Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
Rendelési és fizetési feltételek
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kártyái - Gemina erdeje november 27.
HKK - Zén Legendái: Jégvilág szeptember 25.
A pillanat képe
Hajtóvadászat
Küldd el képeslapként!
Egy mozgalmas tengeri jelenet a Hajtóvadászat című könyvből.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Dobókocka (20 oldalú)
Termékismertető - Kártyaalbum lap (10 darab)
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Tengermély
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Kreátor műhelye

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (607)
Alanori Krónikát vennék (60)
Fantasy könyv gyerekeknek! (4)
J. Goldenlane: Csillagfény (19)
Robert Jordan: Az idő kereke - Kérdések és teóriák (631)
Jutalom pont (5)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Swords Comics
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Juliet E. McKenna: Déli tűz (részlet 2.)

Kheda felriadt. Határozottan úgy érezte, hogy nézik. Kinyitotta a szemét, és nyugtázta, hogy arrébb gurult álmában, nyilván azért, hogy elbújjon a hajnal elkerülhetetlen világossága elől. Csak a pálmaleveleket látta, amiket előző este még ő maga gyűjtött, hogy rögtönözhessen magának valamiféle éjszakai menedéket.

Nem mintha szükség lett volna rá! Mikor érkeznek már meg az esőzések? Most már éjszaka is éppolyan hőség van, mint nappal! Vajon ezt a késlekedést is valami mágiaébresztette gonoszság okozza, az tereli el a vihar szelét? És mi ez a zaj? Biztos, hogy van mögötted valaki! De ki lehet az? A szükségesnél is jobban elrejtetted magad!

Keresett egy félreeső, náddal sűrűn benőtt kis völgyecskét, kellően messze mind a vadcsapásoktól, mind a távoli falvakhoz vezető, szélesebb ösvényektől. Nem gyújtott tüzet, nehogy odavonzza a kíváncsiskodókat, pedig a bokája még most is lüktetett az itt tenyésző vérszívó rovarok csípésétől - még a parfümfa elmorzsolt levele sem riasztotta vissza őket.

És különben sem lett volna mit megfőznöd azon a tűzön. Daish Reik igazán nem lenne odáig lelkesedésében, ha láthatná, hogy hogyan boldogulsz idekinn az erdőben! Miféle kifogással állnál elé, hogy megmagyarázd, miért vagy ilyen éhes, szomjas és fáradt? Hogy még mindig azt várod, Telouet hozza a reggelidet?

Kheda lassan a másik oldalára gurult, és igyekezett úgy tenni, mintha még mindig aludna. Az ágyként maga alá halmozott, száraz lillaágak halkan felnyikordultak. Lassan kinyitotta a szemét, épp csak annyira, hogy kilásson szempillája függönye mögül. Valóban nézték. Egy loál méregette gyanakodva a Kheda emelte, lejtős tetejű kis pálmakunyhót, macskaszerű, háromszögletű füle idegesen rezgett. A férfi irányába fülelt. A hátsóján ült, hosszú, dús farkát oldalra kanyarintotta, zavaróan emberszerű kezében egy bot volt, azzal turkált az avarban. Ha a lábán állt volna, nem a négy mancsán, talán egy ember mellkasáig is felért volna. És legalább olyan erős volt, mint egy ember - szőrös karja és lába volt olyan vastag, mint Khedáé. A pofája azonban egyáltalán nem volt emberszerű: fekete orrával a levegőbe szippantott, a nyelve döbbenetesen rózsaszínen villant, ahogy lenyalta hosszú, fehér fogáról valami szerencsétlen gyíkféleség utolsó pikkelyeit. Bármelyik kutya büszke lehetett volna ilyen agyarakra. Lassan pislogott, a szeme tökéletesen kerek volt, és éppolyan sötét, mint gyapjas, feketésbarna szőre. Végül úgy döntött, hogy Kheda nem érdekli, és nem is fenyegeti: tovább ásott az avarban, előreejtette széles, fehér prémgalléros vállát.

Ami miatt köpenyes loálnak hívnak. De nem is tudtam, hogy ekkorára megnősz! A Daish-birtok csíkos loáljai épp csak feleekkorák!

A loál megpillantott valamit a földön, felkapott egy tekergőző ezerlábút, és a szájába tömte. Kheda a tisztás túloldalán fekve is jól hallotta, mekkorákat reccsen az állat páncélja a loál foga alatt. Óvatosan felkönyökölt. Most már ő is megérezte, hogy a gyomra milyen kétségbeesetten követeli a jussát - valamit a mellé az előző esti, pár lédús taritszár mellé. Nem talált mást sötétedés előtt. A férfi megengedett magának egy kurta kis vigyort.

A költők mindig azzal jönnek, hogy az erdőben éjszakázó gyermekeknek érett gyümölcsöt és édes diókat hoznak a loálok. Van nálad bármi, amit szívesen adnál, barátom, és aminek nincs feleennyi lába sem?

Kheda hallotta, hogy a diópálmák és a vörös nád sűrűjében ébredezni kezdenek a dicsmadarak, reggeli himnuszukhoz készülődnek. A nap magasabbra hágott, a völgyecskét elöntötte a fény, és daluk alatt valami mélyebb, erősebb hang is felmorajlott. Kheda felnézett, és újabb loálokat pillantott meg - apró, foltos loálokat, ilyenekkel odahaza is gyakran találkoztak Daish Reik vadászkirándulásain. Felültek, a napra néztek, felemelték a karjukat, sütkéreztek meleg ígéretében, és gyengéden, boldogan nyöszörögtek örömükben.

- Épp elég okunk van rá, hogy lenézzük az északi barbárokat, édes fiam, részint az is, hogy értelmetlen istenségeket csináltak a napból és a holdakból. Semmivel sem jobbak az éneklő loáloknál!

Csak azt nem tudom, hogy ezek a déli hódítók is a saját isteneiket imádják-e, apám!

Khedát hajtotta a kötelessége, felült, hogy induljon tovább. A mellette lévő diópálmán hangos csivitelés tört fel, és Kheda is, a köpenyes loál is azonnal odanézett. Egy kisebb loál volt az, törékeny kis kölyköt szorított a mellére. Kifejezetten sértettnek hangzott.

Ő nyilván a te drága jó feleséged, és úgy hallom, nem örül, hogy nem vittél neki reggelit!

A nőstény hirtelen abbahagyta a perelést, és a domb felé fordult. Hirtelen felgörbítette a farkát, és hosszú prémszegély csúszott a vállára. Valamit odavakkantott a hímnek is, aki sietve eleresztette a botot, és két kézzel felkapaszkodott a diópálmára. Hosszú farka csak úgy csapkodott mögötte. A két állat meglepő fürgeséggel átugrott egy magas vasfára, erőteljes lábuk könnyedén repítette át őket a széles űrön, a kezük erősen a faágakra tapadt. A következő pillanatban már ott sem voltak, egészen elnyelte őket az erdő sűrű, zöld lombtakarója. A foltos loálok is elmenekültek, a visszhangzó csend magáért beszélt. Egy kékhátú görbecsőr harsány figyelmeztetése harsant kicsit feljebb, a nádtarlón, és a visszhang csendjében egy ember félreismerhetetlen köhögése harsant.

Kheda magához húzta Telouet kardját, és az övébe szúrta, mielőtt a poros kalcedonbogyó-bokrok ritkás rejteke felé kúszott volna. A tekintetével a földet fürkészte óvatosan, esze ágában sem volt beletenyerelni az ásogató loál felzavarta ezerlábúakba és skorpiókba. Ismét köhögést hallott, de hamar elfojtották. Kheda hallotta, hogy halkan, de nem véletlenül megreccsen egy száraz gally a földön, és a sűrűn egymásra nőtt nádtövek suhogva nyílnak szét. Egy vadászcsapat osont le óvatosan az ösvényen.

Még ha nem is rád vadásznak, akkor sem szeretnél magyarázkodni, hogy mit keresel itt - bárki hírt vihet Derasullába! Nem most, mikor már ilyen közel vagy a kereskedő partokhoz, mikor már átvágtál az egész átkozott óriásszigeten!

Kheda elirigyelte a loál forgatható fülét, szerette volna hallani, mi folyik mögötte. Óvatosan bekúszott a bokrok mögé, hogy közte és a hangok között legyen, és folyamatosan figyelte az erdőt, hogy megrebben-e valahol a zöld, vagy felszállnak-e a riadt madarak. Hirtelen hangosabb lett a közeledő férfiak zaja. Kheda felkuporodott, elfordult, hogy amilyen gyorsan csak tud, elcsusszanhasson a völgyben, de így is üldözői szemmagassága alatt maradt.

Valaki felrikoltott, és újabb kiáltás válaszolt rá a völgy felső részéből. Kheda felegyenesedett, és futásnak eredt. Elérte a patakot - az év ezen szakában épp csak pár kavicsból álló vonal jelölte a helyét, és néhány tócsa maradt meg a zöld foltos kövek között. Bokáig elsüllyedt, kibillent az egyensúlyából, és megpróbált megkapaszkodni egy facsemetében, de rá kellett jönnie, hogy gyenge a gyökere. Kirántotta a bűzös földből, és majdnem elesett.

