Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kártyái – Hóditások december 10.
Zén Legendái: Hordázás szeptember 15.
A pillanat képe
Sebes Jimmy
Küldd el képeslapként!
Raymond E. Feist Sebes Jimmy című könyvének borítóképe.
Nézz szét a galériában!
Könyvismertető - Gyöngyvilág - Különleges ékszerek
Termékismertető - HKK - Zén 2. expedíciója: Moa relikviák
Termékismertető - Zén Legendái: Hordázás
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Résföld

A lista folytatása...
Részvétnyilvánítás - Böszörményi Gyula (2)
Könyv adás - vétel (616)
Alanori Krónikát vennék (61)
Az Idő Kereke sorozat folytatódik! (10)
Kaland-Játék-Kockázat (154)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Raymond E. Feist: Ezüsttövis (részlet)

A hajó hazafelé száguldott.

A szél fordult egy negyedet, és a kapitány kiáltása szállt. A matrózok felkúsztak az árbocra, hogy a friss szellő és a biztonságban partot érni akaró ideges kapitány követeléseinek megfeleljenek. Viharedzett vitorlásparancsnok volt: közel harminc éve szolgált a királyi flottánál, és tizenhét éve irányította saját hajóját. Bár a Királysas a királyi flotta legjobb hajója volt, a kapitány egy kicsit erősebb szelet, egy kicsit nagyobb sebességet szeretett volna, mert nem nyughatott, amíg utasait biztonságban partra nem tette.

Az első fedélzeten állt a kapitány aggodalmának oka - három magas férfi képében. Ketten - az egyik szőke, a másik fekete - a korlátnál állva tréfálkoztak és nagyokat nevettek. Az átlagnál jóval magasabbak voltak, és egy katona vagy vadász biztos lépteivel mozogtak. Lyam, a Szigetkirályság uralkodója és bátyja, Martin, sokféle témáról beszélgettek: vadászatokról és lakomákról, utazásokról és politikáról, háborúról és viszályokról, de néha szóba került apjuk, Borric herceg is.

A harmadik férfi, aki nem volt olyan magas és szélesvállú, mint a másik kettő, a többiektől nem messze, a korlátnak támaszkodva állt, és elmerült gondolataiban. Arutha, a legifjabb fivér is a múlton merengett, de nem apját látta maga előtt, akit a háborúban - a Rés háborújában - gyilkoltak meg a tsuranik. Ehelyett inkább a fodrozódó hullámokat nézte, és ahogy a hajó a smaragdzöld vizet szelte, két csillogó zöld szemet látott tükröződni benne.

A kapitány egy pillantást vetett a magasba, aztán szólt, hogy kurtítsák meg a vitorlákat. Később megint a három férfit figyelte az előfedélzeten, és ismét csendesen imádkozott Kilianhoz, a hajósok istennőjéhez, hogy bárcsak láthatná már Rillanon magas tornyait. Mert az a három férfi a Királyság három leghatalmasabb és legfontosabb embere volt, és a parancsnok gondolni sem akart a káoszra, amely az országot sújtaná, ha valamilyen balszerencse látogatná meg a hajót.

Arutha halványan hallotta a kapitány kiáltásait, a tisztek és a legénység válaszait. Kimerítették az elmúlt év eseményei, így nemigen figyelt arra, mi történik körülötte. Gondolatait csak egy dolog köré tudta összpontosítani: visszatért Rillanonba - és Anitához.

Arutha elmosolyodott magában. Élete első tizennyolc esztendeje nem tűnt említésre méltónak. Akkor jött a tsurani invázió, és a világ örökre megváltozott. A Királyság legjobb hadvezérei között tartják számon, Martinban váratlanul felfedezte a bátyját, ezer szörnyűséget és csodát látott. De Arutha számára mind közül a legcsodálatosabb dolog Anita volt.

Lyam koronázása után váltak el egymástól. Azóta - közel egy éve - az országot járták testvéreivel, körbehordozták a királyi lobogót, és bemutatták a keleti uraknak, illetve a szomszédos uralkodóknak.

Lyam hangja rezzentette fel Aruthát az ábrándozásból:

- Mit látsz a hullámok fodrai között, testvérkém?

Amint Arutha felnézett, Martin elmosolyodott, és a hajdani crydee-i fővadász, akit valaha egyszerűen csak Íjász Martinnak hívtak, öccse felé intett:

- Egyévi adóba lefogadom, hogy két zöld szemet és egy csúfondáros mosolyt lát a habok között.

- Nem fogadok, Martin - felelte Lyam. - Mióta elhagytuk Rillanont, mindössze háromszor kaptam üzenetet Anitától valami gond vagy más államügy miatt. Mindig azért írt, hogy Rillanonban maradhasson, bár az édesanyja már egy hónappal a távozásom után visszatért a birtokára. Arutha durván számítva heti két levelet kapott az egész út folyamán. Ez nem lehet véletlen.

- Én is ideges lennék, ha egy ilyen tüzes lány várná a visszatértemet - helyeselt Martin.

