Janny Wurts: Merior hajói (részlet)

Dakar, a Részeges Próféta egy lepusztult kocsma párás ablakát látta maga előtt, amikor felébredt. Eső csepegett az üvegre; az ütemes dobolás ezerszeresére erősödött érzékennyé vált hallójárataiban. A kandalló felett a mennyezet feketéllett a koromtól. Arca durva deszkákból ácsolt asztalon feküdt, amelyet vastagon borította az évek során kilöttyintett sör és kifolyt zsír maradéka. Szája olyan volt, mintha egy egész hadseregnyi csiga masírozott volna végig benne. A hátába hasító fájdalom elárulta, hogy már egész régóta itt fekhet. De tisztában volt vele, hogy a legapróbb rossz mozdulat is hosszú ideig tartó szenvedést okozhat. Felhördült.

Egyetlen asszony sem sietett a segítségére, viszont feje még jobban hasogatott. Mocorogni kezdett, lehunyta szemét, és hűvös tenyerét halántékához nyomta. Lábfeje felől szintén iszonyatos hideget érzett. Nem is csoda, hiszen egész éjjel nedves zokniban aludt. Lenézett, és látta, hogy csizmájának nyoma veszett.

A Részeges Próféta felhördült az önsajnálattól. Lassan és óvatosan könyökölt fel. Szemével csak homályosan látott, amelyhez már volt ideje hozzászokni a sok ezer hasonló ébredés folyamán. Ráadásul rövidlátóként is született. Asandir tanítása lehetővé tette, hogy legyőzze ezt, csakúgy, mint a kínzó másnaposságát. Ahhoz azonban, hogy kisebb testi hibáin úrrá legyen, józannak kellene lennie. Persze ez volt a legutolsó dolog, amelyre vágyott. Ruhájának rejtett zsebeibe túrt, és próbált összeszedni egy újabb korsó sörre elegendőt.

A kocsma formátlan nagytermének másik végében valaki felkiáltott. Az éles hangtól megrémülő Dakar összerezzent, és térdét az asztallapnak ütötte. Csipás szemét óvatosan az öszvérhajcsár felé fordította, aki még mindig ordibált. Valószínűleg nagyobb összeget veszített dartson. A göndör bajszú tímár felállt, hogy nekiálljon begyűjteni a nyereményt, miközben a falnál ülő fogatlan részeg méltatlankodva hördült fel.

- Hová lett a bátorságod ember? Tegyél egy újabb próbát!

Dakar arca megrezzent, és várakozón túrt bele egy eddig kihagyott zsebbe. Ahogy a cselédlány elviharzott mellette, sörrel köszöntve a győztest, megeresztett egy reménykedő mosolyt feléje.

A szőke, pergős nyelvű lány azonban nem hatódott meg. Észrevette a próbálkozást, de nem esett meg rajta a szíve.

- A zsebeid üresek, csakúgy, mint az erszényed. És nem, senki sem rabolt ki, amíg aludtál.

A Részeges Próféta kénytelen volt egyetérteni vele, de leginkább azt bánta, hogy nem tudta elállni az útját a fürge szolgálónak. Továbbra is ostoba tekintettel meredt a győztes jutalmául szolgáló korsóra. Hamarosan azonban új játszma kezdődött, és megviselt nyilak csapódtak a táblának, elfedve a vesztes siránkozását.

Lassan kezdett megvilágosodni előtte, hogy egy fitying sem maradt a zsebében Mindben csak piszkot talált többszöri próbálkozásra is. Itt ragadt nincstelenül a Skyshiel-hegység lábánál fekvő birkatenyésztő faluban. Ráadásul beköszöntött a tél. Dakar kétségbeesett nyöszörgése összemosódott a hajcsár feltámadó örömujjongásával. A cselédlány dühösen melléje lépett, és az asztalra csapta üres poharakkal megrakott tálcáját.

Miközben Dakar méltatlankodása egy pillanatra sem csökkent, a lány felcsattant.

- Már megmondtam, hogy senki sem rabolt ki! A tegnap esti söröket is alig tudtad kifizetni - nézett Dakar homályos szemébe. A tekintetéből sütő bosszúság csak még vonzóbbá tette. - Látom, nem emlékszel. Furcsa. Legalább tizenöt korsóval csúsztattál le.

Talán tényleg igaza van. Legalábbis erősen feszülő hólyagja is a nő szavait támasztotta alá. Tömpe ujjait az asztalnak feszítette. Hozzákészült, hogy felálljon, és kimenjen az árnyékszékre.

A beszédbe egész belemelegedő lány azonban elállta az útját.

- Egyedül azért nem dobtunk ki, mert a kocsmáros megsajnált. Ilyen időben még a kutyáját sem verné ki.

Dakar még nem kerített sort az időjárás kifürkészésére, de úgy gondolta, ez még várhat egy kicsit. Inkább a fogadó csapszékét nézte végig alaposabban. Az építmény az elmaradottabb vidékekre jellemző egyszerűséget tükrözte. Kétemeletes volt, de a felső szintet alátámasztó gerendák olyan alacsonyan voltak, hogy egy nagyobb növésű gazda már nem is nagyon fért el alatta. Az egyetlen lámpás lángja imbolygott és sercegett; a benne égő faggyúgyertya jobban okádta a fekete füstöt, mint a kandalló. A helyiségben uralkodó narancsszín derengésben apró nyilak repültek a szalmából készült céltábla felé, amely két tartóoszlop közé volt felerősítve. Az öszvérhajcsár hangosan átkozódott egy rossz dobás miatt, amely mosolyt csalt a tímár ajkára. Egy hajlott hátú kádár fűzfaverseket motyogott magában, majd hangosan kuncogott saját előadásán. Mintha egy vajúdó disznó visított volna. Az elkínzott Dakar megváltást remélve forgatta vörös szemét. A cselédlány nem mozdult az útból, ezért megadta magát a kísértésnek. Kezével végigsimított a kívánatosan domborodó blúzon.

Nem számított, hogy alig állt a lábán, sokat próbált ujjai már maguktól is tudták dolgukat.

A szolgáló felszisszent. Hátralökte a Részeges Prófétát, aki nekiütközött az asztallapnak. A levegő sípolva hagyta el a tüdejét. Arcán azonban nyoma sem látszott sértődöttségnek, ahogy újra hozzálátott feltápászkodni.

- Remélem, összetöröd magad a jégen - csattant fel a lány. Felkapta tálcáját, nem törődve az olcsó edények csörgésével. - Elreteszeljük az ajtót, ha esetleg vissza akarnál jönni. Hogy fagynának szét az érzékenyebb részeid!

Dakar túlságosan szenvedett, így nem tudott visszavágni. Gyomrát fogva indult meg az ajtó felé, és közben végig káromkodott. Ahogy elhaladt a kandallónál ülő társaság mellett, egy újabb dart süvített el a füle mellett, majd örömujjongás hallatszott. A hajcsár ismét a tábla közepébe talált.

- Sithaerre veled - kiáltotta az elvörösödő tímár. - Úgy csalsz, mint maga az Árnyékmester!

Dakar lomhán megfordult, és hátát az ajtónak támasztotta.

- Aligha - szólalt meg, nem törődve azzal, hogy figyelnek-e rá egyáltalán. - Ő aztán nem vesztegeti az idejét ilyen ártalmatlan játékokra. Minden energiáját gyilkolásra és új ellenségek szerzésére fordítja.

De a Részeges Próféta motyogását elnyomta egy másik vendég hangos figyelmeztetése.

- Nehogy ki merészeld még egyszer ejteni ezt a nevet! Még a végén idehívod, és elpusztít mindannyiunkat. A varázslók bárhonnan meghallják, ha valaki kimondja a nevüket. Azt hallottam, hogy Deshir erdejében van egy olyan tisztás, amely teljesen kiégett. Az eltemetett katonák csontjain sosem nő többé fű.

Dakar éppen készült megerősíteni a pletykát, de minden esélye elszállt, ahogy a kilincs engedett a nyomásnak. Az ajtó kicsapódott, a próféta pedig kidőlt, megbotolva a küszöbben. Felkiáltott, mert egyensúlyát visszanyerve rádöbbent, hogy bokáig áll a szürke hólében. Csizmája elveszett, emlékeztette magát. Hogy visszamenjen, és a keresésére induljon, túl nagy erőfeszítést igényelt volna. Ráadásul már úgyis mindene átázott.

A fogadó udvarát fehér hótakaró borította, amelyet néhol szekérnyomok törtek meg. Hacsak nem tomboltak a keleti parton viharok, az utazók aligha hagyták el az országút biztonságát. A Skyshiel csúcsairól leszánkázó jeges szelek viharában a kádár közeli kunyhójának cégtáblája erősen nyikorgott. A havas esőben álldogáló Dakar átkozódva indult dolgára. Nekiütközött a tűzifa tárolására használt rozoga viskó oldalának, és a lovak kikötésére rendszeresített póznákba kapaszkodva lépdelt tovább. Kénytelen volt rádöbbenni, hogy a hegyi falvak milyen barátságtalanok az idegenekkel, főleg, ha valaki pénz nélkül próbálná kiheverni az éjszakai italozást.

Szakálla összecsomósodott, haja pedig nedvesen tapadt halántékára. Gondolta egyet, majd elindult az árnyékszék felé. Itt bevackolta magát, és egészen addig maradt, amíg végtagjai csaknem teljesen elgémberedtek a hidegtől. Felülemelkedett büszkeségén, és nekikészült, hogy visszakönyörögje magát a kocsma melegébe. Remélhetőleg a szolgáló dühe csillapodott már valamelyest. Az ajtó nem volt elreteszelve. A megkönnyebbült Dakar fagyott lábával igyekezett olyan halkan lépdelni, amennyire csak tudott.

Senki sem vette észre.

Új vendég érkezett a fogadóba. Egy vékony, idős férfi pihent magányosan a kandalló melegénél. A háziúr saját maga szolgálta ki a frissen érkezett öreget. Még a mogorva fogadóslány hangulata is sokat javult. Ahogy sietve végiglejtett a frissen meggyújtott pislákoló mécsesek fényében, arcára mintha az öröm rózsái ültek volna ki.

Talán valami gazdag férfi tévedt erre, aki meg akarta húzni magát a vihar idejére. Dakar azonban kénytelen volt felülvizsgálni korábbi elképzelését, ahogy végignézett a többieken. A játékosok tátott szájjal bámulták a vendéget, miközben nyereményük őrizetlenül állt az asztalon.

- A démonok vigyenek el, sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtiszteltetésben lesz részem - suttogta az elképedt öszvérhajcsár. - Maga a mesterbárd a mi falunkban?

Dakar szája tátva maradt az ámulattól. Halliron itt?

A füstös tartógerendák alatt pihenő idegen hátrahajtotta a havas esőtől átnedvesedett csuklyáját. Vállig érő ősz hajtincsek bukkantak elő; mintha hibátlan jégcsapokat látott volna. Majd egy finom hang szólalt meg, amelyet nem lehetett elfelejteni, ha az ember egyszer már hallotta.

- Micsoda vihar! A hágók szinte járhatatlanok. Egy ezüstöt fizetek, ha van még szabad szállásod.

- Szó sem lehet róla - tiltakozott a fogadós. - Természetesen vannak tiszta szobáim. A legtisztábbak az egész vidéken. De a pénzed maradjon csak az erszényedben. Minden egyes garas. A puszta jelenléted is annyi vendéget csábít hozzám, hogy abból hónapokig elélhetek, még akkor is, ha nem játszol nekünk.

- A vendégeid nem maradnak dalok nélkül, hálából kedvességedért - ígérte meg Halliron. Közel nyolcvanéves kora ellenére fürgén pattant fel. Feltűnő, nemesi orra alatt kivillant hézagos felső fogsora, ahogy szája mosolyra húzódott. - Két ágyra van szükségem. A tanítványom azonnal itt lesz, amint ellátta a pónit az istállóban.

A kocsmáros lehajolt, hogy felélessze a tüzet, majd rémült arckifejezéssel pattant fel.

- Az istállófiú nem ment ki elétek az udvarra? Na majd ellátom a baját annak a semmirekellőnek!

Az ajtó kinyílt, félbeszakítva a férfi szabadkozását. Hideg szél kúszott be a résen, kissé eloszlatva a benti állott levegőt. A gyertyák lángja meglibbent a huzattól. Dakar hátrahőkölt, ahogy az újonnan érkezett megszólalt.

