Raymond E. Feist: Sethanon alkonya (részlet)

Jimmy levágtatott a hallba.

A fiú alaposan megnőtt az utóbbi hónapokban. A legközelebbi Nyárközép Napján már tizenhat évesnek számított, bár senki sem tudta, pontosan mennyi idős. A tizenhat látszott a legvalószínűbbnek, bár az is lehet, hogy már tizenhéthez, esetleg tizennyolchoz közeledett. Mindig is kisportolt volt, de mostanság elkezdett vállasodni, és legalább egy fejjel magasabb lett, mióta az udvarba érkezett. Lassan már inkább férfinak látszott, mint kamasz fiúnak.

De vannak dolgok, amelyek sohasem változnak, és ezek közé tartozott Jimmy felelősségérzete. Komoly dolgokban tényleg lehetett számítani rá, az apróságok elhanyagolása azonban azzal fenyegetett, hogy hamarosan káoszba fullasztja a krondori udvart. A rendszabályok ugyanis előírták, hogy a nagyherceg főapródjának - tehát Jimmynek - kellett volna elsőként érkeznie a megbeszélésekre, ehhez képest rendszerint ő volt az utolsó. A pontosság valahogy nem volt erénye. Mindig vagy későn, vagy túl korán érkezett, épp időben azonban nagyon ritkán.

Locklear úrfi már a kisterem - az apródok gyülekezőhelye - ajtajánál állt, és kétségbeesetten integetett Jimmynek, hogy siessen. Az összes fiú közül egyedül Locklear barátkozott meg a nagyherceg apródjával, amióta visszatért az ezüsttövis szerző útról. Jimmy első, nagyjából helytálló ítélete ellenére, hogy Locklear még sok tekintetben gyerek, Határszéle bárójának legkisebb fia olykor akkora vakmerőséget mutatott, amely egyszerre meglepte és örömmel töltötte el barátját. Nem számított, hogy milyen veszélyes terveket szőtt Jimmy, Locklear többnyire egyetértett. Amikor az udvari hivatalnokok türelmével játszva bajba kerültek, ő zokszó nélkül vállalta a büntetést, elfogadva, hogy ez az ára, ha elkapják őket.

Jimmy berobogott a szobába, és nagy igyekezetében végigcsúszott a sima márványpadlón. A két tucatnyi zöld-barna ruhás apród szabályos kettes sorokban állt a teremben. A fiú körülnézett, és látta, hogy mindenki a helyén van. Abban a pillanatban sikerült elfoglalnia a kijelölt helyét, amikor Brian deLacy ceremóniamester belépett.

Amikor Jimmy megkapta a főapródi címet, azt hitte, rengeteg kiváltsággal jár, minden felelősség nélkül. Hamarosan kiábrándították ebből az illúzióból. Az udvar gépezetének szerves részévé vált - még ha csak apró fogaskeréknek számított is -, és amikor elmulasztotta a kötelességét, azzal a fontos ténnyel nézett szembe, amelyet minden nemzet és nép hivatalnokai ismernek: a magasabb rangúakat nem érdeklik a mentségek, csak az eredmények. Jimmy együtt élt és halt minden hibával, amelyet az apródok elkövettek. Idáig nem volt túl szerencsés éve a fiúnak.

A magas, méltóságteljes ceremóniamester kimért léptekkel közeledett suhogó fekete-vörös hivatali köntösében, és megállt Jimmy mellett. Elvileg a fiú volt az első asszisztense - a hercegi háznagyot nem számítva -, de a gyakorlatban ő okozta a legtöbb gondját is. DeLacy úr háta mögött két bíbor-sárga egyenruhás fiú közeledett. Ők közemberek fiai voltak, akik felnőtt korukban a palotában fognak szolgálni, ellentétben a nemesi apródokkal, akik egyszer majd a Nyugati Birodalom nagyurai lesznek. DeLacy úr szórakozottan koppantott vasalt hivatali botjával a padlón.

- Már megint éppen csak megelőzött, igaz, James úrfi? - kérdezte.

Jimmy komoly maradt annak ellenére, hogy a hátsó sorokból elfojtott kacaj hallatszott.

- Mindenki rendben felsorakozott, deLacy úr. Jerome úrfi betegség miatt a szállásán maradt.

- Igen, hallottam arról a tegnapi kis vitáról a pályán - felelte fáradt beletörődéssel a hangjában deLacy. - Úgy érzem, nem érdemes hosszasan időznünk a Jerome-mal folytatott állandó csetepatéiknál. Már megint kaptam egy levelet az úrfi édesapjától. Azt hiszem, a jövőben egyszerűen továbbítom az ilyen jellegű leveleket önhöz. - Jimmy megpróbált ártatlanul nézni, de nem sikerült. - Most pedig, mielőtt áttérnék a napi feladatokra, úgy érzem, figyelmeztetnem kell önöket egy nagyon fontos tényre: önöktől mindenkor elvárják, hogy úgy viselkedjenek, amint az egy ifjú úrhoz illik. Ezen okból, szintén úgy érzem, helytelenítenem kell egy újonnan elharapózó szokást, mégpedig azt, hogy fogadnak a hatodnapokon játszott hordólabda meccsek eredményére. Világosan beszélek? - A kérdést ugyan az összes úrfinak tette fel, deLacy keze azonban Jimmy vállára nehezedett, amikor folytatta: - Ettől a naptól fogva nincs több fogadás, kivéve persze, ha valami nemes dologról van szó, mint például a lovak. Hogy ne értsenek félre, ez parancs.

Az apródok jóváhagyólag mormogtak. Jimmy ünnepélyesen bólintott, titokban azonban megkönnyebbült, hogy ő már megtette a tétjeit az aznap délutáni meccsre. A játszma körül akkora volt a személyzet és a kisebb nemesek érdeklődése, hogy a fiú feltétlenül ki akarta játszani az új intézkedést. Nagy árat fizethet, ha deLacy úr rájön, hogy Jimmy már fogadott a meccsre, a fiú azonban úgy gondolta, a kérésnek eleget tett. Elvégre a ceremóniamester semmit sem mondott a már létező fogadásokról.

DeLacy úr átfutotta az apródok tegnap éjszaka készített beosztását. Bármilyen sok kifogása is merült fel főapródjával szemben, a munkájára sohasem volt panasz. Amit Jimmy megcsinált, azt jól csinálta. Leginkább az volt a gond, hogy nehéz volt rávenni a dolgok elvégzésére. Miután kiosztották a délelőtti feladatokat, deLacy úr ismét megszólalt:

- Tizenöt perccel a délután második órája előtt gyülekezzenek a palota lépcsőinél, mivel kettőkor érkezik oda Arutha herceg és az udvar a Bemutatásra. Amint a ceremónia véget ér, a nap további részére felmentem önöket kötelezettségeik alól, úgyhogy akinek itt van a családja, az velük maradhat. Mindazonáltal kettőjüket megkérem, hogy álljanak a nagyherceg családja és vendégeik rendelkezésére. Locklear és James úrfiakat választottam ki erre a feladatra. Önök ketten most azonnal Volney gróf hivatalába mennek, és mindenben a parancsai szerint cselekszenek. Ez minden.

Jimmy csalódottságában némán álldogált, amíg deLacy távozott, és az apródok is szétoszlottak. Locklear odaóvakodott a barátjához, és megvonta a vállát:

- Hát nem vagyunk szerencsések? Mindenki más mehet enni, inni és - vetett egy lapos pillantást vigyorogva Jimmyre - lányokkal csókolózni. Mi meg ott toporoghatunk őfenségéék mellett.

- Megölöm! - mordult fel dühösen Jimmy.

- Jerome-ot? - ingatta a fejét Locklear.

- Ki mást? - felelte, aztán intett a barátjának, hogy kövesse, és kimasírozott a teremből. - Ő beszélt deLacynak a fogadásokról. Így fizeti vissza azt a monoklit, amit tőlem kapott tegnap.

- Kizárt dolog, hogy megverjük Thomot, Jasont és a többi inast, ha ma egyikünk se játszhat - sóhajtott lemondóan Locklear. Ők ketten voltak ugyanis az apródok legjobb sportolói. Locklear majdnem olyan gyors volt, mint Jimmy, és így - épphogy csak lemaradva - az apródok második legjobb vívójának számított. Azonkívül ők voltak a legjobb labdajátékosok is a palotában, ezért így, hogy egyikük sem vehetett részt a meccsen, majdnem biztossá vált az inasok győzelme.

- Mennyibe fogadtál?

- Minden pénzünkbe - felelte Jimmy.

Locklear felszisszent. Az apródok hónapok óta gyűjtögették aranyaikat és ezüstjeiket erre a meccsre.

- Jól van na, honnan tudhattam volna, hogy deLacy így keresztbe tesz nekünk ezzel a munkával. Pedig azokkal a vereségekkel, amiket az utóbbi időben csináltunk, sikerült a nyereséget öt a kettőhöz arányra feltornásznom az inasok javára. - A fiú ugyanis hónapok óta dolgozott azon, hogy az apródok romló tendenciát mutassanak, így sikerült ilyen magas arányszámot elérnie. - Még nem vesztettünk - tépelődött. - Már eszembe is jutott valami.

- Épp csak sikerült időben érkezned ma - változtatott témát Locklear. - Ezúttal mi tartott fel?

- Mariannával beszélgettem - vigyorodott el Jimmy feledve sötét gondolatait. Aztán ismét elkomorodott: - A játék után hajlandó lenne találkozni velem, erre most a nagyherceggel és a feleségével kell maradnunk.

A fiú tavaly nyár óta nemcsak megnőtt, de a lányok is elkezdték érdekelni. A társaságuk, és hogy jó véleménnyel legyenek róla, hirtelen életbevágóan fontos lett számára. A gyermekkora és a tapasztalatai miatt - különösen az udvar többi apródjával összehasonlítva - sokkal érettebb volt a koránál. Az egykori tolvajt már hónapok óta ismerték a palota fiatalabb szolgálólányai. Marianna egyszerűen csak a legalkalmasabb volt arra, hogy felkeltse a fiú érdeklődését, és Jimmy hamar levette a lábáról a lányt eszével, bókjaival és jó megjelenésével. Az apród göndör, barna haja, állandó vidámsága és villogó fekete szeme nem egy lányos szülőt aggasztott a palota személyzetéből.

Locklear egy ideig megpróbált úgy tenni, mint akit nem érdekel a dolog, de amint ő is a lányok érdeklődésének kereszttüzébe került, hamar leolvadt róla az efféle magatartás. Ő is hétről-hétre magasabb lett: mostanra már majdnem akkora volt, mint Jimmy. Hullámos, szőkésbarna haja, szinte nőies szempillákkal keretezett búzavirágkék szeme, jóvágású mosolya és barátságos, könnyed modora mind-mind hozzájárult, hogy ő is egyre népszerűbbé vált a palota lányai körében. Még nem szokott hozzá teljesen a lányok gondolatához, mivel otthon csak bátyjai voltak, de Jimmy mellett rájött, hogy valamivel több érdekes van a nőkben, mint Határszélében gondolta volna.

- Nos - szólalt meg Locklear felvéve Jimmy iramát -, ha deLacy nem talál valami indokot, hogy kirúgjon a szolgálatból, és Jerome sem veret meg téged valami városi vagánnyal, akkor valószínű, hogy egy féltékeny kuktafiú vagy mérges apa fogja elválasztani a hajadat egy húsvágóbárddal. De egyiküknek sincs esélye, ha nem érünk oda időben a kancelláriára - mert akkor Volney gróf fog megölni bennünket, és kitűzeti a fejünket egy karóra. Gyerünk!

Azzal Locklear kacagva megindult, és Jimmyvel a nyomában végigszaladt a folyosókon. Egy port törölgető öreg szolga felnézett a munkájából, és egy pillanatra őt is felvillanyozta a fiatalság varázsa. Aztán beletörődve az idő múlásába visszatért feladatához.

A tömeg ujjongott, amikor a heroldok elindultak lefelé a palota lépcsőjén. Egyrészt azért éljeneztek, mert a nagyhercegük szól majd hozzájuk, akit minden zárkózottsága ellenére is tiszteltek, és igazságosnak tartottak. Másrészt azért örültek, mert látni fogják a nagyhercegnőt, akit imádnak. Ő volt az ősi vér folyamatosságának szimbóluma: a kapocs, amely a múltat és a jövőt összekötötte. De leginkább azért ujjongtak, mert azok közé a szerencsés polgári származású alattvalók közé tartoztak, akik ehetnek a nagyherceg kamrájából és ihatnak a borospincéjéből.

A Bemutatás Ünnepét harminc nappal a királyi család bármely tagjának születése után tartották. A szokás eredete rejtély maradt, de úgy tartották, már Rillanon városállamának ősi uralkodóitól megkövetelték, hogy minden rendű és rangú polgárnak bemutassák: a trónörökös rendellenesség nélkül született. Most pedig egy örömmel üdvözölt ünnepet jelentett a népnek - olyan volt, mintha még egy Nyárközép fesztivált rendeztek volna.

A kisebb vétségek elkövetői bocsánatot nyertek, a becsületbeli ügyeket megoldottnak tekintették, és mindenfajta párbaj tilos volt a Bemutatást követő egy héten és egy napon át. Az utolsó Bemutatás óta - Anita hercegnőé volt az, tizenkilenc éve - felgyülemlett minden adósságot elengedtek, továbbá ezen a délutánon és estén félretették a rangbeli különbségeket: nemesek és közemberek ugyanarról az asztalról ettek.

Miközben Jimmy beállt a heroldok mögé a sorba, rájött, hogy valakinek mindig dolgoznia kell. Valakinek el kellett készítenie a ma felszolgált ételt, és valakinek el is kell takarítania a maradványokat este. És neki is ott kell állnia szolgálatra készen, ha Aruthának vagy Anitának szüksége lenne rá. Sóhajtva végiggondolta, hogy a kötelességek mindig megtalálják, bárhová is rejtőzik.

Locklear halkan dudorászott magának, miközben a heroldok - Arutha házi testőrségétől követve - felsorakoztak. Gardan, Krondor főparancsnoka és Volney gróf, a megbízott főkancellár érkezése jelezte, hogy a szertartás hamarosan kezdődik.

Az ősz hajú, fekete bőrű katona vidáman bólintott a terebélyes kancellár felé, aztán intett deLacy úrnak, hogy kezdheti. A ceremóniamester koppantott botjával, mire felharsantak a harsonák, peregni kezdtek a dobok. A tömeg nyomban elcsendesedett, a ceremóniamester ismét koppantott, és a herold megszólalt:

- Őfensége, Arutha conDoin, Krondor nagyhercege, a Nyugati Birodalom ura, Rillanon trónjának örököse.

A tömeg éljenzett, bár inkább csak a forma kedvéért, mint valódi lelkesedésből. Arutha olyan ember volt, akit a nép tisztelt és csodált, de nem kifejezetten szeretett.

Magas, nyúlánk, sötét hajú férfi lépett be. Finom szövésű, halványbarna ruhát viselt, a vállán pedig a hivatalát jelképező vörös palástot. Barna szemét összehúzva várt, amíg a herold bejelentette a feleségét is. Amikor a karcsú, vörös hajú nagyhercegnő csatlakozott a férfihoz, a zöld szemekben bujkáló vidám csillogás mindenki arcán mosolyt fakasztott, a tömeg pedig szívből fakadó üdvrivalgásba kezdett. Láthatták az ő imádott Anitájukat, Arutha elődjének, Erlandnak a lányát.

A szertartás ugyan nem fog sokáig tartani, a nemesek bemutatkozása viszont jóval több időt vesz majd igénybe. A palota egész sor magas rangú lakója, valamint az ő vendégeik is a nyilvános megismertetésre vártak. Most az első ilyen pár következett. Őkegyelmessége Salador hercege és hercegnője.

Egy jóképű, szőke férfi vezetett karjánál fogva egy sötéthajú asszonyt. Laurie, aki korábban dalnok és világcsavargó volt, most pedig Salador hercege, és Carline hercegnő férje, odakísérte gyönyörű feleségét sógora mellé. Egy hete érkeztek Krondorba, hogy megnézzék unokaöcsikéiket, és még egy hétig szándékoztak maradni.

Újból és újból felharsant a kikiáltó hangja, hogy jelezze a nemesség további tagjainak érkezését, míg végül csak az idelátogató külföldi méltóságok - köztük a kesh nagykövet - maradt. Hazara-Khan úr mellőzve a szokásos kesh pompát, mindössze négy testőrrel érkezett. A nagykövet a Jal-Pur sivatag nomádjainak stílusában öltözködött: fejét borító szövetkendője alól mindössze a szeme látszott ki, fehér tunikája fölött indigószín köntöst, alatta pedig fél lábszárig érő fekete, csizmájába tűrt nadrágot viselt. A testőrök tetőtől talpig feketében feszítettek.

Azután előlépett deLacy, és ismét megszólalt:

- Lépjen közelebb a lakosság!

Sok száz különböző rendű és rangú férfi és nő - a legszegényebb koldustól a leggazdagabb polgárig - gyűlt össze a palota lépcsőjénél.

Ekkor Arutha elmondta a hivatalos Bemutatási szöveget:

- Ma van a háromszáztizedik napja király urunk, első Lyam második uralkodási évének. Ma bemutatjuk fiainkat.

DeLacy koppantott a botjával, és a herold ismét felkiáltott:

- Őkirályi fenségeik, Borric és Erland nagyhercegek.

A tömeg őrült üdvrivalgásba és éljenzésbe kezdett, amikor Arutha és Anita egy hónappal ezelőtt született iker fiait először láthatták. A fiúk mellé választott dajka most előrelépett, és odaadta a kisbabákat apjuk és anyjuk kezébe. Arutha Borricot fogta, akit ugyanúgy hívtak, mint a nagyherceg édesapját, Anita pedig az ő édesapjáról elnevezett kis Erlandot tartotta. Mindkét gyerek jól tűrte a nyilvános szereplést, bár úgy tűnt, Erland hamarosan nyűgös lesz. A tömeg folyamatosan éljenzett, még akkor is, amikor Arutha és Anita már visszaadta a dajkának a babákat. A nagyherceg ismét megajándékozta a lépcső tövében állókat ritka mosolyai egyikével.

- A fiaim erősek és egészségesek, rendellenesség nélkül születtek. Alkalmasak az uralkodásra. Elfogadjátok őket, mint a királyi ház fiait? - A tömeg jóváhagyólag kiáltozott. Anita rámosolygott férjére, Arutha pedig a nép felé intett. - Köszönjük, jó emberek. A mulatságig valamennyiőtöknek kellemes időtöltést kívánok!

A szertartás ezzel véget ért. Jimmy odasietett Aruthához - mivel ez volt a kötelessége - Locklear pedig Anita mellé állt. Locklear ugyan egyelőre kezdőnek számított, de olyan gyakran teljesített a hercegnő mellett szolgálatot, hogy általánosságban Anita személyes apródjának tekintették. Jimmy gyanította, hogy deLacy rendezte ezt így, hogy könnyebben rajtuk tarthassa a szemét. Arutha egy félmosolyt vetett Jimmyre, miközben azt figyelte, hogyan dédelgeti a felesége és a húga az ikreket. A kesh nagykövet levetette tradicionális fátylát, és ő is elmosolyodott a nőkre pillantva. Négy testőre is közelebb óvakodott.

- Fenséges uram és asszonyom! - szólalt meg a kesh. - Önök háromszorosan is áldottak. Az egészséges gyermek mindig az istenek ajándéka. Ők pedig ráadásul fiúk. És ketten vannak!

Arutha a felesége ragyogásában sütkérezett, aki szinte érzékelhetően sugárzott, valahányszor a dajka karjában fekvő fiaira nézett.

- Köszönöm önnek, kedves Hazara-Khan uram. Váratlan öröm számunkra, hogy ebben az évben is élvezhetjük társaságát.

- Az idén szörnyű az időjárás Durbinban - mondta szórakozottan, miközben csücsöríteni és grimaszolni kezdett, hogy a kis Borricot felvidítsa. Aztán hirtelen eszébe jutott a rangja, úgyhogy összeszedte magát, és sokkal hivatalosabban folytatta: - Azonkívül, fenség, van egy aprócska ügy, amelyet meg kell beszélnünk Nyugat új határával kapcsolatban.

- Önnel, kedves Abdurom - nevetett Arutha -, az aprócska ügyek alapvető jelentőségűvé válnak. Nem nagyon örülök a kilátásnak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz kell ülnünk. Mindenesetre bármilyen javaslatát szívesen továbbítom őfelségének.

- Tisztelettel várom fenséged kegyét - hajolt meg a követ udvariasan.

- Nem látom a fiait és Daoud-Khant a kíséretében - nézett Arutha a kesh testőrökre.

- Most ők intézik azokat a dolgokat, amelyeket rendszerint én szoktam felügyelni a népem körében, Jal-Purban.

- És ők? - mutatott Arutha a négy testőrre. Mindőjük teljesen feketébe öltözött - még a handzsárjuk hüvelye is fekete volt. A ruhájuk némiképp hasonlított ugyan a sivatagi nomádokéhoz, mégis eltért mindattól, amit Arutha más keshieken látott.

- Ők izmalik, fenség. Csak személyes védelemként szolgálnak, semmi egyéb.

Arutha úgy döntött, nem szól semmit, mivel a kisbabák körül kezdett csökkenni a tömeg. Az izmalik híres testőrök voltak, ők jelentették a legbiztosabb védelmet a Nagy Kesh Birodalom nemesei számára, a pletykák szerint azonban kémkedésre, és néha orgyilkosságra is alaposan kiképezték őket. Legendás képességeket tulajdonítottak nekik: állítólag olyan észrevétlenül tudtak mozogni, mint a szellemek. Arutha nem örült, hogy majdnem-orgyilkosok élnek a házában, de valószínűtlennek tartotta, hogy a kesh nagykövet olyasvalakit hozna Krondorba, aki veszélyes lehet a Királyságra. Kivéve persze saját magát - tette hozzá Arutha gondolatban.

- És persze beszélnünk kell majd Queg legutóbbi kéréséről is, ami a királysági kikötők használatára vonatkozik - jegyezte meg Hazara- Khan.

Arutha láthatóan megdöbbent, aztán az arckifejezése bosszúsra váltott.

- Felteszem, ezt egy halásztól vagy matróztól hallotta egész véletlenül, amikor partraszállt a kikötőben.

- Fenség, Keshnek sok helyen vannak barátai - felelte a nagykövet behízelgő mosollyal.

- Nos, bizonyára semmi értelme sem lenne, hogy megjegyzést tegyek Kesh Császári Hírszerző Testületére, mert mi mindketten tudjuk, hogy - Hazara-Khan csatlakozott, és együtt fejezték be a mondatot - ilyen testület nem létezik.

- Fenséged engedelmével - hajolt meg Abdur Rachman Memo Hazara- Khan.

Arutha biccentett, miközben a keshi elbúcsúzott, aztán Jimmyhez fordult:

- Micsoda? Épp ez a két kis csirkefogó van ma szolgálatban?

Jimmy - jelezve, hogy nem az ő ötlete volt - megvonta a vállát. A nagyherceg hallotta, amint felesége utasította a dajkát, hogy vigye vissza az ikreket a gyerekszobába.

- Annyi bizonyos, hogy csináltatok valamit, amivel kiérdemeltétek deLacy haragját. Ennek ellenére nem hagyhatjuk, hogy az egész mókából kimaradjatok. Úgy értesültem, lesz ma késő délután egy különösen jónak ígérkező hordólabdameccs.

Jimmy meglepetést tettetett, de Locklear arca láthatóan felderült.

- Azt hiszem - felelte Jimmy diplomatikusan.

Miközben az udvartartás elindult befelé, a nagyherceg intett a fiúknak, hogy kövessék.

- Nos, akkor majd beugrunk, és megnézzük, hogy megy a játék, jó? - Jimmy Locklearre kacsintott, de Arutha folytatta. - Mindenesetre ha elveszítitek azt a fogadást, nem adnék egy lyukas garast sem a bőrötökért, mire az apródok végeznek veletek.

Jimmy nem szólt semmit, miközben a nagyterem és a nemesek fogadása felé haladtak. A köznépet még nem engedték be az udvari mulatságra. Aztán odasúgta a barátjának:

- Ennek az embernek megvan az az idegesítő szokása, hogy mindig tudja, mi folyik körülötte.

Az ünneplés a tetőfokára hágott: nemesek keveredtek azokkal a közemberekkel, akiket beengedtek a palota udvarára. A hosszú asztalok roskadoztak az ételektől és italoktól. A jelenlévők közül sokak számára ez volt az év legfinomabb vacsorája. Bár a formalitásokat elvileg mellőzték ma, a polgárok most is tiszteletteljes hódolattal közeledtek Arutha és kísérete felé: meghajoltak előttük, illetve a hivatalos megszólításokat használták. Jimmy és Locklear a közelben ődöngött, hátha szükség lesz rájuk.

Carline és Laurie kart karba öltve lépkedett Arutháék mögött. Az esküvőjük óta Salador új hercege és hercegnője valahogy higgadtabb lett, mint korábban, amikor mindenki tudott viharos szerelmükről a királyi udvarban.

- Örülök, hogy ilyen sokáig tudtok maradni - fordult Anita a sógornőjéhez. - Túl sok a férfi itt a krondori palotában. És most még két fiúval...

- Csak romlik a helyzet - fejezte be Carline. - Mivel én is apámmal és a két bátyámmal nőttem fel, tudom, miről beszélsz.

- Ez azt jelenti, hogy szégyentelenül elkényeztettük - pillantott Arutha a válla fölött Laurie-ra.

A dalnok felkacagott, de látva, hogy felesége kék szeme összeszűkül, megtartotta magának a megjegyzését.

- Legközelebb lányom lesz - mondta Anita.

- Akkor szégyentelenül el fogjátok kényeztetni - felelte Laurie.

- És nektek mikor lesz gyereketek? - kérdezte Anita.

Arutha elvett az asztalról egy kancsó sört, és megtöltötte a saját és Laurie korsóját. Egy szolga sietett oda hozzájuk két boroskupával a hölgyek számára. Carline felelt meg az előző kérdésre:

- Akkor lesz, amikor lesz. Hidd el, nem rajtunk múlik, mi eleget próbálkozunk.

Anita a szája elé emelte a kezét, hogy elfojtsa kibukkanó kacagását, Arutha és Laurie pedig meglepetten összenéztek.

- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy elpirultatok? - pillantott rájuk Carline. - Férfiak... - tette hozzá a sógornője felé fordulva.

- Lyam legutóbbi üzenete szerint Magda királyné lehet, hogy várandós. Szerintem a következő posta érkezése után már biztosra tudni fogjuk.

- Szegény Lyam! - sajnálkozott Carline. - Épp neki, akit annyira szerettek a hölgyek, kellett államérdekből nősülnie. Persze Magda kedves teremtés, még ha kicsit unalmas is, úgyhogy a bátyánk viszonylag boldognak látszik.

- A királyné nem unalmas - szögezte le Arutha. - Hozzád képest persze egy egész flottányi rohamozó queg kalóz is unalmasnak tűnne. - Laurie nem szólt semmit, de kék szeméből látszott, hogy egyetért az előbb elhangzottakkal. - Mindenesetre remélem, hogy fiuk születik.

- Arutha repesve várja, hogy más legyen Krondor nagyhercege - mosolyodott el Anita.

Carline sokat tudóan nézett a bátyjára.

- Akkor sem szabadulnál meg az államügyektől. Most, hogy Caldric halott, Lyam még inkább rád és Martinra fog támaszkodni, mint korábban.

Lord Caldric ugyanis nem sokkal a király és a roldemi Magda hercegnő esküvője után halt meg. Azóta Rillanon hercegének, a királyi kancellárnak és első tanácsadónak üresen állt a posztja.

Arutha evett egy falatot, aztán megvonta a vállát:

- Szerintem rengeteg pályázó akad Caldric helyére.

- Éppen ez a gond - vágta rá Laurie. - Túl sok nemes szeretne előnyhöz jutni a szomszédaival szemben. Három méretes csetepaténk is volt a határok miatt a keleti bárók között. No nem akkora, hogy Lyamnak ki kellett volna küldenie a hadseregét, de ahhoz éppen elég, hogy Malak Keresztjétől keletre mindenki ideges legyen. Ezért nincs még Bas-Tyrában herceg. Túl hatalmas az az uradalom, hogy Lyam csak úgy odaadja valakinek. Ha Magda fiút szül, és nem vigyázol, egyszer csak arra ébredsz, hogy kineveztek Bas-Tyra hercegének vagy Krondor udvarnagyának, ami persze szintén hercegi címmel jár.

- Ebből elég - szakította félbe őket Carline. - Ma ünnep van. Már így is túl sokat politizáltunk ma este.

- Gyere, menjünk - fogta meg Anita a férje karját. - Jót ettünk, folyik a mulatság, és szerencsére a gyerekek is elaludtak. Azonkívül - nevetett - holnap úgyis elkezdhetünk aggódni, hogy miből fizetjük ki a mai este költségeit, meg a jövő hónapban következő Banapis Fesztiválét. Ma inkább szórakozzunk egy jót.

Jimmynek sikerült odaférkőznie a nagyherceg mellé.

- Esetleg érdekelné fenségeteket egy nemes viadal? - váltott aggodalmas pillantásokat Locklearrel, mivel a játék valószínűleg már elkezdődött.

Anita kérdően nézett a férjére.

- Megígértem Jimmynek, hogy megnézzük a hordólabdameccset, amire már hónapok óta készülnek - magyarázta Arutha.

- Az érdekesebb is, mintha végignézünk még egy csapat zsonglőrt és komédiást - bólintott Laurie.

- Ezt csak azért gondolod, mert a fél életedet zsonglőrök és komédiások között töltötted - replikázott Carline. - Amikor kislány voltam, mindig végignéztük, hogyan verik félholtra egymást a fiúk a hordólabda közben hatodnapokon, persze közben úgy tettünk, mintha oda sem figyelnénk. Én inkább a zsonglőröket és a komédiásokat választanám.

- Miért nem mentek el csak ti ketten a fiúkkal? - kérdezte Anita. - Ma úgysem számít a protokoll. Majd később csatlakozunk hozzátok a nagyteremben, amikor kezdődik az esti mulatság.

Laurie és Arutha egyetértettek, így követték a fiúkat, akik utat vágtak nekik a sokaságban. Áthaladtak a központi udvaron, majd a palotát a külső épületekkel összekötő termeken. A palota mögött, az istállók közelében volt egy hatalmas gyakorlóudvar, amelyet rendszerint a katonaság használt. Hatalmas tömeg gyűlt össze a szélén, akik vidáman éljenezni kezdtek, amikor Arutha, Laurie, Jimmy és Locklear megérkeztek. A nagyhercegék átverekedték magukat a nézősereg első sorába. Néhányan ugyan odafordultak, hogy tiltakozzanak, de amikor meglátták Aruthát, nem szóltak semmit.

Közvetlenül az éppen nem játszó apródok mögött csináltak nekik helyet. Arutha odaintett Gardannak, aki a tér túloldalán állt néhány szolgálaton kívüli katonával. Laurie egy pillanatig figyelte a játékot, aztán megszólalt:

- Ez az egész sokkal szervezettebb, mint emlékeztem.

- Ez deLacy műve - felelte a nagyherceg. - Miután rengeteget panaszkodott, hogy mennyi a munkaképtelen fiú egy-egy ilyen meccs után, szabályokat írt a játékhoz. Látod azt a fickót a homokórával a kezében? - mutatott előre. - Ő méri az időt. Egy játszma most egy óráig tart. Egy oldalon egyszerre csak tizenkét fiú lehet, és nem szabad kilépniük a földre rajzolt krétavonalak közül. Jimmy, milyen szabályok vannak még?

A fiú - felkészülve a játékra - éppen az övét és a tőrét vette le.

- Nem lehet a kezünkbe venni a labdát, de ez régen is így volt - felelte. - Amikor az egyik csapat gólt lő, a labda átkerül a másik csapathoz, de ők a középvonalról indulhatnak. Nem lehet megharapni vagy megragadni az ellenfelet, és a fegyverhasználat is tilos.

- Nincs fegyver? - csodálkozott Laurie. - Ez nagyon szelíden hangzik a számomra.

Locklear is levette a felsőruháját és az övét, és megkocogtatta az előtte álló fiú vállát.

- Mi az állás?

Az apród le sem vette a tekintetét a pályáról. Éppen egy istállófiú vezette a labdát. Őt sikerült elgáncsolnia Jimmy egyik csapattársának, de már későn, sikerült passzolnia egy péksegédnek, aki viszont ügyesen berúgta a gólt az egyik hatalmas hordóba a kettő közül, ami a pálya innenső végén állt.

- Ezzel együtt négy kettő - mordult fel az apród. - És még negyed órája sem játszunk.

Jimmy és Locklear kérdően néztek Aruthára, aki bólintott. Berohantak a pályára, leváltva két mocskos és véres társukat.

Jimmy elvette a labdát az egyik bírótól - a két bíró is deLacy úr újítása volt -, és a középvonal felé rúgta. Locklear, aki már ott állt, mindjárt vissza is passzolta neki, a felé ugró inasok legnagyobb meglepetésére. Jimmy villámgyorsan otthagyta a körülötte állókat, éppen csak elkerülve egy neki szánt ökölcsapást. A cél felé irányzott lövése azonban nem volt pontos, csak a hordó peremét érte. Addigra azonban Locklear is kitört a többiek közül, és berúgta a lepattanó labdát. Az apródok és egy csomó kisnemes talpra ugorva ujjongott. Az inasok már csak egy ponttal vezettek.

Közben kisebb verekedés tört ki, de a bírók közbeavatkoztak. Mivel nem történt komolyabb sérülés, a meccs folytatódott. Most az inasok hozták fel a labdát, Locklear és Jimmy kissé lemaradt. Az egyik nagyobb termetű apród vadul hárított: egy kuktát nekilökött annak a fiúnak, akinél a labda volt. Jimmy úgy csapott le a szabadon maradt golyóra, mint egy sas, aztán tovább is passzolta Locklearnek. A kisebbik apród ügyesen felvezette a labdát, aztán átadta valaki másnak, de szinte rögtön vissza is kapta tőle, mert az illető megijedt a körülötte rajzó ellenfelektől. Ekkor egy nagydarab lovászgyerek rohant Locklear felé. Egyszerűen lehajtotta a fejét, megragadta az apródot, és szerelés helyett labdástul, mindenestül vele együtt kivetette magát a pályahatáron kívülre. Persze azonnal kitört a verekedés, és miután a bíróknak sikerült szétválasztaniuk a küzdőket, talpra segítették Lockleart. A fiú túlzottan megroggyant ahhoz, hogy folytassa, így egy másik apród állt be a helyére. Mivel mindkét játékos az alapvonalon kívülre került, a bírók bedobták a labdát a pálya közepére. Mindkét csapat eszeveszetten igyekezett megszerezni, amint az a könyökök, térdek és öklök csatájából is látszott.

- Na, így kell játszani a hordólabdát - jegyezte meg Laurie.

Ekkor egy lovászfiúnak sikerült kitörnie a többiek közül, és senki sem állt közte és az apródok hordója között. Jimmy utánairamodott, aztán - látván, hogy esélye sincs elvenni tőle a labdát - rávetette magát a fiúra, utánozva azt a technikát, amelyet korábban Locklear ellen alkalmaztak. A bíró megint elvette a labdát, és újabb küzdelem kezdődött a középvonal mellett.

Ekkor egy Paul nevezetű apród megszerezte a labdát, és váratlan csellel elindult az inasok gólvonala felé. Két nagydarab péksegéd tartóztatta fel, de másodpercekkel mielőtt elérték volna, sikerült passzolnia. A labda Friedric úrfihoz került, aki viszont Jimmyhez továbbította. A fiú azt várta, hogy mindjárt utánaerednek, de meglepetten tapasztalta, hogy elmaradtak mellőle. Új taktikával próbálkoztak a Jimmy és Locklear által bemutatott villámgyors passzolgatás miatt.

Az oldalvonalnál az apródok bátorítóan kiabáltak.

- Már csak pár perc maradt - szólt be az egyik.

Jimmy odaintette magához Friedricet, gyors utasításokat adott neki, aztán szétváltak. Jimmy balra cselezett, és otthagyta a labdát Friedricnél, aki visszaindult a középpálya felé. Jimmy jobbra indult, és Friedric jól irányzott passza révén ismét megkapta a labdát. Sikerült elkerülnie a szerelést, és berúgta a játékszertt a hordóba.

A tömeg elismerően kiáltozott. Ez a meccs valami újat hozott a hordólabdában: taktikát és ügyességet. Ebben a mindig is durva játékban most megmutatták a pontosság erejét.

Ekkor újabb verekedés tört ki. A bírók odarohantak, de az inasok nem nagyon akarták abbahagyni a küzdelmet. Locklear, akinek eddigre már nem zúgott a feje, Laurie-ékhoz fordult:

- Megpróbálják húzni az időt, hátha lejár. Tudják, hogy ha még egyszer megszerezzük a labdát, akkor nyerünk.

Végül sikerült helyreállítani a rendet. Locklear úgy ítélte meg, most már elég jól van, úgyhogy leváltott egy, a verekedésben megsérült fiút. Jimmy összeszedte az apródokat, és gyorsan néhány taktikai utasítást suttogott Locklearnek, amíg az inasok megkapták a labdát. Ők is megpróbálták azt a passzolási technikát, amit Jimmy, Locklear és Friedric mutatott be, de nem sok sikerrel. Kétszer is majdnem az oldalvonalon kívülre került a labda, mire sikerült korrigálniuk a hibát. Aztán Jimmy és Locklear lecsapott. Locklear úgy tett, mint aki szerelni akar - átadásra kényszerítve ezzel az ellenfelet -, aztán sietve elrohant a hordó felé. Jimmy szorosan a nyomában járva megszerezte a rosszul passzolt labdát, és továbbította azt Locklearnek, miközben a többiek feltartották az inasokat. A fiatalabbik fiú a labdával együtt eliramodott a hordóhoz. Az egyik védő megpróbálta utolérni, de az apród gyorsabb volt nála. Erre az inas elővett valamit az ingéből, és Locklearhez vágta.

A meglepett nézőknek úgy tűnt, mintha a fiú egyszerűen csak orra bukott volna, a labda pedig kiment a vonalon kívülre. Jimmy odaszaladt a barátjához, aztán a másik fiú után eredt, aki éppen a labdát próbálta újra játékba hozni. Jimmy nem is tettette, hogy játszik, egyszerűen csak jól orrba vágta az inast. Ismét harc kerekedett, de most a pályán kívülről egy csomó inas és apród csatlakozott a küzdőkhöz.

- Kezd elfajulni a dolog - fordult Arutha Laurie-hoz. - Gondolod, hogy tennem kellene valamit?

A volt dalnok látta, hogy egyre hevesebbé válik a küzdelem.

- Hát, ha azt akarod, hogy legalább néhány apród szolgálatba álljon holnap...

A nagyherceg intett Gardannak, aki beküldött néhány katonát a pályára. A tapasztalt harcosok gyorsan helyreállították a rendet. Arutha ekkor bement a pályára, és letérdelt Jimmy mellé, aki a földön ült, és Locklear fejét ringatta az ölében.

- Az a szemét fejbe dobta egy darab patkolóvassal. Teljesen kiütötte.

A nagyherceg ránézett a földön fekvő fiúra, aztán odaszólt Gardannak:

- Vitesd a szobájába, és szólj a kirurgusnak, hogy vizsgálja meg! - Aztán az időmérőhöz fordult: - Ennek a meccsnek vége.

Jimmy először tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát.

- A végeredmény négy-négy - kiáltotta el magát az időmérő. - Nincs győztes.

- De legalább vesztes sincs - sóhajtott Jimmy.

Két katona felemelte és elvitte Lockleart.

- Azért még így is elég durva a játék - szólalt meg Arutha.

- DeLacynak be kell még vezetnie egy pár szabályt, hogy ne törjék be egymás fejét - bólintott Laurie.

Jimmy visszament a tunikájáért és az övéért, a tömeg pedig oszlani kezdett. Arutha és Laurie követték.

- Legközelebb nyerni fogunk - jegyezte meg a fiú.

- Az érdekes lesz - felelte a nagyherceg. - Most, hogy már ismerik azt a passzolós trükköt, fel fognak készülni rá.

- Éppen ezért majd valami újdonsággal jövünk.

- Nos, akkor azt hiszem, érdekes lesz rászánni egy napot. Mondjuk egy vagy két hét múlva - tette Arutha a kezét Jimmy vállára. - Azt hiszem, utána kell néznem deLacy szabályainak. Ha hebehurgya módon fel-alá cikáztok a pályán, nem engedhetjük, hogy vasdarabokat vagdossatok egymáshoz.

Egyszerre csak úgy tűnt, mintha Jimmyt már nem érdekelné a hordólabda. Valamin megakadt a szeme a tömegben.

- Látják azt a fickót? Azt a kék tunikás, szürke sapkásat?

A nagyherceg a jelzett irányba pillantott.

- Nem.

- Mert már el is tűnt. De én ismerem őt. Elmehetek utánanézni a dolognak?

A fiú hangsúlyából ítélve ez nemcsak egy újabb kifogásnak tűnt, hogy kibújhasson a szolgálat alól.

- Menj! De ne maradj el túl sokáig! Laurie és én a nagyteremben leszünk.

Jimmy elszaladt arra, ahol utoljára látta az illetőt. Ott megállt, körülnézett, és fel is fedezte az ismerős alakot az oldalbejárathoz vezető keskeny lépcső mellett. A férfi az árnyékban rejtőzködve, a falnak támaszkodva evett egy tányérról. Csak akkor pillantott fel, amikor a fiú már egészen közel ért.

- Hát itt vagy végre, Sebes Jimmy.

- Többé már nem. Most James úrfi vagyok, a krondori udvar apródja, Fürge Alvarny.

- És többé már én sem vagyok fürge - kuncogott az öreg tolvaj. - Bár valaha tényleg az voltam. - Azzal lehalkította a hangját, hogy senki más ne hallja: - Az uram üzenetet küldött a te uradnak. - Jimmy rögtön tudta, hogy valami fontos dologról lehet szó, mert Fürge Alvarny a Csúfolódók, vagyis a tolvajklán Nappali Ügyeletese volt: nem egyszerű küldönc, hanem a Pillér egyik legmagasabb rangú és legmegbízhatóbb embere. - Csak szóban üzent. Azt mondta, hogy azok a ragadozó madarak, akikről azt hittük, eltávoztak a városból, ismét visszatértek északról.

Jimmy megborzongott.

- Azok, akik éjszaka vadásznak?

A vén tolvaj bólintott, miközben egy kissé megégett süteménydarabkát gyömöszölt a szájába. Egy pillanatra behunyta a szemét, és elégedetten felnyögött. Aztán összeszűkült szemmel ismét a fiúra nézett.

- Sajnáltam, hogy otthagytál bennünket, Sebes Jimmy. Ígéretes tehetség voltál. Talán magas rangra emelkedhettél volna a Csúfolódók között, ha addig el nem vágja valaki a torkodat. De sok víz folyt le azóta a folyókban, ahogy azt mondani szokás. Visszatérve az üzenetre: az ifjú Tyburn Reems holttestét az öbölben úszkálva találták meg. A közelben szokták a csempészek az ügyleteiket bonyolítani. Van ott egy olyan hely, amely messziről szaglik, és nem túlzottan fontos a Csúfolódók számára, úgyhogy hanyagolni szoktuk. Lehet, hogy arrafelé rejtőznek azok a madarak. Most pedig végére értem az üzenetnek.

Azzal Fürge Alvarny, a Csúfolódók Nappali Ügyeletese, korábban mestertolvaj, minden további szócséplés helyett beleolvadt a tömegbe, és eltűnt az esetleges megfigyelők szeme elől.

Jimmy nem tétovázott. Visszarohant oda, ahol néhány perccel korábban elvált Aruthától, és mivel nem találta ott, a nagyterem felé vette az irányt. A tömegtől azonban nem tudott túl gyorsan haladni. A folyosót megtöltő idegen arcok százai hirtelen megriasztották a fiút. Mióta hónapokkal ezelőtt hazatértek Moraelinből az ezüsttövissel, hogy meggyógyítsák a beteg Anitát, a palotai élet megszokott mindennapjai hamis biztonságérzetbe ringatták őket. Jimmy hirtelen minden kézben orgyilkos tőrt vélt látni, mérget minden kupában és íjászt minden árnyékos helyen. Átküzdve magát az ünneplő sokaságon, továbbsietett.

Jimmy átnyomakodott a nemesek és kevésbé illusztris vendégek sokaságán, akik a nagyteremben szorongtak. Az emelvény mellett néhány ember beszélgetett elmélyülten. Laurie és Carline a kesh nagykövettel társalogtak, Arutha pedig éppen fellépdelt a trónjához. A terem közepén éppen egy csapat akrobata produkálta magát, ezért Jimmy kénytelen volt megkerülni a számukra elkerített részt. A polgárok elismerően nézték a mutatványt. Miközben áthaladt a tömegen, a fiú felpillantott az ablakra: a kupolák mögött ólálkodó mély árnyékok borongós emlékekkel kísértették. Jimmy legalább annyira dühös volt magára, mint a többiekre. Ő bárki másnál jobban tudta, miféle veszedelmek leselkedhetnek az ilyen helyeken.

Jimmy elsietett Laurie mellett, és épp akkor ért oda Aruthához, amikor az leült a trónusára. Anita sehol sem látszott. A fiú kérdőn nézett az üres trónra, majd a nagyhercegre.

- Elment utánanézni a gyerekeknek. Miért?

- Korábbi uram üzenetet küldött önnek - hajolt oda a fiú Aruthához. - Az Éjsólymok visszatértek Krondorba.

- Ez biztos vagy csak feltételezés? - komorodott el a nagyherceg.

- Először is, a Pillér nem küldte volna azt, akit küldött, ha nem ítélte volna nagyon fontosnak az ügyet, amely gyors megoldást igényel. Egy nagyon magas rangú Csúfolódót tett ki a leleplezés veszélyének. Másodszor pedig van - volt - egy fiatal szerencsejátékos, a neve Tyburn Reems, akit gyakorta láttak a városban. Ő különleges kapcsolatban állt a Csúfolódókkal. Olyan dolgokat is megengedtek neki, amit a tolvaj klán tagjain kívül szinte senkinek. Most már azt is tudom, miért. Ő volt korábbi mesterem egyik személyes ügynöke. Ez a Reems meghalt. Szerintem a Pillér rájött, hogy visszajöttek az Éjsólymok, és Reemset küldte el, hogy a hollétük után szaglásszon. Mert megint itt bujkálnak valahol a városban. Hogy hol, azt a Pillér sem tudja, de gyanítja, hogy a régi csempésztelep környékén.

Miközben Jimmy beszélt, tekintetével a termet fürkészte. Amikor visszafordult Arutha felé, hirtelen elakadt a szava. A nagyherceg arca megmerevedett, szinte grimaszba torzult a visszafojtott dühtől. A közelben állók némelyike döbbenten bámult rá.

- Hát újra kezdődik? - suttogta rekedten a fiú felé.

- Úgy néz ki - felelte Jimmy.

- Nem leszek fogoly a saját palotámban, nem fognak minden ablakban őrök állni - emelkedett fel Arutha a trónjáról.

Jimmy ismét a Carline hercegnőn és a kesh nagyköveten túli tömeget figyelte.

- Helyes, de ma az egész ház tele van idegenekkel. A józan ész azt diktálja, hogy korán visszavonuljon a lakosztályába, mert most igazán jó eséllyel az ön közelébe férkőzhetnek - mondta, miközben tekintete egyik arcról a másikra siklott, hátha észrevesz valami szokatlant. - Ha az Éjsólymok megint Krondorban bujkálnak, akkor máris itt vannak ebben a teremben, vagy még ma éjjel idejönnek. Az is lehet, hogy a lakosztályába vezető úton várakoznak.

- A lakosztályom! - kerekedett el hirtelen Arutha szeme. - Anita és a gyerekek!

Azzal a nagyherceg - tudomást sem véve a többiek döbbent pillantásairól - felpattant, és Jimmyvel a sarkában elrohant. Carline és Laurie észrevették, hogy valami baj van, és utánuk indultak.

Perceken belül már tucatnyi ember loholt Arutha nyomában a folyosón. Gardan is észrevette a sietősen távozókat, és felzárkózott Jimmy mellé.

- Mi történt?

- Éjsólymok - felelte a fiú.

Krondor főparancsnokának nem kellett több figyelmeztetés. Megragadta az első útjába kerülő katona köpönyegét, egy másiknak pedig intett, hogy kövesse.

- Menj el Valdis kapitányért, és szólj neki, hogy azonnal csatlakozzon hozzánk! - parancsolta az elsőnek.

- Hol lesznek, uram?

- Mondd meg neki, hogy keressen meg bennünket! - bocsátotta útjára egy türelmetlen kézmozdulattal a férfit.

Ahogy továbbrohantak, Gardan majdnem tucatnyi katonát gyűjtött maga köré. Amikor Arutha odaért a lakosztálya ajtajához, egy pillanatig tétovázott, mintha félt volna kinyitni az ajtót.

Végül mégis benyitott: Anita az alvó csecsemők bölcsője mellett üldögélt. Ahogy az asszony felnézett, aggodalom suhant át az arcán.

- Mi történt? - lépett oda a férjéhez.

Arutha becsukta az ajtót, és intett Carline-nak meg a többieknek, hogy várjanak odakinn.

- Még semmi - felelte, aztán egy pillanatra elhallgatott. - Azt akarom, hogy látogasd meg az édesanyádat, és vidd magaddal a gyerekeket is.

- Anyám örülni fog - mondta Anita, de a hangsúlyából tisztán hallatszott, hogy van valami, amit a férje nem mondott el neki. - Már meggyógyult, de még nincs olyan jól, hogy utazhasson. Nagy erőfeszítést jelentene a számára, ha ide kellene jönnie. - Aztán kérdően nézett Aruthára: - És az a kis birtok sokkal jobban védett, mint ez a hely, igaz?

A nagyherceg tudta, hogy őszintén kell beszélnie a feleségével.

- Igen. Ismét aggódnunk kell az Éjsólymok miatt.

Anita odalépett a férjéhez, és a mellére hajtotta a fejét. A legutóbbi orgyilkossági kísérlet kis híján az asszony életébe került.

- Magamat nem féltem, de a kicsik...

- Holnap indultok - csókolta meg Arutha a nőt, aztán az ajtóhoz lépett. - Nemsoká' visszajövök. Jimmy azt tanácsolta, maradjak a lakosztályomban, amíg el nem tűnnek az idegenek a palotából. Jó ötlet, de egy kicsit még közszemlére kell tennem magamat. Az Éjsólymok azt hiszik, nem tudunk a visszatértükről. Jobb, ha ez egy darabig így is marad.

Anita félelmei ellenére mókásnak találta a dolgot.

- Jimmy még mindig az első tanácsadód akar lenni?

- Majdnem egy éve nem beszélt róla - mosolyodott el Arutha. - Néha már-már azt hiszem, jobban megfelelne, mint sok más, erre a címre pályázó.

A nagyherceg kinyitotta az ajtót. Odakinn Gardan, Jimmy, Laurie és Carline várakozott. A többieket a nagyhercegi testőrség egy csapata eltávolította a környékről. Gardan mellett Valdis kapitány állt.

- Szeretném, ha egy szakasz lándzsás holnap reggel útra készen állna, kapitány - pillantott rá Arutha. - A nagyhercegnő és a gyerekek meglátogatják a feleségem édesanyját a birtokán. Nagyon vigyázzanak rájuk!

Valdis kapitány megfordult, és kiadta a parancsot az embereinek. Ekkor Arutha Gardanra nézett:

- Kezdd el lassan visszahelyezni az embereidet a posztjukra a palotában, de közben kutassanak át minden lehetséges búvóhelyet! Ha bárki kérdezné, mondjátok azt, hogy a feleségem nem érzi jól magát, ezért egy kis ideig vele maradok! Hamarosan visszatérek a nagyterembe.

Gardan bólintott és elment. A nagyherceg most Jimmyhez fordult:

- Feladatom van a számodra.

- Már indulok is - felelte a fiú.

- Talán tudod, mit kell tenned?

- A kikötőbe megyek - felelte Jimmy keserűen elmosolyodva.

- Igen - bólintott Arutha, ismét kellemesen meglepődve a fiú gyors észjárásán. - Ha kell, kutass egész éjszaka! De találd meg nekem Trevor Hullt, és hozd ide, amilyen gyorsan csak lehetséges!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: Orgyilkosok (részlet).

Létrehozás: 2004. január 6. 09:16:43

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma