Garion úgy gondolta, van valami határozottan gyászos az öszvérek csengőinek hangjában. Az öszvér egyébként sem volt az a kimondottan szeretni való állat, és volt valami a járásában, ami panaszos felhangot adott a nyakában lógó csengő csilingelésének. Az öszvérek egy Mulger nevű drasniai kereskedő tulajdonát képezték; a hórihorgas, zöld zekés, szigorú tekintetű férfi jó pénzért engedélyezte, hogy Garion, Selyem és Belgarath csatlakozzon hozzá Gar og Nadrak felé. Mulger öszvérei meg voltak rakva mindenféle áruval, és maga Mulger is szinte roskadozott az előítéletek és a gyanakvás súlya alatt, akárcsak egy megterhelt öszvér. Selyem és a jó kereskedő első pillantásra megutálták egymást, és a kis drasniai földije folyamatos ugratásával szórakoztatta magát, miközben a hullámos, lápos vidéken a Drasnia és a nadrakok földje közötti határt jelző, szaggatott hegyvonulatok felé tartottak. Az éles vita mesgyéjén egyensúlyozó beszélgetésük csaknem ugyanannyira idegesítette Gariont, mint a Mulger öszvéreinek nyakában lógó csengők fárasztó kolompolása.

Garion feszültsége egyetlen jól behatárolható forrásból származott. A fiú félt. Semmi értelme nem lett volna ezt a tényt elrejteni önmaga elől. A Mrin Kódex rejtélyes szavait egészen pontosan elmagyarázták neki. Egy olyan találkozás felé tartott, amelyik már az idők kezdetén elrendeltetett, és amit semmiképpen sem kerülhetett el. A találkozást nem csak egy, de két különféle prófécia is megjövendölte, és még ha be is beszélhette magának, hogy az egyik biztosan téved, a másik még akkor is könyörtelenül, az ő érzéseit tekintetbe sem véve vezette az összecsapás felé.

- Szerintem te nem látod a lényeget, Ambar - mondta Mulger Selyemnek azzal a maró szabatossággal, amit az ember csak akkor használ, ha olyasvalakivel beszél, akit a szíve legmélyéről megvet. - A hazaszeretetem vagy annak hiánya nem számít ebben a kérdésben. Drasnia sorsa a kereskedelemtől függ, és ha ti, a külországi képviseletek emberei továbbra is kereskedőknek álcázzátok magatokat, és így leplezitek tevékenységeteket, nemsokára már a becsületes drasniaiakat sem fogják szívesen látni sehol. - Mulger a drasniaiak veleszületett ösztönével azonnal rájött, hogy Selyem nem az, akinek mondja magát.

- Ugyan már, Mulger - felelte könnyed, leereszkedő hangon Selyem -, ne légy ennyire naiv! A világ összes királysága pontosan ugyanígy leplezi saját hírszerző tevékenységét. A tolnedraiak ezt teszik; a murgosiak is; sőt, még a thullok sem kivételek. Mégis mit vársz tőlem? "Kém" felirattal a mellemen közlekedjek a világban?

- Hogy őszinte legyek, Ambar, egyáltalán nem érdekel, mit teszel. - Mulger keskeny arcán megfeszültek az izmok. - Csak azt mondom, kezdek belefáradni, hogy bárhová is megyek, mindenhol gyanakodva figyelnek, csak mert ti megbízhatatlanok vagytok.

Selyem pimasz mosollyal vonta meg a vállát.

- Így működik a világ, barátom. Nem ártana hozzászoknod, mert változni úgysem fog.

Mulger tehetetlenül meredt a menyétképűre, majd hirtelen megfordult, és visszalovagolt az öszvérei mellé.

- Nem viszed túlzásba egy kicsit? - kérdezte Belgarath. Az öreg mintha felriadt volna lovaglás közbeni szokásos szendergéséből. - Ha eléggé felbosszantod, átadhat a határőrségnek, és soha nem jutunk be Gar og Nadrakba.

