Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye szeptember 21.
A pillanat képe
A vágyódás gyűrűje
Küldd el képeslapként!
A vágyódás gyűrűje című Earthdawn könyv borítóképe.
Nézz szét a galériában!
Őszi MondoCon 2019.11.02-03. – Eredményhirdetés

A lista folytatása...
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: A múlt hangjai

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Raymond E. Feist: A sötét királynő árnyéka (részlet)

A dobok hangosan dübörögtek.

A szauruszok harcosai csatadalokat énekeltek, hogy felkészüljenek az összecsapásra. Szakadt harci zászlók csüngtek alá a véres lándzsákról. Amerre látni lehetett, az eget ellepte a sűrű füst. Sárgára és vörösre festett arcok figyelték a nyugati égboltot. A tűz bíborvörös és okkersárga fényt vetett a fekete füsttakaróra, mely eltüntette a lenyugvó napot és a nyugati égbolt esti csillagait.

Jarwa, a Hét Nemzet sha-shahanja, a Fűbirodalom uralkodója, a Kilenc Óceán ura nem tudta levenni szemét a pusztításról. Egész nap a tüzet figyelte. Délután még a győztesek kiáltásai és áldozataik sikolyai is átszűrődtek a roppant messzeségből. A szelek, melyek régen virágok édes illatát és a piac fűszereinek aromáját hozták el, most csak az elszenesedett fa és az égett hús fanyar bűzét kapták a hátukra. Jarwának nem kellett látnia, mert amúgy is tudta: a többiek, ott a távolban, most felkészülnek a megpróbáltatásokra, miután a szívük mélyén belenyugodtak abba, hogy a csata elveszett, és a faj ki fog halni.

- Uram - mondta Kaba, Jarwa pajzshordója és örök társa.

Jarwa odafordult legrégibb barátjához, és észrevette az aggodalom ráncait szeme körül. Kaba kiismerhetetlen arcáról csakis Jarwa tudott olvasni; a sha-shahan úgy ismerte barátjának arcát, mint saját tenyerét. - Mi az?

- A pantathiánus megérkezett.

Jarwa bólintott, de nem mozdult. Erős keze feszülten szorította kardjának, Tual-masoknak - azaz ősi nyelven Vérszívónak - markolatát. E kard sokkal inkább kifejezte rangját, mint a korona, melyet csak ritka, ünnepélyes alkalmakkor viselt. A kard hegyét belenyomta Shila világának legidősebb országa, Tabar földjébe, melyet annyira szeretett. Tizenhét éven át harcolt a betolakodók ellen, akik visszaszorították hadseregeit a Fűbirodalom szívébe.

Mikor még ifjú korában átvette a sha-shahan kardját, a szaurusz harcosok díszszemlét tartottak. Teljesen ellepték a kőutat, mely a Takador-tengert és a Kasztak-óceánt összekötő Takador-szoroson vezetett át. Előbb száz lovas tűnt fel, azaz egy század. Szép rendben lovagoltak tova, majd egy egész dzsatarrá, azaz tízezer harcossá duzzadtak. Tíz dzsatar tett ki egy sereget, és tíz sereg egy hadsereget. Jarwa fénykorában hét hadsereg, azaz hétmillió harcos válaszolt Jarwa csatakürtjére. A sok barangolás során a lovak lelegelték a Fűbirodalmat, a régi szaurusz szekerek és sátrak között pedig gyermekek játszottak, majd cseperedtek fel. Cibul városától a legtávolabbi határ tízezer mérföldre feküdt; a birodalom oly hatalmas volt, hogy míg a lovasok folyamatos vágtával a fővárostól a határig értek, addig a hold másfélszer is megfordult. Az egyik határtól a másikig pedig kétszer ennyi idő alatt lehetett eljutni.

Egy hadsereg mindig a főváros közelében maradt, míg a többi a nagy nemzet határai körül biztosította a békét azzal, hogy leigázta azt, aki nem akart hűbért fizetni. A kilenc nagy óceán partjairól ezer város küldött folyamatosan élelmiszert, pénzt és rabszolgákat a sha-shahan udvarába. A Hét Hadsereg bajnokai tízévente egyszer összegyűltek a nagy játékokra Cibulban, a Fűbirodalom régi fővárosában. Az évszázadok során a szauruszok egész Shilát a sha-shahan zászlaja alá vonták, kivéve a világ másik oldalán fekvő, legtávolabbi nemzeteket. Jarwa arról álmodozott, hogy ő lesz az a sha-shahan, aki végre valóra váltja elődei álmát, és bevonja az utolsó várost is a birodalomba, átvéve az egész világ feletti hatalmat.

Négy hatalmas város esett el Jarwa hadseregeinek ostromában, öt másik pedig megadta magát. Így már tucatnyi város sem maradt a birodalmon kívül. Ekkor a Patha hadsereg lovasai Ahsart, a Papok Városának kapuihoz értek. Itt következett be a katasztrófa.

Jarwa megacélozta szívét a szürkületen átszűrődő kínhörgések közepette. Az ő népének sikolyai visszhangoztak, ahogy a lakmározó gödrökhöz vezették őket. A kevesek szerint, akiknek sikerült megszökniük, a gyorsan legyilkolt foglyok még szerencsésnek számítottak, a csatában elesettekkel együtt. A betolakodók állítólag rabul tudták ejteni a haldoklók lelkét, melyet meg is tartottak egyfajta játékszernek, hogy az örökkévalóságig kínozzák. A halottak szellemei nem foglalhatták el végső helyüket őseik, a Mennyei Hadsereg lovasai között.

Jarwa a fennsík védelméből nézhetett le népe régi otthonára. Itt, Cibultól félnapi lovaglásra táborozott az egykor hatalmas hadsereg maradványa. A sha-shahan jelenlétének köszönhetően a harcosok még a Fűbirodalom legsötétebb óráiban is büszke testtartást vettek fel. Kihúzták magukat, fejüket kecsesen tartották, és megvetéssel néztek le a távoli ellenségre. De testtartásuk ellenére a sha-shahan olyasvalamit látott a szemükben, amit a Kilenc Óceán egyetlen ura sem láthatott még: félelmet.

Jarwa felsóhajtott, majd megfordult, hogy visszasétáljon a sátrához. Pontosan tudta, hogy nincs más esély, de még mindig nem akart szembenézni az idegennel. A sátra előtt megtorpant, és így szólt:

- Kaba, nem bízom ebben a papban, aki másik világból való. - A szavak szinte szikráztak a szájában.

Kaba bólintott. Arcán a pikkelyek már kiszürkültek a lóháton töltött hosszú évektől és a sha-shahan hű szolgálatától.

- Tudom, hogy vannak kételyeid, uram. De pohárnokod és a tanmestered is egyetért abban, hogy nincs választásunk.

- Mindig van választásunk - suttogta Jarwa. - Például harcoshoz méltón halhatnánk meg!

Kaba kinyújtotta kezét, és gyengéden megérintette Jarwa karját. E tolakodás bármelyik másik szaurusz harcos számára azonnali halált jelentett volna.

- Barátom - mondta halkan. - Ez a pap menedéket kínál a gyermekeink számára. Harcolhatunk, meghalhatunk, hogy a keserű szelek elfújják a szauruszok emlékét. Senki sem marad majd, hogy búcsúdalt zengjen a bátor Mennyei Hadseregnek, miközben az ördögök felfalják a húsunkat. De most biztonságba küldhetjük a megmaradt nőket és gyermekeket. Van más választásunk?

- De ő nem olyan, mint mi.

Kaba felsóhajtott.

- Van valami ...

- Ennek hideg a vére - suttogta Jarwa.

Kaba felemelte a kezét.

- Hidegvérűek csak a legendákban léteznek.

- És azok is? - kérdezte Jarwa a fővárosában tomboló, távoli tűz felé intve.

Kaba nem tehetett mást, mint hogy megvonta a vállát. Jarwa szó nélkül bevezette legidősebb barátját a sha-shahan sátrába.

A táborban ez volt a legnagyobb sátor; tulajdonképpen több sátorból varrták össze. Mikor körbenézett a belsejében, Jarwa szívébe belemarkolt a hideg. Legbölcsebb tanácsadói és legokosabb tanmesterei közül oly sokan hiányoztak. De akik itt maradtak, reménnyel tekintettek rá. Ő volt a sha-shahan, és neki kellett megmentenie a többieket.

Aztán megakadt a szeme az idegenen, mire újból eltűnődött, hogy mely döntés lenne a legbölcsebb. A lény nagyban hasonlított a szauruszokra. Karját és arcát zöld pikkelyek borították, de nagy csuklyával ellátott palástot viselt, mely eltakarta testét, nem úgy, mint a harcosok fegyverzete vagy a tanmesterek díszruhája. Szaurusz mérce szerint kicsinek számított, hisz alig volt több két karnyújtásnál. Orra hosszabb volt, mint a szauruszoké, szeme pedig feketén csillogott, ellentétben a szauruszokéval, mely piros írisszel dicsekedhetett fehér alapon. Ahol vastag, fehér körmöknek kellett volna lenniük, fekete karmok nyúltak ki ujjaiból. Kicsit sziszegve beszélt, mivel nyelve kettéágazott. Jarwa levette ütött-kopott sisakját, és miután átadta egy szolgának, megszólalt. Hangosan kimondta azt, amire a sátorban tartózkodó összes harcos és tanmester gondolt:

- Kígyó.

A lény meghajtotta a fejét, mintha a szó üdvözlés lett volna, nem pedig halálos sértés.

- Igen, uram - felelte.

Jarwa több harcosa is fegyveréhez nyúlt, de az idős pohárnok, aki csak a második legfontosabb rangot töltötte be Kaba után, így szólt:

- Ő a vendégünk.

A kígyóemberek legendája már régóta keringett a szauruszok, azaz Shila gyíkemberei között. A melegvérű szauruszoknál az anyukák gyakran beszéltek róluk, hogy éjszaka ráijesszenek a rosszcsont gyermekekre. A kígyóemberek néha saját fajtájukat is megették, és forró tavakba raktak tojásokat, ezért féltek tőlük, utálták e fajt, bár a szaurusz tanmesterek egyetlenegy kígyóemberre sem emlékeztek. A legenda úgy tartotta, hogy mindkét fajt az Istennő teremtette az idő hajnalán, mikor a Mennyei Hadsereg első lovasai kikeltek a tojásból. A kígyóemberek, a Zöld Hölgy, az Éjszaka Istennőjének szolgái otthon maradtak, amikor a szauruszok ellovagoltak úrnőjükkel és a többi istentestvérrel. A szauruszok gyarapodni kezdtek, miután az Istennő magukra hagyta őket a világban, de a többiek - a kígyók - emléke mindig is velük maradt. Csak a tanmesterek tudták, hogy mely történetek mondtak igazat, és melyek számítottak csak mítosznak, de egy dolgot Jarwa biztosan tudott: a sha-shahan utódját születésétől kezdve arra tanították, hogy a kígyókban nem szabad megbízni.

A kígyó pap sziszegve így szólt:

- Uram, a kapu készen áll. Az idő gyorsan fogy. Akik a népeden lakmároznak most, hamar meg fogják unni a mulatságot, és az éjszaka előrehaladtával, no meg erejük növekedésével, ide fognak érni.

Jarwa egy pillanatra elfordult a paptól, és társaihoz szólt:

- Hány dzsatar maradt?

Tasko, a watirik shahanja válaszolt.

- Négy, meg egy kis rész az ötödikből - mondta. - Egyetlen dzsatar sem maradt érintetlen. Ezeket a Hét Hadsereg maradványaiból állítottuk össze.

Jarwa ellenállt a kísértésnek, hogy átadja magát a kétségbeesés karmainak. Negyvenezer lovas, és mellé még egy rész a másik tízezerből. Csak ennyi maradt a szauruszok hét hatalmas hadseregéből.

Jarwa érezte, ahogy a feketeség belemarkol a szívébe. Visszaemlékezett arra, amikor üzenet érkezett a Patha Hadseregtől, hogy a papok ellenállnak, és nem hajlandóak hűbért fizetni. Jarwa hét hónapon keresztül lovagolt, hogy személyesen vezethesse a végső támadást Ahsart, a Papok Városa ellen. Egy pillanatra bűntudat vájta be magát a lelkébe, de gyorsan leszidta önmagát: tudhatta volna bárki uralkodó, hogy Ahsart papjai mindent lerombolnának, csak hogy a szauruszok ne vonják az egész világot egyetlen uralkodó alá? Az őrült főpap volt az, Myta, aki kinyitotta a kaput, és átengedte az első démont. Sovány vigasznak számított, hogy a démon első dolga az volt, hogy elrabolja Myta lelkét, és letépje fejét. Az egyik túlélő azt állította, hogy száz harcos pap támadta meg azt az egy démont, amely Myta húsát akarta felfalni, de egyikük sem maradt életben.

Tízezer pap és tanmester, no meg hétmillió harcos halt meg csak azért, hogy feltartsák a visszataszító lényeket. A csata egészen a birodalom szívéig hatolt, és a háború megfertőzte a fél világot. Százezer démon pusztult el, de minden egyes démonért drága árat kellett fizetni, hisz harcosok ezrei vetették magukat az undorító lényekre. A tanmesterek néha egész jól felhasználták tudásukat, de a démonok mindig visszatértek. Az öldöklés még évekig elhúzódott, és a kilenc óceánból már négyet érintett. A sha-shahan táborában gyermekek születtek, nőttek fel, és haltak meg a harcban, de a démonok továbbra is csak jöttek. A tanmesterek hiába keresték a módszert, mellyel bezárhatták volna a kaput, megfordítva a csata kimenetelét.

A világ másik oldaláról egészen Cibulig szorultak vissza, miközben a démonok hadserege valósággal ömlött kifelé a világokat összekötő kapun. Most egy másik kaput kellett kinyitni, mely reményt adhatott a szauruszoknak: reményt a száműzetésben.

Kaba várakozóan megköszörülte a torkát, mire Jarwa elhessegette a keserű gondolatokat. A sajnálkozás nem segíthetett; ahogy pajzshordója is mondta, nem volt választásuk.

- Jatuk - mondta Jarwa, mire egy fiatal harcos lépett előre. - A hét fiam közül, akiknek a Hét Hadsereget kellett vezetni, már csak te élsz - mondta keserűen. A fiatal harcos csendben maradt. - Ja-shahan vagy - jelentette ki Jarwa, hivatalosan kinevezve őt a trón örökösévé. Az ifjú csak tíz nappal azelőtt csatlakozott apjához, miután személyes kísérőjével a táborba lovagolt. Épphogy betöltötte tizennyolcadik életévét, és alig egy esztendeje került ki a harci kiképzőből, ráadásul csak három csatát élt meg, mióta a harcvonalba érkezett. Jarwa rájött, hogy legfiatalabb fia idegen a számára, hisz csecsemő volt még, mikor ő elment, hogy térdre kényszerítse Ahsartot. - Ki lovagol a bal oldaladon?

Jatuk így szólt:

- Monis. Ugyanakkor született, amikor én.

Egy életerős fiatalemberre mutatott, aki már egy nagy sebbel is büszkélkedhetett a bal karján.

Jarwa bólintott.

- Ő lesz a pajzshordód. - Aztán Monishoz fordult: - Ne feledd, az a feladatod, hogy akár életed árán is megvédd uradat; sőt, a te dolgod az is, hogy megvédd a becsületét! Senki sem fog közelebb állni Jatukhoz, legyen az társ, gyermek vagy tanmester. Mindig mondj neki igazat, még akkor is, ha nem akarja hallani!

Majd Jatuknak még hozzátette:

- Ő a te pajzsod; mindig hallgass a bölcsességére, mert ha nem hallgatsz a pajzshordódra, az olyan, mint harcba szállni fél karral, fél szemmel vagy fél füllel.