- Segítsek? - tűnt fel egy vadász szélesen vigyorogva. Az egyik vállán egy háló lógott, a másik kezében vaskos lándzsa fénylett. Egyenesen Khedára szegezte. - Gyertek csak, nézzétek, mit fogtam! - kiáltott a társainak.

Kheda a lába körül terjengő sarat nézegette, míg csak nem talált valami szilárdnak tűnő helyet, és a facsemete segítségével odaevickélt. Mire szilárd talajra ért, már hat vadász vette körül. Kheda kifejezéstelen arccal nézett maga elé, és lesütötte a tekintetét.

Ketten is a patak rossz oldalára kerültek, és csak tőr van náluk; ez melletted szól. Az első pillanatban csak néggyel kell megküzdened, de kettejüknél is lándzsa van, úgyhogy jobb, ha kivárod a megfelelő pillanatot! Mit mondana Telouet? "Sose bocsátkozz harcba, amíg nem te diktálod a feltételeket!"

- Mit tudsz felhozni a mentségedre? - A vadászcsapat vezére a vállára vetette nehéz, szögletes bozótvágó pengéjét, lesétált a lejtőn, és megállt Khedával szemtől szembe.

- Semmi mondanivalóm nincsen - válaszolta Kheda kurtán. - Egyszerű vándor vagyok!

A vadász ökle mélyen Kheda gyomrába csapott, épp csak egy ujjnyival a bordái alatt.

- Tisztességesen beszélj velem, koldusfajzat!

Kheda térdre rogyott, levegő után kapkodott. Nem tudta megállítani a vadászt, aki lehajolt, és megrántotta Telouet kardját, szinte kitépte Kheda övéről. A kard hüvelye mély karmolást ejtett Kheda mezítelen mellkasán.

- Koldus vagy tolvaj? Semmit sem tudunk rólad, csak hogy miféle ruhákban jársz, és miféle fegyvert hordasz az öveden! Egy tisztességes utazónak lenne takarója éjszakára, valamiféle kereskednivaló holmija vagy a mestersége szerszámai! - A fickó elismerően füttyentett egyet, átdobta a saját kését az egyik társának, és alaposabban szemügyre vette a kardot. - És a hozzád hasonló mocskoknak amúgy sem kellene ilyesféle kardot hordaniuk!

Kheda nagy nehezen talpra kecmergett. Az oldala sajgott, a gyomra égett, de megpróbált békülékeny hangot megütni.

- Ez az én kardom, a szavamat adom rá!

- A gazdád kardja, rabszolga! - feddte meg a vadászok vezére, és felemelte a kardot, hogy még jobban lássa. - A markolat aranyozott, ezüstözött, és zafírokkal van kirakva! - Egy kicsit kijjebb csúsztatta a pengét a hüvelyből. - Edzettacél penge. Egy hadúr kíséretén kívül senki sem hord ilyesmit; és ami azt illeti, selymet sem!

Ő is, a társai is durva vászonholmit viseltek. Eredetileg zöld lehetett, de mostanra már kifakult, annyit mosták, és a számtalan vadászat összes zsákmánya foltot hagyott rajta.

- Nem túl bölcs selyemben nekivágni az efféle útnak - mérte végig egy másik vadász Kheda szakadt, mocskos nadrágját. Gonoszkodva elvigyorodott.

Nem ám! Akkor meg miért nem találtál magadnak valamiféle más ruhát, te bolond? Nem mintha nem láttál volna épp elég holmit száradni a világvégi, kis hegyi falvak körül, a parfümfákra terítve! Nem gondolod, hogy most megfizetsz a sok aggodalmaskodásért, hogy egyfolytában azon merengtél, vajon nem valami ártatlant vádolnak-e majd meg a lopással, hogy nem teszel-e tönkre régi jó barátságokat?

- Már egy álló napja követünk. - A fő vadászt bosszantotta, hogy Kheda hallgat. Alaposan meglökte a vállát, hogy figyeljen. - Mióta csak átkeltél a hegygerincen! Egy darabig elvesztettünk, de ma reggel újra megtaláltuk a nyomodat!

Kheda önkéntelenül is visszanézett a még most is reggeli párába burkolódzó, fogazott csúcsokra.

- Akkor tudjátok azt is, hogy semmi rosszat nem tettem, csak azt vettem el, amit az erdő ajánlott!

- Akkor is szökött rabszolga vagy! - mordult fel az egyik ember, és a lándzsájára támaszkodott.

- Most már azt is látom, hogy Daish rabszolga voltál! - biccentett a vezetőjük Kheda görbe tőre felé.

Kheda nem tehetett róla, erre már megdermedt, és dacosan kihúzta a vállát.

- Nézd csak, akkorát ugrott, mint egy megriasztott madárka - jegyezte meg az egyik vadász jóleső elégedettséggel.

- Ez a tőr is szép darab! - A vezérük ráérősen meglóbálta Telouet kardját. - Abból majd kiderül, hogy kinek a háztartásából szökött meg, amint megmutatjuk valakinek, aki ért hozzá! És akkor azt hiszem, egészen szépen megjutalmaznak majd, hogy visszavittük, nem, fiúk?

Amint Ulla Safar hírét veszi ennek az egésznek, egy hadsereget küld szét, hogy megkerítse azt, akitől elvették Daish Kheda tőrét - élve vagy holtan, neki aztán olyan mindegy!

- Nem vagyok szökevény - mondta Kheda halkan.

- Azt mondják, Daish Kheda meghalt, méghozzá vízbe fulladt. - A vadászok vezetője előrehajolt, a lehelete büdös volt, hosszú haját és szakállát jó rég nem moshatta meg. - Megpróbáltál meglépni a kavarodásban, hogy jó messze járj már, mire kikiáltják az új hadurat, ugye?

Kheda megrázta a fejét, de a szíve elnehezedett.

Hát persze. Ulla Safar olyan széles körben terjeszti a híreket, amilyen széles körben csak terjeszteni tudja, és örömmel látja, ha valaki a Daishok kárára fordítja az utódlás káoszát - közben persze azért elkeseredetten csóválja a fejét. Mindig eltűnik pár rabszolga, ha meghal egy hadúr, néha szinte nyájakban menekülnek! Sirketnek semmihez sincs joga, amíg nem jelenti be, hogy ő az új hadúr, és nem készíttet elszámolást a birtok kincseiről. Ulla Safar odáig lesz a boldogságtól, ha időközben minél nagyobb veszteségek érik Daisht. Ebbe a lehetőségbe nem gondoltál bele, miközben átvágtál a hegyeken, és a tájban gyönyörködtél?

- Erre már nincs mit mondanod, ugye? - gúnyolódott a vadászok vezetője. Még mindig Telouet kardjával játszott. - Kifogytál a hazugságokból?

- Visszavisszük Derasullába? - kérdezte az a vadász, akinél a bozótirtó kés volt.

- Azért az elég kemény erdei út lenne - jegyezte meg egy másik kétkedve. - A legjobb esetben is nyolc, kilenc napig tart!

- Akár személyes rabszolga, akár fegyveres, a saját súlyát éri selyemben vagy szantálfában - torkolta le a vezetőjük. - De ki bánna velünk bőkezűbben, Ulla Orhan vagy Ulla Safar? - Körbenézett, hogy a többiek tanácsát is kikérje.

Ha azt hiszik, hogy olyan könnyű lesz engem visszavinniük, hát nyilván fogalmuk sincs róla, hogy egy személyes rabszolgát hogyan tanítanak harcolni! Vagy hogy egy hadúr fiát milyen alaposan kioktatják arra, hogy hogyan menekülhet meg a rá törő orgyilkosok markából!

Kheda egyetlen íves ütéssel torkon csapta a vadászok vezetőjét. A férfi hátratántorodott és összegörnyedt. Kheda fél térdre ereszkedett, és kirántotta Telouet kardját ellenfele zsibbadt ujjai közül. Ugyanezzel a mozdulattal már kardot is rántott, és a második vadász rettegve hátrált meg az acél levegőbe írt, fénylő íve elől. Kheda villámgyors mozdulattal lépett ki a bozótvágó késes fickó esetlen csapása elől, majd erőteljesen gyomron rúgta a férfit, hogy az nekitántorodott levegő után kapkodó, ziháló vezetőjének. A két férfi hangos csattanással elterült, csont reccsent, és az alul heverő fájdalmasan felkiáltott.

A legközelebbi lándzsás most Khedára dobta a hálóját, a háló szélére kötött nehezékek sivítva szelték át a levegőt. Kheda előrelépett, hagyta, hogy a derekára csavarodjon a kusza háló, és megfeszítette a hasizmát, nehogy az ütés kipréselje belőle a szuszt. A háló újra felkarmolta a mellkasán ejtett sebet, de nem törődött a fájdalommal, hanem teljes testsúlyával előrehajolt, és Telouet kardjának hegyére húzta a vadászt. A penge mélyen a másik férfi vállába szaladt. Kheda a másik kezében tartott hüvellyel félreütötte a férfi lándzsáját, aztán felfelé öklözött egyet. Az ütést még keményebbé tette, hogy a hüvelyre markolt, és véres péppé zúzta a vadász orrát.

A férfi térdre rogyott, az orrát fogta mindkét kézzel, de Kheda már meg is pördült, és a penge és a hüvely közé kapta a második lándzsás fegyverét, majd meglökte a döbbent férfi felé, hátha kibillenti az egyensúlyából.

Amint a fickó visszanyerte a lélekjelenlétét, Kheda fenyegetően meglóbálta felé Telouet kardját.

- Egyszerű utazó vagyok, nincsen rá semmi okotok, hogy hátráltassatok utamban! - Fenyegető pillantást vetett a patak túlpartján álló vadászokra is. Mind a ketten döbbenten tátogtak, az egyiknek a tőre markolatán volt a keze, de az arckifejezése alapján egyáltalán nem gondolta úgy, hogy akárcsak szemernyi esélye is volna ez ellen a hirtelen jött harcos ellen. A másik máris megadóan a magasba emelte mindkét kezét.

- Akkor hát megyek is! - Kheda egyenesen maga elé tartotta Telouet kardját, miközben letépte magáról a rátekeredett hálót. Senki nem indult meg felé. A vadászcsapat vezetője még mindig a földön hevert, levegőért kapkodott, két kézzel összezúzott torkát fogta. A másik férfi mellette kuporgott, az arcát fájdalom és rettegés torzította el, és lehetetlen szögben kicsavarodott lábát vizsgálgatta.

- Menj csak, átok kísérje minden lépted! - mordult rá a második lándzsás, és már a társa mellett térdelt. Kétségbeesetten próbálta betömni egy mocskos rongydarabbal a másik férfi vállán tátongó sebet, de a vér máris lucskosan bugyogott át a rögtönzött kötésen. A sebesült férfi halkan vinnyogott, könnyek és takony patakzott elő törött orrára szorított ujjai közül.

- Ha megint követtek, végzek veletek! - mondta Kheda olyan gonoszan, amilyen gonoszan csak mondani tudta. - Mindannyiótokkal!

Áthátrált a kalcedonbogyó-bokrok sűrűjén, szinte hátra sem pislogott, hogy megnézze, hova lép. A vörös nád áthatolhatatlan, csuklóvastag függönye akadályozta csak meg a továbbjutásban. Megállt, és a vadászok sürgető, kétségbeesett vitáját, siránkozását hallgatta. Csak úgy visszhangzott tőlük az erdő. Üldözésnek neszét sem vette. Kheda megfordult, és rohanni kezdett, átfurakodott a logenindákkal körbefont diópálma-csemeték között. Először is minél messzebb szeretett volna kerülni a vadászoktól.

Nem, nem mehetsz le a völgybe, ha olyan bosszúszomjasak lennének, hogy megpróbálnak mégis a nyomodba eredni, ott keresnek elsőnek! És akkor mihez kezdesz? Valóban megölöd mindegyiket? Alighanem már így is megölted a vezetőjüket; az az ütés nyilván szétzúzta a légcsövét. Az a vállseb is valószínűleg elfertőződik, és túl magasan van, hogy akár úgy megmenthessék a szerencsétlent, hogy levágják a karját, ha elkezd üszkösödni! És mit tettek, amivel kiérdemelték mindezt? Csak megpróbálták teljesíteni a kötelességüket az uruk és Daish Sirket felé azzal, hogy visszavisznek egy szökött rabszolgát!

Kheda üres gyomrából úgy kavarodott fel a keserű sav, mintha a megbánás mérge lenne, de a férfi mégsem állt meg. Tovább haladt az aljnövényzet legritkásabb részén, és igyekezett nem letévedni a hegygerincről. Vak dühvel csapkodta a tűzkúszók indáit, a törékeny tandracsemetéket, Telouet véres kardja csupa ragacsos nedv lett. Végül aztán kibukott egy keskeny, szinte teljesen benőtt erdei ösvényre. Kheda szíve hevesen vert, az izzadság kimarta a menekülés közben szerzett, számtalan karmolást, de a férfi végre csak megállt. Az erdő madarai, vadjai elmenekültek, vagy megbújtak a közeledte csapta zajra, a rengeteget feszült csend ülte meg. Kheda lassan, kimérten tízig számolt. Még most sem hallotta, hogy üldözték volna.

Pedig könnyen a nyomodban maradhattak volna, akkora zajt csaptál, mint a tomboló tűzvész! Ennyit arról, hogy Daish Reik alaposan kitanított a lopakodás és az erdei élet fortélyaira is! Most pedig szedd végre össze magad! Hol lehetsz a parthoz képest, ahhoz a kereskedő parthoz képest, ahova indultál? Most már még fontosabb, hogy mielőbb eltűnj erről a birtokról, lehetőleg még mielőtt a vadászok egész falunépe megindul utánad, hogy egy fára szegezze az irhád!

Kheda lassan ment le a fárasztó úton, és folyamatosan szidta magát közben. Az erdő minden irányban körbevette, mindig egyforma, mindig egészen más. A reggel lassan elkopott lépte alatt. Csak a szomjúság vetett véget önkínzásának, de az is csak akkor, mikor már szinte fuldoklott, olyan száraz volt a torka. Megkésve vette észbe Daish Reik egyik korai leckéjét, letért az ösvényről, és megkereste az egyik vasfára felkúszó, tüskés indát. Emlékezett még rá, Agas hogy kinevette, mikor fiatalkorában elrontotta a dolgot, így hát az első vágást jó magasan ejtette meg, aztán egy jó karhossznyi, fakóbarna indadarabot hasított le Telouet kardjának egy másik, alacsonyabbra irányzott suhintásával. A növény féltékenyen őrizgetett vize kiszabadult, végiggyöngyözött az arcán, és Kheda tátott szájjal itta, bármilyen állott és fás ízű volt is.

És a legfinomabb aranyszín bor kancsóira sem cserélném el!

Arrébb dobta a levágott indadarabot. Henye gondolatai azonnal el is párologtak, mert az élő fák tompa zöldje közt régi, kiszáradt pálmalevelek sárgáját pillantotta meg valamivel lejjebb. Kheda óvatosan indult meg, olyan halkan lopódzott, amilyen halkan csak tudott, és kisvártatva látta, hogy nem tévedett. Valóban egy kunyhó fedelét látta. Meglehetősen rozoga volt már, és sürgős javításra szorult, hacsak a bennlakók nem akarták, hogy a bármikor beköszöntő, első esők kimossák őket az ágyukból. A körülötte megtisztított földecske már nagyobb gondoskodásról árulkodott, az árkok mellett magasra halmozott, dús, fekete talaj készen állt, hogy magába szívja a szeszélyes esők minden cseppecskéjét. Kheda letért az ösvényről, és óvatosan körbejárta a poros teret. A tisztáson egykor tenyésző dús aljnövényzetet, ritkás bokrokat már rég elhordták tüzelőnek.

Mindet elhordták, de nem mostanában. Azok a kalcedonbogyó-bokrok már zavartalanul nőhetnek pár évszakja, és nincs tyúkól sem, nem látok sem kacsákat, sem libákat. Nem riasztják fel a kunyhó lakóit, ha idegen jönne a falu szokásos védelmétől távol emelt kis házikó közelébe.

Lekuporodott a megszikkadt parfümfák ritkás fedezékében, és megpróbált belesni a roskadozó kunyhó megvetemedett zsalugáterein. Repedezetten lógtak a megereszkedett zsanérokon. Kheda odakintről is jól látta, hogy benn kusza összevisszaságban hever pár takaró egy keskeny kis ágyon. A földön szerteszétdobált ruhák gyűrődtek, mellettük egyetlen magányos, fedeles főzőedény hasalt, és egy félig kitekert, erős vászondarab. A Daish szigetek lakói is ilyesmibe csavarták be a holmijukat rövidebb utakra.

De ki használhatja ezt a házat? Olyasvalaki, aki egyelőre semmiképp sem akar idekinn lakni, de mégis használná ezt a termékeny kis kertet, amíg csak az erdő vissza nem nyeli. De hol lehet most ez a szorgalmas gazda? Talán az erdőben kutat gyümölcsök és gumók után, vagy épp az árnyékszék felett guggol?

Kheda közelebb kúszott, a lapockái közt szinte bizsergett a bőr, annyira félt, hogy az ismeretlen kertész visszatér. Hirtelen elhatározással a hüvelyébe lökte Telouet kardját; a markolat nagyot csattant a díszes tokon. Átugrott az alacsony ablakpárkányon, és felkapta a legfelső takarót, valamint a földön heverő bőrszíjak egyikét. Megpillantott egy izzadságfoltos tunikát is, felkapta, és áthúzta a fején. Undorodva fintorgott, miközben az ujjnyílásokat kereste. Magasabb, kövérebb emberre szabták, de legalább jobban elrejtette a nadrágját első pillantásra.

Ha meztelen felsőtesttel mennél le a kereskedőpartra, csak kíváncsiskodni kezdenének - abból pedig mostanában már épp elég bajod volt! Mi van még, ami meggyőzőbbé tehetné a mesédet, hogy csak békés utazó vagy? Most aztán nem kényeskedhetsz; most már semmiképp sem!

Kheda letérdelt, és fürgén feltekerte a takarót. Szorosan összekötötte. Megkordult a gyomra - veszedelmesen hangos volt a csendes félhomályban. Kheda felemelte a lábasocska tetejét. Némi kis szallérkását talált benne. A szétfőtt, dermedt, hideg kotyvalékba őrölt tandramagokat, borsot és sót kevertek, hogy ne romoljon meg olyan hamar. Karikákra vágott lillagyümölcshéjat dobált rá valaki. Kheda egy pillanatig habozott, aztán kihalászta a gyümölcshéjat, és kitörölte vele az edény aljához tapadt, szutykos maradékot. Kiköpdöste a lillamagokat, és legyűrte a szerény reggelit, bárhogy émelygett is tőle eleinte.

No hát, ide jutottál, a legegyszerűbb szigetlakók maradékát eszed! És hogy mindez csak józan ész, vagy már őrület? Nem tudom. Most csak abban lehetek biztos, hogy az étel többet használ nekem is, mint a büszkeség.

Aztán meglátta a gyümölcs szeleteléséhez használt kést is. Nem volt valami szép darab, a rövid, ügyetlenül kiélesített pengét gyümölcslé és rozsdafoltok pöttyözték, a fanyél egy helyütt megvetemedett. Valamikor vizes lett, a gazdája pedig nem szárította ki, és nem olajozta be. Kheda hátraguggolt a sarkára, az egyik kezét Telouet kardján, a másikat saját tőrén nyugtatta. Mindkét penge felhívta volna rá a figyelmet, elárulta volna, hogy jelentős házhoz tartozik. Ez a kés viszont az aljanép legaljának mutatta volna a gazdáját. Mindenki megvetette azokat, akik anélkül értek döntésképes korba, hogy legalább egy rendes tőrük lett volna; az ilyen ember apjának sosem volt annyija, hogy kereskedhessen, és sosem értett semmihez, hogy a tudását bocsássa áruba, és cserébe legalább egy rendes kést nyerjen.

Jelenleg viszont jobb, ha az aljanép legaljának néznek, mint ha szökött rabszolgának tartanak!

Kheda felugrott az ágyra. Épp elég magasan volt, hogy felnyúlhasson a durván összerótt gerendák közé. Óvatosan beleszőtte Telouet kardját a sűrűn egymásra halmozott pálmalevelek közé, kicsit oldalra fordította, hogy laposan feküdjön, és teljesen elrejtse a tető. Fellökte mellé a tőrét is, leugrott az ágyról, felkapta a takarót, az övére tuszkolta a kezdetleges kést, és kirohant a nyitott ajtón.

Legyen ez a döntésem próbaköve! Ha sikerül elmenekülnöm anélkül, hogy felelősségre vonnának ezért a lopásért, az akár előjel is lehet - előjel, hogy jó úton haladok.

Kheda minden ízében megfeszült, várta, hogy mikor harsan dühös kiáltozás a háta mögött, miközben lesietett a kanyargós ösvényen. Nemsokára maga mögött hagyta a düledező kunyhót, és a lehetséges megtorlást egyaránt. Nem messze belebotlott egy szélesebb ösvénybe, és az út hamarosan alacsony, töredezett sziklákra vezette ki. A sziklák tövét sötét tengerár mosta. Khedának nem volt más választása, tovább kellett mennie, és nemsokára egy mélyebb partszakaszra ért. Eltartott egy ideig, mire ráeszmélt, hogy tulajdonképp ezt a kereskedésre kijelölt partszakaszt kereste, mióta csak megpillantotta fentről, a hegyekből.

Kheda nem sokáig örülhetett a szerencsés fordulatnak. Összevont szemöldökkel nézett körbe. A part és a lapos, pálmafák koronázta hullámtörő zátonyok közti békés szorosban csak négy gálya horgonyzott, és alig néhány kisebb hajót húztak ki a sekély részbe. Épp csak pár vászontető lobogott a szélben, hogy árnyékukban rejtsék a kereskedésre felkínált javakat, de a homokon egyetlen alkudozó, nézelődő ember sem kószált. Kheda kicsit tovább sétált, és látta, hogy a gerincgyümölcsfák közti barátságos téren csak két főzőtüzet gyújtottak. Egy hadúr teljes háza népe kényelmesen letáborozhatott volna közéjük anélkül, hogy a hely egy cseppet is zsúfoltnak tűnt volna.

Még alig tíz napja is milyen elégedett lettél volna, ha megtudod, hogy Ulla Safar legjelentősebb kereskedőpartjait sem a kereskedők, sem a helybéliek nem látogatják! Micsoda öröm lett volna! Őszinte együttérzésedről biztosíthattad volna azt a dagadt Safart, hogy az alaposan átgondolt kis szúrásokból pontosan érezze, milyen jól esik ilyen híreket hallanod!

- Semmi nem tiltja, hogy örömödet leld ellenségeid balszerencséjében. - Daish Reik mindig is nyíltan beszélt az ilyesmiről. - Természetesen ritkán bölcs dolog mindezt a tudtukra is hozni, kivéve, persze, ha már minden három evezősoros gályáját a tenger fenekére süllyesztetted, és a fegyvereseid az utolsó erődjét ostromolják!

De most Safar balszerencséje rád is csak romlást hoz. Mit is mondott volna Daish Reik ilyenkor? "Várhatsz, hátha megfordul a szerencse, de neki is állhatsz, hogy megkeresd és megragadd a felkínálkozó alkalmat".

Kheda észrevette, hogy az egyik gályától hosszúkás evezős csónak válik el, és a part felé indul. Az evezősök nehézkesen mozogtak, zavarta őket a közéjük tornyozott vizeshordók halma. Kheda lecsusszant a sziklát borító, göröngyös talajon, és sikerült leérnie a vízhez, mire az evezősök a part mellé értek.

- Segíthetek valamiben? - lépett előre a laza homokú parton.

Az evezőmester odadobott neki egy kötelet.

- Húzz ki minket!

Kheda megragadta a kötelet, és húzni kezdte. Az evezőmester kiugrott a csónakból, hogy segítsen neki. A csónak egyszer vonakodva megbillent, aztán már erősen be is ágyazódott a homokba.

- Dörgöljétek tisztára a hordókat, és töltsétek meg édesvízzel, addig senki sem megy el körbenézni, hogy miféle látnivalók vannak a környéken! - Az evezőmester tettetett vadsággal nézett végig a legénységén.

- Nem mintha elsőre sok látnivaló ígérkezne ezen a partszakaszon - kiáltott vissza az egyik evezős, és a hajósok elkezdték egyesével kiadogatni a hordókat a szárazföldre.

- Hadd segítsek a hordók körül! - ajánlotta Kheda kissé mereven. - És akár evezőt is fognék a hajón, ha elmentek!

- Evezőt? - Az evezősmester döbbenten hajolt előre, elkapta Kheda kezét, felfordította, és végighúzta cserzett, kemény ujját a kötél vágta vörös vonalon. - Puha a kezed, barátom! Lehet, hogy szeretnél evezni, de nem vagy evezős, mi pedig a lehető leggyorsabban el akarunk jutni északra! Az evezőpadunkon nincs hely olyan embernek, aki nem húz egész nap, és utána még a következő nap is!

Khedának nagy önuralomra volt szüksége, hogy beleegyezően biccentsen.

- Persze!

Az utolsó hordót is átgurították a csónak oldala felett, és most csobbanva a vízbe esett.

- De ha segítesz nekünk kitakarítani a hordókat, talán jut neked is egy kis kenyér!

No igen, azok a szép erkölcsi kérdések, amiket tele hassal, selyempárnán heverészve, némi kis édesség mellett meg lehetne mind vitatni uralkodótársaiddal. Sokkal rosszabb, mikor rá vagy kényszerítve, hogy a legszegényebb szigetlakóktól lopj, akiknek eleve nem is volt semmijük, és mikor el kell fogadnod egy jószívű tengerész segítségét, aki pusztán elhagyatott, társtalan magányod láttán könyörült meg rajtad!

Khedán úgy futott végig a felismerés, hogy most valóban egy szál maga áll a világban, mintha jeges vizet döntöttek volna végig a hátán. Mély levegőt vett.

- Köszönöm szépen!

- Kapd el! - Valaki odadobott neki egy zsákvászon darabot. - Bő homokkal dörzsöld ki, vagy egy héten belül mind zöld nyákot fogunk inni!

Kheda lehajolt, hogy leérjen az egyik széles szájú hordó aljáig, és véletlenül összeütötte a fejét egy másik férfival.

- Elnézést!

- Dörgöld, ahogy csak tudod! - Az evezős erőlködve nyögött egyet, és egy jó maréknyi, durva homokot dobott a hordó aljára.

Kheda igyekezett minél pontosabban követni a példáját. Rettenetesen kényelmetlen volt a munka, kétrét görnyedtek, mégis teljes erőből kellett sikálni a hordók belő falát, és a hordó pereme mélyen a gyomrába vágott. A lélegzete hangosan visszaverődött a szűk térben, és a másik férfinak nem volt valami friss az illata.

És nyilván épp azon gondolkozik, hogy te meg úgy bűzlesz, hogy a halak is elúsznának előled! És nem lesz itt Telouet, hogy forró fürdővel, illatos szappanokkal és puha törülközőkkel várja, hogy végezz. Nem is számíthatsz többre, mint hogy bemész a tengerbe, és átdörzsölöd magadat is egy kis homokkal. De legalább ennyi kell... Ha már koldusként kell megkeresnem a kenyerem, akkor is lehetek tiszta!

- Ennyi elég is lesz! - Az evezős kirobbanó lélegzetvétellel állt talpra. - Öblítsük ki és töltsük meg!

- Jól van! - Kheda felborította a hordót, és a porladó szikla falán sötétlő csíkként lekúszó, kiapadó félben lévő patakocska felé gurította.

- Töltsétek meg őket, még mielőtt kiszáradnának! - kiáltott utánuk az evezőmester. - Ha csak egy is megvetemedik, azzal verlek félholtra!

A szikla alatti kis medencében alig volt valamicske víz, így hát hosszas és esetlen munka volt kimosni a hordókból a homokot. A víz hidege azonban igencsak jólesett, különösen, mivel egyre magasabbra hágott a nap. Kheda döbbenten ébredt rá, hogy nemsokára már dél van.

- Ez volt az utolsó, nem? - Az evezőmester csak akkor jelent meg ismét, mikor már az utolsó hordóra is biztonságosan ráütögették a tetejét. Kheda kezébe nyomott egy összegyűrt, lapos szallérkenyeret. A kenyér fel volt vágva, és dugig volt tömve ujjhallal. - Jól van, fiúk, vigyük vissza a fedélzetre, és már indulhatunk is!

Az evezősök egy árva szó nélkül otthagyták Khedát a tavacska mellett, még csak vissza sem néztek rá.

Egyikük sem akarta, hogy segíts nekik visszavinni a hordókat, akkor sem, ha így, megtöltve, sokkal nehezebb cipelni. Egyikük sem akart hiú ábrándokat ébreszteni benned, hogy esetleg mégis felengednének a gályára. Ezt a döntést nekik kellett meghozniuk - és meg is tették. Rád miféle döntések várhatnak? Először is, nem ártana úgy döntened végre, hogy nem állsz úgy a parton, mint valami elkergetett kölyökkutya! Ennyi büszkeséged még most is lehet!

Kheda elrágcsálta a kenyeret és az erősen szagló halat, és lassan a fák árnyékában kijelölt táborhely felé sétált. A hamvába holt tűzrakó helyek mellett heverésző emberek felnéztek rá. A tekintetük nem volt ellenséges, sem barátságos - érdeklődés is alig csillant benne.

Végtére is mindegyikük épp elég koldust látott már a kereskedőpartok körül őgyelegni; épp elég koldust, aki egyetlen birtokhoz sem tartozott, egyetlen szigetet sem mondhatott otthonának, egyetlen faluban sem lelt menedékre és táplálékra!

Khedát kényelmetlenül érintette, hogy így lássa magát az egyszerű kereskedők szemében, így hát addig gyalogolt, míg csak át nem ért az árnyat adó facsoport túloldalára. Szürkés, töredezett sziklákból rakott sor futott végig a parton, mintha valami hatalmas, töredezett fogú állkapcsot mosott volna partra a víz. Kheda besétált a tengerbe, és megmosta magát, amilyen alaposan csak tudta. Mikor ismét kilépett a partra, egy pillanatig kiélvezte a kellemes hűvöst, aztán a napestig fújó, kíméletlen, forró szél máris megszárította. A szeszélyes dagály mindenféle szemetet dobott partra. Tompa fényű tengeri sünök, göcsörtös, rozsdaszín korallrákollók maradványai, papír-finomra száradt hínárcsomók.

Aztán éles, fehér villanás ragadta meg Kheda tekintetét. Letérdelt, és kis darab elefántcsontot kapart elő a vaskos hulladékszőnyeg alól. Egy egyszarvú hal csavart kardjának letört hegye volt, nem lehetett még olyan hosszú ideje idevetve, mert a tenger és a homok még nem tompította el a fényét. Alig volt megkarcolva. Kheda az öklébe szorította a fehér spirált. Melegnek, elevennek érezte.

Elefántcsont. Megronthatatlan fehér; a nemesség, a rang jele, olyan ritka és ellenálló. A tengeri elefántcsont sem ér kevesebbet; sőt, még hatalmasabb jelkép, minthogy olyan állat hordja, kinek a homlokát a szárazföldi állatokéra emlékeztető szarv díszíti. Tudós hadurak könyvtárakat írtak tele azzal, hogy ugyan, mi mindent jelenthet egy efféle állat léte. Minden egyes elmélet mást állít, de egy mégis közös mindegyikükben: a mélyben névtelen gonoszság lapulhat, ha egy ekkora, tengeri vadnak ilyen hatalmas fegyverre van szüksége ellenében! A partra vetett tengeri elefántcsont minden esetben azonnali hadra hívást jelent.

"A kéretlenül, keresetlenül érkezett előjelek mindig a legjelentőségteljesebbek!" Daish Reik rendszeresen mondogatta, hogy megtanuld. Megbízhatsz ebben a jelben? Elég messzire kerültél a mágia rontásától ahhoz, hogy megbízhass a megérzéseidben a jelen és a jövő láthatatlan áramlatain úszva? Hogyan tudnád kideríteni?

Kheda mélyen szegényes kis csomagocskájába dugta az elefántcsontdarabot, aztán visszaindult a gondosan telepített facsoport árnyéka felé. Útközben alaposan átfürkészte a homokot, le-lehajolt egy-két kagylóhéjért. Némelyiket megtartotta, másokat visszadobott.

- Mit keresel? - Egy kereskedő lépett mellé. Egyetlen vevő sem tisztelte meg érdeklődésével, bármilyen kitartóan várt rájuk. Nyitott, okkersárga köntöse csapkodott a szélben élénken hímzett nadrágja fölött, a nyakán vaskos aranylánc csillant.

Kheda köszöntésfélét biccentett felé, de továbbra is a homokot figyelte.

- Viharszemet, nagyjából egyformákat, tíz darabot!

- Ott van egy! - A kereskedő lelkesen csatlakozott hozzá, hogy elűzze unalmát. - Ó, nem, ez eltört! - Eldobta a tejszínfehérben játszó kagylóhéjat.

- Sötétebb közepűeket keresek. - Kheda felemelte az egyik ovális, fehér kagylót. A héj meszes, rojtos szélei egymás felé görbültek, mégsem értek össze. A rejtett belső ívbe vezető bordák dús, érett barnába hajlottak, mint valami félig hunyt szem sötét pillái.

- Ez jó lesz? - A kereskedő újabb kagylóhéjat szedett fel; a karján éles vonal mutatta meg, hogy megkapta a nap, ahogy a ruhája felcsúszott, és világos bőrfelület villant elő alóla. - És különben is, mihez kellenek? Nyakláncot csinálunk?

Kheda elvette tőle a kagylót, és összehasonlította a többivel.

- Ez egy kicsit rózsaszín belül. - Egy lépéssel később váratlanul az eszébe jutott egy réges-régi emlék, és önkéntelenül is elvigyorodott.

- Mi olyan mókás? - kérdezte a kereskedő lelkesen, és arrébb rugdalta egy kis darabon a homokot barnára sült lábával.

Kheda megköszörülte a torkát.

- Semmi különös, csak eszembe jutott valami, amit még apám mondott egykor!

- A sötétebbek egyértelműen viharszemek. A rózsaszínűek... Nos, érd csak be annyival, hogy egy döntésképes korba ért férfit egészen másra emlékeztetnének. Azokból is gyűjthetsz két maroknyit, ha egy nő termékenységével vagy a szülés következményeivel kapcsolatosan szeretnél jósolni!

- Ezek közül valamelyik jó lesz? - A kereskedő lehajolt, és pár kagylóval a kezében egyenesedett fel.

- Az kifejezetten szép - vette el tőle Kheda. - A másik kicsit túl sárga!

A kereskedő ránézett. Láthatóan jól mulatott.

- Miért vagy ilyen válogatós?

Kheda kihívóan ránézett.

- Előjeleket akarok belőlük kiolvasni!

- Igazlátó vagy? - A kereskedő hitetlenkedését pillanatok alatt felismerés váltotta fel. - Hát persze!

"Mi más lehetnél, így lerongyolódva, ilyen ápolatlanul?" Még szerencse, hogy elég jól nevelt vagy, hogy ne mondd a szemembe, mit gondolsz rólam, barátom! És tulajdonképp a magam módján még igazat is mondtam! Miért is hazudnék, különösen, ha épp a képességeimet akarom próbára tenni? Daish Reik épp elégszer megmondta! "Mondj igazat, amennyire csak lehet, különösen, ha jósláshoz készülsz! Ha a saját szavaidban rejlő igazságnak nem vagy ura, hogyan is ismerhetnéd fel az előjelek súgta igazságokat?"

- Apám is foglalkozott jövendőmondással - válaszolta Kheda; megpróbált minél könnyedébben beszélni. - Belém is jutott egy kevéske a képességeiből.

- Nem nagyon láttalak eddig errefelé - jegyezte meg a kereskedő.

- Nem jártam még ezen a vidéken. El kellett hagynom a feleségemet... - Khedát magát is meglepte a szavaiban felködlő, nyers fájdalom, és hirtelen teljes súlyával rászakadt a helyzet. A szigeten átvezető, kínzó, hosszú úton egyszer sem nézett vele szembe, csak az ösvényt figyelte, csak az érdekelte, hogy találjon valamit, bármit, amit megehetne, hogy éjszakai menedékre leljen... - A gyermekeimet... - Elakadt a szava fájdalmában.

Rekha és Sain, Sirket és Dau, Efi, Vida és Noi, a kicsi kis Mie és az ismeretlen fiam vagy lányom, akit Sain szül majd nekem... Látom-e még őket valaha?

- Nem akartam faggatózni! - szabadkozott a kereskedő zavartan.

- Nem tudhattad! - válaszolta Kheda száraz mosollyal, és a fájdalmát átszőtte valami keserű, komor tréfa.

Hagyd csak a szavaidba lopakodni a szívedet tépő fájdalmat, és biztos, hogy senki sem mer tovább kérdezősködni!

A szél belekapott egy közeli, árnyékot vető vászontetőbe. A kereskedő kapva-kapott az alkalmon, hogy témát válthat.

- Nem tudom, te merről jöttél, de a mi vidékünkön ezt a fajta szelet a sárkány leheletének hívják. Ocsmány, nemdebár? Gyere, oszd meg velem az árnyékot!

- Örömmel! - Kheda követte a férfit a színes csíkos vászonsátorba. Ügyesen verték fel, az árnyékban egy széles, zöld vászonkendőn mindenféle csengettyűk és harangocskák hevertek. Némelyik elég nagy volt ahhoz is, hogy egy falu talizmánoszlopára vonják fel, mások olyan aprócskák és szalmavékonyak voltak, hogy akár egy táncoslány ruhájára is fel lehetett volna varrni őket, hogy mozgását ezüstös hangörvény kísérje.

- Elárulják azt is a kagylóid, hogy mikor ér végre ide az eső, még mielőtt mind elhullunk ebben az őrjítő hőségben? - A kereskedő leült egy utazásban megkopott, félig letakart ládára, és túlzó fintorral törölte le arcáról a verejtéket.

- Olvashatok az időjárásban is neked, ha szeretnéd. - Kheda törökülésbe kuporodott, előrehajolt, és tökéletes kört rajzolt a homokba. Felnézett a napra, aztán villámgyorsan berajzolta a földi negyedeket, és az egyes negyedekben rejlő három aspektust. - Most azonban valami másra keresek választ! - Érezte, hogy remeg a keze, így hát eldobta a kagylókat, még mielőtt a félelme ellehetetlenített volna mindenféle jóslást.

A kereskedő érdeklődve nézte.

- És mit látsz?

Kheda még egyszer felpillantott az égre, hogy ellenőrizze, tökéletesen rajzolta-e fel a földi iránytűt, mielőtt a homokba rótt jelekre nézett volna.

- Utazást!

A kereskedő felkuncogott.

- Errefelé ez igazán nem meglepő!

- Ráadásul sikeres utazást! - Khedában sokkal jobban feloldódott a feszültség, mint azt a puszta nevetése mutatta volna, és megkönnyebbülten tanulmányozta a kört. Öt, azaz öt kagyló is az utazást jelölő szögletbe esett, és mindegyiknek a nyitott oldala állt felfelé. A lehető legkedvezőbb előjel!

- És mi mást? - A kereskedő reménykedve nézett a homokra.

- Barátokat! - Négy kagyló esett a barátság területére, így hát ez volt a második legerősebb jel.

- Régi barátokat, vagy újakat? - kérdezte a kereskedő érdeklődve.

- Újakat - biccentett Kheda egyre elégedettebben. - A kagylók a kör pereméhez közel estek! A régi barátok a középpont felé húztak volna!

- És az ott micsoda? - kérdezte a kereskedő, és az utolsó kagylóra mutatott.

Kheda is látta, hogy a barátok és az ellenségek része közti vonalon áll, zárt oldalával felfelé, figyelmeztetően.

- Azt hiszem, figyelmeztetés, nehogy túl könnyen megbízzak bárkiben is!

Nem hagytál minden ellenséget magad mögött, Derasullában, és jól tennéd, ha nem feledkeznél meg erről sem!

- Ezt a fajta jóslást még sosem láttam, de az arckifejezésed alapján elég megbízható tanácsokat ad - bólogatott a kereskedő. - Nekem is vetsz egyet?

Kheda a kereskedőre nézett, és most először alaposan megvizsgálta a ruháját is. Hímzett nadrágját állatok és fák miniatűr képei csíkozták. Kheda szemszögéből nézve mind fejjel lefelé volt, de a kereskedő felől nézve tökéletesen irányban álltak. Ez a stílus a legkeletibb végekre volt jellemző, ha jól emlékezett.

- Messze kerültél otthonról!

- Messze hát! - A kereskedő kétségbeesetten intett a szinte teljesen üres kereskedőpartra. - És ocsmány időt választottam az utazásra is, most, hogy az egész déli vidék forrong!

- Nem érsz vissza keletre az esőzés beállta előtt! - Kheda mélyen beléivódott szokásoknak engedve pillantott fel az égre. - Találsz út közben biztonságos kikötőhelyet, amerre elindulnál?

- Endit vizeken akarunk átvágni - biccentett a kereskedő. - És egy hajórakomány eladatlan áru is van nálunk - tette hozzá bocsánatkérően -, úgyhogy egy szelíd énekesmadár sem férne fel a fedélzetre, nemhogy egy utas!

- Semmi baj, amúgy is északra mennék, nem keletre! - Kheda felszedte a kagylókat, és óvatosan egyik tenyeréből a másikba rázta. - Azt mondtad, délen valami nagy baj van! Olvasok neked a jövőben, ha cserébe elmondod, mit hallottál! - Remélte, hogy a kereskedő nem hallja ki a hangjából a feszültséget, és nem látja, hogy idegességében olyan merev lesz a háta, mint a piszkavas.

- Varázslat garázdálkodik szabadon tőlünk délre, barátom! - mondta ki a kereskedő nyíltan. - Túl sok embertől hallottam ahhoz, hogy hazugságnak higgyem!

- Redigal vizeken? - kérdezte Kheda erőltetett nyugalommal.

- Ó, nem, nem olyan közel! - A kereskedő őszinte megkönnyebbüléssel rázta meg a fejét. - Mindenki Chazenről beszélt, és arról, hogy varázstüzek égették porig a szigeteiket, és mindenki Daish vizekre menekült, aki csak tudott! Ó, és azt a híresztelést hallottad már, hogy Daish Kheda valószínűleg meghalt? Jó néhányan elmerengtek már azon, hogy vajon mindez csak véletlen egybeesés, vagy a varázslatot megelőzi valami szándékos gazság is?

- Hallottam már felőle - Kheda nem mert felnézni, nem állta volna a férfi tekintetét. - És mit gondolsz, mennyi esélye van Daish Sirketnek, hogy hadúr váljon belőle?

- Ha csak negyed annyira apja fia, mint amennyire Daish Kheda Daish Reik fia volt, hát a nyílt varázslaton kívül bármi ellen meg tudja védeni a birtokát! - jelentette ki a kereskedő határozottan. - Erre fogok gondolni, mikor legközelebb a késemet élesítem, hátha a kölyök szerencséje is kiélesedik tőle!

"A kéretlenül, keresetlenül érkezett előjelek mindig a legjelentőségteljesebbek!" És hányszor mondta Daish Reik, hogy az igazság gyakran véletlenül elkapott szavakban nyilvánul meg a legfényesebben?

- És arról nem hallottál, hogy esetleg északnak indult volna a mágia? - kérdezte Kheda, és a gyomrát görcsbe rántotta a félelem.

- Nem! - a kereskedő lelkes magabiztossággal rázta meg a fejét. - Nem, hiszen most már tényleg bármikor kezdetét veheti az esőzés!

Kheda melegen rámosolygott a férfira.

- Nézzük csak, mit mondanak a kagylók az Endit vizeken való hajózásról!

Eldobta a kagylókat, és mosolyogva nézett fel.

- Amondó vagyok, hogy jó széllel értek el odáig, és szerencse vár rátok kikötésnél is!

- Mi jót csináltok, barátom?

Kheda felnézett. Három újabb férfi vágott át a homokon feléjük. A figyelmüket hamar felkeltette a parton kínálkozó egyetlen esemény. Új ismerőséhez hasonlóan ők is nyilvánvalóan kereskedők voltak, akik egyben saját hajójuk kapitányaként járták a vizeket.

- Épp a jövőmről tájékozódom! A barátunk igazlátó! - A kereskedő hunyorogva nézett fel az erős napfényben. - Azt hiszem, még napszállta előtt útnak indulok! Itt nem vár rám semmiféle árucsere!

- Lehet, hogy én is követem a példád - vonta meg a vállát a kapitányok egyike. Endit formájú, élesen hátrahajló tőr lógott az övén. - Már tegnap óta legfeljebb csak egymással csereberélhettünk volna, és úgy látom, ma sem lesz nagyobb szerencsénk! - Inkább inas volt, mint izmos, a haját és a szakállát frissen fonták be, és fehér vászonruhája folttalanul csillogott, bár a táborhely nyilván nem volt teljesen tökéletes.

- Ha mindannyian maradunk, talán lecsalhatunk pár Ulla szigetlakót a hegyekből - tiltakozott egy másik férfi. Zömök volt, sűrű hajába már bőven vegyültek ősz szálak, és a hangját megérdesítette, hogy hosszú évtizedeken át kiabálta túl a szél és a hullámok mennydörgését. Kheda egy Taer stílusú, őzszarv markolatú tőrt vett észre a derekán. - Annyi biztos csak, hogy ha hazaindulunk, a fele hajórakomány nálunk marad! Abban pedig mi hasznunk volna?

- Endit Nai talán nem örül, hogy ilyen szegényes nyereséggel térek haza, de legalább megígérhetem neki, hogy amint kitisztul az idő, jól megrakott hajóval indulok neki a világnak. - A nyurgább kereskedő láthatóan eldöntötte már, hogy útnak ered. - És talán addigra ez az egész déli felfordulás is véget ér - nézett jelentőségteljesen a Taer birtokról jött kapitányra. - Azt hiszem, az Ulla népek már csak ezért sem szeretnék otthagyni a kunyhóikat!

- Nem hallottunk róla, hogy Chazentől északra bárhol is megjelent volna ez a fajta veszedelem! - tiltakozott a Taer kapitány.

- És az igazlótónk mit mond minderről? - A harmadik kapitány a hátsó lábára helyezte a súlyát, és keresztbefont karral nézte, hogyan veszekedik két társa. Mind a hárman hasonló ruhát hordtak, ujjatlan tunikájuk, bő nadrágjuk ugyanolyan volt, mint a többi tengerészé, de az övé készült a legfinomabb anyagból, a szabása is jobb volt, és a vállán hímzett tengeri kígyók tekeregtek. És a tetejébe legalább annyi barbár vér folyt az ereiben, mint Sain személyes rabszolgájának, Hanyadnak, bár fiatalabb volt nála, talán ha Khedával egyidős. A nap bronzbarnára égette a bőrét, és tompa aranyfényűre szívta a haját. Világos fürtös feje éppolyan váratlanul villant elő a többiek sötét üstöke közül, mintha egy tükörmadár szállt volna le közéjük.

- Meg tudod mondani, mikor kezd el esni? - kérdezte az Endit kapitány határozottan.

- Meg tudod mondani, hogy miféle haszonnal kecsegtet, ha tovább maradunk? - szakította félbe a Taer-birtok szülötte.

- Jósolhatok nektek - válaszolta Kheda nyugodtan. - De hogy megteszem-e, vagy sem, az azon is múlik, hogy ti mit ajánlotok cserébe!

Mind az Endit, mind a Taer hajó kapitánya azonnal elhallgatott.

- Mit szeretnél? - kérdezte a barbár, jót mulatva a helyzeten.

Itt az ideje, hogy próbára tedd a szerencsédet, Daish Kheda!

- Északra hajóznék! - Khedát egy pillanatra megzavarta, hogy a férfinak zöld a szeme, épp, mint neki magának. - Nem vagyok evezős, a kezemen is látszik, de megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek! Vizet viszek az evezősöknek, beülök az evező mögé is, ha elfáradt valaki, és mindent elmondok, amit csak látok a tengerről és az időjárásról! - Ismét egyik kezéből a másikba csorgatta a kagylókat.

- Nem hinném, hogy az evezőmesterem megköszönné, ha a nyakába varrnálak!

Kheda elgondolkozott rajta, hogy vajon az Endit kapitánynak van-e valami különleges oka rá, hogy ilyen gyanakodva méregesse, vagy csak megszokásból vág ilyen arcot.

- El tudlak vinni a Tule-birtokig - ajánlotta fel a Taer kapitány vonakodva.

- Milyen messze akarsz menni északra? - kérdezte a barbár kapitány. - Ikadi hajó vagyunk, és épp hazafelé tartunk!

A többi kereskedő döbbenten nézett rá.

- Ő a leginkább jósszerű fajzat, akit csak a környéken találunk - hívta fel az Ikadi kapitány a figyelmüket az üres partra. - Ha akartok, bemehettek valamelyik faluba, hogy ott keressetek valakit, de még ha találtok is olyan embert, aki ért az előjelekhez, sokba fog kerülni! Tisztában vagytok vele, ugye?

Kheda végigkutatta az emlékeit, hogy hallott-e már valaha is valamit az Ikadi-birtokról.

Milyen messzire van az északon? Szinte már a töretlen földek mellett? Ez is nyilvánvalóan előjel, és ráadásul a döntésem mellett szól! Igazad volt, apám! Ragadd meg a kínálkozó alkalmat, és a saját szerencséd kovácsa lehetsz!

- Addig utazom, ameddig csak mész! - mosolygott rá a barbárra. - És egész úton olvasok neked az időjárásban és az előjelekben!

- Ebből az üzletből aztán jó kis hasznot húztál. - A Taer kapitány leplezetlen elégedetlenséggel méregette Khedát. - Mennyibe kerül majd most nekem a jóslatod, hogy cserébe nem tudlak elvinni sehová sem?

- Egy nadrágba - vetette oda Kheda nagy merészen. - És egy tunikába. Nem kell újnak lennie, ha nincs, de azért ha lehetne, legalább tiszta legyen!

- Legalább négy-öt jövendőmondó közül kellene tudnunk válogatni ezen a partszakaszon! - morgott az Endit kereskedő. - Mikor a legutóbb erre jártam, volt egy fickó egy ládikóra való kristállyal, és egy selyemkendőre festett csillagtérképre szórta ki őket!

- Most azonban csak én vagyok itt - mosolygott rá Kheda a férfira. - És ha szeretnéd, hogy figyelmeztesselek a rossz időre, vagy bármi még rosszabbra, ami délről fenyegethetne, egy tálba, egy kanálba és egy vizestömlődbe kerül!

- Ha apád jövendőmondással foglalkozott, anyád talán kereskedő volt? - kuncogott fel az a kereskedő, aki először összebarátkozott vele.

Kheda rákacsintott.

- Tulajdonképp igen!

- Jól van, no! - engedett az Endit kereskedő látványos rosszkedvvel. - Részemről megegyeztünk!

- Ha nem volna ez a kavarodás délen... - A Taer kapitány elhallgatott. - Jól van!

- Egy tűznél ültetek? - Kheda felállt, és a vállára vetette szegényes motyóját.

- Úgy bizony! - Az Endit kapitány még mindig kétkedve méregette.

Kheda átvezette a három gálya kapitányát és a barátságos, keleti kereskedőt a táborozóhelyre, és az első megfeketedett körnél meg is állt.

- Ez volt az?

- És mindannyiunk legénysége gyűjtött hozzá fát - biccentett az Ikadi kapitány.

- Akkor itt jósolhatok is! - Kheda lehajolt, kihúzott egy félig elszenesedett fadarabot a kőgyűrű közepéről, és a fekete végével kört rajzolt a földre. Minden egyes negyedet és ívet teljes pontosságában megrajzolt, és gondosan jelölte az egyes konstellációkat is a kör külsején. Mikor felnézett, látta, hogy az Ikadi kapitány egy kis iránytűt nézeget.

Elismerően biccentett Khedának.

- Tökéletesen betájoltad északot!

Kheda elégedetten vigyorgott.

- Apám jól tanított!

- És most? - kérdezte az Endit kapitány türelmetlenül.

- Mondd meg, mi vár ránk, ha további kereskedés reményében a parton maradunk! - vetette oda a Taer kapitány sietve.

Kheda épp beleszórta volna a körbe a kagylókat, mikor egy hirtelen jött gondolat megállította a kezét.

Bármit mondhatnál nekik, ami csak az eszedbe jut! Nem Daish Kheda vagy, hogy minden kijelentésedet százszor is végigrágják, összevessék előző kinyilatkoztatásokkal, és betűről betűre megnézzék, később mi teljesedett be, és mi nem teljesedett be belőle! Senkinek sem tűnne fel, hogy hasonlítasz a Daish nagyúrra, akit talán egyszer láttak egy selymekkel-drágakövekkel ragyogó menetben! Most csak egy senki vagy, egy egyszerű jós, és valószínűleg többé nem is látnak ezek az emberek!

Senki, és mégis van hatalmad! Nem olyan hatalmad, mint Daish Khedának, de mégis csak hatalom ez a javából - a lehető legszörnyűségesebb dolgokat jósolhatod nekik, ha itt maradnak, és nem csak erre az egy látogatásukra, de arra vonatkozóan is, ha valaha visszatérnének! Balszerencsét jósolhatsz minden egyes hajónak, aki Ulla vizekre merészkedne, míg csak a sárkány csillag visszatérte nem jelenti be az új év kezdetét! Ezek a derék tengerészek továbbadnák a figyelmeztetésedet a társaiknak is - nem mernék nem megtenni! Elképzelhetetlen nagy kárt tehetnél az Ulla-birtokban, pár gondosan megválasztott kis szóval! Lehet, hogy csak egy koldusszegény igazlátó vagy, de épp ezért, mi okod lenne hazudni?

- Nos? - Az Ikadi kapitány áthatóan méregette sajátjára úgy hasonlító, zöld szemével.

Nem, nem alacsonyodom idáig, még akkor sem, ha így bosszút állhatnék Ulla Safaron!

Kheda felemelte az arcát a szikkasztóan lángoló napra, eldobta a kagylókat, aztán lenézett a földre.

- Ha maradtok, abban egyértelműen nincs semmi nyereség - mondta némileg meglepve. A földi irányba egyetlen egy kagyló sem esett.

- Hogyhogy? - A Taer kapitány úgy meredt a porba, mintha csak azt várná, hogy valami láthatatlan kéz számára is olvashatóan kiírja a választ.

- És mit hoz a jövő? - Az Endit kapitány választ akart.

- Mindhármatoknak utazást! Kettőtöknek megbecsülést! - Kheda elgondolkozva biggyesztette le az ajkát. - A harmadiknak pedig egy barátot!

- És melyikünk lenne az? - kérdezte az Ikadi barbár.

Kheda felnézett rá.

- Nem tudom, hacsak nem jósolok nektek külön-külön is!

- És mi mást látsz még? - Az Endit kapitány még mindig a körben heverő kagylókat nézegette.

Kheda is alaposan megnézte a maradék kagylókat. Az egyik nyitott felével felfelé az egészséget jelölő részen hevert, egy másik szinte mellette, a gyermekeket mutató negyedben. Amíg nem tud többet ezekről az emberekről, nem tudta megmondani, mit jelentenek. Az utolsó kagyló zárt felével felfelé a testvérek részébe esett. Mind a három kagyló félúton volt a kör középpontja és pereme közt.

- A családjaitok boldogok lesznek, ha végre hazaértek! - mondta határozottan. - Minél hamarabb hazaértek, annál jobb!

- Ehhez nem kell jövendőmondó, hogy tudjam - morogta a Taer kapitány. - Nem mintha nagyon örülnének majd nekem, ha az uraság nem elégedett a munkámmal, és nem etet minket az esős évszak végéig!

- Inkább legyek otthon, és éhezzek egy kicsikét, mint hogy jól megpakoljam a hasam tengervízzel egy hajóroncsba ragadva, a tenger fenekén! Ez egyértelmű! - Az Endit kapitány nagyot sóhajtott.

- Azt hiszem, megérdemelsz valami levetett ruhát az evezősmesteremtől - morogta a Taer kapitány vonakodva. - Várnék azért még, hátha idetéved más jövendőmondó is, mielőtt megint kérdezősködni kezdenék!

- Én hiszek a szavadnak! - Az Endit kapitány jobb indulattal mosolygott. - A díjazást pedig ezek szerint az Ugró Halra küldjem?

- Hát, ha azzal a hajóval utazom... - válaszolta Kheda, és az Ikadi barbárra pislogott. A férfi egyetértően bólogatott.

- Amint azt te is mondtad, itt egyértelműen nem vár már ránk semmiféle nyereség. - Az Ikadi kapitány lehajolt, felszedte a kagylókat, és visszaadta őket Khedának. - Bec! - kiáltotta hirtelen. A fák árnyékában mindenki feléjük kapta a fejét. - Gyerünk, készülődjünk, el akarok indulni, amíg még a segítségünkre van a dagály is!

A többi gálya emberei nem várták meg kapitányaik utasítását, azonnal elkezdtek szedelődzködni, összepakolták a holmijukat, és a víz mellé hordtak mindent, a homokra. Egyértelműen jelezték a gályáknak, hogy küldjenek értük evezős csónakot a partra.

A keleti kereskedő barátságosan búcsúzott Khedától.

- Köszönöm, hogy megnézted, mit tartogat számomra az út! Remélem, valóban szerencsés utam lesz, és íme, fizetségképp a jóslatért... Remélem, hogy megtalálod, amit elveszítettél! - Egy aprócska aranycsengettyűt nyomott Kheda kezébe, épp olyant, mint amilyet Janne úgy szeretett az ablakába akasztani, hogy hallja a lustán motozó szél dallamát.

Kheda döbbenetében válaszolni sem tudott, mielőtt a kereskedő otthagyta volna. A férfi máris a segédje után kiáltozott, hogy jöjjön, segítsen összecsomagolni az árut. A kisebb kereskedők már nekiláttak maguk leszedni a sátraikat, visszapakoltak mindent a ládákba, és vártak, hogy az embereik kicipeljék a holmit a hajókra.

Kheda egyre lelkesebben forgatta a tenyerében a kis arany csengettyűt.

Végül is csak rossz szolgálatot tettél Ulla Safarnak, és még csak magadat sem kellett szégyenbe hoznod vele! Messzebbre visznek északra, mint álmodni merted volna, és Janne-nek is tudsz majd ajándékot vinni, ha visszatérsz! Miféle más bizonyítékra lenne még szükséged, hogy belásd, jó úton indultál el, és utad sikerrel jár?

- És mit tudsz mondani az esőről, barátom, ha már vitorlát bontunk még ma? - Az Ikadi kapitány érdeklődve meredt rá.

Kheda gondosan begyömöszölte a csengőcskét felcsavart takarójába, a csavart elefántcsontdarab mellé, és felnézett az égre. A délen rejtőző szigetek felett halvány, fehér köd gomolygott, de semmi határozottabbat nem látott; nem feszült még föléjük az a tejes, lágy felhőhártya, amitől gyöngyházszínre fakult az ég, mielőtt a feltüremlő viharfelhők az osztriga szürke, külső héjára emlékeztető sötétre tompították volna az eget. Lesétált a partra, megnézte, hogyan törik meg a hullám odakinn a zátonysoron, és milyen színű a víz kinn, a nyílt tengeren. Visszafordult a szárazföld felé, és megkereste az itt-ott kibukkanó parfümfákat a parti bozótos sűrűjében. Fel voltak csavarodva a leveleik, messze villogott ezüstös aljuk. Egy dicsmadár hangja csapott fel édesen a fák között a párja szívtépő harmóniában válaszolt neki.

- Délután a szokásos forró szél lesz, és este pár rövid kis zápor, de még legalább három napig nem érkeznek meg az első komolyabb viharok! - biccentett magabiztosan.

Az Ikadi kapitány elgondolkodva vonta össze a szemöldökét.

- És addigra már jócskán benn járunk a Seik-szigetek közti szorosban! Az elég védett, hogy csak a legvadabb vihar idején kelljen kikötnünk, egyébként evezhessünk hazafelé. Nos hát, barátom - tette hozzá -, ha már a hajómon utazol, áruld el a neved!

- Cadirn! - Az édesanyjának, Zari Daishnak volt egy személyes rabszolgája, akit így hívtak, mikor Kheda még egészen kicsi volt. És ez a név eléggé hasonlított a sajátjára ahhoz, hogy mindig felkapja rá a fejét, ha anyja a rabszolgát hívta.

- Én pedig Godine vagyok! - Az Ikadi kapitány megindult a gályáról érkező egyik evezős csónak felé. Már kihúzták a partra, hogy könnyebben belepakolhassanak. - Nem megyünk ennél sokkal délebbre - folytatta könnyedén. - De nem szeretnék rossz viszonyba kerülni egyik környékbeli hadúrral sem! Másrészt viszont jó pár olyan hadúr van, akivel nem is kereskednék, mert olyan ocsmányul bánnak a saját embereikkel! - jelentőségteljesen Khedára nézett. - A tulajdon embereikkel, akik nem foghatják az edényeiket és a házukat, hogy áthajózzanak a legközelebbi szigetre, ha nem tetszik nekik a nyakukba vetett iga! Ha van olyan birtok, ahol inkább a hajón maradnál, mikor kikötünk, örülnék, ha tudatnád velem. Ennél többet nem is kell mondanod!

- Az én... - Kheda gyorsan végiggondolta, mit is mond, és az ajkába harapott. - Nem hazudok neked, vannak ellenségeim! Azt hiszik, meghaltam, de talán jobb lenne, ha nem lennék sokat szem előtt, míg csak el nem hagytuk az Ulla és az Endit vizeket. Talán még Tulét is...

- Rabszolga voltam - mosolyodott el Godine, és látszólag mintha mondanivalójának semmi köze nem lett volna az ezt megelőzőkhöz. - Láthatod a hajam és a szemem színén is! Ikadi Nass engem és anyámat is Mahaf Coru apjától vett meg! Túlságosan is kicsi voltam, hogy emlékezzek rá, milyen volt akkoriban az életem, és anyám nem nagyon beszél róla, de mindig elmondja, hogy szerencsénk volt, hogy ott és akkor eladtak minket. És azt is tudom, hogy a korbács nyomát egész a sírig magán viseli! - Oldalvást Khedára pillantott.

- És te önerőből lettél egy kereskedőgálya, az Ugró Hal kapitánya? - Kheda a hajóra nézett, hogy ne kelljen viszonoznia Godine pillantását.

- Anyám szült egy lányt Ikadi Nassnak, úgyhogy mindkettőnket felszabadítottak. - A tengerész büszkén elmosolyodott. - A haduram talált nekem egy helyet az egyik gályán, és soha többé nem néztem vissza!

- Csak ha a tat felől jött a vihar! - jegyezte meg Kheda mosolyogva.

Godine komoly arccal nézett vissza rá.

- Remélem, hogy időben figyelmeztetsz a délről fenyegető viharokra, akár az eső hozza őket, akár valami más!

Kheda viszonozta a pillantást.

- Megteszem, ami tőlem telik! - És ezúttal egy szemernyit sem hazudott.

- Jó! - Godine a gálya evezős csónakja felé intett. - Akkor először is azt kell megtanulnod, hogyan bánj az evezővel!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Juliet E. McKenna: Déli tűz (részlet).

Létrehozás: 2005. augusztus 5. 13:00:00Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről

© Beholder Kft., 2003 - 2017
1680 Budapest, Pf. 4 (Megváltozott!) | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.