- Mulger egy szót sem fog szólni, öreg barátom - nyugtatta meg Selyem. - Ha mégis, akkor őt is kivallatják, és nincs a világon olyan kereskedő, aki nem rejteget a holmija között néhány olyan dolgot, aminek nem kellene ott lennie.

- Miért nem hagyod békén? - érdeklődött a varázsló.

- Legalább elfoglalom magam - felelte vállat vonva a drasniai. - Máskülönben a tájat kellene néznem, és Kelet-Drasniát kimondottan unalmasnak találom.

Belgarath felhorkantott, a fejére húzta szürke köpenyének csuklyáját, és folytatta a szendergést.

Garion is visszatért búskomor gondolataihoz. Az Északi Karavánút poros, fehér forradásként szelte át a lehangoló, szürkészöld rekettyebokrokkal borított, dimbes-dombos vidéket. Az ég már csaknem két hete felhős volt, bár esőnek nyomát sem látták. Kietlen, árnyék nélküli tájon baktattak a horizonton emelkedő hegyek felé.

Gariont leginkább a helyzet igazságtalansága zavarta. Ő soha nem kért ebből az egészből. Nem akart varázsló lenni. Nem akart rivai király lenni. Még abban sem volt biztos, hogy feleségül akarja venni Ce'Nedra hercegnőt - bár ez utóbbi kérdésben még viaskodott önmagával. A kis birodalmi hercegnő igazán elragadó tudott lenni, különösen ha el akart érni valamit. Többnyire azonban nem akart semmit, és ilyenkor a felszínre tört valódi énje. Ha Garion tudatosan választotta volna magának ezt a sorsot, akkor bizonyos mértékű beletörődéssel elfogadja a helyzetet. Csakhogy nem volt választási lehetősége, és azon kapta magát, hogy a közömbös égbolttól követel választ:

- Miért én?

Csendben lovagolt szunyókáló nagyapja mellett, egyedüli társasága Aldur Gömbjének zümmögő dala volt, de még ez is csak fokozta ingerültségét. A hátára szíjazott kard gombjába foglalt kő folyamatosan, ostoba lelkesedéssel dalolt neki. Szép és jó, hogy a Gömb örült a Torakkal való találkozás közeledésének, de Garion volt az, akinek szembe kell majd néznie az angarakok sárkányistenével, és Garion fogja a sebeket kapni, ő fog vérezni. Úgy gondolta, minden szempontot figyelembe véve a Gömb örömteli éneke a legenyhébben fogalmazva is igen rossz ízlésre vall.

Az Északi Karavánút a Drasnia és Gar og Nadrak között húzódó határon egy keskeny, sziklás szoroson haladt keresztül, ahol két helyőrség - egy drasniai és egy nadrak - nézett farkasszemet egymással a kapuként funkcionáló vízszintes pózna felett. Önmagában a pózna nem képezett jelentős akadályt, jelképesen azonban sokkal fenyegetőbb volt, mint Vo Mimbre vagy Tol Honeth kapuja. A kapu egyik oldalán terült el a Nyugat, a másikon a Kelet. Az ember egyetlen lépéssel átkerülhetett egy teljesen más világba, és Garion minden porcikája azt kívánta, hogy ne kelljen megtennie ezt a lépést.

Ahogy Selyem megjósolta, Mulger nem említette gyanúját sem a drasniai lándzsásoknak, sem a bőrpáncélos nadrak határőröknek, és zavartalanul hatolhattak be Gar og Nadrak hegyei közé. Amint átlépték a határt, a karavánút meredeken felfelé indult egy szűk szurdokban, egy gyors folyású hegyi patak mentén. A szurdok sziklafalai kopárak, feketék és fenyegetőek voltak. Odafent az ég egyetlen keskeny, sötétszürke szalaggá vékonyodott, és az öszvércsengők hangja a falakról visszaverődve összevegyült a patak zubogásával.

Belgarath felriadt, és éber tekintettel körülnézett. Egy gyors oldalpillantással figyelmeztette Selyemet, hogy maradjon csendben, majd megköszörülte a torkát.

- Köszönünk mindent, nemes Mulger, és sok sikert kívánunk az itteni üzleteléshez.

Mulger kérdőn nézett az öreg varázslóra.

- A hegyszoros végén távozunk - folytatta kifejezéstelen arccal Belgarath. - Minket arrafelé szólít a dolgunk. - Határozatlan mozdulatot tett az egyik irányba.

Mulger felmordult.

- Nem akarok tudni róla - jelentette ki.

- Nem is szükséges - nyugtatta meg az öreg. - És kérlek, ne vedd túlságosan komolyan Ambar megjegyzéseit! Furcsa észjárása van, és olyan dolgokat mond, amit maga sem gondol komolyan, mert szereti bosszantani az embereket. Ha egyszer sikerül megismerned, rájössz, hogy nem is olyan kellemetlen útitárs.

Mulger néhány pillanatig mereven bámulta a kis drasniait, de nem reagált.

- Sok szerencsét, bármihez is kezdtek - mondta végül mogorván, sokkal inkább az udvariasság kedvéért, mint szívből jövő jókívánságként. - Te és a fiatalember nem voltatok rossz társaság.

- Az adósaid vagyunk, nemes Mulger - tette hozzá Selyem gúnyosan túljátszott modorossággal. - Határtalanul élveztük vendégszeretetedet.

Mulger ismét Selyemre nézett.

- Nem kedvellek téged, Ambar - mondta kertelés nélkül. - Maradjunk ennyiben, rendben?

- Össze vagyok törve - vigyorgott Selyem.

- Hagyd már! - mordult rá Belgarath.

- Én mindent megtettem, hogy megnyerjem a bizalmát! - tiltakozott a menyétképű.

Belgarath hátat fordított neki.

- Valóban megtettem - erősködött Selyem Garionnak; szemében gúnyos őszinteség csillogott.

- Akkor sem hiszek neked - felelte Garion.

Selyem felsóhajtott.

- Senki sem ért meg engem - panaszkodott. Aztán váratlanul felnevetett, és vidáman fütyörészve nekivágott a szurdoknak.

A hegyszoros végén elváltak Mulgertől, bal felé letértek a karavánútról, és bevetették magukat az elsatnyult fák és a sziklák közé. Az egyik kopár gerincen megálltak, és figyelték az öszvérek lassú haladását, amíg a karaván el nem tűnt a szemük elől.

- És most merre? - sandított fel Selyem az égen úszó komor felhőkre. - Azt hittem, Yar Gurakba tartunk.

- Oda is - felelte Belgarath a szakállát vakargatva. - Csak teszünk egy kis kerülőt, és a másik oldalról közelítjük meg a várost. Mulger véleménye némiképp kockázatossá teszi a vele való utazást. Megtörténhet, hogy véletlenül elszólja magát. Emellett Garionnal van egy kis dolgunk, mielőtt még odaérnénk. - Az öregember körülnézett. - Ott pont megfelelő lesz - mutatott egy zöldellő, lankás völgyre, a gerinc végében. Levezette a kis csapatot a hegyről, és leszállt a lováról.

Az egyetlen málháslovukat vezető Selyem megállt a forrásvíz táplálta kis tónál, és kikötötte a hátasokat a parton, egy elszáradt fához.

- Mi dolgunk van, nagyapa? - érdeklődött Garion, miközben leugrott a nyeregből.

- Túlságosan feltűnő a kardod. Ha nem akarunk egész úton kínos kérdésekre felelni, akkor tennünk kell vele valamit.

Garion a homlokát ráncolta.

- Láthatatlanná teszed? - kérdezte reménykedve Selyem.

- Bizonyos értelemben - bólintott a varázsló. - Nyisd meg az elméd a Gömb előtt, Garion! Csak hagyd, hogy beszéljen hozzád!

- Nem értem.

- Lazíts! A Gömb elintézi a többit. Nagyon izgul miattad, ezért ne szentelj különösebb figyelmet a javaslatainak. Meglehetősen korlátozott ismeretei vannak a való világról. Csak engedd el magad, és hagyd szabadon sodródni az elmédet! Beszélnem kell vele, de ezt csak rajtad keresztül tehetem meg. Senki másra nem figyel.

Garion nekidőlt egy fának; a következő pillanatban furcsa képek töltötték be az elméjét. A világot, amit ebben az állapotban látott maga előtt, halvány, kékes köd borította, és mindent szögletesnek látott, mintha a tárgyakat és az élőlényeket egy kristály lapos felületeiből és határozott éleiből faragták volna ki. Megpillantotta magát lángoló karddal a kezében, sebes vágtában; útjából pánikba esett, arctalan emberek menekültek. Belgarath éles hangját hallotta a fejében:

- Elég ebből! - Rájött, hogy a szavak nem neki, hanem a Gömbnek szóltak. Aztán az öregember hangja halk mormolássá szelídült, úgy magyarázott tovább. A másik, kristályos jelenlét válasza meglehetősen ingerültnek tűnt; de végül sikerült valamilyen megegyezésre jutniuk, és Garion elméje kitisztult.

Belgarath szomorúan csóválta a fejét.

- Néha mintha egy gyerekhez kellene beszélnem. Nem érti a számok fogalmát, a veszélyről pedig tudomása sincs.

- Még mindig ott van - jegyezte meg Selyem csalódottan. - Látom a kardot.

- De csak mert tudod, hogy ott van - felelte Belgarath. - Másoknak átsiklik rajta a tekintete.

- Hogy nem lehet észrevenni egy ekkora holmit? - kérdezte kétkedve a drasniai.

- Ez egy nagyon bonyolult dolog. A Gömb egyszerűen ráveszi az embereket, hogy ne lássák őt... sem a kardot. Ha nagyon figyelnek, észrevehetik, hogy Garion cipel valamit a hátán, de nem lesznek elég kíváncsiak hozzá, hogy megpróbálják kitalálni, mi lehet az. Igazság szerint magát Gariont is csak kevesen fogják észrevenni.

- Azt akarod mondani, hogy Garion láthatatlan?

- Nem. Nem, egyszerűen csak jelentéktelen, megjegyezhetetlen. Most pedig induljunk, a hegyek között gyorsan leszáll az éjszaka.

Yar Gurak talán a legcsúfabb város volt, amit Garion eddigi életében látott. Egy zavaros, sárgás vizű folyó két oldalán terült el, a kövezetlen utcák meredeken futottak fel a völgy falán, amit a folyó vize vájt ki a hegyből. A városon túl, a hegyoldalon minden növényzetet kiirtottak. Tisztán látszódtak a keskeny bányászösvények és a hatalmas tárnák bejáratai. Az ásatások között patakok csörgedeztek, sáros vizük a lent hömpölygő folyót szennyezte. Maga a város nem keltette az állandóság benyomását, mintha még az épületeket is csak időlegesen húzták volna fel. A helyiek főként nyers, megmunkálatlan kőből építkeztek, és némelyik házat be sem fejezték, csak beborították vászonnal.

Az utcákon hemzsegtek a szikár, sötét képű nadrakok - sokan közülük egyértelműen részegek voltak. Az egyik kocsma ajtajában verekedés tört ki, ezért Garionék kénytelenek voltak megállni, miközben vagy kéttucatnyi nadrak fetrengett előttük a sárban, meglehetős eredményességgel próbálva mozgásképtelenné tenni vagy megcsonkítani egymást.

A nap már alacsonyan járt, amikor az egyik sáros utca végében találtak egy fogadót. A nagy, négyszögletes épület alsó szintje kőből, a felső fagerendákból épült, és a háta mögött még egy istálló is volt. Elhelyezték a lovakat, kivettek egy szobát éjszakára, majd betértek a pajtaszerű étkezőbe vacsorázni. A helyiség padjai elég ingatagok voltak, az asztallapokat pedig zsírfoltok, morzsák, ételmaradványok szennyezték. A mennyezetről vastag láncokon füstölgő olajlámpások lógtak, és mindent elnyomott a főtt káposzta átható szaga. A helyiségben a világ minden tájáról érkezett kereskedők görnyedtek vacsorájuk fölé - óvatos tekintetű, kisebb csoportokba tömörült emberek, akik a gyanakvás láthatatlan falát vonták maguk köré.

Belgarath, Selyem és Garion helyet foglaltak egy üres asztalnál, és csendben elfogyasztották a sültet, amit egy zsíros kötényt viselő, kissé ittas felszolgáló hozott ki nekik fatányérokban. Amikor végeztek az evéssel, Selyem a zajos ivóba vezető ajtóra pillantott, majd kérdőn Belgarathra nézett.

Az öregember a fejét rázta.

- Most inkább ne! A nadrakok ingerlékeny emberek, és mostanában feszült a viszony a Nyugattal. Semmi értelme keresnünk a bajt.

Selyem komor beletörődéssel bólintott, és elsőként ment fel a lépcsőn a ház hátsó részébe, ahol szobát béreltek maguknak éjszakára. Garion magasra emelte a pislákoló gyertyát, és kételkedve nézett végig a helyiség fala mentén sorakozó hosszú ágyakon. A fekvőalkalmatosságok kötélrugókkal, és szalmával megtömött matracokkal rendelkeztek; durvának és koszosnak tűntek. A lenti ivó hangos lármája tisztán hallatszott.

- Nem hiszem, hogy túl sokat fogunk aludni ma éjjel - jegyezte meg.

- A bányászfalvak nem hasonlítanak a mezőgazdasági településekre - mutatott rá Selyem. - A gazdák valahogy szükségét érzik a méltóságteljes viselkedésnek, még akkor is, ha részegek. A bányászok sokkal durvább emberek.

Belgarath megvonta a vállát.

- Majd elcsendesednek valamennyire. A legtöbbjük éjfél előtt már eszméletlen lesz. - Selyemhez fordult. - Reggel amint kinyitnak a boltok, szerezned kell nekünk valami másfajta ruhát, lehetőleg használtat. Ha aranyásóknak nézünk ki, senki nem fog nagyobb figyelmet szentelni nekünk. Vegyél egy csákányt és néhány kőtörő kalapácsot is. Odakötözzük őket a tartalék ló málhájának oldalához.

- Az az érzésem, már csináltál ilyesmit azelőtt.

- Volt rá példa. Hasznos álca. Az aranyásók furcsa emberek, ezért senki nem lepődik meg, ha a legkülönösebb helyeken bukkannak fel. - Az öregember kurtán felnevetett. - Egyszer még aranyat is találtam... egy karnyi vastag telért.

Selyem azonnal felélénkült.

- Hol?

- Valahol arrafelé - mutatott határozatlanul az egyik irányba Belgarath. - Elfelejtettem a pontos helyét.

- Belgarath! - háborodott fel a drasniai.

- Ne hagyjuk eltéríteni magunkat a célunktól! Most pedig ideje aludni térnünk. Holnap reggel szeretnék minél korábban elindulni.

Az éjszaka folyamán kitisztult a már hetek óta felhős ég; amikor Garion felébredt, a felkelő nap aranyló fénnyel ragyogott a mocskos ablaküvegen túl. Belgarath a szoba túlsó végében elhelyezett, durva faragású asztalnál ült, és egy pergamenre rajzolt térképet tanulmányozott. Selyem már távozott.

- Azt hittem, délig fel sem ébredsz - szólalt meg az öregember, amikor Garion felült és nagyot nyújtózkodott.

- Nehezen aludtam el. Túl nagy volt a zaj odalent.

- A nadrakok ezt szeretik.

Garionnak eszébe jutott valami.

- Szerinted mit csinál most Pol néni? - kérdezte.

- Valószínűleg alszik.

- Ilyen későn?

- Náluk még korán van.

- Nem tudlak követni.

- Riva innen ezerötszáz mérföldnyire nyugatra van - magyarázta Belgarath. - A nap csak néhány óra múlva ér oda.

Garion értetlenül pislogott.

- Ez eszembe sem jutott - ismerte el.

- Nem is gondoltam, hogy eszedbe fog.

Az ajtó kinyílt, és Selyem lépett be rajta felháborodott arckifejezéssel, a kezében néhány csomaggal. Ledobta terhét, és halkan átkozódva az ablakhoz lépett.

- Mi bosszantott fel ennyire? - érdeklődött szelíden Belgarath.

- Megnéznéd ezt? - Selyem egy darab pergament nyújtott át az öregnek.

- Mi a probléma? - Belgarath elvette a pergament, és gondosan átolvasta.

- Ez az egész már évekkel ezelőtt történt! - jelentette ki dühösen a drasniai. - Miért keringenek még mindig a szóbeszédek?

- Meglehetősen élénk leírás - dünnyögte a varázsló.

- Látod ezt? - Selyem halálosan sértődöttnek tűnt. Garionhoz fordult. - Szerinted úgy nézek én ki, mint egy menyét?

- ...egy rossz külsejű, menyétképű alak - olvasta Belgarath. - Hamis tekintetű, hegyes orrú. Megrögzötten csal a kockában.

- Te ezt elhiszed?

- Mi ez az egész? - kérdezte Garion.

- Néhány évvel ezelőtt volt egy kis félreértésem az itteni hatóságokkal - magyarázta a fejét csóválva Selyem. - Semmi lényeges nem történt, de ők azóta is terjesztik ezt a papírt! - Dühösen mutatott a pergamenre, amit a vigyorgó Belgarath még mindig olvasott. - Egészen odáig mentek, hogy fejpénzt tűztek ki rám! - Egy pillanatig töprengett. - Be kell hogy valljam, az összeget hízelgőnek találom - ismerte el.

- Beszereztél mindent, amiért küldtelek? - kérdezte Belgarath.

- Ez csak természetes.

- Akkor öltözzünk át és induljunk, mielőtt váratlan hírneved egy kisebb tömeget vonzana körénk.

A viseltes nadrak ruha nagyrészt bőrből készült - kényelmes, fekete nadrág, szűk mellény és rövid ujjú vászontunika alkotta az öltözetet.

- A cipőkkel nem foglalkoztam - mondta Selyem. - A nadrak cipők felettébb kényelmetlenek, valószínűleg azért, mert még nem sikerült rájönniük, hogy a jobb és a bal láb különbözik egymástól. - Ferdén a fejébe nyomott egy hegyes nemezsapkát. - Mit szóltok? - pózolt a többieknek.

- Tényleg hasonlít egy menyétre, nem gondolod? - nézett Belgarath Garionra.

Selyem lenéző pillantással válaszolt, de nem szólt semmit.

Lesétáltak a lépcsőn, kivezették a lovaikat a fogadóhoz épített istállóból, és nyeregbe szálltak. Selyem arckifejezése végig komor maradt, miközben kilovagoltak Yar Gurakból. Amikor elérték a várostól északra emelkedő domb tetejét, leugrott a lóról, felkapott egy követ, és dühösen elhajította a lenti házak irányába.

- Most jobban érzed magad? - kíváncsiskodott Belgarath.

Selyem megvető horkantással visszaült a lovára, és elindult lefelé a domb másik oldalán.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: A sötét királynő árnyéka (részlet).

Létrehozás: 2005. június 30. 11:07:11

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma