Vissza a Főoldalra
 

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Alanori Krónika 125. (2006. május)
Termékismertető - Alanori Krónika 141. (2007. október)
Termékismertető - Alanori Krónika 140. (2007. szeptember)
Termékismertető - Alanori Krónika 139. (2007. július-augusztus)

A lista folytatása...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Az expedíció (Túlélők Földje novella)

Álmában Thoron-Laure újra átélte élete nagy kalandját.

Akkor, bő három hónappal ezelőtt, mintegy másfél évnyi megfeszített kutatómunka eredményeként, a Vasalt Bunkók kapitánya készen állt, hogy társaival átkeljen a dimenziórésen. Nem tudták, hogy pontosan hová fognak érkezni és ott mi vár majd rájuk, sem azt, hogy vajon miféle ismeretlen szörnyetegekkel kell majd élet-halálharcot vívniuk. Akkor csak az eltökéltség számított, semmi más. Bármi áron meg kellett akadályozni az inváziót!

Laure és a többiek úgy vélték, ha a saját síkjukon mérnek megelőző csapást a quwargokra, azzal elodázhatják az újabb özönlést. Bíztak benne, hogy talán képesek lesznek akkora kárt okozni, hogy az így nyert idő ne csak hetekben, hanem hónapokban, netán években legyen mérhető.

Az elf három társat választott csupán. Egy szigorú tekintetű, mokány törpét, egy gőgös kobuderát, és egy jó kedélyű tündét. Kőfejű Beldor a bányászat, az építészet és a térképkészítés elismert szaktekintélye volt, Lao-Ce a harcművészetekben való jártasságával érdemelte ki a lehetőséget, Weelean pedig az Első Invázió során szerzett felbecsülhetetlen hozzáértése miatt került a csapatba.

Nem mintha nem ajánlkoztak volna a bunkók mind, egy emberként, hisz mindenki menni akart. A féregkapu felnyitása azonban hatalmas kasztroplanáris teljesítményt követelt, ezért az itthon maradtak minden összegyűjtögetett tudati energiájára szükség volt a sikerhez. A többieknek tehát muszáj volt maradniuk.

Nagyszerű pillanat volt, ahogyan ott álltak az újra feltárt quwarg gödör peremén, készen arra, hogy megtegyék az utat, mit előttük még soha, senki a ghallai fajok közül... Alattuk, a mélyben a férgek szentségtelen térkapuja pulzált, mint egy furcsa, szivárványos fényjáték, körülöttük pedig büszke harciassággal várakozott az összes a vasalt bunkó. Azok is, akik időközben szögre akasztották már a fegyvert. Mindenki részt vállalt az expedícióból, még ha csekélyke részt is.

A gödör környékén hat kisebb quwarg isten feküdt félig beásva a földbe, szuperkötelekkel cölöpök százaihoz béklyózva. Speciális szérum keringett testnedvükben, minek hatására készséggel hangolódtak a féregjárat rezgéseire. A bunkók tudati erejükkel irányításuk alá vonták, s ezáltal a kapu felnyitására kényszerítették a leigázott avatárokat.

Ők négyen, sorsdöntő csatába induló hősökhöz méltóan, a létező legtökéletesebb felszereléssel, csodás relikviák birtokában, mágikus vértezetben, legendás fegyverekkel a kézben ereszkedtek le a kapuhoz. Semmilyen felesleges terhet nem vittek magukkal, csak a legszükségesebbeket. Izgatottak voltak, de szívüket nem szorította félelem. Akkor Laure megérezte azt a pátoszt, ami csak az igazán nagy pillanatokban élhető át. Egész addigi élete csúcsosodott ki ott, ebben a reménytelennek látszó, mégis elkerülhetetlen vállalkozásban, és most, hónapokkal később, álmában, újra elöntötte az a mámorító, magasztos hangulat.

A felkészülés napjait főként pihenéssel, és az idegen világról összegyűjtött ismeretmorzsák rendszerezésével töltötték. Elméjük csordultig telt megzabolázásra váró erőkkel, s testük sem lehetett már ennél megtisztultabb, egészségesebb, és épebb. Védőburkok, pajzsok, energiamezők tucatjai védelmezték őket, a legerőteljesebb mágikus praktikák, amit csak kalandozó ismerhet Ghallán. Összeszedték, és magukra aggatták mindazokat a varázsszereket, melyektől segítséget reméltek, az aláereszkedés előtti órákban pedig istenük oltára előtt térdepelve kérték a halhatatlanok áldását e próbatételre.

A Quwargok Földje kietlen világ. A forróság elviselhetetlen, mert az égboltról egy nagy, és két kisebb nap ontja váltakozva őrjítő melegét az egyhangú síkságra. A felszínt váltakozva sivatagok, és köves-sziklás fennsíkok borítják. Tengernek vagy folyónak nyoma sincs. Néhol látható ugyan egy-egy kisebb domb, de ez minden. Az egykori hegyeket az erózió már mérhetetlenül rég elbontotta és felaprította. A homokot szeszélyesen kavargó, pillanatok alatt viharrá erősödő szelek hajtják maguk előtt, hogy aztán dűnék egész láncolatát helyezzék mérföldekkel távolabb az eredeti helyükről.

Ennek az élettelennek látszó bolygónak a felszínén szinte egyáltalán nincs növényzet. Az a kevés helyhez kötött élőlény pedig, melyek mégis megélnek ezen a szélsőséges éghajlaton, nem igazán nevezhetők annak. Kórószerű, hegyes tüskékkel borított testükből halálos mérget választanak ki, hogy megvédjék magukat, és csalafinta módszerekkel a hőségre fittyet hányó rovarokra vadásznak. Eredménnyel tehetik, mert e lakhatatlan világ korlátlan urai a quwargok, és ezek a szervezett kolóniákban élő rovarlények felsorolhatatlan változatban, milliárd-számra nyüzsögnek mindenütt. A magasba törő szellőző-kürtők, mint gigantikus jelzőbóják mutatják a mélyben burjánzó bolyokat. A leghatalmasabb telepek felett ikertornyok szöknek az ég felé, üregeikben a föld alá vezetve az élethez még a quwargok számára is nélkülözhetetlen levegőt.

A quwarg család igazi pillére az ősanya, vagy más néven anyakirálynő. Csak ez a hatalmas, mozgásra alig-alig képes szörnyeteg képes mágiahasználó egyedek reprodukálására. Minden családban csak egyetlen ősanya él, és ha a boly egyedszáma eléri a kritikus mértéket, világra hoz egy tojást, amiből majd egy másik ősanya kel ki. A folyamat végeláthatatlan, és értelmetlen. Ezek a lények, miután világuk legsikeresebb organizmusaként kiirtották a többi lényt, már csak egymás elpusztításával vannak elfoglalva. A bolyban persze nem csak varázsolni képes egyedek élnek. A közönséges harcosok, katonák és dolgozók a quwarg királynők tojásaiból kelnek ki. Ezek vannak a legtöbben, hisz az ő életük ér legkevesebbet. Nem ritka, hogy egy-egy vesztes csatában meggyengült család a saját dolgozói felzabálásával próbál meg időt és erőt nyerni az ellentámadáshoz.

A legnagyobb, legnépesebb családoknak néha hosszú évtizedeken keresztül sikerül átvészelni a többi rivális boly támadását. Ha az anyakirálynő eléri a megfelelő kort, a világegyetemben példátlan mutáción megy keresztül, és félig-meddig halhatatlanná válva, kisebb quwarg istenné lényegül át. Olyan rovargigásszá lesz, melynek megadatott a hatalom, hogy vele együtt továbbfejlődő képességével dimenziókaput nyisson más világokra.

A kapu egy óriási barlangra nyílt. Úgy tűnt, az Invázió során itt gyülekezhettek a rovarok ezredei, hogy a dimenziórésen keresztül Ghallára meneteljenek. Az üreg falai sok száz lépésre voltak egymástól, a mennyezet pedig - bár nem tartották oszlopok - olyan magasan volt, hogy odafent beleveszett a homályba.

A csarnok üres volt, és csendes.

Három nagyobb és több kisebb járat csatlakozott belé. Beldor halkan tudatta velük, hogy szerinte mindez természetes módon alakult ki, és csak a keskeny szellőző járatokat fúrták a rovarok. Feltételezte, hogy a bolygó teljes felülete ilyen. Mint egy féregrágta sajt, egyetlen gigantikus szörnylabirintus az egész.

Fogalmuk sem volt róla, hogy mit keresnek. Pusztítani jöttek, de itt nem volt mit szétrombolni, vagy legyilkolni. Rövid tanakodás után úgy döntöttek tehát, hogy felfedezőútra indulnak. Tudták: odaát, Ghallán, a társaik minden itt töltött órának keményen megfizetik az árát, de egyiküknek sem volt jobb ötlete.

Mielőtt találomra elindultak volna az egyik járatban, Thoron-Laure, hosszadalmas ceremóniával varázskört rajzolt a kapu közvetlen közelébe. A Pörhemor-kör ugyan nem nyújtott tökéletes biztonságot, de ha nem távolodtak el tőle túlságosan messzire, egyetlen varázsszó kimondásával visszateleportálhattak hozzá. Akkor még nem tudták, hogy ennek a trükknek köszönhetik majd az életüket.

Az alagutakban a törpe tévedhetetlen mélység-, távolság- és irányérzékére hagyatkoztak, de a biztonság kedvéért az elágazásokat, és torkolatokat nyilakkal is megjelölték. Nem mérték az időt, és a percek gyorsan órákká duzzadtak. Aztán egyszer csak megérezték a gyűlölt quwargokat, mert a szaguk elárulta őket! Ez a bárki más számára észlelhetetlen illat-ösvény úgy vezette a vasalt bunkókat, mint a bűzliliom a döglegyet.

Mindannyian láthatatlanságot idéztek magukra, bár jól tudták, hogy saját testük kipárolgásai ugyanolyan árulójuk lehet, mint a quwargok szaga a másik oldalon. Óvatosan nyomultak egyre beljebb a bolykomplexum szíve felé, az alagutakban észlelhető gyengécske légáramlatokra, és a léptük nyomán visszaverődő zajokra figyelve.

Mikor aztán az út véget ért és ők előbukkantak belőle, megdermedtek a látványtól.

Egy tölcsérszerű szakadék zuhant a mélybe a lábuk előtt, melynek oldalfalába megszámlálhatatlan járat, és alagút csatlakozott. Odafenn pedig, olyan magasan, hogy beleszédültek a távolságba, a szikrázó napfény látszott a szuperboly szellőzőkürtőjének végében. A falon, a járatokban, és odalenn a mélyben quwargok ezrei nyüzsögtek.

A hősök visszahúzódtak a járatba és tanácskoztak, jobban mondva inkább tanácstalankodtak. Weelean azon volt, hogy ereszkedjenek le, és tudjanak meg minél többet az ellenség titkaiból. Beldor azt fejtegette, hogy milyen nehéz lesz megtalálni a milliónyi járat közül pont azt, amin keresztül ideérkeztek, ha ezt megteszik, Lao-Ce pedig amellett kardoskodott, hogy pár erőteljes földrengéssel be kellene omlasztani ezt az egész undorító szörnytelepet, minden további szócséplés helyett.

Végül Laure döntött, ahogy azt el is várták tőle társai. Az elf úgy vélte, nem mehetnek vissza újabb ismeretek nélkül, de elfogadta a földrengetés ötletét is, ezért felvázolta egy gyors akció tervét. Nyilvánvaló, hogy ez a kürtő központi szerepet tölt be a rovarlények világában, ezért az is kézenfekvő volt, hogy titkaikat is itt őrizhetik, és talán a legnagyobb csapást is itt lehet rájuk mérni.

Miután a döntés megszületett, már szaporán követték egymást az események. A kalandozók összekapaszkodtak, és a kéményszerű szakadék aljára teleportáltak. Fentről csak aprócska hangyáknak látszottak azok a quwarg-gigászok, melyek a szuperboly szívére vigyáztak, közvetlen közelről azonban hátborzongató látvány nyújtottak. A csata úgy robbant ki velük, hogy nem előzte meg semmilyen előjel. A szörnyek átláttak az álcájukon és felbőszülve indultak rohamra. Ez volt a kisebbik baj, mivel hatalmas testük miatt egymást akadályozták a hozzájuk képest kis-egérnyi humanoidok eltaposásában. A nagyobb gond az volt, hogy a fülsértő, harcba hívó sziszegés szavának engedelmeskedve hirtelen sok ezer, különféle rovarszörny sereglett elő az oldaljáratokból.

Az elkövetkező percek viszontlátása nyugtalanná tette Laure álmát. A kalandozó sokszor volt már szorult helyzetben, de igazi rettegést még sohasem élt át annak előtte.

Menekülniük kellett, hiába ölték százával a quwargokat. Beldor és Lao-Ce keményen állták a sarat a közelharcban, míg az elfek varázslataikkal, és különleges, tévedhetetlen elf-precizitással kilőtt, robbanó lövedékekkel tizedelték a szörnyeket. Aztán a quwargok átrendezték soraikat, mintha valami láthatatlan parancsnak engedelmeskedtek volna, és a közönséges példányok háttérbe húzódtak. A helyükre érkező, ismeretlen fajták testét nem fogta a tűz, nem lassította a jég. Bár a többiekhez képest kicsinyek voltak, vehemens támadásaik elől a hősök kénytelenek voltak megfutni.

Talán ha már ekkor visszaugranak a Pörhemor-körre, minden másképp alakult volna. Ám a kapitány keményen összeszorított ajkakkal menetelt tovább, társai pedig nem maradtak el mögüle. Egy széles oldaljáraton keresztül kerestek kiutat, és azok a szörnyek, melyek megpróbálták útjukat állni, szétrobbanva, péppé lapítva, vagy feltrancsírozva jelezték, merre haladtak tovább a kalandozók.

Az alagút nyílegyenesen vezetett előre, és ahogy egyre közeledtek egy rejtélyes valamihez, a szörnyek úgy lettek egyre agresszívebbek, elszántabbak és... igen, kétségbeesettebbek! Csak akkor értették meg, mi is volt az oka mindennek, mikor ott álltak az őskristály előtt. A felületére, mint fertelmes paraziták, masszaszerű lények akaszkodtak tapadókorongos csápjaikkal, a kő gigantikus méretei pedig szinte felfoghatatlanok voltak. Az Alanori Nagytemplom mindenestül belefért volna a drágakő közepébe!

Nem sok idő volt gondolkodni. Mögöttük quwargok ezrei, ha nem tízezrei loholtak veszett rágócsattogtatással! A kalandozók egymásra néztek, és elértették egymás gondolatait. Pusztító igéik nyomán az óriáskristályon repedések keletkeztek, a csápos szörnyek pedig leváltak róla, és a földre zuhantak. Aztán Laure a társaira bízta a kristály szétrombolását, ő maga pedig szembefordult a járatból előözönlő rovarsereggel. Fairlight nevével az ajkán megvetette lábát a bejáratban, testére elektromos pajzs feszült, aztán útjára engedte istene ajándékát, a gömbvillámot. Az elektromosság ezen a létsíkon - úgy tűnt - teljesen ismeretlen elem, a lények védtelenek voltak ellene. Az ide-oda pattogó, gyilkos villámgolyó keresztülégette magát a szörnyeken, és végigcsörtetett az alagúton. Aztán az elf megidézte a következő gömbvillámot, majd a következőt... és összezárt, majd ismét szétnyitott markából még hosszú perceken keresztül sorjáztak az energialabdacsok a támadókra.

Mire a varázsló manatartaléka kimerült, a járat gyakorlatilag teljesen bedugult. A szörnyek útját saját társaik holt, szétégetett teste állta el, viszonylagos biztonságot nyújtva a kalandozóknak.

A Tharr-papoknak eközben sikerült lehasítaniuk két kisebb darabot az ősquwarg-kristályból. A "kisebb" persze relatív meghatározás az egyenként legalább hárommázsás, opálos fényű drágakövekre. Egymás mellé tolták a két megszerzett "szilánkot", majd mind a négyen kapcsolatba léptek az őselemek síkjával.

A hátrahagyott gránitelementálok tudták a dolgukat, és a rovartetemeken keresztülfúró quwargok érkezése sem tudta akadályozni őket a parancs teljesítésében. Mikor Laure és társai átléptek a zsákmánnyal a féregkapun keresztül Ghallára, még érezték, ahogyan a szörnyek világa felnyüszít az egymást végletekig erősítő, mindent elsöprő rengéshullámok erejétől...

Írta: Jancsár János
A cikk az Alanori Krónika 111. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 41 szavazat alapján 7.2)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Mordar (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2005. szeptember 13. 10:28:53
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.