A fejvadász szórakozottan piszkálja tőrével a körmeit...őt nem is veszik ember-elfszámba... |
Jinte elcsodálkozik a válaszon, ám egyből kérdez is vissza, ezt már mesterien űzi. Először persze leöblíti torkát egy kis sörrel... az aranyló manna lecsobog a torkán, mint a patak a hegyről.
-Osztályrész? Hm... szóval te még oskolába is jártál? Mert az felénk, Yagodarban is van... Varázslóképző. De én a Testőrképző barakkba mentem... láthatod is!
Mutat végig magán, kezdve a város címerével, ami egy felgyulladó gyertya. Számszeríját arébb rakja, mert már nagyon kezdte nyomni a hátát...
Aztán pedig elérzékenyülve hallgatják végig annak meséjét, mármint Lufa meg Jinte, hisz ők nem sok "balladát" hallottak még életük során.... szerelmes hőskölteményt. Leyonnias csak tovább issza a sörét egy kis szemforgatással díjazva a művet... sosem szerette az ilyesfajta történeteket. Na és azt is megállapítja, hogy abrátai jó társra találtak, hisz első látásra a barbár is olyan csél- csap legény... vagyis művészlélek...
-Hát ez csodás volt komám, meg kell mondanom csodás! És itt a söröd, ne!
Lök elé egy nagy korsót, amiből jelentős adag a barbáron végzi, mivel Lufa már most részeg... a törpe nehézkesen visszahuppan a helyére, mire a szék felsikít...
-És miért vagy itt?
Jön az újabb válasz Jinte felől, de Leyonnias jobbnak látja válaszolni... nem akar már az első nap balhét.
-Azért, mert bizonyosan szeret itt lenni...
-De miért?
-Mert a többi kocsma biztos putré, és itt jó a sör.
-A sör akkor szerinted is jó?
-Nem, én nem szeretem annyira...
-Dehogy nem szereted a sör, fürge Leyo! Láthatod, azért nőttem meg ilyen nagyra!
-Inkább szélesre Lufa...
-Ne dícsérd a pocakom, mert elpirulok!
-Lufa minek pirul el?
-Mert dícsérem...
A fura beszélgetés így folytatódik tovább, mikor is észreveszik, hogy a barbár még mindig ott van. Leyonnias kap észbe először, hisz belemélyedt a magyarázkodásba...
-Elnézésedet kérem, uram, de sajnos... hát, nehéz. Belemélyedtünk a beszélgetésbe, szokott elszaladni velünk a ló. Szóval honnan is jöttél? Bár nem akarok indiszkrét lenni... |
Haluhel megköszöni ujdonsült barátjának a segítséget, s ígéretet tesz, hogy ezt még majd viszonozza. Aztán, ha eltelt már az a pár óra, felkell, s addig összekészített kis batyujával együt kivonul a kocsmából...
-Viszlát!
Köszön még el barátaitól, és a triótól is... aztán pedig elindul, felkutatni multját... |
Fabiot ismét lejön, majd int az íjásznak, hogy jöjjön, hisz előkészült. Haluhel így is tesz, felmegy. A nemrég érkezett viharmágus már úgy berendezkedett lakrészében, mintha már évek óta ott lakna.
-Lépj beljebb -invitálja az ámuló elfet.
Ő így is tesz, óvatosan közlekedik, nehogy a zsúfolt helyen valamit is leverjen.
Minden felé a bútorokra ráolvadt vastag gyertyatönkök, a falak teleaggatva misztikus szimbólumokkal, a polcok megrakva könyvekkel. A széles asztalon a legkülönfélébb komponensek gármádiája, tégelyek, dobozkák és üvegcsék egész sora. Külön erre a célra készített kristály üvegcsetartó tele mindenféle színű löttyökkel, valószínűleg varázsitalokkal. A padló majdnem egész felületét szalmával bélelt ládák foglalják, csupán vékony ösvényen keresztül lehet a szobában bármerre közlekedni. Az egyik falhoz embermagasságú, díszes ezüstkeretezésű, ovális tükör van támasztva.
A szoba egy pontja azonban meg van tisztítva minden holmitól, s egy érdekes rúna van ráfestve.
