Sheran szolgája, a 4-es szintű törpe hosszas keresgélés után talál csak a temlomra. Az oltárokat megszentségtelenítették,az oszlopokra obszcén grafikákat festettek,a templom és környéke az emberi szemét és szenny lerakóhelyévé vált.Elgondolkodik egy pillanatra:Miért történt ez? Hova lett a templom őre? A papok? Talán megtérültek valamelyik őrült hitet követve? Vagy csatában estek el a templomot védve?Fortyogó düh fogja el,ha arra gondol,hogy ez a szent hely mennyi ideig volt megalázva,kitéve az ostoba emberiségnek. De ennek mostantól vége lesz. Sheran szolgája elindul kifelé,hogy megkeresse cimboráit és velük együtt újra felvirágoztassa ezt a helyet.
Tiszteletteljesen meghajol a szentély belseje felé,majd elindul. |
Horsemen of death, a 16-os szintű barbár Sheran papnője.Nemcsak meggyógyítja Sheran természeti teremtményeit,hanem megbünteti a Sheran szent erdeibe rontást hozó Leah papokat is.
Mivel hallott a sárkányölő első Sheran szentélyéről,eljött,hogy megcsodálja, és hogy megtisztuljon mindattól a mocsoktól,ami a Leah papok átkaiból maradt rá.Gyertyát gyújt,és mind a 9 gyertyánál imádkozik,hogy legyen ereje továbbra is megőrizni tisztaságát. Boldogan távozik,azzal a tudattal,hogy hogy élete folyamán még visszatér ide. |
Gergeroo még sokáig bolyongott a Világban keresve azt, amit elveszített, azonban idővel rájött, hogy abból csupán Sheran szentélye maradt meg. Ez a tudat hátralevő életéig nem tudta békénhagyni, de a halált sem engedte meg neki. Gergeroo tudta, hogy ezt a büntetést azért kapta mert ott hagyta a letrint és Shaltert. Ha kicsit türelmes talán még fordulhatott volna valamit a kocka.
De már késő. Sosem tudja meg, hogy miért volt Raander számára fontos Sheran szentélye, sosem tudja meg miért küldték vele Shaltert, már valószínűleg semmit nem tud meg. De, mint fajának utolsó példánya talán tanult valami A Hibából. A Hibából, amely a Világ Életét követelte... |
Gergeroo úgy futott, ahogy a lába bírta. Csak futott és futott nem nézett sehova sem, csak előre. Miért hazudik neki az a nyavajás letrin, miért? Azt hiszi megviccelhet. És ilyen gondolatokat hajtva futott az erdőben, amely feltűnően halk és kihalt volt. Fel sem tűnt neki a nagy igyekezetben. Egy célja volt: eljutni mihamarabb Chakerbe.
Egyszercsak az erdőnek végeszakadt -hamarabb, mint ahogyan kellett volna és Gergeroo szembetalálta magát egy hatalmas, végtelen pusztasággal. Mintha az erdő e részét fölégették volna. Mintha... Mi történhetett itt.
Ekkor hirtelen a távolban megpillantotta Chakert. Nagyot dobbant a szíve, ugyanis Chaker porig égett, az egész városból csupán az alapzat maradt meg. Hát mégsem hazudott az a letrin, gondolta Gergeroo. Mégsem. De vajon miért tették ezt, miért?
Elindult, maga sem tudta, merre, hogy megtalálja erre az őrült dologra a magyarázatot. Már nem sietett, csupán ment, nem számított, hogy meddig jut el. Már nem...
A FOLYTATÁS KÖVETKEZIK... |
EPILÓGUS
Shalter fölállt a földről és a letrinre nézett.
-Miért nem öltél meg minket? - kérdezte. - Miért? Miért tetted ezt a valamit, hogy... - de nem mondta.
A letrin szemei vörösen izzottak.
-Hogy miért? - megmondom én. Titeket küldtek ide, hogy lejegyezzétek a templomot az örökkévalóságnak. És ti eljöttetek. De én szerettem volna, ha ti -mint akik e feladatot elválalljátok- megtudjátok milyen is az az Örökkévalóság. Ennyi.
-Ennyí? - ordította Shalter. - Csak ennyi. És MOST miért nem ölsz meg?
A letrin sokáig hallgatott, csak asztán válaszolt Shalter kérdésére.
-Nem tudom... |
A letrin a kő felé fordult. Nem az kellett neki. Pontosabban semmi sem kellett neki. Hisz már győzött. Már győzött, hiszen mindenki veszített. A netrinek is, az emberek, orkok, törpök, elfek, tündék, óriások, ogrék, koboldok és még sorolhatná. Mindennek vége. És ez mind a letrinek cselekedeteinek eredménye. Sheran? Ő már nem segíthet senkin hsiz halott, a bolygója is, meg a sok erdő. Minden és mindenki halott. Gergeroo meg had keresse meg a papjait, ők is halottak.
Aztán ismét a kinti tájra emelte tekintetét.
Világ! Milyen együgyű világ. Rohanás, háborúk, ez egy rossz világ. De már nem lesz jó. Már túlságosan is beszennyezték az emberek, ezért kellett nekik megsemmisíteni. Így lesz jobb. Talán, ha még Sheran fölébred valahol teremt egy másikat, amelyikben nem lesznek emberek és akkor talán... De, mivan ha lesznek más olyan fajok, mint az ember. Akkor nekik letrineknek mindíg el kell pusztítaniuk azt, amit teremtettek. Ez az ő sorsuk, és ez már nem lesz másképp.
Odakint esett az eső...
VÉGE |
Gergeroo arra ébredt, hogy valami nedves van az orrán. Fölült és körülnézett. Sheran szentélyében volt és valahonnan víz csöpögött az arcára. Shalter mellette feküdt és az igazak álmát aludta. Vajon hogy került ide? Pontosabban, hogyan kerültek ide?
Fölált. Ebben a pillanatban azonban eszébe jutottak a feljegyzések, amelyeket itt készített. Megpördült a tengelye körül, végigtapogatta zsebeit, a földön is körülnézette, de sehol sem találta.
-Ezt keresed? - hallatszott egy különös, jeges hang az egyik sötét sarokból. Gergeroo a hang irányába fordult és megpillantott két izzó, vörös szemet. Ismerősek voltak neki... honnan...
-Ezt keresed? - kérdezte újból a jeges hang.
"Megvan!" jutott eszébe Gergeroonak. "A chakeri templom mennyezetén láttam egy festményen, a félhomályban izzó vörös szemeket... ez egy letrin..."
-Valóban az vagyok - Gergeroo nagyon megijedt... Olvas a gondolataiban.
A letrin előjött a sötétből, hogy Gergeroo szemügyre vehesse. Tulajdonképpen semmi különös nem volt benne. Teljesen úgy nézett ki, mint egy ember, habár a vörös szemek és a túlságosan hosszú fülek gyanúsak voltak Gergeroonak. Ez egy alakváltó, jutott az eszébe.
-Add vissza! - parancsolta Gergeroo, megfeledkezve arról, hogy egy letrin ellen nincs esélye. - Az könyvtári tulajdon...
-De hiszen a tiéd...
-Nem baj! Kérem vissza, a tegnapi napom ráment a jegyzetelésekre.
A letrin vérfagyasztó kacajt hallatott. Gergeroo kissé megilletődött, hogy a letrin nevet, azon, amit mondott. Köztudott tény, hogy a letrineknek nincsen humorérzékük. Egyáltalán nincs...
-Mi olyan vicces? - kérdezte végül Gergeroo.
-Hát nemtudod?
-Micsodát, mit kéne tudnom?
Shalter mozgolódni kezdett. Gergeroo arra fordult, ki tudja miért, sosem érdekelte, hogy mi van Shalterrel. Shalter fölült, megdörzsölte a szemét, nyújtózkodott egyet, majd Gergeroora és a letrinre nézett. Pislogott párat, majd visszafeküdt és aludt tovább.
Gergeroo újból a letrinre terelte tekintetét;
-Min nevettél olyan jóízűen?
-Ostoba ember. A letrinek világ életükben azt bizonygatták nektek, hogy az idő olyan, mint... nos, mihez is tudnám hasonlítani? Nos, olyan mint egy madzag. Ha a tenyeredbe teszed összeesik és aprónak látszik. Azonban, ha kifeszíted hosszabb, mint előzőleg, érted?
-Nem, egyáltalán nem értem.
-Nos csupán azt szerettem volna mondani, hogy már nincs szükséged a könyvre, mert a papok már réges-régen meghaltak.
-Meghaltak, hogy lehet, hiszen... máris... tegnap?
-Nem... pontosan ezer év már, hogy meghaltak.
-Ezer év, az nem lehet... vagyis, hogyan?
-Én rendelkeztem úgy, hogy itt legyetek. Több, mint ezer évig aludtál Gergeroo. Eközben Chakert lerohanták, Digothait, Saakehnat, Bowohrojut és még sorolhatnám. A netrinek és a letrinek háborúinak vége. Ez már egy új kor Gergeroo.... A Sötétség Kora.
-NEM! Ez nem lehet, hiszen...
-De igen, lehet.
-Nem, visszamegyek Chakerbe, megkeresem Raandert és megmondom... - de soha nem derült ki, hohy mit mond meg Raandernek, mert ebben a pillanatban hátat fordított a letrinnek és Shalternek, majd kirohant Sheran szentélyéből és nekivágott a sötét éjszakának.
A letrin a bejáratnál állt és még látta Gergeroot, ahogyan a végtelen dzsungelben küzd. Vörös szemeit aztán behunyta és semmivé vált...
A FOLYTATÁS KÖVETKEZIK... |
Késő este volt, mire Gergeroo minden fontos dolgot leírt, de mivel már besötétedett tábort vertek, mondván majd holnap indulnak haza. Gergeroo a tűzbe bámult, elméjyülten gondolkodott valamiről, Shalter pedig fölmászott egy fára és a holdba bámult. Ma valahogy sokkal fényesebb volt, mint máskor. Hiszen telihold van, jutott eszébe. A telihold valahogy más mint a többi. Mintha különös erők et sugározna magából. Mintha, minden, ami eddig meglapult, most új életre kelne és az éjszaka leple alatt sétálni indulna a fák között.
Gergeroo mocorogni kezdett a tűz mellett, kissé hűvös volt. De látszott az arcán a fáradság keze is, amely egész álló nap az arcára telepedett. Csak írt és írt és egyre karikásabb szemekkel. Egy biztos, nem cserélnék egy krónikással sem, gondolta Shalter. Jó nekem ez a szabad élet, kint az erdőben, a fakunyhókban. Nem kell a sok könyv, írások, olvasások. Ce, kinek hiányzik ez.
Gergeroo halk puffanással elterült a földön, és nyomban elnyomta az álom.
Különös, hűvös szellő fujdogált. Néha megbillentek a tüzifán a magasba csapó vörös lángok, néha a fák ágai meglibbentek, néha a felhők eltakarták a nagy, kerek holdat, amely kísérteties fehér fényével megvilágította az erdőt.
-Azt hiszem mostmár inkább én is alszom... - motyogta magában Shalter. - De! Mivan, ha a valóban kószál valami odakinnt, valami...
Hirtelen reccsenésre lett figyelmes Shalter. Az egyik, közeli bokor töbében valmai megmozdult, ez biztos. Valami... Shalter leugrott a fáról és közelebb ment az említet helyhez. Félrehajtotta az ágakat és... két vörös szem... surranó, apró lábak a talajon... Shalter végig terült a földön és belezuhant az álom örvénylő sötétségébe...
A FOLYTATÁS KÖVETKEZIK |
Gergeroo, a krónikás, akit Chakerből küldtek a bejárat előtt ált és Shalterre várt. Együtt indultak el és együtt érnek célba, még ha ez egy kicsikét lassítja is a tempót. Hiszen a gremlineket nem hosszú távra tervezték. Szabad népek közé valósiak, de nem nagyon elemük az utazás. De Raander meghagyta Gergeroonak, hogy kísérje el Shaltert a Szentélybe és, ha módjában áll jegyezze is le az eseményt. Mert mi más dolga lenne még egy krónikásnak, ha nem történetek lejegyzése.
Szóval Gergeroo Shalterre várt, aki még csak véleltelün sem igyekezett. Had várjon Gergeroo, a szentély nem megy el! Ez a gondolat futott át az agyán és megvonta a vállát. "Majd ha okvetetlenkedik befogom a fülem." Érdekes elgondolás, de hát a gremlinek azok gremlinek.
Shalter azonban nem tudta küldetésük valódi célját. Nem tudta, hogy őt miért küldték ide Gergerooval a nyakában. Tényleg miért?... Mert a szentély, és ezzel együtt a Túlélők Földje veszélyben volt. Nem árt, ha lejegyzik a szentély fontosságait, mielőtt az még végleg elpusztulna... És, hogy miért pusztulna el. Háború. A láthatatlan tűz, amely indent felemészt. Láthatatlan azok számára, akik a háborúban hadviselő felek. Csak támadni, csak támadni. Több száz éve teszik ezt már a netrinek és a letrinek. Hogy miért? Senki sem tudja, talán már ők sem tudják... Csak azt teszik, amit elődeik is tettek... Ölnek.
-Jó istenem Shalter, azthittem, hogy már valahol eltévedtél! - siránkozott Gergeroo. - Nem azért küldtek téged, hogy kóboroljál, amíg én a munka nehezebbik részét végzem...
-Idő... valóban, nem azért küldtek - kezdte Shalter. - De attól még nem kell így rohanni! Miért rohanunk?
Shalter nem tudta utazásuk okát, és Raander (a küldetés szervezője, Gergeroo tanítója) meghagyta Gergeroonak, hogy ne mondja el Shalternek, hogy Sheran Szentélye nemsokára porig lesz rombolva. A letrinek ezen a vidéken fognak áthaladni és az építményt a netrinek birtokának fogják tekinteni... Mi okuk lenne meghagyni a szentélyt? Semmi...
Gergeroo sóhajtott egy nagyot, de végül nem mondott semmit. Félrehajtotta a bejárat fölé lógó növényeket, majd óvatosan belépett a kerek helyiségbe, nyomában Shalterrel.
A látvány minden szóbeszédet felülmúlt. A terem közepén egy hatalmas, zümmögő, kékes foszforú kő lebegett, körülötte, a falon pedig életnagyságú aranyozott állatdomborművek voltak. A mennyezet közepén egy apró lyukból jött a fény, így a helyiség nagyobb fele homályba burkolózott. Ahogy Gergeroo haladt a kő felé meg-megcsillant szemében a fali domborművek egyike. Shalter kivételesen nem jutott szóhoz a látványtól, csakúgy, mint Gergeroo. Bár ez a gremlineknél ritka pillanatnak számít.
-És most? - kérdezte Shalter, mire Gergeroo gyorsan lepisszegte. -És most? - kérdezte immár halkabban Sahlter.
-Jegyzeteket készítek, és még néhány illusztrációt, ha marad... idő - motyogta félvállról Gergeroo, kezében egy vaskos fekete könyvvel.
Shalter szokásához híven megvonta a vállát és a bejárathoz sétált. Félrehajtotta a növényeket, majd kibámult a végtelen dzsungelbe...
A FOLYTATÁS KÖVETKEZIK... |
A kobudera megérzi mit kell tennie. A terem közepén levő oltárhoz lép. Érzi az onnan áradó jó erőket. Nem ismeri ezen létsík isteneit, de minden bizonnyal ez segíteni fog! Felteszi az oltárlapra a sérült testet, hátrébb lép és vár. Folytott csend telepszik a helyiségre, majd lassan enyhe szellő kavarodik. Lassan lecsúszik a kőlapról Fabiot egyik karja és erőtlenül csüng. A gyűrű, amit azon a kezén visel, elkezd halványan derengeni. Türkisz fénybe csap át a derengés, tisztán kirajzolódik a pecsétgyűrűn a szimbólum: egy pegazus. A gyűrű maga kísértetiesen hasonlít Raptor, a törp gyűrűjére. A természet erői fortyogva gyűlni kezdenek, szinte kézzel tapinthatóvá válnak a levegőben. Az ősi szövetség az egyensúly erőivel e rendkívüli helyzetekben jön jól a Száműzöttek Klánjának tagjainak. Adun nemes harosai, a Vihargárda tagjai közül egy sem veszhet amíg van remény! A kövek lassan felpattogzanak, s alóluk növények garmadája sarjadzik. Másodpercek alatt az összeégett test alá futnak és felemelik az oltár fölé. Közben repülő rovarok és madarak rajzanak be a terembe. A madarak ezernyi féle gyógyfüvet hoznak csőrükkel, hogy aztán az oltárra ejtve továbbrepülhessenek a dolgukra. A bogarak apró darabokra szedik a füveket és bogyókat, majd elkezdik felhordani a testre. Fabiot súlyosan sérült bal karja egyre több helyen kezd vérezni, apró repedések jelennek meg mindenütt az égett szöveteken. A darazsak nyitják őket, hogy aztán a többi repülő rovar a bőr alá is be tudja hordani a komponenseket. A gyógynövények elfogyásával a repülő rovarok is szétszélednek, hogy aztán átadják helyüket a pókoknak. A terem minden repedéséből százával bújnak elő, hogy aztán lehelletnyi hálóval vonják be a testet. A kobuderának lenyűgöző látványban van része, ahogyan a hemzsegő apró felcserek nagy műgonddal szőnek háló-szakofágot a viharmágusnak. Dolguk végeztével a pókok is visszamennek zugaikba. A növények is visszavonulnak a föld alá, óvatossan helyükre rakva a mozaik köveket maguk után. De Fabiot teste csak ott marad. Lebeg mozdulatlanul, ugyanabban a testhelyzetben, ahogyan a növényágy hagyta. Az oltár zúgni kezd, hatalommal telt szavakat suttognak a falak. Soha fel nem rótt rúnák rajzolódnak ki borostján-ragyogással a síma lapon, s forrás nélküli zöld ragyogás kezd betölteni mindent. A ragyogás középpontja Fabiot lebegő teste. A kobudera az erősödő zúgás elől betapasztja a fülét, de az kíméletlenül ostromolja tovább dobhártyáját. A zöld fényesség szembántóan éles, a kobudera összeszorítja szemjéjjait és földre esik. Tudata kapui átszakadnak a hatásokra és elájul.
Lassan felébred, kipihenten, mintha csak egy jót aludt volna. Nem tudja mennyit volt eszméletlen, csak azt hogy az ismeretlen akit ide hozott már nincs közvetlen veszélyben. A pókháló immár zölden dereng, nyílván valamilyen mágikus hatás biztosítja a viharmágus mihamarabbi felgyógyulását. A kobudera óvatossan felveszi Fabiotot, majd a Fekete Sárkány felé indul. Ott majd kipihenheti magát a sebesült. |
Egy végony fürge tündér lép be az ajtón egyenesenaz oltárhoz megy letérdel és lehajtott fejjel mormogja:
Sheran a pártfogásodba ajánlom az olimpiát ami döglöt druanagor tavernában lesz,és ha küldenél minél több jelentkezőt.Hálám meglesz,de igy is hálás vagyok hogy meghalgattál.azzal felál és kisétál. |
A Szentélybe egy kobudera lép be. Karjai között, egy ember férfi. Állapota nem éppen kielégítő, mivel testét több helyen is égések borítják, és egyik karja korom feketére égett. Láthatólag kisebb sérüléseit már próbálták ellátni, de a súlyosabb sebekkel már nem boldogultak. A kobudera tanácstalanul néz körbe a Szentély belsejében, majd kissé sürgető hangnemben megszólal.
-Kérhetném, hogy valaki segítsen nekem! Ez az ember nem sokáig húzza, ha mágikus úton nem segítenek rajta! Elég rossz állapotban van, és én nem értek az ilyesmihez! |
| De valyon mit keres? . . . |
| De van ott még valaki, eddig meglapult, de most kissé előmerészledett a sötétségből. Sötét köpenye a földig lógott, arcát csuklya takarta el, termete pedig egy kisgyermeké. . . mindenütt leselkednek. . . a kicsik! |
Sötét árny siklik végig az aranyozott falakon, halálhörgés hallatszik mindenütt és vérszag keveredik a virágok isteni nektárának illatába.
Egy letrin, a gonosz lelkek leggonoszabbika, ki halálra segíti az ártatlant, s tehetetlent, oly mohón tekint a terem közepébe, mint gyermek az ajándékra. Nagy, zöld szemei üvegesek, teste úgy siklik, mint az árnyék a gazdája után.
Csak megy és megy, s mikor végre megállt kinyújtotta csontos ujjait, hogy kezébe temesse Sheran szívét, a Föld szívét, melyért jött, s most arra szándékozik, hogy ellopja.
Mert lelketlen, csaló, s becstelen nép a letrin, s nem törődnek mások dolgaival, de most mégis megdermedt, mert nem tud harcolni a testvérével, ki betölti a termet, az egész világot, fivérével, a fénnyel. Ki most is ott lebegett felette elszántan küzdve, hogy megmentse a Kincset.
Végül feladja az árnyék. Elenyészik, mint ahogy szokott, a nappal győz az éjszaka felett, majd nemsokára kezdődik előről. . . |
Egy csuklyás barbár lép be a szentélybe, és leborul az oltár előtt:
- Sheran, kérlek Téged, mennyei felség, áldd meg életem munkáját, az újonnan nyílt "Döglött Drúnagor" tavernát, és az oda betérőket!
Majd feláll és lassú léptekkel kimegy a szentélyből. |
Jó kérdés...
s megvan a megoldás! Választ keres e kérdésre.
De talál-e? |
Árnyalak suhan...
Koppanás nem hallatszik, talán szellem jár a szentélyben... vagy élőény tért be a természet csodás istennőjének szentélyébe, ki maga hivatott megtestesíteni egy igéretet?
Vagy csak válaszokat keres? Nem... csak kérdésre lehet választ adni, s mivel kérdést nem vetett fel senki, válaszokat sem fog kapni...
De hát akkor mivégett jár errefelé eme alak? |
| *Belép a szentélybe...rengeteget gyalogolt idáig, mikor rátalált erre a helyre. Kíváncsíságból tért be ide. Rendkívül szép hej...mintha a természetet idézte volna be...Miután betelt a látvánnyal, sarkon fordul, és távozik...* |
S'almeyna belép a szentélybe, öccse a karjaiban...egy nagy erejű átok áldozata lett. Nem sokkal később Xojertha lép be a kapun. A démon nem számolt az elfek különleges mágiaellenállásával, amely az átkok terén eléggé jó védelmet biztosít...így az a legkisebb beavatkozásra elkezd feloldódni...sajnos egy ilyen erejű átoknak sok idő kell. Ezt igyekeznek megrövidíteni az elf testvérek. S'almeyna letérdel, és elkezd imádkozni Sheranhoz...Jakhsjahlang mozdulatlan testére egy zöld fénynyaláb terül. Xojertha felemeli botját, a zöld kristályt a nyalábba tartja. A kristály felerősíti a gyógyító sugarat, az éjszakai város zölden ragyog, a föld remeg...és mintha ez nem lenne elég, furcsa módon a Fejvadászerdő Őrzője, az unikornis patái dobognak a padlón...a hófehéren ragyogó teremtés odasétál a földön heverő testhez, és szarvát a mellkasához érinti...vakító fehér ragyogás, a templomban mindenki egy időre megvakul. Amikor megint látnak valamit, azt látják, hogy Jak mellkasa szabályosan emelkedik és süllyed, ujjai görcsösen mozognak, vonásai szelídek. Az átok nagyon sokat vesztett erejéből, Jak már észleli a külvilágot, és kis mértékben hatni is tud már rá...de most egyelőre egy hosszú, gyógyító álomba süllyedt...
Hosszas tanácskozás után eldöntik, hogy Jakot vissza kell vinni Elfengadba, ott az első druida egészen biztosan meg tudja törni az átkot, ráadásul az erdő Őrzője nem egy fiatal unikornis...nem pazarolnak időt, Xojertha az Első Szinten pihen pár órát felesége karjaiban, míg S'almeyna néhány lovagot készít fel a hosszú útra...
Hajnalban a lovagok, S'almeyna és Xojertha a Második Szinten figyelik a napfelkeltét, és ahogy az első napsugarak elérik a várost, megcsilannak a sárkánypikkelyeken...a lovagok felerősítik Jakot a kiorg hátára, majd magukat is felszíjjazzák...Xojertha griff alakban felemelkedika levegőbe, majd a hatalmas sárkánytest is a levegőbe emelkedik...a csapat elindul Elfengadba... |
Egy elf lép be a szentélybe.
Imádkozok még egyet a harc előtt,gondolja.
Letérdel az oltár elé,s imádkozni kezd faja dallamos nyelvén.
-Silivren penna míriel o menel aglar elenath!Na-chaered palan-díriel o galadhremmin ennorath,Fanulios,le linnathon nef aear,si nef aeron!-suttogja maga elé imáját.Halvány aura izzott fel körülötte.
-Jessica,ha lehet kérnék egy sebösszehúzó kenőcsöt!-szól a novíciához.
-Máris hozom,uram!-szól,s elindul a gyógykenőcsök felé.-Itt is van!
Átadja Haluhelnek a kenőcsöt,s már indul is a következő imátkozóhoz.Haluhel kilép a szentélyből,s elindul a fal felé... |
//Halii fáradtan belép és azt mormogja:
-Ó Sheran add, hogy Vipersnake fogyjon ki a hülye beszólásokból!
Majd vagy 1 órányi csendes ima után elhagyja a szentélyt// |
| ja ez nem sheron naplója azt hitem bocs |
//Enyém a századik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 )))))))))))))))))))// |
| //Ezt privátban beszéljétek meg!// |
//Nekem megvan a bolhedor lovagjai
1000-ért a tiéd.// |
| //A versemet a Rúvel hegyi legendából vettem, és azért írta!// |
| //Azt még nem olvastam, de a Rúvel hegyi lengenda talán a kedvenc könyvem eddig(bár az Otthon se rossz+még olastam egy két jó könyvet)// |
| //Az én véleményem szerint a bolhedor lovagjai jobb mint a Rúvel hegyi legenda.// |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
