A Nemzeti bajnokságon minden egyes pontnak óriási lehetősége lehet, szokták mondani, és ez egy aligha vitatható állítás. És mivel itt az első két napon nem a végső győzelem a legfontosabb cél, hanem a TOP16-ba jutás, ezért adódnak olyan mérkőzések, ahol egy döntetlen is bőven elég lehet az üdvösséghez, akár mindkét játékos számára is.
Ez az alapja annak a jelenségnek, amit szalonreminek szoktak nevezni: két játékos, akiknek egyaránt megfelelő eredmény az X, úgy döntenek, hogy anélkül, hogy lejátszanák a mérkőzést, kiegyeznek egy döntetlenben és azt írják be. A következőkben erről a jelenségről fogok írni.
Mielőtt valaki szabálytalanságot kiáltana, nézzük meg mit is ír a Kódex.
„2.8.1. A játszma akkor ér véget, ha az egyik játékos nyer (illetve az ellenfél veszít), vagy ha a játékosok a döntetlen eredményben megegyeznek.
2.8.2. A játszma saját elhatározásból bármikor feladható (ekkor az ellenfél automatikusan nyer), de a játékos nem kényszeríthető sem a játszma feladására, sem a döntetlen eredmény elismerésére.
2.8.3. Amennyiben a játékos feladta a játszmát, vagy a játékosok a döntetlen eredményben megegyeztek, később e döntését senki nem vonhatja vissza.”
Látható tehát, hogy ki lehet egyezni döntetlenben, akár mind a 3 meccs vonatkozásában is. Így ilyen szempontból senkit sem érhet rossz szó, aki e mellett dönt.
Ami engem illet, három alkalommal éltem eddig a lehetőséggel HKK pályafutásom során. Az egyik a 2017-es Nemzeti Bajnokság volt. Ennek egy érdekes előzménye volt: 2015-ben és 2016-ban is 21 pontom volt 11 forduló után, és mindkétszer ugyanaz ellen a játékos ellen játszottam, akinek több pontja volt, de gyúrt az extra pontokra és mindkétszer inkább neki kedvező matchupja is volt (meg ő úgy unblock nem szokott ezzel a lehetőséggel élni). Mindkétszer megvert, és mindkét alkalommal nem tudtam nem észrevenni, hogy minden olyan meccsen, ahol két 21 pontos játékos játszott egymás ellen, végül X lett. 2015-ben ez végül a kiesésemhez vezetett a 17. helyen. 2016-ban ennek ellenére becsusszantam a 16. helyen (akkor Varga Krisztián lett az áldozat), de az sem volt egy idegnyugtató várakozás.
Ezek után már a dühöm és a korábbi emlékeim is bennem voltak, amikor 2017-ben megint 21 ponttal álltam 11 forduló után. De most egy olyan ellenféllel kerültem szembe, akinek szintén 21 pontja volt, és bár a matchup ezúttal sem nekem kedvezett, az ellenfelem hajlandó volt biztosra menni, én meg úgy voltam vele, hogyha az előző években „szopathattak engem” a többiek, akkor most miért ne tehetném meg én is.
A második ilyen eset a 2020-as Nyugat-Magyarországi HKK Találkozó draftja volt. Pluszpont nélkül jutottam be, de az első két fordulót hoztam, mindezt úgy, hogy két 3-0-át hoztam, tehát az utolsó győzelemmel akár a pluszpont hiánya ellenére is csoportgyőzelemmel zártam volna. Viszont azt is láttam, hogy alakulhatnak úgy az eredmények, hogy a mi asztalunkon kívül 3 játékos is 7 vagy 8 ponttal zárt, tehát egy vereség esetén akár ki is eshettem volna. Ellenfelem felajánlotta az X-et, ami neki a csoportelsőséget, nekem a szinte fix továbbjutást jelentette, és ezt elfogadtam. Végül egy 3. hely lett a vége, és az is tény, hogyha kikapok, kiestem volna.
A harmadik volt talán a legérdekesebb, ez tavaly történt, a Nemzeti 2. napján a 3. fordulóban. Itt egész más volt a helyzet, mint általában. 8 forduló után 18 ponttal álltam, és kaptam egy jónak mondható matchupot a 3. fordulóra. Viszont rosszul aludtam az előző este, az előző meccs lefárasztott és éreztem egy kis fejfájást eluralkodni magamon. Itt a reminek az volt nálam a stratégiai oka, hogy legyen egy fordulóm pihenni, gyógyszert venni, levegőzni, és az utolsó 3 körre, ahol már csak egy győzelem kötelező, összeszedjem magam. Az ellenfelem meg örült, hogy egy kellemetlen ellenféllel szemben egy pontot összeszedett. Végül mindketten eljutottunk a TOP16-ig.