Jatuk bólintott. Monisnak ezzel a legnagyobb megtiszteltetésben lehetett része, amelyet uralkodó családon kívül született egyén élvezhetett; elmondhatta, mi jár a fejében anélkül, hogy félnie kellett volna a büntetéstől.

Monis tisztelgett, ami abból állt, hogy jobb öklével bal vállára csapott.

- Sha-shahan! - mondta, majd a földre nézett, kifejezve ezzel mélységes hódolatát és tiszteletét.

- Ki őrzi az asztalodat?

- Chiga, aki szintén akkor született, amikor én - felelte Jatuk.

Jarwa ezt örömmel hallotta. Mindhárman ugyanakkor születtek, ezért úgy ismerik majd egymást, mint önmagukat, és ez a kötődés mindennél erősebbnek bizonyulhat majd. Jatuk a kinevezett harcos felé fordult:

- Le kell tenned fegyvered, és hátul kell maradnod!

A megtiszteltetés keserűséggel vegyült, mivel a pohárnoki tisztség magasnak számított ugyan, de kimaradni a csatából minden harcos számára nagy nehézséggel járt.

- Védd meg urad a ravasz kezektől, és attól, hogy hamis barátoknak titkokat suttogjon a túl sok ital felett!

Chiga tisztelgett. Monishoz hasonlóan, most már ő is szabadon kimondhatta, mi jár a fejében, hiszen mint pohárnok, ugyanúgy köteles volt bármitől megvédeni Jatukot, mint az a harcos, aki a ja-shahan pajzs felőli oldalán lovagolt.

Jarwa egy másik egyén felé fordult; a tanmestere felé, akit számos hű tanítvány vett körül.

- Ki a legtehetségesebb a csoportodból?

- Shadu - vágta rá a tanmester. - Ő mindent megjegyez.

Jarwa az ifjú harcos paphoz fordult.

- Akkor vedd eme írótáblákat és emlékeket, mert mostantól te vagy a hit legfőbb őrzője! Te leszel a nép tanmestere.

A tanítvány szeme tágra nyílt, miközben tanára átadta neki az írótáblákat. A nagy pergamendarabokat deszkák takarták be, és a tinta már fehéredni kezdett rajtuk. Mostantól ő volt a felelős a tudásért, a dolgok magyarázatáért és a hagyományokért. Szavak ezreit kellett észben tartania az ősi kéz által leírt szavakon kívül.

Jarwa tovább beszélt:

- Ti, akik a kezdetektől velem szolgáltatok, most megkapjátok utolsó feladatotokat. Az ellenség nemsokára megindítja a végső csapást. Nem fogjuk túlélni. Hangosan énekeljétek a halotti éneket, és ne feledjétek, hogy nevetek élni fog gyermekeink emlékezetében, akik idegen ég alá, távoli földre menekülnek! Nem tudom, hogy az ő énekük átjut-e majd az ürességen, hogy fenntartsa a Mennyei Hadsereg emlékét, vagy alakítanak-e új Mennyei Hadsereget az új világban, de ha jönnek a démonok, tudassátok minden harcossal, hogy a húsunk húsa egy távoli földön fennmarad!

Bármit is érzett a sha-shahan, nem mutatta ki.

- Jatuk, kövess! A többiek menjenek a kijelölt helyükre! - Aztán a kígyó paphoz fordult. - Menj oda, ahol végre tudod hajtani a varázslatod! Ne feledd, hogy ha becsapod a népemet, akkor lelkem kitör a börtönéből, és ha kell, átszeli az űrt is, hogy elkapjon téged!

A pap lehajtotta fejét, és így sziszegett:

- Uram, tiéd az életem és a becsületem. Itt maradok, hogy segítségére legyek a hátvédeknek. Ily szánalmas módon mutatom ki, hogy népem tiszteli a szauruszokat, és el akarja vezetni a mi hazánkba. Oly sok dologban hasonlítunk egymásra.

Ha Jarwa meg is hatódott eme önfeláldozástól, nem mutatott ki érzelmeket. Intett legkisebb fiának, hogy kövesse kifelé. Az ifjú követte apját a sziklaszirt széléhez. Lenéztek a messzi városra, mely pokolian égett a démonok tüzében. Alig hallható rikoltások szállingóztak át, melyek nem származhattak halandó torokból. A fiatal vezérnek minden erejét össze kellett szednie, hogy ne fordítsa el a fejét.

- Jatuk! Holnap ugyanekkor már a szauruszok sha-shahanja leszel egy távoli világban.

A fiú tudta, hogy igazat beszél, bár szívesen tiltakozott volna. Inkább nem szólt egy szót sem.

- Nem bízom a kígyó papokban - suttogta Jarwa. - Bár hasonlítanak ránk, ne feledd, a vérük hideg! Nincsenek érzéseik, és a nyelvük is kétágú. Ne feledd a mondát, hogy mi történt, mikor a kígyók legutoljára meglátogattak bennünket! Ne feledd azokat a történeteket sem, melyek a meleg- és hidegvérűek születése óta történt árulásokról szólnak.

- Apám.

Jarwa a fia vállára tette a kardforgatástól megkeményedett és a harcokban megsebzett kezét, majd keményen összeszorította tenyerét. Ruganyos, fiatal izmok feszültek meg a keze alatt, mire Jarwa egy szikrányi reménységet érzett a lelkében.

- Fogadalmat tettem, amit neked kell betartanod. Ne hozz szégyent az őseidre vagy a népedre, de óvakodj az árulástól! Egy nemzedéknyi szolgálattal tartozunk a kígyóknak: ez az idegen világ harmincszor fordul meg ennyi idő alatt. De ne feledd: ha a kígyók szegik meg először a fogadalmat, akkor kedvedre tehetsz bármit, amit helyesnek találsz!

Ezután levette fia válláról a kezét, és intett Kabának, hogy menjen oda hozzá. A sha-shahan pajzshordója urának sisakjával tért vissza, a nagy, barázdált fejvédővel, egy istállósfiú pedig felkészített egy pihent lovat. A nagy ménesek elpusztultak, és a legjobb megmaradt példányoknak a szaurusz gyermekekkel kell menniük az új világba. Jarwának és harcosainak be kellett érniük a kisebb példányokkal. Amelyiket elé állították, nem lehetett több tizenkilenc markosnál. Épp elég nagy volt ahhoz, hogy elbírja a sha-shahant a fegyverekkel együtt. Nem baj, gondolta Jarwa. A harc úgyis rövid lesz.

Mögöttük energia robbant. Mintha száz villám csapott volna le, úgy világította be az éjszakát. Egy pillanattal később mennydörgés követte, és mindenki a vibráló égbolt felé nézett.

- Szabad az út - mondta Jarwa.

A kígyó pap előrerohant, és a távolba mutatott.

- Uram, nézd!

Jarwa nyugat felé fordult. A messzi lángok felől szemmel láthatóan kis alakok repültek feléjük. Jarwa keserűen gondolt arra, hogy csakis a távolság miatt látszanak oly kicsinynek. A rikoltozó alakok elérték egy felnőtt szaurusz méretét, sőt, néhányan még nagyobbak is lehettek. Bőrszerű szárnyuk úgy sistergett a levegőben, mint a kocsis ostora, és a sötétséget uraló visítás akár az őrületbe tudott volna kergetni egy épelméjű harcost is. Jarwa lenézett kezére, hogy megállapítsa remeg-e, majd a fiához szólt:

- Add ide a kardod!

Az ifjú engedelmeskedett a parancsnak, Jarwa pedig átadta fia kardját Kabának. Aztán kivonta Tual-masokját a hüvelyéből, és a markolatát a fiának nyújtotta.

- Ezt öröklöd. Mehetsz!

Az ifjú kis tétovázás után megragadta a markolatot. Ezután már senki tanmester nem gyűjthette be eme ősi fegyvert apja holtteste mellől, hogy átadja az örökösnek. A szauruszok emlékezetében ez volt az első alkalom, hogy egy sha-shahan önként átadta a véres kardot, mikor még nem is hunyt ki az élet a szívéből.