-Ülj le padlóra, rá a szimbólumra -szól a varázsló, majd az asztalhoz megy. Rövid keresés után előhúz egy feltűnően hosszú, vékony üvegcsét, a kristály tartóból.
-Idd meg, majd hunyd le a szemed -utasítja.
A mézédes ital gyorsan lecsúszik Haluhel torkán, legszívesebben kérne is még, de hirtelen nagyot fordul vele a világ. Látása elhomályosul olyannyira, hogy az alig egy méterre levő mágust is csak egy mozgó életlen foltnak látja, hallása elmosódott, ötletszerűvé válik egyensúlyérzéke lekorlátozódik arra, hogy éppen csak meg bírja tartani az ülő helyzetét és nem nyúlik el a padlón. Távolról Fabiot hangját hallja és mozogni látja, ám kivenni nem tudja hogy mit csinál. Bizosan varázsénekbe fogott. Mindig kellemes hangja azonban lassan egyre erősebbé válik, a rúna, melyen ül kéken izzani kezd. A mennydörgő litánia egyre inkább megbontja az elf elméjét... majd csend.
Haluhel egy ágyon ébred. Körbenézve Fabiot rendetlen szobáját látja. Felül, ám még mindig nagyon szédül és a feje is fáj. Mintha csak egy áttivornyázott éjszaka után ébredt volna. A viharmágus tűnik fel a látóterében, mond valamit ám Haluhel nem fogja föl hogy mit. Az felsegíti és lekíséri a többiekhez. A néhány perc alatt sokat tisztult az elf feje, már sokkal jobban érzékeli a külvilágot. Fabiot mondja, hogy pár óra múlva már kutya baja sem lesz, és ahogy jobban érzi magát úgy jönnek vissza elfeledettnek hitt emlékei. Persze mind sosem jön vissza, de jóeséllyel összerakhatja múltját az eszébe jutott emlékekből. |
| A gnóm lesétál a szobájából és egy magányos asztalra telepedik, figyelve a többieket. Közben hozat magának valami reggelire valót (igaz már benne járnak a délutánban, de mivel mostanáig aludt, ez inkább reggeli nála, mint ebéd). |
//szintelen folyadékot iszik.Talán vizet.
Vagy pájinkát? DD// |
| //Tisztelt barátaim! Vasárnap estig nem leszek elérhető. Ezért ne várjatok tőlem reagot. Vándor.// |
| Jakshjalang biccent, majd lassan feláll, és ruganyos léptekkel leül a társasághoz...színtelen folyadékot iszik...talán vizet...de jó a kedve. A beszélgetésbe egyelőre nem kapcsolódik be, inkább csak bekötözött karját tapogatja, néha fájdalmasan felszisszentve...látszólag a beszélgetésre koncentrál, de a szeme sarkából mindig a kocsmát figyeli, és teste meg van feszülve...sok történt már ebben a fogadóban...az ember sohasem lehet eléggé felkészülve. |
Gród elköszön a gonosz varázslótól elmegy a másik varázsló tornyába felmarkol egy gyönyörü pálcát meg némi aranyat és visszaiszkol a fogadóba mert rájön hogy ott izgalmasabb....:P
A mágus belép az ajtón,és érdeklödve néz a ivharmágus után.Odalép Haluhelhez
-Ez kicsoda volt?-kérdezi |
-Azért, mert annak születtem. No meg nem jutott osztályrészemül, az ami a városi uraságoknak kijár. Válaszol a barbár az iménti kérdésre.
-Katrinát meg sosem fogjátok az erdőben megtalálni, mivel egy úri leány. Egyszer régen én is akarta illetve szerettem volna, csak hát az apja...... Kezd el egy réges régi szívfacsaró szerelmi történetet a barbár, elködösült tekintettel. Amit asztaltársasága is hasonló mély átérzéssel halgat, persze nem a történet szépségének köszönhetően. A rövid mese után, ami tartalmazott minden drámai fordulatot a barbár feltekint elismerést várva. De csak sörhabtól csöpögö leesett állakat, és csodálkozó tekinteteket lát. Némi töprengés után, ismét feltesz egy kérdést.
