Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
Rendelési és fizetési feltételek
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Tábor július 24.
Hatalom Kártyái - Alanori Olimpia június 17.
A pillanat képe
Izgalmas vadászat
Küldd el képeslapként!
Az élet mindig izgalmas az árnyak között, és nem mindig a fegyverek, vagy a mágia jelenti az igazi veszélyt.
Nézz szét a galériában!
Könyvismertető - Marcus Meadow: Kaméleon
Könyvismertető - Katherine Paterson: Híd Terabithia földjére
Termékismertető - Kártyavédő fólia
Könyvismertető - Sir A. Conan Doyle: Az elveszett világ

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (606)
Alanori Krónikát vennék (60)
Fantasy könyv gyerekeknek! (4)
J. Goldenlane: Csillagfény (19)
Robert Jordan: Az idő kereke - Kérdések és teóriák (631)
Jutalom pont (5)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Swords Comics
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Interjú Janny Wurts-szel

Az alábbi interjúban a száraz tények részletezése helyett maga az írónő vall műveiről, a mögöttük álló kutatásokról és természetesen saját magáról, elkerülve ezzel az életrajzi adatok hosszadalmas felsorolását. Vágjunk is bele rögtön.

Mi volt a kedvenc gyermekkori olvasmányod?

Azt hiszem, már ekkoriban is a kalandregényeket szerettem. Kipling Dzsungel könyve és a többi Maugli történet volt a kedvencem. Az olvasás iránti vonzalom azonban elég későn jött, sőt, csaknem eltávolodtam az irodalomtól. Azok a könyvek, amelyek segítségével az iskolában olvasni tanítottak roppant unalmasak voltak, és nem tudtak huzamosan lekötni. Sokkal jobban szerettem a természetben csavarogni, így az olvasás jó ideig csupán kötelezettség maradt. Talán még elsős lehettem, amikor teljesen véletlenül, a bátyám szobájában kutatva (azt hiszem, ezen mindenki átesett) rábukkantam Walter Farley Black Stallion című könyvére. Mivel rajongtam a lovakért, ezt végre érdemesnek találtam arra, hogy elolvassam. Onnantól kezdve rabja lettem a kalandregényeknek. A helyi könyvtár összes valamire való darabját végigolvastam, amelyben legalább egy kis kalandrész volt. Sorra jöttek a történelmi regények, a klasszikusok, a tündérmesék és társaik. Az idő múlásával pedig a komolyabb irodalmi értéket hordozó művek is kezdtek lekötni. Az olvasás, csavargás az erdőben és a lovak nagyjából minden időmet kitöltötték.
Gyakran kérdezik tőlem, hogy mely szerzők hatottak rám leginkább. Azt hiszem, túl sokan vannak, hogy mindre visszaemlékezzem, ezért inkább nem kívánok megnevezni egyet sem.

Mikor készült el az első írásod, és milyen visszhangja volt?

Még a középiskola elején írtam egy rövid fantasy novellát, amely inkább egy mese volt. Nem iskolai feladatként született, hanem teljesen magamtól. Szárnypróbálgatásnak szántam, és elküldtem néhány kiadónak. Természetesen elutasítottak. Ez azonban nem vette el a kedvemet az írástól. Még két teljes, illetve egy félig elkészült novella született rögtön ezután. Stílusuk alapján fantasy és sci-fi keverékek voltak, ami azért furcsa, mert addig szinte alig találkoztam science fictionnel. Ezeket már nem is küldtem el kiadóknak. Kézzel írt füzetlapok voltak, amelyeket később összekapcsoltam, és elnagyolt borítót is készítettem hozzá. A cselekményük nem volt túl bonyolult, viszont komplett egészet alkotott. De ami a legfontosabb, hogy remek tapasztalatszerzésnek bizonyult. Sokat tanultam a cselekmény életben tartásáról, a karakterépítésről és a párbeszédekről. Nem is beszélve a befejezett munka öröméről. Önbizalmat adott, hogy képes voltam eljutni az elejétől a végéig. Persze az osztálytársaim sokat szekáltak e miatt. "Wurts már megint az őrült történeteit írjaö ű mondogatták gyakran. Az igazat megvallva ez egyáltalán nem érdekelt. Egyszerűen szerettem az írással foglalkozni, és keveset adtam mások véleményére. Iskola után az erdőben sétálva egyre újabb és újabb ötleteim támadtak, amelyeket otthon papírra vetettem. De az egészet csak gyakorlásnak szántam. Terveztem ugyan regényeket írni, de akkoriban még magam sem gondoltam, hogy írói karriert fogok befutni.

Hogyan született meg a Fény és árnyék háborúja alapötlete?

Először természetesen csak egy apró gondolat volt az egész. Két féltestvér alakja formálódott meg a fejemben, akik szembefordulnak egymással. Mivel magam is ellentmondásos személyiség vagyok, ezért hasonló sors várt a két szereplőre. Egyikük képviseli a fényt, másikuk pedig az árnyékot. Előbbi az, amelyik a "klasszikus hősö típusnak leginkább megfelel, de a másik karakter cselekedetei felelnek meg inkább a hősi értékrendnek. Egyetlen barna hajú lányként a szőke nővéreim között már halálosan untam a tündérmeséket. Itt a gonosz mindig fekete, a jótevő pedig fehér. Talán ezzel akartam kifejezni a lázadásom a megszokott sémák ellen. De akárhogy is volt, az ötlet nem merült feledésbe, sőt, egyre inkább határozottá vált. Egy bonyolult, sokoldalú történet kezdett formálódni, amely szinte magától íródott. Mire észbe kaptam, már többoldalnyi vázlatot vetettem papírra a világból és annak történelméből. Lassan összeállt a kép.
Akkoriban volt egy lovam, amelyet saját pénzből vettem, és magam tanítgattam. Sajnos el kellett adnom, mert másképp nem tudtam volna finanszírozni az európai utazásom. Rá kellett ugyanis döbbenem (a középiskolából kikerült fiatalként), hogy még alig láttam valamit a világból. Tapasztalatra volt szükségem a bonyolult háttér felépítéséhez. Aligha tudtam volna megalkotni Atherát úgy, hogy szinte még a környezetemmel sem vagyok tisztában. Egy élő világot csak akkor képes valaki hitelesen létrehozni, ha már teljes egészében látta a sajátját. Érezni akartam, milyen egy magas hegy csúcsán állni, és milyen vitorlázni a nyílt óceánon. Meg kellett ismernem a különböző népeket és kultúrákat. A főiskola ideje alatt eljutottam Oroszországba, Afrikába és Koreába. 3600 mérföldet tettem meg a tengeren kis vitorlásokkal. Vívást, íjászatot tanultam, és sokat kirándultam a vadonban. Hallgattam botanikát, földrajzot, csillagászatot, oceanográfiát ű egyszóval mindent, amelyről úgy ítéltem meg, hogy hasznos lehet a későbbiekben. Közben a történet egyre inkább kikerekedett. Olyan könyvet akartam írni, amely valódi élményt nyújt az olvasónak.. Bárki, aki a kezébe veszi, ne csupán kívülálló legyen, hanem éljen együtt a történettel.
Évek teltek el tervezgetéssel, mire kezdett végleges formát ölteni, és elmélyülni az események láncolata.

Amikor elkezdted írni az első könyvet, mennyire volt megtervezve a végkifejlet? Írás közben is változtak az eredeti elképzelések?

Az alapötlet már adott volt. Léteztek a karakterek, és létezett a konfliktus. Amikor elkezdtem írni, nagyjából ötven oldal után gondolkoztam el azon, hogyan tovább. De szinte minden jött magától. Vázlatosan természetesen már rég megszületett a történet. Ez nagyjából másfél oldalt jelentett, amelyet még mindig kiemelt helyen őrzök a falon. Ez a vezérfonal volt tulajdonképpen az első könyv röviden összefoglalt tartalma. De természetesen a részletek folyamatosan változtak. Ahogy az lenni szokott, úgy éreztem, nem így kellene indítani. Alaposan végig kellett olvasnom az elkészült részt, és ezt visszavezetve jutottam el végül a kezdetekig. Az eredeti elképzelés tehát alig változott, sokkal inkább kiszélesedett és elmélyült.
Kezdő íróként szinte azonnal az ötlött fel bennem, hogy túl nagy fába vágom a fejszémet. Ezért félretettem ezt a könyvet, és egy másikkal kezdtem foglalkozni. Az első regényem egy viszonylag egyszerűbb alkotás lett (Sorcerer's Legacy), amelyet egy trilógia követett (Tûzkör), majd egy újabb egyedülálló regény (Master of Whitestorm). Közben a Fény és árnyék háborúja sem merült feledésbe, mert folyamatosan csiszolgattam és javítgattam. Így aztán a szövevényes történet egyre inkább elérte végső formáját, én pedig rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az előző könyvekből.
Valahol mindig ott motoszkált bennem a két féltestvér konfliktusa. Ahogy a különböző szilánkok kezdtek összeállni, igyekeztem azonnal papírra vetni a legapróbb részleteket is. Jelenetek születtek így az elkövetkező könyvekből, és természetesen fontos események a világ eddig történelméből. Legtöbbször persze elképzelni sem tudtam, hogy az adott részt hol, és mikor tudom felhasználni. Ha a múzsa csókját éreztem, szinte gépiesen rögzítettem mindent; semmi sem mehetett veszendőbe. Legbelül éreztem, hogy hamarosan teljes egésszé állnak össze a látszólag sehova sem kapcsolódó szálak. Néha még én is meglepődtem az összefüggéseken. Ilyenkor gyakran azon kaptam magam, hogy a lázas igyekezetben hangosan gondolkodom.
Talán ez az emberi elme legcsodálatosabb adománya ű a kreativitás. Látni, ahogy egy álom formálódni kezd, és alakot ölt. Gyakran érzem úgy, hogy az események maguktól zajlanak. Mintha kicsúszna az irányítás a kezemből, és a karakterek maguktól cselekszenek a saját értékrendjük szerint. Olyan ez, mint amikor az ember egy flipperrel játszik. Tudja, hogy hol jelenik meg a golyó, és hol tűnik el végleg, de igazából az számít, ami köztes időben történik. Egyes jelenetek is pontosan így születnek. Határozott elképzelésem van a kezdetekről, és tudom, hol fog végződni a történet. Így aztán nyugodtan "magukra hagyhatomö a karaktereket, akik létező emberként cselekedve jutnak el az egyik pontból a másikba.
Talán ezért is van az, hogy az olvasói visszajelzések gyakran említik meg a szinte előreláthatatlan eseményeket. Mintha nem én írnám a történetet, hanem a történet magától születne, és én csak az eszköze vagyok ennek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy halom összefüggéstelen betűhalmaz születik a nap végén. A főbb támpontok már a regény megírása előtt le vannak fektetve, így nem maradnak elvarratlan szálak. Viszont a képzelőerőmre van bízva, hogy hidat építsen ezek közt. A köztes fordulatok azok, amelyek saját útjukat járják.

A történet szívében tehát két féltestvér áll: Lysaer, a Fény Hercege, és Arithon, az Árnyékmester. Azonban az általuk legyőzött Ködszellem megátkozta őket, és így egymás ellen fordultak. Kézbe véve a "Fény és árnyék háborújaö elnevezésű sorozatot, elsőre az tűnik nyilvánvalónak, hogy a fény oldalán sorakoznak fel a jófiúk, az árnyék oldalán pedig a rosszak. Beleolvasva a történetbe, hamar kiderül, hogy itt nem egészen erről van szó. Azt szokták mondani, hogy a történelmet a győztesek írják ű ebből következően a múlt eseményei gyakran nem tükrözik a teljes valóságot. A könyveidben mintha nem akarnál rákényszeríteni az olvasóra semmit. Így aztán mindenki levonhatja a tanulságot saját magának. Eredetileg is ilyen stílusban akartál írni? Amikor a könyvek alapötlete felmerült, körvonalazódott már benned, hogy milyen sok energiát emészt majd fel az írás?

Halálosan untam az olyan könyveket, ahol alaposan az olvasó szájába rágják, hogy ki a gonosz. Ilyenkor játszi könnyedséggel ki lehet találni, hogy mi lesz a következő lépése. A valóság, az élet ennél sokkal bonyolultabb. A dolgok mögé kell nézni, vagy mindent el kell fogadni olyannak, amilyennek láttatni szeretnék velünk. Amit hallunk az általában nem a teljes igazság. Az "igazságot" gyakran elferdítik, vagy kiszínezik, hogy pontosan megfeleljen egy ideológiának. De az is sokszor előfordul, hogy csak egy finomított változat jut el hozzánk, nehogy megrendüljenek eddigi nézeteink. Én határozottan olyan könyvet akartam írni, amely elgondolkodtatja az olvasót. A regény olyanoknak készült, akik nem szeretik, ha megmondják nekik mi is zajlik előttük, és az orruknál fogva vezetik őket. A szereplők ű vagy inkább a karakterek ű a belső meggyőződésük szerint cselekszenek. Semmi sem biztos, és semmi sincs lejátszva előre. Bátor olvasó vagy? Mennyire vonzanak azok a karakterek, akik nem a szokásos sémák alapján cselekszenek? Milyen mélyre tudsz elmerülni az eseményekben? Észreveszed-e azt, ami nem közvetlenül a szemed előtt játszódik le? Képes vagy feldolgozni azt, ha valami nem úgy történik, ahogy eredetileg gondoltad? Rá tudod venni magad, hogy összerakd a háttérben zajló eseményeket? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszolsz, akkor azt hiszem, ezek a könyvek neked íródtak. Így aztán nem rágok semmit az olvasó szájába; bárki szabadon alakíthatja ki a véleményét a saját értékrendje alapján.
Tudom azonban, hogy az emberek különbözőek, és a fentiek nem működhetnek mindenkinél. Ezért ha valaki rögtön az első pillanatban beskatulyázza a karaktereket, majd végig ragaszkodik ezekhez a korlátokhoz, nos, ő valószínűleg csalódni fog. Számára igen bosszantóak lehetnek a későbbi események, mert semmi sem úgy történik, ahogy szeretné ű nincs fekete és fehér. Akit először jónak gondolt, az később könnyen átsodródhat a másik oldalra, és ez természetesen fordítva is igaz. Ha valaki csak gyorsan végigszalad a sorok felett, és nem figyel oda az apró részletekre, az könnyen elveszítheti a fonalat. Maga a történet bonyolult kérdéseket feszeget, és az igazi mondanivaló a felszín alatt húzódik.
Ez valamelyest tükörképe a valódi, egyre bonyolultabb életünknek. Hiszen annyi különböző helyről áramlik felénk az információ. Kinek van igaza? Ki téved? Nagyon sok múlik a nézőponton. Ha valaki gyűlöli ezt meg azt, akkor mindig igazolva látja a róla alkotott véleményét. De miért beszélne arról, akit gyűlöl? Ha úgy nézzük, ezek a könyvek is egy "hősről" szólnak, aki maga mögé állítja a tömegeket az "igaz ügy" érdekében. Azzal a különbséggel, hogy feltárul előttünk minden háttérben zajló esemény. Az üldözöttek szemén keresztül is láthatjuk ugyanezt a "hőst". Egyik fő célom az volt, hogy az érem mindkét oldalát megmutassam. Ha ezt nem tettem volna, akkor az olvasók ugyanúgy bedőlnének a hazugságoknak, mint Athera lakosságának nagy része. Az emberek túl könnyen mondanak véleményt anélkül, hogy ismernék a teljes igazságot. Talán most, amikor eddig láthatatlan és eltitkolt események is feltárulnak, sokan jobban a dolgok mögé néznek, és kevésbé lesznek elhamarkodottak.
Az utolsó kérdésre az a válaszom, hogy nem, eleinte fogalmam sem volt, milyen sok időm megy majd el az írásra. Amikor kezdtem elmerülni az események folyamában, akkor azonban már nyilvánvalóvá vált. Ezért hagytam érlelődni a témát, és nem akartam túl hamar végleges formába önteni. Ki kellett tanulnom az írás minden csínját-bínját. Évekig, sőt évtizedekig vártam tehát a kiadással. Amikor az első könyv megjelent az Egyesült Államokban (A Ködszellem átka), már egy kiforrott művet tárhattam az olvasók elé. Természetesen ekkorra már a következő kötetek cselekménye is részletesen ki volt dolgozva. Ez megkönnyítette a dolgom, mert nem kellett felesleges részletekkel untatnom az olvasót. Később ugyanis minden apró utalás értelmet ölt, és összekapcsolódik a jövőbeli eseményekkel. Csak azt tárom fel, amely valójában fontos a történet szempontjából, hiszen tisztában vagyok vele, hová kell kilyukadnom.
A kezdeti próbálkozások során A Ködszellem átkának első fejezeteit tizenhétszer írtam át. A könyv mindig máshol kezdődött. De addig nem akartam kiadni, amíg nem voltam biztos a megfelelő indításban. Tulajdonképpen az egész sorozat alapja az első kötet. Ha az olvasó a későbbiek során újra belekezd, olyan dolgokat fedezhet fel, amelyek eddig elkerülték a figyelmét, vagy egyszerűen csak nem tudta hova tenni. Sok pozitív visszajelzést kaptam azoktól, akik még harmadjára, esetleg tizedjére olvasva is találtak érdekességeket.

A könyv felvet néhány nyugtalanító kérdést, illetve ellentmondást az egyéni és a társadalmi kötelezettségek szembenállásáról. Ezt miért tartod ilyen fontosnak kihangsúlyozni?

Mert talán ez a modern társadalom egyik legfontosabb kérdése. Gyakran cselekszünk a "nagyobb jó" érdekében. Ami azt jelenti, hogy az emberek problémáit általános eszközökkel ű például kormányzati intézkedésekkel ű célszerű megoldani. Ez pedig könnyen általánosításhoz vezet. Ha valami jó a tömegeknek, akkor az fontosabb az egyén tényleges szükségleténél. A cél tehát szentesíti az eszközt. Ezért célszerű megvizsgálni a másik oldalt is. Mi történik akkor, ha a döntést nem felső szinten hozzák meg, hanem alulról kezdve építik fel?
Fontosnak tartom ennek a kérdésnek a boncolgatását, így született meg a két főszereplő szembenálló gondolkodásmódja. Lysaer a tipikus uralkodó, aki mindig a társadalmi szükségleteket tartja előbbre valónak. Arithon varázsló, akit arra tanítottak, hogy különösen figyeljen oda a részletekre, és mindig ebből kiindulva hozzon döntéseket. Egyikük befolyásolja és irányítja a többieket a jövőbeli haszon érdekében, másikuk viszont elmerül az apróságok megismerésében. Ez két teljesen ellentétes nézetet eredményez. Aki a "nagyobb jó" érdekében cselekszik, az öntudatlanul is egy ideológiát állít fel. Követői vakon engedelmeskednek ennek, és így eszközzé alacsonyodnak a kezében. Aki az ideológia érdekében cselekszik, az sosem kételkedhet a tett helyességében. Ha valaki viszont saját lelkiismeretére támaszkodva hoz döntést, az folyamatosan kétségek közt hánykódik.
Ez természetesen csak egy azon kérdések közül, amelyet a könyv boncolgat. A korábbiaknak megfelelően itt sem hozok ítéletet. Az olvasó szabadon dönthet, melyik nézettel szimpatizál.

A mágia működése ritkán látott részletességgel van kifejtve. Hogyan építetted fel a rendszert? Persze az első könyv elolvasása után az az érzés támad az emberben, hogy alig tudtunk meg valamit a varázslatokról. A későbbiek során napvilágra kerülnek újabb részletek?

Annak a híve vagyok, hogy működő rendszereket teremtsek. A "bumm, és már kész is" valahogy nem az én stílusom. Eredetileg tudósnak készültem, de ahogy lassan egyre többet tanultam a világunkról, ellentmondásokba ütköztem. Muszáj volt kilépnem ebből a körből, és más szemszögből vizsgálni a dolgokat. Nem akartam a kitaposott úton végigmenni, és azt hazudni magamnak, hogy "nem, amit láttam az nem lehetett igaz".
De gondolom az olvasók sem elégednének meg ennyivel. Sosem szerettem az "azért mert csak" típusú érvelést. Athera mágiája először a saját elvárásaimnak kellett hogy megfeleljen. Kellő mélységű és bonyolultságú csodát akartam alkotni, amely gondolkodásra készteti az embereket.
Athera mágiájának alapja tulajdonképpen a részecske-fizika. Ha elég mélyre nézünk, az anyag nem más, mint mozgásban lévő energia. A fény hullámokból áll, amelyet apró összetevők alkotnak. Hamar eljutunk az atomokat alkotó részecskékig. Ha most ezt összekeverjük egy csipetnyi titokzatossággal, feltárul előttünk a mindent alkotó energia. Az egész univerzum tulajdonképpen ugyanabból épül fel ű energiából, amely fény, hang és rezgés.
Ez tehát az alap. A mágia működése attól függ, hogyan közelíti meg az egyén ezeket az energiákat. Saját akaratodnak megfelelően alakítasz mindent, tekintet nélkül az anyag természetére? Vagy felismered, hogy az univerzum nagyon is élő dolog, amelynek saját személyisége van? Képes vagy ezt megérteni, és a természettel harmóniában cselekedni? Röviden összefoglalva minden attól függ, hogy kapcsolódsz hozzá a meglévő rendszerhez. Példaként leginkább a mi világunkban létrejött különböző vallásokat említeném, amelyek alapjaikban tulajdonképpen mégis hasonlítanak egymáshoz.
Ugyanúgy, ahogy egyre mélyebb bepillantást nyerhetünk a karakterek gondolataiba és a háttérben zajló eseményekbe, ugyanúgy a mágia működéséről is további részletek tárulnak fel a későbbi kötetekben. Végül a teljes kép elénk tárul. Nem maradnak bizonytalan pontok, a korábban látszólag sehova sem kapcsolódó szálak is a helyükre kerülnek.
Természetesen fantasyt írok, nem tudományos értekezést. De azt akarom elérni, hogy az általam megalkotott világ részletes és élő legyen, hasonlóan a föld kulturális sokszínűségéhez.

Szerzőként leginkább az irodalmi stílus, az összetett jellemábrázolás és a szövevényes cselekmény az, amely jellemez. Amikor belekezdtél a Fény és árnyék háborúja trilógiába, milyen hangvételt választottál a sorozathoz? Milyen megfontolások alapján döntöttél a végső stílus mellett?

Minden történetnek sajátos hangvétele van. Ez roppant fontos, mert keretet ad hozzá. Ezeknek a könyveknek szándékosan lassabb és részletesebb leírásokat választottam, tekervényes fogalmazással. Azért, mert ez megkövetel egyfajta figyelmet. Tudom, hogy sokan a "minél egyszerűbb, annál jobb" stílus hívei, de ez nem egy egyszerű történet. Sok összefüggő rétegből épül fel, amelyeket mind muszáj megérteni. Egyszerűen kifejezve: le kellett lassítanom az olvasót! Megtehettem volna, hogy főleg csak pergős akciójelenetekből álljon az egész könyv. De mi történik ilyenkor, ha az olvasó egy mágikus szertartás leírásához érkezik? Ezek a részek több fontos mozzanatot is magukban rejtenek. Mit érez a karakter, mit látnak, mi húzódik a háttérben, stb. Ez már több, amit a szem egyszerre be tud fogadni, és fel tud dolgozni. Ha a könyv többi része csak száraz akció, akkor az olvasó átugrana ezek felett. Végigfutna a sorokon, hogy eljusson a végkifejlethez, közben pedig kihagyná a fontos részleteket. Ráadásul arra sem emlékezne, hogy miért is került ide épp ez a jelenet.
A könyvek persze nem nélkülözik a gyors tempót és a fontos, pergős eseményeket; de ezek megértéséhez alaposa figyelemre van szükség.
Sok olyan elszórt nyom van, amely bemutatja a karaktert. A gondolatok, az érzések mind nagyon fontos szerepet játszanak abban, hogy az olvasó megértse, mi motiválja az adott szereplőt, és miért éppen úgy cselekedett, ahogy. Ha azonnal a lényegre térek, azaz a párbeszéd előtt vagy közben nem közvetítem a karakter gondolatait és érzéseit, sok mondanivaló elveszik. Ha az olvasó nem él együtt a szereplőkkel, akkor összekeverednek a dolgok a fejében. Saját gondolatai a karakteréhez szövődnek, amely többé már nem az eredetileg kitalált személyiség lesz. Ezért alakítottam ki ezt a részletes, sokak által irodalminak mondott stílust.
Azt kívántam elérni, hogy a könyvek maradandó élményt nyújtsanak. Aki elolvassa őket, az ne maradjon kívülálló. Aki türelmes, az könnyen a karakter helyébe tudja képzelni magát. Az ő fejével gondolkodik és érez. Ott van velük abban a szobában, ott sétál azon a forgalmas utcán, és megmássza azt a kietlen hegycsúcsot. Röviden: átéli a kalandot.
Nem minden olvasó szeret ennyire lelassulni, és nem minden olvasó kedveli az ilyen meghitt könyveket. Vannak, akik nem kíváncsiak az ilyen mélységekre. Ezek a regények nem nekik szólnak. Úgy gondoltam, hogy valami valósághűt fogok alkotni. Már akkor tisztában voltam vele, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. De ez rendben is van így. Vannak regényeim, amelyek sokkal lazább nyelvezetűek, és a boltok polcain nem csak az én könyveim sorakoznak. Hogy ki mit olvas, az teljesen az egyéni ízlésétől függ. Én valami egyedit és különlegeset akartam alkotni, és úgy érzem, ez sikerült is.

A zene iránti rajongásod hogyan hatott a stílusodra (ha befolyásolta egyáltalán)?

Amióta az eszemet tudom, imádom a zenét. Csodálatosnak tartom az erejét, mert a zene hatással tud lenni az ember hangulatára, és képes befolyásolni az érzéseit. Természetesen ez is közrejátszott abban, hogy az egyik főszereplő zenész. Korábban lehetőségem nyílt rá, hogy a skót duda hangzásvilágát tanulmányozzam egy híres zenész tolmácsolásában. Teljesen lenyűgözött a hangszer sokszínűsége. Akkoriban már régóta foglalkoztattak a húros hangszerek is ű amely rajongás lassan komoly hobbivá alakult. A saját tapasztalataimat, benyomásaimat próbáltam visszaadni az olvasónak.

Hogyan született meg Arithon karaktere? Voltak olyan jellemvonások, amelyeket mindenképpen igyekeztél elkerülni?

Talán érdemesebb lenne úgy feltenni a kérdést: hogyan hozta létre Arithon önmagát? Elsősorban zenész. Ha valaki zenészek társaságában mozog, akkor előbb-utóbb feltűnik neki, milyen kifinomult kapcsolatban állnak az érzelmekkel. Azonnal meghallják és megérzik a hangulatváltozásokat ű és Arithon is ilyen. Mágikus tehetséggel született, és varázslók között nőtt fel. Határozott személyiség, erős öntudattal. Ehhez jön hozzá a királyi erény, a könyörület vagy beleérző-képesség. Plusz az élettapasztalata, álmai, félelmei, reményei és vágyai. Ha hozzáadjuk a számára fontos dolgokat, akkor egy olyan személyiséget kapunk, amely szinte magától is képes reagálni minden helyzetben. És amit el akartam kerülni? Talán egyetlen ilyen dolog volt, mégpedig az unalmas sztereotípiák. A sötét alak, aki az árnyékok mestere, az nyilván gonosz. Azt hiszem, Arithon érzékeny karakterével sikerült eloszlatni ezeket a beidegződéseket.

Mi a helyzet Lysaerrel? Az ő megalkotásában mi volta legnagyobb kihívás?

Azt hiszem, itt valóban a kihíváson van a hangsúly. Lysaer jeleneteit tudom legnehezebben megírni, vagy legalábbis ezek nyugtalanítanak legjobban. Királyi családban nevelkedett jövőbeli uralkodóként. Saját szempontjait mindig háttérbe kellett szorítania az alattvalók érdekében, ezért erkölcsi normák alapján cselekszik. Akármilyen ellentmondásos dologba vágja a fejszéjét, mindig meg van győződve annak pozitív kimeneteléről. Ha ezt sikerül érzékeltetnem, akkor az olvasó csaknem képes lenne neki hinni adott helyzetben. Azért csaknem, mert ő már ismeri a tényeket, és más szemszögből is látta ugyanazt. Lysaer igazi nemes, aki a hozzá van szokva a hatalmi harcokhoz, és finoman manipulálja környezetét. Kifelé szilárd határozott személyiség, de valójában csak egy emberi lény, aki mélyen meg van győződve őszinteségéről és nyíltságáról. Így lesz Lysaerből hősies uralkodó. De csak addig, amíg a követői vakon mennek utána, és nem gondolnak bele alaposan tettei kimenetelébe.
A csatajelenetek meglehetősen véresek és erőszakosak. A háború nem dicsőséges, és az erőszak nem old meg semmit ű valami ilyet érez belőle az olvasó. Mi alapján döntöttél az csatajelenetek ilyen naturális bemutatása mellett?
Olyan könyvet akartam írni, amely egy elmélyült konfliktus köré épül. Mivel aprólékos személyiség vagyok, ezért igyekeztem megfelelő hátteret létrehozni. Athera történelme gyökeresen eltér a mi világunkétól. Hogy valós, hihető csatajelenetek szülessenek, sokat kellett tanulnom a fegyverekről és a hadviselésről. Mindent elolvastam a nagy történelmi csatákkal kapcsolatban a rómaiaktól egészen a puskapor elterjedéséig. Miközben ezeket az információkat rendszereztem magamban, teljesen véletlenül belefutottam egy dokumentumfilmbe. Ez a Skóciában lezajlott Culloden Moor-i ütközetet mutatta be. Mit mondjak, teljesen megrázott.
A háború tényeit minden megszépítés nélkül tárták a nézők elé. Nyoma sem volt romantikának, a történészek által beleszőtt hősiességnek, és a mostani szórakoztatóipar erényeinek. Gyakorlatilag reszkettem, amikor vége lett. Az agyamban újra lejátszottam az összes eddigi csatát és háborút, de most már ebből a teljesen új szemszögből nézve.
Dühös voltam. Úgy éreztem, a történelemkönyvek elárultak. Abban a hitben éltem, hogy a háború tényleg képes megoldani bizonyos helyzeteket. Akármelyik oldal is győzedelmeskedik, a halottak ugyanolyan szörnyű véget érnek. Nemcsak arra döbbentem rá, hogy a társadalom milyen átlátszó hazugságokkal traktálja az embereket, hanem arra is, hogy ezek termékeny talajra hullanak. Az iskolarendszer ezzel tömi a diákok fejét. A filmek kihasználják ezt. Amikor a fiatalok egy "dicsőséges" háború részeseivé válnak, hamar rá kell döbbenniük, hogy fogalmuk sincs a valóságról.
Aznap kénytelen voltam mindent újra átgondolni. Végignézve az emberiség háborús történelmének egy nagy darabját, megvilágosodtak az eddig homályos dolgok is. A győztesek vagy többen voltak, vagy jobban szervezettek, vagy gyakorlottabb vezetők irányították őket. A "nagy csaták" tulajdonképpen mészárlások, amelyekről aligha lehet bármi jót is mondani. Nincs kivétel. Általában mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Aztán a győztesek megírták a történelmet. De akárki "nyert", azt sokáig be nem gyógyuló sebek emlékeztetik a múltra.
Így érlelődött bennem az elképzelés, hogy képtelen lennék a kor ízlésének megfelelő, "szép" csatákat bemutatni. Úgy éreztem, ehhez tökéletes alapot nyújtanak ezek a könyvek. Végre mindent őszintén az olvasó elé tárhatok.

Most magáról az írás folyamatáról szeretnék kérdezni. Mesélnél egy átlagos napodról?

Egy vidéki házban lakom, a dolgozószobát a garázsból alakítottam ki. Szeretek közeli kapcsolatban lenni a természettel. Egy síkképernyős monitor előtt dolgozom, amely körül mindenféle ezoterikus dolgok sorakoznak ű könyvek, kövek, kották és párnák a macskáknak (különben a kéziratokon aludnának). Tulajdonképpen semmi hivalkodó, kivéve talán az első osztályú hifit. A zene által kínált érzelmek és hangulatok nagyon fontosak az íráshoz, ezért szinte korlátlan cd költségvetésem van. Ha már egy szobában kell dolgoznom, akkor igyekszem ezt minél kellemesebbé tenni. Ebben pedig nagy szerepe van a kiváló hangzásnak. A falon ki van függesztve Athera térképe, illetve több festmény a karakterekről.

Egy tipikus nap? Korán kelek, és megetetem a lovakat. Reggeli után fogok hozzá az íráshoz, és általában ilyenkor az egész nap erre megy el. Késő délután elmegyek lovagolni, sétálni vagy kocogni. Zenét is tanulok, tehát ennek is ilyenkor jön el az ideje. Este általában folytatom az írást, vagy épp kijavítom a napi munkámat. Mint általában az emberek többségének, ilyenkor jön el a pihenés ideje. Végre együtt lehetek a férjemmel. Nem szoktam korán lefeküdni; olvasok, megválaszolom a leveleket és foglalkozom az adminisztrációs ügyekkel. Amikor két regény közt vagyok, akkor hosszabb túrákra szoktam menni; hajózok, síelek. Nem élek azonban szigorú napirend szerint. Gyakran lekötik a figyelmemet teljesen váratlan dolgok ű és csak később döbbenek rá, hogy pont erre van szükségem a következő regényhez!

A Raymond E. Feistel közösen írt Birodalom trilógiáról szeretnék kérdezni. Honnan jött az ötlet a közös műhöz?

Először Ray megkért rá, aztán addig piszkált, amíg igent nem mondtam.

Komolyan?

Volt egy remek ötlete kezdettel és véggel, valamint női főszereplővel. De még nem volt meg a történet közepe. Úgy érezte, hogy női nézőpontra van szüksége a történet kiteljesítéséhez. Elolvasta a Sorcerer's Legacy-t, és úgy érezte, nagyban segíteni tudnám a munkáját. Én boldogan igent mondtam. Miközben elláttam ötletekkel, egyre inkább megtetszett a mondanivaló. Egy nap arra ébredtem, hogy igen, ez egy remek könyv lehet, és kedvem lenne részt venni a megírásában. Egy fantasy írói találkozón összeültünk, és kitaláltuk a Birodalom leánya, valamint a folytatás, a Birodalom szolgálója történetét. Amikor az elsővel végeztünk, akkor döbbentünk rá, hogy szükség van a Birodalom úrnőjére is, mert a varázslók nyilvánvalóan nem állnának egy ilyen hatalommal rendelkező nő mögé.

A történet elég szerteágazó, de a fő szál egy nő életét kíséri végig, aki családi tragédiából kifolyólag örökli meg a trónt. Sok az ellensége és kevés a támogatója. Vagy felveszi a harcot, vagy elpusztul. Hogy megőrizze ősei nevét, és jövőt biztosítson gyermekeinek, végül gyökeresen felforgatja a megszokott társadalmi rendet.

A stílusotok erőteljesen különbözik. Hogy sikerült mégis ilyen remekül összedolgoznotok?

Miután megvoltak a körvonalak, mindketten hozzákezdtünk azokhoz a fejezetekhez, amelyek leginkább érdekeltek. Az elkészült "piszkozatokat" aztán emailben cserélgettük, és kijavítgattuk a másik munkáját. Ezért mosódhattak össze ennyire az egyéni stílusok és elképzelések. Mivel a visszaküldött anyagban nem emeltük ki a változtatásokat, ezért nem tudtuk, mi lett kijavítva, mi bővült ki, vagy épp szűkült le. Néha hónapok is elteltek, mire visszakaptuk az eredeti munkánkat, ezért képtelenség lett volna részletesen visszaemlékezni.

Ehhez azonban az is kellett, hogy előzetesen megállapodjunk mindenben. Papírra vetettük, hogyan oldjuk meg a konfliktusokat, mikor kié az utolsó szó. Ha én így akartam, ő pedig úgy, akkor elvetettük mindkét ötletet, és kidolgoztunk egy harmadikat, amely már mindkettőnknek tetszett. Azt hiszem, azok a jelenetek sikerültek a legjobban, ahol nem tudtunk elsőre megegyezni.

Nemcsak íróként értél el sikereket. Hogyan kezdődött az ismeretséged a festészettel? Jól tudom, hogy saját magadat képezted?

Legalább annyira szerettem rajzolni is, mint mesélni. Amikor a Fény és árnyék háborújának a koncepciója megfogalmazódott bennem, a fantasy művészetét elsősorban Frank Frazetta stílusa és Howard Conan a barbárja jelentette. Már akkor csodáltam Frazettát, akit zseniális művésznek tartottam. De az izmos barbár és a csaknem meztelen nő nem illett a könyvem borítójára. Ekkor nagy naivan elhatároztam, hogy majd én megrajzolom a saját borítóimat. Aligha sejtettem, hogy ez mennyi energiámat fogja felemészteni! Óriási kitartásra volt szükség a tudás megszerzésére, főleg hozzáértő oktatók nélkül. Sok éjszakám ment el gyakorlásra. Múzeumokba jártam, és figyeltem, hogyan dolgoznak a profi grafikusok. ők ugyanis gyakori vendégek voltak az írói találkozókon, ami remek alkalomnak bizonyult a tudásuk megszerzésére. Szinte megállás nélkül rajzoltam. Amikor úgy éreztem, hogy eljött az idő, fogtam a legjobban sikerült munkáimat, és elvittem őket New Yorkba. Az erőfeszítésem nem volt hiábavaló, mert több kiadó is érdeklődni kezdett irántam. Amikor az első regényem megjelent, már hivatásos grafikusként ismertek.

A festészethez szükséges tudás mindenki számára elérhető. Könyvek, festmények és múzeumok mutatják be a régi nagyok stílusát. A művészeti iskolákban pedig átadják a személyes tapasztalatot, hogy könnyebb legyen az út odáig. Ha valaki önmagát képzi, az annyi jelent, hogy útmutatás nélkül kell elsajátítania azt, amit lát. Aztán ebből ki kell hámozni a hozzá leginkább illőt. Hasonlóan az íráshoz, itt sem léteznek kész receptek.

Meglehetősen szokatlan, hogy az író egyben borítót is fest saját könyveihez. Mi késztetett arra, hogy elmenj ebbe az irányba?

Nagyjából havonta egyszer készítettem egy festményt. Így ment ez öt éven keresztül. Aztán fogtam a képeimet, elvittem kiállításokra és egyéb találkozókra. Összemértem őket a profi festők alkotásaival, és levontam a gyakran fájdalmas következtetéseket. Aztán hazamentem. Festettem tovább, amíg el nem értem a megcélzott színvonalat. Amikor ez sikerült, magazinoknak, könyvkiadóknak küldtem belőle, a kiállításokon pedig árulni kezdtem az eredetiket. Az egyre szaporodó elismerések felbátorítottak, és elmentem New Yorkba. Úgy éreztem, muszáj továbblépnem. Aztán egyszerűen a megfelelő helyen voltam a megfelelő időben. Az egyik kiadónak sürgősen szüksége volt egy borítóra. Az első három grafikus, akinél próbálkoztak túlságosan elfoglalt volt, így rám esett a választás. Így szereztem az első komolyabb megbízatásom. A bátorság roppant fontos. Állhatatosság. Kiváló munkák. Ha ez a három együtt van, akkor menni kell tovább. Meg kell feledkezni a kellemetlenségekről, és törekedni a tökéletességre.

Ha valakiben nincs meg a művészet iránti szeretet, akkor az előbb-utóbb kifakul. Nekem ez már régi álmom volt, amelyet egyszerűen nem hagyhattam meghalni. Nem fogadtam el a kudarcot, és ez meghozta a kívánt eredményt. Ahhoz, hogy a saját borítóimat megrajzolhassam, el kellett érnem az "iparág" által elvárt színvonalat.

Hogy ismerkedtél meg a férjeddel? Milyen indíttatásból kezdtetek később közösen borítót tervezni?

Egy szakmai konferencián találkoztam Donnal. Már nagyjából tíz éve ismertük egymást, amikor kapcsolatunk szorosabbá vált. Megérte a várakozást. Mindketten tudtuk, hogy mit akarunk, megteremtettük a saját egzisztenciánkat, és nem akartuk megváltani a világot. Két felnőtt ember kötötte össze az életét ű innentől kezdve két művész lakott egy fedél alatt. Egyikünk munkája sem volt fontosabb, és nem panaszkodtunk a másik határidői miatt. Persze ez gyakran vezetett kisebb vitákhoz. Ki főzzön, vagy ki vásároljon aznap, ha éppen mindketten valami fontos közepén tartunk. De természetesen segítettük egymást, és így talán magasabbra tettük a mércét. Én népszerűsíthettem a saját képeimet az ő kiállításain, ő pedig az én írói híremnek vette hasznát.

Guy Kay felkérésére fogtunk közös festmények készítésébe a Fionavar Tapestry című mű borítójához. Kevés olyan szerző van, akinek borítót festenék a könyvéhez, de Guy mindenképpen közéjük tartozik. Amikor az ötlet felmerült, nagy megtiszteltetésnek éreztem. Donnak is elnyerte a tetszését, főleg miután belevágtunk. Egyetlen festmény készült, amely három könyvborítónak lett tervezve.

Mi a legnagyobb kihívás a közös művészeti alkotásokban, legyen az írás vagy festészet? Igényel valami különleges megközelítési módot? Talán kissé háttérbe kell szorítani saját magunkat?

Az együttműködéshez el kell engedned magad. A kapott eredmény már nem a te munkád, hanem valami más. Nincs olyan erős ráhatásod, és ettől fogva különbözni fog az eddigiektől. Ha képes vagy elfogadni, hogy az ötletek szabadabban szárnyaljanak, és talán mást kapsz, mint amire számítasz, akkor sikeresen együtt tudsz dolgozni másokkal. Tisztelned kell a társad. Tisztában kell lenned az erősségeivel, és természetesen a sajátoddal is. Fennáll a veszély, hogy túlságosan elveszíted önmagad, netán túlságosan ragaszkodsz önmagadhoz. Ilyenkor könnyen pokollá válhat a közös munka. A lényeg, hogy ragaszkodj az eltervezett irányvonalhoz, és ne vessz el a részletek felett vitatkozva.

Én mindig is szerettem az együttműködést. De ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy mindig gondosan megválogattam a partnereimet. Lényeges, hogy a nagyjából elkészült művet mutassuk csak meg a másiknak, legyen az regényrészlet vagy festmény. Nincs annál rosszabb, amikor alkotás közben látnak el valakit tanáccsal. Ezután meg kell keresni a gyenge pontokat. Mivel ismered azt, akivel dolgozol, könnyen megtalálhatod azokat a hibákat, amelyeket úgyis észrevenne. Gondolkozz az ő fejével.

Mit tanácsolnál azoknak, akik az írás felé kacsintgatnak?

Először is írniuk kell. Ha ezt nem teszik meg, akkor az álom velük együtt száll a sírba.

Másodszor célszerű megvenniük Dwight V. Swain Techniques of the Selling Writer című könyvét. Eddig más könyvvel még nem találkoztam, amely gyakorlatban is használható tanácsokat adott volna az írással kapcsolatban. Ez a "biblia".

Harmadszor, amikor alkotsz, ne pusztíts közvetlenül utána. Először írj, és csak utána javíts. A két folyamat teljesen ellentétes. Ha tökéletes akarsz lenni már az első változat megírásakor, könnyen elapadhatnak az ötletek. Amikor valami újat alkotsz, a kritikus szemléletet ki kell kapcsolni. Csak utána szabad csiszolgatni. Ha nincs meg benned a tűz írás közben, és nem tudsz egyről a kettőre jutni, akkor hamarosan önsajnálatba fulladsz. El kell felejteni a kifogásokat, és vissza kell térni a munkához. Valld be magadnak: ha tényleg írni akarsz, akkor ezen járna az eszed a kávészünetben, ebéd közben, vagy munkába menet.

Negyedszer, alakítsd ki a saját stílusodat. Ne várd, hogy mások rendszere működjön a kezedben. Meg kell találnod saját magad, nem számít, hogy ezt mások milyen furcsának találják.

Ötödjére pedig mindig jusson eszedbe, hogy a legsikeresebb művészeket is gyakran visszautasították. Nem fog mindenki rajongani azért, amit csinálsz. Felejtsd el, hogy minden olvasó igényét ki kell elégítened. A szerkesztők azokat a könyveket adják ki, amelyekre véleményük szerint a piacon megfelelő kereslet lesz. Egyszer végigkérdeztem kiadókat és ügynököket, hogy melyek voltak azok a kéziratok, amelyeket elutasítottak, de később mégis sikeresek lettek. El sem tudom mondani, hogy milyen sok híres regény és díjnyertes író neve került elő!

  • Életrajz
  • Bibliográfia
  • Hivatalos honlap
  • Rajongói fórum(ok)
  • Könyvsorozatai: Fény és árnyék háborúja, A fény szövetsége, Birodalom, Tűzkör
  • Janny Wurts könyvei

    Létrehozás: 2003. szeptember 17. 21:48:41Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


  • Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről

    © Beholder Kft., 2003 - 2017
    1680 Budapest, Pf. 4 (Megváltozott!) | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

    Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.