Jatuk szó nélkül tisztelgett apjának, majd sarkon fordult, és várakozó társaihoz sietett. Kurta kézmozdulattal intett nekik, hogy szálljanak nyeregbe, és lovagoljanak a többi szauruszhoz, akik már felkészültek a másik világba való menekülésre.

Négy dzsatar lovagolhatott át az új kapun, míg az ötödik maradék része, beleértve Jarwa régi társait és tanmestereit, hátul maradt, hogy feltartóztassa a démonokat. Ének törte meg a zajt, és a tanmesterek munkához láttak: a levegőből hirtelen kék lángok bukkantak elő, amelyek égő falat alkottak. A csapdába repülő démonok felsikoltottak a dühtől és a fájdalomtól, mikor a kék lángok megperzselték testüket. Amelyek gyorsan elkanyarodtak, megmenekültek, de amelyek már túl mélyen jártak az energiamezőben, mind szétégtek. Tüzes sebeikből gonosz, fekete füst tört elő. Az erősebb lények közül néhány elérte a szirtet, ahol a szaurusz harcosok habozás nélkül csapkodni, vagdalni kezdték őket. Jarwa jól tudta, hogy ez csupán keserű diadalt jelent, mert csak azokat a démonokat lehetett ily könnyen megölni, amelyek varázsa súlyosan megsérült.

- Már mennek is, uram! - kiáltott fel a kígyó pap.

Jarwa hátrapillantott. A hatalmas, ezüstös kapu, amit a kígyó résnek hívott, ott lebegett a levegőben. A szaurusz ifjúság épp áthaladt rajta, és Jarwa egy pillanatra úgy érezte, hogy látja, amint fia eltűnik a szeme elől. Pedig tudta, hogy ez csak ábránd. Túl messze voltak ahhoz, hogy ilyen részleteket kivehessen.

Jarwa ezután visszaterelte figyelmét a varázslatos fal felé, mely most fehéren izzott. A démonok is bevetették saját tudásukat. Jarwa tisztában volt azzal, hogy a repülő bestiák csak zavarják őket, de nem veszélyesek: a sebességük miatt csak egy magányos vagy sérült lovasra jelenthettek halálos veszélyt, de bármely erős harcos könnyedén megölt egy ilyen lényt. Csak a repülő társaikat követő démonok tudták kioltani az ő életét.

A falon repedések keletkeztek, Jarwa pedig azonnal észrevette a sötét alakokat, amelyek az akadály mögül közeledtek. Nagy démonokat látott, amelyek nem tudtak repülni, vagy talán csak varázzsal lehettek rá képesek. Rohantak, futottak, oly gyorsan, ahogy egy szaurusz lovas. Baljós üvöltéseik a csatazajt is túlharsogták. A kígyó pap kinyújtotta a kezét, amitől lángok csaptak elő az egyik hasadékból, amelyen keresztül épp egy démon akart áttörni. Jarwa látta, ahogy a kígyó pap megroggyan az erőlködéstől.

Tudatában annak, hogy a vég pillanatok múlva bekövetkezik, Jarwa így szólt:

- Egy valamit mondj el nekem, kígyó: miért akarsz itt meghalni velünk? Nem volt választásunk, de te elmehettél volna a gyermekeinkkel. Az ő kezük általi halál - ekkor a közeledő démonok felé intett -, nem rémít meg?

A kígyó pap olyat nevetett, amit a Fűbirodalom uralkodója gúnyolódásnak vett.

- Nem, uram. A halál szabadság, és ezt te is hamarosan megtudod. Mi a Smaragd Királynő palotájában szolgálunk, úgyhogy ezt pontosan tudjuk!

Jarwa szeme összeszűkült. Tehát az ősi legendák igazak! E lény valóban az Anyaistennő egyik szülötte! Jarwát elöntötte a harag. Tudta, hogy elárulták az ő faját, és hogy ez a lény ugyanolyan undorító ellenség, mint azok, amelyek most a lelkére törnek. A sha-shahan felüvöltött elkeseredettségében, és fia kardjával levágta a pantathiánus fejét.

A démonok megtámadták a hátvédet, így Jarwa csak egyetlen pillanatot szánhatott arra, hogy fiára, és társainak fiaira gondoljon, akik elindultak egy idegen nap alá, egy távoli világba. Mikor a Kilenc Óceán ura szembefordult az ellenséggel, magában a Mennyei Hadsereghez imádkozott, hogy védjék meg a szauruszok gyermekeit.

Az egyik alak kitűnt a többi közül, és mintha a kisebb démonok megérezték volna közelségét, lassan utat engedtek neki. A démon kétszer olyan magasnak tűnt, mint a legmagasabb szaurusz; több mint huszonöt láb magas volt, és céltudatosan lépkedett Jarwa felé. Erős teste hasonlított a szauruszokéhoz - széles válla keskeny derékba szűkült, karjai és lábai izmosak voltak -, de hátán hatalmas szárnyakat hordott, melyek szakadozott, fekete bőrnek tűntek, és a feje... A lóéhoz hasonló, háromszög alakú koponyát vékony bőr fedte be, mintha prémdarabot csontra feszítettek volna. A démon kivillantotta egymás mellett sorakozó tépőfogait. Szemgödrében vörös lángok táncoltak. Feje körül lánggyűrű libegett, és a nevetésétől megdermedt a vér Jarwa ereiben.

A démon elsuhant kisebb testvérei mellett, és ügyet sem vetett azokra, akik rávetették magukat, hogy megvédjék a sha-shahant. Csapkodott párat, és oly könnyedén vágta szét a húst, mint egy szaurusz a kenyeret. Jarwa készen állt, miközben tudta, hogy a haláláig minden egyes ellopott pillanattal több fiatal menekülhet át a hasadékon.

A démon úgy tornyosult Jarwa fölé, mint egy harcos a gyermek fölé. A sha-shahan minden erejét összeszedte, és fiának kardjával lesújtott a lény kinyújtott karjára. A démon felsikoltott a fájdalomtól, de aztán már el is felejtette a sérülést. Tőr nagyságú, fekete karmok nyársalták fel Jarwa testét, átütve a vérten és a húson. A démon ezután megragadta Jarwa derekát.

Maga elé emelte a szauruszok uralkodóját, és szemmagasságban megtartotta. Miközben a fény kezdett kihunyni Jarwa szemében, a démon felnevetett, és így szólt:

- Semminek sem vagy az uralkodója, te bolond halandó! A lelked az enyém, kis húscafat! És ha megeszlek, itt maradsz, hogy szórakoztass az étkezések között!

Jarwa, a Hét Nemzet sha-shahanja, a Fűbirodalom uralkodója, a Kilenc Óceán ura életében először rettegni kezdett. Elméje felordított, de teste megbénult. Húsa felől érezte, ahogy lelke felemelkedik a Mennyei Hadsereg felé, de valami megállította. Érzékelte saját testét, melyet a démon már el is kezdett falni, és hallotta, amint a démon így szól:

- Tugor vagyok, a Nagy Maarg, az Ötödik Kör uralkodójának első szolgája. Te pedig a játékszerem vagy!

Jarwa felkiáltott, de nem volt hangja. Küszködött, bár már nem volt teste. Lelkét titokzatos lánc tartotta fogva. A jajveszékelő lelkek hangja arról árulkodott, hogy társai is sorra estek el. Maradék akaratával érzékleteit a messzi rés felé fordította, és látta, ahogy az utolsó gyermek is megmenekül. Amennyire lehetett, megvigasztalódott az éjszakában hirtelen eltűnő rés látványán, majd imádkozott azért, hogy fia és népe megmeneküljön a kígyók fortélyaitól a messzi világban, melyet a pantathiánusok Midkemiának hívtak.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Ian Watson: Nehéz kérdések (részlet).

Létrehozás: 2005. június 30. 11:02:46Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:19 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.