-Mit is iszunk? |
| Haluhel pedig tovább iszogat. |
-Rendben! A szükséges komponenseim megvannak, gyere fel a szobámba úgy egy fertály óra múlva. Addigra előkészítek mindent. Ám fizetséget is kérek érte! De erről majd később, most sietnem kell.
Ezzel kihörpinti a maradék háborgó bort a pohárból, néhány csengő aranyat hullajt ki a markából. Mielőtt az érmék koppannának a pulton a könnyűléptű varázsló felviharzik az emeletre. |
-Megköszönném, bár most még kicsit tartok tőle... mert ugy emegrémülhetek attól, ami voltam... ki tudja? De egyben hajt a kíváncsiság... szóval szívesen alávetem magam.
Bólint, s kortyol egyet a söréből... aztán a hármas, és Vándor felé tekint. Nem igazán tudja ezeket elképzelni harcban. Legfeljebb az elfet... d emég őt se nagyon. Aztán visszafordul a viharmágus felé. |
| -Esetleg tudok segíteni rajtad. Létezik egy elég nehéz metódus, az Elme Megtisztítása. A memóriát törlő vagy összezavaró hatások utólagos helyreállítására szolgál. Nem állítja vissza a teljes emlékezetet, ám igen sok mindent visszahozhat. Ha aláveted magad gyermekem, akkor szívesen megpróbálom -vár a válaszra. |
A hozzájuk ülő barbárt szívesen fogadják, s Jinte a legvidámabb, mivel úgy vallja, hogy ha nő a társaság, nő a kedv is! S valóban, a sörhasű katona már be is csiccsentett, a harmadik nagyobb korsó után. A szék néha- néha felsikolt alatta, de csak akkor, amikor drasztikus a helyváltoztatása. Összetörni nem fog, legalábbis Lufa szerint, aki nem épp kicsi, csak nagy hasa teszi azzá... mivel a barbár a törpét nem csapkodja meg, azért vígan issza tovább a sert, ami letépi láncait, s a törp szakállát is benedvesíti... láthatólag ez amazt nem zavarja, mikor koppan az asztalon a korsó, Lufa elereszt egy böffintést.
Jinte és Leyonnias, de főleg Nias kezd el prüszkölni az ütés után, mivel még az ital leküldése is nagy fennakadást jelent neki, nemhogymég egy izompacsirta ütögesse... de tűri, mint mindent az életében.
-Barbár? Miért vagy te barbár?
Kérdi Jinte, miután azt tapasztalta, hogy nem fulladt meg... most már kíváncsi az okokra.
-Az iszol, amit akarsz!
Szólal meg Lufa, s előkap pár ezüstöt az egyik erszényéből. No igen, elég nagy pénz... de a törpe régebben kovács volt. Most meg zsoldoskodásra adták a fejüket, nem rég.
-Amit szeretnél... akarni a latrinán kell, Lufa.
-Jajj, ne legyél már olyan finnyás, Leyo! A bokorban találóbb lenne!
-No igen, nehezen találni latrinát egy erdőben...
-Látod, megint diadalmaskodott az ész!
-Vagy a hülyeség....
Sóhajt fel fájdalmasan az elf, s tovább kortyolja a sörét... félezer éve járja a világot, de még sohasem bánta meg, hogy ezzel a két félnótással tengetett el belőle ötven évet. Csak ugye ők nem örökéletűek... és valahogy ez nem tetszik neki.
-Szóval, miért lettél te barbár?
Kérdi Jinte, hisz elveszett kérdése a párbeszédben... |
Mióta visszaértek a fogadóba, a barbár torkán jelentős mennyiségű ital hatolt már le gyomra felé. Ezért kedélyállapota igencsak instabil. Érdeklődéssel figyeli az elmúlt pár perc eseményeit, és hol busszúsan hol vidáman reagál a történtekre. Amikor meghalja a verekedés szót, hirtelen felderül. Ám amint konstatálja hogy csak egy párbeszéd foszlányait csípte el, elszontyolodik. Aztán megérkezik a három idegen! Már első látásra is nevetséges egy bandának tűnik, de amikor az invitálás után a törp lángolni kezd bizonyosságot szerez! Ám egy ilyen meghívásnak nem lehet nemet mondani! Így hát elindul a trió felé.
-Köszönöm a meghívást! Üdvözli szokása szerint az embert és a mellette elhelyezkedő elfet. Amire azok sűrű köhögési rohammal felelnek, ugyanis épp kupáikból kortyoltak. Ám amikor a még füstölgő törpre tekint, keze megtorpan a levegőben. A friss ivócimbora ugyanis az átlagnál is kisebb. S egy baráti üdvözlés talán testi épségét veszélyeztetné, ezért a protokolt egy legyintéssel le is zárja.
-Vándor vagyok, a barbár! Jelenti be magát, bár eme információdömpingből talán csak neve az, ami nem ismeretes.
-Mit is iszunk? Kezdi el a felhőtlen párbeszédet a barbár. |
| //Sorry, nem Jinte, hanem Lufa gyullad be, és Jinte kérdez...// |
-Ha jól emlékszem, egy ilyesfajta pegazus... bár már rég találkoztam vele, az is biztos.
Bólogat saját igazára, a törp tényleg régóta nem tette tiszteletét itt.
-Hát... biztos valami sablonos sztori. De még emlékszem.... valamennyire. Van egy kis űr az elmémben, azóta, hogy elhurcoltak. Valami hegyekben éltem, és üldöztek páran... jó páran. Egy király talán. És valami lány is volt benne, de nagyon homályos.
Próbál koncentrálni a dologra, de nehezére esik...
Eközben Leyonnias kikapja borát, s könyökölve köszöni meg a klónnak. Bal kezébe veszi, s egy aprót kortyol bele...
Jinte emelkedett színvonalban található, már a második sörre koccintanak Lufával, a törppel.
-Gyere, Nias cimbora, ne búslakodj afelett az úri pia felett! Inkább nézd meg, milyen szép kis lángocskák ezek...
A törp már a bejövetelnél is felfigyelt egy gyertyára, azt birizgálta, s többször is megégette a kezét, de mintha meg se érezte volna... látszik rajta, hogy rendszeresen égeti meg magát. Talán piromániás... midnenesetre begyullad posztóingének ujja, s azt kezdi el fújjni, de nem segít. Leyonnias már dobná rá a bort, ösztönszerű mozdulattal, de észbekap... általában csak víz jut neki osztáylrészül, s mindig Lufára kell pazarolnia...
-Öööö... kaphatnánk egy pohár vizet?
Lufa már igencsak kezd el begyulladni, szakálla is erősen pőrkölődik..
-... vagy inkább egy vödörnyit?
Aztán nem várva meg a segítséget elkezdi porolni a törpét, Jintével egyetemben...
-Te, Leyonnias, Jinte miért gyullad be mindig?
-Mert nem vigyáz.
-És mire kéne vigyáznia?
-Hát magára.
-Miért?
-Mert ha ilyen esetekben nem vigyáz, felgyullad...
-De mitől gyullad fel?
-Tüzet fog...
-Fog? Akkor nem csak megég?
-Mármint lángrakap.
-De ha csak kap, miért gyullad be?
Az örökké kérdező Jintének csak egy sóhajtás jut, Leyonnias pedig megkapja a vödör vizet... az placcsan a törpén, aki hálásan néz megmentőjére. Megütögeti a vállát is... vagyis a háta közepét.
-Köszönöm. A mai nap már másodszor... na gyere, gyorslábú cimbora, meghívlak ezért valami jóra! Ne azt a löttyöt igyad!
-Jó ez nekem..
-Nem, sört fogsz inni! Az a férfinak való! Ne aggódj, nem lesz semmi bajod tőle.
-Na jó, de csak egy korsóval. Nem akarok berugni.
-Nem fogsz, ezt garantálom! Sosem rúgtál még be miattam.
-Na azért...
-Jó, ma nem.
-Így már korrekt.
Jinte krédez közbe, csak úgy, heccből... egyébként a Yadogari Testőrség tagja nem bugyuta, csak belérögzült, hogy ha kérdez, akkor sokmindent tud meg...
-Minek nem rugsz be? Hisz az jó!
-Hiszed te, kedves Jinte... rongy ember lesz belőled, ha részeg vagy.
-És ha nem vagy részeg, akkor mi vagy?
-Akkor rongy elf vagyok...
Sóhajt fel Leyonnias, visszatelepedik a már jól bemelegített helyéhez, s kortyol a borból... vagyis krotyolna, de Lufa nehézkesen bár, de eltámolyog hozzá, és kiveri a kezéből a fakupát. Az elf csak néz, majd vállat von... már megszokta. Megmarkolja a sört, s meghúzza... nem igazán fogyott. |
| -Lord Raptor.. a törp.. hmm.. nem ismerős, de talán ő is ott szolgált Viharföldön. Mostanában elég sok klántagot képeznek, elképzelhető, hogy nem futottam össze vele. Esetleg nem tudod milyen szimbólum van a gyűrűjén? -a választ meg sem várva új kérdést tesz fel- És te hogyan vetődtél ide gyermekem ebbe az eldugott városba? |
-Értem... szóval elég érdekes egy hely az a Viharfölde. Talán ismeri Lord Raptort is, a törpét... de nem biztos. Bár elég sok az egybeesés e téren, úgyhogy én az ismeretre hajaznék.
Kortyol még egyet kupájából, és a hármas felé pillant...
-Fura népek... nem láttam még depressziós elfet...
Mondja halkabban, hisz tudja, hogy fajtársának is jü hallása van. |
| -A klánom kiválasztott tagjait elküldik Viharföldre, egy távoli vidékre. Ott kinek-kinek tehetsége szerint harcot vagy mágiát tanítanak. Néha mindkettőt. Viharföldre nagy megtiszteltetés kerülni. Onnan kifelé már csak megedződött viharóriás harcosok és viharmágusok kerülnek. A viharmágusok hasonlatosak egy köznapi varázslóhoz. Csupán harci felkészítésük sokkal komolyabb. Nameg edzettebb a fizikumuk. Mi a nehézvértes harcmodort preferáljuk. A levegő az otthonunk, ott tanulunk meg kűzdeni energiakorbácsunkkal. Az egyszerű varázslókhoz képest maximum viselkedésünkben láthatsz különbséget. Nem pazaroljuk az esszenciánkat a pornép lenyűgözésére, sem mások megleckéztetésére. Egy viharmágus inkább elmenekül egy harcból, minthogy ártatlant bántson. Csak a gonosz, illetve kaotikus lényekkel kelünk birokra. De velük életre-halálra kűzdünk -ekkor elmereng a még mindig kavargó borban. Visszaemlékszik, hogy legutóbbi kűzdelmében is, melyet egy Orion nevezetű idegen ellen vívott, megfutamodott ahelyett, hogy a dicső halált választotta volna. Pedig már Adun jobbján, a Hősök Csarnokában pihenhetne lelke. Révületéből csak Haluhel hangja hozza ki... |
-Nem, nem zavar a füst... hozzászoktam már itt.
Szól Haluhel, ő nem ül oda Leyonniasék asztalához, most nincs kedve hozzá... inkább beszélget a mágussal.
-És... miből is áll viharmágusnak lenni? |
| Fabiot látja, hogy egyedül marad a söntésnél. Nyílván a három kalandozó ismeri a többit, ezért hívták magukhoz. De sebaj, elszórakoztatja magát. A fél kupa óbor fölött kicsiny szélvihart támaszt, s kedvtelve néz, hogyan csapongnak a bor örvényei a kupa falának. |
A vastag tölgyfaajtó mozgásnak indul, s mikor teljesen kitárul, furcsa triót pillanthat meg az ember.
A hármas első tagja egy nagy hasú, nehézkesen mozgó törpe. Barna szakálla az övébe dugva, pár helyen összefonva pihen. Épp azon morog az orr alatt, hogy valam elf milyen könnyed, meg milyen rugalmas... Jó minőségű törpe páncél csörög rajta, ami posztó és acél darabokból áll össze. Fejébe nyomva egy fém sisak, egyszerű, nem takarja el az arcát... csak koponyáját védi. Már amennyire. Kétkezes buzogányán hegyes tüskék virítanak, elijesztendő az akadékoskodókat. Vasalt csizmái nyomán ütemes, bár lomha kopogás hangzik fel, ahogy beljebb lépdel.
Mögötte türemkedik be egy sörhasú, nagydarab, és magát erősnek tető ember, aki már kopaszodásnak indult... fejbúbját, mint egy kis szigetet foglya közre gyér, világosbarna haja- ami kissé zsíros is-. Fekete egyenruháján-átlagos fekete ing, ami picit feszül rajta, és hozzá hasonlatos gatya, vastag, barna övvel, és térdközépig érő csizmával- a Yagodar város címere található, amit mindig mindenkinek büszkén mutogat. Számszeríja mindig nála van, a nyílvesszők egy tegezben az övén. Ezenkívül még egy rövidkardot hord magánál, biztos ami biztos, hátha nem válik be a számszeríj szuronya, mint közelharci fegyver. Arcán kedélyes mosollyal lépdel beljebb, leülve ahhoz az asztalhoz, amit a törpe kiválasztott... ő még köszönni se felejt el.
Végül pedig, megérkezik egy szálkás- más szóval izmos, de nem látszik rajta- alkatú, megnyerő arcú elf, kinek sötétkék szemeiből melenkólia olvasható ki... testtartása viszont másról árulkodik, büszke, egyenes. Ruházata finom, számára megfelelő... egy éjkék, vastagabb tunika, s fekete, testhez álló nadrág, na meg elf csizma van rajta, hátára erősítve egy csodás, kecses szablya, kettős, ám nem valami széles keresztvassal. Más fegyvert nem látni nála, páran talán meg is hökkennek, hogy egy ilyesfajta elfnek nem egy íj az elsődleges fegyvere...
-Jó napot mindenkinek... és aki az italokért felelős, azt megkérném, hogy hozzan nekünk valami egy pohár bort, egy kupa sört, és egy még nagyobb kupa sört.
Agyja le kicsit tompa hangnemben a rendelést, s a többiek felé tart. Leül két tása mellé, kardját leszedi magáról, és rákönyököl az asztalra... mélabúsan.
A törpe felkecmereg a székre, s szeme felcsillan, ahogy meglátja a sört... egyből jó kedvre derül.
-Na, Leyo, egyszer úgyis le foglak kőrözni abban a fránya trappolásban!
Ütögeti meg az elf vállát, s a kiérkező sörre veti magát... jót húz belőle. Mikor leteszi, habos szakállal röhög...
-Minek iszunk?
Kérdi meg a pocakos ember... talán csak úgy a levegőbe.
-Azért, hogy ne legyünk szomjasak.
Jön a vontatott, monoton válasz Leyonnias, az elf felől, mintha már sokszor válaszolt volna hasonló kaliberű kérdésékre.
-Mitől leszünk szomjasak?
-Hogyha nem iszunk...
-Akkor miért nem iszunk?
-Már iszunk.
-Akkor jó... kicsit megrémülten, barátom.
-Én is Jinte, én is...
-Na, ti pupákok! Már el is fogyott a söröm!
-Látszik Lufa, nem csak úgy odalopakodott az a kis hasacska!
Még Leyonnias szája is mosolyra görbül Jinte mókás felszólalása hallatán. Szeret együtt lenni ezzel a két lénnyel.
Haluhelék felé pillant, aztán Vándorra is Jakra is... Jinte meg Lufa már hívja is a nagydarab barbárt, meg a fejvadász elfet, hogy csatlakozzanak az asztalukhoz.
-Gyertek csak, meghívunk titeket valamire!
Szabadkozik Lufa, a már idősödő törpe.... |
| Az ember finoman elutasítja a sört mondván, hogy nem igazán szereti a szeszes italokat. Ellenben a pipát annál inkább! Elő is veszi szépen faragott pipáját, és elkezdi tömni. Közben megkérdezi új ismerősét, hogy zavarja-e a füst? |
Viharmágus, viharmágus... így elsőre fogalma sincs róla, mekkora hatalmat képvisel egy viharmágus, legfeljebb csak varázslatairól sejt egy s mást... biztos tud villámokkal dobálózni, meg vihart gerjeszteni... Érdekes élete lehet ennek a Fabiotnak.
-Haluhel vagyok, elf íjász, aki legtöbbször ezt a széket koptatja, na meg a lakkot kapargatja az egyik asztalról... sajnos az asztal léte nem állandó, mivel többször volt már itt verekedés.
Mikor végre már kész a férfi a lábszáron levő vágás ellátásával, Haluhel leteszi lábát a földre, és elmosolyodik... már nem is fáj annyira.
-Uram, meghívhatom egy sörre? Már csak hogy nem legyek adósa a seb miatt.
Kérdi meg, de a férfi nem látszik egy nagy ivónak...
Haluhel kortyolgatja tovább a sörét... közben pedig arra gondol, hogy miylen jól hall, hisz a fickó suttogását is érti. |
-De illetlen vagyok -kezdi amaz- hiszen még be sem mutatkoztam. A nevem Fabiot, s a távoli Viharföldről érkeztem. Magam viharmágus volnék. Nomeg valamennyire értek a sebek ellátátásához -ezzel némi kötszerrel elkezdi befedni a még ellátatlan területeket. Haluhel kinézete után a férfi beszédén lepődik meg. Az szinte suttog, mégis tisztán kivehető minden szava. Hangja lágy, dallamos, mint a friss tavaszi szellő.
-És benned kit tisztelhetek? -néz fel az egyik seb kötözése közben. |
-Nem csak erőben...csak ne lenne néha ilyen fagyos...-motyogja az orra alá, majd forró vizet enged karjára, és dühösen összeszorítja fogait...amikor Janina mérges, a levegő szó szerint megfagy körülötte...most is, amikor hirtelen rájött, Jak nem tudta elég gyorsan elkapni a kezét, így azt fogta meg Janina...elég komoly fagyási sérüléseket okozva ezzel szeretőjének...
A fejvadász nemsokára egy jó pár vastag sállal körbekötözött karjával leül az asztalhoz, furcsa nedűt iszogatva... |
A lefelé tartó fejvadászra pillant, s elmosolyodik, mikor az kifejti, hogy miért is annyira meggyötört a karja. Sosem látta még ilyennek barátját.
-Hát, annyi bizonyos, hogy erőben felülmúl téged!
Kacsint Jakra, aztán pedig visszatér sebeihez, na meg ahhoz az aranyló nedűhöz, ami korsójában háborog, mint a tenger vihar idején.
Mikor hallja a mellette levő szék enyhe nyikordulását, felpillant... eddig buzgón használta el a tiszta rongyokat, miután kimosta a sebeket. Lábán van egy nagyobb vágás, ezen kívűl csak az arcán látszik még fedetlen seb...
-Megköszönném... épp egy elég kimerítő útról tértünk vissza. De csak a lábamon lévő sebet kéne szakszerűbben ellátni, a többivel boldogulok.
Enyhe fejhajtást intéz a férfi felé, akit ugyan még nem látott, de biztos benne, hogy Raptor ismeri... olyan ismerős az a gyűrű is.
-Mégegyszer köszönöm... ööö...
Próbálja megtudni az idegen nevét... |
| A gnóm csodálkozva figyeli a számára idegen város csodáit. Kiváncsisága befelé hajtaná, hogy mindent megnézzen, de túl fáradt és elgyengült ehhez. Követi társait a fogadóba és miután kivett egy szobát csak elterül egy ágyán. Szinte az egész napot átalussza, de mikor ismét előjön láthatóan kissé visszanyerte az életerejét. Kicsit leül a fogadóban és nézelődik, azután beleveti magát a város forgatagába. Első útja egy gyógyítóhoz vezet, hogy elássa sebeit, azután estigcsak kószál a városban, megcsodálja a mágustornyot, Sheran szentélyét, az utcákat és tereket. Egyszóval mindent. Fáradtan de boldogan tér vissza a fogadóba, ahol első útja ismét a szobájába vezet. |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
