David Eddings: A gyémánt trón (fantasya.hu kritika)A hazánkban mindezidáig ismeretlen, de angolszász országokban bestseller írónak számító szerző (a Belgariad, Malloreon, Elenium és Tamuli sorozatok fűződnek a nevéhez) kötete meglehetősen vegyes érzelmeket keltett bennem. Egyrészt egy kissé klisészerűnek éreztem, másrészt viszont formabontónak. Hogy miért, azt most megosztom veletek is.
Külső:
A sorozat első kötetének borítója ellen véleményem szerint első pillantásra senki nem emelhet kifogást. Másodikra sem igazán, de ekkor már zavaró lehet a képen nyargaló teljes páncélzatú lovag kezében bőszen villogó rövidkard!
Maga a festmény egyébként a Boros- Szikszai páros munkája. (A hazai fantasy könyvkiadók elég sokat foglalkoztatják őket, Feist, Jordan, M.A.G.U.S stb. borítók, hogy csupán néhányat említsek a közelmúltban megjelentek közül.)
Történet:
A regény, mely az Elenium trilógia első kötete, egy teljesen új világba, Eosiába kalauzol el minket. Itt ismerhetjük meg Sparhawk lovagot, aki egy paplovagi rend harcosa, és egyben az Elénia-i királyság királynőjének bajnoka.
A lovag száműzetésből tér haza, és királynőjét egy mágikus kristályba zárva találja, halálos betegen, míg az ország egy kegyetlen és ravasz főpap, Annias primátus irányítása alatt nyög.
Hősünk, hazaérkezése után, egyik cselvetésből a másikba kerül, és miután sikerül megakadályoznia egy komoly támadást a rendje, a Pandion lovagrend ellen, a kontinens többi lovagrendjének tagjaiból és saját fegyvertársaiból verbuválódott csapat élén útnak indul, hogy gyógyírt találjon a királynő betegségére, és mindeközben megküzdjön a világ egészére leselkedő, a történelmi korok homályából előlépő gonosszal is.
A regény, és várhatóan a trilógia többi kötete is, ezt az utazást követi végig, mely a kontinens több országába elkalauzolja az olvasót, így ismertetve meg vele ezen új világ sokszínűségét és változatosságát.
Maga a cselekmény egy kissé döcögősen halad előre, mert a szerző a leíró részeket előttem ismeretlen okból szinte teljesen elhagyta a műből. A regény a prológustól eltekintve gyakorlatilag folyamatosan párbeszédekből áll. Ez a szokatlan írói technika önmagában nem elvetendő, ám néhány esetben kurtán intéződnek el olyan események, amelyek nem mutathatók be dialógussal.
A történet nem tartalmaz túl sok formabontó újdonságot, a megszokott fantasy klisék itt is felbukkannak. Ami a regényt mégis egyedivé teszi, és egyben feledteti a sematikus történetépítést, az a világ újszerűsége és változatossága, valamint az író sajátságos szemlélete az egyházi lovagok jelleméről és módszereiről.
Szereplők:
A műben az egyházi lovagrendek rendhagyó változatával ismertet meg minket a szerző. Bár a ’rendhagyó’ talán nem is teljesen megfelelő kifejezés, hiszen hőseink - paplovagság ide vagy oda -, arcátlanságban bátran felvehetnék a versenyt bármely rablólovaggal. (Gondolok itt arra, hogy a zsarolást és az emberrablást nemigen nevezhetjük megszokott eszköznek a hasonló rendeknél.) És akkor még szót sem ejtettem a paplovagok nagy részének gondolkodásmódjáról a felmerülő problémák megoldását illetően, melyben gyakran szerepelnek a „kibelezni” és a „fejét levágni” kifejezések
Mindemellett viszont pontosan ez a motívum az, ami a könyv megítélését a szememben végül is pozitív irányba billentette. Tette ezt azért, mert ha el tudunk vonatkoztatni a szerepjátékok és más regények olvasása kapcsán kialakult, a paplovagokkal szemben elvárásainktól, akkor a szereplők gyakran szarkasztikus és cinikus humora garantálja a jó szórakozást.
A szereplők bemutatása és mozgatása a regény legerősebb részének tekinthető. Ebben a szerző kimerítően alapos munkát végzett, mely ráadásul szinte észrevétlen is, hisz leíró részek hiányában a jellemábrázolás is a párbeszédekben lett elrejtve. Mindent egybevetve a karakterek színesek és hitelesek, valóban miattuk nevezhetjük igazán jónak a regényt.
Összegzés:
David Eddings műve tulajdonképpen egy átlagos fantasy regény, de az írástechnika, valamint a maga nemében páratlanul újszerű karakterek és világ miatt mégis kiemelkedik a tucatfantasyk közül. Aki szereti ezt a fajta (durva) humort, és el tudja fogadni, ha az eddig megszokottól eltérő világot és szemléletmódot ismerhet meg, annak mindenképpen jó szórakozást jelent majd. Én a magam részéről kíváncsian várom a folytatást.
Dominek Tamás, www.fantasya.hu
Vissza a könyvhöz Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist & William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem (ekultura.hu ajánló). Létrehozás: 2003. december 15. 10:54:48 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08 | Nyomtatási forma |
|