Interjú Robert Jordannel

Miért használ álnevet? Miért nem az eredeti nevén ír?

Azért használok különféle álneveket, hogy jobban elkülönüljenek az eltérő műfajú könyveim. Legalábbis ez volt az eredeti ok. Nem akartam, hogy ha valaki azért vesz meg egy Robert Jordan könyvet, mert szereti a fantasy-t, esetleg egy történelmi regénybe fusson. Most már persze megváltozott ez is, és az amerikai kiadóm legalábbis újra kiadta az összes regényemet, úgy, hogy "írta Robert Jordan, ilyen és ilyen néven", úgyhogy ezzel az elképzeléssel le kellett számolnom. De így is megkönnyíti, hogy fenntartsam a magánéletemet, és a rajongóim ne jelenjenek meg nap mint nap az otthonomban, hogy interjút kérjenek tőlem, vagy aláírassák a könyveket.

Ez érthető. Magyarországon a fantasy írók általában más miatt választanak álnevet. A legtöbbször angol álnevet használnak, azért, mert a külföldi szerzők köny-veit jobban el lehet adni itthon.

Ez szomorú!

Mikor kezdte el írni az Idő Kereke sorozatot? Honnan vette az alapötletet?

Azt hiszem, körülbelül 1985-ben kezdtem el az Idő Kerekét. Elég régen volt, úgyhogy nem emlékszem rá pontosan, hogy mikor kezdtem neki az írásnak, de azt hiszem, 1985-ben. Akkor még nem egészen 10 éve kezdtem írni, és pár könyvem már megjelent, de már jóval előtte felmerült bennem pár ötlet, ami szép lassan összeért, és egybefolyt. Végül aztán egy olyasfajta könyvsorozat kerekedett ki belőle, ami leginkább a legendákról szól, de valahogy épp fordítva nézi a legendákat, mint általában szoktuk. Voltaképp visszafejti, mi is az a legenda. Ez a történet egy legenda, ahogy valójában volt, vagy lehetett, mielőtt a nemzedékek során újra és újra elregélték, átalakították, megváltoztatták, és abba a formába öntötték, ahogy ma ismerjük. Ez a könyvsorozat egyik legfontosabb motívuma. Persze így egy kicsit fellengzősen hangzik, de alapvetően arról van szó, hogy a távolság - az idő és térbeli távolság egyaránt - hogyan torzítja a tudást. Ha valaki nem volt ott egy adott esemény megtörténtekor, nem tudhatja, hogy valójában mi történt. Még ha valaki a jelenlevők közül el is meséli neki, akkor sem fogja olyan jól átlátni a helyzetet, mintha ő maga is ott lett volna. És ha valaki csak harmadkézből hall valamit, még pontatlanabb a tudása, és ha minél több idő telt el közben, annál pontatlanabb lesz.

Ez nagyon jó ötlet, és azt hiszem, hogy minden egyes regény elején jól érzékelteti az idő múlását. Tolkien A Gyűrűk Ura című könyve miként hatott önre?

Tolkien mindenképp befolyásolja a fantasy írókat, ha máshogy nem, hát úgy, hogy az írók egy része kétségbeesetten próbálja kikerülni a tolkieni elemeket. Tolkien olyan, mint egy hatalmas hegylánc, ami ott tornyosul a műfaj egén. Még egy punk modernista író is, bár nem tudom, hogy most épp hogy hívják a fantasy legújabb hullámait, kénytelen figyelembe venni Tolkien műveit. Nem hinném, hogy az Idő Kerekében bármiféle egyértelműen tolkieni elem felbukkanna, attól az egytől eltekintve, hogy ez is valamiféle hasonló világon játszódik. De nincsenek benne hobbitok, nincsenek benne tündék, sem sárkányok. A nem emberi fajok teljesen más népcsoportok mitológiájából érkeznek, más legendákon alapulnak. Persze az emberek számtalan párhuzamot húztak a két világ között, például mondtak olyanokat, hogy a trallokok valójában orkok, a Myrddraalok a nazgulok, de nincs igazuk. A nazgulok igen kevesen vannak, és óriási hatalommal bírnak. A Myrddraalok elég sokan vannak, és bár szerfelett veszedelmesek, nem rendelkeznek igazi hatalommal. A trallokok pedig egyértelműen egy félresikerült genetikai kísérletsorozat szülöttei, aminek az lett volna a célja, hogy technológiai úton kialakítsák a tökéletes katonák faját - de sajnos a kísérletet vezető tudósnak fogalma sem volt róla, hogy egy katona mitől jó.

Én nem éreztem úgy, hogy a Myrddraalok emlékeztetnének a nazgulokra!

Nem, nem is erről van szó, de olvastam efféle elképzeléseket, és hallottam is ilyesmit, úgyhogy tudom, hogy van, aki azt hiszi, hogy ezeknek a párhuzamoknak valóban van alapjuk. Elég érdekes dolgokat hallottam. Néhány ember szerint például az aieleket a Dűnéből vettem. Tévednek.

Van-e olyan szereplő, akit élő emberről mintázott?

Nem, egyetlen egy szereplőt sem mintáztam élő személyekről. Egy apró kivétel van: minden egyes főbb női szereplőmnek van legalább egy jelentős jellemvonása, amit a feleségemről mintáztam. Néha rettenetesen dühös emiatt... Persze nem azért, hogy róla mintázom a szereplőket, hanem azért, mert nem árulom el neki, hogy melyik szereplő melyik vonását kapta. És ez nem tetszik neki.

Miért van az, hogy a főszereplők, de még a gyermekkori pajtások, vagy a legjobb barátok is állandóan marakodnak egymással, és soha nem osztják meg a problémáikat? Emiatt néha elég sötét az összkép...

Mert az emberek valójában nem osztják meg egymással a gondjaikat. Csak a regényekben mondanak el egymásnak mindent a jó barátok. A valóságban gyakran megesik, hogy valakivel jóban vagy már 40 éve, és hirtelen kiderül, hogy egy csomó mindenről fogalmad sincs. Kisgyerek korotok óta ismeritek egymást, negyven éven át ő volt a legjobb barátod, olyan közel vagytok egymáshoz, mint a mutató és a középső ujjad, és egyszer csak szembesülsz vele, hogy rengeteg mindent nem tudsz róla. Mert az ember egészen egyszerűen senkinek nem mond el mindent. Az ember nem mindig mondja el, hogy mit gondol, mit érez, miben hisz. Az emberek már csak ilyenek. A közhiedelem szerint a barátok mindent, de mindent megosztanak egymással, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ez hazugság.

Mi az oka annak, hogy a legtöbb női főszereplő, például az aes sedai-ok, lenézik a férfiakat, és úgy bánnak velük, mint valami alacsonyabb rendű életformával? Emiatt néha még a csodaszép fiatal lányok is undok boszorkának tűnnek!

Nem hinném, hogy valóban undok boszorkányoknak tűnnének, és azt hiszem, hogy nem csak a férfiakat kezelik alacsonyabb rendű életformaként, hanem szükségszerűen az összes olyan embert, aki nem aes sedai. Végtére is ők eleve négyszer vagy ötször olyan hosszú ideig élnek, mint a többi egyszerű ember. Képesek az akaratukkal irányítani a világ dolgait, hiszen tudják fókuszálni az Egyetlen Hatalmat. Ez meghaladja a többi halandó képességét, erre csak az aes sedai-ok képesek. Egészen egyszerűen nem riadnak meg attól, hogy egy férfi nagy és erős, hiszen bármilyen nagy és erős, egy aes sedai könnyedén le tudja győzni az Egyetlen Hatalommal. Ha elég bölcs, nem is szeret bele, hiszen ha feleségül menne hozzá, akkor látnia kellene, ahogy megöregszik és meghal, és ahogy a gyermekeik megöregszenek és meghalnak, és az unokái, sőt a dédunokái is, miközben ő egyáltalán nem változik.

De Nynaeve és Elayne már akkor is uralták a környezetüket, mikor még nem tudták, hogy aes sedai-ok!

Mint ahogy az erős nők szokták! Az undok boszorkány és az erős akaratú nő között azért van egy kis különbség! Én erős nők között nőttem föl. A családomban minden nő erős volt, és elárulhatom, hogy a férfiak is erősek voltak, mert a családom nőtagjai egészen egyszerűen megették reggelire a gyenge férfiakat. Ebben a világban a nők nem úgy gondolnak magukra, mint akiket elnyomnak, és nem érzik úgy, hogy küzdeniük kellene az egyenjogúságért. A férfiak többsége sem úgy gondol itt a nőkre, mint alacsonyabb rendű létformákra. Ha valaha volt is ilyen küzdelem ebben a világban, az már több ezer éve lezajlott. Mostanában már nem is gondolkoznak ilyesmin. Ebben a világban egy nő bármiféle munkába belevághat, és senki sem fogja azt mondani neki, hogy "de ezt nem csinálhatod, mert te nő vagy". Azt teszi, amit akar. És amire képes. Viszonylag kevés kovácsnő van, kevés testőr, kevés katona, mert ehhez erős felsőtestre van szükség, és a legtöbb nőnek ebben a világban sincs olyan erős felsőteste, hogy belevágjon valami ilyesmibe. De senki sem tiltja meg a nőknek, hogy tisztséget viseljenek a városi tanácsban, hogy kereskedőcéget alapítsanak, vagy, ha úgy hozza a sors, rakodómunkásként dolgozzanak, vagy kocsit hajtsanak. Éppúgy elfogadott az, hogy egy nő a kikötőben javítsa a hajókat, mint az, hogy maga irányítson egy vitorlást.

Mi volt a felesége, Harriet szerepe a könyvek megírásában és kiadásában?

Harriet volt a szerkesztője szinte minden egyes könyvemnek. Voltaképp így kerültünk össze: ő volt az első könyvem szerkesztője, és nem sokkal később össze is házasodtunk. Azóta is minden könyvemet ő szerkeszti. Nagyon jól csinálja. Megmondja, ha nem ért valamit, vagy ha szerinte egy-egy rész nem elég jó. Nem mondja meg, hogy pontosan mi a gondja vele, csak azt, hogy ez valamiért gyenge, és tíz esetből kilencszer elég átolvasom az adott részt, hogy magamtól is rájöjjek, hol a hiba. És ez így sokkal jobb.

Mi a véleménye arról, hogy néhány olvasója szerint a sorozat túl hosszú? Egyáltalán, miért ilyen hosszú? Ilyen hosszúra tervezte?

A sorozat már több könyvet ölel fel, mint eredetileg szükségesnek véltem. Mikor először elmentem a kiadómhoz, azt mondtam nekik, hogy a sorozat öt, esetleg hat kötetes lesz. Inkább öt, de talán hat. Akkor már tudtam, hogy mi lesz a történet. Persze a részletek még nem voltak tiszták, de már akkor pontosan tudtam, hogy mi lesz az utolsó könyv zárójelenete. Ez 1984-ben volt, de már akkor meg tudtam volna írni a sorozat végét. Mielőtt egyáltalán belekezdtem volna az első kötetbe! Tudtam, hogy hogyan kezdődik a történet, tudtam, hogy mi lesz a vége, és azt is tudtam, hogy mi az, amit okvetlenül bele akarok szőni, hogy a történet kerek egész legyen. Azt hittem - hadd hasonlítsam egy szótárhoz a dolgot - hogy az első kötetbe bele tudom zsúfolni A-tól egészen E-ig a történetet. De mikor elkezdtem megírni A Világ Szemét, rájöttem, hogy ennyi minden egészen egyszerűen nem fér bele, és E helyett talán csak C-ig jutottam el. Nem tudom pontosan, ahhoz meg kellene néznem a könyvet, de nem juthattam sokkal tovább. Ez persze azzal járt, hogy jó pár dolog, amit még A Világ Szemébe terveztem, végül csak a Nagy Hajtóvadászat elején történt meg. Mikor összeírtam, hogy mi mindent szeretnék belevenni a Nagy Hajtóvadászatba, ismét csak szembesültem vele, hogy ennek egy része már csak a következő könyvbe fér bele. Mikor elkezdtem megírni a harmadik könyvet, az Újjászületett Sárkányt, már tudtam, hogy nem leszek képes megírni ezt a történetet hat kötetben, és elég ideges voltam, mikor megkérdezték, hogy végül hány kötet lesz, mert nem tudtam volna megmondani. Egészen egyszerűen fogalmam sem volt.

És most tudja?

Azt hiszem, igen! Az Államokban már tíz kötet jelent meg, és még legalább két könyv hátravan. Remélem, csak kettő, de lehet, hogy végül csak háromban tudom megoldani.

Mit gondol, mikor fog megjelenni a tizenegyedik kötet, és mi lesz a címe?

A címét még nem tudom, de körülbelül két év múlva fog megjelenni. Általában két év telik el a kötetek között, de most előbb még egy kisebb munkán dolgozom. Egészen egyszerűen ennyi időre van szükségem ahhoz, hogy megírjak egy könyvet, azért is alakítottuk így a megjelenéseket. Miután kijön egy kötet, először utazgatnom kell, hogy népszerűsítsem, aztán pihenek egy keveset, és utána már bele is vetem magam a következőbe. A címeket általában írás közben találom ki, általában már javában dolgozom a könyvön, mikor egyszer csak leírok egy kifejezést, és belém hasít a felismerés, hogy igen, ez az, ez fejezi ki az egész kötet lényegét. Vagy történik valami, amiről hirtelen eszembe jut, hogy igen, voltaképp ez a vonulat tartja egybe a kötet történéseit. A lényeg az, hogy sosem tudom előre a címet.

Mi a véleménye a magyar kiadás borítóiról?

Szerintem nagyon jók, nekem kifejezetten tetszenek!

Hány országban, milyen nyelveken jelentek meg eddig a könyvei?

Attól tartok, hogy ezt nem tudom pontosan megmondani. Ha a legfrissebb szerződéseket is beleszámítom - Törökországban, Thaiföldön, Taiwanban és Koreában - akkor azt hiszem, hogy huszonegy, huszonkettő, vagy talán huszonhárom ország lehet. Őszintén szólva nem tartom számon. Én csak megírom a könyveket, igazából az ügynököm dolga, hogy el is adja...

Mekkora könyvsikernek számítanak a könyvei az USA-ban, az ottani piachoz képest?

Az Egyesült Államokban nagyon is sikeresek a könyveim. Nem tudom, hogy az Alkony Keresztútján végül is mekkora sikert fog elérni, hiszen csak most télen jelent meg, és csak év végén összesítik az adatokat, de ha jól emlékszem, a Tél Szíve a tizennyolcadik legkelendőbb regény volt az egész Amerikai Egyesült Államokban a megjelenése évében! Ez egyáltalán nem rossz! Az Alkony Keresztútján két hétig vezette a New York Times bestseller listáját, mikor megjelent. Utána visszacsúszott a harmadik helyre egy hétig, majd egy hétre visszakúszott a második helyre, és összességében tizenkét hétig volt az első tizenöt között. Ez óriási siker.

Milyen gyakran hívják meg dedikálásokra?

Nagyon gyakran. A legtöbb felkérést vissza is kell utasítanom: ha mindegyikre elmennék, egész életemben csak dedikálásokra járnék, és semmi időm nem maradna írni!

Gyakran találkozik a rajongóival is?

Előfordul, de nem túl gyakori. Ezzel is leginkább az a baj, hogy ha többet foglalkoznék velük, akkor kevesebbet tudnék írni. Tulajdonképp, ha otthon vagyok, akkor úgy élek, mint egy remete. A feleségem azt szokta mondani, hogy úgy kell kipiszkálnia engem a szobámból, mint valami morcos borzot, ha azt akarja, hogy néha emberek közé menjek. Szeretek írni, és amikor otthon vagyok, a legszívesebben mindig csak írnék.

Miben változtatta meg az életét ez a sorozat?

Tulajdonképp rengeteg minden megváltozott...

És milyen érzés sikeresnek lenni?

Sokkal jobb, mint sikertelennek! Nagyszerű! Pompás! De azt is megértem, hogy az emberek miért siránkoznak néha a siker miatt. No persze nem azokról van szó, akiket annyira kapott csak fel a nyilvánosság, mint engem. De ha az ember elmegy például egy turnéra - én általában minden két évben egy hónapot turnézok a legújabb könyvemmel, és ez igazán nem sok - akkor mindenre oda kell figyelnie. Mindig ébernek kell lennie. Tisztában kell lennie azzal, hogy nem lehet felelőtlen, és ha néha kicsúszik a száján valami ostobaság, vagy megbotlik a nyelve, azt ugyanúgy komolyan fogják venni, mint minden mást, amit mond! Úgyhogy megértem, hogy például a rock énekeseknek mi bajuk van ezzel. Ha valakinek egy évben tizenkét hónapot kell így eltöltenie, nem csak minden második évben egyet, az rettenetesen kimerítő lehet! De így még teljesen jó, egy hónap az jól is esik, és utána ott hagyhatom az egészet, és felé sem kell néznem újabb két évig!

Milyen egyéb könyvei jelentek meg az Idő Kereke sorozaton kívül?

Úgy húsz éve írtam pár Conan regényt. Aztán írtam egy történelmi trilógiát, ami az amerikai történelemmel foglalkozott, és a polgárháború idején kezdődött, Délen. De ez történelmi regény, és nem fantasy. Van egy Cheyenne Raiders (Cheyenne rablók) című könyvem is. Ennek nem én magam találtam ki a címét, hanem a kiadó ragaszkodott hozzá. Ez a regény leginkább a beilleszkedés kudarcáról szól. Az 1830-as, 1840-es években játszódik, az Egyesült Államok nyugati vidékén, de mindez még a klasszikus vadnyugati idők előtt történik. Az egész könyvben csak egyetlen egy jelentősebb szereplő van, aki nem cheyenne indián. Meglehetősen jól fogadták, és kiadták keménykötésben is, mert hogy eredetileg csak puhafedeles változatban nyomták. Nagyjából mindenbe belekóstoltam.

Hallottuk, hogy tervez egy másik fantasy sorozatot is. Igaz ez, és ha igen, akkor az új sorozat mennyiben különbözik majd az Idő Kerekétől?

Igen, igen, mostanában már gondolkozom azon, hogy mihez is kezdek majd, ha befejeztem az Idő Kerekét. És valóban egy újabb fantasy sorozaton gondolkozom. Egy teljesen más világban játszódik, mások lesznek a szabályok, más kultúrák lesznek. Nem nagyon akarok arról beszélni, hogy miről fog szólni, mert jelenleg még az egész történet olyan kezdeti stádiumban van, hogy bármi megváltozhat benne. Mikor például az Idő Kerekének a történetét még csak ennyire találtam ki, Tam al'Thor és Rand al'Thor szerepét egy és ugyanaz az ember töltötte be. Egy harmincas éveiben járó férfi volt, aki kölyökkorában, alig tizenöt évesen szökött el otthonról. A falut persze nem Emondmezőnek hívták, de majdnem olyan volt, mint a későbbi Emondmező. Akkoriban, abban a világban egy vidéki gyerek legfeljebb lovak mellett kaphatott munkát. Neki nagy szerencséje volt, és a hadsereghez került el lovásznak. Végül persze ő is katona lett. A történet kezdetén már húsz éve katonáskodik, számtalan háborút megjárt már, és belefáradt az egészbe. Haza akar menni. Haza is tér, ebbe a az akár Emondmezőnek is hívható faluba, és ráébred, hogy ő már nem az a kalandvágyó kölyök, aki annak idején elszökött otthonról, és a falu sem az a békés kis hely, amit egykor régen maga mögött hagyott. És a tetejébe még a jóslatok is üldözik. Ez persze egy teljesen másmilyen történet lett volna, mint amit végül is megírtam. Ami azt illeti, olyannyira más lett volna, mint a mostani sorozat, hogy lehet, hogy egy szép nap még meg is írom! De a lényeg az, hogy ezért nem akarok sok mindent elárulni arról, hogy mit tervezek. Egyelőre csak annyi biztos, hogy egy olyan világon fog játszódni, ahol csak egyetlen egy kontinens van. Egy kicsit olyan, mint a Föld lehetett, mikor a Pangea még mindig egyben volt, és a tektonikus mozgások nem szabdalták szét a szárazföldeket. Ez az alaphelyzet számos érdekes lehetőséget rejt magában.

És hogy tetszik önnek Magyarország?

Nagyon, nagyon tetszik! Az ország gyönyörű, az emberek barátságosak, és az étel kiváló!

És ezt várta Magyarországtól? Egyáltalán, tudott valamit rólunk, mielőtt ide érkezett? Gondolom az Egyesült Államokban nem tudnak sok mindent Magyarországról...

Azt mondanám, hogy Magyarország nagyjából olyan, mint amilyennek gondoltam, sőt, sok szempontból még inkább olyan. Tegnap például jártunk a Parlamentben, és idejét sem tudom, mióta nem láttam ilyen csodaszép épületet! Sajnos az amerikaiak többsége azt sem tudja, hogy mi van az Egyesült Államok határain kívül. Sőt, sajnos már az USA maga is elég nagy ahhoz, hogy a legtöbben azt se tudják, hogy két állammal arrébb mi a fene van. Igazából az Egyesült Államok keleti és nyugati partvidéke között nagyjából ötezer kilométer van, és akkor még Alaszkát és Hawaiit nem is számítottuk. Óriási ország. Dél-Karolinában például az emberek többsége nem tudja, hogy milyen az élet Kaliforniában. Persze látták a moziban, de voltaképp fogalmuk sincs róla, hogy milyen lehet az ország másik végén élni. Én sem tudtam sok mindent Magyarországról, de azért egy pár dologgal tisztában voltam.

Az utolsó kérdésem az lenne, hogy milyen könyveket és filmeket kedvel? Van kedvenc fantasy könyve?

Azt hiszem, túl sok kiváló fantasy regényt olvastam ahhoz, hogy most mindet felsoroljam. A kedvenc fantasy filmem mindenképp az Excalibur lenne. Ez egy eléggé alacsony költségvetésű film volt Arthur királyról, és nem ma forgatták, de csodálatos volt. Rettenetesen tetszett. Ami pedig a könyveket illeti, talán jobb lenne, ha inkább írókat sorolnék fel. Ott van például John M. Ford, Tim Powers, Robert Holdstock, Guy Gavriel Kay, George Martin, de napestig sorolhatnám még. És akkor még csak a fantasy-ről volt szó! Nem is említettem Greg Beart, és a többi science-fiction írót - a science-fictiont is nagyon szeretem - és az irodalom egyéb ágait sem. Kedvelem a latin-amerikai írókat, például Vargas Llosát, bár nem tudom eredetiben olvasni őket. Arturo Pérez-Reverte is a kedvenceim közé tartozik.

Ezek szerint az olvasás a hobbija?

Nem, nem! Szívesen olvasok, mindig is sokat olvastam, de az olvasást nem tartom hobbinak. Az igazi hobbim, a legkedvesebb időtöltésem mindenképp a horgászás! Imádok horgászni!

Köszönjük szépen az interjút!