Vissza a Főoldalra
 

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Alanori Krónika 125. (2006. május)
Termékismertető - Alanori Krónika 141. (2007. október)
Termékismertető - Alanori Krónika 140. (2007. szeptember)
Termékismertető - Alanori Krónika 139. (2007. július-augusztus)

A lista folytatása...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Vég és kezdet (Túlélők Földje novella)

- A nagyúr pihenni vágy - közölte szenvtelen hangon Laeo Prixes, és egyenest a túloldali ponyvaajtóhoz vonult. Az előtérben várakozók, mintegy varázsütésre, elhallgattak. Zord arcuk, felhős tekintetük mindent elárult, s mikor Laeo felhajtotta a ponyvát, szó nélkül kimasíroztak. A gránitvértes ezredes nem reagált a tanácstagok elköszönő szavaira, és főhajtásaira. Csak állt a kijárat mellett, mint egy rezzenetlen kőszobor.

Az uralkodó referátora maradt a sor legvégére, és a hosszú, ősz hajú, homlok felett erősen kopaszodó férfiúnak még nem nagyon akaródzott távozni.

- Urunk, a Császár, holnap tényeket akar majd - állt meg az ezredes előtt. - A ma sikerei nem halványíthatják a holnap aggodalmát! És ne feledd, a Fényességes Rakshallion szintén válaszokat követel majd...

- A nagyúr pihenni vágy - ismételte Laeo, mintha betanult szöveget mondana fel, és hangját nem nehezítette indulat. - Ma csatát nyert a krathan légió, referátor, és az égiek segedelmével holnap ismét diadalmaskodunk majd! Ezek a nagyúr szavai, és én sem mondhatok mást.

- De hát a seb, amit kapott... - kötekedett volna még a hírnök-mágus, de aztán találkozott a tekintetük, ezért inkább visszanyelte szavait, és kiviharzott. Laeónak nem voltak kétségei afelől, milyen jelentést tesz majd az uralkodó előtt... ám a holnap még messze van, hosszú az éj, és rengeteg a tennivaló.

A sátor tágas előterét apró varázsfény-tartók világították meg. Oldalfalai mellett használati tárgyak, és a tábori élet elengedhetetlen eszközei sorakoztak katonás rendben, ahogy az illik is a Mindenható Császár kedvenc hadvezéréhez. A döngölt földet vékony fapálcákból szerkesztett rácsok tették egyenletesebbé, de hiába terítették be azt drága szőnyegek, nem sikerült a puritán helyiséget otthonosabbá tenniük.

Talán méltatlannak érezte volna a parancsnok ezt a posztot, ha nem fűzi gyermekkorig visszavezethető, szoros barátság a tábornokhoz. Az ajtónálló szerepét nyugodtan rábízhatta volna a pontosan száz és még egy főből álló, magasan képzett testőrségre, hisz mindannyian ugrásra készen várakoztak odakint, a sátor közelében. Ő mégis kitartott barátja, és felettese mellett. A tábornok állapota sokat romlott az elmúlt két órában, és mire éjközépre fordult az idő, a vajákosok már csak a fejüket csóválták. A hadúr öntudatlan seblázban vergődött.

Mikor a nagytiszteletű erudítor és két segédje előbújt a belső teret leválasztó, vastag függöny mögül, Laeónak elegendő volt az idős gyógyítóra néznie. Amaz csak szomorúan ingatta fejét, nem mondott semmit, de szavak nélkül is tudták mindannyian: a hadúr nem éri meg a reggelt.

Ekkor bentről egy erőtlen hang szűrődött ki.

- Laeo... jer be hozzám...

A parancsnok fejet hajtott a bölcs tudós előtt, és belépett a nagybeteghez.

- Fraenzus... - lehelte, és megdöbbent. Barátja még e néhány perc alatt is, amíg magára hagyta, tovább gyengült, s már csak árnyéka volt egykori önmagának. - Itt vagyok, testvérem.

Az ágy mellé térdelt, és nem viszolygott megszorítani a bűzös verejtéktől iszamós, remegő kezet. A hadúr ráemelte meglepően tiszta tekintetét, és megpróbálta közelebb húzni magához a férfit. Mondani akart valamit, de erejéből csak suttogásra futotta.

A csata nagyszerűen indult. A légiók ellenállhatatlanul nyomultak előre, és azok a gyűlölt kyorgok lassan hátrálni kényszerültek. A hadúr vérvörös palástjában, úgy mozgott a végeláthatatlanul hullámzó tömegben, mint egy csepp vér, a felkavart tócsa felszínén. Testőrei gyűrűjében mindig ott jelent meg, ahol a csata állása épp a leginkább megkívánta, a légiósok pedig vakon követték volna őt akár a Világok Csarnokáig is... Aztán egy mérgezett lövedék utat talált a páncélja résein, és a hadúr a lova nyakára dőlt. Hamar kimenekítették, és az ütközet addigra már eldőlt a javukra, ám a tisztek lelkére nehéz súly telepedett. Bekövetkezett, amitől a kezdetektől fogva mindannyian tartottak. A tábornok sebet kapott.

- ...tartozom... valakinek... Laeo... le kell rónom... a tartozásom...

- Jól van, Fraenzus, értem. Megteszek bármit, csak mondd...

A hadúrt hirtelen köhögés-roham fogta el. Véres hab jelent meg a szája szegletében, és visszahanyatlott a párnáira. Csak nagy nehezen tudta megformálni a szavakat.

- ...hozd ide... a Zöld Követ... a ládámból... kérlek - sóhajtotta a férfi, és elveszítve tartását, teljesen elernyedt.

Laeo tudta, miről beszél a hadvezér, látta már épp eleget a hatalmas smaragdot barátja nyakában, egy láncon fityegni. Sosem beszélt róla, honnan, miképp tett szert rá, és alvezérei egy idő után már ráuntak kérdezősködni. Az ezredes egy hosszú perc múlva a lánccal tért vissza, és azt Fraenzus nyakába akasztotta. A férfi felnyitotta a szemét, és a markába zárta a követ. Aztán halkan, szinte néma suttogással motyogni kezdett.

A mana megsűrűsödött a levegőben. Laeo nem is tudta, hogy a hadúr képes ilyesmire, ezért igencsak meglepődött. Ösztönösen hátrébb húzódott, de kíváncsisága nem hagyta, hogy megfutamodjon. A kő izzani kezdett, olyannyira, hogy átviláglott a férfi sápadt ujjai közt, aztán hirtelen egy árny vetült a betegre. Olyan váratlanul jelent meg, szinte a semmiből érkezve, hogy Laeo a kardja után kapott. Egy karcsú, magas férfi volt. Egy smaragdbőrű, köpönyeges fickó.

- Eljött az idő, Bh'droums... - lehelte a hadúr - ...az adósod vagyok... vedd el, ami a tiéd...

Az ismeretlen szó nélkül bólintott, és a tábornok fölé hajolt. Ügyet se vetett az ezredesre.

- Nem, Laeo! Ne tedd! - kérte a beteg, mikor a szablya előcsusszant hüvelyéből. - Így akarom!

Az ezredes engedelmeskedett, és dermedten nézte végig, hogy a szörnyeteg mit tesz barátjával. Eközben iszonyú harcot vívott a lelkiismeretével, de azzal nyugtatta magát, hogy a haldokló utolsó akaratát mindig teljesíteni kell. A lény a hadúr nyakába harapott! Úgy szívta ki a vérét, mint egy közönséges nadály, és a beteg moccanatlanul tűrte ezt! Aztán még furcsább dolog következett. A vámpír - mert az ezredes immár biztos volt a szörny természete felől -, éles körmével felhasította önnön csuklóját, és a holtsápadt tábornok ajkához nyomta azt...

Eltelt egy hosszú, nyugtalan nap, és a légió nem mozdult. A parancsnokok körbejártak a katonák között, és türelemre intették őket, de a feszültség nőttön-nőtt. Szerencsére a kyorg sereg sámánjai jobbnak látták sebeik nyalogatásával tölteni az időt, és nem indítottak ellentámadást. Aztán, mikor a nap utolsó sugarai is eltűntek a láthatár pereme mögött, felharsant végre a hadba hívó kürtszó.

A száznagyok vasfegyelemmel igazgatták az alakzatot, és a katonák hadrendbe álltak, bár nem értettek semmit. Sosem indultak még csatába az éjszaka sötétjében! Tekintetüket a csatatérre, a vélhetően közeli haláluk helyszínére szegezték, de azért az élesre fent krathan szablyák és pallosok mind arra vártak, hogy ismét kyorg vért igyanak. A dobok felperegtek, és a zászlókat kibontotta a szürkülettel együtt érkező, csípős északi szél. A tisztek egyre sűrűbben, és egyre nagyobb aggodalommal tekingettek a dombtetőn gubbasztó parancsnoki sátor irányába.

Aztán a kürtös belefújt hangszerébe, és a sátorponyva felcsapódott. A testőrök kettős sorfala tisztelgésképp mellhez emelte fegyverét, mikor Laeon Prixes feltűnt a nyílásban. Aztán az ezredes oldalra húzódott, és maga is a mellére vonta saját, sokat látott szablyáját. Mikor pedig a kürt szava másodszor is felzengett, és a sátorból előlépett Lord Fraenzus Daramoula, büszkén, sértetlenül, és erőteljesen, hetvenezer krathan torok diadalüvöltése nyomta el az érces harsonaszót.

Írta: Trollkien
A cikk az Alanori Krónika 118. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 32 szavazat alapján 6.8)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az expedíció (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2006. március 22. 10:58:49
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.