Arutha különös egyéniség volt: ingerlékeny lett, ha a mély érzések feltárásáról esett szó, és kétszeresen érzékenyen érintette minden Anitával kapcsolatos dolog. Hihetetlenül szerette a karcsú, fiatal nőt, megrészegítette, ahogy a lány mozgott, ahogy beszélt, ahogyan ránézett. És bár valószínűleg egész Midkemián csak ez a két férfi létezett, akik elég közel álltak hozzá, hogy megossza velük az érzéseit, már kölyökként sem viselte jól, ha úgy vélte, tréfa célpontja.

Ahogy Arutha arckifejezése elsötétedett, Lyam megszólalt:

- Félre a duzzogással kis viharfelhőcském. Én nemcsak a királyod vagyok, hanem egyben a bátyád is, ezért fültövön csaphatlak, ha a szükség úgy kívánja.

Az édesanyjuktól kapott becenév használata és a valószínűtlen kép, ahogy a király fültövön csapja Krondor nagyhercegét, halvány mosolyt varázsolt Arutha arcára.

- Félek, hogy félreértettem őt - felelte pillanatnyi hallgatás után. - A levelei ugyan melegek, valahogy mégis hivatalosak, sokszor távolságtartóak. És olyan sok fiatal udvaronc van a palotádban.

- Abban a pillanatban, amikor elmenekültünk Krondorból, megpecsételődött a sorsod, Arutha - mondta Martin. - Az övé vagy, amióta először fogadtad a köszönését. Olyan ez, mint amikor a vadászt vonzza a szarvas. Még mielőtt Crydee-ba értünk volna - amikor bujkáltunk -, ő már akkor egy bizonyosfajta tekintettel nézett rád. Nem, ne legyenek kétségeid, vár téged.

- Ezenkívül - tette hozzá Lyam - elmondtad neki, hogyan érzel.

- Hát... nem túl sokat mondtam. De kifejeztem előtte szerelmes vonzódásomat.

Lyam és Martin összenéztek.

- Arutha - szólt Lyam -, nagyjából olyan szenvedélyesen fejezed ki magadat, mint egy írnok, aki az év végi adóelszámolásokat készíti.

Mindhárman nevettek. A többhónapos utazás során volt alkalmuk, hogy újraértelmezhessék a kapcsolatukat. Kisfiú korukban Martin egyszerre volt barátja és tanítója fivéreinek, amikor vadászatra és fafaragásra oktatta őket. De akkor is csak közembernek számított, habár mint fővadászmester Borric herceg házanépének magas rangú tagja volt. Amikor kiderült, hogy ő apjuk törvénytelen fia, idősebb féltestvérük, mindhármuknak meg kellett szokniuk az új helyzetet. Azóta elszenvedték a haszonlesők hamis pajtáskodását, üres baráti ígéreteket és álhűséget azoktól, akik nyereségre vágytak. Ugyanakkor valami nagyszerű dolgot is felfedeztek: két olyan barátra leltek, akikben megbízhattak, akikkel közös titkaik lehettek, akik megértették, mit jelent hirtelen magas rangra emelkedni, és akik osztoztak az újonnan kapott felelősség terheiben.

Arutha magában nevetve megrázta a fejét:

- Azt hiszem, én is az első alkalom óta tudom, mégis kétségeim vannak. Hisz olyan fiatal még.

- És anyánk milyen fiatal volt, amikor megesküdtek édesapánkkal? - kérdezte Lyam.

- Te mindenre tudsz válaszolni? - nézett Arutha szkeptikusan a bátyjára.

- Hát persze - veregette meg Martin Lyam vállát. Aztán halkan hozzátette: - Ezért ő a király.

Mikor Lyam szemöldökét tréfásan felvonva Martinhoz fordult, így folytatta:

- Szóval, ha megérkezünk, kérd meg a kezét, kedves öcsém. Aztán felállítjuk a jó öreg Tully atyát a kandallója elől, mind felkerekedünk, Krondorba megyünk, és vidám lakodalmat ülünk. Utána végre befejezhetem ezt az egész szörnyű utazást, és hazamehetek Crydee-ba.

- Föld a láthatáron! - kiáltotta valaki az árbockosárból.

- Merre? - kérdezett vissza a kapitány.

- Pont előttünk!

A messzeségbe meredve Martin gyakorlott cserkészszeme vette észre először a távoli partokat. Csöndesen testvérei vállára tette a kezét. Kis idő múlva már mindhárman láthatták az azúrkék égen a magas tornyok körvonalait.

- Rillanon - szólalt meg halkan Arutha.

Könnyű léptek zaja és a sietség miatt felhúzott díszes szoknya suhogása társult egy karcsú alak látványához, aki céltudatosan masírozott a hosszú folyosón. A hölgy bájos arcvonásait - melyeket joggal neveztek az udvar legszebbikének - most kevésbé csinossá torzította az indulat. A folyosón posztoló őrök mereven álltak, de szemükkel azért követték a nő útját. Sejtették a hölgy közismert indulatosságának valószínű célpontját, és magukban mosolyogtak. A dalnok szó szerint durva ébresztőre számíthatott.

Carline, a király húga, nem túlzottan hölgyhöz illő módon elszáguldott egy felriasztott szolga mellett, aki egyszerre próbált meg félreugrani és meghajolni előtte. A látványos mutatvány hatására a fiú a földön kötött ki, miközben Carline eltűnt a palota vendégszárnyában.

Egy ajtóhoz érve a nő megállt. Megigazította kibontott sötét haját, felemelte a kezét, hogy kopogjon, aztán habozni kezdett. Kék szeme összeszűkült. Bosszantotta a gondolat, hogy várnia kellene, amíg az ajtó kinyílik, ezért egyszerűen figyelmeztetés nélkül benyitott.

A félhomályos szobában még nem húzták félre a sötétítőfüggönyöket. A hatalmas ágyban a takarók alatt kidomborodott egy test, amely felnyögött, amikor Carline becsapta az ajtót maga mögött. A lány körbetekintett, hova lépjen a ruhákkal borított padlón, odament az ablakhoz, félrerántotta a függönyöket, és beeresztette a déli verőfényt. A dudor még egyszer felnyögött, és egy arc lesett ki az ágynemű közül véreres szemekkel.

- Carline - hangzott a száraz krákogás -, meg akarsz ölni?

Az ágy mellett álló nő felcsattant:

- Ha nem mulatoztad volna át az egész éjszakát, és ott lettél volna a reggelinél, amikor vártunk, már hallhattad volna, hogy a bátyáim hajója látótávolságon belül van. Két óra múlva a kikötőben lesznek.

Laurie, a tyr-sogi trubadúr, utazó, korábban a Résháború hőse, később pedig udvari kobzos és a hercegnő állandó partnere, fáradt szemét dörgölve felült.

- Nem mulatoztam. Dolth grófja ragaszkodott hozzá, hogy a repertoárom összes dalát meghallgathassa. Majdnem pirkadatig énekeltem - hunyorgott, aztán felmosolygott Carline-ra. Gondozott szőke szakállát vakargatva folytatta: - Annak a fickónak kimeríthetetlen az állóképessége, és a zenei ízlése is kiváló.

Carline leült az ágy szélére, előrehajolt, és kurtán megcsókolta a férfit. Fürgén kiszabadította magát az ölelni készülő karok közül. Kezét Laurie mellkasára téve eltolta magától a férfit.

- Ide figyelj, te szerelmes csalogány! - mondta. - Lyam, Martin és Arutha hamarosan itt lesz, és amint Lyam fogadja az udvart és elintéz minden formaságot, beszélni fogok vele a házasságunkról.

Laurie úgy nézett körül, mintha egy szögletet keresne, amelyben elbújhat. Az elmúlt év folyamán kapcsolatuk méllyé és szenvedélyessé vált, de a férfi szinte reflexszerűen kerülte a házasság témáját.

- Carline, most... - kezdte.

- "Carline, most", de bizony! - szakította félbe a lány, ujjával megbökve a férfi mellkasát. - Te pojáca, keleti hercegek és a Királyság nemesifjainak fele hever a lábam előtt, és ki tudja hányan könyörögtek már egyszerűen csak azért, hogy udvarolhassanak nekem. És én mindig elutasítottam őket. És miért? Hogy holmi ostoba muzsikus játszadozhasson az érzéseimmel? Nos, elszámolnivalónk van egymással.

Laurie elvigyorodott, és hátrasimította kócos szőke haját. Fölült, és még mielőtt a lány megmozdulhatott volna, szenvedélyesen megcsókolta. Amikor elhúzódott, megszólalt:

- Carline, egyetlen szerelmem, kérlek. Ezt már megbeszéltük.

A lány csók miatt félig lehunyt szeme hirtelen elkerekedett.

- Ó, szóval már megbeszéltük? - kérdezte dühösen. - Összeházasodunk, és kész.

Aztán felállt, hogy elkerülje a férfi ismételt ölelését.

- Udvari botrány lenne: a nagyhercegnő és kobzos szeretője. És még csak nem is eredeti történet. Köznevetség tárgyává válok. Az ördögbe is Laurie, majdnem huszonhat éves vagyok. Az én koromban a legtöbb nő már nyolc-kilenc éve házas. Azt akarod, hogy vénlányként haljak meg?

- Dehogy, szerelmem - felelte, magában mulatva a dolgon. Carline azon túl, hogy gyönyörű nő volt, és senkinek sem jutott volna eszébe őt vénlánynak nevezni, 10 évvel fiatalabb volt a férfinál, aki emiatt éretlennek is tekintette őt - és ebben a meggyőződésében állandóan meg is erősítették a lány gyerekes érzelemkitörései. Laurie teljesen felült, és kétségbeesetten széttárta a karját, miközben küzdött feltörő vidámságával.

- Vagyok, aki vagyok, kedvesem, se több, se kevesebb. Több időt töltöttem itt, mint eddig bárhol, szabad ember koromban. Bár el kell ismernem, ez sokkal kellemesebb fogság, mint a legutóbbi volt.