- Feleslegesen dühöngsz, uram. A fiú keményen dolgozik. A lószerszámok eláztak, és mindet alaposan be kell olajozni. De Halliron pónija nem szereti a fiúgyermekeket. A mesterem nyilván épp most akarta közölni, hogy én szoktam ellátni.

Dakar türelmetlenül méregette a fiatal férfit. Fejfájása és homályos látása azonban elrejtette előle a részleteket. Annyit látott, hogy meleg gyapjúkesztyűt, és nehezen megállapítható színű, körgalléros köpenyt visel. A ruha mintha teljesen maga alá temette volna. Ahogy a kandalló felé indult, mindenki félrehúzódott az útjából. Jégcsapok törtek le ruhájáról, amikor nekiállt kibogozni a köpeny zsinegjeit. Egy frissen olajozott bőrökkel borított csomagot húzott elő, és tett le óvatosan a párkányra. Majd mintha meggondolta volna magát, óvatosan félrehúzta a tűz melegétől. Levette vizes kesztyűjét, és a forró kőre dobta.

Az idegen mozgást érzékelhetett szeme sarkából, mert villámgyorsan megperdült.

- Ne fáradj - szólalt meg határozottan. - Majd én. Halliron épp előrenyújtotta kezét, hogy kioldja a köpenyt. A tanítvány finom, de határozott mozdulattal előzte meg.

- Kímélni kell az ujjaidat - korholta mesterét az ifjú.

Akaratlanul is magára vonta a helyiségben tartózkodók tekintetét. Az idős bárd hozzászokott már a kíváncsiskodókhoz, ezért egy lemondó vállrándításnál többel nem is tiltakozott. Miközben az ifjú ujjai leoldották az átázott köpenyt, a fogadós együttérző tekintettel figyelte. Halliron, hogy enyhítse a másik aggodalmát, viccesen megszólalt:

- Sose öregedj meg. Annyira szörnyű, hogy még Ath sem tudta kitalálni a megfelelő gyógymódot.

A háziúr igyekezett minél kellemesebb körülményeket biztosítani, ezért ráförmedt a szolgálóra:

- Hozz forralt bort, te lány, és meleg levest! Ha a feleségem még mindig a konyhában tétlenkedik, akkor szeljen friss kenyeret.

Amint a szolgáló elviharzott mellette, az egyensúlyát vesztő Dakar nekitámaszkodott a legközelebbi asztalnak. Ugyanolyan nyílt ámulattal meredt a furcsa párosra, mint a játékosok. A tanítvány levette mestere köpenyét, majd a sajátjával együtt felakasztotta. Az ifjú húszas évei elején járhatott, és vékony volt, mint a képzett kardforgatók. Fénytelen barna hajának vékony szálai körbeölelték beesett arccsontját. Szeme mogyoróbarnán világított magas homloka alatt.

Csak egy senki volt, vált nyilvánvalóvá első pillantásra Dakar számára.

Miközben a vendégek kényelmesen elhelyezkedtek, a háziúr visszatért a pult mögé, és nekilátott letörölgetni a viszonylag újabbnak tűnő korsóit. A játékosok figyelmüket újra a tábla felé fordították, és beszélgetni kezdtek. A konyhából a szolgáló vékony hangja hallatszott, amelyet hamarosan szétguruló edények csörgése és sietős léptek követtek. Egy inas tűnt fel erős sörtéjű kefével és egy vödör vízzel, hogy lesúrolja az asztalt. Dakar egy homályos ablakmélyedésben húzta meg magát. Derült arccal próbálta átgondolni a hirtelen támadt lehetőséget. Még mindig nem volt egy garasa sem, és kínzó fejfájás gyötörte, ezért szinte meg sem hallotta a mennyezet ropogását a feje fölött. A szolga időközben elvonult, hogy előkészítse a szobát. Nyilván áthúzzák az ágyneműt, mert különben a háziúr szégyenben maradna hencegésével. Dakar sejtése szerint a fogadó állapota azért nem teljesen felelt meg a férfi korábbi állításának. Odakintről, a szürke havas eső függönyén túlról egy gyermek kiabálása szűrődött be; a fiú most terjeszti el a faluban, hogy maga Athera mesterbárdja szállt meg náluk.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janny Wurts: A ködszellem átka (részlet).

Létrehozás: 2003. december 16. 12:50:25

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma