meg a behatolást. A nagy sebesség miatt a hajó külső burka az izzásig forrósodott fel, ami az utastérben már az elviselhetőség határait súroló hőmérsékletben jelentkezett. A kialakuló gravitáció újabb zavarokat okozott. A már látható felszín félelmetes sebességgel közeledett, de Beach látszólag teljes nyugalommal kormányozta a Sparkot. Ripley állandó helyzetjelentései viszont arról tanúskodtak, hogy a három éjfekete vadász úgy tapad rájuk, mint a pióca. Jacques Foche eközben folyamatos rádiókapcsolatban volt a földi irányítással, magyarázva a meglepő helyzetet és teljesen tiszta leszállópályáért könyörgött. Beach észvesztve kapkodta a kormányt, kerülgetve az antigravokat, akiknek a pályáját megzavarták. Az őket követő három gép mesterien találta meg a legkisebb rést is, hogy ne maradjanak le tőlük.

Miután Beach lerakta a gépet egy zsúfolt negyed egyetlen üres dokkjába, látták, hogy a másik három gép nem tud hova leszállni, és rövid várakozás után egy gyors fordulóval eltűntek a láthatáron. Jacques zsebre vágta az infókockát, és elindult elintézni a leszállással járó formaságokat. Mire visszajött, Beach már elkezdte felmérni a hajó sérüléseit.

- Túléli? - kérdezte tőle Jacques.

- Eltekintve a zsilip és az M-grav sérüléseitől nincs nagyobb baja. Az, hogy a leolvadt és felbecsülhetetlen eszmei értékű Mademoiselle feliratunkkal mi lesz, még nem tudom - nézett vissza tréfás szomorúsággal Beach.

- Majd megoldjuk valahogy - mosolygott Jacques. - De most gyere. A többieknek már szóltam. Indulunk a barátomhoz.

Ripley és Vasquez már a dokk bejáratánál várták őket. A vörös hajú navigátorlány kék overallban, kezében egy tenyérnyi rammal mosolyogva várta Beachet. Amint a fiú odaért, a lány nagy szemeivel rákacsintott és gyengéden átölelte.

- Ez minek? - mutatott Jacques a nagydarab Palter HKI-ra Vasquez kezében. - Egy barátomhoz megyünk, nem pedig háborúba.

- Jobb a biztonság, kapitányom. - Feketekörmű kezével megpaskolta a fegyver vastag csövét. 

Caterde nagyvárosa magas technikai színvonalával lenyűgözte a kis csapatot. Jacques halvány emlékeiben bízva vezette őket keresztül a város különböző negyedein. Ahogy közeledtek, legalábbis Jacques szerint, úgy fokozódott a feszültség. Mindannyiukat meglepte ami ma történt velük. Nem tudták teljesen megérteni, vagy elfogadni. A külváros felé haladva, csak tovább rontotta a hangulatot annak sejtelmessége és titokzatossága az esti szürkületben. Mi tagadás, izgultak. Még Vasquez is. Akármennyire is tagadta, nem lehetett vele bírni. Agresszivitása igencsak előbújt. Mindenkibe belekötött, és utána üvöltözött az utcán, ha nem tetszett neki. Beleszámítva azt a szerencsétlen Napkereszt-propagandistát is, akinek a szájába nyomta a Palter csövét, mert megmerte kérdezni, hogy igaz hívő-e.

Jócskán sötétedett már, mikor befordultak egy kihalt sikátorba. Vasquez megállt egy pillanatra és körülnézett, valami nem tetszett neki. Jacques észrevette ezt, és bízva a katona ösztöneiben megsürgette a többieket. Ahogy haladtak beljebb a szűk utcában, Vasquez egyre többször állt meg és maradt le egy kicsit. Mikor Jacques legutoljára visszanézett, két feketeruhás alak lépett utánuk a sikátorba. Vasquez kérdezett tőlük valamit, majd közvetlen utána tüzelt. Jacques azonnal, szinte automatikusan futást vezényelt a többieknek, akik összerezzentek a lövések hallatán. Mielőtt futásnak indultak, még látták, ahogy még több alak jelenik meg a sikátor szájában. A következő kereszteződésben balra fordultak. A Palter tompa puffanásain keresztül is hallották Vasquez hangos káromkodását. A lány egyfolytában tüzelt. Ahogy rohantak nem vették észre, hogy zsákutcába fordultak. Jacques egy pillanatnyi időt kért a többiektől. Az adrenalin ott dobolt a fülében, nem tudta mi van. Hirtelen megfordult és elindult visszafelé. Eszébe jutott, hogy otthagyták a társukat a balhé közepén. Még nem érték el az utca sarkát, mikor nagy erejű detonáció söpört végig a környéken. Ripleynek meg kellett támaszkodnia, hogy el ne essen. Jacques rémülten nézett ki a fal mögül, hogy vajon Vasquez túlélte-e. Ahogy a füst kezdett eloszlani a katonalány alakja egyre kivehetőbb lett. Puskáját leengedve közeledett feléjük. Amint meglátta Jacques fejét, ferde mosollyal az arcán ezt kérdezte:

- Csak nem aggódtatok értem?

- Mit csináltál, Vasquez? - kérdezte tőle Beach.

- Eltaláltam véletlenül valami fémtartályt, azt lángra kapott - válaszolta egykedvűen. - De pont kapóra jött mert kezdtek egy kicsit sokan lenni a srácok.

- Kik voltak ezek? - nézett rá Jacques.

- Én is ezt kérdeztem tőlük, mire az egyik a fegyveréért nyúlt, de hát én voltam a gyorsabb.

Visszamentek a csata helyszínére hátha életben találják még az egyiket, de a tűz elvégezte a maradék munkát. Az öt tetem a felismerhetetlenségig megégett. Ripley leguggolt az egyikhez, hogy közelebbről megvizsgálja.

- Ötujjú humanoid, embernek nézem. Ez valami speckó ruha rajtuk nem is egy lövedéket megfogott és nem is égett meg annyira. - nézett fel Ripley. Megpróbálta leszedni róluk a köpenyszerű ruhát. - Várjunk csak! Elég furcsa fejük van ezeknek. - Vasquez felhúzta lila szemöldökét. - A fenébe ezek nem emberek!

Jacques odalépett Ripleyhez, hogy ő is szemügyre vegye a megégett testet.

- Na ne! - bámult rá egy darabig. A sötétre égett arc elnyújtott koponyában végződött. Az alak szájában valamiféle csutora maradványa lógott. Nem volt valami nagytermetű és bivalyerős.

- Ez egy cerebrita - mondta Jacques nem túl nagy lelkesedéssel. - Vasquez biztos a lélegzőtartályukat találta el.

- És most ez mégis mit akar jelenteni? - kérdezte Beach.

- Azt, hogy egy szép nagy adag szarba nyúltunk, és minél előbb el kéne tűnnünk innét - válaszolta Vasquez.

- Nyert - mondta Jacques még mindig a hullán merengve.

Grepp Taganaki lustán botorkált kifelé a szűk folyosón. Óvatosan kerülgette azt a mérhetetlenül sok, felhalmozott kacatot, amit szerény birodalmában tárolt. Az egész lakás dugig volt tömve a legkülönbözőbb alkatrészekkel, itt minden megtalálható volt. Ám csak kevesen tudták Greppről, hogy a hulladékhalmazon túl a város egyik legfejlettebb kutatólaboratóriumának büszke tulajdonosa is. Lassan beleharapott az egyik kezében lévő szendvicsbe, és birkatürelemmel majszolni kezdte. Ahogy haladt a folyosón, lerakta a szendvicset az egyik kibelezett monitor tetejére, és megtörölte zsíros kezét a valamikor még fehér színű orvosi köpenybe.

- Megyek már - mormogta magában. Grepp középkorú ázsiai férfi volt, közelebb az ötvenhez. Haja mindig enyhe kóccal pajkoskodott fején, szemüvege általában homlokára biggyesztve trónolt. Bőre fehér volt, nem sokat mozdult ki a napfényre. Végre odaért a gondosan elreteszelt ajtóhoz és megkezdte azt a szertartásos műveletet, ami az ajtó kinyitásával járt. Mikor minden zárat kinyitott, az ajtó halk nyikkanással kitárult. Grepp sose kérdezte, ki az? Őt nem érdekelte. Úgy gondolta, aki be akar jönni az úgyis be fog. Hogy mégis minek kell a sok zár, azt már senki nem tudja. Grepp az ajtóban négy alakot pillantott meg, akik meglehetősen türelmetlenül fészkelődtek.

- Tessék uraim, mit parancsolnak? - kérdezte kedvesen.

- Hello Grepp, Jacques vagyok.

Grepp egy kicsiny mozdulattal letolta szemüvegét a homlokáról és jobban szemügyre vette a fiatal férfit.

- Ah, hát te vagy az? Ezer éve nem láttalak. Gyertek beljebb. Miben segíthetek? - mondta elmosolyodva Grepp. Jacques előszedte az infókockát a zsebéből és Grepp orra alá nyomta.

- Egy ilyet találtam egy roncsban. Arra gondoltam, talán megnézhetnéd, mert valami nem stimmel vele. - nézett kérdőn Jacques a férfira. Grepp arca elkomolyodott, amint meglátta az infókocka oldalán a logót.

- Gyertek gyorsan befelé. Ezzel nem ildomos az utcán mászkálni - mondta gyorsan Grepp. - A barátaid? - kérdezte hirtelen.

- Igen, és egyben a legénységem is - válaszolt Jacques.

Grepp sietve kalauzolta őket végig a hulladékdzsungelen egy következő ajtóig. Ripley gyanakodva kerülgette a különböző rozsdás és helyenként olajos alkatrészeket. Grepp visszafelé felkapta szendvicsét.

- Oké, itt már biztonságban vagyunk. - mondta enyhén lihegve Grepp.

Gyors bemutatkozás után Grepp a kezébe vette az infókockát és lázasan tanulmányozni kezdte, majd megkérte Jacques-ot, hogy mesélje el, hogyan jutott hozzá. Miközben Jacques mesélt, Grepp installálta a kockát és elkezdte levetíteni. Jacques elmondott mindent a különös támadókról az űrben, valamint a fekete ruhás cerebritákról az egyik sikátorban. Grepp lenyűgözve hallgatta a történetet.

- Mi a véleményed Grepp? - kérdezte Jacques. - Elég nagy bajban vagyunk?

- Hát barátom, nem tagadom, a helyzet elég rossz. Azok alapján amit mondtál, meglehetősen zavaros a történet, de egy-két biztosat már most tudunk. - Grepp nagy levegőt vett, majd folytatta. - Annyi szent, hogy a hajók igencsak gyanúsak, hozzátéve a cerebritákat...

- Egyáltalán, hogy kerülnek ide a cerebriták? - szólt közbe a körmét piszkáló Vasquez. - Mér' nem maradnak inkább az idióta szektorukban.

Kihasználva a pillanatnyi szünetet Ripley odaadta az ultrahangos képet tartalmazó ramot Greppnek, aki értetlenül nézett az eddig síri csöndben üldögélő Vasquezra, majd folytatta.

- Hmm, na igen ezt akartam megmagyarázni. A fekete köpönyeges cerebriták csak és kizárólag birodalmiak lehettek, mivel csak ők léphetnek be más fajok saját szektorába. Persze ezt nem verik nagydobra, de létezik. Az űrhajóról, meg, hogy hogyan tudtak utánatok ugrani, már nem merek ilyen biztosat mondani. - Grepp eközben a képet tanulmányozta. - De egy biztos, hogy semmit nem hallottam a rendőrségi adón, tehát, hogy nem üldözték őket a légtérben az fix. - Valamit gépelt a billentyűzeten és az ultrahangos kép láthatóan élesedett. - Igen abban igazatok van, ez egyértelműen cerebrita stílus, de bárki építhet ilyen hajót. Minden esetre az adatállományomban nem szerepel ilyen típus.

- De mit akarnak tőlünk ennyire a birodalmiak? - kérdezte Jacques. - Hiszen valamikor több évtizedig még csak hajójuk sem jár erre.

- Mert te nem látod, az nem jelenti azt, hogy nincsenek itt - nézett rá gúnyosan Grepp. - Ez a birodalom sokkal kacifántosabb, mint azt mi felfoghatnánk.

- Tehát elképzelhető, hogy addig keresnek minket míg meg nem találnak? - kérdezte naivan Ripley.

- Nem fogjuk megúszni kicsim, légy nyugodt - mosolygott rá Vasquez. Ebben a pillanatban a rendőrségi adón leadták a pontos személyleírásukat. Kettős rendőrgyilkosságért körözték őket.

- Beindult a szerkezet - mondta Beach. - Ne haragudjon Grepp, de nekem úgy tűnik, hogy többet tud, mint amennyit elárul. Nekünk az életünkbe kerülhet a maga hallgatása.

- Az a baj, hogy nekem is, ha túl sokat beszélek. - szorította halántékára a tenyerét Grepp.

- Ha minket ennyire keresnek, magának így is, úgy is vége. - Vasquez felállt a székről.

- Beszélj Grepp! - nézett rá zavarodva Jacques.

- Oké, azt hiszem igazatok van. Ebben nyakig benne vagyunk - nézett körbe a társaságon Grepp. - Volt már dolgom ilyen infókockával. Körülbelül egy éve lehetett. A segítségemet kérték a Hecticából. Egy triciplita barátom hozott össze rádión egy bizonyos Ximoran Arkletonnal, aki azóta már az Albionban van. Nem véletlenül - tette hozzá nyomatékosan Grepp. - Ő is talált egy infókockát, amelyen voltak ugyan hasonló utalások kihalt fajokra, a birodalom erejére, hatalmas hadihajókra, de a lényeg nem ez a propagandaduma. Az egész egy kódolt könyvelés, amit bizonyos időközönként küldenek a belsőbb szektorokba. Senki nem tudja ki küldi. Aki szállítja az sem, csak kapja valahonnét, hogy vigye innét ide és kész. Egyszer csak egy ilyen szerencsétlen futárt meglékel egy kalóz és elviszi mindenét, kivéve ezt a megpörkölődött értéktelen infókockát. Ezt berugdossa a sarokba. A kocka azonnal figyelmeztető jeleket kezd küldeni, és máris indul egy-két birodalmi vadász, hogy visszaszerezze. Csakhogy időről időre akad olyan másoknál kíváncsibb roncskutató, aki még az ilyen semmiségeket is begyűjti, még mielőtt a tulajdonosok odaérnének.

- És megindul a hajtóvadászat - nézett maga elé Beach.

- Igen, így valahogy - mondta Grepp.

- És mi van a könyvelésben? - kérdezte Jacques.

- Nos, mint mondtam kódolt. Az én feladatom volt megfejteni, vajon mit jelenthet. A szerencsém az volt, hogy nekem csak a szöveges információt küldték át. Magát a kockát nem. Arról csak képeket láttam, így engem nem tudtak elkapni. De most itt van a kocka, igaz szerencsére árnyékolva van az épület, tehát nem találhatnak meg minket. Vagy ha mégis, csak nagyon nehezen. Visszatérve a könyvelésre az elég rázós ügy. - Grepp kérdőn nézett Jacquesra, mintha megerősítést várt volna tőle, hogy biztos hallani akarják-e, amit majd mondani fog. Mikor látta, hogy mindenki feszülten figyel elkezdte.

- Amit sikerült kibogarászni az első kockából, az a Birodalom és a különböző hadieszközgyártó mamutcégek közötti megállapodásokról tanúskodik. Csúszópénzek, felajánlások, titkos szerződések a legfelsőbb szintig. Ide értve a vezetést, a hadsereget és a Napkereszt Egyházát.

- És ez pontosan mit jelent? - értetlenkedett Ripley. - Mindenhol van korrupció.

- Igen, de ez egy kicsit komolyabb, mint az ingyennyaraló az ezredes bácsinak. A könyvelésben olyan hajótípusok gyártása és szállítása szerepelt, amelyektől mostanában minden külső szektor retteg. Utánajártam egy kicsit a birodalmi levéltárakban a propagandaszövegnek. Konkrét információt nem találtam a két kihalt fajjal kapcsolatban, de annyi bizonyos, hogy a nevük nagyon hasonlít mostani elnyomóinkra. Az egyik z-vel a másik m-mel kezdődik. - Grepp várta a reakciót. Jacques arcán látszott, hogy nem akarja felfogni, amit Grepp mondott. - A hajótípusok, amit a cégek gyártanak megegyeznek a zarg és mezon invázió gépeivel. - Grepp szemében furcsa tűz gyulladt, amint mesélt. - Értitek? A Birodalom vezető rétege eladósodott, egyetlen lehetősége, ha minél hamarabb pénzhez jut. Miből lehet gyorsan pénzt szerezni? A háborúból. Ha a Birodalom képes háborút kreálni, ezzel nagy szívességet tesz a mamutcégeknek, nem beszélve az irgalmatlan mennyiségű hadiadóról, amit beszednek, és megoldódnak a gondjai. De honnan vegyen ellenséget? - Grepp körbenézett. - Itt jönnek a képbe az elpusztított fajok. Ezek feltámasztásával még jobb üzletet kötött, hiszen így az ellenség gépeit is ugyanazok a cégek készítik. A vezetés meg szépen megél a csúszópénzből, a hadiadóból. A cégek pedig ugyancsak röhögnek a markukba a sok eszeveszetten fegyverkező kapitányon.

- Mi van? - hőzöngött Vasquez.

- Figyeljetek! Hol vannak a Birodalom büszke flottái, a kilométer hosszú hadihajók, az elpusztíthatatlan egységek? Vajon a zarg hajók miért majdnem ugyanolyan fegyverekkel tüzelnek ránk, mint mi rájuk? Remélem ti nem hiszitek el, hogy azt a több tízezres mennyiségű hadifelszerelést mind valamelyik bázisról lopták. A nagy invázió lehet, hogy valamelyik szomszédos bolygóról vagy bolygókról indult és nem a világűr másik feléből. Miért robotok irányítják a hajókat? Nem azért mert így biztonságosabb a hadviselés, hanem azért mert nincs is ellenség, aki beleüljön abba a nyomorult hajóba. Néha fölröppentenek egy hírt, hogy találtak egy tetemet és az összes kételkedő megnyugszik, hogy mégis csak léteznek a zargok! Nevetséges! - Grepp teljesen kimerült a hosszú szónoklatban. Kezével erősen gesztikulált.

- Ez hihetetlen! - mondta Jacques.

- Hát persze, hogy hihetetlen, de minden egybevág. Játékszerei vagyunk egy önkényes rendszer vezetőinek. - Grepp elkezdte feltörni a kocka kódját. - Nem hiszem, hogy egy történelmi leckéért cerebriták kergetnének végig titeket egy idegen szektorban.

- És mi lett azzal a Ximoran Arkletonnal? - kérdezte Ripley.

- Tanácsomra azonnal eldobták valahol a mélyűrben azt a kockát és beljebb ugrottak egy szektorral, ahol keverednek a fajok és talán nehezebben találnak rájuk. Nem tudom, hogy foglalkozik-e még a dologgal, de nektek is azt ajánlom, hogy tűnjetek el ebből a szektorból.

- Említetted a Napkereszt Egyházát. Nekik mi a fene közük van a dologhoz? - kérdezte Beach.

- Tulajdonképpen semmi, hacsak az nem, hogy jobban a dolgok mögé látnak - mondta Grepp. - Az Egyház rájöhetett a dologra, de szépen tartja a száját, hiszen csak haszna lehet belőle. Csak csurran cseppen valami neki is. Ugye? - nézett Beachre, akin látta érti mire céloz. - Mindjárt más színben tűnik fel az a pár nagyméretű hajó, amelyet valami okból a Birodalom nemrég ajándékozott az Egyháznak. - Mindeközben Grepp kezei egyfolytában a klaviatúrán mozogtak, szünet nélkül ügyködve azon, hogy valamiféle információt csaljanak ki a puszta szövegből. Nemsokára két számadatokkal teli sor jelent meg a monitoron, amin Grepp magyarázni kezdte az egyes tételeket. - Nem csinálom tovább, mert iszonyú kemény jegekkel védték le ezeket a kockákat és nem szeretném tönkrevágni az egész berendezést. Sokra úgysem megyünk a kopár adatokkal. Ugyanaz van mindegyikben, csak más mennyiségekkel. 

- Tehát te azt állítod - kezdte összefoglalni a hallottakat Jacques -, hogy az egész invázió csak egy nagy kamu, és minden a pénz miatt történik. Azért teszik tönkre a külső szektorokat, hogy pénzügyi biztonságban tartsák magukat.

- Na-na, Jacques barátom, azért ez egy kicsit több, mint pénzügy biztonság. Mondhatnánk úgy is, hogy a birodalom leggazdagabbjai közé tartoznak azok akik ezt a kis cselszövést létrehozták. Az én problémám csak az, hogy neveket sehol sem használnak. Egyetlen információmorzsám sincs nevekről, és ezért nem lehet őket sarokba szorítani.

- Piha! Ezt nevezem jó kis mesének. Mehetünk végre lefeküdni? - turkált a hajában unatkozva Vasquez. Ebben a pillanatban azonban robbanást hallottak a bejárati ajtó felől. Grepp azonnal kikapcsolta az infókockát.

- Ezek ők Jacques! Megtalálták a jelet. Meneküljetek a hátsó kijáraton! - mutatott a terem másik vége felé.

- Veled mi lesz? - kérdezte Jacques.

- Ne törődj vele. Vigyétek a kockát és dobjátok el valahol, ha nem találják nálam nem tehetnek semmit. Gyerünk tűnjetek el innét.

- De hogy jutunk át a másik szektorba? Nem ismerek senkit az SCSI-nél.

- Emlékszel még Duffyra? Keresd meg, ő tud segíteni. - Grepp intett, hogy menjenek.

- Gyerünk Jacques! - mondta Vasquez, aki már a kijárathoz terelte a többieket. Be kell vallani, hogy kiállhatatlan egy ember, de a bajban mindig villámgyorsan cselekszik, gondolta Jacques. A kis csapat futásnak eredt a szűk folyosón, aminek a végén már látták az ajtót és csak reménykedhettek benne, hogy nem vár rájuk mögötte senki. Jacques ment ki utoljára az ajtón és visszafordult volna, ha Vasquez meg nem ragadja a kezét, mikor hallatszott Grepp keserves kiáltása. Jacques még hónapokkal később is pontosan emlékezett a lövésekre és a kiáltásra.

Miután szerencsésen kijutottak Caterde városából és Duffyval is sikerült kapcsolatot létesíteni, a Mademioselle legénysége türelmetlenül várta, hogy sorra kerüljön és végre feljusson az óriásgépre, ami az Albion Oleaba repíti őket. A Vasteknő álnév (Vasquez szerint nevetséges), ami csak úgy felületesen lett odapingálva a hajóoldalára, most valahogy furcsán tekintett le Jacquesra. Ott állt a hajón lévő felirat alatt, kezében az annál sokkal tökéletesebb hamis okmányokkal és azon töprengett vajon lehetséges lehet-e mindez.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Farkas az égből (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 12. 02:00:16

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma