Sem égi, sem földi jelek, mindenütt csak béke. Ennél jobb köszöntést nem is remélhettem volna most, hogy hazatértem.

A nap már kis híján alábukott a békésen lebegő, aranyfényű felhőcsíkok közt a nyugodt, tükörsima tengerbe. Kheda tisztán látta, ahogy a lagúna túlsó végében a halászok kis bárkái elindulnak az éjszakai halászatra. Igazán szép idő volt hozzá. A jókora gálya, ami visszahozta erre a szigetre, birtoka szívébe, békésen horgonyzott. A parthoz közelebb most gyújtották meg az első lámpákat a kifeszített, lebegő fakeretek fölött. Hálók csüngtek le róla, telis-tele frissen fogott ujjhallal; illatos füvek fölött fogják megfüstölni mindet. Kheda a magasban állt, az egyik kerek kőtorony fedetlen emelvényén, de túl messze volt ahhoz, hogy hallja a parton szöszmötölő emberek hangját.

Csak a szokásos tréfák és viták, hogy most akkor kinek is kellene megjavítania a hálót, és kinek kellene új bójákat csinálnia. De alighanem a többség úgyis inkább a családjával tölti az estét. Nem különbözünk túl sokban, mi legnagyobbak, és ők, legkisebbek, ahogy azt Daish Reik mindig is mondta...

Most, hogy eszébe jutott apja bölcsessége, Kheda végre engedett a benne égő vágynak, hogy viszontlássa a feleségeit és a gyermekeit. Először látnoki kötelességének tett eleget: most már törődhetett egy keveset magával is. Elmosolyodott, és épp nekiindult volna az obszervatórium lefelé kanyargó, keskeny csigalépcsőjének, mikor új gondolat ütött szöget a fejébe.

Azok a kis fénypontok, amikkel becsalogatják a kíváncsi halakat a hálóba, mintha csak korán kelő csillagok lennének! Hát az égi iránytű mit mond? Elmulasztanám a kötelességemet, ha nem nézném meg, hátha van fenn valami új jel, akkor is, ha tudom, hogy minden csillagkép épp nyugponton van!

Kheda megfordult, és a szárazföld belseje felé nézett. Ott már sötétebb volt az ég, épp elég mélykék ahhoz, hogy felpislákoljanak rajta az első valódi csillagok. Nagy gyakorlattal megtalálta a Szárnyas Kígyót: épp most emelkedett ki a sziget belsejének jókora hegyei mögül. A csillagkép körül nem éktelenkedett egyetlen felhő sem, nem volt semmi más takarás sem, hogy figyelmeztetést vagy tanácsot adjon. Khedának le sem kellett néznie a csillagvizsgáló mellvédjébe vésett földi iránytű beosztására, anélkül is tudta, hogy a Szárnyas Kígyó abban a szegletben áll, ahol a házasságok és egyéb, hasonlóan fontos kapcsolatok előjelei laknak.

Az egymásba fonódó férfi és nő jelképe, a bátorságé, a munka megérdemelt gyümölcséé, az új dolgok felfedezéséé. Hát persze! És láthatatlanul, lenn, a horizont alatt ott feszül a Háló: a születés irányában áll, és a támogatás, segítség, együttműködés, az egység jelképe. Bár a Kanthirafa, az élet és halál ciklusának jelképe pedig a félelem és visszavonulás terén van épp. Persze, hát persze, Sain nyilván halálra aggódja magát! Elvégre ez az első gyermeke! De meg is kap minden támogatást, amit csak Janne és Rekha nyújthat neki: ez tisztán látszik, hiszen a Vizail Bimbó, a nőiség jelképe határozottan a testvériség részén fénylik.

Kheda tekintete még egyszer végigpásztázta az eget. És hogyan állnak a saját útjukat járó mennyei ékkövek a csillagok között? Nem, nem, egyikük sem közeledett valamelyik láthatatlan határvonal felé, amely az égbolt egyik negyedét választja el a másiktól. De azért végignézte az égi iránytűt, megnézte a hármasságokat, négyszögfényeket és hatodfényeket, de a távoli fénypontok nem adtak ki semmiféle mintát. Csak a holdak szelték át egymás után az égi vidékeket gyors táncukban. A kisebbik hold, a Daish birtok gazdagságát megalapozó igazgyöngy mennyei megfelelője még épp csak a leghalványabb gyöngyházszeletet villantotta fel, és a Szárnyas Kígyóval osztozott az égen. A nagyobbik hold azonban épp tele volt, korongja mintája akár a földi megfelelője, az Opál; a hűség és önismeret talizmánja. Ragyogott, lassan emelkedett egyre feljebb az égen ott, ahol az életre és az énre vonatkozó ómeneknek kellett volna megjelennie. Kheda azonban nem látott mást, csak a Tükörmadár képét, a védelem, a múlt és a jövő közti kapocs jelképét kiadó csillagok távoli pislákolását. A nyugalmat és ihletet adó Ametiszt boldogan trónolt az otthon és tűzhely negyedében, és a céltudatosság - valamint kifejezetten a hadurak - talizmánjaként ismert Gyémánt szilárdan állt a gazdagság terén. Mögötte ott fénylett a Rubin, az erő és a hosszú élet talizmánja: magasan ragyogott a barátság és közösség egén.

Kheda kedve felderült a kép láttán, és a férfi emelkedett hangulatban indult le a csillagvizsgáló toronyból.

- Szólj rám, hogy ne felejtsem el megmondani Sain Daishnek, hogy a mennyek minden jót ígérnek a szülésre!

- Pár napja lehet már csak hátra, mielőtt megjön a gyerek. - Egyetlenegy ember várt csak rá a lépcső tetején üldögélve; a hangja elégedett volt, de a gyomra hangosan megkordult.

- No, Telouet, ezt a jelet bárki értelmezni tudná - nevetett fel Kheda. - Tudom, tudom, hosszú napunk volt! De meg kellett győződnöm róla, hogy nincsenek előjelek!

- Janne úrnőnek látnia kell, hogy uram minden kötelességével végzett, különben nem alhatnánk békésen most sem, hogy hazaértünk! - Telouet vigyorogva pattant talpra, és megigazította a széles selyemövén áttűzött, két egyforma kardot, majd előreengedte a gazdáját.

Kheda lesietett az ismerős, sötét lépcsőn. A járat letekergett a torony közepén sorakozó, feljegyzésekkel, magyarázatokkal, értelmezésekkel telezsúfolt szobákon. Itt halmozták fel azt az anyagot, mely hozzásegítette, hogy különféle jóslatokkal szolgálhassa a népét. A legalsó szoba ajtaján lámpafény szivárgott ki.

- Sirket? - Kheda benyitott, és szeretetteljes dorgálással a tekintetében mosolygott idősebb fiára. - Telouet gyomra már úgy morog, mint két dzsungelmacska, úgyhogy azt hiszem, ideje vacsoráznunk! Tarts velünk!

A fiú egy olvasóállvány előtt ült. Felnézett, de a tekintete még mindig olvasmánya távoli világában kalandozott. Senki sem vonta volna kétségbe, hogy a hadúr fia: mindkettőjük szeme zölden csillant, mint az esős évszakban frissen hajtott levél, és ez igencsak ritka volt itt, a kiterjedt aldabreshi szigetvilág legdélebbi csücskén. Másban is hasonlítottak egymásra: mindkettőjüknek magas volt a homloka, az arcuk inkább hosszúkás, mint kerek, a járomcsontjuk erősebb, az orruk keskenyebb, merészebb, mint Teloueté. Telouet orra már akkor is széles volt és lapos, mikor még nem törték be valami verekedés folyamán: azóta ormótlan gombóc volt mindig vidám arcán. De Sirket anyja telt ajkát és sötétebb bőrét örökölte, és rövidre vágott, göndör, fekete haja is az anyjára ütött. Kheda haja durva volt, erős szálú, barna, és csak a sűrű nyírás fékezte meg.

- Janne anyám azt mondja, hogy talán ellátogatunk az Ulla-birtokra, mielőtt beállna az esőzés - Sirket megvakarta a füle alatt árnyékot vető pihéket. Látszott a fiún, hogy még nőni fog, de már így is legalább olyan magas volt, mint az apja. - Nem akarom, hogy belőlem is bolondot csináljanak, mint Ritsem Zoratból a múltkor!

- Az nem történhet meg, nem hagyom - Kheda átvágott a szobán, és becsukta a súlyos könyvet. - Most pedig menj, mondd meg anyádnak, hogy veletek kettőtökkel vacsorázom, csak előbb még megnézem Saint és Rekhát is!

- Ahogy parancsolod, apám! - Sirket engedelmesen fejet hajtott előtte, de megkönnyebbülten mosolygott, és könnyed léptekkel futott a dolgára. Mezítelen talpa nem csapott zajt a keményre taposott földön. Még jó pár évbe telik, mire olyan izmos lesz, mint az apja.

- Mit gondol ez az Ulla Safar, mit ér el azzal, hogy megszégyeníti a legközelebbi szomszédjai fiait? - Kheda bezárta a toronyba vezető ajtót, és lassan a fiú után eredt. - Ritsem Caid ezentúl már a puszta felvetést is el fogja utasítani, hogy a fia végezze a jóslást, ha legközelebb találkozunk! És Ulla Safar nem ér el mást, mint hogy újabb értelmetlen vitát kavar!

- Mikor húzódozott a vitától, akár a leglényegtelenebb dolgokban is? - Telouet egy lépéssel Kheda mögött és mellett haladt, és elhajtott az útjából egy tolakodó ágat. Az éjszaka a szokásos gyorsasággal zuhant le rájuk, és a húsos, sötétzöld leveleket alig lehetett megkülönböztetni az árnyékuktól. A bokrok csak úgy zengtek a lanttücsök dalától, és valami megrebbent a sötétben; egy matató kis állat vagy egy riadt madár. - És különben is, Ulla Safar mindig valaki mást kér meg rá, hogy nézze meg helyette az előjeleket! Ő aztán nem nagyon vacakol az ilyesmivel, és Ulla Orhannak láthatóan nincs túl sok érzéke a jövendőmondáshoz!

Kheda felhorkant.

- Ez Ulla Safar baja, ő csinálta magának! A fia tanítása az ő dolga lenne! Nem teljesíti, amivel a birtokának tartozik! - Mély levegőt vett, és az otthon ismerős illata lecsillapította ingerültségét. Most, hogy leértek a kicsinyke ösvényeket elválasztó sűrű bokorcsoportok közé, a levegő is nehéz volt, és nedves.

- Tényleg elutazunk az Ulla-birtokra, még mielőtt beállna az esőzés? - kérdezte Telouet, miközben átvágtak a termékeny erdők borította lejtő alján lapuló, sártéglából, agyaggal ledöngölt, fonott ágakból, szorosan összeillesztett falapokból összerótt házak között. Pálmalevelek fedték a kunyhókat, és a széles, előremeredő eresz éppúgy megvédte lakóit a tűző napsütéstől, ahogy elvezette az esőt is, melyik évszakban mire volt szükség. Az egyszobás kis otthonok csak úgy zúgtak az élettől.

- Csak ha Janne-nek halaszthatatlan dolga van - vallotta be Kheda őszintén. - Szinte biztos, hogy visszafelé úton elkapnának az esők, és azt igazán nem kockáztatnám meg szívesen. És a tetejébe itt lenne a helyem, mikor megindul a szülés Sainnél! - Az olajozott fa zsalugátereket még nem tették be, és Kheda önkéntelenül is elmosolyodott a bentről kivilágló, otthonos jelenetek láttán. A gyerekeket most próbálták ágyba csalogatni vagy parancsolni, és itt-ott a csöppségek maguktól bújtak a takaró alá nagy engedelmesen.

Vajon Rekha már ágyba dugta a kicsiket, vagy megengedte nekik, hogy ma este ébren megvárjanak?

Odakinn, a házak ereszei alatti széles lépcsőkön férfiak pihenték ki az egész napos kemény munkát. Megvitatták a híreket, megosztották a véleményüket a szomszédokkal. Mindnyájan laza vászonnadrágot viseltek - némelyikükét élénk színűre festették, másoké tompa fehér maradt. Páran egyszerű, pálmarostból sodort karkötőt viseltek, faragott fagyöngyök kopogtak rajta, mások valamiféle természetes talizmánt, termést, kagylót, tenger formálta kavicsot akasztottak a nyakukba vékony bőrszíjon.

Kheda és Telouet átvágtak a tömegen: megjelenésük szöges ellentétben állt az övékkel. A hadúr indigókék nadrágot és tunikát viselt, bokán és csuklón arany csatok fogták össze a finom selyemanyagot. Kheda nyakában egy szoros, vésett aranylánc fénylett, és egy hosszabb láncon pedig kalcedonok és gyémántok váltották egymást faragott aranygyöngyökkel: a nyakék központi kövei, a jókora, csiszolatlan gyémánt és a mellette fekvő két nagyobb kalcedon hűvösen nehezedett a hadúr mellkasára. A csuklóján csavart aranykarkötők csilingeltek halkan, és kardforgató karján, épp a könyöke felett egy gyöngyházzal és türkizzel kirakott karperec villant. Kék bőr-övét aprólékos mintával domborított aranylemezek díszítették, és bő aranyfonál futotta be egyetlen fegyvere, egy tőr sötét hüvelyét. A tőrnek ugyanolyan simán ívelt pengéje és csavart markolata volt, mint a falubeliek csípőjén himbálódzó késeknek, de Kheda fegyverének aranyozott markolata volt, és a tetején egyetlen hatalmas, hibátlan gyöngy fénylett lágyan. Az egész parton csak Telouet hordott kardot is a tőr mellett. Az ikerpengék sötét bőrhüvelyben pihentek, markolatuk sima volt, dísztelen. A férfi egyszerűbb szabású, lágyszürke selyemholmit viselt, ahogy az egy hű rabszolgához illett, de az anyaga épp olyan finom volt, mint Kheda ruhájáé. És Khedához hasonlóan ő is rövidre vágta a haját és a szakállát, és illatos olajokkal tartotta kordában.

A pihenő szigetlakók őszinte mosollyal, mélyen meghajolva köszöntötték Khedát. Az asszonyok ügyes kézzel forgatták a halat és a húst a gyúlékony tetőktől biztos távolságban megrakott főzőtüzeken, de a hadúr láttán megálltak, és ők is szívből üdvözölték urukat. Mindegyik tűzhelyen jókora kondérban rotyogott a halvány sárgás kása a parázs felett, és a házikók mögött burjánzó kertecskékből származó zöldségek illatosan fűszerezték a készülő vacsorát. Kheda örömmel látta, hogy bár már a száraz évszak vége felé járnak, a népe nem éhezik.

- Úgy mondják, hogy az Ulla-birtok egyes szigetein az emberek már a száraz fűcsomókat és a kidobott szemetet is megeszik, úgy kiürültek a magtáraik! - jegyezte meg Telouet.

- Én is hallottam róla - biccentett Kheda.

Egy ragyogó tekintetű, hívogató mosolyú lányt lökött az útjukba szerető édesanyja. A lány széles levelekkel kibélelt fatálcát tartott eléjük: mindegyik levélen egy-egy dús szósztól csillogó húsfalat feküdt.

- Nagyuram - nyögte ki, aztán a többi halk kuncogásba fulladt.

Kheda elismerően bólogatott, és megette a húst.

- Kiváló! Telouet, kóstold meg te is! - hirtelen rákacsintott a lányra, aztán az anyjához fordult, és elmosolyodott. - Meg kell osztania ezt a fűszerezést Janne Daish szakácsaival is!

- Meg ám! - Telouet helyeslését alig lehetett hallani a szájába tömött húsdarabtól.

Kheda búcsút intett a szigetlakóknak, és továbbsétált. Telouet még mindig rágott, mikor beértek a hadúr erődjének hatalmas falai alá, túl a kis házakon.

- És uram mit osztana meg azzal a lánnyal? Kis híja, hogy a nyakadba nem ugrott! - Telouet nagyot nyelt, és a hangja gyanúsan ártatlanul csengett. - Páratlan év van, és amúgy sem a megfelelő évszakban járunk, így hát nem hinném, hogy Rekha úrnő meghívna az ágyába!

- Azt hiszem, három feleség épp elég, nem kell még ágyasokat is keresnem! - nevetett fel Kheda. - Hányszor mondjam még el? De ennek ellenére nem szeretném, ha Sirket csak elméletben lenne tisztában azzal, hogy mit is kell tennie a menyegzője utáni éjszakán, és nem lenne semmi gyakorlata sem a dologban: és ez a kislány valóban illatos bimbónak tűnt! Megkérdezhetnéd a szüleit, hogy elígérkezett-e már valakinek? Ha nem, talán csatlakozhatna Janne kíséretéhez pár évszakra!

- Janne úrnő szeretné mielőbb kiházasítani Sirketet - vakarta meg Telouet a szakállát. - Birut azt mesélte, hogy hazafelé a Redigal-birtokról minden egyes ház asszonyának elhintette, hogy arát keres a fiának!

Kheda biccentett.

- És nyilván erről beszélgetünk majd vacsoránál is! - Oldalvást Telouetre pillantott, és a kapu feletti lámpák fényében felvillant a mosolya. - Ennek ellenére továbbra is úgy vélem, hogy jelenleg sokkal fontosabb lenne megfelelő személyes rabszolgát találni neki!

- Nyitva tartottam a szememet és a fülemet is, de még mindig nem találtam rá a megfelelő jelöltre - Telouet komolynak tűnt. - Az ilyen korú fiúkból még nehezen lehet megjósolni, mi lesz, és ha az ember nem tudja, eddig pontosan kié is voltak, csak még nehezebb megítélni a jellemüket! - Elhallgatott, és ököllel rávert az erőd tömör, fekete faajtajára. - Nyissátok ki az uratok, Daish Kheda előtt! Egy kicsit idősebb rabszolga talán megbízhatóbb választás lenne - folytatta aztán a gondolatmenetet.

- Nem - Kheda határozottan rázta meg a fejét, miközben a széles ajtószárnyak feltárultak. Az ösvény mindkét oldalán négy-négy aprólékosan megmunkált láncingbe öltözött katona állt, a lámpafényben megcsillant kivont pengéjük meztelen acélja, az arcukat elrejtették az orrvédő rácsok és a díszes sisakról alácsüngő láncfátyol. Mindannyian mélyen meghajoltak haduruk előtt. Kheda biccentett feléjük, miközben elsétált mellettük, és az őrök sietve bezárták a kaput, majd a helyére tették a keresztvasat.

- Nem kéne sokkal idősebbnek lennie - kezdte Telouet.

- Nem! - Kheda határozottan elvágta a vitát, de odafigyelt rá, hogy ne legyen durva. Telouet felé fordította a fejét. - Találnunk kell neki egy olyan rabszolgát, akiben megbízhat, ahogy én is megbízhattam benned, aki meghallja a kimondatlan gondolatait is, ahogy te is meghallod az enyémeket, de ez a rabszolga nem lehet idősebb nála! Ha Sirket csak egyszer meghajlik előtte, máskor is megteszi, és könnyen szokásává válhat, hogy engedjen neki, márpedig az veszélyes dolog! Nézd csak meg Redigal Coront! - Kheda örömtelenül felnevetett. - Sirket kell, hogy legyen az úr!

- Uram - Telouet látható belenyugvással hajtotta meg a fejét.

- Végtére is tudjuk, hogy ez nem lehetetlen - Kheda elnézte hűséges rabszolgája feje búbján a ritkuló fürtöket. - Apám is megtalált téged énnekem!

Telouet rávigyorgott.

- Daish Reik bölcsessége még mindig sok áldást hoz a birtokra!

Nem bánnám, ha legalább nagy néha újra hallhatnám a saját szájából is.

Kheda megállt, és végignézett a erődön - éppolyan természetes volt már számára, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e, mint az, hogy lélegzik. A hatalmas háztartás alacsonyabb rangú tagjainak szállása az erős kőfalhoz tapadt, a tetők felett emelkedő, széles mellvéden éber őrszemek járőröztek. A fal védelmező ölelésén belül önálló pavilonok sorakoztak, márványlépcsőik fehéren fénylettek a nagyobbik hold sápadt ragyogásában, vastag, szürke kőfalaik elmerültek a széles ereszek alatt megbúvó árnyékokban. A fekete keményfa ajtókat és zsalugátereket bronzzal fogták össze, a tetőcserepek fényesen csillogtak felettük, a nap fényében szemkápráztató mintáik épphogy csak észrevehetőek voltak a tompa félhomályban. A pavilonok körül elterülő, hatalmas kertekben széles medencéjű szökőkutak frissítették fel a levegőt, a hangjuk halkan szitált a napnyugtában.

- Tedd le a kardjaidat, és igyál egyet Rembittel! - Kheda Telouet vállára csapott. - Rekha ajtajánál várj meg! Nem, menj csak - ismételte meg, mielőtt a rabszolga tiltakozni kezdett volna -, Sain csak ideges lesz tőled. És arra aztán senkinek semmi szüksége nincsen.

És persze hűséges intézőm nyilván jó pár mindent elmond majd neked, amit nem sorolt fel előttem a tengerparton állva!

Kheda hátat fordított neki, és megindult legfiatalabb felesége rezidenciája felé anélkül, hogy leellenőrizte volna, Telouet engedelmeskedik-e parancsának. Nemsokára elérte a Sain szállása körül burjánzó, aprólékos gonddal ápolt kertet. Az ösvény gondosan kiválogatott kavicsai simán és hűvösen gördültek mezítelen talpa alá, és az éjszaka virágzó vizail virágok illata kábítóan ölelte körbe.

No, nem mintha Sainnek bármi oka lenne tartani Telouettől! No, nem mintha bármi oka lenne rá, hogy az erőd összes lakója láttán úgy viselkedjen, mint egy riadt macskakölyök! Szinte mintha már odakinn, a szigetlakók között is jobban érezné magát, mikor kavicsokat gyűjt, meg palántákat! Gondoskodnunk kell róla, hogy akkor is jusson ideje kimenni hozzájuk, ha már megszületett a baba, és hogy a kertjét is tudja ápolni! Talán ha megszületett a gyerek, ő is kevésbé lesz félénk... Elvégre olyan fiatal! Alig idősebb Sirketnél! Fiatalabb, mint te voltál, mikor egyszer csak a Daish szigetek uraként találtad magadat! Márpedig épp elég emberpróbáló feladatnak tartottad; és téged arra neveltek, hogy megfelelj neki! Ne feledd, Sain mindig azt hitte, hogy jelentéktelen házasságba adják, míg csak a bátyja vakmerősége kezükre nem játszotta a Toc-birtokot a hódító jogán!

- Daish Kheda uram - az ajtó előtti lépcsőn jókora férfi ücsörgött. Könnyedén felállt; a kövön szunyókáló gyíkok riadtan futottak szét a sötétben.

- Hanyad - Kheda mosolyogva köszöntötte a férfit, és igyekezett nem mutatni, hogy voltaképp rajta mulat.

Bárki választotta is ki a félénk kis Sain személyes rabszolgáját, tudta, hogy mit csinál; ekkora emberhegyet vet közé és az akár valós, akár képzelt veszedelmek közé!

- Hogy van?

- Fáradtan, uram - Hanyad mogorva válaszát még mindig megfestette távoli, északi nyelve, amit még anyja kötényénél tanult. Kinyitotta az ajtót, a sárga lámpafény megvilágította őszes üstökét, és egykor sápadt, de a tűző napon töltött számtalan évszak után kérgesre cserzett bőrét. - Úrnőm, a férje kér bebocsátást!

Kheda türelmesen várta Sain válaszát. Minden feleségnek jogában állt, hogy ne engedje be a férjét, és a személyes rabszolga szerteágazó kötelességei közé tartozott az efféle döntések érvényre juttatása is.

- Örömmel látom! - innen kintről nem lehetett látni Saint, de a hangja tényleg kimerültnek mutatta. A nagydarab fickó egy pillanatra mintha habozott volna, de aztán arrébb lépett, és átengedte Khedának a küszöböt.

- Nem maradok sokáig!

Jól tettem, hogy elküldtem Telouetet! Nem vette volna ki magát valami jól, hiszen későre jár már, és Telouet is éhes - és ha valami nem hiányzik most nekem, hát az, hogy a személyes rabszolgáink megorroljanak egymásra!

Kheda belépett, és Hanyad bezárta mögötte az ajtót, majd török-ülésben leült elé, hogy eltorlaszolja az utat.

- Sain, édesem, hogy vagy?

- Egész jól - legfiatalabb felesége kiengedve viselte bő, egyszerű aranyszín selyemtunikáját, nem fogta össze övvel. Kavargó, színes madárhaddal hímzett vörösesbarna selyempárnákból rakott díványon hevert. Nem volt rajta ékszer; hosszú, egyenes haját is csak egyszerű, vastag fonatban fogta hátra. Vékony csontú lány volt, alig ért Kheda válláig, és terhessége utolsó napjai láthatóan igencsak megviselték. Egy kislány épp illatosított olajat masszírozott a lábába, és Kheda szomorkásan vette észre, hogy bedagadt a bokája.

- Kimerültnek tűnsz - mondta őszintén. Bár csak egyetlenegy lámpa égett a szobában, Sain szeme alá nem csupán az árnyékok festettek sötétlő karikát. Kheda hallotta, hogy Hanyad egyetértően mordul fel.

- Csak a hőség! - legyezte magát Sain kecses, rézszínű kezével.

- És az nem enyhül egész az évszak végéig! - Kheda észrevette, milyen sokat nőtt a lány hasa, mialatt ő úton volt, míg arca és csuklója minden eddiginél vékonyabbra fogyott. Igyekezett egyensúlyban tartani a hangjában megbúvó szeretetet és határozottságot. - Nem szabad semmi mást sem csinálnod, csak pihenned, amíg az esőzés vagy a baba meg nem érkezik, amelyik hamarabb itt van! - Elmosolyodott; részint azért, mert hallotta, hogy Hanyad ismét egyetértően morog valamit, részint pedig azért, hogy megnyugtassa Saint. A lány hatalmas, barna szemében őszinte aggodalom csillogott.

- De a kötelességeim...

- Rembit már beszámolt nekem az erőd és a sziget állapotáról. Azt mondta, hogy a földet felszántották és felkészítették az esőzésre, és a szallérpalánták csak úgy burjánzanak a keltetőben! - Kheda őszinte elismeréssel sorolta tovább. - Még a baromfik és a kecskék is mind egészségesek, márpedig ez elég ritka a száraz évszak vége felé.

- Természetesen igyekszem minél jobban szolgálni a birtokot. - Sain látható elégedettsége kicsit felélénkítette a vonásait. Megpróbált felkönyökölni, de a párnák kicsúsztak alóla, és fényesen villogva szóródtak szét a lámpafényben. A kis rabszolgalány alig tudta időben biztonságba helyezni a masszázsolajas tálkát, és tanácstalanul kapkodott zsíros kis kezével.

- Fel vagy mentve a birtokkal kapcsolatos kötelezettségeid alól. Most már csak annyit kérünk tőled, hogy törődj magaddal és a gyerekkel, míg csak mind a ketten túl nem vagytok már a gyermekágy időszakán. - Kheda intett a gyereklánynak, hogy elmehet.

Talán Sain is kicsit határozottabb lenne, ha a cselédei nem lennének mind egy szálig félkegyelműek!

Mikor a nő ismét kényelmesen elhelyezkedett már, Kheda agyán átfutott a gondolat, hogy szeretetteljesen megölelgesse, de aztán mégsem tette. Sem Rekha, sem pedig Janne nem szerette, ha ilyen kevéssel szülés előtt megölelte őket. Inkább Sain duzzadó hasa felé tartotta a kezét.

- Szabad?

- Rugdalódzik a kicsi lány - Sain a férfi kezére tette a sajátját, hogy Kheda jobban érezhesse, hogyan mocorog benne a gyermek.

- Akár fiú, akár lány, nemsokára megérkezik. - A férfi szavai hallatán Sain megmerevedett, és a szemében kihunyt a csillogás.

Kheda odahajolt hozzá, és határozott csókot nyomott a homlokára.

- Akár fiú, akár lány, megtarthatod ezt a gyermeket. Hoztam is neki egy kis ajándékot; ez is azt bizonyítja, hogy a tiéd lehet. - Belekotort a zsebébe, és előkeresett egy aprócska, fonott vászonszállal összekötött selyemcsomagot.

Sain elvette, hosszú, lakkozott körmével pillanatok alatt kibontotta a bogot, fáradt arcán gyermeki lelkesedés ömlött el.

- Ó, Kheda, ó férjem, ez gyönyörű! - Feltartotta a ragyogó kis madarat. Ezüst láncok fogták össze opál tollait.

- Akaszd majd a kicsi bölcsője fölé, talizmán - mosolyodott el Kheda -, a kövek ereje megvédi az elsőszülöttünket!

- Arra gondoltam... - Sain az ölébe ejtette a csillogó madárkát, a hangja megremegett -, a gyermekünk jövőjéről gondolkoztam. Talán meg kellene látogatnom egy csendtornyot. Azóta nem tettem, hogy a birtokra érkeztem, és még jó pár napig nem áll be az esőzés. Talán álmodok ott valami igazán fontosat, valamit a gyermekkel kapcsolatban, a feleségedként ez a kötelességeim közé...

- Nem vagy olyan állapotban, hogy a szabad ég alatt, a puszta földön fekve tölts egy éjszakát, akkor sem, ha még nem esik! - Kheda hallotta, hogy Hanyad határozott egyetértéssel mordul fel mögötte. - Ha aztán már megszületett a baba, ha már felgyógyultál, mikor már mind átköltöztünk északra, az esős évszaki erődbe, akkor elgondolkozhatsz rajta, hogy ilyen megerőltető szertartásnak tedd ki magad, és Rekha és Janne is mindenben segíteni fog az előkészületeknél. Akkor is épp elég hamar megtudjuk, miféle szálakat tart a gyermekünk a kezében akár a jövőből, akár a múltból.

- Ahogy parancsolod, uram! - Sain kipréselt egy halovány kis mosolyt, de Kheda látta, hogy milyen elkeseredett.

Egyáltalán nem szeretném a kemény kezű hadurat megjátszani előtted, hiszen mást nem is láttál életedben, de olyan átkozottul megnehezíted a dolgomat!

- Menj, feküdj le, szívem! Addig fel se kelj holnap, amíg jól nem esik, és az azt követő napokon is pihenj, amennyit csak lehet! - Kheda felkelt a padlóról. Hanyad már talpon volt, és kinyitotta a Sain hálószobájába átvezető dupla ajtót. A kis rabszolgalány átfurakodott mellette, sietősen dörgölte a kezéről az olajat egy vászonkendővel.

Kheda felsegítette Saint. A lány túlságosan is hálás volt a segítségért, meg sem rezzent, mikor a férfi támogatóan átölelte. Kheda óvatosan magához szorította.

- Aludj jól, virágom! Hanyad, foglalkozz az úrnőddel, magam is kitalálok.

Átengedte a lányt a rabszolga óvatos gondoskodásának, és kilépett a nedves, kábító éjszakába. Alig tudott elfojtani egy elkeseredett kis sóhajt. Odakinn, az erődben már lepihentek a szolgálatukat befejezett szolgák és rabszolgák, és jólesően ettek a szállásuk elé kitett parázstartók körül ücsörögve, az arcuk csak úgy ragyogott a narancssárga fényben. A levegő édes volt a gonosz zümmögéssel támadó rovarok elűzésére égetett fűszerek illatától, és a halk beszéd felé itt is, ott is szárnyaló nevetés csapott.

Telouet a lépcső alján várta.

- Hogy van?

- Mint mindig - vonta meg Kheda a vállát.

- Nemsokára már tényleg megszületik a gyerek! - vetette fel Telouet.

- És szerinted az én gyerekem, vagy Hanyadé? - Kheda megindult az egyik nagyobb pavilon felé. Az épület kétemeletes volt, és oldalt tágas, ablakos lakószárnyak szegélyezték.

- Szűz volt, mikor az ágyadba vetted, uram - válaszolta Telouet elgondolkozva. - És nem hinném, hogy ideje volt megszokni, hogy lefekteted, így hát aligha ébredhetett benne kíváncsiság, hogy mással milyen!

- Ez igaz!

És ez is egy volt az újdonságok közül, amivel ennek a riadt kislánynak meg kellett ismerkednie, amint megérkezett erre az ismeretlen, új birtokra! És mire végre sikerült feloldanod a feszültségét, máris teherbe esett, és a folyamatos rosszullétek véget vetettek mindenféle ölelkezésnek! Tényleg nem hiszem, hogy Sain úgy érzi, akárcsak közel annyit kap ettől a házasságtól, mint kellene!

Kheda azonnal jobb kedvre derült, mikor meghallotta a felesége, Rekha lakrészének oszlopai mögött csengő, élénk hangokat. A vidám zsivaj hirtelen elhallgatott. Aprócska árnyak botorkáltak le a külső lépcsőn, és Kheda lebukott a bokrok közé. Intett Telouetnek, hogy ő is tegye ugyanezt. Óvatosan kúsztak közelebb. Kheda felugrott, és a derekánál fogva elkapta második lányát, magasra emelte, és a fülébe dörmögött.

- Efi Daish, mit csinálsz idekinn napszállta után? Csak nem megint gyíkokra vadászol?

- Apám! - sikkantott a kislány örömében, és megpróbált megfordulni a férfi karjában, hogy átölelhesse a nyakát.

- És te, Vida? - vonta fel Kheda a szemöldökét, és korban következő gyermekére tekintett. Hála a személyes rabszolga gondosan elrontott ugrásának, a lánynak sikerült Telouet hátára másznia.

- Nem hallottuk, hogy bárki keresett volna minket - bizonygatta gyanús ártatlansággal.

- Hát ez meg hogyan lehet? - Kheda félresöpörte Efi fényes, koromfekete tincseit, és beledugta az ujját a lány fülébe. A kislány rázkódott, kacagott, vászon hálóruhája megcsúszott Kheda karján, de a férfi erősen tartotta. Efi lába a combját súrolta. - Nem, nincs benne méhviasz! Telouet, nézd meg, hogy Vida fülébe nem ment-e valami! Máskülönben kénytelen leszek aihogyökér-főzetet keverni nekik, hátha az elmulasztja a süketségüket!

Telouet eltúlzott iszonyattal rázkódott össze.

- De hiszen annak rettenetes íze van!

Vida leszökkent a földre, de csak annyira rántotta fel a bejárati ajtót, hogy ő beférhessen.

- Rekha anya, apám megérkezett!

Efi apja karjában várta ki, amíg Telouet eleget tett a formaságoknak, és bekopogott. Kinyitotta az ajtót, és a fény ragyogva ömlött végig a márványlépcsőn. Odabenn vakító fényesség fogadta őket, a magas mennyezetről vaskos láncokon csüngtek le a lámpák, ragyogásukat megsokszorozta a tükrökkel kirakott, halvány faburkolat. Finom hálójú, fehér függönyök szegélyezték a hosszú ablakokat, az anyagból csak úgy áradt a rabszolgák által ráhintett szerek éles szaga. Nappal a hőt enyhítette, éjszaka a vérszívó rovarokat tartotta távol.

- Üdvözlünk, lépj be! - Andit mintha félig sem figyelt volna hagyományos köszöntésére. Kheda belépett, és látta, hogy második felesége zömök személyes rabszolgája épp a hadúr fiatalabbik fiával merül kőjátszmába.

- Már megint megverted, Mesil? - kérdezte Kheda jókedvűen.

- Még nem! - A fiú felnézett, és szélesen elvigyorodott. - Fogadjunk, hogy megverem, apa?

- Mennyi ideig voltam távol? Tíz napig? Ennyi idő alatt talán meg-okosodott volna Andit? - Kheda úgy tett, mint aki komolyan elgondolkozik a lehetőségen. - Nem, nem tartom túl valószínűnek!

Mesil gyorsan arrébb lépett jó néhány színezettüveg bábuval, gyűrűkkel kirakott ujjai ösztönös hozzáértéssel siklottak a kerek játéktábla felett. Testfelépítésben és arcvonásaiban is teljesen az anyjára ütött, de erős szálú, sötétbarna haja láttán Kheda biztos lehetett abban, hogy vér szerint is az ő fia.

- Feladom - sóhajtott Andit. - Ma este már harmadszor ver meg!

- Ha jól emlékszem, negyedszer! - Rekha hangján hallatszott, hogy jól mulat a helyzeten. Sok rétegű, színes selyemruhájában is látszott, milyen hosszúak és kecsesek a végtagjai. Csukott szemmel hevert egy alacsony díványon. Egy párna támasztotta fel a fejét, és egy térdeplő rabszolga lápisszal kirakott arany fésűvel simítgatta hosszú, hollófekete haját. - Biztos vagy benne, hogy nem hagyod nyerni Mesilt? - kérdezte Rekha enyhe feddéssel a hangjában. Ezüst karkötői halkan összecsendültek, ahogy az ölébe eresztette kezét.

- Ugyan! Anditot még én is megverem! - Kheda legidősebb lánya könnyed törökülésben várt másodanyja mellett, szűk nadrágja és tunikája kihangsúlyozta kecsességét. A vaskos, puha szőnyeget kanthiralevelek díszítették, lángok fonódtak beléjük: a tűz egyaránt jelentette a fa halálát, és a magok éledését. A lány előrenyújtotta a kezét: egy fiatal fiú ült előtte, és türelmesen vitte fel az arany lakkfestéket tökéletes formájú, hosszú körmére. A lány büszkén, birtoklóan méregette.

- Akkor ne vele játssz, Dau, hanem Mesillel! - Kheda hirtelen mosollyal lágyította meg szavai élét. - Másképp hogyan fejlődnél?

- Játszom Mesillel is! - Annak ellenére, hogy Rekha éles, nemes vonású arcát már csak a bőrtisztító olaj vékony, fényes rétege fedte, Dau vonásai még mindig álarcszerűen kiismerhetetlenek voltak a szemhéjára és arcára kent fényes festék alatt. A lány járomcsontján megvillant az ezüstpor a lámpafényben, mikor Dau az apjára mosolygott. Feketével kihúzott szeme éppolyan barna volt, mint az anyjáé, de ettől eltekintve meglepően hasonlított édesbátyjához, Sirkethez. - Tegnap majdnem meg is vertem!

- Nem is igaz! - tiltakozott Mesil; a hangja hirtelen átcsuklott a kisfiús magasból egy férfi mély tónusába.

- Fogadjunk, hogy meg tudlak verni! Ha nem, Lemir egy napig téged szolgál! - vetette oda Dau kihívóan.

- Gyerekek! - Rekha nem emelte fel a hangját, de kinyitotta a szemét, és elhessegette a szolgát. - Először is, Dau, az ember csak úgy köt fogadást, hogy cserébe olyasmit ajánl fel, amit tényleg nagyra becsül! Ha próbára akarod tenni a szerencsédet Mesilé ellenében, hát cserébe ajánld fel, hogy te magad szolgálod ki egy napig, vagy tedd fel az egyik talizmánodat! Akkor legalább lesz értelme a végkifejletnek!

- Másodszorra pedig hosszú és fárasztó nap áll mögöttem, és apátok mögött is! Ha viselkedtek, felnőttként bánunk veletek! Ha veszekedtek, titeket is ágyba zavarlak a kicsikkel együtt! - Felkönyökölt, és összeszűkült szemmel Vidát méregette. - Akiket pedig még egyszer el kell küldenem lefeküdni, ha jól látom!

A rabszolganő úrnője egyetlen biccentésére letette a fésűt, és tapsolt egyet a kislányoknak.

- Csendben, csendben! Ha felébresztitek a kicsiket, hideg szallérkását kaptok reggelire, méghozzá gyümölcs nélkül!

Kheda letette Efit a padlóra, és a kislány engedelmesen a húga után indult. Az ajtó mögötti folyosó egy lépcsősorra nyílt.

- Még egy játszmát lejátszhatsz, Mesil, aztán te is ágyba mész! - Rekha felállt, és szigorúan Anditra nézett. - Te pedig szólsz nekem, ha a fiatalúr szándékosan elhúzná a dolgot! Dau, ha a kezeddel végeztetek, Lemir lemossa az arcodat! Itt már nem lát minket senki, és a bőrödnek pihennie kell egy kicsit alvás előtt! - könnyedén Khedára mosolygott. - Egy kis frissítőt kettesben, uram?

- Ahogy kívánod, kedves feleségem! - hajolt meg Kheda válaszul.

Rekha selyemruhája halkan susogott a hideg márványpadlón, miközben a nő végigvezette férjét a folyosón, át egy tágas, üres szobába. A vöröses fa falburkolatot drága gyöngyház és zsírkő virágok, indák, berakások díszítették. Az oldalt álló, alacsony asztalkát is ugyanebből a fából faragták, ugyanilyen díszítéssel ékesítették. Alatta drága, puha szőnyeg terült el, fényes, borvörös páfránylevelekkel átszőve.

- Mikor érkeztél vissza? - kérdezte Rekha, amint beléptek.

- Épp napszállta előtt - válaszolta Kheda. - Úgyhogy fel is mentem a csillagvizsgáló toronyba, és az utolsó napsugarak fényében megvizsgáltam az előjeleket.

Telouet észrevétlenül elsiklott mellettük, meggyújtotta a lámpákat odabenn, aztán csendesen visszavonult.

- Gondolom, úgy láttad, hogy minden rendben? - nézett rá Rekha; sötét szemében aggodalom csillant.

- Az égbolt a lehető legkedvezőbb együttállásokban nyugszik, és semmilyen más előjelet nem láttam, ami megcáfolta volna ezt az üzenetet. Egész köteg ajánlást hoztam magammal a falvak szóvivőitől, hogy kikből lenne jó kardforgató, és hogy melyik kölyök vágyik a tengerre, valamint egy hajórakomány mintadarabot is hoztam neked: a különféle mesteremberek küldték, hogy ellenőrizd le őket. - Kheda visszaintett a közös szoba felé. - Látom, a te utad is sikerrel járt.

- Moni Redigalnak mindig is jó szeme volt a rabszolgákhoz - bólintott Rekha: meg sem próbálta elrejteni önelégült kis mosolyát. - Lemirnek hívják.

- Hallottam. Kicsit mintha fiatal volna - mondta Kheda elgondolkozva -, és határozottan jóképű!

Rekha felvonta egyik tökéletes formájú szemöldökét.

- Szerinted egy Hanyadhoz hasonló, agyonhasznált árut kellett volna megvennem a lányunknak?

- Telouet azt mondta, hogy Hanyadot a szigetvilág egyik végétől a másikig mindenhol adták-vették már, mielőtt Toc Faile megszerezte volna Sain számára - vonta meg a vállát Kheda. - Sok mindent tudhat, ami Sain hasznára lehet!

- Valóban jó választás egy ilyen hiányos neveltetésű nő számára - Rekha hangjában csak egy cseppnyi lesajnálás csendült -, de Janne és jómagam gondoskodtunk róla, hogy Dau sose szoruljon rá efféle tanárokra. Ráér majd akkor bölcsebb vagy kezdeményezőbb rabszolgát találni, ha elég idős hozzá, hogy ráébredjen, arra van szüksége. Egyelőre azt akarom, hogy lánysága utolsó évszakjaiban egy fiatal kölyök imádja és kényeztesse; egy olyan kölyök, aki a tetejébe elég jóképű ahhoz, hogy minden birtok vele egyidős lánya elájuljon az irigységtől, ha csak meglátja!

Kheda nem tudta, mit is mondjon erre: csak az mentette meg, hogy Telouet épp ekkor érkezett vissza. Rekha is, ő is csendben álltak, miközben a rabszolga letette a tálcát az alacsony asztalkára, és halvány gyümölcslevet töltött a kerek hasú, magas nyakú, vertbronz kancsóból a fényes serlegekbe.

- Kiszolgáljuk magunkat - Kheda jól meghúzta a kupát. Telouet töltött Rekhának is, aztán kihátrált az ajtón. Lillaital volt; ebben az évszakban nem is reménykedhetett másban. - Imádják csak, kényeztessék; de vajon ez a Lemir ért a fegyverforgatáshoz is? És ami még ennél is fontosabb: tudja, mikor kell és mikor nem szabad kardot rántania? - Megfordult, hogy töltsön még magának, és elkapta Telouet tekintetét. A rabszolga épp most csukta be maga után az ajtót, de még kurtán, egyetértően odabólintott az urának.

- Moni Redigal és a személyes rabszolgája is határozottan jókat mondott róla - válaszolta Rekha magabiztosan.

- Nagyon helyes! - És különben is, Telouet azon nyomban kipróbálja, mit tud a kölyök, amint lemegy a háztartás személyes rabszolgáinak külön vívóporondjára. - És most, hogy már Daunak is van saját, személyes rabszolgája, elviszed magaddal a gyöngyszüretre az esőzések után? - Kheda keresztbe vetett lábbal, egyenes derékkal ült le a földre. A vastag szőnyeg letompította a márványpadló keménységét: kifejezetten kényelmes volt.

- Azt hiszem, igen - nevetett fel Rekha halkan, majd könnyedén leült az asztal másik oldalára, és kecsesen maga alá vonta a lábát. Kheda elé tartotta a serleget, megvárta, hogy a férfi töltsön neki még egy kis lillaitalt, aztán mókásan elfintorodott. - Ha másra nem is lesz jó, legalább azt megtanulja, hogy hogyan vágjon kifejezéstelen arcot abban a rettenetes bűzben! Ez is komoly lecke! Ha jól viseli magát, legközelebb magammal viszem, ha északra utazom, és talán azt is hagyom, hogy maga alkudozzon egy keveset néhány maggyönggyel, valami egyszerű áruért cserébe.

- Az tetszeni fog neki - mosolyodott el Kheda. - És mi más előnyt sikerült legutóbbi utadon kovácsolnod birtokunknak?

Rekha elégedetten mosolygott vissza rá.

- Moni Redigal egy egész hajórakomány rézárut ad nekünk az esős évszak végeztéig, cserébe a tengerből kinyert gyöngytermelés egy nyolcadáért.

- Mindig is szeretett hazardírozni - rázta meg a fejét Kheda. - És mi lesz, ha a gyöngykagylók felét üresen hozzák fel?

- Vállalta a kockázatot - vetette oda Rekha különösebb aggodalom nélkül. - Bár nem hinném, hogy veszíthetne rajta, még ha talán nem is nyer annyit, mint gondolná. A búvárok csupa jót mondtak a korallszirtekről. Taisia Ritsem azonban inkább kivárná, mit hoz a szüret; persze nem meglepő. Először megnézi, mennyi gyöngyöt termeltünk, aztán kész selyemárut ad majd a beosztályozott gyöngyökért és a letisztított gyöngyházért is!

- Kiváló! - lelkendezett Kheda. - És Mirrel Ullával hogyan sikerült elszámolnod?

- Azt mondta, hogy hirtelen nagy hiány lett szantálfából, és képtelen teljesíteni a kötelezettségeit - Rekha kicsit túljátszotta a hitetlenkedést. - Mondtam neki, hogy remélem, mihamarabb sikerül visszanyernie az irányítást a favágói felett. Nem számít. Mirrelnek nagy szüksége van ónra a cserépégetők festékeihez, és a Redigal birtoknál közelebb sehol sem kapná meg. Nagyon meg tudom nehezíteni Mirrel életét, épp csak Moni Redigalt kell emlékeztetnem pár kisebb szívességre.

Khedának eszébe jutott Sirket kérdése.

- Te vagy Janne tényleg el akartok látogatni az Ulla-birtokra még az esőzés beállta előtt?

- Gondolkoztunk rajta. - Rekha ivott egy kortyot, aztán megrázta a fejét. - Aztán úgy döntöttünk, hogy mind a kettőnknek itthon kellene lennie, mikor Sain első gyermeke világra jön. És különben is, ha átköltözünk az esős évszakos erődbe, északra, sokkal közelebb leszünk az Ulla-birtokhoz, és hamarabb odaérünk! Az pedig senkinek sem árt, ha Mirrel Ullát addig csak eszi a méreg, hogy ugyan, mit csinálok időközben!

- Tökéletesen megbízom benne, hogy a lehető legjobban szolgálod a birtok érdekeit! - nevetett Kheda.

Kétségtelenül jót tettem a gyermekeimmel is, mikor ilyen intelligens feleséget találtam magamnak; Rekha az ő jövőjüket biztosítja ezzel a páratlan kereskedelmi érzékkel. És tulajdonképp még az sem baj, hogy nincs köztünk valódi szenvedély - legalább mindig tudom, mit várhatok tőle.

- És a te körutad milyen volt? - függesztette Rekha a férjére a tekintetét a serleg pereme felett. - Hogy állnak birtokunk dolgai, így, az évszakok fordulóján?

- Kielégítően - biggyesztette le Kheda az ajkát. - Minden sziget csak úgy zsongott a szokásos felesleges vitáktól, a végtelen szócsépléstől...

- Az esőzések előtt ez elkerülhetetlen - szakította félbe Rekha. - Emberölés volt bárhol is?

- Nem - Kheda nem titkolta, hogy megkönnyebbült. - És elég ritkán esik meg, hogy a hőség nem kerget senkit sem valami halálos őrületbe, úgyhogy szerintem ezt nyugodtan vehetjük kedvező előjelnek is! Mindemellett a jelzőtornyok jó karban vannak, elég tűzifa is van bennük. Minden őrhelyen vidáman csicseregtek a postamadarak. Egyetlen faluban sem számoltak be betegségekről, és bárhol olvastam az előjelekben, mindenhol igen kedvezőek voltak.

- De az eső kezdetén így is, úgy is kitör majd valami járvány - jegyezte meg Rekha egy cseppet rosszkedvűen. - Azt hiszem, aligha ez a legjobb időpont arra, hogy Sain új gyermeket hozzon a birtokra.

- Nem láttam rossz előjeleket - válaszolta Kheda kedvesen.

Jogodban áll úgy rendezni a gyermekeink születését, ahogy csak jónak látod, de egyáltalán nem haragszom Sainre, amiért egy cseppet kevésbé szigorú minta alapján szül: nem úgy, mint te, minden második évben, mindig úgy, hogy a gyermekek világrajövetele az esőzések utáni hűvösebb, gyümölcsözőbb napokra essen.

- A gyerekek mind jól néznek ki - tette hozzá szeretetteljes mosollyal.

- Ó, virágzanak! - Rekha arca is meglágyult. - Mie most már bármikor járni kezdhet! Örülök, hogy itthon vagy, és te is látni fogod! Noitól szokás szerint nincs egy nyugodt percünk sem: tegnap elveszítette azt a kis fakecskét, amit Birut faragott neki, és esküszöm, hogy legalább háromszor átkutattuk érte az egész erődöt!

Kheda felnevetett.

- És megtaláltátok?

- Mie takarójában volt, de Noi végül csak megbocsátott neki - Rekha szerető elkeseredettséggel rázta meg a fejét.

- Holnap reggel először hozzájuk nézek be! - ígérte Kheda.

Megengedhetem magamnak, hogy egy fél napig a kislányaimmal játsszam, és csak utána intézzem el mindazt, ami a távollétemben felmerült. Végtére is én vagyok a hadúr!

- Gondoskodj róla, hogy legyen nálad valami kis ajándék! - figyelmeztette Rekha magában mulatva. - Efi egyfolytában azt magyarázza nekik, hogy ha valamelyikünk utazásról tér haza, az mindig sok ajándékot jelent.

- És már mind a ketten elég nagyok ahhoz, hogy ezt is megértsék? - nyögte Kheda megjátszott kétségbeeséssel. - Jövő ilyenkorra koldusbotra jutok!

- Ha én kereskedem a gyöngyszüret gyümölcsével, erről szó sem lehet! - Rekha láthatóan már most örömmel gondolt a tárgyalásokra. Hajlékony, sima mozdulattal felkelt, és rárázta szoknyája ráncait karcsú lábára. - Ha nincs más megbeszélnivalónk, drága férjem, úgy jó éjt kívánok neked! Holnap írom össze a mérleget, ha át akarod nézni, csak szólj!

És a mérleg nyilván jócskán a Daish-birtok érdekei felé billen majd - ebben nem is kételkedem!

- Jó éjszakát! - Kheda nem kelt fel, inkább kitöltötte magának a maradék gyümölcslevet. Lassan kortyolgatta el, közben a másik szobában felcsattanó tiltakozást hallgatta. Sem Dau, sem pedig Mesil nem volt még elég felnőtt ahhoz, hogy ne próbáljon meg kisírni magának még egy kis játékot lefekvés előtt.

Telouet halkan lépett be, láthatóan jól mulatott a jeleneten.

- Azt hinné az ember, ennyi idő alatt már megtanulták, hogy Rekha sosem gondolja meg magát, akárhogy nyavalyognak is.

- A fiatalság telve van reménnyel - vigyorgott rá Kheda, és kiürítette a serleget.

- Pont úgy beszélsz, mint egy hetvenedik nyarában járó, vén bölcs! - gúnyolódott Telouet.

- És miután keresztbe-kasul áthajóztam az egész birtokot, pont úgy is érzem magam! - Kheda felnyögött, és kinyújtotta a kezét.

- Egy kiadós alvás majd helyre tesz - rántotta talpra Telouet. - Hol töltöd az éjszakát?

- Menjünk, nézzük meg, Janne mit tervez ez ügyben! - Kheda biccentett egyet a fogadószoba távolabbi ajtaja felé, és Telouet engedelmesen kinyitotta előtte. - Mit gondolsz Dau új játékszeréről?

- A körmeit egészen jól kifestette - biggyesztette le Telouet az ajkát. - De persze szeretném látni, hogy a vívóporondon mit tud! Bár Andit nyilván azonmód kipróbálta, mennyire ért a fegyverekhez, amint egyértelmű lett, hogy Rekha úrnő esetleg meg akarja venni!

- Ne felejts el beszámolni róla, hogy milyen! - Kheda tudta, hogy Telouet igen nagyra becsüli Andit vívómesterségét: a zömök harcos számos központi szigeten át került hozzájuk, ahol a folyamatos harcok igencsak kiélesítették a személyes rabszolgák fegyveres tudását.

Odakinn most már érezhetően csendesebb volt az erőd, hiszen a hadúr háztartásának többsége már lefeküdt. Tudták, hogy a kötelezettségeik hajnalban visszatérnek, és hogy addig is keveset és nehezen tudnak majd aludni - a nyomasztó hőség napról napra elviselhetetlenebb lett, és majd csak az esőzések oldják fel egy kicsit. Az őrjárat csendesen rótta útját a mellvédeken, és egy idős rabszolga lassan bandukolt a pavilonok kertjeit behálózó fehér ösvényeken: kígyókra és skorpiókra vadászott, az ilyen dögöknek semmi keresnivalója nem volt odabenn.

Janne Daish lakrészének nem volt emelete, de mindkét oldalát újabb szárnyakkal bővítették ki. Kheda az egyik oldalsó ajtó felé indult, és Telouet sietve bekopogtatott előtte.

- Üdvözlünk, lépj be! - Janne szavai túlharsogták Telouet hivatalos bebocsátási kérelmét, így hát a férfi egyszerűen csak kitárta az ajtót. Odabenn három zenész emelkedett fel kecsesen, meghajoltak, és lantjukkal-fuvolájukkal egyetemben távoztak.

Janne privát lakosztályában számtalan párna volt, rengeteg oldalsó kis asztalka, mindegyiken valami díszes vagy érdekes holmi, a falakon lógó, élénk színű, vidám szőtteseken pedig állatok játszadoztak. Az ezüstlámpákat kristályokkal szegélyezett fülkécskékben helyezték el, hogy még lágyabban szórják szét a megnyugtató, otthonos fényt. Kheda érezte, ahogy kiolvad belőle a mögötte álló nap minden feszültsége és gondja, és teljesen elmerült a terem otthonos megszokottságában. Aztán végigmérte az alacsony asztalkára kikészített tálak sorát, és most már az ő gyomra is megkordult. Különféle fűszeres illatok szálltak fel az ezüst tálcákra halmozott, ízlésesen feldarabolt, finom öntetekkel tálalt, gondosan elrendezett zöldségekről - a zöld levelek, a fekete szárak, az apró csíkokra vágott, narancssárga gyökerek látványnak is igencsak kellemesek voltak. Sötét madárhús morzsái villantak a vörös magvakkal megszórt, sárga rügyágyon.

- Ez itt kockamadár? - Kheda leült a legidősebb feleségével szemközti párnára. Telouet kiment, hogy segítsen Janne személyes rabszolgájának, Birutnak: a férfi épp most nyitott be egy megrakott tállal. Újabb és újabb fogások illatoztak rajta.

- Az egyik hegyi vadász épp ma reggel ejtett el egyet - Janne máris arannyal szegett kis kerámiatálkába szedte a fűszeres szallért a jókora bronzkondérból. Kheda kezébe nyomta. - Önts egy kis bort apádnak, drágám, és egy keveset magadnak is!

Sirket már nyúlt is az oldalasztalon álló, domborműves ezüstkancsóért, de mozdulat közben megállt.

- Magamnak is? - kérdően Khedára nézett.

Nos, igen, Janne, ezek szerint megint ugyanarra gondoltunk - mint már olyan sokszor!

- Döntésképes korban vagy már - válaszolta Kheda könnyedén. - Itt az ideje kitágítani a tapasztalataidat!

- Jobb, ha a saját falaink közt ismered meg az ital örömeit és veszélyeit, mintha szégyent hozol magadra, mint Ulla Orhan tette! - Janne elmosolyodott, hogy tompítsa szavai élét.

Sirket nem tudta teljesen elrejteni elégedett mosolyát, és boldogan töltött az aranyszín, tiszta borból mind a három serlegbe, mielőtt visszaült volna, és elvette anyjától a saját, gőzölgő kásás tálkáját.

- Egy kis könnyű bort bármikor megihatsz, ha már végeztél a kötelezettségeiddel, ha már senkinek nem kell a te ítélőképességedre bíznia magát. Ez teljesen elfogadható. Az égetett szesz... - Kheda komoran Sirketre emelte ujját. - Az erős italok már más kígyófészekbe tartoznak!

- Egyetlen hadúr sem tartja meg sokáig a hatalmát, ha túlságosan is rákap az ilyesmire - bólintott Janne is. - És az sem, aki hagyja, hogy a fegyveresei részegeskedjenek!

- Mindig lesz, aki a gyengeségeidet kutatja - Kheda az ajkához emelte a serleget, és belekortyolt a borba. - Tanuld meg, meddig mehetsz el, és mindig figyelj, nehogy valaki túlvigyen ezen a ponton!

A rabszolgák letették az utolsó tálkákat is, és hátrébb húzódtak. Csendesen leültek a szoba két sarkába.

- Gondolom, minden rendben a birtokon? - Bár ez nem volt hivatalos vacsora, Janne mégis az első feleségtől elvárható eleganciával öltözött. Sötét bőrén élénken ragyogott vörös és arany szemfestéke, tökéletesen illett a karját és nyakát övező, rubinköves aranylánchoz. Érett alakját még kívánatosabbá tette a hívogató, arannyal hímzett skarlát selyemruha.

- Nagyjából rendben - Kheda kényelmesen elhelyezkedett a párnáján, és a madárhúsos tálkáért nyúlt. - Kicsit még bizonytalan vagyok az új shieli bíró ügyében. Nem szedte össze a falubelieket, hogy megtisztítsák a folyómedreket a száraz évszakban odatelepedett gaztól. - Khedának igazán nehezére esett a szoba hívogató ölelésében ilyesféle gondokkal bajlódnia. Rámosolygott Janne-re. A nő visszamosolygott rá, telt ajkán csábítóan csillant meg a festék vöröse.

- De ha az esőzések nem mossák tisztára a medret, mind térdig állnak majd az árvízben, nem? - Sirket egyik szülőjéről a másikra nézett.

- És akkor majd azok is elgondolkoznak egy kicsit, akik eddig nem hallgattak a bírójukra - válaszolta Janne zavartalanul. - Meglátjuk, hogy boldogul az esős évszakban!

- Talán - Kheda megvonta a vállát, nem mondott semmi többet a dologról. Kiélvezte a madárhús fűszeres-mézes páca alól előbukkanó, rafinált, citromos ízeket. - Mondd csak, Sirket, láttak bármiféle előjeleket az erőd körül, amíg távol voltam?

A fiú lenyelte a falatot, és alaposan végiggondolta, mit mond.

- Tegnapelőtt éjjel két feketeörves kígyót is találtak. Az év ezen szakában elég elterjedtek, és nem egy pár voltak. Mármint úgy értem, hogy az egyiket a kapunál kapták el, a másikat Sain kertjében. Mindkettőt épphogy csak napkelte előtt fogták meg, így hát ez kedvező előjel, már ha egyáltalán jelent valamit. Egyikük sem evett még semmit, és nem voltak jelek vagy deformitások a belsőségeikben!

Kheda áthajolt az asztalon, megfordította ezüstkanalát, és a végén ágaskodó, kétágú kis villával felszúrt egy porrá őrölt fűszerekbe hengergetett, füstölt ujjhalat.

- És akkor mit is jelenthet a felbukkanásuk?

- Hogy éberen őrködjünk birtokunk felett - válaszolta Sirket magabiztosan.

- Mint mindig! - mosolyodott el Kheda. - De egy kis emlékeztető sosem árt!

Egy törött cserepet sem tennék arra, hogy Ulla Safar téged is szégyenbe tudna hozni, fiam!

Mind a hárman jóízű falatozásba merültek, és a szobára egy ideig csend borult.

- Hogy van Sain ma este? - kérdezte Janne, mikor megpihentek, és hagyták, hogy a rabszolgák elvigyék a húst, és behozzák a következő fogásként szolgáló gyümölcsöt.

- Kimerültnek tűnt. - Kheda nem is titkolta, hogy nem tetszik neki a dolog, és elropogtatott egy kis tejes diót, majd a buggyantott, lila bogyókat méregette. - És még mindig túl sovány!

- Világéletében madárétkű volt, és a gyomrát igencsak megviselte a meleg és a gyerek; Hanyad alig tud egy-két falatot lenyomni a torkán! - Janne megrázta a fejét, és apró fonatokba fogott hajából felcsapott a fekete fürtök közt meglapuló ezüst szálakat vörösre festő, kábító illatszer erős szaga.

- Mennyi lehet még a szülésig? Tíz nap? Tizenöt? - Kheda egy maroknyi szárított, vörös gyümölcsszeletet vett. - De akkor csak a holdakat számoltuk! Nagy a gyerek, és Sain nem elég erős ahhoz, hogy ekkora terhet cipeljen, úgyhogy bármikor megérkezhet!

- Az első gyermekek gyakran késnek - vetette ellen Janne.

- Nem akarom hagyni, hogy túlságosan is elhúzódjon. Készítettem is friss pella-inda balzsamot, még mielőtt elmentem volna - vonta meg a vállát Kheda, és elropogtatott egy újabb maréknyi diót. - És út közben jókora adag kékkövet is szedtem! - Sirketre nézett. - Remélem, buzgón őröltél és kevertél?

A kölyök elvigyorodott.

- Minden egyes esős évszakos betegség ellen bőven van gyógyszerünk, amit csak felsoroltak a gyógynövénykönyvekben!

- És hogy állunk a tisztító és a gyógyító balzsamokkal? - bökött Kheda az állával egy jókora horzsolásra Sirket öklén. - Jól látom, hogy elrontottál egy védést a vívólecke közben?

- Birut meglepett - Sirket láthatóan szégyellte a dolgot.

Kheda visszavigyorgott a fiára.

- Inkább egy rabszolga lepjen meg gyakorlás közben, mint egy orgyilkos az éjszaka közepén!

- Sain láthatóan elszánta magát, hogy meglátogasson egy csendtornyot! - sóhajtott fel Janne. - Neked nem mondta, mit tervez?

- De, mondta, és megmondtam neki, hogy semmi szükség nincs rá, amíg a gyermek meg nem született! - válaszolta Kheda ellentmondást nem tűrően.

Janne arca meglágyult.

- Tudod, csak azért találta ki ezt is, mert úgy fél, hogy fia születik, és aztán soha többé nem látja!

- Bárcsak tudnám, miért fél ennyire! - Kheda értetlenül rázta meg a fejét. - Mindig mondom neki, hogy ezt a gyermeket a birtok és a szövetségeseink javára neveljük fel, akár fiú lesz, akár lány!

- Ne feledd, hogy egy olyan birtokról érkezett, ahol még most sem száradt fel a gyermekek vére! - figyelmeztette Janne. - Az öreg Toc Vais az összes fiát és unokáját a saját erődjében nevelte fel, de mikor meghalt, meg kellett küzdeniük a hatalomért!

- És az valóban véres küzdelem volt - bólintott Kheda -, ráadásul nem hinném, hogy a Toc birtokon kívül bárki csak a felét is hallotta volna mindannak a rémségnek, ami ott esett!

- Remélem, Sainnek kisfia születik. - billentette félre a fejét Janne. - Akkor aztán egyszer s mindenkorra megtanulja, hogy állod a szavad. Ha lánya lesz, minden egyes terhességénél újra végigéli mindezt a kínt.

- Már ha egyáltalán úgy dönt, hogy megkockáztat még egy gyermeket - Kheda megengedett magának egy kesernyés grimaszt.

- Bízom benne, hogy rá tudod venni, hogy visszafogadjon az ágyába! - kuncogott Janne.

Sirket köhécselni kezdett, és a kelleténél kissé hangosabban szólalt meg.

- Igaz, hogy Ulla Safar megöli a feleségei fiait?

- De még ha az ágyasainak születik fia, azokat is! - válaszolta Kheda kurtán; a hangján is lehetett hallani, mennyire nem tetszik neki a dolog. - Azok alapján, amiket ő maga mondott nekem, békaméreggel öli meg őket!

- De hát miért? - ráncolta Sirket a homlokát. - Ha Orhan meghal...

- És egyáltalán nem olyan egészséges, mióta tavaly elkapta a csonttörő láz! - tódította Janne.

- És bármikor történhetnek balesetek, valamint a rosszindulattól is tartania kell - Kheda kihívóan Sirket szemébe nézett. - És akkor mi lesz?

- Tewi Ulla örökli a birtokot, mint legidősebb gyermek - Sirket megrázta a fejét. - De ő a saját árnyékától is retteg! Nem találna magának olyan férjet, aki kiállna mellette házastársaként, és az ő nevében kormányozná a birtokot.

- És minthogy nincsenek fiatalabb fiútestvérei, akik a birtok fegyvereseit irányíthatnák, szerencsés lesz, ha nem erőszakkal kényszerítik a nászágyba! - tette hozzá Janne.

- Akkor hát miért akarhatja Ulla Safar, hogy csak egyetlenegy nyílvessző maradjon a tegezében? - Kheda hátradőlt, és a fiát méregette.

Mire gondolsz most? Egyre több olyasmit fedezel fel, amiről a szüleid mindig is tudtak, de sosem beszéltek róluk előtted; meddig mész el?

Sirket habozott.

- Mert azt hiszi, hogy a fiatalabb fiúk veszélyeztetnék Orhan uralmát az Ulla-birtok felett!

- Tule Nart is a saját öccsei döntötték meg - bólintott Janne; úgy tűnt, mintha egyetértene a fiával.

- És szerinted ez valóban ilyen egyszerű lett volna? - Kheda felvonta a szemöldökét, és Sirketre nézett.

- Tule Nar elveszítette az egész birtok szeretetét és megbecsülését - válaszolta a fiú lassan. - Végeérhetetlen volt már az ellenséges előjelek száma, mire az öccsei fegyvert fogtak volna ellene!

- És mit gondolsz, Tule Reth most valóban kézben tartja a birtokot? - érdeklődött Kheda.

- Tule Dom és Tule Lek az életüket adnák érte - bólintott Sirket. - És mindketten saját erődöt tarthatnak fenn, és joguk van saját rabszolgákat is tartani!

- És Duar Ulle a feleségeiknek is ad részt a birtok kereskedelméből - tette hozzá Janne.

- Egy hűséges testvér többet ér, mint a saját súlya igazgyöngyben - bár Kheda mosolygott, a kanalával élesen Sirket felé intett. - Sose adj rá okot Mesilnek vagy Sain fiának, hogy azt higgyék, nem becsülöd őket!

- Nem tartotok tőle, hogy ketten már összefognának ellenem, ha felnőnek? - kérdezte Sirket.

- Mikor te vagy a legidősebb, köztük pedig ekkora a korkülönbség? Anyáiddal már gondoskodtunk erről is! - Kheda nem engedte, hogy a fiú félrenézzen.

- Az viszont már csak rajtad áll, hogy kellően bölcsen uralkodj, és ne érezhessék úgy, hogy meg kell dönteniük a hatalmadat! - Janne is mosolygott, de sötét szeme acélosan villant.

Sirket a szája szélét rágta.

- Rekhának született egy másik fia is, Vida és Noi között. Vele mi történt?

Ha eljutottunk ehhez a kérdéshez is, talán tényleg itt az ideje, hogy a kiházasításodat is észbe vegyük, fiam!

- Fogalmam sincs róla - válaszolta Kheda őszintén. - Rekha elvitte magával északra, és elintézte, hogy gondoskodjanak róla. Most már egy másik birtok sarja!

- A gyermek sosem tudja meg, hogy nem az, akinek nevelték - tette hozzá Janne.

Sirket arca egyszerre félelemmel telivé és elszánttá változott.

- Én vagyok az egyetlen fiatok?

- Igen. Dau után született még egy fiam, de nem élte meg az esőzések végét - Janne szomorkásan elmosolyodott. - Elküldtem volna az egyik nővéremhez, hogy az ő háztartásában nevelkedjen!

- A lánygyermek minden birtoknak ajándék. A fiú éppúgy lehet áldás, mint átok. Minden hadúrnak magának kell eldöntenie, hogy hányat nevel fel, és mihez kezd azokkal, akik nem örökölhetik meg a hatalmát. - Kheda nyílt kihívással a tekintetében meredt a fiára. - Mit gondolsz, Ulla Safar miért öli meg a fiait, mielőtt megszáradna rajtuk a magzatvíz?

Sirket nem tudta eltitkolni, mennyire undorodik a gondolattól is, de láthatóan minden tőle telhetőt megtett, hogy hideg fejjel gondolja végig az ügyet.

- Egy ilyen rövidre zárt életnek nincs rá sok esélye, hogy beépüljön a birtok sorsába, úgyhogy gondolom, ez még nem árt annyit a birtoknak. De megnézi előtte az előjeleket? Hiszen mindig van rá esély, hogy egy gyermek élete nagyobb hasznot hoz a birtoknak, mint a halála tenné, nem? - Az apjáról az anyjára nézett, aztán visszasiklott Khedára a tekintete.

- Természetesen igen - értett vele egyet az apja.

És bár minden hadúrnak magának kell eldöntenie, hogy intézi ezt az ügyet, és senki sem mondhat neki ellent, azért örülök, hogy undorodsz a csecsemőgyilkosság gondolatától is, fiam!

- Ulla Safar úgy véli, az is épp elég, ha elteszi láb alól Ulla Orhan lehetséges vetélytársait - vonta meg a vállát Janne. - És nem, azok alapján, amit hallottam, sosem bajlódik azzal, hogy előtte megfigyelje az előjeleket.

- Akkor az atya épp olyan ostoba, mint a gyermeke - motyogta Sirket elővigyázatlanul. Elvett egy lillagyümölcsöt a tálról, és kurta, dühös mozdulatokkal kezdte lehántani a héját.

Vajon eljött már a következő kérdés ideje is? "Apám, hát neked voltak fiútestvéreid?" És mit fogsz szólni ahhoz a megoldáshoz, amit Daish Reik választott erre az örök dilemmára?

Kheda meghúzta a könnyű, illatos bort. Sirket hallgatott, láthatóan minden erejével azon volt, hogy kikanalazza a lágy, tejszínes magvakat a lillagyümölcs sötétzöld húsából.

Kheda tekintete Janne-re villant.

- Mit gondolsz, hol keressen magának Sirket első feleséget?

Sirket döbbenten nézett fel.

- Úgy vélitek, itt az ideje?

- Nagyjából olyan idős vagy, mint apád volt, mikor feleségül mentem hozzá - mosolygott rá Janne.

- Miután Endit Cai halálával megözvegyültél, előtte pedig elváltál Rine Itantól. - Váratlan emlékek rohanták meg Khedát, és önkéntelenül is felkuncogott. - Csak ajánlani tudom, hogy egy többször házasodott asszonyt vegyél első feleségnek!

Janne komor pillantással utasította rendre a férjét.

- Aki sokat tapasztalt már a szigetvilágból, és mindezt a tudást megoszthatja veled.

Khedának kedve lett volna valami pikáns visszavágásra, de Sirket kedvéért inkább elharapta.

- És hogyan haladsz azzal, hogy megfelelő személyes rabszolgát találj Sirketnek? - Janne Khedára nézett. - Azt mondtad, először azt akarod elintézni.

- Még mindig nem találtam rá az igazira - Kheda bocsánatkérően Sirketre fintorgott. - Ne haragudj!

- Akkor talán a megfelelő helyett egy megfelelő rabszolgát kellene keresned. - Janne kiürítette a serleget. - Utaznia kellene, és azt kísérő nélkül nem teheti meg. Keríts valakit, aki megteszi, és majd ha Sirket már maga is utazgat, kereshet magának egy jobbat, ha talál. - Szeretetteljesen megsimogatta a fia kezét.

- Ezt valóban érdemes lenne átgondolnom - Kheda domborműves száránál fogva meglögybölte a serlegét, és elmélyülten nézegette a hozzáértő mesterember kalapácsa nyomán kialakult, felhő alakú mintát.

Átgondolnom és elvetnem; amíg ebben az ügyben enyém az utolsó szó, a fiam nem néz szembe a hadurak örököseire leső ezerféle veszéllyel a fellelhető legjobb kardpár védelme nélkül!

- Befejeztük, ugye? - Janne megvárta, hogy Sirket és Kheda is bólintsanak, aztán intett Birutnak és Telouetnek. - Ehettek! Jó éjszakát, Sirket!

- Jó éjszakát! - a fiú melegen megölelte a szüleit, és magukra hagyta őket. A két rabszolga éhesen vetette magát a vacsoramaradékra, és Kheda átkísérte Janne-t a hálószobájába.

Az asszony nem gyújtott lámpát, csak átsietett a szobán, és kitárta az átellenes ablak zsalugátereit. A kertet beragyogó holdfény ezüstösen áradt be. A sötét bokrok közt csak úgy fénylett egy fehér kövekkel kirakott kis medence. Kheda a nő mögé állt, átölelte, az állát a vállára hajtotta. Már nem azt a ruganyos, kemény lányt tartotta a karjában, aki hiába volt több mint kilenc évvel idősebb nála, egyszerre elkábította és megrémítette - de bármit változott is a teste az idő és a gyermekáldás kínjai alatt, még most is elég volt hozzáérnie, hogy felgyorsuljon az érverése. Becsukta a szemét, és belélegezte a nő ismerős, imádott illatát.

- Olyan nehéz belegondolnom, hogy Sirket megházasodhat - motyogta Janne halkan. - Dauval valahogy könnyebb, nem is tudom, miért!

- Tulajdonképp én épp ellenkezőleg vagyok vele - csókolta meg Kheda a nő fülét. - Nekem őt nehezebb elengednem, őt, meg a többi lányt!

Janne elmosolyodott.

- Azt hittem, fáradt leszel egy ekkora út után!

- Fáradt, de nem túl fáradt! - Kheda ismét megcsókolta. Janne széles nyakkivágású ruháját aprócska, törékeny brosstűk fogták össze a vállán. Kheda kikapcsolt egyet, és ajkával végigsimított a feltáruló, selymes bőrön.

Janne kioldotta a lágy derekára simuló, drágaköves selyemövet, és hagyta, hadd essen a földre.

- Nem is fürdött még, nagyuram!

- Ilyen erős szagom volna? - húzta fel Kheda az orrát, és kikapcsolt még egy tűt. Hagyta, hadd csússzon le a selyem, hadd fedje fel a ruha Janne hívogató kebleinek halmát.

- Igen, de ezen könnyen segíthetünk! - Janne megfordult a karjában, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Közben elkezdte lehuzigálni a férfi ékszereit. Kheda épp csak annyira figyelt oda, hogy kikapcsolja a maradék brossokat, és lehúzza a ruhát Janne vágyakozó karjairól, aztán hagyta, hadd essen a ruha a földre.

Janne kilépett a selyemtócsából, kézen fogta Khedát, és átvezette a fürdőszobába, el a rájuk váró, puha takarókkal megvetett, széles ágy mellett.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: David Eddings: A mágusok végjátéka (részlet).

Létrehozás: 2005. július 22. 11:19:39

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma