Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Hatalom Kártyái

Mennyire lennél szomorú, ha a 2021. végi HKK kiegészítőtől már nem lennének új helyszínek?

1.) Nem igazán, amihez kellett, van helyszín most is.
2.) Nem igazán, nem rajongok a helyszínekért úgy általában.
3.) Nagyon, fontos, hogy mindig jöjjenek új helyszínek.
4.) Nekem teljesen mindegy.
5.) Nem HKK-zom, csak szavazok.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kártyái - 11. kiadás július 18.
A pillanat képe
Bunthar
(Túlélők Földje szörnyeteg)
Küldd el képeslapként!
"A buntharok a sivatag gyapjas kérődzői, hosszú, rugalmas ormányukkal állandóan a homokot szimatolják nedvesség és növényi élet után. Növényevő létükre, igen könnyű felbosszantani őket - már az is elég, ha a közelükbe mész." Encyclopedia Fantasia
Nézz szét a galériában!
A HKK lapok erősödése
Az egyszínűség egyedisége – Versenybeszámoló
Hatalom Kártyái: A játék összetettsége
Az egyszínűség jutalma - 2020. szeptember 19.
Online HKK sorsoló program

A lista folytatása...
Országjáró feladat 2019
Túlélők Földje - Közös Tudatok listája
Tudati kincstár (518. tudati képesség)
Tudati ostrom (525. tudati képesség)

A lista folytatása...
A HKK lapok erősödése (176)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (6992)
Mennyire lennél szomorú, ha a 2021. végi HKK kiegészítőtől már nem lennének új helyszínek? (7)
[HKK Piac] Eladó lapok (141534)
[HKK Piac] Lapokat keresek (28315)
HKK kérdés? (45314)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:

Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Árnyéktűz (Túlélők Földje novella)

A fiatal férfi felkapaszkodott az utolsó sziklára, majd hátát nekivetve a hűvös kőtömbnek megállt, hogy kifújja magát. Szédítő mélység tátongott előtte. Háromszáz lábnyi, majdnem függőleges falon kellett felmásznia, miközben metszően hideg szél próbálta minduntalan megragadni és magával rántani. Ha pedig lezuhan, sokkal hosszabb utat tesz meg, mint háromszáz láb: a hatalmas, repülő hegyet, amelynek az oldalán felmászott, valami ismeretlen mágikus hatalom szakította ki a föld kérgéből, és most sokezer lábbal a föld felszíne felett lebegve sötét árnyékot vetett az alant fekvő aprócska falvakra és szántóföldekre.

A délceg fiatalember kioldotta összefogott haját, és hagyta, hadd kapja fel a szél a hosszú, göndör barna fürtöket. Lassan, méltóságot tettetve hordozta végig kék szemét az odalent elterülő tájon, de szája szegletében huncut mosoly bújkált. A hegy megmászásának feladata eltörpült a felszínről való feljutás nehézségei mellett, no de végül is ő nem akárki volt: Torfalla hőse, az immár Namír-szerte közismert fegyverforgató és mágus, Tráki Vlagyimir. Vett egy mély lélegzetet, és szembefordult azzal, amiért ezt a hihetetlenül hosszú utat megtette: a sziklás fennsíkon, felhők által körbevett óriási piramis magasodott, amelyet fekete ónixkőből építettek.

Bár mágikus talizmánok tömkelegével és különlegesebbnél különlegesebb képességekkel bíró fegyverekkel volt felszerelve, Vlagyimir úgy érezte, hogy ez a feladat egy kicsivel még nehezebb lesz, mint Gruangdag, az ongóliant hadúr legyőzése. Ősi tekercsekből és kötetekből szerzett információkat az ónixpiramisról, de ezek a források inkább csak a repülő hegy megközelítéséről szóltak, mintsem a piramis belsejében rejtőző veszélyekről. Persze nem csoda, hogy kevesen merték Ghalla egyik leghatalmasabb urát háborgatni. De igazándiból ez volt az, ami az ifjút leginkább csábította: a kihívás. Kalandor volt, de a legtehetségesebb, legszerencsésebb és legsajátosabb fajtából. Különös származásának köszönhetően sokkal többet sajátított el a mágikus tudományokból az elmúlt nyolc év alatt, mint egy taumaturgista (aki mással sem foglalkozik) harminc év tanulással. Őrült és hihetetlen kalandjainak köszönhetően olyan tapasztalatokra tett szert, amelyek mind a papság, mind a világi hatalmak körében komoly elismerést szereztek neki, ami egyben nem csekély vagyonnal is járt. Ő azonban többre vágyott: olyasmit akart birtokolni, amit semmilyen más halandó rajta kívül. Olyan tudást, amely a halandók világa fölé emeli.

Az ónixpiramis épp egy ilyen titkot tartogatott. Vlad megborzongott, ahogy végignézett a simára csiszolt kőlapokon, aztán kalapáló szívvel belépett a kapun. Egy kör alakú teremben találta magát, amelyet felülről valamilyen sejtelmes fényforrás világított meg. Vlad lassan előhúzta hosszú, gyémántberakásos markolatú kardját, a Halálpengét - épp időben: egy groteszk, fekete bőrű teremtmény materializálódott előtte. A lényen semmi sem volt a helyén: csonka kar nőtt ki az aljából, a hasa közepén volt három zöld szem, és ott, ahol a fejének kellett volna lennie, egy hegyes karmokkal teli bizarr csonk meredezett. A teremtmény emberi hangon szólalt meg:

- Üdvözöllek, halandó. Ki hívott meg a Halál Csarnokába?

Vlad, kardját görcsösen markolva, rekedten, majdnem suttogva szólalt meg:

- Az uradhoz jöttem... Tanulni szeretnék tőle.

A lény egérszerű, cincogó kacagást hallatott, és megpróbált közelebb hajolni, de a kard hegye a torkára - vagyis oda, ahol a torok szokott lenni - került, és ez megállította.

- Rendben van, halandó. BEJELENTELEK.

Ezzel a lény eltűnt, és a fény is kialudt: Vlagyimir egyedül maradt a feneketlen sötétben. Megpróbálta megállapítani, hogy honnét jött, de keze minden irányban csak a falat tapintotta. Egy percnyi várakozás után hirtelen fény gyúlt, és Vlad azonnal látta, hogy új helyen van. Egy óriási terem közepén állt, amelynek falai oldalra és fölfelé is a homályba vesztek. A teremben mindenfelé különös, Vlad számára ismeretlen rendeltetésű tárgyak álltak: egy csavart márványhenger, rajta tök méretű rubin; egy üvegkocka, mely minden fizikai törvénynek ellentmondva a sarkán állt, benne misztikusan kavargó, fehér köd; egy óriási zöld henger, amelynek a közepében kék fény lüktetett ritmikusan, akárcsak a szívdobogás... ami azonban először megragadta a harcos figyelmét, egy magas emelvény volt, melyet egy óriási, aranyozott, trónszerű alkotmány foglalt el teljes egészében. A trón fölött egy döbbenetesen bizarr teremtmény lebegett: óriási, rücskös-pikkelyes ragyás teste közel öt méter hosszú, négy oszlopszerű lábán hatalmas karmok, de a legkülönösebb a feje: tömör, kőszerű, mégis élő, a két, mélyen ülő, sárga gyíkszem fölött a homlokon apró csápokon kisebb szemgolyók, és két szarv. A lény állkapcsa pedig... hegyes, gyilkos fogak, amelyek közül zöldes, minden bizonnyal mérgező nyál csöpög. Az egész lény úgy nézett ki, mintha úgy gyúrták volna össze egy csomó különböző teremtményből. "A trollok regenerálódó képessége, a quicklingek gyorsasága, a gólemek sebezhetetlensége, a sárkányok ereje és ravaszsága, a beholderek mágikus ereje..." - idézte magában Vlad a tekercsben olvasottakat, majd meghajolt a teremtmény előtt.

- Üdvözölve légy, Zarknod, triklem drakolder nagyúr, minden halandók ura.

A teremtmény göcögő hangot adott ki, amelyet lehetett akár nevetésnek is tekinteni. Amikor azonban megszólalt, hangjában nyoma sem volt nyálcsöpögtető szörnyhörgésnek: jól érthető, dallamosan behízelgő férfihangon szólalt meg:

- Tráki Vlagyimir, vagy ahogy sokan hívnak, a Toborzásgátló. Eljöttél hát hozzám is! Tán újabb trófeára vágysz? Nem elég Gruangdag füle? - ezzel az óriási, bőrből varrt pajzs felé intett, amely Vlad hátára volt kötve. - Vagy a kincseim kellenek?

- Tanulni jöttem - nyögte az ifjú alig hallhatóan. - Tapasztaltabb és bölcsebb vagyok, mint amennyire fiatal testem mutatja. Elég intelligens vagyok ahhoz, hogy felismerjem hatalmadat, és ne hívjam ki haragodat.

- Valóban? - a gonosz sárga szemek fölött húzódó groteszk szemöldök kérdőn összehúzódott. - És mit akarsz tudni?

- Az árnyéktűz! Taníts meg rá! - "Ez az! Kimondtam!" A válasz azonban kiábrándító volt. A drakolder öblös, emberi kacagása szörnyűséges üvöltéssé fajult, ahogy a lény elvesztette kontrollját. Amikor újból megszólalt, a hangja ismét a régi volt.

- És mivel fizetsz a tanításért?

Vlad felemelte az erszényt, és tartalmát a tenyerére borította. Tucatnyi esszenciakristály csillogott benne. Zarknod egy hatalmasat sóhajtott, és a kristályok - mielőtt Vlad összecsukhatta volna a tenyerét - odarepültek a nagyúrhoz, egyenesen a trón mellett heverő kincshalom tetejére.

- NEM. Az árnyéktűz nem halandóknak való. De mivel nekem tetsző ajándékot hoztál, elengedlek.

Vlagyimir arcát eltorzította a harag. Eddig mindent elért, amit akart. Zarknod híre legendás, és nem hallott nála hatalmasabb lényről, de egyáltalán nem biztos, hogy annyira sebezhetetlen, mint a mesék állítják! Így megnézve, csak egy nagy és csúnya szörny, nem különb azoknál a százaknál, amelyekkel már korábban végzett. A birtokában levő talizmánok pedig több mint elegendőek lesznek ahhoz, hogy megvédjék a nagyúr mágiájától addig, amíg "térdre" kényszeríti. Határozott. Egy gyors kézmozdulatot tett, és a következő pillanatban már egyik legerősebb varázslata, a pokoltűz, egy izzó tűzfelhő repült Zarknod felé. A lény dühödten felmordult, ahogy a tűzfelhő végigtombolt rajta, de láthatóan semmi baja sem esett. A trón mellett heverő kincskupac azonban - az esszenciakristályokkal együtt - füstölgő fémtócsává olvadt.

- Arcátlan mitugrász kétlábú puhatestű... Ezzel vége a vendégszeretetemnek.

Az emelvény lábánál még egy Zarknod jelent meg, csak kisebb méretben. Közelebbről szemlélve volt néhány különbség: a bőre kicsit más színű volt, és szarvak helyett apró bőrlebernyegek voltak a fején.

- Trollgan, ez a halandó ölte meg a szolgáidat, Rukh-mart és Ankh-art. Neked adom, azt csinálsz vele, amit akarsz - ezzel Zarknod elnyújtózott a trónon, hogy mintegy hátradőlve élvezze az előadást.

Vlagymir kezéből már repült is a következő pokoltűz. A kisebb drakolder, Trollgan előtt vibráló, zöld fal jelent meg, amelyen a tűz szétterült, majd elenyészett. Vlad idegesen nyelt egyet - eddig még egyetlen varázslatról sem hallott, amely a pokoltűz ellen ilyen hatékonyan védett volna. A kis draki is tud valamit. Gondolkodni azonban nem volt ideje, mert már előtte is volt a lény, amelyet Trollgan megidézett.

A majdnem háromembernyi óriás ugyan humanoidnak tűnt első pillantásra, hiszen két karja és két lába volt, de a hasonlóság itt véget is ért. Ragyás, gusztustalan szőrcsomókkal borított hája folyamatosan pulzált, mintha a bőr alatt öklömnyi, bizarr ökológiájú organizmusok mozognának. A lény feje olyan volt, mintha egy deformált állati koponyára egy hanyag tímár rothadó irhát húzott volna. Két hatalmas mancsában egy óriási méretű vasöntvényt lóbált, amely leginkább kétkezes kardra emlékeztetett, de éppúgy használhatónak tűnt bunkósbotként. A teremtmény hatalmas száját kitátva, akkorát üvöltött, hogy az egész terem belerengett. Vlad már harcolt ongólianttal, ezért tudta, hogy az óriásira nyitott pofa nemcsak üvöltést jelent, hanem izzó tűzleheletet is. Villámgyorsan leoldotta a pajzsát rögzítő pántot, és maga elé tartotta az ongóliant hadúr füléből készült hatalmas bőrkorongot. Épp időben: az óriás felől mindent elsöprő hőhullám és lángtenger csapott elő, és folyt szét ártalmatlanul a mágikus pajzson.

A harcos nem tétovázott, mert tudta, hogy csak egy, legfeljebb két csapásra van lehetősége. Előrelendítette a legendás Halálpengét, és egy hosszú, vízszintes mozdulattal átvágta az ongóliant mindkét lábszárát. Ő is, a lény is tisztában volt vele, hogy egy harcosnak ez az egyetlen esélye az őt pillanatok alatt széttrancsírozó óriással szemben, de a szörny nem számított arra a meglepetésre, hogy az apró mitugrász hosszú, fekete kardja nem csak a húsát és csontját vágja vajként, hanem a lábszárát védő acélpántokat is. A döbbent óriás bömbölése betöltötte a termet. Ahogy előrezuhant, Vlad elegánsan előrelépett a két láb között, így a test nem temette maga alá. Megfordult, és fegyverét tövig az ongóliant gerincoszlopának tövébe szúrta - a küzdelem ezzel véget is ért.

Trollgan azonban nyilván hallott már a legendás ongóliantölőről, mert láthatóan nem bízott első védelmi vonalában: már megidézte következő szolgáját, egy fekete köpenyes, botra támaszkodó, görnyedt alakot. Ahogy a figura felemelte fejét, dermesztő hideg támadt a teremben, a sötétség összesűrűsödött, háttérbe szorítva a rejtett fényforrásokat. A csukja nem emberi arcot rejtett, hanem összeaszott koponyát, amelyet csak itt-ott borított ráncos, megsárgult bőr. Az élőholt azonban nagyon is elevennek tűnt: szemüregében vörös fény izzott, fogatlan állkapcsa gonosz mosolyra nyílt.

- Megöltem Rukh-mart, megöltem Ankh-art, és most megöllek téged is, Nori-lagg - fordult a lény felé Vlagyimir, bal kezével legerősebb védő talizmánját fogva.

- Ott a te nyomorúszágosz feltételeid szerint csatásztatok, Raia fertősző fényében. Itt ész moszt az én harcom követkeszik, ahogyan én szeretem.

A két csontkéz felemelkedett, és a sima márványpadló repedezni kezdett. A következő pillanatban élőholtak hada bújt elő a tömör kőpadló alól. No igen, ez különbözteti meg az élőholt ősmágust egy közönséges nekromantától - bárhonnan, bármikor képes a szolgáit előhívni.

Vlagyimir egy pillanatnyi habozás nélkül a harcba vetette magát, és három sírlidércet már akkor keresztbe vágott, amikor még fel sem emelkedtek. A Halálpenge mágiája nyomán az élőholtak maradványai meggyulladtak, és - bár még egy darabig tovább mocorogtak - rövidesen csak hamu maradt belőlük. Vlad megpróbálta átvágni magát az ősmágushoz, hiszen ha őt sikerül megölnie, remélhetőleg ettől a szolgáit animáló mágia is megszűnik. Nori-laggot azonban egyelőre áthatolhatatlannak tűnő erőtér védte, amelynek lebontásához varázslatra, tehát időre lett volna szükség. A harcos tehát megfordult, és a felé botladozó tetemembereket kezdte vagdosni. Hirtelen az egyik autentikus vámpír, aki oldalról próbált karmaival az adamantitpáncél alá nyúlni, apró darabokra robbant. Vlagyimir az emelvény felé pillantva látta, hogy Trollgan - feltehetően csak szórakozásképp - beszállt a harcba, és egyik apró szeméből az áldozatot molekuláira detonáló dezintegrációs sugarakat kezdett lődözni. Szerencsére az első sugár célzása pontatlan volt. A második elől Vlagyimir épp csak félre tudott gurulni. Valamit tennie kell, hiszen egyre újabb és újabb élőholtak jönnek, így előbb-utóbb elfárad, és akkor vége! Elhelyezkedett úgy, hogy az erőtérbe burkolt ősmágus közé és a drakolder közé essen, és így védve legyen a sugaraktól, majd kitépett hajából egy borostyánkő csatot, és magasba emelve, egy ősi szót mondott. Bőre mindenhol felrepedt, és kiszivárgó vére felemelkedett a levegőbe, majd örvénylő vérfallá változott körülötte. A vérrel táplálkozó élőholtak megtorpantak, és magukba szívták a számukra oly édes nedűt. Ez a rövid szünet elég volt arra, hogy Vlagyimir meg tudjon idézni egy varázslatot. Az erőtér iszonyatosan erős volt, a láthatatlan golyó, ami a hős kezéből előrepült, nem marta szét, csak gyorsan összezáruló lukat ütött rajta. Vlad a golyó után lendült, és előretartott kardját átszúrta a nyíláson. Teljesen átdöfte a meglepett ősmágust, akit még bizonyára számos varázslat védett - a golyó azonban ezeket is kioltotta, amikor a pajzs után eltalálta az élőholtat. Az erőtér azonban bezárult, és foglyul ejtette Vlagyimir karját! A vérfalat elfogyasztó élőholtak a gazdájukat támadó halandó felé fordultak, és kinyújtották karjukat, hogy a sebeket kitágítva, még több vért ihassanak.

Nori-lagg túlvilági hangon sikoltozott, ahogy a penge körül meggyulladt száraz teste, és fehér, vakító fénnyel égni kezdett. Ahogy a mágus lelkét megkötő talizmán is porrá vált, az erőpajzs megszűnt, a hirtelen megszabaduló Vlagyimir pedig a földre zuhant - nem az egyensúlyvesztéstől, hanem a fájdalomtól. Körülötte az irányítójuk nélkül maradt élőholtak üres bábként csuklottak össze.

A kínban fetrengő harcos lassan összeszedte magát, és elkezdett feltápászkodni. Trollgan ott lebegett előtte, apró szemeit várakozóan Vlagyimir testén nyugtatva, keresve a legjobb célpontot a halálsugaraknak, hogy a lehető legkevesebb semmisüljön meg a detonáció során az értékes varázstárgyakból. A Halálpenge két karnyújtásnyira, elérhetetlen távolságban hevert a harcostól. A sugarak halk siccenéssel, egyszerre indultak útnak. Talán egy szemvillanásnyival előbb kezdte meg tökéletesen időzített mozdulatát Vlad, amikor villámgyorsan felemelte bal kezét, és a középső ujján csillogó gyűrűt a drakolder elé tartotta. A varázslatfordító gyűrű a sugarakat visszapattintotta kilövőjükre - egy ősi trükk, amelyre minden varázstudó fel van készülve, kivéve egy-egy túlzottan fiatal és túlzottan arrogáns hatalmasságot, mint amilyen Trollgan. Pedig egy drakoldert kevés dolog tud megsebezni egy másik drakolder támadásán kívül... A hatalmas test tompa pukkanással repült szét, ocsmány fekete szervekkel és vérrel szennyezve be mindent.

A saját és idegen vértől áztatott Vlagyimir lábai remegtek ugyan, de lassan felállt. Az oldalán lógó szent jogart homlokához érintette, és a még mindig nyitott sebek lassan beforrtak. Bicegve, gyengén a kardjához lépett.

- Vége az első felvonásnak - dünnyögte Zarknod. Mellette a kincseskupac újra ott csillogott, tetején Vlad esszenciakristályaival. Visszaforgatta maga körül az időt? Újrakreálta a kincseket? A harcos találgathatott volna, de erre most nem volt ideje. Az emelvény előtt tíz láb magas üvegszobor materializálódott, majd rögtön meg is mozdult. Vlagyimir ijedten hátrahőkölt. Az a kevés, amit a kristálypragloncokról olvasott, nem tűnt túl használhatónak ebben a pillanatban.

A gólemszerű üveglény hihetetlenül gyors léptekkel megindult, és öklét felemelve, máris az ember felé sújtott. Vlad felkapta és maga elé emelte a Halálpengét, amely fekete lánggal felizzott, amikor a kristályököl rácsapott. Amikor a praglonc újból ütésre emelte öklét, Vlagyimir a tőle megszokott, látványos körkörös mozdulattal lesújtott a kristálylény hasára. A Halálpenge azonban - ahelyett, hogy a látszólag törékeny üveget szétzúzta volna - darabokra törött! Vlad most kezdett igazán izzadni. A Halálpengét maga a nagy Dorul Miglan kovácsolta, a legösszetettebb eljárással, ami varázsfegyver készítésére létezett, és elméletileg nemcsak hogy minden ellen használható volt, hanem törhetetlen és elpusztíthatatlan is, mint a legtöbb jó varázsfegyver; vagy még azoknál is elpusztíthatatlanabb. Vlad lassan hátrálva, varázslatokkal kezdte bombázni a lényt, hogy időt nyerjen. A kristálypragloncot láthatóan megsebezte a kard, tehát a támadás nem volt teljesen hatástalan. Ha azonban minden újabb csapással egy újabb fegyvert összetör, akkor hamar kifogy belőlük.

Vlad valamit észrevett a szeme sarkából - az óriási zöld henger, a lüktető kék fénnyel! A kristálypraglonc egy ritmusban, egy ütemre mozgott a fénnyel, mintha... igen! Vlagyimir most már élénken emlékezett az egyik tekercsre, amely vitába szállt a kristálypraglonc létezését bizonygató elméletek védelmében. Szó volt ott valamiféle megkötő ereklyéről... A harcos előrántotta adamantit tőrét, a Szívkeresőt, és egy egyenes mozdulattal a zöld hengerbe hajította. A tőr belefúródott a hengerbe, a tökéletes simaságú, zöld felület megrepedezett, a kék lüktetés szabálytalanná, akadozóvá vált. A kristálypraglonc megtorpant, mintha kérdőn nézett volna Zarknod emelvénye felé. Aztán halványulni kezdett, és szép lassan eltűnt, visszatért oda, ahonnét jött.

- Jobban szórakozom, mint az Alanori Aréna játékain - hajolt előre trónján a szörny-hatalmasság. - Kár, hogy ez a szórakozás ilyen sokba kerül nekem. Most pedig jöjjön az utolsó felvonás.

Vlagyimir egyre erősödő sziszegést hallott, és előtte, a földön egy apró portölcsér jelent meg. Mint egy miniatűr tornádó! A hős nekiállt volna gyönyörködni ebben a csodálatos mágikus játékszerben, ha nem tudja, hogy valami minden eddiginél halálosabb, veszélyesebb dolog kezdetét látja éppen. A tölcsér növekedni kezdett, és a belseje feketére, átláthatatlanra változott. Egyre gyorsabban forogva közeledni kezdett Vlad felé. Egy vortex! Ez egy vortex lesz! A kristálypraglonccal ellentétben, Vlagyimir a vortexről csak egyetlen dolgot tudott: a nevét. Azaz volt itt még valami: a vortex egészen biztosan létezett mindenki szerint, és valami annyira idegen, annyira MÁS létezés jele volt egy párhuzamos létsíkról, ami az emberi elme számára felfoghatatlan.

Hogyan lehet ezzel a dologgal küzdeni? Kell-e egyáltalán küzdeni? Tétova mozdulattal megidézett egy savhurrikánt, majd a vortex felé küldte. A savözön hatalmas lyukakat égetett a padlóba, de a vortexnek láthatóan semmi baja sem esett. Tűzeső, jégcsóva - egyik sem hatott a vortexre. Eközben a fekete tölcsér már majdnem akkorára nőtt, mint egy felnőtt ember, és határozottan, egyenes vonalban Vlad felé mozgott. Vlagyimir előkapta Tűzkardját, amely - ha mágikus úton meg lehet sebezni - meg fogja sebezni a vortexszet. Óvatosan csapott oda, és nem is ok nélkül: a vortex iszonyatos szívóerejével kitépte Vlagyimir kezéből a fegyvert, és magába szippantotta. Következőnek a harcos nyakába akasztott amulettek, láncok szakadtak el, és repültek a vortex gyomrába. A fekete, hideg örvénylés egyre sürgetőbben hívta a férfit, hogy adja meg magát, fogadja el az extraplanáris tornádó ölelését. Az oldalán lógó zacskók, varázsitalok is a vortexbe repültek. Mint egy óriási sárkány, amikor levegőt vesz - gondolta Vlagyimir, miközben próbált talpon maradni. Megfordult, hogy futásnak eredjen, és ekkor a vortex hozzáért.

Különösen érezte magát, egyszerre háttérbe szorultak, jelentéktelenné váltak a hangok, a színek, a szagok körülötte. Egy másik, tökéletesen idegen, de ugyanakkor nagyon vonzó világ peremén érezte magát. Már majdnem átadta magát, amikor tudatalattijának legutolsó, legrejtettebb szeglete észrevette AZt. Amint AZ él és figyel. Várja a hálóban a legyet. Várja az anyagot, a prédát, az élő és mágikus matériát, hogy táplálkozhasson. Az imént lazán visszaerősített ongóliantfül-pajzs hangos cuppanással megadta magát, és elmerült a vortexben. Vlad minden erejét összeszedve, vonszolni kezdte magát a vortex szívóerejével szemben. Összes erőtartalékát beleadva, sikerült elszakadnia, és kínkeserves léptekkel eltávolodnia, de érezte, hogy a vortex mindent letépett, ami a hátán volt. Hátrafordulva látta, hogy az örvény jócskán megnőtt a tápláléktól. Végső kétségbeesésében őrült ötlete támadt a reményvesztett ifjúnak: előkapta az övéből a telekinézis pálcát, és rámutatott a zöld henger romjaira. A henger nem volt olyan nehéz, mint várta, és képes volt a telekinézissel felemelni. A henger a vortex felé repült, és mindenestül belezuhant. Következett az üvegkocka, majd a márványhenger, és az összes többi ismeretlen tárgy, ami szanaszét hevert az óriási teremben. Ahogy Vlagyimir hátrált, igyekezett a vortexet úgy csalogatni, hogy az tovább táplálkozzon a nyilvánvalóan mágikus tárgyakból. A vortex tetejét már nem lehetett látni, olyan hatalmasra nőtt, és egyre nagyobb erővel szívott magába mindent.

- Legalább te is velem pusztulsz, Zarknod! - gondolta Vlagyimir.

- ELÉG VOLT! - mennydörgött a drakolder nagyúr hangja. - Eszeveszett emberfióka, valóban értesz a túléléshez! De amit most csinálsz, az katasztrófához vezet, mert felébresztheti és erre a világra csalhatja a ZANt! - Vlagyimirnak nem volt ideje nagyon odafigyelni Zarknod szavaira, nem érdekelte, hogy mi a fene az a Zan, csak azt figyelte, hogy ki tud-e jutni valamerre, mielőtt a vortex beszippantja. Legnagyobb meglepetésére azonban a vortex megállt, halványodni kezdett, és néhány perc leforgása alatt semmivé vált. Úgy látszik, Zarknod még a leghatalmasabb szolgái felett is teljes kontrollal rendelkezik.

A terem egy pillanatra összezsugorodni látszott, majd ismét kitágult, és Vlagyimir ott állt az emelvény előtt. Bár bebizonyosodott, hogy Zarknod olyan hihetetlen hatalom birtokosa, amely mellett az összes találgatás és legenda eltörpül, minden fáradtsága és vesztesége ellenére a harcos úgy érezte, hogy most már végig kell csinálnia, amit elkezdett. Felkapaszkodott az emelvényre, előhúzta utolsó megmaradt kardját, a Sárkányölőt, és megállt a triklem drakolder előtt.

- Nos Zarknod, tanítasz, vagy sem?

A mélyen ülő, sárga szemek lassan végigmérték az ifjút. Valahol a mérhetetlen gyűlölet és a végeláthatatlan bölcsesség között ott bújkált az elismerés a minden akadályt legyőző, a végsőkig kitartó fiatalember iránt. "De nem. Ha odaadom neki, túl hatalmas lesz, és egyszer, talán csak nagyon sokára, a helyemre fog pályázni."

- Több kárt okoztál nekem fél óra alatt, mint a tartományaimat fosztogató rablók egy év alatt. Bár tetszett az előadás, ezzel még nem nyertél bocsánatot. De lásd, milyen kegyes vagyok hozzád - megmutatom az árnyéktüzet!

Vlagyimir szemei elkerekedtek. Agya már kiürült, szinte semmilyen mágikus energiája nem maradt, varázstárgyait elvitte a vortex, varázslatfordító gyűrűje kiégett, fegyvere nevetséges fogpiszkálónak tűnt a sebezhetetlen, félisteni hatalmú lénnyel szemben. Zarknod összehúzta szemöldökét, néhány másodpercig koncentrált, és az ifjú harcost tömött, vattaszerű köd vette körül. De ezzel a köddel valami nagyon nem volt rendben. Vlagyimir érezte, hogy hihetetlenül vékony, láthatatlan szálakon a köd behatol a testébe, körbefonja gerincét, és azon felkúszik az agyáig. És ekkor valami odabent ÉGNI kezdett.

Vlad velőtrázó üvöltéssel térdre rogyott, szeme kifordult, csak a fehérje látszott. Úgy érezte, mintha ezernyi tűzdémon falná belülről, de nem a testét, a fizikai valóságát falták, hanem az emlékeibe, örömeibe, szerelmébe haraptak. A LELKÉT támadták. Az árnyéktüzet nem érdekelte a fizikai való, hogy volt-e egyáltalán, hogy milyen volt: a lelket, a létezést irányító energiát tépte-szaggatta, függetlenül attól, hogy milyen létsík milyen megjelenési formájára alkalmazták, annak milyen mágikus, mentális vagy egyéb védelme volt. A megtépázott, megüresedett, kiégett lélek azután már csak idő kérdése, hogy mikor végez az őt börtönbe záró, fizikai valóval.

Vlagyimir folyamatosan üvöltött, előrehajolt, ahogy az árnyéktűz emésztette. Őrült reakcióban felszabadultak a testét építő, védő mágiák. Szemgolyói lángra lobbantak, és kiégtek, gyönyörű barna haja megőszült, arca megráncosodott. Vlagyimirt azonban igazán nem a külső, hanem a belső kínok gyötörték. Hihetetlen akaratával, mérhetetlen mentális energiájával küzdött az árnyéktűz ellen, de most, életében először valami olyan hatalommal találkozott, amely ellen védtelennek érezte magát. A megmentő öntudatlanság nagyon, nagyon sokára érkezett el.

Amikor magához tért, tökéletes sötétség vette körül. Először arra gondolt, hogy a halál birodalmában van, de racionális elméje hamar tudatosította, hogy életben van. Megvakult ugyan, de TÚLÉLTE. Hogyan? Hogyan lehetséges? Ennyire az istenek kegyeltje lenne? Vagy ennyire erős lenne? Vagy... Hiába kutatott az emlékei után. Nem találta őket. Nem talált senkit, semmit, amihez fájdalmat, szeretetet, örömöt kapcsolhatott volna. Képek villantak fel előtte korábbi tetteiről, az ongóliant hadúrral vívott párviadalról, az első büntető praglonc visszaűzéséről, az ónixpiramisban vívott csatákról. De semmi, amitől embernek számított volna. Ekkor döbbent rá, hogy az árnyéktűz még ott lobog benne. Utolsó lángjai ekkor aludtak ki, és égették el az utolsó szálakat is, amelyek régi lelkéhez kötötték, csak egy begubódzott, parányi energiaszilánkot hagytak hátra.

Írta: Tihor Miklós
A novella az Alanori Krónika 4. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 38 szavazat alapján 8.7)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Egy orgyilkos balladája (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 10:59:02Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2020
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.