Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Zén Legendái: A fény gyermekei szeptember 18.
A pillanat képe
A Nyugat Hadura
Küldd el képeslapként!
David Eddings A Nyugat Hadura című könyvének borítóképe.
Nézz szét a galériában!
Őszi MondoCon 2021. október 23. Budapest, Hungexpo

A lista folytatása...
Termékismertető - Dobókocka 6 oldalú (D6 standard extra mini)
Termékismertető - HKK Negyedszázad
Termékismertető - Hatalom Kártyái - HKK junior
Termékismertető - Hatalom Kártyái - 11. kiadás

A lista folytatása...
Az Idő Kereke sorozat folytatódik! (10)
Kaland-Játék-Kockázat (154)
Könyv adás - vétel (615)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Raymond E. Feist: A rettegés légiója

A DÉMON FELORDÍTOTT DÜHÉBEN.

Amirantha, a satumbrián boszorkánymester hátratántorodott az őt ért váratlan energiarobbanástól. Ha nem lettek volna olyan szilárdak a védővarázslatai, azonnal szörnyethalt volna. A démonnak elég hatalma volt ahhoz, hogy áthatolva a mágikus korláton nekicsapja a varázslót a mögötte húzódó sziklafalnak. Az Amirantha tarkóját érő ütés helyén hamarosan jókora púp lesz.

A démonok mindig is jelentős mágikus energiával rendelkeztek. Épp eléggel ahhoz, hogy bármely felkészületlen halandót nyomban elpusztítsanak, miközben a mi létsíkunkra érkeznek. Ez volt az egyik oka annak, hogy védőkört kellett köréjük állítani, a másik meg, hogy ennek segítségével kötötték a démont egy bizonyos helyhez. Ez a mostani sokkal látványosabb robbanással érkezett, mint a boszorkánymester várta, így komoly meglepetést is okozott.

Amirantha csak egyetlen szót szólt. Az önmagában értelmetlen szótagsorozat egy kulcsot alkotott, a hatalom egy olyan szavát, amely bonyolult bűbájt aktivált. Gyakran ez a sok-sok éve tanult trükk jelentette a különbséget a megidézett démon hatásos irányítása és a széttépetés általi halál között. Ez a szó erősítette meg a lényt fogva tartó védelmet.

Amirantha összeszedte magát. A démon továbbra is bömbölt dühében, amiért megidézték, és fogva tartották. A tapasztalat megtanította a boszorkánymestert, hogy a démonok ritkán tiltakoznak a megidézés ellen, mivel ezen a világon bő zsákmányra számíthatnak, viszont gyűlölik, ha csapdába ejtik, és irányítják őket. A gyűlöletük tette olyan körülményessé Amirantha tanulmányait; komoly gondot okozhat, ha a kísérleti alanyok folyton megpróbálják megölni a tudóst.

Nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon, majd tovább figyelte a feldühödött teremtményt. Még nem találkozott ezzel a fajtával, de így is meg tudta állapítani, hogy harci démon lehet. Amirantha több ismeretet gyűjtött a megidézett lényekről és természetükről, mint bármely halandó midkemiai, de így is csak tizedét tudta annak, amit szeretett volna. Ez az egyed az ő számára is újdonságot jelentett. Persze nem rendelkezett kimerítő tudással az Ötödik Kör minden démonáról, de az alaptípust azért felismerte: nagyjából emberforma masszív felsőtest, bikára emlékeztető fej, hosszú, előre ívelő szarvak - szóval egészében Minotaurusz-szerű megjelenés. Miközben belekezdett a démonok megdermesztésére szolgáló varázslatba, felmerült benne a gondolat, hogy vajon nem ilyen szörny lehetett-e az ősi Minotaurusz-legenda ihletője.

A lény lába kecskeszerű volt, de ezzel be is fejeződött a Midkemián létező dolgokkal való hasonlatossága. Derékig valami fekete anyag borította, de egyáltalán nem emlékeztetett semmilyen, Amirantha által ismert gyapjúra, szőrre vagy hajra. Felsőtestén fekete bőr feszült, ez azonban olyan sima és csillogó volt, mintha kicserzették, megfestették, és ragyogóra fényesítették volna. Szarva vérvörös színben pompázott, szeme pedig izzó szén módjára ragyogott.

A barlangot megrengető üvöltések alapján Amirantha megállapította, hogy a démon pillanatokon belül őrjöngeni kezd dühében. Úgy tűnt, mindjárt szétszaggatja az elvileg áthatolhatatlanra tervezett védővarázslatokat. Mindazonáltal Amirantha okosabb volt annál, mintsem feltétel nélkül megbízzon az "elviekben" - már legalábbis, ha démonokról volt szó.

Amikor befejezte a fogva tartó bűbáj megerősítését, látta, hogy a szörnyeteg egy pillanatra hátralép, összerázkódik, aztán az előbbieknél is hangosabb bömböléssel ismét nekiveti magát a védővarázslatok alkotta korlátnak.

Amirantha szeme kissé összeszűkült - mindössze ennyiből látszott, hogy meglepődött. A démon könnyedén rázta le magáról azt a varázslatot, amelyet kifejezetten a megidézett teremtmények mozdulatlanná dermesztésére alkotott. Az őrjöngő szörnyeteget figyelve a satumbrián boszorkánymester a pofaszakállát vakargatta, és átgondolta a történteket. Minden mércével mérve hiú férfiúnak számított: hetente vágatta haját és szakállát, és pontosan tudta, hogyan kell kinéznie. Magasodó homloka ellensúlyozására sötét haját vállig növesztette. Frizurája, fekete szemöldöke és hegyes végű pofaszakálla igazán illett hivatásához - hiszen démonidéző volt. Vagy legalábbis effélének látták azok, akik hajlandóak voltak arannyal megfizetni szolgálatait.

Megigazította bíborszín köntösét, amelyet az ujján és a gallérján finom ezüst hímzés díszített, majd egy korábban megbízhatónak bizonyult igézést mormolva tovább figyelt. A démonnak azonnal engedelmesen térdre kellett volna rogynia, ehelyett azonban csak még dühösebb lett a parancstól. Amirantha zavarodottan, mégis bosszúsan felsóhajtott, miközben eltűnődött, ezúttal mit sikerült megidéznie.

Csöngő fülét figyelmen kívül hagyva a boszorkánymester belenyúlt tarsolyába. A tarsolyt ő maga varrta évekkel ezelőtt, türelmesen beleszőve varázslatait a szálak közé - mégpedig egy Leychona nevű varázstárgy-készítő mester irányításával a Kígyó-folyó Városában. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor mágikus szövetet készített. Kifejezetten elégedett volt az eredménnyel: a tarsolyban számos nagy erejű varázskövet tárolhatott anélkül, hogy katasztrofális mellékhatásoktól kellett volna tartania. Büszke volt munkájára, a varrást azonban idegesítően unalmas feladatnak tartotta, így azontúl inkább szabót és varázstárgykészítőt bérelt képességeiért vagy pénzért cserébe, ha efféle holmikra volt szüksége.

Amirantha ujja könnyedén végigsiklott egy sor díszes csomón: mindegyik egy általa varrt zsebet jelölt. Egy pillanat alatt megtalálta, amit keresett, és előhúzta az épp ilyen alkalmakra készített követ. Maga elé tartva elmondott egy varázslatot, amellyel előhívta a kőben tárolt erőket, és a sebtében megerősített korlát felé irányította őket. Közben szinte érezte, ahogy a védővarázslat megrázkódott, amikor a lény nekivetette magát.

Ekkor a teremtmény abbahagyta, és úgy meredt maga elé a levegőbe, mintha látná a védőkorlátot. Felemelve hatalmas jobb öklét, akkorát vágott maga elé, hogy csapása egy marhabőr pajzsot is megrepesztett volna. A boszorkánymester képzeletben szinte érezte a felé irányuló ütés erejét a levegőben. Ekkor a démon még keményebben belecsapott a védővarázslatba, mire Amirantha felemelte a kezét, hogy még jobban megerősítse a korlátot. Legnagyobb meglepetésére ezúttal tényleg érezte, ahogy a démon energiája az ütésbe áramlik, és végigfut a karján. Addig hátrált, amíg a falnak nem ütközött.

- Na most mit csináljak? - mormogta magának.

A démon ismét nekivetette magát a korlátnak. Amirantha, a satumbrián boszorkánymester úgy vélte, előbb-utóbb át is fog jutni rajta. Leküzdötte a késztetést, hogy nevetni kezdjen (a váratlan veszély gyakorta így hatott rá), majd újabb tárgyat húzott elő a tarsolyából, és a földhöz vágta.

Csípős szagú gáz szállt a cserepek közül, és ahogy kezdett szétterjedni, Amirantha kimenekült a barlangból, ahol a szörnyeteget idézte. Pedig a területet gondosan előkészítette a rituáléra: rengeteg védővarázslatot emelt, de más biztonsági intézkedéseket is tett - éppen a mostanihoz hasonló esetek elkerülésére.

- Mi legyen a következő lépés? - motyogta a keskeny alagúton kifelé sietve.

Egy nagy, nyitott barlangba ért a kijárat közelében, amikor bosszúsan szitkozódni kezdett saját ostobaságán. Legnagyobb erejű tárgyait ugyanis a kisebb üregben tárolta. Annyira meglepte az idézés eredménye, hogy ott felejtette őket a padlón. Azt gondolta, a démonidézés körüli minden eshetőségre felkészült; fel sem merült benne, hogy váratlanul olyan lény jelenhet meg, akit nem ő idézett.

Fejét rázta, amiért ilyen bolond volt, és megállt. Legalább egy lámpást itt is tárolt. Ez eredetileg csak arra szolgált, hogy mutassa az utat, nem tudatosan hagyta itt. Ki gondolta volna, hogy életét féltve olyan gyors menekülésre kényszerül, amikor még a másik lámpáját is hátrahagyja?

- Néha azt kívánom, bárcsak tényleg olyan okos lennék, mint amilyennek vallom magam - mormolta maga elé.

Amirantha visszafordult az alagút felé. Most ébredt rá, hogy itt kell megállítania a szörnyeteget, különben az bármelyik kijáraton távozhat. Nem elég, hogy ez a démon útjába kerülő minden élőlényre nézve halálos lenne - márpedig az utolsó népszámlálás alapján majdnem tízezer ember élt a városban -, Amirantha hírnevét is teljesen tönkretenné.

Lanada kormányzója az egyik kijárat mellett várakozott népes testőrségével, de náluk egészen biztosan semmi sem volt, ami megállíthatta volna ezt a szörnyeteget, ha arra akar távozni. Nem elég, hogy a maharadzsa udvara az önjelölt boszorkánymestert tenné felelőssé a helyi kormányzó széttépetéséért, szinte biztos, hogy a fizetségét sem kapná meg a démon elűzéséért.

A boszorkánymester felkészülésképpen hosszú kőrisfa pálcát húzott elő övéből. A tárgyat Muboya királyságának legjobb pálcakészítőjétől vette. Az eszköz tudott hét rendkívül látványos mutatványt, amelyeket úgy terveztek, hogy ámuló "ó"-kat és "á"-kat csaljanak elő a nézőközönségből, de négy jelentősebb bűbájra is képes volt, amelyek komoly sebzést okoztak, ha éppen arra volt szükség. Márpedig Amirantha ezúttal szinte biztosan tudta, hogy arra lesz szükség.

Megérezte az idéző barlangból átáramló gáz bűzét. A gázt úgy tervezte, hogy legyengítse, és végül ártalmatlanná tegye a démonokat, de emberek számára sem volt túl kellemes belélegezni. Tudta, a szag valószínűleg azt jelenti, hogy a démon áttörte a védelmet, és elindult felé. Ekkor Amirantha elfintorodott.

Nem a szag, hanem egy hirtelen csikorgó zaj miatt, amely az egész barlangon végigvisszhangzott. A hangszínek és rezgések együttesét hallva szíve egyszerre akart kiugrani a mellkasából, és icipicire összehúzódni. A dühös sikolytól végigfutott a hátán a hideg - mintha azt hallgatta volna, amikor egy kovács kardot esztergál. De legalább Lanada kormányzója jobb előadást kap az eredetileg tervezettnél.

Aztán kirontott a démon az alagútból.

- Kell egy kis segítség? - hallatszott Amirantha háta mögül.

- Nem ártana - felelte a boszorkánymester Brandosnak.

Társa eddig odakinn várakozott a barlang szájánál. Egyrészt erősítést jelentett a mostanihoz hasonló váratlan helyzetekben, másrészt gondoskodott róla, hogy a kormányzó elég kíváncsivá váljon, és beküldje néhány testőrét "segíteni" a démon elűzésében.

Amirantha megszorította díszesen faragott botját, és egyetlen szót mondott egy kevesek által ismert nyelven. Perzselő hőség csapta meg a két férfit, ahogy a tűzlabda elindult tőlük, végigszáguldott a barlangon, és átsöpört a démonon, kicsit hátrakényszerítve a szörnyeteget.

- Szükségem lesz pár percre, hogy visszaűzzem.

Az öreg harcos még mindig ereje teljében volt, bár már ötvenhez közelített, és több tapasztalattal rendelkezett a démonok elleni küzdelemben, mint szerette volna. Ez a teremtmény talán a legveszélyesebbnek látszott azok közül, amelyekkel eddigi élete során szembe kellett néznie.

- Hol van a többi játékszered?

- Az idéző barlangban maradt.

- A barlangban?

- Igen - felelte Amirantha halkan. - Jómagam is csak egy pillanattal ezelőtt döbbentem rá.

- Akkor hát nehezebb dolgunk lesz, nem igaz?

A férfi kis kerek hárítópajzsot viselt bal karján, és most előhúzta széles pengéjű kardját is a csípőjén lógó hüvelyből.

- Ilyenkor mindig úgy érzem, jobb lett volna, ha péknek állok.

Brandos tudta, nem kell legyőznie a démont, csak fel kell tartania, amíg Amirantha vissza nem űzi a démonok létsíkjára. Mindössze egy-két percről volt szó, de az öreg harcos tapasztalta már, milyen hosszú tud lenni ilyenkor néhány másodperc is.

- Menjünk beljebb, mielőtt elérne idáig! Nem szeretném, ha arra is ügyelnem kéne, nehogy kisurranjon valamelyik mellékjáraton. Egyszerűbb, ha jól körülhatárolható helyen tartjuk.

Amirantha a barátja mögött maradt, amikor az előreindult az alagútban. Alig pár méternyire álltak meg onnan, ahol a démon meghátrálni kényszerült. A folyosón terjengő gáz csípte a szemüket, de megtette a kívánt hatást. A démon óvatosan közeledett, megtorpant, majd néhány pillanatig mozdulatlanul állt, és a két embert figyelte.

Aztán kinyitotta a száját, és mintha mondott volna valamit. Nem az eddigi haragos üvöltéseket hallatta, a ritmus és a hangsúly alapján értelmes beszédnek tűnt.

- Csak nem varázsol? - csodálkozott Brandos.

Amirantha tétovázott; kíváncsisága felülkerekedett a szükségszerűségen, hogy meg kellene szabadítania ezt a létsíkot a hívatlan látogatótól. Egy pillanatig figyelt. Brandosnak igaza volt: a démon varázsolni próbált!

- Azt hiszem, félbe kellene szakítanunk - javasolta Amirantha.

Kimondott egy értelmetlennek tűnő szót - egy kifejezetten az ehhez hasonló veszélyes helyzetekre tartogatott újabb varázslatot aktiválva ezzel. A varázsige hosszú, bonyolult bűbájt helyettesített, amely eme apró trükk segítségével misztikus módon azonnal létrejött. Ennek eredményeképpen a démon hirtelen elhallgatott. A varázslat hatékonysága számtalan tényezőtől függött, a legfontosabb azonban az volt, mekkora a célpont hatalma Amirantháéhoz képest. Egy átlagos falusi bűbájos egészen addig néma maradna, amíg Amirantha meg nem könyörülne rajta. Egy erősebb mágus egy-két percig nem tudna megszólalni. Egy nála is hatalmasabb mágus viszont könnyedén félresöpörhetné a hatást. Ez a démon azonban ismeretlen tényezőnek számított.

Amirantha nekikezdett a visszaűző igének, de még a felénél sem tartott, amikor a démon ismét visszanyerte hangját, és folytatta a kántálást.

- A pokolba is! - morogta Brandos előresietve.

Lassú, íves támadást indított a szörnyeteg feje felé, az utolsó pillanatban azonban fél térdre ereszkedett, és a lény bal lába felé fordította a csapást. Karja úgy megrázkódott, mintha egy vastag fatörzsre ütött volna. De sikerrel járt: a démon felüvöltött fájdalmában, és varázslatát feledve visszahátrált a folyosón. A sérült teremtmény egy pillanatra lábához kapva letérdelt. Amirantha évekkel ezelőtt megfizetett valakit Mahartában, hogy tegyen olyan bűbájt a kardra, amely különleges fájdalmat okoz a démonoknak. Most azt kívánta, bárcsak azt is megfizette volna, amelyik valódi sérülést okozott az egyszerű figyelem-elterelés helyett.

Amint Amirantha befejezte varázslatát, a levegő sistergő energiákkal telítődött. A démon vadul felordított, és a kő megremegett a talpuk alatt.

- Még mindig itt van - állapította meg Brandos.

- Én is látom - torkolta le a boszorkánymester. - Saját mágiáját használja arra, hogy itt maradhasson.

- És most? - érdeklődött a harcos.

- Nyilvánvalóan erősebb visszaűző varázsra lesz szükség. De kénytelenek leszünk kitartani, amíg létre nem jön.

- Mesés - csóválta a fejét Brandos. - Szóval én vérzem, amíg te karattyolsz.

- Próbálj meg nem elvérezni!

- Meglátom, mit tehetek - mondta a harcos, miközben Amirantha drágakőfélséget húzott elő tarsolyából, majd földhöz vágta, hogy összetörjön. Egy áttetsző rubinvörös energiafüggöny szökkent elő, és kettévágta az alagutat.

- Hátrálj át a védelmen! - parancsolta a boszorkánymester.

Brandos azonnal engedelmeskedett. Olyan sokszor kerültek már hasonló helyzetbe, hogy megtanulta habozás nélkül követni társa utasításait.

A varázsló mély hangja visszaverődött a keskeny alagút falairól, ahogy megerősítette az új védőbűbájt. Ismét a tarsolyába nyúlt. Ahogy előretartotta tenyerét, aprócska fény pislákolt fel rajta. Egy darabig csak várt, amíg a fény lüktető vörös gömbbé duzzadt. Aztán elhajította a gömböt, éppen abban a pillanatban, amikor a démon céltudatosan elindult a két férfi felé.

A lényt azonnal elborította egy lángvörös szálakból álló háló, amely a bőréhez érve fehéren izzó apró robbanások sorozatává vált. A teremtmény akkorát üvöltött, hogy a falak is belerázkódtak; finom por és apró kavicsok zúdultak Amirantha és Brandos nyakába.

A harcos fölnézett, hogy lássa, vajon az egész hegy rájuk szakad-e, de amint megállapította, hogy minden viszonylag stabil, ismét a dühöngő démonra figyelt.

- Szerintem kezd ideges lenni - jegyezte meg a száját elhúzva.

- Ezt meg miből gondolod? - kérdezett vissza a boszorkánymester.

Brandos ismét a közeledő lény felé suhintott, újabb értékes pillanatot nyerve társának a bonyolult varázslat előkészítésére. Amirantha a biztonság kedvéért újabb védőbűbájt emelt az első mögött. A démon hátrahőkölt az ütés elől, a harcos azonban meg sem próbált támadni, csak le akarta lassítani a lényt.

- Hátra! - parancsolta Amirantha, mire az idősödő harcos visszahúzódott a következő láthatatlan küszöb mögé.

A boszorkánymester ekkor kimondta idézésének kulcsszavát: vibráló ibolyaszín fal zárta körül a démont. A sistergő fényhengeren rózsaszín és arany fények cikáztak, és amikor a szörnyeteg rá suhintott, úgy hőkölt hátra, mintha kőfallal állt volna szemben. Füst szivárgott a húsából, aztán sebei összeforrtak.

Brandos tudta, hogy a démonok képesek saját energiájukat használva felgyógyulni, de ilyekor meggyöngülnek. Viszont azzal a kétségbeejtő tulajdonsággal is rendelkeznek, hogy ha lehetőségük adódik, bármely más élőlény energiáját elszívják, így bölcsebb őket minél gyorsabban legyengíteni annyira, hogy a megidézőjük képes legyen visszaűzni őket a saját létsíkjukra.

- Megüssem még néhányszor?

- Nem ártana - felelte a boszorkánymester, miközben újabb védőbűbáj-sorozatot készített elő.

Brandos cselből egész magasra támadott, majd leguggolva ismét a lény bal lábát célozta meg. A hatalmas szörnyeteg ismét üvöltött egy falrengetőt, miközben elterült. Sötét vére a falra fröccsent. Füst és kénes szag áradt belőle, miközben a köves talajnak csapódott. Brandos visszahúzódott.

- Szép találat! - jegyezte meg a boszorkánymester.

- Igyekszem a lehető legkevesebb fáradsággal a lehető legjobb eredmény elérni; tudod, öregszem már - mondta a harcos addig a pontig hátrálva, ahol Amirantha a következő védővarázslatot emelte. - Egy nap megöleted valamelyikünket.

- Több mint valószínű - bólogatott a boszorkánymester.

- Vagy mindkettőnket - tette hozzá Brandos hárítópajzsát és kardját felemelve, hátha valami új, váratlan probléma adódik.

A démon legutóbbi sebe elég lassan gyógyult be, és ezt a két férfi jó jelnek vélte. Nyugalomra és időre volt szüksége, hogy regenerálja magát, mégpedig minél komolyabban megsérült, annál több időre. Külső források hiányában kénytelen volt a saját mágikus energiáját felhasználni, hogy gyorsabban gyógyuljon, így kevesebb varázslatra maradt ereje Amirantha és Brandos ellen.

- Kezd fáradni - állapította meg a harcos.

- Nagyon helyes - felelte Amirantha -, mivel mi is kezdünk már fáradni.

- Vissza tudod űzni?

- Csak még egy perc, legfeljebb kettő.

- Nos, jó - mondta Brandos ismét előrelépve a védőkorlát széléig, majd keményen lesújtott a démonra.

Kiszámítható csapás volt, így a lény felemelte a kezét, hogy félresöpörje Brandos pengéjét. Az öreg harcos azonban épp erre várt - a démonok igencsak egysíkúan harcoltak, ha nem mágikus küzdelemre került sor. Az ő birodalmukban szinte mindig a nagyobb, erősebb lény győzött: egyszerűen fizikailag lehengerelte kisebb, gyengébb ellenfelét. A hasonló képességű démonok ritkán támadtak egymásra. A halandók világában méretük és szilaj természetük önmagában is elegendő volt, hogy a legnagyobb hatalmú lények kivételével bárkit legyőzzenek. Egy nagyobb sárkány persze könnyedén elpusztíthatott egy efféle teremtményt, egy egyszerű harcos viszont csak az intelligenciája segítségével kerekedhetett felül a nyers erőn. Brandos kicsit fordított a csuklóján, ahogy a démon megpróbálta félreütni fegyverét, így a penge végigcsúszott a lény felemelt bal karján, és több helyen megsebezte. A szörnyeteg fél lépést hátrahúzódott. Aztán lecsapott sértetlen jobbjával, és Brandos válla csaknem kificamodott, ahogy pajzsával hárította az ütést.

Brandos ismét áthátrált a védővarázslat vonalán, és felkészült a következő támadásra. A démon csak egy pillanatig habozott, mielőtt rohamra indult. Amint áthaladt a korláton, felsikoltott fájdalmában, de tovább nyomult előre. Háromlépésnyire a készenlétben álló öregedő harcostól megtorpant varázsolni. Amirantha érezte, hogy valami jelentősebb varázslat manifesztálódik.

- A fenébe! - morogta Brandos. - Már megint egy varázslat!

Azzal lejjebb eresztette felemelt karját, és rohamra indult.

A démon kántálása megszakadt, amikor a harcos egészen a válláig húzott pajzzsal nekirohant a teremtmény mellkasának. Brandos úgy érezte, mintha kőfalnak ütközött volna, de sikerült néhány lépésnyire hátralöknie a szörnyeteget, s így elég ideje maradt, hogy visszahúzódjon, mielőtt az egyik vastag, karmos kéz letépte volna a fejét.

A férfi előreszúrt. Eltalálta a démon védtelenné vált karját. A megbűvölt acél ismét füstölgő sebet hagyott a nyomában, és a szörnyeteg őrjöngött dühében. A harcos tovább hátrált Amirantháig, s közben odakiáltott társának:

- Ez először van Midkemián: semmi sem védi a fémkardok okozta sérülésektől.

Brandos gyakorlott könnyedséggel elengedte pajzsa fogantyúját (így az csak lógott a karján), átvette kardját immáron szabad bal kezébe, majd előhúzta a jobb combjához szíjazott tőrt. Teljes erőből elhajítva a fegyvert sikerült a démon jobb lábát megbénítania és odaszögeznie a padlóhoz. Kénszagú fekete füst gomolygott, és a lény felüvöltött kínjában. Aztán elhallgatott, és ragyogó vörös szemét a két férfira szegezve nyugodtan folytatta a korábban megkezdett varázsigét.

- Most már jó lenne befejezni - jegyezte meg Brandos, miközben visszadobta kardját jobb kezébe, és megragadta pajzsa fogantyúját. - A barátunk igencsak elszánt.

Amiranthának csak egy pillanata volt, hogy eldöntse: folytatja a démonűzést, és megkockáztatja, hogy Brandost eltalálja egy esetlegesen halálos igézés, vagy abbahagyja, és az efféle veszedelmes helyzetekre előkészített varázslatot alkalmazza.

Barátja iránti ragaszkodása felülkerekedett a vágyán, hogy szabályosan fejezze be az eljárást, így abbahagyta a visszaűző igét, és felkiáltott:

- Csukd be a szemed!

Brandosnak nem kellett kétszer mondani. Amennyire lehetett, azonnal lekuporodott kicsiny pajzsa mögé, és eltakarta a szemét.

Amirantha is behunyta a szemét, miközben kimondta az ötszótagú varázsigét, amellyel szabadjára engedett egy hatalmas, pusztító erejű villámcsapásszerűséget. A boszorkánymester fájdalmas tapasztalat alapján tanulta meg, hogy a karmazsinvörös villám olyan energiát hordoz, amely áthatol a teremtmény bőrén, és belülről gyújtja föl azt.

Hirtelen perzselő forróság támadt. Csak pár másodpercig tartott, de így is elég volt ahhoz, hogy Brandos karján megpörkölődjön a szőr. Romlott sült hús szaga töltötte be az alagút levegőjét. Aztán minden elcsendesedett. Brandos nagyot sóhajtva leengedte fegyverzetét.

- Bárcsak ne lett volna szükség erre!

- Egyetértek - felelte Amirantha. - Egy szabályos visszaűzés sokkal olcsóbb...

- És kevésbé fájdalmas - vágott a szavába a harcos, égő karját vizsgálgatva.

- És kevésbé fájdalmas - bólintott rá a varázsló -, mint ha elpusztítjuk a démont.

Brandos a fejét rázva megint sóhajtott egy nagyot.

- Gondolkodtál már azon, hogy talán nem a legjobb módja a képességeid kihasználásának, ha azért idézel démont, hogy megfizessék, amikor elűzöd?

Amirantha szomorkásan mosolygott.

- Előfordult már. De különben hogyan szerezhetném meg a démonvilág további tanulmányozásához szükséges összeget? Azoktól a teremtményektől, amelyeket jobban ismerek, már mindent megtanultam, amit tudnak.

- Ha már itt tartunk, miért nem közülük valamelyik bukkant fel?

- Nem tudom - vonogatta a vállát Amirantha. - Kreegromot akartam megidézni... Ő már majdnem háziállatszámba megy nálam.

- Bűn ronda a kicsike - bólogatott Brandos. - Kergetőzhettetek volna kicsit a kormányzó szeme láttára. Aztán követett volna téged vissza a barlangba, adtál volna neki pár jutalomfalatot, és visszaküldted volna. Jó terv. - A harcos savanyú képpel bámulta barátját. - Csak nem jött be.

- Eszembe se jutott csatadémont idézni.

- Varázshasználó csatadémont - helyesbített Brandos, miközben eltette a kardját.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Könyvajánló: E. E. Knight: A farkas útja.

Létrehozás: 2010. február 22. 13:34:59Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:23 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.