Ezeket a példákat csak azért írtam le, mert látható, hogy a megegyezett X-ek háttere nagyon különböző lehet, egy dolog benne közös: mindkét játékosnak adott helyzetben jobban fájna azt az egy pontot is elveszítenie, mint a másik kettőt megnyernie.
Mindezek mellett egyébként nem szeretem annyira a megbeszélt döntetleneket. Általában ezek a megállapodások – meg az is, hogy szívességi alapon odaadjuk a meccset, ha mi már fixen kiestünk – olyan szempontból könnyen mennek, hogy egyik fél sem jár rosszul. Viszont mindig van egy harmadik személy, aki ezzel pórul jár. Valaki, aki akkor épp nem annál az asztalnál ül, de aki ugyanúgy megtett mindent a győzelemért, csak nem biztos, hogy adott volt neki ez a lehetőség. És valaki, aki lehet, hogy egyébként éppen a haverod. Na jó, ez már érzelmi érvelés.
Egy szó mint száz, azt gondolom, hogy amíg nem szabálytalan a döntetlenbe való megállapodást, addig egyetlen rossz szó nem érheti, hiszen mindkét fél eljutott addig, hogy egy ilyen szituációba kerüljön, megdolgoztak érte.
Ami kicsit más műfaj, de sokkal rosszabb véleményem van róla, az a „bedobom, mert nekem már mindegy” magatartás. Én azt mondom, hogyha valaki kiesett már matematikailag a TOP16 közé jutásért vívott küzdelemben, akkor két olyan legitim és elfogadható út van, amit lehet követni:
Kiszáll a játékból.
Játszik, de akkor ugyanolyan komolyan veszi, mintha még lenne esélye.
Az az opció, hogy játszunk, de amúgy odaadjuk az ellenfélnek, szerintem nem korrekt, mert gyakorlatilag egy ingyen erőnyerőt jelent egy játékosnak. És nagyon nem jó, ha a top16 az ilyeneken dől el.
Felmerülhet kérdésként, hogyha ennyire nem szép dolog megállapodni, akkor miért nem lehet tiltani? Én azonban ezt egy elméleti kérdésnek tartom, leginkább azért, mert értelmetlen lenne a tiltás. Ez nagyjából olyan, mint amikor a Forma 1-ben tiltották a csapatutasításokat, de virágnyelven úgyis mindig megmondták, hogy mi lesz. Ez pont ugyanez, forduló elején megbeszélik, onnan már úgy játszanak, hogy X legyen. Amíg nincs minden asztalnál egy külön bíró, addig egy ilyen szabály a vicc kategória lenne, mert teljesen ellenőrizhetetlen, csak nagyon banális esetekben buknának le a játékosok. Csak annyit érne el, hogy a két játékosnak ott kéne ülnie 50-60 percet az asztal előtt a helyett, hogy bármit csinálhatnak.
Amellett, hogy általában kölcsönösen előnyösnek tekintünk egy megállapodott végeredményt, azért merülhetnek fel rizikók. Az egyik ilyen lehet, ha rosszul mérjük fel a szükséges pontok mennyiségét. Ez mondjuk viszonylag ritka, általában lehet tudni, hogy mennyi elég, de lehet, hogy mégsem, sőt az idei évben a bővített létszám nagyon nehezen megjósolhatóvá teszi, hogy hány pont lesz elég.
Az idei Nyugat-Magyarországi Találkozó ennek egy érdekes példáját láttuk: volt olyan 18 pontos játékos, aki kiegyezett az ellenfelével az utolsó körben, így 19 ponttal zárt, (azt számoltuk, hogy a Nemzetinél kisebb mezőnyben ez bőven elég). Ugyanakkor a végén csak a legjobb 19 pontos játékos ment tovább, a többi kiesett. Végül óriási mázlija volt az illetőnek, mert ő lett a legjobb 19 pontos játékos, de ez előre meghatározhatatlan volt.
A másik, hogy bár szombat délután 5 órakor mindenkinek a TOP16 a fontos, de nagyon nem mindegy, mennyi plusz pontot viszel magaddal. Mert ha egyet sem, akkor nagyon nehéz lesz a 3. nap, lehet, hogy még 2 győzelem is kevés a továbbjutáshoz. És ha mondjuk egy neked kedvező ellenféllel futsz össze, sokkal jobb begyűjteni a 3 pontot és szerezni ezáltal plusz 1-2 pontot a harmadik napra, mint az éppen csak bejutást választani.
A cikkemet úgy kezdtem, hogy a Nemzeti Bajnokság során fordulhat elő leginkább, hogy a felek érdekében áll a megegyezés. Az elmúlt időszakban azonban egyre többször látom, hogy vidéki versenyek döntőjében is jó az X.
Ez alighanem a két kiosztható ultraritkával áll összhangban. Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy 16 fős, 4 fordulós versenyt, ahol nincsenek X-ek. 3 forduló után elvileg lesz 2 darab három győzelmes, 6 darab két győzelmes, 6 darab egy győzelmes és kettő győzelem nélküli játékos. Ebből következik, hogy aki elveszíti a döntőt, még simán lecsúszhat a 3-4., extrém esetben az 5. helyre is (ez nyilván ritka, mert valószínű nem neki lesz a legrosszabb buchholza).
Ez azonban régebben kisebb gondot jelentett, mert UR csak a győztesnek járt. Tehát ha valaki a döntő után lecsúszott mondjuk a harmadik helyre, az egy kiegészítőt jelentett. Ez nem ért annyit, hogy az ember elkezdjen alkudozgatni.
Viszont amióta 2 ultra van, ez változott: egyszerűen fontosabb egy második hely megtartása, mint a győzelem megszerzése, mert a legnagyobb különbség a díjazásban nem az első és a második, hanem a második és a harmadik helyezett között van. Ennek egyébként elgondolkodnék a változtatásán és nem azért, mert haragszom bárkire aki ezt csinálja, hanem mert nem szép, hogy tulajdonképpen nincs döntője egy versenynek.
Erre azonban elsőre nem látok megoldást. Nyilván ha megint csak egy ultra járna, az megoldaná ezt a problémát, de azt hiszem, a teljes HKK-s társadalom felkoncolásától kéne tartanom egy ilyen javaslat megfogalmazásánál. Talán a másik UR másként dőlne el, az izgalmasabbá tenné. Korábban erre a sorsolás volt az ötlet, de az annyira random, hogy azt nem preferálnám. Mondjuk egy összesített eredmény alapján való kiosztás lehet megoldaná a problémát, de nem tudom. Ha van ötletetek, írjátok meg!
Ti mit gondoltok ezekről a megállapodott eredményekről?
Szabó András
Pár gyors megjegyzés a részemről:
A döntetlenben való kiegyezés valóban nem számít csalásnak. Azonban tudjuk, hogy amikor az utolsó körben valaki döntetlenezik, akkor azáltal mások lehetőségét csökkenti a bejutásra. Épp ezért is vannak az átvitt pontok: a top16-ból az 1-4. +3, az 5-8. +2, a 9-12. +1 pontot visz át a másnapi 16-os selejtezőbe. Így aztán egy győzelemből (3) pont 1-4. helyezés esetén lehet 6 pont, és ezen a továbbjutás múlhat.
Az, hogy egy 4 körös, 16 fős versenyen az utolsó körben az 1. asztalon döntetleneznek és így bebiztosíthatják maguknak az UR-t, helyt, számomra azt jelenti, hogy a versenyzőknek a díj számít, nem a dicsőség vagy az eredmény. Ha ebből a szempontból közelítünk, van egy relatíve egyszerű megoldás: a díjazást úgy kell megállapítani, hogy a 1. helyért számottevően több díj járjon, mint a másodikért. Ha mindketten kapnak egy UR-t, és az első kap mellé 4 paklit, a 2. meg 3-at, akkor nyilván döntetleneznek. Ha az 1. az UR mellé megkapja a 7 paklit, a 2. meg csak az UR-t, akkor máris lesz tétje a dolognak.
Emellett persze nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a verseny szabályai ezt nem teszik lehetővé, az utolsó körben az 1. asztalon is játszani kell (és ezt már a bíró ellenőrizheti). De biztosabb, ha a játékosok motiválva vannak a fenti módon, hogy rendesen játsszanak. Ha amellé, hogy a díjak közt jelentős eltérés van, hozzávesszük azt is, hogy nagyon nem mindegy, hogy valaki egy versenyért maxos HSZ-t kap, vagy csak csonka HSZ-t, ez már elegendő motiváció lehet.
Tihor Miklós
