Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kártyái – Hóditások december 10.
Zén Legendái: Hordázás szeptember 15.
A pillanat képe
Gamina kristályba zárva
Küldd el képeslapként!
Gamina, Pug fogadott leánya egy kristályba zárva várja megmentőit. Gorath, a renegát mordel törzsfő és Pug, a varázsló éppen az ő kiszabadításán törik a fejüket.
Nézz szét a galériában!
Könyvismertető - Gyöngyvilág - Különleges ékszerek
Termékismertető - HKK - Zén 2. expedíciója: Moa relikviák
Termékismertető - Zén Legendái: Hordázás
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Résföld

A lista folytatása...
Részvétnyilvánítás - Böszörményi Gyula (2)
Könyv adás - vétel (616)
Alanori Krónikát vennék (61)
Az Idő Kereke sorozat folytatódik! (10)
Kaland-Játék-Kockázat (154)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

J. Goldenlane: Farkastestvér (részlet)

- Ezt keresed, cicababa?

- Aha! Idedobnád?

Most mit ragozzam, marha vagyok, hogy elfelejtkeztem a kocsikulcsról!

- Biztos a tiéd, kicsike?

- Persze, láthattátok, annál az asztalnál ültem, ahol találtátok!

Általában bent hagyom az autóban, de ennek a lepukkadt, út menti büfének a parkolója túl forgalmas az ilyesmihez.

- Nagyon akarod, bébi?

- Nagyon, nagyon akarod, cicuska?

Ezeknek elment az eszük?

- Most szórakoztok velem? Ide vele, haver, vagy baj lesz! - vesztem el a türelmem, és közelebb is lépek, de a menő bőrszerkóba csomagolt pasasok nem ijednek meg tőlem. Bár magas vagyok, magasabb az átlagnál, de mégis csak egy gizda, vékony nő, egyedül, míg ők négyen állnak velem szemben, izmaik láthatóan duzzadnak a szteroidoktól.

Nem érzik úgy, hogy félniük kéne tőlem. Kicsit hátrálnak, szétszóródnak, meglengetik a magasban a kulcsot, élesen felcsilingel a fém.

- Ha akarod, kérjed szépen!

- No, kérjed szépen, nagyon szépen, bébi!

Ezek tényleg öngyilkosok akarnak lenni!

Körbenézek, egyedül vagyunk a teraszon, csak a kőkorlát alatt, olyan négy-öt méter mélységben haladó betonútról hallatszik fel a gyér forgalom zaja. Még alatta meredek hegyoldal, itt majdnem a tengerig ér a bokros-fás meredély, és nagyon, nagyon mély, nem hangzik ide a hullámok morgása. Szóval, sehol senki, és az alkonyat is nekem kedvez. A szürke félhomályban alig lehet látni, a büfé épülete felől pedig csak pár nyomorult neon igyekszik fényt csempészni a közeledő éjszakába. Bent zene szól, az ott szórakozó vendégek sem figyelnek ránk.

Leszegem a fejem, elmosolyodom, csak hogy megmutassam fogaimat. Kezem ökölbe zárom, lassú, szándékosan lassú léptekkel indulok a négy fickó felé.

- Szépen kérem. És most utoljára. Ide a kulcsomat!

Eredendően is mély hangom megkarcosodik, de a fickók nem érzik meg a veszélyt.

- Ugyan, kislány, te csak kérjél szépen, a fenyegetődzést hagyd ránk! - nevet rám magabiztosan az egyik, ő lehet a főnök. Büdös a lehelete, de nem csoda, csak abban a negyedórában, amíg itt vacsoráztam, vagy két feles whiskyt lehajtott. A társai dettó. És ezek akarnak megállni előttem?

Pusztán megszokásból felpislantok az égre, a hold sehol, sebaj! Egyedül is boldogulni fogok! További vacakolás nélkül felkapok egy széket, meglengetem az orruk előtt.

- Háromnál ölök. Tehát, egy...

- Te, ez a csaj lökött! - nevet fel az egyik.

- Ja, és milyen szakadt! - válaszol a másik.

- ...kettő...

- Na, gyere, cica!

- Gyere csak, jól el fogunk mi szórakozni együtt!

- ...három!

És megyek. Borul az utamban álló asztal, szétrebbennek a székek, a kezemben tartott példány pedig egyenesen repül, méghozzá a kulcsomat eltulajdonító pasas felé.

Éppen hogy csak felugrik, de még mindig nem sejt semmit. Mielőtt elérném, odadobja a cuccot az egyik haverjának, aki készen áll tovább passzolni, és közben nevet, élvezi a príma mókát. Nem vetődöm a kulcs után, hiábavaló vadászat lenne, négyen vannak egy ellen, körbevesznek, jó eséllyel addig szórakoznak velem, amíg kedvük tartja. De hát nem muszáj nekem velük játszanom az általuk kitalált játékot, miért ne folytatódhatna az affér az én szabályaim szerint?

Még egyet lépek előre, és lazán, nyitott tenyérrel fellököm az egyik srácot. Elterül a padlón, ő már nem számít, a következőt könyökkel küldöm neki a korlátnak, test csattan testen, vér freccsen valahonnan az arcomba, még egy alak lehanyatlik, már csak egy áll velem szemben, szeme tágra nyílik.

- Hogy az a... - csodálkozik seperc alatt szerteszórt haverjait látva.

- A kulcsomat! - csattanok fel, és előrenyújtom a jobbom, miközben alig odafigyelve lenyalom az ajkamra freccsent vércseppeket.

- Hogy az a... - ismétli, de nem adok neki időt befejezni a mondatot. Már megyek, hosszú léptekkel, nyúlok, hogy elvegyem, ami az enyém, hogy törjem a csontot, szakadjanak az inak, és folyjon a vér, részegítsen édes illata!

Az utolsó pillanatban cselekszik, nagy ívben áthajítja a kulcsot a korláton, le, a betonút felé.

- Itt a kulcsod, te kurva! - kiáltja, de már nem figyelek rá.

Nem gondolkodom, az automatika visz, a kulcs az enyém, kell nekem, nem hagyom veszni! Hosszú ugrással vágódom a csillogó ragyogással repülő fémvacak után, testem felfekszik a levegőbe, fülembe zúg a zuhanás szele. Semmi nem számít, csak a célt látom, és még az ugrás emelkedő ágában vagyok, amikor elérem vágyaim tárgyát, mancsomba tapad a kulcs. Aztán észhez térek. Mit is csinálok éppen?

Repülök, de nem lévén madár, ez nem tart sokáig, vészesen közeledik a talaj, méghozzá egy betonúttal súlyosbítva. Úgy-ahogy tompítom az esést, így is érzem, hogy a vállamban valami eltört, de nincs időm tüzetesebben megszemlélni a kárt. Gurulok tovább, le az útról, a semmibe nyíló, majdnem szakadék meredekségű hegyoldalon. Fák, bokrok ágai kapnak utánam, jót karmolnak arcomba, hátamba. Feslik a pólóm, szakad a bőröm, kézzel-lábbal igyekszem megállítani magam, egyelőre teljesen eredménytelenül.

Végül maga a hegy könyörül meg rajtam, a soros bukfenc után arccal előre érkezem egy sétányra. Kavicsár száll az égbe becsapódásom nyomán, egy pillanatra azt sem tudom, mi történt, a következőben pedig fellángol testemben a fájdalom. Hatalmasat nyögök, szememet könnyek futják el, aztán csak heverek, tehetetlenül és nyomorultul.

Eh, csak ennyire vagyok képes?

Nehézkesen megmozdítom a fejem. Amennyire látok, az éjszaka még megvan, immár csillagokból is csak annyit vonultat fel, mint amennyi illendő tőle. A fájdalom lassan szelídül vállamban, térdemben, hát megtámaszkodom két öklömön, és felemelkedem. Kiköpök egy marék kavicsot, pár fogat, lassan normalizálódik helyzetem. Valami rendezett sétányon heverészek éppen, igen, ez egy üdülőfalu, illetve kicsit odébb, a tenger partján van egy üdülőfalu...

Itt tarthatok, amikor valahonnan lépéseket hallok, aztán hirtelen előttem terem egy kisfiú.

- Hú, ez nagyon frankó volt! - hajol az arcomba, megcsap a jellegzetes gyerekszag. - Ekkorát esni még senkit sem láttam, csak a filmekben! A néni kaszkadőr?

- Nem... - nyögöm kötelességtudóan, majd feltérdelek, elmaszatolom arcomon a vért, a koszt, a könnyeket.

- Akkor miért ugrott le?

- Hülyeségből... - motyogom. Kinyitom az öklöm, a kulcs benne van. Zsebembe gyömöszölöm, aztán kisöpröm szürke tincseimet a homlokomból. A fejem ragad a vértől, bőven jut belőle eredendően fehér pólómra, világos farmernadrágomra is.

- Akkor is tök jó volt, majd elmesélem otthon a bátyámnak. Ő mindig azt mondja, hogy a filmeken ez csak trükk, de most már láttam, meg lehet csinálni élőben is!

Gyanakodva nézek fel a srácra. Hány éves lehet, tíz, tizenkettő?

- Meg ne próbáld utánam csinálni! Trükk, és ráadásul nagyon nehéz!

- De... - kezdené megszeppenten haragvó hangomtól, ám ekkor végre segítséget kapok, befut az édesanyja, fiatal, jól öltözött nő.

- Azonnal menj arrébb, hagyd békén a nénit! - húzza hátrább a kölyköt, aztán sajnos velem kezd el foglalkozni. - Hogy érzi magát? Jaj, de buta kérdés, hatalmasat zuhant, hogy érezhetné magát! Ne mozduljon, mindjárt hívok mentőt!

- Ne! - kiáltok fel, ne, mentő az nem kell nekem!

- De hát csupa vér az arca, és a lába is milyen szögben áll!

Odasandítok, milyen szögben? Nos, természetesen természetellenesben, hát két kézzel megragadom, és a helyére rántom. Ismét rámszakad a fájdalom, legszívesebben ordítanék, de nem lehet. Normálisnak, sőt, egészségesnek kell kinéznem, különben orvost hívnak!

- Semmi bajom, nem zuhantam, csak csúsztam. Az útról. A vér meg csak a karcolások miatt van, ezek a vacak bokrok megtéptek! - magyarázom, és mivel látom az asszony szemében a kétkedést, hát talpra állok.

Elhatározni könnyű, megtenni szinte lehetetlen. Próbálkozásomat látva a nő kezét nyújtja, és ez már elég, hogy felemelkedjek. Aztán kicsit még rátámaszkodom, pár mély lélegzetvétellel normálissá szelídítem szívem veszett kalimpálását.

- Jól vagyok - jelentem ki határozottan, leginkább saját magam meggyőzésére, és elindulok. Törött lábam húzom, bordáimba minden lépésnél fájdalom nyilall, de megyek. Felfelé, ahonnan jöttem. Dolgom van odafent!

- Biztosan ne hívjak orvost? - hallom magam mögött a nő hitetlenkedő hangját.

- Biztosan! - kiáltok vissza, és rendületlenül menetelek felfelé. Egyszer meg is csúszom, négykézlábra esek, de aztán ismét talpra tornázom magam. Tovább! Azok a mocskos suhancok, a piszok állatok, a szemét dögök ezt nem fogják megúszni! Hogy képzelték, hogy packázhatnak velem? Feltépem a hasukat, átharapom a torkuk, megölöm őket!

Egy örökkévalóság, míg visszaérek az útig, pedig csak pár perc telhetett el zuhanásom óta. Talán annyi sem. Felpillantok, a büfé teraszának korlátjánál ott áll a négy fickó, szépen sorban, és döbbent pofával lefelé bámulnak. Kicsit én is megállok, mély lélegzetet veszek, nézem őket, erőt gyűjtök.

A pillanatnyi nyugalomban józan eszem is szóhoz jut, és veszettül tiltakozik. Semmi értelme arcukba szakasztani fájdalom szította haragomat, a kulcs megvan, a többi mindegy. Taplók, de ezt miért pont én magyarázzam el nekik?

És ezzel a normális énemnek szentelt, kurta pillanat el is múlik, a szerpentin kanyarulatában kocsi fordul be, reflektora végigsöpri az utat, lecsap rám, a ragyogó fény körülöleli tépett, véres alakomat. A sötétséget odafentről kémlelő pacákok pedig észrevesznek, és szinte azonnal elkapja őket a frász, sarkon fordulnak, és eltűnnek a korlát mögött. Lelkemben magasra a szökik a láz, előlem senki sem menekülhet!

Hosszú léptekkel bicegek át az úton, a teraszra vivő lépcsőn már kocogok. Odafent senki sincs, de még látom a fekete alakokat odabent, ahogy a parkoló felé rohannak. Nem vacakolok, futok én is, teljes erőből, át a büfén. A vendégek talán utánam fordulnak, kit érdekel? A parkolót az épülettől elválasztó vaskorláton könnyedén átugrom, de így is elkések, egy vörös sportkocsi, fedélzetén a négy fickóval, éppen akkor indul.

Gondolkodás nélkül lépek a gyorsuló autó elé. Nem áll meg, térdemet elkapja a lökhárító, rázuhanok a motorháztetőre, fejemmel töröm be a szélvédőt, nem is teljesen önszántamból. Az autó hirtelen fékezéssel megáll, legurulok a földre, elfekszem a meleg betonon. Tovább!

Tenyeremre támaszkodva emelkedem fel, vér folyik a szemembe, vöröses maszatokon át látom, hogy ismét elindul mellettem a vérpiros karosszéria. Gyerünk, tovább, utánuk! Nem menekülhetnek előlem, ölni akarok!

Nos, pillanatokon belül tisztázódik, nem menekülni akarnak. A böhönc fémmonstrum teli pofával nekem jön, áthajt rajtam. Még érzem, hogy a homlokom csattan a lökhárítón, majd az első gumiabroncs ripityára zúzza a felkarom, aztán elmosódik az élet.

De nyilván csak kurta pillanatokra, mert arra térek magamhoz, hogy futó léptek torpannak meg mellettem, és valaki felordít.

- Orvost! Orvost gyorsan!

"Ne!" tiltakoznék, de egyelőre csak némi nyöszörgésre futja.

- Hívják a mentőket! - kiabál az első hang, aztán lábak újabb dobogása, és még néhány bámészkodó mellé csapódik.

- Te jó ég, ez borzalmas!

- Ért valaki az elsősegélyhez?

- Egyáltalán, él még szerencsétlen?

Naná, hogy élek! Ezt prezentálandó kinyitom a szemem.

- Ne mozduljon, a mentő már úton van! - biztat egy, az arcomba hajoló, idegen arc. Átfókuszálok a tiszta égre, keresem a holdat.

- Hol... Hol vannak...

- Csend, mondani akar valamit! - tágítja körülöttem a kört az idegen.

Könyökre tornázom magam, a bámészkodók pedig elhallgatnak, a beálló csendben mindenki hallja a hangom.

- Hol vannak azok a mocskok? - lihegem, aztán vért köpök, közönségem hitetlenkedve felzsong.

- Pihenjen, ne törődjön azokkal a huligánokkal!

- Széttört a kocsijuk, nem tudnak elmenni!

- Nyugodjon meg, kihívtuk a rendőröket!

Megnyugodni? Ezerrel felzúg a fülemben az adrenalin hajtotta vér, a zsaruk említéséből új erőt merítek. Ha valakivel nem akarok találkozni, akkor az a hivatalos közeg. Kösz, nekem elegem van belőlük!

Ismét megpróbálom összeszedni magam, és újra indul az elpusztíthatatlan gépezet. Emelem a fejem, megtámaszkodom vérmaszatos tenyeremen, magam alá húzom a lábam.

- Ne mozduljon! Lehet, hogy súlyos belső sérülései vannak! - fogna vissza az idegen férfi, de úgy lököm félre, hogy elveszti az egyensúlyát, lehuppan a betonra.

- Megölöm őket!

És tovább! A lábamban ég a tűz, a szemem előtt szikrák csillognak, minden lélegzetvétel fáj, és vér folyik az államon. De felemelkedem, és belebámulok az engem bámulók arcába. Tágra nyílt szemek lesik mutatványom, pislogás nélkül nézek vissza, meghőkölnek tekintettem látásától. Tágul a kör, a segítőkész szavak elapadnak, mindenki nézi a csodát.

Nem érdekel, fejem körbe kapom, a srácot keresem, aki áthajtott rajtam vérpiros kocsijával. Jól láttam az arcát, egy hosszú pillanatig összekapaszkodott a szemünk, amikor elcsapott. Az övé hideg volt, az enyémben talán zöld lángok égtek, nem számít, túléltem. Vajon ő is túléli haragomat?

Könnyen meglelem. A parkoló másik oldalán áll, kocsija felkenődve az országútra kivezető, éles kanyar külső ívére. Társai körbeveszik, hadonászva magyaráz, és felém kapja a fejét, amikor ránézek. Pusztuljon! Elébb még bicegő, tört ritmusú léptekkel indulok felé, szempillám sem rebben, fogva tartom rémült tekintetét, aztán gyorsul a tempó, ahogy összeforrnak a csontok, múlik a fájdalom.

Tőle jó kétlépésnyire torpanok csak meg, mély levegőt veszek, megérzem szagát, amelybe az agresszió mellé vegyül a töprengés és az aggodalom is, hát várok, nem ugrok neki a torkának. Várok, mert eszembe jut az az átkozott éjszaka, akkor is ölni akartam, most hátha másként alakul, mégis másként alakul a játék, hátha, hátha...

A pillanat megfeszül, ő veszti el előbb a fejét.

- Hülye liba, mi a fenének ugrottál elém! - ordítja, mire elszakad bennem valami.

Könnyen ütök, csattan az öklöm az állán, nyikkanás nélkül lehanyatlik. És most már tényleg félelmetes csend nehezedik ránk, az emberek tátott szájjal bámulnak, és önkéntelenül is félrehúzódnak mellőlem. Körbepillantok, félelem rebben a szemek mélyén, félelem tőlem és a hihetetlentől. Látszik rajtuk, nem tudnak mit kezdeni alvadt vér mocskolta ruhámmal, a tekintetemben csillogó zöld fényekkel. Nem tudják összeegyeztetni a kocsi elütötte halottat a most előttük álló, dühében már lassan vicsorgó alakkal.

- Eh, fenébe, jöjjenek azok a zsaruk! - csattanok fel hirtelen, ezt sem fogom megúszni!

El innen, mielőtt kitör a pánik! Sarkon fordulok, és visszasietek a kocsimhoz, aztán oldalához dőlve, karba font kézzel várom be a yardot.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janny Wurts: Merior hajói (részlet).

Létrehozás: 2003. december 16. 13:02:18
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2022
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.