Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
Rendelési és fizetési feltételek
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Szólások március 18.
HKK - Zén Legendái: Baljós jelek január 23.
A pillanat képe
Sparhawk, a Királynő Bajnoka
Küldd el képeslapként!
Sparhawk, a Királynő Bajnoka, a pandion lovagrend dicső harcosa félelmetes látványt nyújt, amikor mogorva és csúnya lovával rohamra indul.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Eldritch Horror (magyar változat)
Termékismertető - A nagy western utazás
Termékismertető - Scythe - Magyar kiadás
Termékismertető - Super Munchkin
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Szólások

A lista folytatása...
Termékismertető - Dobókocka (30 oldalú)
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Világégés
Termékismertető - HKK - Zén 3. expedíciója: Manóváros
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Kreátor műhelye

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (603)
Fantasy könyv gyerekeknek! (3)
Alanori Krónikát vennék (59)
J. Goldenlane: Csillagfény (19)
Robert Jordan: Az idő kereke - Kérdések és teóriák (631)
Jutalom pont (5)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Swords Comics
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Raymond E. Feist: Sötét birodalom (részlet)

A nő dühösen felkiáltott.

Három fiatalember rohant el mellette, félrelökve a piactéren ácsorgó bámészkodókat és vásárlókat, és felforgatva a standok mellett álló kézikocsikat. Vezetőjük, egy magas, erős csontozatú, vörös hajú fiatal a sebesen iszkoló áldozat felé mutatott, majd társai felé fordult.

- Ott szalad!

Durbin kikötővárosára lassan kezdett leszállni az este, ahogy az elszánt fiatalok átverekedték magukat a sokaságon. A kereskedők felkapták az asztalokon álló legértékesebb árucikkeket, nehogy káruk származzon az útjukból mindent és mindenkit ellökdöső három fiatal ámokfutásából. Nyomukban megrökönyödés, átkok és fenyegetések szálltak, de ők egyáltalán nem foglalkoztak ezzel.

A Jal Pur-sivatag nyári hősége beette magát a város falaiba és utcaköveibe; a tenger felől fújdogáló lágy szellőt alig lehetett érezni. Még a kikötői sirályok is megelégedtek azzal, hogy mozdulatlanul üldögéljenek, és unottan csaptak le a kereskedők kocsijáról lehulló finomságokra. Az élénkebbek néha szárnyra kaptak, meglovagolva a kikötő köveiből folyamatosan áramló meleg levegőt, de egy-két kör után mindig visszatértek kényelmesen tollászkodó társaik mellé.

Az esti piacot sokan látogatták. Durbin lakóinak nagy része ugyanis a perzselő délutáni órákat az árnyékban hűsölve vészelte át, elmenekülve a gyilkos napsugarak elől. Ezek voltak a nyár legmelegebb napjai, ezért a város ritmusa még a szokásosnál is bágyadtabb volt. A sivatag peremén élők mindenkinél jobban tudták, hogy felesleges az elemek ereje ellen küzdeni. A dolgok úgy mentek, ahogy az istenek azt elrendezték.

Az egymást üldöző, fegyvert viselő és jól láthatóan veszélyes fiatalok nem számítottak szokatlan jelenségnek Durbinban, de az év- és napszakot tekintve merőben váratlanul ért mindenkit a látvány. Egyszerűen túl meleg volt a rohangászáshoz.

A menekülő férfi ránézésre sivatagi ember volt. Buggyos inget és bő nadrágok viselt. Barna bőrét sötétkék fejfedővel és nyitott köntössel védte a naptól, lábát rövid szárú csizmába bújtatta. Üldözőit egy északi ifjú vezette, aki a Szabad Városokból vagy talán a Szigetkirályságból származott. Vörös haja igazi ritkaságnak számított a Nagy Kesh Birodalomban.

Társai hasonló korúak voltak; egyikőjük széles vállú és sötét hajú, másikuk szőke és valamivel vékonyabb testfelépítésű. Bőrüket megbarnította a nap, a levegőben szálló por és homok. Eltökéltségük és megfeszülő vonásaik éveket adtak hozzá tényleges korukhoz. Tekintetüket egy pillanatra sem vették le a zsákmányról, kardjuk pedig végig a kezük ügyében maradt. Öltözékük egyértelművé tette, hogy az Árnyak Völgyéből jöttek; bricseszt, vászoninget, lovaglócsizmát és bőrmellényt viseltek a helyiek által kedvelt köntös és szandál helyett. Zsoldosok lehettek; fenyegető arckifejezésük alapján ez volt a legvalószínűbb.

Elértek egy széles sugárutat, amely a kikötő felé vezetett. A menekülő férfi kereskedők, bámészkodók és rakodómunkások között cikázva próbált nagyobb előnyre szert tenni. Az üldözők vezetője egy pillanatra megállt, és megszólalt.

- A gabonafuvarosok dokkja felé tart.

Gyors kézmozdulattal az egyik oldalsó utca felé küldte szőke társát, majd a sötét hajú felé fordult, hogy magához intse.

- Remélem, jól gondolod - válaszolta az alacsonyabb ifjú. - Kezd elegem lenni ebből a rohangálásból.

Az elöl álló rápillantott, és elvigyorodott.

- Túl sok időt töltöttél el fogadókban üldögélve és sört kortyolgatva, Zane. Vissza kellene térnünk a Szigetre, hogy újra Tillingbrook vendégszeretetét élvezhessük.

A másik alig kapott levegőt, így a válasz elmaradt. Nyögése azonban egyértelművé tette, hogy mennyire nem találja viccesnek társa övön aluli ütését. Letörölte a szemöldökén megülő izzadságot, majd a másik után indult. Nehezen tudta tartani a tempót, ezért nem pazarolhatta felesleges dolgokra maradék energiáját.

Durbin lakói szerencsére tudták, hogyan kezeljék a helyzetet. A párbajok, utcai verekedések, bandaháborúk és hasonló zavargások szinte mindennaposnak számítottak errefelé. Mire Jommy és Zane elérték a következő utcasarkot, ahol zsákmányuk befordult, hírük megelőzte őket. A kikötő felé vezetők utcák csaknem teljesen kiürültek. A járókelők, kereskedők és tengerészek a közeli fogadókba és kocsmákba húzódtak, megérezve a közeledő felfordulást. A házak ajtaja bezárult, az ablaktáblák becsapódtak, akik pedig nem tudtak az épületekben menedéket találni, azok minden apró fedezéket kihasználtak.

Jommy Killaroo egy pillanatra sem vette le szemét a zsákmányról; társa, Zane conDoin pedig a beugrókat és mellékutcákat pásztázta, nehogy valaki onnan csapjon le rájuk. De nem látott mást, csak durbini polgárokat, akik igyekeztek minél kisebbre összehúzni magukat, hogy elkerülje őket a baj.

Jommy látta, hogy emberük az utca végén befordult jobbra, és elégedetten felkiáltott.

- Épp Tad karjába rohan, ha az öcséd még mindig olyan gyors, mint régen.

Zane elvigyorodott.

- Abban nem lesz hiba. Suri nem menekülhet.

Jommy, Tad és Zane egy hónapja volt a férfi nyomában. Aziz Suri sokak szemében becsületes kereskedő volt, a Jal Pur-sivatag gyermeke, aki ritka fűszereket és drága olajat szállított a Szabad Városokból. Mások azonban tudták, hogy szabadúszó kém, aki értékes információkkal üzletel, és titkokat szállít megbízóinak. Ráadásul kapcsolatban áll az Éjsólymokkal, a Halál Rendjével.

A Kesh császára által megrendezett Nyárközép Fesztivál csaknem tragikus következményekkel zárult egy hónappal korábban. A császárság megdöntésére irányuló cselszövésnek végül az Árnyak Tanácsa vetett véget, amelynek ügynökei most a szétszóródott bérgyilkosok maradékát keresték. Ideje volt véget vetni az évszázadok óta tartó rémuralomnak.

Zane nehezen tudta csak tartani Jommy tempóját. Noha legalább olyan kitartó futónak számított, mint magasabb társa, a távolságot nem fogyasztotta olyan gyorsan. A hosszú lábát sebesen kapkodó Jommynak talán igaza volt: túl sok estét töltött söröskorsók társaságában. Mostanában egyre szorosabbnak érezte nadrágjait.

Az utca végére érve megpillantották a gabonafuvarosok dokkjait. A hosszan kikövezett partszakaszon három daru állt, mögötte pedig két nagyobb raktár. A dokk másik oldalán Tad bukkant fel, hangosan kiabálva.

- Ott benn! - mutogatott a két raktárépület közötti keskeny sikátor felé.

Jommy és két fiatalabb társa nem pazarolt szemernyi energiát sem arra, hogy elrejtsék közeledésüket. A Durbinban töltött hetek után elég jól ismerték már a várost, ezért jól tudták, hogy az áldozat zsákutcába került. Amikor odaértek, a férfi kiugrott, és a kikötő felé iramodott. A lenyugvó nap sugarai visszatükröződtek a vöröses tengerről; zsákmányuk hunyorogva fordult hátra, és homlokához emelt tenyérrel próbálta óvni szemét.

Jommy előrenyúlt, és megragadta a karját, épp csak annyira, hogy a lendület megfordítsa a másikat. A férfi csapkodni kezdett. Elveszítette egyensúlyát, és látszott, hogy minden igyekezete hiábavaló, nem tud talpon maradni. Jommy ismét utánakapott, hogy a tunikájánál fogva kapja el, de csak annyit sikerült elérnie, hogy Suri az ellenkező irányba botladozzon. Mielőtt ismét megragadhatta volna a vékony kereskedőt, az nekiesett a középső darunak.

A sivatagi férfi egy pillanatra elkábult, majd megfordult, és tántorogva mérte fel a környezetét. Hátralépett, hogy stabilizálja magát, de ezzel átlépett a peremen.

Ahhoz hasonló nyikkanás töltötte meg a levegőt, mintha valaki egy kutyakölyök lábára lépett volna, aztán a férfi eltűnt a mélységben. A három fiatalember azonnal a peremhez sietett, és kikukucskáltak felette. A darukötélen ott himbálózott áldozatuk, néhány arasszal a szabadon lebegő vastag háló felett. Ijedten pislogott lefelé, majd próbált feljebb húzódni. A kikötőgát szikláit ugyanis alig egylábnyi víz borította az apály miatt. Ha leesik, biztos, hogy nem ússza meg súlyosabb sérülések nélkül. A lapos hasú bárkák, amelyek a gabonát szokták szállítani, most mind odakinn horgonyoztak a mélyebb vízben.

- Húzzatok fel! - kiáltotta üldözői felé.

- Miért húznánk fel, Aziz? - kérdezte Jommy. - Egész Durbinon át kellett kergetnünk ebben az iszonyatos hőségben. - Kézfejével megtörölte homlokát, és lerázta az izzadságot, mintha csak igazolni akarná, hogy mennyire zokon vette a történteket. - Pedig nem akartunk mást, mint egy nyugalmas, baráti beszélgetést.

- Ismerlek benneteket, gyilkos gazemberek! - válaszolta a kereskedő. - A beszélgetéseitek miatt sokan meghaltak már.

Tad felhúzta a szemöldökét.

- Gyilkos gazemberek? Azt hiszem, összekever minket valaki mással.

Zane előhúzta az övébe dugott kést.

- A testvérem szerint összekeversz minket egy másik csapat gyilkos gazemberrel. Én azonban nem vagyok ebben olyan biztos. - Társaira nézett, és nekik szegezte a következő kérdést. - Ha elvágom a kötelet, szerintetek milyen esélyei vannak?

Tad előrehajolt, mintha felmérné a körülményeket, aztán levonta a következtetést.

- A sziklák legfeljebb húszlábnyira vannak. Egy az egyben fogadnék rá, hogy megússza egy súlyosabb láb- és kartöréssel.

Jommy válasza nem késett soká.

- Az attól függ, hogy esik. Egyszer láttam egy fickót, aki hátast dobott a létra legalsó fokáról, mégis beverte a fejét a kőbe, és betört a koponyája. Eltartott ugyan egy darabig, mire kiszenvedett, de végül is a halott az halott.

- Akkor levágom, és meglátjuk - ajánlkozott Zane.

- Ne! - üvöltötte a kereskedő.

- Nos, mindjárt itt az esti dagály - közölte Tad Azizzel. - Ha még ki tudsz tartani néhány órát, csak kicsit el kell rugaszkodnod, és elúsznod azokhoz a lépcsőkhöz - mutatott a kikötő másik vége felé.

- Persze csak akkor, ha a cápák nem kapják el addig - mondta Jommy Zane-nek.

- Nem tudok úszni! - vonyított a kereskedő.

- Nem sok lehetőséged volt megtanulni a sivatagban, ezt elismerem - jegyezte meg Zane.

- Úgy tűnik, nyakig benne vagy, nem igaz, komám? - tette fel a költői kérdést Jommy. - Mit szólnál egy kis üzlethez? Válaszolsz egy kérdésünkre, és ha tetszik a válasz, felhúzunk.

- És ha nem tetszik?

- Akkor elvágja a kötelet - mutatott Jommy Zane-re. - Kíváncsian várjuk, hogy megöl-e a zuhanás, vagy csak megnyomorít egész hátralévő életedre; akármennyi is maradjon belőle, mielőtt belefulladsz a közelgő dagályba.

- Barbár!

Jommy elvigyorodott.

- Neveztek már így néhányszor, mióta Keshben vagyok.

- Mit akartok tudni? - kérdezte a sivatagi ember.

- Csupán egyetlen dolgot - tüntette el a vigyort az arcáról Jommy. - Hol találjuk Jomo Ketlamit?

- Nem tudom - kiáltotta válaszul a férfi, miközben a lábával támasz után kutatott a hálóban.

- Tudjuk, hogy valahol a városban van - közölte vele Jommy. - Tudjuk, hogy nem hagyta el a falakat. És azt is tudjuk, hogy évek óta üzletelsz vele. Megmondom, mit ajánlok: közöld, hol van, és felhúzunk! Aztán megkeressük, megtudjuk tőle, ami érdekel minket, és megöljük. Neked nincs miért aggódnod.

- Vagy nem mondod meg, és itt hagyunk. Talán sikerül felmásznod a kötélen, és a daru tetejéről visszajutsz a partra, de ennyivel nem úszod meg. Elterjesztjük, hogy elárultad Ketlamit. Nem lesz más dolgunk, mint hogy rajtad tartjuk a szemünket, és megvárjuk, amíg felbukkan, hogy megöljön, majd utána kapjuk el. - Jommy vigyora visszatért. - Ne mondd, hogy nem hagytunk neked választást!

- Nem tudom! - kiáltotta a rémült kereskedő.

- Öt birodalmi ezüst azt mondja, hogy nem hal meg, amikor a sziklákra esik - szólalt meg Tad.

- Nem tudom - csóválta meg a fejét Zane. - Ezt nem éri meg egy az egyben tartani.

- Mit mondasz arra, hogy négy ezüstödet az én ötömért cserébe?

Zane lelkesen bólintott.

- Rendben!

- Várjatok!

- Mire? - kérdezte Jommy.

- Könyörgöm, ne vágjátok el a kötelet! Gyerekeim vannak!

- Hazudsz! - vágta rá Zane. - Mindenki tudja, hogy azzal dicsekszel a bordélyok lányainak, hogy nincs feleséged.

- Nem is azt mondtam, hogy van feleségem - ismerte be a kis ember. - De törődöm azzal a maréknyi fattyúval, akiket nemzettem.

- Igazán nagylelkű vagy, barátom - jegyezte meg Jommy.

- Vannak emberek, akik még ennyit sem tesznek a kölykeikért - mutatott rá a kötélen himbálózó kereskedő. - A legidősebbet a házamba fogadtam, hogy szakmát tanuljon.

- Szakmát tőled? - kérdezte Zane. - Kereskedelmet, kémkedést, hazudozást vagy hamiskártyázást?

- Tisztában vagy vele, hogy amíg itt cseverészünk, lassan megjön a dagály? - vágott közbe Tad.

- Tehát? - nézett a barátaira Jommy összehúzott szemmel.

- Hát, ha túl sokáig várunk, az nagyban megnöveli az esélyét, hogy simán csak megfullad, ezért a tét törölve.

- Ezt nem teheted! - hördült fel Zane. Meglendítette a hosszú pengéjű vadászkést, leguggolt, és fűrészelni kezdte a daru tetejéről lógó kötelet.

- Ne! - ordított pánikba esve az apró kereskedő. - Beszélek!

- Akkor beszélj! - felelte Jommy.

- Addig nem, amíg nem húztok fel!

Zane a társaira nézett.

- Megfontoljuk a kérést?

- Alig hiszem, hogy képes lenne hármunkat legyőzni - közölte Tad. - Hiszen csak egy csontos kis sivataglakóról van szó, mi pedig... hmm, mik is vagyunk?

- Gyilkos gazembereknek nevezett - segítette ki Jommy.

- Húzzuk hát fel! - válaszolta Jommy.

Tad és Zane a csörlőhöz lépett, és tekerni kezdték, hogy felhúzzák a hálót. A jól olajozott szerkezet könnyen mozgott, és az apró férfi hamar felemelkedett néhány lábnyit. Feje előbukkant a dokk pereme felett.

Jommy kivonta kardját, és a kövezet felé mutatott.

- Tegyétek oda, fiúk!

Tad és Zane abbahagyta a csörlőzést. Rögzítették a zárat, nehogy a háló visszaessen a tengerbe, és megragadták a hosszú kart, amellyel a szerkezetet forgatni lehetett. Miután a kereskedő a szárazföld fölé került, eleresztette a kötelet, és félembernyi magasságból a földre huppant.

Jommy azonnal a férfi torkához emelte kardja hegyét, mielőtt a másiknak egyáltalán megfordulhatott volna fejében a szökés gondolata.

- Most pedig elmondod nekünk, hogy hol találjuk meg Jomo Ketlamit!

Aziz lesütött szemmel szólalt meg:

- Azonnal végeznetek kell vele és a szolgáival, ahogy megtaláltátok, különben nekem végem!

- Ez a terv - mondta Jommy. - Most pedig közöld, hol van!

- Tévedtetek, amikor azt feltételeztétek, hogy még a városban van. Több utat ismer a fal túloldalára, mint egy csatornapatkány. A dombok között, nagyjából félnapi lovaglásra délnyugatra megtaláljátok a rejtekhelyét.

- És ezt honnan tudod ilyen biztosra? - kérdezte Tad.

- Üzent nekem, mielőtt elmenekült. Szüksége van rám. Nélkülem nem tudna üzenetet küldeni szövetségeseinek a Keserű-tenger többi városába. Két nap múlva kellene a barlangokhoz mennem, hogy elvigyem az üzeneteket a gyilkos testvériség többi tagjának.

- Szerintem öljük meg - ajánlotta Zane. - Sokkal mélyebben benne van, mint gondoltuk.

- Nem - felelte Jommy, aki eltette kardját, miközben Tad megragadta Aziz vállát. - Szerintem inkább vigyük vissza a fogadóba. Beszéljen apáddal, és hagyjuk, hogy ő hozza meg a végső döntést! - A kereskedő felé fordulva folytatta: - Nekem teljesen mindegy, hogy életben maradsz-e vagy sem. Én a helyedben arra fordítanám minden energiámat, hogy meggyőzz minket, hasznosabb vagy élve.

A férfi bólintott.

- Gyerünk! - szólalt meg Jommy. - Ha hazudtál, akkor a fattyaidnak meg kell tanulniuk gondoskodniuk magukról.

- Az életükre esküszöm, hogy az igazat mondom.

- Ne tedd! - vágta rá Jommy - Inkább a saját életedre esküdj!

A nap lassan lebukott a nyugati látóhatáron, és a négy férfi elindult a kikötőből a hatalmas egérlyuk felé, amelyet Durbinnak neveztek.

Fegyveresek zavarták meg az éjszaka nyugalmát. Előttük szűk barlang húzódott, amely száján egyszerre csak egyikőjük fért át. A bejárat félig rejtve maradt a belógó sziklaperem alatt, az ide vezető enyhe emelkedőt pedig már csaknem teljesen kiegyenesítette az erózió. Két íjász guggolt a barlang fölött, hogy azonnal leszedjenek bárkit, aki engedély nélkül jön ki.

Köd ült a Keserű-tengerre, a sűrű felhők felett nem látszott a hold tányérja. Az éjszaka szénfekete volt, a barlangot körülvevő emberek alig tudták kivenni mellettük álló társuk körvonalát.

Caleb, Pug fia, várakozásra intette a három ifjút. Mögötte testvére, Magnus állt, készen arra, hogy válaszoljon az esetleges mágikus támadásokra. Tucatnyi másik fegyveres haladt a barlang túlsó bejárata felé, hogy alig százyardnyira tőlük hasonló félkört alkossanak.

A testvérek meglehetősen hasonlítottak egymásra. Magasak, karcsúak de mégis izmosak voltak, hajuk vállig ért. Királyi tartásukat édesanyjuktól örökölték, tekintetük pedig olyan átható volt, hogy akit hosszabb ideig vizslattak, az kényelmetlenül érezte magát. Leglényegesebb különbség a színekben volt. Caleb haja és szeme sötétbarna volt, Magnus haja pedig olyan világos szőke, hogy a napon szinte fehérnek látszott, szeme kéken csillogott. Caleb vadászöltözéket viselt, tunikát, nadrágot, térdig érő csizmát és karimás kalapot; Magnus fekete köntöst, amelynek csuklyáját hátrahajtotta.

Caleb testvérével az éjszaka legnagyobb részét Aziz, a kereskedő kikérdezésével töltötte. Magnus ugyan nem rendelkezett olyan mágikus képességgel, hogy megmondja, a férfi mikor hazudik, de erről a másik nem tudott. Magnus rövid, de hatásos bemutatót tartott mágiájából, ami meggyőzte a kereskedőt arról, hogy a hazudozásnak nincs sok értelme. Magnus hajnal előtt nem sokkal tért vissza Calebbel, miután nyomolvasás és mágia segítségével meggyőződtek róla, hogy zsákmányuk tényleg a barlangban rejtőzik. Magnus levitáció segítségével harminc méter magasságba emelte magát és testvérét, ezért senki sem láthatta őket, amikor az ellenséges őrjáratok elérték a domb tetejét. Olyan sötét volt, hogy akkor sem pillanthatták volna meg őket, ha egyenesen felfelé néznek.

Egy magányos őrt állítottak nem sokkal lejjebb a parton, hogy senki ne hagyhassa el a helyszínt, miközben Magnus visszatért Kesh városába Chezarulhoz. Az egykori kereskedő a Tanács legmegbízhatóbb ügynökei közé tartozott; gyorsan összeszedte harcosait, és mágia segítségével egy órán belül meg is érkeztek. Alkonyatkor közelítették meg a barlangokat, és a sötétség beállta után foglalták el pozíciójukat.

Legvalószínűbbnek az tűnt, hogy Jomo Ketlami a barlangban húzta meg magát legalább féltucatnyi bérgyilkosával. Azizra várt, mert az ő segítségével akarta megszervezni menekülésüket. Az elmúlt hónapok eseményeit figyelembe véve ők lehettek az Éjsólymok legeltökéltebb, legaljasabb és legfanatikusabb túlélői.

Mióta Leso Varen és az Éjsólymok cselszövése kudarcot vallott, az új császár azonnal megtette a szükséges lépéseket. Keshi kémek és az Árnyak Tanácsának ügynökei egyesített erővel kutattak át minden szóba jöhető rejtekhelyet a birodalomban. A császár rendeletének értelmében ezekre az emberekre azonnali halálos ítélet várt.

A Szigetkirályságban hasonló hadműveletek zajlottak, csakúgy, mint Roldemben, Olaskóban és a Keleti Királyságok jelentősebb államaiban. A Tanács meg volt győződve róla, hogy az utolsó védőbástyát is felszámolták, egy kivételével: a gyilkos testvériség forrását. A nagymester erről a búvóhelyről mozgatta az egész kontinenst lefedő szálakat a háló közepén ülő pókhoz hasonlóan. A barlangban rejtőzködő férfiak pedig minden bizonnyal tudták, hogy hol van a Halál Rendjének főhadiszállása.

Caleb megadta a jelet. Az íjászok mögött, a kiszögellésen álló őrszem felemelte a kezében tartott lámpás egyik fedőlapját, mire a parton álló katonák elindultak a másik bejárat felé. Magnus mindent megtett annak érdekében, hogy ne fussanak bele rejtett mágikus csapdákba. Az e világi kelepcék tekintetében azonban már nem volt ilyen biztos. A tucatnyi fegyveres, aki bement a barlangba, a Tanács legjobb kardforgatóinak számított egész Keshben, és puszta kezes harcban sem volt párjuk. Készen álltak arra, hogy akár életüket áldozzák az ügyért, mert egyszer s mindenkorra meg akarták szabadítani Midkemiát az Éjsólymok rémuralmától.

Újabb fél tucat fegyveres foglalta el helyét a második bejáratnál, és két íjász helyezkedett el a felső sziklákon. A parancs egyértelmű volt: védjék saját életüket, de Jomo Ketlamit mindenáron élve fogják el.

Caleb a kisebb barlang felé intette embereit, hogy elkapják azokat, akik menekülni próbálnak. A halvány lámpafénynél alig látható kézmozdulatokkal utasította őket, hogy álljanak készenlétben, és húzódjanak közelebb. A lámpást hordozó férfi felé fordult, aki leeresztette az oldallemezt, és a tengerpart ismét sötétbe borult.

Lassan vánszorogtak a percek. A csendet csak a hullámok ritmusos moraja és egy távoli énekesmadár trillázása törte meg. Jommy a barlangnyílás másik oldalán álló Caleb felé biccentett, majd megfordult, hogy lássa, mit csinál két fiatalabb barátja. A sötétben annyit tudott csak kivenni, hogy Tad és Zane közvetlenül mögötte állnak, és feszülten figyelik a bejáratot. Az együtt töltött hónapok alatt kapcsolatuk szorosabbá vált, és gyakran érezte magát a másik kettő rokonának. Sokkal többször kellett vállalnia a legidősebb testvér szerepét, mint gondolta. A családjuk is szeretettel fogadta, és úgy érezhette magát közöttük, mintha otthon lett volna. Ez az otthon azonban nem volt szokványos; el kellett fogadnia számos megmagyarázhatatlan dolgot is, amióta találkozott Calebbel és fiaival. Egyvalami felől azonban teljesen biztos volt; bármikor az életét áldozná értük, és tudta, hogy az érzés kölcsönös.

Hirtelen kiáltás hallatszott, és szinte azonnal dulakodás szakította félbe a békésnek tűnő éjszakát.

A barlangból kirobbanó első bérgyilkos Caleb kardlapját kapta az arcába. Törött orrából vérszökőkút fakadt, Jommy azonban egy pillanatnyi tétovázás nélkül ütötte le fegyverének markolatával. Zane megragadta a lehanyatló férfi gallérját, és elpenderítette az útból.

A második bérgyilkos látta társa elestét, de a sötétség miatt arról nem sok fogalma lehetett, hogy mi történt vele. Előreszegezett karddal lépett ki egy pillanatnyi tétovázás után. Caleb pengéje nagyot csendült, ahogy hárította az oldalának irányzott csapást. Jommy előrelépett, hogy letaglózza a második férfit is, de ekkor valami felszakította tunikáját. A barlang szájába lépve csaknem felnyársalta magát a harmadik fegyveres kardján. Hátán égető érzés futott végig, ahogy a másik megpróbálta visszahúzni a pengét.

Jommy a fájdalommal nem törődve fültövön csapta a Calebbel szemben álló bérgyilkost, majd újabb szúrást érzett az oldalán. A mögötte álló férfi nem tudta kiszabadítani kardját a ruhájából.

Caleb bal kezével megragadta Jommy ingét, és határozottan hátrafelé rántotta, hogy megszüntesse a közvetlen veszélyt. Zane a bérgyilkos felé csapott, ám ekkor egy negyedik férfi tűnt elő a nyílásból. Ez nem törődött velük, hanem egyenesen a part felé iramodott.

- Állítsátok meg! - kiáltotta Caleb.

Sistergő hang támadt felettük, mintha villám csapott volna le az égből. Az éjszaka megtelt fénnyel, ahogy az energialövedék elhagyta Magnus kezét. Vakító kékség ragyogta be a barlang száját és a partot, ahogy a gömbbé formálódó varázslat a menekülő férfi nyomába indult. Egy pillanattal később utol is érte. A bérgyilkos ordítva zuhant el, összegörnyedt testén tovább villóztak a fények. A varázslatot kísérő recsegés csak még baljósabbá tette a látványt.

Caleb és Magnus a férfihoz rohant, miközben a fiúk és a Tanács többi ügynöke ártalmatlanná tette a többi bérgyilkost.

- Jövünk kifelé! - kiáltotta egy ismerős hang, majd szívdobbanásnyi idővel később Chezarul lépett elő a barlangból. - Hogy szerepeltünk? - érdeklődött.

Jommy az elesett férfi felé intett.

- Fényt! - lépett oda Caleb.

Két lámpás sugara világította meg a partot. A földön összegörnyedve ott feküdt a szökni készülő bérgyilkos, testét még mindig görcsök rázták, hiába aludt már ki a varázslat energiája. Magnus szólalt meg először.

- Kötözzétek meg, mielőtt megszüntetem a mágiát! Eddig nem tudott semmilyen mérget vagy egyéb ártalmas eszközt használni, de alaposan át kell kutatnotok!

Caleb lenézett a férfira, akit hetek óta keresett. Jomo Ketlami iszonyú kínokat élhetett át, arca teljesen eltorzult. Ökle a levegőbe meredt, könyöke viszont szorosan a testéhez tapadt. Törzse felajzott íjként feszült, lába erőtlenül kaparta a homokot. Caleb megvizsgálta a férfi ruházatát. Két méregpirulát és egy amulettet talált, a vasból készült Éjsólyom emblémát, amelyet olyan jól ismert már. Előhúzott egy vékony bőrszíjat erszényéből, és olyan könnyedén fordította meg a reszkető férfit, mintha csak egy frissen elejtett őz hevert volna előtte. Végtagjait is ugyanúgy kötözte össze, akár egy sikeres vadászat végén a zsákmányét.

- Nézzétek meg a száját! - javasolta Magnus.

- Több fény kell!

Egy lámpást emeltek Ketlami arcához. Caleb jobb kezét a férfi arcára tapasztotta, és kifeszítette a száját. Közelebb intette a fényt.

- Ez vajon micsoda? - csodálkozott el.

Kinyújtotta bal kezét, amelybe valaki egy fogót helyezett. Caleb Ketlami szájába nyúlt, és kirángatott egy lazának tűnő fogat. A fogoly nyöszörgése kicsit hangosabb lett, de más ellenállásra képtelen volt.

- Üreges fog - vonta le a következtetést Caleb. Felállt, és Magnus felé fordult. - Azt hiszem, elengedheted.

Magnus eloszlatta a varázslatot. A fogoly erőtlenül zuhant össze, és úgy zihált, mint a hajszolt kutya.

A Ketlamihoz közelebb lépő Chezarul megszólalt:

- Ketten meghaltak, egy valószínűleg nem éli túl az éjszakát, de hármat elkaptunk. Ők eszméletlenül és megkötözve fekszenek nem messze.

Caleb bólintott.

- Nézd meg őket is, van-e náluk méreg! - Jommyra nézett. - Megsérültél.

- Voltam már rosszabbul is - felelte a fiatalember vigyorogva. - Legutóbb, amikor Karomin Hawkinsszal gyakoroltam, háromszor is megvágott, pedig nem is igazán erőlködött.

Caleb megvizsgálta a másik ingén egyre terjedő vérfoltot, és nem hagyta annyiban.

- Kötöztesd be, fiú, különben Marie leszedi a fejemet!

Jommy Tad és Zane felé kacsintott, akik a többiekkel együtt a zsákmány mellé sorakoztak.

- Édesanyátok aztán törődik velem, nem igaz?

Tad savanyú képet vágott.

- Azt hiszem, téged szeret a legjobban.

Zane rábólintott.

- Esküszöm, ez tényleg így van.

Jommy mosolya még szélesebb lett.

- De csak azért, mert ti egész életetekben kínoztátok, én viszont csak néhány hónapja bosszantom. Hamar meg fog unni engem is.

- Nem kétséges - csatlakozott a társalgáshoz Magnus. Végigmérte a vörös hajú Jommyt, aki gyorsan a Varázsló-sziget legkedveltebb lakói közé emelkedett, és könnyen beilleszkedett Caleb fogadott családjába. Nehéz helyzetekben mindig keménynek, hűségesnek és megbízhatónak bizonyult. Bármikor készen állt áldozatot hozni a többiekért, de egy pillanatra sem veszítette el humorérzékét.

Tad odébb húzódott, és a mozdulatlanul fekvő Ketlamira nézett, aki nyöszörögve és káromkodva hevert a homokon.

- Most mi lesz?

- Apánk elé kell vinnünk - válaszolta Caleb. Chezarul felé fordulva folytatta: - Vigyétek vissza a másik három foglyot a városba, és szedjétek ki belőlük, amit csak tudtok! Ezek lehetnek az utolsó Durbinban ragadt Éjsólymok, de ha csak felmerül a további szökevények híre, facsarjatok ki belőlük is mindent! Aztán gondoskodjatok róla, hogy többé ne árthassanak senkinek!

Chezarul bólintott, és utasítást kezdett osztani az embereinek. Magnus előhúzott egy gömböt, és megszólalt.

- Fiúk, álljatok közelebb!

Ketlami fölé állt, miközben Caleb egyik kezével a fogoly gallérját, a másikkal testvére fekete köntösének szegélyét fogta meg. Jommy Magnus vállára tette karját, Tad és Zane pedig közvetlenül Caleb mögé sorakozott.

Magnus megnyomott egy kapcsolót a gömbön, és egy szempillantással később mindannyian eltűntek. Chezarul és emberei egyedül maradtak a tengerparton, hogy a durbini Éjsólymok utolsó életben maradt tagjait a városba szállítsák. Ha szerencséjük volt, akkor ezzel egész Kesht megszabadították a Halál Rendjétől.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Katherine Patterson: Híd Terabithia földjére (részlet).

Létrehozás: 2007. február 16. 10:36:37Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről

© Beholder Kft., 2003 - 2017
1680 Budapest, Pf. 4 (Megváltozott!) | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.