A férfi itt azokról az évekről beszélt, amikor Tsuraniföldön, Kelewanon volt rabszolga.

- De sose tudhatod, mikor támad kedvem ismét kóborolni.

A férfi látta, hogy amíg beszél, a lány egyre dühösebb lesz, és kénytelen volt bevallani magának, hogy gyakran bizony éppen ő hozza ki belőle a legrosszabbat. Gyorsan taktikát változtatott.

- Ezenkívül nem is tudom, jó lennék-e... bárhogyan is hívják a király húgának a férjét.

- Nos, jobb lesz, ha hozzászoksz a gondolathoz. Most pedig kelj fel, és öltözz!

Laurie megragadta a nadrágot, amelyet a lány odadobott az ágyra, és gyorsan belebújt. Amikor befejezte az öltözködést, odaállt a nő elé, és karjait a dereka köré fonta.

- Azóta a nap óta, amikor először találkoztunk, imádlak, Carline. Soha senkit nem szerettem, és nem is fogok annyira szeretni, mint téged, de...

- Tudom. Hónapok óta mást sem hallok. Mindig is kóboroltál - csúfolódott. - Mindig is szabad voltál. Nem tudod, hogyan viselnéd, ha egy helyhez lennél kötve - bár úgy vettem észre, sikerült valahogy kibírnod, hogy itt kellett laknod a királyi palotában.

- De ez mind igaz - emelte a férfi az égre tekintetét.

- Hát persze, szerelmem; ezek a kifogások biztosan megteszik a magukét, amikor valami szegény kocsmáros lányának intesz búcsút, de most nem segítenek rajtad. Majd meglátjuk, mit szól hozzá Lyam. Úgy emlékszem, van valami régi törvény vagy ilyesmi a levéltárban, amelyik a közembereknek a nemességbe keveredésével foglalkozik.

- Van - kacagott Laurie. - Az apám követelhet egy aranytallért, egy pár öszvért és egy kis birtokot azért, mert te használsz engem.

Carline is kuncogni kezdett, végül sehogy sem sikerült elfojtania, kitört belőle a kacagás.

- Te csibész!

Szorosan átölelte a férfit, a vállára hajtotta a fejét, és felsóhajtott:

- Sosem tudok sokáig dühös lenni rád.

Laurie gyengéden dajkálta karjai között a lányt:

- Mindig okot is adok rá, hogy dühös légy - felelte halkan.

- Így igaz.

- Persze azért nem olyan gyakran.

- Na ide figyelj! - mondta a nő. - A bátyáim, amíg mi itt beszélgetünk, közelednek a kikötőhöz, te pedig itt állsz, és alkudozol. Persze ezt megteheted velem, de lehet, hogy a király sötétebben fogja látni a dolgokat.

- Szóval félnem kell - aggódott Laurie.

Carline hirtelen ellágyult. Arckifejezése bizonytalanságot tükrözött.

- Lyam bármit megtesz, amire kérem. Kiskorom óta nem tudott nekem nemet mondani, ha igazán akartam valamit. De ez nem Crydee. Tudja, hogy itt más a helyzet, és hogy én sem vagyok már gyerek.

- Vettem észre.

- Gazfickó! Nézd, Laurie. Nem vagy egyszerű paraszt vagy foltozóvarga. Több nyelven beszélsz, mint bármelyik "művelt" nemes, akit ismerek. Tudsz írni és olvasni. Mindenfelé jártál, még Tsuraniföldön is. Okos vagy és tehetséges. Sokkal inkább alkalmas vagy a kormányzásra, mint sokan azok közül, akik beleszületnek. Azonkívül, ha lehet egy bátyám, aki vadász volt, mielőtt herceg lett volna, miért ne lehetne a férjem dalnok?

- Kifogástalan a logikád. Egyszerűen nem találok megfelelő választ. Mindennél jobban szeretlek, de a többi...

- Az a bajod, hogy képes lennél az irányításra, de egyszerűen nem akarod a felelősséget. Lusta vagy.

- Ezért dobott ki az apám tizenhárom évesen - kacagott fel a dalnok. - Azt mondta, sose lesz belőlem tisztességes parasztember.

A lány gyöngéden eltolta magától a férfit, hangja komollyá vált:

- A dolgok változnak, Laurie. Jól megfontoltam a dolgot. Már korábban is előfordult, hogy azt gondoltam, szerelmes vagyok - kétszer is -, de te vagy az egyetlen, aki el tudja feledtetni velem, hogy ki vagyok, úgy, hogy nem is szégyellem a dolgot. Amikor veled vagyok, semmi sem számít, és ez így is van jól. Ilyenkor nem törődöm azzal, hogy van-e értelme annak, ahogyan érzek. De most törődnöm kell vele. Úgyhogy jobb, ha döntesz, mégpedig minél hamarabb. Az ékszereimet teszem rá, hogy a testvéreim még egy napja sem lesznek a palotában, amikor Arutha és Anita majd bejelentik az eljegyzésüket. Ez pedig azt jelenti, hogy valamennyien Krondorba megyünk az esküvőjükre. Ha összeházasodtak, visszajövök ide Lyammel. Neked kell eldöntened, hogy visszajössz-e velünk, Laurie.

