| | | | Fórum - Hawkfighter utolsó 30 hozzászólása | | | | | |
| | | | | | | //Sajnos, most 3 hétig nem lesz netem, csak ezen a hétvégén leszek még, szombaton tudok majd még írni.// |
| | | | | |
| | | | | | | Hm... Így kicsit más. Azért nem mindegy, hogy milyen a megbízó sem, és rákacsint a nőre. De most már én is kiváncsi vagyok a dologra. Akkor, elő az infókkal! |
| | | | | |
| | | | | | | Akkor jönnék, bár én d100-at nem ismerem, csak a spenótot.;) |
| | | | | |
| | | | | | | Leteszi a táskákat, majd nyugodtan leül. Megvárja, amíg a kocsmáros visszatér, majd egy görög gyrost rendel, és várja, hogy kiszolgálják. Karvaly vagyok. Csak ennyit mond a többieknek. |
| | | | | |
| | | | | | | Nos, én nem kérek semmit. Ezzel megfordul, és rövid időre távozik. Amikor visszatér, egy hátizsák és egy táska van nála. Még mielőtt bárki bármit kérdezne, megszólal: robbantási szakértő és mesterlövész vagyok a testőri részen belül. Természetesen értek a biztonsági rendszerekhez is, bár nem vagyok egy dekás szintjén, de meg tudom mondani, hogy hogyan lehet bejutni az adott helyre, és milyen felszerelés kell a bejutáshoz. Az előző két munkámban mágiahasználókra vigyáztam, akik túl sokra tartották korábban magukat, és rosszkor, rossz munkát vállaltak el, így meg kellett lépniük... Ezek pedig a felszereléseim. Ekkor a táskára és a hátizsákra mutat. Egy kis c4-es, plasztik, termit, és a kedvenc puskám. Szóval, hölgyem, velünk jön? |
| | | | | |
| | | | | | | Gondolom, most mindannyian arra számítottok, hogy majd cipelem az illetőt.-mondja Karvaly. Nos, arra várhattopk egy darabig.-mosolyodik el sejtelmesen. Az én szakterületem egy picit más... |
| | | | | |
| | | | | | | Aham. Nos, Hölgyem, akkor csak Ön után. Szigorúan tekint rá. Vagy csak nekünk akarja a hullazsákokat előre kikészíteni? Ezek után felvonja szemöldökét. |
| | | | | |
| | | | | | | Mi a teendő ezzel a 3 célszeméllyel? És honnan kell az adatot kihozni? Remélem, nem a cég központjából... |
| | | | | |
| | | | | | | Maradok a helyemen, nem mozdulok. Csak annyit mondok: vállalom. |
| | | | | |
| | | | | | | Pincér, hozzon egy sört a hölgynek! Halljuk akkor, hogy miről van szó. |
| | | | | |
| | | | | | | Igen. De pontos információkra lenne szükségem. Szinte teljesen átalakul. Mintha valahogy komorabb, sötétebb lenne, mint eddig volt. |
| | | | | |
| | | | | | | Értem. Csak ennyit mond, s mintha valami sötétség felhőzné be a szemét. És akad most valami megbízás is? |
| | | | | |
| | | | | | | Megfogja a nő kezét, s ahelyett, hogy megrázná, csókot lehel rá. Örülök, hogy megismerhetem, hölgyem. Mi lenne ez a másik állás? |
| | | | | |
| | | | | | | Köszönöm az italt, mondja, s lehúzza. De sajnálom, máshoz nem értek. Csak egy egyszerű testőr vagyok. Sajnálom, hogy raboltam az idejét, s felállni készül. |
| | | | | |
| | | | | | | Testőr vagyok, és a hölgy, úgy érzem, épp a megfelelő megszólítás, mondja Karvaly enyhe mosollyal. Már ha megbocsátja tolakodásomat, és kihúzza a széket a nővel szemben, majd leül. |
| | | | | |
| | | | | | | Köszönöm. Üdvözlöm, hölgyem. Szeretném felajánlani szolgálataimat Önnek. Csak ennyit mond, és várja a a tünde reakcióját. A nevem Karvaly. |
| | | | | |
| | | | | | | Látja a tünde nőt, amint elfordul, közben az indulatok is lecsillapodnak. A két troll elég ahhoz, hogy kordában tartsák a megvadult férfiközönséget. A helyett, hogy visszaülne az asztalához, elindul a tünde nőhöz. Hello, szólal meg. Leülhetek? |
| | | | | |
| | | | | | | Csak elmosolyodik, főleg az óriás kígyón. A nő sem izgatja fel igazából. A sok pasit pedig igen-igen lehangolónak tartja, akik szó szerint megrohamozzák a színpadot. Egy pillanatra elgondolkozik, hogy besegítsen-e a két trollnak, ám egyelőre a helyén marad. Szakértő szemmel látja, hogy nem kell nekik segítség. Ám ha mégis, akkor ott lesz. Így ugrásra készen várja a további fejleményeket. |
| | | | | |
| | | | | | | Nézi a trollokat, amint épp kivonulnak. A Szöszi megjegyzésén csak elmosolyodik. Látja, amint az egyik ember, Medvefog, ha jól hallotta a nevét, alaposan végigméri. Elhúzza a száját, ám igazából egy szót sem szól. Had méregesse, ha ahhoz van kedve. A színpad sem köti le annyira a figyelmét. Sok dolgot látott már, annyira nem is kiváncsi rá. De hátha érdekes lesz... |
| | | | | |
| | | | | | | Újra megzavarták... Az idegen különleges. Van benne valami, ami egy régi ismerősére emlékezteti. A pincérnő kihozza a vodkát... Megköszöni, majd mosolyogva kezébe veszi, s egy hajtásra lehúzza. Ezek után azonban tekintete elkomorul, s újra visszatér korábbi gondolataihoz. Kizárja magából a kocsmát, ám idegei még most is ugrásra készek... Figyel, bár ez másoknak nem tűnik fel... |
| | | | | |
| | | | | | | Felpillant, és látja, amint a két idegen a fegyveréhez kap. Nyugodt tekintettel szemléli a jelenetet, majd látja, hogy azok mégsem kezdenek el lövöldözni. Majd az ember leül a törpe mellé, s elkezdenek valamiről beszélgetni. Belekortyol az italába, s a következő pillanatban újra a gondolatai közé merül, már nem is törődik a többiekkel. |
| | | | | |
| | | | | | | Nem érez késztetést a beszélgetésre. Érzi, hogy valami van a levegőben. Az almát majszoló nő elég veszélyes, de most ez nem számít. Azért jött ide, hogy végig gondoljon dolgokat. Csak hagyják békén, és akkor nem lesz baj. Körülnéz, hogy figyeli-e valaki. Látja, hogy a törpe őt vizslatja. Elhúzza a száját, mintha valami baja lenne. A másik tünde pedig csak ül itt kukán... Mindegy, csak hagyják őt a gondolatai magányában. Újra visszafordul a whiskey-jéhez, és egy nagyot szippant a szivarból. A hamut lassan leveri a hmutartóba, s maga elé mered. Látszik, hogy a saját szörnyei között van, azok között, amik a fejében rejtőznek. |
| | | | | |
| | | | | | | Nem, köszönöm. Fizet, majd elindul a legtávolabbi üres asztal felé. Ott leül,s lassan, élvezettel kortyolgatja italát. |
| | | | | |
| | | | | | | A kocsmába belép egy ember. Egyszerű fekete ruhában van, fején kalap. Semmi különleges nem látszik rajta, eltekintve a hosszú sebhelytől az arcán. Fegyvere a hátán pihen, egy egyszerű kétcsövű puska. Semmi cicoma nincs rajta, de látszik, hogy sokat használták már, kissé kopottas, krómos. Leveszi a kalapját, fekete haja előtűnik. Rövidre nyírt, olyan fajta, amit azok szeretnek, akik nem akarnak még ezzel is törődni. A pulthoz lép, és mély, rekedtes hangon megszólal: Egy whiskey-t kérek. Elővesz egy szivart, és rágyújt, várja, hogy kihozzák, amit kért. Közben szétnéz a kocsmában, de nem mer végig senkit. Sok tapasztalata van már ebben, rengeteg hasonló helyen járt már. Nem hatja meg semmi és senki, aki és ami itt van. |
| | | | | |
| | | Hawkfighter (előzmény: Kis Kalandozó 318.) | 2006.04.07. 16:08 |
| | | | | Nos, tényleg nem a legfiatalabb a történet... Kicsit több, mint 2000 éves. De a tanulság még mindig ott van benne.;) Csak fel kell fogni. Mágia pedig még most is van, csak szeret elbújni. De aki keres, az talál. |
| | | | | |
| | | | | | Az éjszaka hűvöse nyugtalanította az embereket. Csak őket kettőjüket nem. Már hetek óta kergették egymást. És most elérkezett végre az utolsó nap. Mindketten vadászok voltak, és egyben űzött vadak is. Mások kivetették őket, nem volt semmi vesztenivalójuk. Már csak annyi maradt, amit magukban hordoztak: a gyűlölet a másik iránt. Titokban tisztelték a másikat, ám ezt soha sem mondták volna ki. Nem volt értelme már a szavaknak. Mindketten tudták, amit tudni akartak: ma az egyikük elbukik, a másik pedig tovább lép, s újabb áldozatokat keres. Fülükbe dühös kutyák hangja szállt, ők legalább is így érezték. Valójában farkasok járták násztáncukat, s bátorították félvér testvérüket, a vérszomjas ragadozót. Ellenfele arcáról már rég letörölt a világ minden érzelmet, nem volt már más, csak egy töredezett, vén kődarab.
Egy tisztást választottak párbajuk helyéről. A természet, az örök magány vette körül őket, s így biztosak lehettek abban, hogy senki sem avatkozik közbe. Tévedtek... Egy harmadik már régóta leste a két megkeseredett, űzött vadat. Az égből csapott le rájuk, vad viharral, a szelek szárnyán, ahol ő volt az úr. Legalább is úgy gondolta...
A másik kettő rövid időre feladta ellenségességét, s az új veszélyre koncentrált. A farkasember megpróbálta eltalálni a repülő lényt, ami egy gargoyle volt, egy, a örző lény, aki a fényt szolgálta. Úgy gondolta, könnyedén végez a gonosz szolgáival, ám nem számított a vámpír titokzatos, eddig nem használt erejével...
A vámpírban iszonyatos düh uralkodott. Gyűlölt mindent, és mindenkit, gyűlölte a létet, ami ebbe a testbe, ebbe a vérszomjas szörnyetegbe kényszerítette, s gyűlölte, legfőképpen, önmagát. Most ezt a gyűlöletet hívta segítségül, s megidézte a régóta magában szunnyadó erőt...
Vihar támadt, olyan erővel, amit a környék lakói száz év múlva is emlegettek. Villámok cikáztak, s hatalmas erővel sújtottak le. Céljuk ugyanaz volt; a repülő lény, a fény harcosa. Az csak mosolygott, s fürgén és kecsesen kikerülte a halálos természeti csapásokat. Ám ekkor egy furcsa érzés fogta el. Nem látta a vámpírt sehol, s nem is érezte jelenlétét. A villámokkal csak a figyelmét terelték el! A vámpír váratlanul feltűnt, s kezét a kőszerű bőrbe süllyesztette. A gargoyle megijedt, eddig ilyet még soha nem tapasztalt. Hiszen a fény óvta őt, s bőre olyan volt, mint a kő! Eddig jutott a gondolataiban. Ekkor egy kéz elérte a szívét, s összeroppantotta azt. A kecses repülés vad, szárnyaszegett zuhanássá változott, s a halott teremtmény iszonyatos erővel csapódott a földbe, pontosan a megdöbbent vérfarkas lábai elé. A döbbent teremtmény feltekintett, s már csak egy sötét árnyat látott. A következő pillanatban a vámpír már meg is támadta. Kezein furcsa fény izzott, szembántóan, ám egyben hipnotikus erővel. Egy ősi, titokzatos nyelv szavai szálltak a szélben...
A farkasok üvöltése abbamaradt, immáron menekültek. Egy kékes-zöldes-feketés hullám csapott utánuk, ami a tisztásról indult. Esélyük sem volt. Amint elérte őket, mindannyiukról lebomlott a szőr, majd a bőr, láthatóvá váltak az izmok, majd már csak a csont, végül pedig por szállt fel. Ezt magával ragadta a szél, s messzire sodorta, mint az előbb kiálltásukat. Az egész falka elpusztult egy szempillantás alatt...
A halott lényekhez léptem. Először a vérfarkashoz, s ugyanazzal a varázslattal porlasztottam semmivé, mint az előbb a féltestvéreit. Majd átmentem a gargoylehoz. A tervem bevállt. Sikerült mindkettőt egyszerre elpusztítanom. Azt hitte, hogy ő a vadász, és mi vagyunk az űzött vadak. Tévedett... Magamba szívtam az erejét, csontjainak, bőrének keménységét. Ezzel is erősebbé váltam, s a fény egy újabb részét pusztítottam el, s a sötétséghez csatoltam.
Egy új alak lépett a tisztásra. Érzékeimmel éreztem, hogy ki az. Nem hallatszott a járása, ám egyéb jelekből pontosan tudtam, hogy kicsoda ő. Felé fordultam, s közben ajkam zord vicsorra váltott. Azon kevesek, akik ismertek, s látták ezt már az arcomon, tudták, hogy ez nálam a mosoly. Ő tisztában volt ezzel.
"Nos, mégis megnyertem a fogadást!"-mondtam neki, mire ő készségesen elém állt. Az életébe fogadott, s tudtam, nem adja majd könnyen. Biztos kezében ősi, mágikus botját tartotta, azt tartotta felém. Lehetetlennek tartotta a dolgot, ám jócskán alábecsült engem. A bot végén felizottak hitének jelei. "Ideje, hogy átadd a hatalmad!", s felé vetettem magam. Nem volt elég gyors. Eddig az lett volna, ezért is nem támadtam meg. Most már, újult erőm miatt, esélye sem volt a győzelemre. Halála előtt egy pillanattal megértette ezt. A bukás, a kudarc jelent meg arcán, s a félelem...
Csak egy sikoly szállt az éjben. Senki sem hallotta, csak én. Magamba olvasztottam az ő erejét is...
Másnap hiába várták az ifjú papot. Senki sem tudta, hogy hol lehet. Keresni kezdték. Egy tisztáson, az erdőben megtalálták a botját, és a ruháit, ám semmi mást. Furcsa, harcra utaló jelek voltak mindenhol. A földet több helyen is felszántotta valami... Mintha valami nagy csata dúlt volna itt...
Többen is isteneikhez imádkoztak, s sötét mágiáról pusmogtak. Nem is sejtették, hogy mennyire igazuk van... |
| | | | | |
| | | Hawkfighter (előzmény: Kis Kalandozó 305.) | 2006.04.02. 21:50 |
| | | | | | | | | |
| | | Hawkfighter (előzmény: Kis Kalandozó 296.) | 2006.04.02. 10:50 |
| | | | | Köszönöm kedvességed. A napozást kihagynám. Nem érzem szükségét... Hasonló jókat kívánok neked is! |
| | | | | |
| | | | | | | 7000 év nagy idő... Vagy Ön, hölgyem, nem így gondolja? |
| | | | | |
| | | | | | Hm, láttam elbukni Atlantiszt... Láttam, amint bevetették a Nap fegyvereit. Láttam a hajókat, amik a Nap városába mentek. Velük tartottam én is.
Majd megtudod, hogy milyen az, amikor a vadászból lesz a vad.
Ellenségeid száma pedig csak addig nem érdekel, amíg össze nem fognak, és együtt nem támadnak rád. Akkor megtudod, hogy mit jelent félni... |
| | | | | |
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
