Vissza a Főoldalra
 

Hírek
Mi is az a Shadowrun?
Chat, üzenõfal
Fórumok
Shadowland
Szavazások
Ismertetők, írások
Kaladmodulok
Novellák
Cikkek a Krónikából
Shadowrun könyvek
Linkek
Letöltés
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
Robot-rigó
Küldd el képeslapként!
A rigók akkor is veszedelmesek tudnak lenni, ha éppen nincsenek a gépjükre csatlakozva. Egy rigó akár több harci és felderítő robotot is irányíthat egyszerre.
Nézz szét a galériában!
Könyvismertető - Mágia az árnyakban - Shadowrun kiegészítő

A lista folytatása...
A gyűrű - Shadowrun novella (2)
Játékost keresek! (105)
Robert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal (15)
Online Shadowrun project (69)
Shadowrun 4. kiadás (151)
Magyar Shadowland (2074)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Utolsó ébredés - AK 14.

2010. június, Seattle

Kegyetlenül összeverték. Joey a porban feküdt, amit lassan sárrá mosott az eső. Már nem látta a neont a szórakozóhely bejárata fölött, de emlékei között ott úszkált a vérvörös Samma felirat, enyhén megdőlt, karcsú betűivel. Pont olyan színe volt, mint a vérnek, ami elhomályosította a szemét. Boldog volt. A háttérben ipari zajhoz hasonlatos zene mély, kifacsart basszusa őrölt, s Joey úgy érezte, szíve adja a ritmust. Nem kellett mozdulnia. A fájdalom oly magasra csapott, hogy szervezete védekezésképpen teljesen kizárta magából a kínt. Meg fogok halni, gondolta, miközben a vérneon Sammát különös, tudományos szöveg szorította a háttérbe, fekete, fagyos gyászjelentés-betűkkel informálva az olvasót, azaz a hallucináló Joey-t arról, hogy az érzékek halála után igen megalapozott dolog minden egyéb fizikai életfunkció megszűnésére számítani. Belátható időn belül. Küzdeni kéne, hallotta önnön hangját belső fülével, miközben nyelvével megpróbált megszabadulni a szájában felgyülemlett véres nyáltól. Nehéz küzdeni, ha az ember haldoklik, jutott eszébe, s elmosolyodott. A nyál végre kiszabadult a szájüregéből, s a kézfején megannyi gyöngyként csillogó esőcseppre folyt. Meleg volt. Finom, meleg, bár véres nyálcsík. Ez ráébresztette Joey-t, mennyire hideg van, s hogy mennyire remeg. Hé, ember, küzdeni kéne, gondolta még egyszer.

2010. augusztus, Seattle

Elképzelte, amint kinyújtja a karját - talán megvillan a tenyerében az öngyújtó? Ha úgy képzeli, igen. Úgy képzeli. Meggyújtotta a huszonhetedik gyertyát is. A láng hideg, fehér fénye tette teljessé a padlón elterülő komplex szimbólumot. Elkészült hát, nyugtázta, miközben valójában az ágyban feküdt. Megcsinálta. Imaginációs gyakorlat - és látomások. Joey érezte, amint valami elindul körülötte. Hét heti megfeszített munka közepén ült, de legalábbis azt képzelte, hogy ül, egy krétával rajzolt ábra kacskaringózó, majd' mindenki számára érthetetlen, őrült vonalai között. Persze, ezt a dolgot nem látta senki más rajta kívül - hiszen csak kitalálta. De akkor is. Hirtelen és váratlanul a tincs, amit hosszan, arcba lógóan hordott, meglebbent. Meglebbent. Biztosan sóhajtott - észre sem vette. Előrehajolt. Elképzelte, hogy előrehajol. Torz törökülésben ült - vagy csak úgy hitte -, jobb lába ferdén kinyújtva keresztezte a rajzolat néhány vonalát. A jobb lába... Ott, valahol az érzékelés határain túl, a törött csontokat fáradhatatlanul rázta a hozzájuk erősített merevítőszerkezet apró motorja, ami a külső vázon kapott helyet. Valamiféle medikus berendezés, pókszerű gép - a vibráció segíti a csont összeforrását. Gyertyafények tükröződtek rajta, lassan ingatva magukat a levegő mágikus táncában. Joey még jobban előrehajolt. Végre elérte e drótkócos, fém kaszáspókot, ami lábait az övén átfúrva féléves félálmát aludta, egyetlen zölden pislákoló szemmel tartva a kapcsolatot a külvilággal. Viszolyogtató. Joey a kapcsolóhoz nyúlt, amelyhez az orvosok szerint nem lett volna szabad, és kikapcsolta a gépet. A zúgó, tompa monotonitás megszakadásának lobbanó fájdalmában összeszorított fogakkal eszébe jutott a pókok iránt érzett undorodó gyűlölete, ami egész életén át végigkísérte. Zuhant, ki a hallucinációk közül, egyenesen a valóságba, onnét pedig tovább, tovább a semmi felé. Aztán vissza.

A lányt Rosemarynek hívták. Szerette a nevét - illett egy pályát tévesztett fotómodellhez, és az ügyeletes nővérhez is. Csak Rose-nak szólították. Rózsavörös... akárcsak az a két vészfény, ami az aprócska szoba sötétjében nyitotta fel a szemét. Baj van. A torz, elektronikus lüktetéssel felsíró biztonsági szoftver életre keltette a betegfigyelő rendszer egyik CTV-rendszerű monitorát: a zöldes árnyalatokban fürdő, tartaléküzemen futó képernyőn az IMC08-as kóddal azonosított, magányos kórterem képe villant fel, közepén egy drót-pókhálóba ragadt, tűkkel kiszögezett, csövekkel befont beteggel. A gyöngyfehér betűkkel kiírt üzenet adatai szerint a létfenntartó berendezésekben teljes energiakimaradás lépett fel - mintha valaki szántszándékkal kikapcsolta volna őket. A nővér beletenyerelt a vészjelzőbe, a kórház pedig megtelt minden irányból gyorsan közeledő, lazán megkötött papucsok zajával. Rosemary visszafordult a tizenegyes hírekhez, a TV-ben. Multimédia.

Joey mindvégig mozdulatlanul ült. Koncentrált, arra, amit önnön imaginációja a valóság és az álom mezsgyéjére sodort - a varázslatára. A gyertyák egytől egyig leégtek, s neki minden egyes kialvó csonk a kín újabb és újabb verítékcseppjét jelentette. De harcolnia kellett. Nem adta meg magát békét ígérő halálvágyának. Túl sokat hibázott már, nem akarta újakkal tetézni a sort. E gondolathoz görcsösen ragaszkodott, még akkor is, ha nem tudta, miért, meg azt sem, hogy mit jelent. Mindig, mindig varázsló szeretett volna lenni életében. De, mint azt ő is tudta, varázslók nincsenek. Akkor legalább hadd képzelje azt, hogy az... Égjenek csak le a képzelet-gyertyák! Az utolsó után hanyatt dőlt. Bele a zöld krétarajzba. Halj meg, te rohadt állat, szerette volna üvölteni, úgy, hogy belerezegjenek az ablakok is. Bosszú! Samma! Haljatok meg mind! Köhögött, s ismét véres nyállal - Sammaneon, gondolta - telt meg a szája. Irtózatosan fájt a seb a torkában, de Joey boldogan üdvözölte a fájdalmat. Azt jelentette, hogy még  él. Jó hír.

A tizenegyes hírek. Megint botrány volt a Sammában, valahol a földszinten. Az utóbbi két hónapban a hely teljesen elzüllött. Verekedés. Lövöldözés. Samma? Rosemary már volt lent párszor, s mindannyiszor sikerült is bejutnia. Persze nem volt ő olyan gazdag, hogy ezt igazából megengedhesse magának, de tisztában volt szépségének és szavainak erejével. Körmeit piszkálva figyelte, amint a rohamosztagos rendőrök a ricsaj és a tolongó riporterek tömegének túloldalán elvezetik azokat az alakokat, akikről a riporternek még nem sikerült megtudnia, kik is valójában. Az alagsorban találtak rá mindhármukra a kidobóemberek, akiknek az életét csak egy véletlenül bekapcsolva felejtett házitelefon mentette meg - hogy hogyan, az nem derült ki a tudósító szavaiból. Már el is tűntek: a tömeg egyik, talán harmadik, negyedik oldalán éppen most tuszkolták be őket hordágyra fektetve egy-egy rohammentő biztonságába. Rosemary a zöld CTV-re pillantott. A vibrók még mindig nem működtek az IMC08-ban, hiába tolongtak a kórterem előtt az ügyeletes Banwood doktor asszisztensei. Valaki bezárta az ajtót. Belülről.

Feltápászkodott. Mindjárt itt lesznek az orvosok. Biztosan észrevették... A tetszhalott fémpók súlya elviselhetetlennek tűnt. Joey tudta, hogy vissza kell kapcsolnia, bármennyire gyűlöli is. Igaz. Erősen zavarta az összpontosításban. Ám, bár annyira közel, hogy igazán szemügyre vehesse, még soha nem sikerült hajolni hozzá, tudta azt is, hogy a gép egyébként gyógyítja. Elvonszolta magát a legközelebbi székig. Vagy csak képzelte ezt is? Maga sem tudta már. Lerogyott, s kezeivel a kapcsolót kutatta. Sammaneon. Rózsavörös, híg folyadék csorgott végig a lábán, rá a pók króm potrohára. Kinyílt mögötte az ajtó. Lassan odafordította a fejét - jó kétméteres alak állt a küszöbön. Nem orvos. És nem is ápoló. Olyan, mintha forgószélből gyúrták volna, gondolta Joey. Ilyen lehet egy levegőszellem? Ilyennek képzelte. Eddig minden rendben volt - de nem értette, hogyan lehet ilyen erős gázszag itt, a kórteremben. Kórterem. Új lakás. Eh, hallucinációk. Gúnyosan elmosolyodott, s visszakapcsolta a gépet. A vibro-pók zúgása kiemelte öntudatából: elájult.

Gázrobbanás. Rosemary ijedtében a székbe kapaszkodva figyelte, hogyan tölti be másodpercek alatt a híradó közvetítőkocsijának látóterét a kékesfehér tűzgömb. A Samma egy pillanatig óriási, izzó gyöngyként lebegett, aztán az acélszerkezet megadta magát az NXA, az elméletileg detonációbiztos fűtőgáz erejének. A lángoló gáz felgyorsított lávaként ömlött végig tömegen, kocsikon, kamerákon, mindenen. Kiment a kép, de csak egy pillanatra. Mosolygó női arc. Vegyen Zacci fogkrémet. A hirtelen bevágott reklám szövegét egyenletes sípolás metszette el. A kórház számítógépe szerint az IMC08-as kórterem betege, Joey Mertone hét heti amnéziás állapot után életét vesztette. Az életfenntartó rendszerek rejtélyes üzemkimaradása miatt.

Tévedett. Az MI, azaz a gép mesterséges intelligenciája nem tudta, nem tudhatta, milyen erősen visszaüt a használójára a feketemágia. Joey sem tudta. Pedig ő lett volna - vagyis inkább: ő lehetett volna az egyik első varázsló.

2015. és később

Öt évvel később, 2015-ben Nobel-díjjal ismerték el Colin Banwood professzor kiemelkedő munkásságát a tudattalan különböző felületeinek leképezésének területén. Legelső, híressé vált álom-fotói egy embert ábrázolnak - a professzor értelmezése szerint magát az álmodót, saját belső valóságában - aki egy hatalmas, bonyolult, zöld ábra közepén fekszik, lobogó gyertyafényekkel körülvéve. A kép számítógépes elemzéseinek során a zöld ábra egyszerű transzformációval a Samma komplexum logójává alakult. (Azé a Sammáévá, amit valószínűleg terroristák romboltak le egy bombamerénylettel, a felvétel készültének napján.) A fura jelenség magyarázatát prof. Colin Banwood a Samma pusztulásának emocionális sugárzásában vélte megtalálni. Egy másik vélemény a káosz-elmélet újabb bizonyítékát látta a dolog mögött. A fényképsorozat harmadik darabja, mely egy megközelítőleg két méter magas, démoni alakot ábrázolt, az egyén bűntudatának megjelenítőjeként vált ismertté. De senki nem érezte azt a furcsa gázszagot. Senki nem látta igazán az összefüggéseket. Akkor még nem. Joey Mertone történelem lett, öt évvel azután, hogy utolsó hibáját elkövetve bosszút állt a Samma vérneonján. Ma már tanítják - az Alkalmazott Mágia tanszékek többségén.

Sokan nem értik, miért olyanok azok a bizonyos fényképek, mintha egy fura pók szemein keresztül néznének valamit. Pedig csak a technika volt még fejletlen. De ez már titkos, cégaktákba való anyag. Az egyetemi előadók pedig csak a fejüket ingatják, ha erre valaki rákérdez. Méghogy technika és mágia, igazán működőképesen, együtt... Ugyan már. Badarság. Nem érdemes foglalkozni vele. Egy-két fénykép. Az lehet. De több?

Csigás Gábor

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 1 szavazat alapján 10.0)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Árnyvadászat Magyarországon - AK 13.-14..

Létrehozás: 2009. október 21. 10:46:53
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:23
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.