A lány le sem vette a tekintetét szerelméről.

- Csodálatos időszakot töltöttem veled. Olyan érzéseket ismertem meg, amelyeket el sem tudtam képzelni, amikor kislányként Pugról, aztán Rolandról álmodoztam. De most már választanod kell. Te vagy az első szeretőm, és örökre te leszel a legkedvesebb szerelmem, de amikor visszatérek ide, akkor vagy a férjem leszel, vagy csak egy emlék.

Mielőtt még a férfi válaszolhatott volna, odament az ajtóhoz.

- De mindenképpen szeretlek, gazfickó. Az idő rövid. - Egy pillanatnyi szünet után folytatta - Most pedig gyerünk, segíts nekem fogadni a királyt!

A férfi előrelépett, és kinyitotta Carline előtt az ajtót. Odasiettek, a kocsikhoz, melyek arra vártak, hogy a dokkokhoz vihessék a fogadóbizottságot. Laurie, a tyr-sogi trubadúr, utazó, korábban a Résháború hőse egyre inkább igényelte az oldalán lépkedő hölgy társaságát, és nem tudta, hogyan érezné magát, ha az örökre elutasítaná.

Rillanon, a Szigetkirályság fővárosa várt, hogy üdvözölhesse a hazatérő királyt. Az épületeket ünnepi lobogókkal és melegházi virágokkal díszítették fel. Mutatós zászlók röpködtek a szélben, és feltűnő színű szalagokat erősítettek a házak közé azokon az utcákon, ahol a király elhalad majd. Rillanon, a Királyság ékköve lankás hegyoldalban feküdt. Kecses tornyok, légies árkádok és pompás ívű hidak jellemezték ezt a csodálatos helyet. A legutóbbi király, Rodric belefogott a város rendbehozatalába: csinos márvány és kvarckő burkolatot tettek a palotakörnyéki házakra, amitől a délutáni napsütés szikrázó mesevilággá változtatta a várost.

A Királysas megérkezett az uralkodó kikötőjébe, ahol a fogadóbizottság várakozott. A távolban, azokban a házakban és domboldali utcákban, ahonnan jól lehetett látni a dokkot, polgárok tömegei éljenezték meg visszatérő ifjú királyukat. Sok évig nehezedett Rodric király őrültségének sötét felhője Rillanonra, s bár Lyam a városiak többségének idegen volt, mégis rajongtak érte, hiszen fiatal volt és jóképű, mindenki tudott a Résháborúban tanúsított bátorságáról - és megismerték nagylelkűségét is, amikor csökkentette az adókat.

A révkalauz a szakértő könnyedségével vezette a király hajóját a kijelölt helyre. Gyorsan kikötöttek, és partra tették a hajópallót. Arutha figyelte, ahogy Lyam elsőként kiszállt. Amint azt a hagyományok megkövetelték, térdre ereszkedett, és megcsókolta hazája földjét. Arutha tekintete Anitát keresve pásztázta a tömeget, de a Lyamot üdvözölni akaró nemesek tolongásában nyomát sem látta a lánynak. A kétség jeges tőrdöfése járta át a szívét.

Martin gyengéden megbökte gondolataiba merült öccsét, akinek a protokoll szerint másodikként kellett partraszállnia. Arutha lesietett a pallón, Martin egy lépéssel mögötte haladt. Figyelmüket húguk látványa vonzotta magára, aki otthagyta a mellette álló dalnokot, előreszaladt, és vadul megölelte Lyamot. Bár a fogadóbizottság többi tagja nem bánt olyan szabadon a formaságokkal, mint Carline, a király kedvét kereső udvaroncokból és testőrökből spontán üdvrivalgás tört ki. Azután Carline karjai Arutha nyaka köré fonódtak: őt is megölelte és megcsókolta.

- Jaj, úgy hiányoltam már a savanyú képedet - üdvözölte boldogan.

Arutha morcosan nézett, mint mindig, amikor felriasztották a gondolataiból.

- Milyen savanyú képet? - kérdezte.

Carline bátyja szemébe nézve ártatlan mosollyal felelte:

- Pont úgy nézel ki, mint aki lenyelt valamit, és csak aztán jött rá, hogy az a valami még mozog.

Martin hangosan fölkacagott, de most rajta volt az ölelés sora. A férfi egy pillanatra megdermedt, mert egyelőre még kényelmetlenebbül érezte magát egy húggal, mint két öccsel, de aztán elengedte magát, és viszonozta a szorítást.

- Már nagyon unatkoztam nélkületek - mondta a lány.

Martin, mivel kicsivel arrébb meglátta Laurie-t, megrázta a fejét:

- Nekem nem úgy tűnik.

- Nincs olyan törvény, amely kimondaná, hogy csak a férfiak szórakozhatnak - felelte Carline pajkosan. - Mindazonáltal ő a legaranyosabb ember a testvéreimen kívül, akivel valaha is találkoztam.

Martin csak mosolygott, Arutha pedig tovább kereste Anitát.

Caldric, Rillanon udvarnagya, a király első tanácsadója, és Lyam nagyatyjának testvére szélesen elmosolyodott, amikor kezet rázott a királlyal. Lyamnek csaknem kiabálnia kellett a közelben állók éljenzése miatt.

- Bácsikám, hogy áll a királyságunk?

- Most, hogy visszatértél, jól, királyom.

Látva Arutha egyre bánatosabb arcát, Carline megszólalt:

- Ne lógasd az orrod, Arutha. A keleti kertben van, és rád vár.

Arutha megpuszilta a húgát, aztán sietve távolodott tőle és a nevető Martintól. Amint elrobogott Lyam mellett, odakiáltott neki:

- Ha felséged megengedi...

Lyam az első meglepetés után elmosolyodott, csak Caldric és a többi udvaronc csodálkozott Krondor nagyhercegének viselkedésén.

- Anita - súgta oda a király az udvarnagynak.

Caldric ráncos arcán ragyogó mosoly terült el, ahogy megértően kuncogott.

- Akkor ön hamarosan ismét elutazik, ezúttal Krondorba, az öccse esküvőjére, nemde?

- Itt hamarabb megtarthatnánk, de a hagyomány azt diktálja, hogy a nagyherceg a saját városában esküdjön, és nekünk meg kell hajolnunk a szokások előtt. De addig még eltelik néhány hét. Ezek a dolgok időigényesek, és addig is van egy országunk, amelyet kormányoznunk kell. Bár úgy tűnik, ön meglehetősen jól helyettesített a távollétünkben.

- Talán igen, felség, de most, hogy megint van király Rillanonban, a sok függőben maradt ügy az ön döntésére vár. Azok a kérelmek és egyéb iratok, amelyeket önhöz továbbítottam az utazása idején, csak a tizedrészét teszik ki azoknak, amelyeket most fog látni.

Lyam tettetett kétségbeeséssel felnyögött:

- Úgy hisszük, szólnunk kellene a kapitánynak, hogy mindjárt újra tengerre szállunk.

Caldric elmosolyodott.

- Jöjjön, felség! A főváros látni kívánja a királyát.

A keleti kert egyvalakitől eltekintve üres volt. A lány a gondozott ágyások között merengett. A virágok többsége még nem bontotta ki a szirmait, de a bátrabbak már kezdték felölteni a ragyogó tavaszi színt, és a kerítésként szolgáló sövény egy része is örökzöld volt. Azért a kert még inkább a tél csupaszságát idézte, mint a néhány héten belül megmutatkozó tavasz frissességét.

Anita az alant elterülő Rillanont nézte. A palota egy domb tetején trónolt. Valaha hatalmas erőd terült el ott, amely ma is az épület szíve. Hét karcsú, magas híd ívelte át a folyót, amely kígyózó ágaival körülvette a palotát. Hűvös esti szél fújt, ezért Anita összevonta vállán a szép selyemkendőt.

Ajkára mosolyt varázsolt az emlékezés. Zöld szeme kissé elhomályosult, amikor halott apjára gondolt, és mindarra, ami az elmúlt évben és azóta történt: arra, hogyan érkezett Guy du Bas-Tyra Krondorba, hogyan kísérelte meg őt érdekházasságba kényszeríteni, és hogyan jött Arutha inkognitóban a városba. Mindketten a Csúfolódók - Krondor tolvajklánja - védelmében bujkáltak több, mint egy hónapig, míg végre sikerült Crydee-ba szökniük. A Résháború végén Rillanonba utazott Lyam koronázására. Ezekben a hónapokban ő is teljes szívéből beleszeretett a király öccsébe. És Arutha most visszatért Rillanonba.

A macskaköveken felhangzó cipőkopogás hallatán a lány megfordult. Egy szolgát vagy őrt várt, aki azért jött, hogy szóljon, a király megérkezett a kikötőbe. Ehelyett egy fáradtnak látszó, értékes, de gyűrött utazóruhát viselő férfi keresztezte az ösvényt. Barna haját összekócolta a szél, barna szemét sötét karikák keretezték. Majdnem sovány arca félig- meddig morcos kifejezést öltött, mint mindig, amikor valami komoly dologra gondolt, és ezt Anita olyan aranyosnak találta. Amint közeledett, a lány megcsodálta ruganyos, szinte macskaszerűen gyors és gazdaságos járását. Ahogy odaért hozzá, a férfi kísérletképpen szégyenlősen elmosolyodott. Anita pedig - még mielőtt összeszedhette volna az évek során az udvarban tanult tartását - azon vette észre magát, hogy könnyek tolakodnak a szemébe. Hirtelen a férfi karjaiba omlott, és szorosan hozzásimult. Csak annyit mondott:

- Arutha!

Egy ideig csak álltak, és szótlanul átölelték egymást. Aztán a férfi lassan felemelte a lány állát, és megcsókolta. Szavak nélkül beszélt rajongásáról és vágyakozásáról, Anita pedig ugyanúgy válaszolt. Arutha tengerzöld szemekbe nézett, és látta a halvány szeplőkkel aranyosan pöttyözött orrot, amely kedvesen hatott tökéletlenségével az egyébként hibátlan bőrön.

- Visszajöttem - mondta fáradt mosollyal, aztán elnevette magát saját nyilvánvaló megjegyzésén. A lány vele kacagott. Arutha boldognak érezte magát, hogy a karjában tarthatja a karcsú fiatal nőt, és érezheti a lágy illatot, amely sötétvörös hajából árad. (Vörös haja mostanság az udvarnál is népszerű általános divatot teremtett.) A férfi élvezte, hogy megint Anitával lehet.

A lány hátralépett, de továbbra sem engedte el Arutha kezét.

- Olyan sokáig tartott - suttogta. - Eredetileg csak egy hónapnak indult... aztán még egy és még egy. Több, mint fél éve mentél el. Nem bírtam rászánni magamat, hogy kimenjek a kikötőbe. Tudtam, hogy elsírom magamat, amikor meglátlak.

Az arca maszatos volt a könnyektől. Aztán elmosolyodott, és letörölte őket.

Arutha megszorította a kezét.

- Lyam folyton újabb és újabb nemeseket talált, akiket még fel kellett keresnie. Az államügyek... - mondta bosszúsan fintorogva.

Mióta Anitával találkozott, azóta képtelen volt megfogalmazni az érzéseit. Az első pillanattól fogva erősen vonzódott hozzá, és miután elmenekültek Krondorból, folyton önmagával tusakodott. Hisz éppen csak felnőttnek tekintette a lányt, alig többnek, mint gyereknek. Viszont megnyugtató hatással volt rá, úgy ismerte a hangulatváltozásait, mint senki más, megérezte, hogyan enyhíthet gondjain, hogyan csillapíthatja dühét, és hogyan terelheti el őt az önmarcangolás sötétjéből. Azonkívül kezdte megszeretni a lány szelíd céltudatosságát.

Annak idején Arutha egészen a Lyammel való elutazásuk előestéjéig nem szólt. Akkor is itt a kertben sétálgattak, és késő éjszakáig beszélgettek. Habár semmi komolyról nem esett szó, a férfinak az az érzése támadt, hogy valamiféle megegyezés szövődött közöttük. Ezek után a lány leveleinek könnyed, néha szinte hivatalos stílusa megijesztette őt: félt, hogy félreértette azon az éjszakán. Most azonban Anitára pillantva már tudta, hogy nem tévedett.

- Mióta elmentünk, folyton csak rád gondoltam - szólalt meg minden előzetes bevezetés nélkül.

- És én rád - felelte a lány ismételten könnybe lábadt szemmel.

- Szeretlek, Anita. Bárcsak mindig mellettem lehetnél! Feleségül jössz hozzám?

- Igen - mondta a lány, és megszorította a férfi kezét, aztán ismét átölelte őt.

Arutha szinte megszédült az örömtől.

- Te vagy a boldogságom, a szívemben égsz - suttogta szorosan átölelve menyasszonyát.

Kis ideig csak álltak ott: a magas, nyúlánk herceg és a karcsú hercegnő. A nő feje a férfi mellén pihent. Halkan beszélgettek, miközben megszűnt körülöttük az idő - semmi sem tűnt számukra fontosnak a másik jelenlétén kívül. Nem sokkal később egy tapintatos torokköszörülés zökkentette ki őket az álmodozásból. Megfordultak, és egy palotaőrt láttak a kertkapunál.

- Ôfelsége elindult, fenségek - mondta. - Néhány percen belül megérkezik a trónterembe.

- Azonnal ott leszünk - felelte Arutha, aztán karját nyújtotta a lánynak. Elsétáltak az őr mellett, aki tisztelettudóan követte őket. Ha a pár hátranézett volna, láthatta volna, hogy a sokat tapasztalt hadfi keményen küzd, hogy komolyságot erőltessen az arcára.

Arutha még egyszer utoljára megszorította Anita kezét, aztán amikor Lyam belépett a trónterembe, elhelyezkedett az ajtó mellett. Amint a király az emelvényhez indult, amelyen a trónja állt, az udvaroncok mélyen meghajoltak előtte. Az udvari ceremóniamester koppantott vasalt végű szertartási botjával a padlón. Egy herold elkiáltotta magát:

- Figyelmezzetek rám! Hadd áradjanak szabadon a szavak! Az istenek kegyelméből törvényes uralkodónk, Lyam, első e néven, visszatért hozzánk, és ismét elfoglalja trónját. Éljen a király!

- Éljen a király! - felelték a hatalmas csarnokban összesereglett emberek.

Lyam homlokán egyszerű, hivatalát jelképező aranypántot, vállán bordó palástot viselt.

- Örülünk, hogy itthon vagyunk - mondta, miután leült.

A ceremóniamester ismét koppantott. A herold Arutha nevét kiáltotta. Arutha belépett az ajtón, mögötte Carline és Anita, végül pedig Martin érkezett - ahogy a protokoll megkívánta. Sorban mindegyiküket bejelentették. Amikor már mindannyian a helyükön - Lyam oldalán - álltak, a király intett Aruthának. A nagyherceg közelebb lépett, és lehajolt hozzá.

- Megkérdezted? - suttogta a király.

Arutha egy félmosollyal reagált.

- Mit kérdeztem meg?

- Hogy hozzád megy-e feleségül, te gazfickó - mosolyodott el Lyam. - Hát persze hogy megkérdezted, és az érzelgős vigyorodból ítélve igent is mondott. Most menj a helyedre, egy pillanat alatt elintézem a fogadást.

Arutha visszament Anita mellé, Lyam pedig intett a túloldalon álló Caldric hercegnek.

- Fáradtak vagyunk, lordkancellárom. Örülnénk, ha rövidre fognád a napi ügyeket.

- Két ügyben kérném felséged figyelmét a mai napon. A többi várhat.

Lyam jelezte Caldricnak, hogy folytassa.

- Tehát először is: a Határbáróságokból és Yabon kormányzójától, Vandros hercegtől, a Nyugati Birodalom területén fellépő szokatlan mértékű manótevékenységről kaptunk jelentést.

Arutha figyelme a hír hallatán elszakadt Anitától. A Nyugati Birodalom az ő irányítása alá tartozott. Lyam rápillantott, aztán Martinra: így jelezte, hogy figyelniük kell.

- És mi a helyzet Crydee-val? - szólalt meg Martin.

- Nincs hír a Távoli Partokról, nagyméltóságú uram - felelte Caldric. - Jelenleg csak a keleti Magosvár és a nyugaton fekvő Mennybolttó közötti területekről vannak értesüléseink. Gyakran látnak mostanában északra tartó manóhordákat, és persze portyákról is tudunk, ahol falvakon haladtak át.

- Északra? - nézett Martin Aruthára.

- Megengedi felséged? - kérdezte Arutha.

Lyam bólintott.

- Martin, gondolod, hogy a manók csatlakozni akarnak a Sötét Ösvény Testvériségéhez?

Martin elgondolkodott.

- Ezt a lehetőséget sem hagyhatjuk számításon kívül. A manók sokáig szolgálták a mordeleket. Bár valószínűbbnek tartom, hogy a Sötét Testvérek viszont délnek indultak, hogy hazatérjenek a Szürke Tornyok hegyei közé.

A tündék sötét rokonait ugyanis a Résháború idején a Szürke Tornyokból északra kényszerítették a betolakodók.

- Kancellár úr, érkeztek jelentések a Sötét Testvériségről? - kérdezte Martin.

- Semmi különös, hercegem - rázta meg a fejét Caldric. - Csak a szokásos megfigyelések a Világ Fogsora mentén. Északőre, Vasszurdok és Magosvár urai csak a szokásos jelentéseket küldték, és semmi olyat, ami a Testvériségre vonatkozna.

- Arutha, rád és Martinra bízzuk a jelentések áttekintését, és annak meghatározását, hogy milyen intézkedésekre lesz szükség Nyugaton - mondta Lyam, aztán Caldricra nézett. - Van még valami, kancellár uram?

- Egy üzenet a Nagy Kesh Birodalom császárnőjétől, felség.

- Tehát, mit üzen Kesh a Szigeteknek?

- A császárnő tárgyalások céljából a Szigetekre rendelte nagykövetét - bizonyos Abdur Rachman Memo Hazara-Khant -, hogy véget vessen minden Kesh és a Szigetek között fennálló esetleges nézeteltérésnek.

- Ez a hír örömmel tölt el minket, uram - jegyezte meg Lyam. - Az Álmok Völgyének helyzete régóta megakadályozza Királyságunkat és a Nagy Kesh Birodalmat abban, hogy igazságosan kezeljék az egymás országával kapcsolatos ügyeket. Kétszeresen is előnyösnek bizonyulna nemzeteink számára, ha egyszer s mindenkorra megnyugtatóan rendezhetnénk ezt a dolgot. - Lyam felállt. - És üzenjük őexcellenciájának, hogy feltétlenül látogasson meg bennünket Krondorban, ahol lakodalmat ülünk.

- Hölgyeim és uraim, különös öröm számunkra, hogy bejelenthetjük Arutha öcsénk hamarosan bekövetkező házasságkötését Anita nagyhercegnővel.

Ezzel a király Aruthához és Anitához fordult, kézen fogta és a bejelentést megtapsoló gyülekezet elé vezette a párt. A bátyjai mellett álló Carline sötét pillantást vetett Laurie-ra, aztán odament Anitához, és arcon csókolta.

- A mai munka véget ért - jegyezte meg Lyam a csarnokot betöltő éljenzés zsivajában.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: Árulás (részlet).

Létrehozás: 2004. január 5. 10:53:05
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2022
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.