Névpályázat zárás

Történet: Ferdefogú Tuba az ötletek törpéje volt. Számtalan fantasztikus terve volt, hogyan gazdagodhatna meg. De a szerencse soha sem mosolygott rá.
Aztán egy reggel felébredt, és felkiáltott: tatubőr bolt! Messze nyugaton, a szegény túlélőknek tenyésztett tatukból nyert bőröket árulni: szinte talált pénz. Egy szekérrel, és pár szelídített tenyésztatuval vágott neki a vadregényes nyugatnak. Mivel kórosan rettegett attól, hogy ellopják fantasztikus ötletét, mindent kitervelt: egy elzárt völgyben alapította meg a tenyészetet, amit csak egy domb alatt futó, rejtett barlangon át lehetett megközelíteni, a bolt pedig egy mérföldnyi gyalogútra volt a teleptől.
Maga sem hitte el: a terv működött! Na persze nem omlott rá az Alanori kincstár, de kényelmes jómódot sikerült összenyerészkedni a kezdő kalandozókon, meg pár fura alakon. Már fejlesztésén gondolkodott: a barlangban elkezdett kis üregeket csákányozni, hogy egy jól felszerelt tímárműhelyt építsen. Lassan boltja körül kezdett fellendülni az élet, pár földműves telepedett le a tőszomszédságában. Néhány kölyök kíváncsi lett: a mogorva törpe honnan szedi azt a rengeteg elsőrangú tatubőrt? Egyik nap, óvatosan a nyomába eredtek. A barlangba nem mertek utána menni, ezért egyik bokor mögött várták a visszatértét. Majd kikerekedett szemmel nézték, hogy a törpe előbaktat a barlangból, vállán csákány, kezében egy tucat frissen kikészített tatubőr.
-Ferdefogú bányássza a tatukat! - a pletyka villámgyorsan elterjedt, előbb a faluban, majd a környéken is. A környéken lassan fogalom lett a tatubányai tatubőr, Ferdefogú meg lassan nyugdíjba vonult. Egészen addig, amíg új, fantasztikus ötlet által hajtva neki nem vágott az izgalmas keletnek... - Ragnar, hé Ragnar, most éppen hol vagyunk?
- A föld alatt, Thurfil...
A törpék nem csupán a bányászatban szívósak. Negyed század kevés nekik, hogy egy ekkora poénra ráunjanak. Miközben szerény barlangi féreg reggelijüket fogyasztották, hosszú idő óta először érezték igazán jól magukat. Ma reggel, oly hosszú vándorlás után ismét mindannyian fémet éreztek maguk fölött. Réz, vas, ón biztosan, talán ilkin, pular, ramit. Pár nap ásás fölfelé és új bányásztelepet építhetnek. Lesz Tharr templom, törpe kovács, törpe fogadós, törpe kereskedő, törpe pálinka, orkoknak törpe pofon, a troll bányászoknak (hö-hö, troll bányász, ez is egy megunhatatlan poén) törp fodrász, aki majd szép, középen kettéválasztott frizurát csinál nekik.
Negyed százada indultak el a Vashegyek egy félreeső tárnájából. A bányászexpedíció új teléreket keresett a mélyben, néhány kisebb szörny mellett egy nagyméretű barlangot is találtak, ércet, ásványt nem. Aztán egy nap hatalmas hőség támadt és a tárna, amerről jöttek, beomlott, a megolvadt kövek elzárták a visszafelé vezető utat. A barlangi kis patak vize egy pillanat alatt elpárolgott, ők majdnem megsültek. Végül megpörkölődve bár, de mind megúszták és pár nap múlva a mélységből fakadó kis patak vize is újra bugyogott. Visszafelé nem vezetett út, érezték, hogy arra már nincs élet. Így a csapat elkezdett kelet felé vájni. Az útba eső szörnyeket egyszerűen megették, szerencsére nem voltak elég mélyen ahhoz, hogy olyasmi jöjjön szembe, ami őket nyammogja el reggelire. Fémet szinte sehol nem éreztek, vagy csak olyan csekély mértékben, hogy azért még megállni sem volt érdemes. A csákányaik és fegyvereik kezdtek elkopni, de még mielőtt szégyenszemre a váltásért kellett volna nyúlni, íme itt lehet egy új bánya, lesz miből szerszámot, fegyvert csinálni!
- Na, eleget mulatoztunk, mindenki megmarkolja a szerszám nyelét és irány a fölfelé!
- Én csak a sajátomat markolom...
- Vicces gyerek vagy Thurfil, mint mindig, markolja a Tiédet egy troll madám...
Két nap múlva már a felszín közelében jártak, érezték, hogy kevés van már hátra. Ekkor szemből is csákánycsapások hallatszottak, valaki egyenletes törpe tempóban bontotta feléjük a talajt. A bányászok szíve megdobbant: élnek még mások is a felszínen! Útjuk végén ráadásul egy törpe testvérük siet segítségükre! Alig néhány száz csákánycsapás múlva a két tárna összeért. Szemben velük egy mosolygós, kíváncsi tekintetű bőrpáncélos, felfegyverzett törpe támaszkodott Trákin csákányára.
- Üdv néktek, bányászok! Ti meg honnan ástátok elő magatokat? Két napja hallom, hogy közeledtek. Látom éhesek vagytok. No, gyertek, kész a ragu, vacsoraidő! Még van egy kis rum is melléje. Figyelem, a tatu, a kavadu, a pincsi és a többiek nem ehetők!
Ennél szívélyesebb fogadtatás törpét még nem ért kerek e világon, legalábbis hőseink így érezték. Kiözönlöttek a tárnából. Meleg nyári este fogadta őket, az égbolton ragyogtak a csillagok. A tárnák sötétje után még a csillagfény is bántotta kissé a szemüket, örültek, hogy nem napvilágnál bukkantak a felszínre. A törpe kalandozó aznap éjjel szinte folyamatosan főzött, közben az elmúlt negyedszázad történetét mesélte. A bányászok komoran hallgatták a nagy pusztulás történetét, reménykedve hegyezték a fülüket, amikor meghallották, hogy hegyek és dombok húzódnak Nyugatra, élelemtermelő síkság Keletre. - Pont jó helyen vagytok egy új bánya nyitásához. Északra van egy elhagyatott bánya, oda szellemek költöztek, nem túl kedves hely. Valahol távolabb mintha troll bányászokat láttam volna.
Negyed század minden feszültsége oldódott fel az ezt követő félórás röhögésben. A bányászok visítva fetrengtek a földön és csak egyre csak ezt hajtogatták: „Thurfil fodrászat..., Thurfil fodrászat...”. A kalandozó érdeklődve szemlélte őket, majd amikor elmagyarázták neki a poént, elmosolyodott. - Manapság már igen vegyes a világ, egy vadtrollból is lehet bányász. Itt Nyugaton alig egy-kettő van, nem túl sikeresek, de makacsok és nagyot ütnek. Sok sikert a fodrászathoz.
Másnap, napvilágnál a törpék megállapították, hogy hosszú utuk véget ért, végre új települést alapíthatnak a hegyek és dombok lábánál, a jó levegőjű síkság szélén. Kijelölték a település határait, a főutca és a főtér helyét, a templom, a fogadó, a bolt, a házak telkeit. Az őket fogadó kalandozó is kapott egy házhelyet, bár voltak halvány kételyeik, hogy egy állandóan kóborló kalandor mit tud kezdeni egy házzal. Mindegy, megtiszteltetés és kész. Már alig várták, hogy bányát nyithassanak a legközelebbi hegyoldalban és munka után levezetésként trollokat fodrászolhassanak. Bíztak benne, hogy a távolabbi vidékekről is számos törpe fog csatlakozni hozzájuk, ha meghallják az új település hírét.
Hátra volt még a névadás. Nem volt kétséges, hogy vezetőjük, Ragnar nevét fogja viselni a kis kolónia. Egész nap izzottak a törpeagyak, a Ragnarbánya, Ragnarfalva, Ragnarkút, Ragnartárna röpködtek a levegőben. Estére Ragnar megunta a száj- és szakálltépést, no meg éhes is volt már, így csendesítőleg közébük vágta csákányát. Attól a perctől kezdve egyhangú szavazás eredményeként lett a falu neve Ragnarcsákánya. Trollhíd a nevét a falu határában álló régi kőhíd után kapta. A híd a Büdösvíz nevű patak felett ível át már több száz év óta és létfontosságú átkelője az északi partok felől rendszeresen érkező szekérkaravánoknak. Bár maga a patak nem túl mély, de a partja meredek. A vize szinte forró és büdös iszappal teli, ideális élőhelye a különféle fajú vérszívó piócáknak. Nemzedékekkel korábban állítólag trollok is éltek a híd alatt, akik rendszeresen sarcolták az áthaladó karavánokat. A Boraxok trónra kerülésével azonban a közbiztonság is megerősödött, így a híd alatt élő troll banditák a hídra lettek fellógatva. A troll veszély elmúltával Büdösvíz forrása körüli kis karaván pihenő is rohamos fejlődésnek indult. A hídon átkelő szekérkaravánok által jelentett állandó forgalmat kihasználva a Krapixlon család, aki ekkor már több városi fürdőt is sikerrel üzemeltetett Alanorban és a többi nagyvárosban, próbált meg luxusfürdőt létesíteni a karavánok nemesi utasainak. Azonban hiába volt a víz meleg és állítólag gyógyító hatású, a Büdösvíz-patak sem véletlenül kapta erről a nevét. Elviselhetetlen bűzt árasztott magából, ami a karavánok nemesi utazó rétegnek kifinomult ízlésének már túl sok volt, így az üzlet rövid időn belül befuccsolt. A felépített fürdő házait troll matrónák vették át (állítólag a korábbi troll banditák házastársai és nő ági leszármazottjai), akik az orrukra kevésbé finnyás troll karavánkísérők és a mindenütt jelen lévő árnymanó népséget megcélozva jólmenő iszapmasszázs és fürdőházat üzemeltetnek jelenleg is Trollhíd központjában. Sokak szerint ezáltal még nagyobb jövedelemre is szert téve, mint korábban a férfi rokonaik által szedett hídpénz. Ómartos eredetileg Martospart néven volt közismert a Yaurr Birodalomban, elsősorban a festői partszakasza miatt. A szárazföld ezen részén a tenger évezredek óta mardossa szűnni nem akaró lendülettel a sziklafalat, és a mérgesen felcsapó hullámok nyomában idővel harapásnyomnak tűnő részek alakultak ki a part menti sziklákban. Ebben a meredek falú, omlásokkal tarkított partszakaszban található egy kisebb öbölrész, ahol a sziklák két oldalról lassan belesimulnak a tenger vizébe, és közrefognak egy kikötésre is alkalmas, félig fövenyes területet. A yaurr halászok már régóta birtokba vették ezt a kellemes és kedvező tulajdonságokkal rendelkező partvonalat, ahogy a ryuku hadsereg sem véletlen választotta kiindulópontként éppen ezt a részt a kontinens meghódításához. A ghallai történelem erre vonatkozó időszakát tanúsítja a környéken található számos hajóroncs is, az utóbbi évek alatt ennek köszönhetően Ómartos jelentősége igencsak felértékelődött a kalandozók szemében. A ryuku hadsereg a múltban számos kísérletet tett már a Yaurr Birodalom meghódítására. Elsősorban azt a taktikát választották, hogy délről igyekeztek a partraszállást követően szétszéledni, hogy ezzel is minél nagyobb területet tudjanak a fennhatóságuk alá vonni. Sajnos ez nem volt valami briliáns elképzelés, mert a megosztottság a kalandozóknak és a yaurr csapatoknak is egyaránt jó alapot teremtett a ryuku betolakodók levadászásához.
Gondolhatnánk, hogy ha a déli területeken sikertelen volt a hódítás, akkor a császári stratégák valami jobb megoldással rukkolnak elő, de ez nem így történt. Ha már délen nem ment, hát ezúttal északon próbálkoztak, nagyjából ugyanott és ugyanúgy. A különbség csupán annyi volt, hogy az északi part lankás, homokos és gránátkaktuszokkal teli öblös részén a ryuku sereg sokkal ádázabb támadással rontott a kontinensre, mint korábban a déli partvonal szikláinál. Szerencsére itt sem sikerült az inváziós hadseregnek tartósan megvetnie a lábát, de az utókor a régi harcok emléke előtt tisztelegve Újmartosnak nevezte el a csatatér romjain éledező kis települést. Ghallán ismeretlen fogalomnak számít a környezetvédelem. Leginkább csak a druidák azok, akik foglalkoznak a flóra és fauna békés együttélésével, de nekik amúgy is meg kell felelniük Sheran törvényeinek. Bezzeg a kalandozók, ők a fenntartható fejlődés alatt is egészen mást értenek, ékes bizonyságul szolgál erre Héthalom létezése is. Bárki azt gondolhatja, hogy Héthalom csak pár homokdűnét jelenthet a sivatag szélén, vagy a táj monotonságát megtörő - de egyébként kiváló védműként szolgáló - hét porongról kapta a nevét, az nem is tévedhetne nagyobbat. A szomorú és kézenfekvő valóság azonban az, hogy a kalandozók útban Zarknod híres ónixpiramisától Csermege felé gyakorta itt pihentek meg és dobálták el a feleslegesnek vélt kacatjaikat. A szanaszét hajigált lomok ugyanakkor nem mindenkinek jelentenek értéktelen felesleget, igenis voltak páran, akik ebben üzletet látva letelepedtek ide, és a szemetet hét kupacba válogatták szét. Azóta is ennek megfelelően szortírozzák a kalandozók megunt és eldobált cuccait, a nyilvánvaló bűz ellenére érdemes lenne Neked is útba ejtened, hátha találsz ott valami számodra is hasznosat. Történet: Erdauin délvidéke stratégiai fontosságú és ez az utóbbi évtizedekben már többször bizonyosságot nyert. A terület közel van a déli szigetcsoporthoz, a csatornától nyugatra ez szinte az egyetlen hely, ahol adamantit bányászható, de ebben a régióban található Nyugat egyetlen ősi rúnatornya és szőrös azuka fészke is. A varkaudaroknak is Dél-Erdauin volt a legfontosabb az invázióban, annyira, hogy a déli várost el is foglalták. Ezen a kulcsfontosságú déli területen kalandozók egy csoportja önerőből alapította az Őrdombok nevű állomáshelyet, elsődlegesen azzal a céllal, hogy a későbbi inváziók során Erdauin délvidéke védhető és tartható legyen. A helyszín több mint ideális; tiszta időben ellátni egészen a csatornáig, a Paraj-dombok és a Fairlight-hegység északon és délen is bástyaként védik az állomáshelyet. Őrdombokból azonnal be lehet avatkozni, ha a déli szigeteket vagy a közeli Wargpint veszély fenyegeti. Úgy hírlett, az egykori Huertol helytartója a Szürke Erdőbe járt rókavadászatra. Ez némiképp furcsa és szokatlan hóbort volt, hiszen a tazunkák köztudottan a dombos tájakat kedvelik, ahol a domboldalban vermelhetnek és menedéket lelhetnek a rőtmanók elől. Meglepő módon a helytartó mégis az erdőt választotta mikor kíséret nélkül rókavadászatra indult. Érdekes tény, hogy a Szürke Erdő Lady Olivia otthona is, akit egy időben gyakran láttak a huertoli helytartó hivatalában, ahol hosszasan, zárt ajtók mögött, négyszemközt egyeztettek a szürke erdei fakitermelés ökológiai hatásairól… Később, miután Huertolt lerohanták a varkaudarok és a város elveszett, a környéken kóborló kalandozók egy üresen álló vadászházra leltek az erdőség észak-nyugati fertályán, közel a hebrencsüregekhez. A helyet hamar használatba vették; itt húzták meg magukat éjszakára, később napokra, hetekre is. Hamarosan kisebb kunyhók és további faházak épültek köré. A kis település a nevét természetesen a számos közeli kaffogó hebrencs üregről kapta, melyeket a kezdő szörnyvadászok gyakran összekevernek a tazunkák vermeivel. A troll bányászok nem az eszükről híresek, viszont mindent megtennének néhány aranyrögért, vagy aranyra cserélhető telérért. A gyors meggazdagodás reményében jelentek meg a trollok a Sárkány Háta hegylánc ormain is, holott aranyrögöt itt még soha senki nem talált… A hegység középső lankái egyébként mindig népszerűek voltak a bányászok, a kobudera mesterek tanításait elleső harcművészek és a közeli tengerszemet meglátogató kalandozók körében. Éppen ezért a tengerszem felé vezető hágó lábánál már régóta formálódott egy kisebb település, biztonságos menedéket nyújtva az időjárás viszontagságai elől. Senki nem tudja, hogy miért, de a troll bányászoknak is a hegység ezen része a fontos; itt csákányoznak, ásnak, túrnak ormótlan lapátjaikkal már évek óta. Lehet, hogy mégis van arany a hegyben? A tárnáikat életük árán is védelmező trollok közelsége ellenére a kis hegyi település megmaradt, bár a helyre, érthető okokból, ma már mindenki csak Trolltárnák néven hivatkozik… Aki az Óriások Földjén jár meghúzhatja magát ebben a kis faluban; itt nem kell tartania a közelben portyázó bumburnyák ongóliantoktól és benga, böszme golombároktól. Ez azonban nem volt mindig így. A világégést követő időkben megannyi botor kalandozó vesztette itt életét (vagy DEM-jét), köszönhetően a környék faunájának. Néhány elszánt kalandozó egykoron szándékosan kereste errefelé az ongóliantokat annak reményében, hogy pszi követ, bíbor erőövet vagy más ritka értéket találnak az óriások zsákjában. Közülük sajnos kevesen jártak sikerrel, a legtöbbnek beletört a szuronya, vagy vashegyűje az óriásokba. A település, ami néhány kőből rakott, zsindelytetős, egy helyiséges épületből áll, az itt pórul járt kalandozók emlékére vette fel a Vérvidék nevet. Mohosbereket egy letelepülni szándékozó Sheran hívő, druida közösség alapította. A kolónia tagjai soha nem akartak átúszni az Alanori Csatornán, de közülük néhányan istenük küldetéseit követve mégis keletnek vették az irányt. A nyugaton maradt néhány család egyedül már nem tudta megvédeni a települést és fenntartani a közösséget így előbb csak kereskedelmi céllal, majd biztonsági okokból, más isten híveit is vendégül látták, később többeket be is fogadtak maguk közé. Maga a falu rönkházakból áll, északon, nyugaton és keleten is erdő határolja.