Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az a KGK?
Ismertető a játékról
Gyorstalpaló - Szabályok
Teljes szabálykönyv
Alternatív szabályok
Beszélgetés a tervezővel
KGK-t forgalmazó boltok
Chat, üzenõfal
Fórumok
Szavazások
Írások, novellák
Gyakori kérdések
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Káosz Galaktika Kártyajáték - Alappakli

A lista folytatása...
KGK csere-bere (119)
Melyik lapokat szereted legjobban a Káosz Galaktika Kártyajátékban? (112)
KGK-ról általában (2077)
Szeretnél-e új Káosz Galaktika Kártyajáték kiegészítőt? (41)
Kombók és paklileírások (91)
Ami a szabályokból nem derül ki. (62)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Farkas az égből (Káosz Galaktika novella)

Elfogytak a legelők, és eltűntek a farkasok.

Aziz van Haggar már két hete bolyongott a hegyek között. Atyái istene, Gude elfordította arcát, az új isten, a számtalan csillag járását szabályzó Napok Ura pedig nem törődött azzal, hogy megsegítse az ifjú vadászt.

Egy nincstelen senkit.

A tavasz már ropogtatta az égbe törő fenyőket borító jég kérgét. Dél felé itt is, ott is apró patakok bukkantak elő a hó alól. Aziz tudta, hogy napokon belül beáll az olvadás. Ha a meleg idő a hegyek között éri, akkor mindennek vége. Az olvadó hólé kő- és sárlavinákat zúdít a hágókra, elzárja az utakat, barlangjaikba zavarja a hegyi farkasokat. Ha pedig egyetlen farkasbőrrel sem bizonyítja bátorságát, akkor nincs is miért visszatérnie a síkságra.

Amióta elkezdték feltörni a mezőket, istállóban tartani a jószágot, egyre nehezebbé vált megszerezni a hasskarlok ezüst fejpántját. A fejpánt nélkül pedig nem férfi a férfi. Nincs szava a tanácsban, nem hordhat fegyvert, csak nevetnek rajta a leányok. Az ezüst szalaghoz régen elég volt, ha az ifjú kapott atyjától annyi legelőt, hogy egy hét alatt körbe tudja lovagolni, vagy ha szegény volt a család, a fiú felkerekedhetett, hogy lándzsával vagy íjjal elejtse a jószágot pusztító hegyi farkast.

A Népet fenyegető bestiák megölése hőstettnek számított. A közösség számára a farkasvadász ért annyit, mint a legnagyobb ménes ura. Az ifjú hős győzelmi tort tarthatott a zsákmányából, és az étkezés befejeztével a legtekintélyesebb nemzetségfő tette a fejére a fejpántot.

Ezek a szép idők örökre eltűntek

A Vének most félnek, mert nem tudják, mi lesz a Néppel az új világban. Minden megváltozott azóta, hogy vagy tíz téllel ezelőtt újra megnyíltak az égbolt kapui.

A Global Impex tulajdonában lévő Mineral Kartell igazgatótanácsának azért kellett gyűlést tartania, mert az adózás utáni éves nyereség növekedési üteme elmaradt a központ által elvárt értéktől.

- Az értekezletet a Négyes Tárgyalóban tartjuk. Kérem, igyekezzenek!

Johnny Fischer főosztályvezető homlokát ráncolva a mellette ülő inszektoidra nézett.

- A Négyes nem egy akvárium?

- De igen - felelte a magas, sovány rovarlény. - Mehetünk a búvárruhákért.

- Akkor Viharszárny területi igazgató úr is ott lesz? - A mindig elegáns Fischer elsápadt, és a kezében tartott infókockára pillantott.

A legtöbb emberhez hasonlóan ő is ösztönösen utálta az űrcápákat. Ezt a viszolygást persze a karrierje érdekében igyekezett eltitkolni, de ha tehette, akkor a lehető legkevesebbet tartózkodott a ravasz és kegyetlen óriáshalak közelében. Egy-egy értekezlet után éjszaka néha sikítva ébredt, mert álmában a nemeshalak nemcsak lassan köröztek körülötte, hanem...

Ma pedig minden oka megvolt arra, hogy ideges legyen. A részvényesek dühösek. A céget megviselte a zarg invázió, a Peremvidék újrafelfegyverzésébe csak késve tudtak bekapcsolódni, a bányavilágok és a nehézipari gyarmatok pedig még mindig veszteséget termeltek.

Ezért fejek fognak hullani. És nem csak a szó átvitt értelmében.

Viharszárny igazgató helyett egy szürke cápa várt rájuk a ragyogóan megvilágított, tisztított tengervízzel töltött teremben. Néhány lebegő takarítórobot véres húscafatokat próbált eltüntetni a korallbútorok közül. A ragadozóhal villámgyorsan az érkezők felé úszott, majd farkának egyetlen mozdulatával lefékezte rohanását, és ott lebegett egy arasznyira Fischer légzőmaszkja előtt. A főosztályvezető holtsápadtan bámulta a hófehér, borotvaéles fogakat. Fejhallgatójában megszólalt a cápa szinkronizált, mézédes hangja.

- Üdvözlöm, kedves Johnny. Örvényszáj vezérigazgató-helyettes vagyok. A Global küldött, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Gratulálok az előléptetéséhez. Az imént elhunyt Viharszárny helyett Ön az új igazgató. Lássuk a jelentését és a javaslatait!

Fischer úgy érezte, mindjárt megfullad. Nem mert kertelni, azt viszont nem akarta bevallani, hogy fogalma sincs a válság megoldásáról. A cápa sürgetően körözött körülötte, míg a többi igazgatósági tag, az emberek, a rovarok, a két kiismerhetetlen gondolkodású növénylény és Olinnen, a cerebrita főkönyvelő is úgy tett, mintha ott sem lennének.

Az újonnan kinevezett igazgató nyelt egyet, azután beszélni kezdett.

- Az adózott nyereség évi 30 százalékos növelése a hagyományos módszerekkel már nem valósítható meg. Az infláció, az egyházi adó bevezetése, a háborús károk, satöbbi. Persze már kidolgoztuk az új módszert.

- Igen? Ezt örömmel hallom! Mondja kedvesem, mit találtunk ki?

Örvényszáj a kerek ablakhoz úszott, és elégedett pillantást vetett a kikötő lüktető forgalmára. A magasban karcsú vadászgépek tértek vissza a járőrszolgálatból, lent a felszínen pedig nyílegyenes oszlopokban sorakoztak a cég teherhajói. Kicsit távolabb, a lövegtornyok acélkupoláin túl a szövetséges kalózok fregattjait töltötték fel üzemanyaggal a robotok. A levegőtlen hold kiváló főhadiszállásnak bizonyult. Ide nem ért el a hatóságok keze.

- A nyersanyagokkal ugye nincs mit tenni, de... a munkaerő! Igen, a munkaerő árát kell lecsökkenteni.

- Már így is a minimálbér töredékét fizetjük! - szólalt meg agyában a telepata cerebrita főkönyvelő hangja.

- Igen, de..., alkalmazzunk rabszolgákat! - Az ötlet hirtelen jött, nem maradt ideje végiggondolnia. - Akkor nem kell a munkabérrel törődni!

- Remek! - A cápának szemmel láthatóan tetszett az ötlet. - És így az élelmezésre sem kell költeni. A kihulló munkaerő fogja táplálni a munkaképeseket. Márpedig elég nagy lesz az elhullók aránya, ahogy én a kollégákat ismerem. Intézkedjenek a toborzók kiküldéséről! Fejvadászokra gondolok. Elsősorban bolyvárosokat és barbár világokat keressenek. Olinnen, mennyit javít ez a mérlegünkön?

- Tízmillió rabszolga esetén nulla egész két tized százalékot.

- Nagyszerű, akkor vágjunk bele!

Gude mégiscsak rámosolygott. Az izmos tavinyúl szépen pirult a nyárson. Húsa, gondosan beosztva legalább négy napra elég lesz. A tűzből szikrák pattogtak a magasba, felvillantak és összekeveredtek a csillagokkal.

A csillagok.

Az égből jött idegenek szerint minden parányi csillag egy-egy hatalmas és izzó nap! Ezt elég nehéz volt elhinni, hiszen akkor az Égben nincs hely Gude számára, a napok tüze már rég elemésztette volna fából faragott palotáját. Kinek higgyen az egyszerű ember? Gude csak a Látókhoz és a Vénekhez szólt, az idegeneket viszont bárki láthatta, ha nem sajnálta a kéthónapos utazást, és a nagy síkságon át elvándorolt Fatimébe, a tengerparti nagyvárosba.

A nemzetségből legelőször Afez bácsi találkozott idegennel. Követként járt tárgyalni a kikötőben. Kilépve a fatimei vendégszállásról egy hatalmas rovarral találta szembe magát. Mintha csak az alvilág valamelyik szörnye bukkant volna elő. Afez azt tette, amit egy hasskarltól elvárhat az ember. A szörnyre rontott, és kardjával megölte.

Másnap reggel azután három rovarlény várta a kapu előtt. Nem harcolni jöttek, csak odalöktek neki egy mesélő kockát, és elmentek. A kocka viszont beszélt, és képeket is mutatott. Kiderült, hogy a szörny valójában egy nagy és népes nemzetség tagja, akit számon tartanak, akit nem lehet csak úgy agyonvágni mint egy kitaszítottat. Ráadásul nem is harcos, hanem gyógyító. A falu Vénje dühöngött. Az lett a dolog vége, hogy Afeznek csapatparancsnok létére megalázkodva, mezítláb kellett elmennie a rovarok szállására, hogy weriguldot fizessen az elhunytért. A dolgok így rendbe jöttek, bár a nemzetség szállásain, a kék hegyek lábánál azóta sem nagyon láttak égből jött idegent.

Az új mesék viszont eljutottak minden pásztortűzhöz. Mesék a Birodalomról, a mindenkit szerető cerebrita Császárról, a csillagok között tomboló háborúról. Új szavakat tanult a Nép, ördög helyett azt mondták, hogy zarg, varázskard helyett azt, hogy lézer.

A csodálatos történetek a Nép eredetét is másként magyarázták, mint a régiek. Kiderült, hogy a Világ csak egy a számtalan bolygó közül, ahová sok ezer évvel ezelőtt, a Cápa Háborúk miatt a cerebrita varázslók telepítették csillogó ezüsthajókon a Népet. A harcosokat, a szilaj vadászokat hozták el a fuldokló ősi Földről: a gorkhákat, az izlandiakat, a búrokat, a maorikat, a hanokat, a szikheket, a skótokat, a tuaregeket, a dajakokat, azokat, akik bárhol és bármikor készek voltak a Császárért harcolni. Aztán bezáródott az Ég, a Birodalom elfelejtette a Világot, és hagyta, hogy a Nép a Vének szava szerint éljen. Most viszont újra dúl a háború, hadihajók járják az égi ösvényeket, és a Császárnak eszébe jutottak hű harcosai, a dús legelők, a termékeny földek.

A Birodalom arannyal, takarókkal, gyógyszerrel, beszélő dobozokkal, acélból készült szerszámokkal és fegyverekkel fizetett az egészséges húsért és a gabonáért. A Nép még sohasem élt ilyen jómódban. Az öregeknek nem kellett az éhség miatt megtérni Gudéhoz, és egyre több újszülött maradt életben. A tanyákból falvak lettek, a régi falvakból városok.

Csak legelőből lett volna több!

Aziz eloltotta a tüzet, és a sziklapárkány alatti kis tóhoz sétált. Gude a távoli vulkánok tüzével fűtötte a barlangok vizeit. A forró vízből csípős szagú gőz szállt a magasba, de ez nem zavarta a fiút. Levetkőzött, és lemerült.

A tó fenekére süllyedt, hogy kagylót keressen, amikor remegni kezdett a víz. A felszínre rúgta magát, mert nem akarta, hogy egy földrengés, Gude horkolása, a fejére rogyassza a sziklatetőt.

Kirázta a vizet a szeméből, és a part felé akart úszni, amikor meglátta a tábortűz alig pislákoló parazsa felett lebegő... sárkányt.

Nem hasonlított a mesék sárkányaira, nem voltak szárnyai, nem borították pikkelyek, de Aziz így is felismerte. A sárkány üvöltött, haragja megremegtette a tó tűzforró vizét. Aziz pónija pánikba esett, eltépte béklyóját, és megpróbált elfutni a magasban lebegő szörnyeteg elől.

A sárkány megmozdult, felsüvített, és villámgyorsan a póni nyomába eredt. Pofájából sivító, pokoli tűz tört elő. Ahogy alacsonyan repült a fák felett, zöldes, füsttelen lángba borította az élő erdőt.

Traoxax, a kegyvesztett Viharszárny nemzetség tagja igazán nem panaszkodhatott a sorsára. Patrónusa, a Mineral területi igazgatója ugyan meghalt, de ő még élt, és aki él, annak előbb-utóbb lehetősége nyílik a bosszúra. Addig meg itt voltak neki ezek a nyomorultak, akiken kiélhette haragját.

Háromlábú lépegetőjén megpördült, és a szerkezet fémmancsában tartott villámkorbáccsal végigvágott egy foglyon, aki a háta mögül próbált felszedni egy darab nyers húst az olajos földről. A fűrészes élű kábel a rabszolgára tekeredett. Az emberlény egy darabig még füstölve vonaglott, aztán darabokra tépte a nagyfeszültségű kisülés.

- Zabáljatok disznók!

Traoxax kiáltását tucatnyi hatalmas hangszóró ismételte meg. A hősugarakból szőtt kerítés körbefogta az arénaszerű mélyedést. Középen, a vastag fatörzsekből durván összetákolt emelvény körül legalább száz rabszolga kuporgott a földbe vájt üregekben.

Fent a dombon feldübörögtek a kalózok viharvert Galleon Goldjának hajtóművei. Traoxax vízzel töltött szkafanderjének képernyőjén feltűnt a pilóta alattomos képe.

- Mi van, cápa? Pocsékolod az árut?

- Törődj a magad dolgával, sártaposó! Vigyázz, nehogy elkapjon a légvédelem!

- Légvédelem? Itt? Még egy műholdjuk sincs. Ennél sötétebb helyet csak egy fekete lyuk seggében találsz. Inkább te vigyázz, nehogy kiszálkázzon valamelyik bennszülött!

- Engem? - hördült fel a cápa. - Még ha el is jutnának ide. Na de ki bolond ide jönni, a hegyek közé?

- Tegnap is akadt egy, nem? Mi lett vele? Elkaptad?

- Kimentem az anti-G siklómmal. Infrával megkerestem a sötétben, aztán adtam neki egy kis folyékony tüzet. Állati fürge volt, de ez sem segített rajta.

- Elkaphattad volna. Vagy nem kell a friss hús?

A vigyorgó ember obszcén jelet intett az ujjával, mire a cápa unottan vicsorgott egyet. Túl régóta dolgoztak együtt ahhoz, hogy komolyan vegye a sértéseket.

A foglyokkal megrakott hajó pillanatok alatt átfúrta magát Gude légkörén, hogy szállítmányát eljuttassa valamelyik gyilkos klímájú ipari világra. A tengerparti birodalmi kirendeltség radarjai talán észlelték röptét, de nem volt vadászuk, amit utána küldhettek volna.

Az űrcápa magára maradt. Átgázolt a foglyok között, és lépegetőjével fürgén felkapaszkodott az emelvényre. Nem félt a magánytól. Itt legalább senki sem készült a hátába lőni! Egy kicsit kipihenhette magát az irodában folyó kegyetlen küzdelem után. Jobb itt, mint egy bűzös akváriumban. A harci drogoknak köszönhetően játszva kibírja addig, amíg megjön a következő halálhajó.

Monitorán hirtelen öt apró pont tűnt fel. Lassan, óvatosan közeledtek. Traoxax elvigyorodott, kikapcsolta a sugárkerítést, és a régimódi rohamlézer állványához lépett.

Imádta a munkáját.

Aziz a szikla tetejéről napkelte óta figyelte a rabszolgatábort. Testét vastag sárréteg fedte, lábán fakéregből készített mokaszint hordott. Mellette egy rugalmas faágra erősítve kagylószedő kése hevert. A zöld tűz elpusztította a póniját és az összes holmiját. A fiú úgy döntött, hogy a sárkány nyomába ered. Nem volt más választása. Ha nincs farkas, zsákmánynak ez is jó lesz.

Nem volt nehéz megtalálni a szörny nyomát. Hanem amit itt látott, az meghaladta legszörnyűbb elképzeléseit is.

Látta, ahogy behajtják a foglyokat az óriási ezüst teknősbe. Embereket, nagy bogarakat, vánszorgó növényeket. Aztán a teknős üvölteni kezdett, és elrepült a csillagok közé.

Csak egy őr maradt. Egy hatalmas, halfejű tüskés szörnyeteg. Egyedül a foglyok tengerében. Ez azt jelenti, hogy az őr erős és magabiztos. Akkor pedig okosan kell rátámadni.

Aziz tehát várt.

A gorkhák lassan közeledtek a tábor felé, de nem voltak elég óvatosak. Aziz már messziről észrevette őket, az alacsony harcosok viszont elmentek rejtekhelye mellett. Tudta, miért jöttek. A foglyok között gorkha nők és gyerekek is akadtak.

A halfejű fémszörny az építmény tetején állt. Tüntetően hátat fordított a lopakodó támadóknak. A gorkhák elérték a mélyedés szélét. Egy pillanatra megtorpantak a fémrudak előtt, de vezetőjük türelmetlen intésére továbbmentek. Kezükben megvillant görbe késük. A főnök egy hosszú csövű lézert szorongatott.

A szörny valamit csinált.

A következő pillanatban egy hatalmas gömb ragyogott fel a tábor felett a levegőben. A gorkhák döbbenten bámultak a magasba. Saját felnagyított ámuló arcukat látták a hologömbben.

- Nahát, váratlan látogatók!

Traoxax élvezettel hallgatta saját hangja dübörgését. Megmarkolta a rohamlézert, és egyenként leterítette a barbárokat. Csak az utolsónak kegyelmezett meg.

- Várj meg, lemegyek érted! - kiáltotta vidáman. Megragadott egy hosszú, fűrészes pengéjű szigonyt. Visszakapcsolta a kerítés hősugarait, majd ereszkedni kezdett lefelé a fatörzsekből ácsolt létrán.

A gorkha egy pillanatig döbbenten bámulta a felé száguldó rettenetet, aztán megfordult, és rohanni kezdett.

Traoxax nem érte utol. A hősugarakból font kerítés viszont útját állta. A foglyok befogták fülüket, hogy ne hallják a férfi sikítását.

A sisak radarja csak az utolsó pillanatban észlelte az alacsony röppályán érkező tárgyat. Traoxax hátravetette magát. A lépegető stabilizátorai megtartották volna, de az egyik láb túlcsúszott az emelvény peremén. Az űrcápa a mélybe zuhant.

A csattanás felriasztotta a foglyokat. Döbbenten bámulták hangosan káromkodva  feltápászkodó  őrüket. A szinkronhangszórók be  voltak kapcsolva, így minden szavát érthették. Traoxax kibiztosította fegyverét, és körülnézett. Semmi sem mozdult, némaság ülte meg a fagyos hajnali erdőt. Visszamászott az emelvényre. Már azt hitte, hogy a kábítószerek tréfálták meg, amikor egyik lába valami puha, síkos dologra taposott.

Lenézett, azután felüvöltött dühében.

Egy döglött hal hevert előtte.

- Ki volt az?

Válaszképpen tűz lángja villant a fák között. Aztán, kicsit arrébb még egy, meg még egy. Rőzseláng vagy torkolattűz?

A cápa a magasba rántotta rakétavetőjét, és egy repeszgránátot lőtt ki a fények felé. A robbanás darabokra szaggatta a bokrokat, és a tüzek eltűntek. Traoxax leengedte a rakétavetőt. Úgy tűnt, sikerült végeznie láthatatlan ellenfelével.

Valami nagyot csapott a hátára. Megpördült, és döbbenten bámulta az újabb, még vergődő halat.

- Hogy az ördögbe került ez ide?

Egy jókora ugrással az antiG siklóra ugrott. Felgyújtotta a fényszórókat, és bekapcsolta a turbinákat. A sikló a magasba emelkedett.

Aziz a földre ejtette a kezében tartott halat. Már nem volt szükség arra, hogy ezt is a szörny fejéhez hajítsa egy meghajlított fiatal nyárfa ereje segítségével. Látta, ahogy kigyullad a sárkány szeme, és az sem kerülte el figyelmét, hogy a szörny is nyeregbe pattant.

A fiú a patakba vetette magát, lemerült, és hagyta, hogy a jeges víz a felszín alatti barlang bejárata felé sodorja. A szörnyeteg nem lát be a víz alá. Valószínűleg a föld alá sem. A puha mészkőben pedig nem egy repedés és járat vezet a mélyedésbe, a tábor alá. Nehéz lesz bekúszni, de nem lehetetlen.

Traoxax egy órán át körözött a tábor körül. Néhány rókán és nyúlon kívül mást nem sikerült felriasztania. Hiába öntött folyékony tüzet a fák közé, titokzatos támadójának nyoma veszett. Az antiG sikló üzemanyagjelzője vörös fényben izzott. A cápa úgy döntött, hogy visszatér a táborba.

Alacsonyan elsiklott a fák csúcsa felett, és lassan az emelvény mellé lebegett. Kikötötte a siklót, és átlépni készült, amikor hirtelen rájött, hogy nincs egyedül

Egy meztelen, szőrös, sárborította barbár állt a rohamlézer mögött. A fegyver kilenc csöve pontosan az űrcápa fejére szegeződött.

Traoxax mozdulatlanná dermedt.

- Hé, te! Vigyázz, megéget a tűzpálca! - mondta mézesmázos hangon. - Engedd el, nehogy megsüssön!

Beszéd közben töprengett: "Vajon kibiztosítva hagytam, vagy nem hagytam kibiztosítva?"

- Szeretnél egy szép takarót?

Semmi válasz.

- Mondd csak barátom, hogy kerültél ide?

- Gude vezetett.

- Gude? Ki a fene az a... Ja vagy úgy, az istened! És mondd csak, az istened azt is megmondta, hogy hogyan kell a rohamlézerrel lőni?

- Nem, azt nem.

- Akkor jó. - Traoxax megkönnyebbülten felsóhajtott, és lángszórója után nyúlt, hogy végezzen a fiúval.

- Arra magamtól jöttem rá.

A sorozat valósággal kettészelte a cápa páncélozott testét.

Az Égből jött bíró végignézett a Véneken.

- Súlyos vád ért benneteket - mondta. - Vádlótok a nagyhatalmú Mineral Kartell.

Az öregek értetlen pillantását látva még hozzátette.

- A kartell az egy... kisebb királyságféle. Kicsi, de erős és befolyásos, úgyhogy nem árt, ha tisztázni tudjátok magatokat. Hajói vannak, meg ágyúi és rengeteg pénze.

A Vének Véne emelkedett szóra.

- Áttanulmányoztuk az iratokat, nagyúr. Köszönöm neked a... - egy pillanatig küszködött az új fogalommal, azután megtalálta a megfelelő szót - a hipnotekercset, amelyből az éjjel megismertem a birodalmi jogrend alapjait. Azt hiszem, nincs okunk félni.

- Úgy véled? - kérdezte kétkedve a bíró.

- Ha nincs áldozat, nincs bűn sem, nagyúr.

- Nincs áldozat?

A Vének Véne válaszként tapsolt egyet, mire két hasskarl félrehúzta a hologömböt rejtő bőrfüggönyt. A háromdimenziós képen jól látszott a felszabadított rabszolgatábor. Tüzek lobogtak a sátrak között, a volt foglyok, emberek, inszektoidok, ismeretlen fajú lények pedig sorban álltak egy jókora üst előtt.

Aziz győzelmi tort tartott. Az üst mellett állva sűrű, forró levessel töltötte meg a fatálakat.

- Szóval nincs áldozat?

- Nincsen, nagyúr.

A bíró elnevette magát.

- Ám legyen. Látom, sikerült a hagyományokat összhangba hozni az új korszak kihívásaival. De azért vigyázzatok, a cápák bosszút fognak állni!

- Mi is ott leszünk - felelte csendes elszántsággal a Vének vezetője.

A bíró felkelt, és elindult a birodalmiak konténertelepe felé. A gyűlésház kapujában megtorpant egy pillanatra, és visszanézett.

- Vének Véne?

- Igen, nagyúr?

- Mondd meg az ifjú vadásznak, hogy én is megkóstolnám a zsákmányát. Úgyhogy hagyjon egy tányérral a hallevesből.

Írta: Varga A. Csaba
A cikk az Alanori Krónika 27. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 8 szavazat alapján 8.1)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A rózsaszín cumi legendája (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 9. 01:07:39Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.